Címke: WEC

  • Rövid időn belül eldőlhet Schumacher jövője, meglepő helyen köthet ki

    Rövid időn belül eldőlhet Schumacher jövője, meglepő helyen köthet ki

    Egybehangzó sajtóértesülések szerint Mick Schumacher akár már az idei évad végén elhagyhatja a Mercedes csapatát. A német pilóta ugyanis tárgyalásokat folytathat az Alpine-nal, hogy 2024-ben az ő csapatukban versenyezhessen a WEC-ben.

    Schumacher az idei szezonban a Mercedes tartalék és fejlesztő pilótája volt, miután a Haas nem hosszabbította meg a 2022-es szezon legvégén lejáró szerződését. A hétszeres világbajnok német pilóta fia abban bízott, hogy 2024-re már vissza is térhet az F1-be, azonban az utóbbi napok hírei alapján erre egyre kevesebb az esélye.

    Miután Guanyu Zhou 2024-ben is az Alfa Romeo versenyzője lesz, így Schumacher számára már csak Logan Sargeant ülése marad, ami való opciót jelenthet 2024-re. Az amerikai fiatal néha képes volt megvillanni, de egyelőre nincs pontja, és ha ez így marad a szezon végéig, akkor nem valószínű, hogy James Vowles-ék megszavaznak még egy szezont a számára.

    Azonban a BILD értesülései szerint az ifjú Schumacher az F1-en kívül is próbál lehetőséget találni magának, és így jönne be a képbe a WEC. Sok más neves gyártó mellett az Alpine is részt fog venni a hiperautók kategóriájában 2024-től, ahol többek között a legendás Le Mans-i 24 órás versenyen is rajthoz fog állni.

    A német forrás úgy tudja, hogy a francia gyártó elnöke, Bruno Famin már fel is kereste Schumacher menedzserét, Sabine Kehmet a lehetőség kapcsán. Ha pedig az „A-tervnek” szánt Williamshez való szerződés nem jön össze, akkor a szóban forgó lehetőség jelentené a „B-opciót” a német fiatal számára.

    Marko beszólt Schumachernek: remélem nem gondolod, hogy Mick ül a helyére!

  • Newey autója mégis indulhat Le Mans-ban

    Newey autója mégis indulhat Le Mans-ban

    Több év szünet után új lendületet kapott az Aston Martin projektje, így a brit márka újra indulhat a sportautózás csúcsának számító kategóriában.

    Nincs vége a márkák áramlásának Le Mans felé 2024 után sem. Idén a Ferrari és a Porsche mellett a Cadillac és Vanwall csatlakozott a WEC Hypercar kategóriájához, jövőre pedig az Alpine, a BMW, a Lamborghini és az újjáélesztett Isotta Fraschini tesz majd ugyanígy.

    Jövőre akár így 20 autós is lehet a legmagasabb géposztály mezőnye, de a hírek szerint még további márka szállhat be a versenybe 2025-től, mind a Endurance Világbajnokság (WEC), mind az IMSA mezőnyében.

    A motorsport.com információi szerint az Aston Martin fogja majd versenypályára vinni az anno pont a Hypercar számára kifejlesztett Valkyrie-t, amit még Adrian Newey tervezett. Ugyan a márka nem erősítette meg a híreket, miszerint újraindítják a programot, a lap szerint már megkeresték a beszállítókat ezzel kapcsolatban.

    „Bíztatónak találjuk a Hypercar kategória bővülését, és a századik évfordulós Le Mans-i 24 órás verseny ezt rendkívül jól jelenítette meg. A motorsport folyamatosan változó helyzeteket jelent, így globális márkaként figyelmet fordítunk erre az osztályra is” nyilatkozta sejtelmesen a márka szóvivője.

