Címke: #WeSayNoToMazepin

  • Mazepin: megtudtam, mennyi verseny lesz, és rá akartam lazulni

    Mazepin: megtudtam, mennyi verseny lesz, és rá akartam lazulni

    Kicsit több, mint egy évvel ezelőtt robbant ki a botrány, ami Nikita Mazepin bemutatkozását kísérte. Az orosz pilóta most beszélt a tanulságokról, és neveltetéséről is.

    „Nem tudom, hol is kezdjem, mert igazából rengeteget tanultam. Először is, sosem gondoltam magam másnak, mint a többiek, és ezért nem éreztem, hogy nagyobb befolyásom vagy felelősségem lenne, mint bárki másnak.” fogott bele mondandójába az orosz.

    „Igaz, gazdag családban nőttem fel, így például jókat ettem, és nagyon szép helyekre utazhattam el. De úgy neveltek, hogy szerencsés vagyok. Ez pedig az apám szerencséjének, sikerének és munkájának gyümölcse. De sosem éreztem, vagy tanítottak arra, hogy ezzel nekem nagyobb felelősségem van, mint valakinek, aki egy bizonyos módon viselkedik a közösségi médiájában.”

    „Ezért nem is voltam felkészülve rá, mert – ahogy én gondolom – az, hogy valaki jobbnak, fontosabbnak és felelősségteljesebbnek tekinti magát másoknál arroganciának tűnhet, főleg az én családomban.”

    „Ha az apámat nézzük, ő az egyik legnormálisabb ember, aki csak létezik. Rá tekintettem fel egyedül gyerekkoromban.”

    Egy hétvége volt már csak hátra a szezonból a bejelentés után, így Mazepin kivett egy hét szabadságot, és lazulni indult.

    „Éppen olyan helyzetben voltam, hogy a Formula 2-ben mindent megtettem ahhoz, hogy feljebb lépjek. Sokkal többet értem el, mint arra bárki számított 2019 decemberében például.”

    „Senki sem álmodott arról, hogy valaha belőlem F1-es versenyző lesz. Amikor megtudtam, hogy 23 verseny lesz, kivettem egy hét szabadságot, és erre minden rosszul sült el.” – utalt Mazepin a videóra, és a negatív visszhangra.

    „Most visszatekintve rá, sokkal jobban felnyitotta a szemem, és felelősségteljessé tett a kicsit nyugatiasabb és európaibb kulturális környezetben, mert különböző országban, az embertől és neveltetéstől függően mindenki más egy kicsit.”

  • Mozgalom indult Mazepin ellen, miután törölte a bocsánatkérő posztját

    Mozgalom indult Mazepin ellen, miután törölte a bocsánatkérő posztját

    Felháborodás övezte Nikita Mazepin legújabb megmozdulását, ugyanis a versenyző nemrég törölte a korábbi bocsánatkérő posztját.

    Az orosz versenyző már a pályán mutatott magatartásával sem lopta be magát sokak szívébe, ám az elmúlt időszakban tanúsított viselkedésével még jobban kivívta a közösségi média haragját. Miután a Haas bejelentette, hogy a 21 éves versenyző náluk debütálhat jövőre, egy megosztó videó került fel Mazepinről az Instagramra.

    A felvételeken az érintet versenyző egy hölgyet fogdosott az autójában, aki láthatóan kellemetlenül érezte magát a szituációban. Bár a képkockák azóta törölve lettek az említett platformról, viszont az internet nem felejt, így a felvétel tovább terjedt. A Haas és a Forma-1 is felszólt az orosz viselkedése miatt, az amerikai csapat továbbá hozzátette, belső ügyként fogják megoldani a dolgot. Maga a versenyző is bocsánatot kért, továbbá a hölgy is hozzátette, hogy jó barátok az orosszal, így csak incselkedés történt, nem zaklatás.

    Ám Mazepin tovább feszítette a húrt a legutóbbi lépésével, emellett az említett hölgy legújabb posztja kapcsán egy mozgalom is elindult az orosz ellen. A 21 éves pilóta ugyanis a bocsánatkérő bejegyzését eltávolította, míg a hölgy az Instagramra, egy „Protect drunk women (védjük meg a részeg lányokat) képet tett ki, ezen felül Insta sztoriban a következő dologra hívta fel a figyelmet: „ne hagyd, hogy újra hozzád érjen vagy tiszteletlen legyen veled.” Mellesleg a két fiatal azóta nem is követi egymást a platformon.  Erre reagálva a Twitteren elindult a #WeSayNoToMazepin mozgalom, ami kapcsán a hastaget megosztók azért kampányolnak, hogy a Haas változtassa meg korábbi döntését, és menessze az orosz versenyzőt.

    A mozgalom egyik szószólójává a WTF1 egyik alapítója, Matt Gallagher lépett elő:

    ,,Mazepin törölte a bocsánatkérését? Ez nem így működik. Túl késő van már ahhoz, hogy elrejtsék a nyomokat a világ legrosszabb eltusolásában. Nem viccelek, ha ezt a szőnyeg alá söprik és nem lesznek következmények Mazepinre nézve… Szerzek egy #WeSayNoToMazepin feliratos pólót, és a következő évben a versenyeken azt fogom viselni. Szomorú látni azt, hogy mennyi emberre volt hatással Mazepin akciója azzal, hogy felkavarta a régi emlékeket. Első kézből láttam, hogy milyen hatással lehet ez egy szerettünkre, és ez a sz*r nem egy vicc. Ha valóban ezzel küzdesz, akkor nyugodtan fordulj hozzám, vagy bárkihez ebben a kedves F1 közösségben. Mindent megteszek, hogy válaszolni tudjak. Mindig lesz valaki, aki meg fog hallgatni.”