    Az üzemeltetésért felelős csapat a brit márka egyik leghűségesebb partnere, az Észak-Amerikában rajthoz álló Heart of Racing Team lenne. A floridai csapat – bár alapvetően az IMSA-ban indulnak – nemrég a WEC-ben induló GT-projektet is átvette, így szorosabbra fűzték kapcsolatukat a márkával.

    A fejlesztésért és az autó végleges (LMH) szabályokhoz való igazításáért az egyik LMP2-es karosszériagyártó cég, a Multimatic lenne felelős, méghozzá az Aston Martin új főhadiszállásáról.

    A Valkyrie AMR Pro verziója lehetne alapja a versenygépnek, ami jelenleg egy 6,5 literes, V12-es szívómotortól kapja a meghajtást. A modell még a Hypercar-kategória eredetileg 2020-ra tervezett indulására készült. Ám amikor bejelentették, hogy egy költséghatékonyabb, LMP2-es karosszériát és közös hibridrendszert használó szabályrendszer keretein belül is lehet majd indulni a Hypercar-ban, akkor a Forma-1-es csatlakozásra koncentrálva visszamondták az indulást.

    Nem ez lenne az első alkalom, hogy a márka új vezetése emlegeti a sportautózásba való visszatérést azóta, de közel egy éve nem nyilatkozott senki erről. Azóta viszont a Le Mans-i évfordulós ünnepségek és a kategória sikere meggyőzhette arról Lawrence Stroll csapatát, hogy újra vizsgálják meg a lehetőséget.

    Stroll: a Valkyrie mégis indulhat Le Mans-ban

  • A Red Bull korábbi F1-es pilótája is a Formula E-ben köthet ki

    A Red Bull korábbi F1-es pilótája is a Formula E-ben köthet ki

    Meglepő név merült fel a lehetséges pilóták között a Formula E soron következő szezonjával kapcsolatban: két kihagyott év után Daniil Kvyat visszatérhet a formaautós mezőnybe.

    Az újabban olasz állampolgársággal versenyző – ott nőtt fel – korábbi F1-es pilótát a The Race értesülései szerint a sereghajtó NIO 333 foglalkoztathatja a 2023/24-es szezonban, miután már kétszer is vezette az alakulat elektromos járművét teszten, illetve szabadedzésen.

    Amikor 2018-ban kikerült a mezőnyből Kvyat menedzsere a Mahindrával egyezetetett, így az is egy lehetőség számára.

    „Még nincs kidolgozott tervem a Formula E-re, de sok esély van arra, hogy akár itt is kiköthetek” emelte ki Kvyat.

    „Meglátjuk, milyen lehetőségek vannak, és utána együtt döntünk.”

    A több versenyen is pozitív meglepetést okozó Dan Ticktum azonban az valószínűsítette, hogy mind ő, mind csapattársa, Sergio Sette Camara maradnak jövőre is a csapatnál. Szerinte sokat fejlődtek az elmúlt évben és akár változtatás nélkül is lehet építeni.

    „Persze új volt az autó is, de szerintem, ha a csapat teljesítményét nézzük, akkor jobban alkalmazkodtunk a dolgokhoz, ami pozitív dolog” – értékelt a brit pilóta a The Race-nek.

    „De nem rejtjük véka alá, hogy továbbra sem voltunk elég hatékonyak, ami frusztráló, mert az egykörös tempó az nagyon erős, de nehéz ezt a versenyen is kamatoztatni. Ha csak egy kicsit jobbak lennénk, akkor már küzdhetnénk a pontokért, ez lesz a célunk jövőre.”

    Kvyatnak már így is van dolga jövőre

    Az olasz-orosz pilótának gyári kötelezettsége van, ugyanis a Lamborghini LMDh-programjának tagja. Az olasz márka jövőre debütál majd az Endurance Világbajnokságon (WEC) és a tengerentúlon az IMSA-ban is.

    A Lamborghini eddig négy pilótát nevezett meg a csapatba. Valószínűleg Mirko Bortolotti és Andrea Caldarelli jelentik majd a program gerincét, Romain Grosjean pedig Amerikában tudja őket segíteni. Még nem jelentettek be pontos tervet, így nem tudni, Kvyatra pontosan hány versenyen számítanának.

    A WEC és a Formula E jövőre csak egyszer rendez ugyanazon a hétvégén versenyt (továbbá az év eleji teszt, és a Le Mans-i teszt is egybeesik egy-egy elektromos futammal), ha viszont a Lamborghini Daytonai 24 óráson is indítaná mind a négy pilótáját, akkor két ütközés is lenne Kvyat két munkája között.

    Először járt versenypályán a Lamborghini vadonatúj hiperautója (videó)

  • Először járt versenypályán a Lamborghini vadonatúj hiperautója (videó)

    Először járt versenypályán a Lamborghini vadonatúj hiperautója (videó)

    Túlesett az első éles bevetésén a Lamborghini új hiperautója, az SC63. Az olasz márka a WEC-ben és az IMSA-ban is ezzel az autóval fogja képviseltetni magát a 2024-es szezontól kezdődően.

    Az olasz márka egyik gyári pilótáját, Andrea Caldarellit érte az a megtiszteltetés, hogy teljesíthette az első köröket az SC63 volánja mögött Imolában az Auutdromo Enzo e Dini Ferrarin. Azonban egy hónappal korábban a goodwoodi Sebességfesztiválon már felbőgött a Lamborghinit működtető hajtáslánc, és a legendás pályán is megtett pár kört az eseménysorozat keretin belül.

    A Lamborghini SC63 motorját augusztus 10-én reggel 9 óra után pár perccel indították be, és Caldarelli első ízben csupán egyetlen installációs kört teljesített, majd vissza is tért a bokszba. Ezt követően azonban az olasz pilóta visszatért a pályára, hogy további tapasztalatokat és adatokat szerezzen az új autó volánja mögött. A csütörtökön teljesített programjuk arra szolgált, hogy teszteljék az autó megfelelő működését, és hogy tovább ismerkedjenek a hibrid hajtáslánccal.

    Goodwoodhoz képest voltak komolyabb változások az autón, különösen az aerodinamikai elemek voltak látványosak. A Lamborghini folytatta a tesztelést Imolában, és lassan a fejlesztési munkálatokkal is fel kell pörögniük a 2024-es WEC szezonnyitó előtt, amit Katarban rendeznek majd meg. Az évad későbbi részében pedig a legendás Circuit de la Sarthe-ra is visszatérnek, ahol az óriási presztízzsel bíró Le Mans-i 24 órás futamot rendezik meg évről évre.

  • Mégis maradhat az F1-ben az Alfa Romeo?

    Mégis maradhat az F1-ben az Alfa Romeo?

    Év végén véget ér az Alfa Romeo és a Sauber szerződése, de képviselőjük szerint ez korántsem jelenti azt, hogy az olasz márka ne maradhatna a királykategóriában.

    Kiszáll az Alfa Romeo a Sauber mögül 2023 végén

    Az Alfa Romeo év végén úgy tűnik kivonul majd a száguldó cirkuszból, és más szériában nem szerepelnek jelenleg. Ez azonban csak átmeneti állapot lesz, tervezik a további versenyzést.

    Az egyik lehetőség szerint maradnak az F1-ben, csak másik csapatnál. A privát istállók közül a Haas maradna kézenfekvő megoldás számukra, hiszen az amerikaiak így is rengeteg olasz kapcsolattal rendelkeznek.

    De könnyen lehet, hogy nem az F1 lesz a megoldás, hanem a mostanában sok márkát vonzó Le Mans, illetve az egész Endurance Világbajnokság (WEC) élkategóriája, a Hypercar.

    Az ide Le Mans-i 24 órás versenyen az 50 év után visszatérő Ferrari ért el sikert és az Alfa Romeo is közel fél évszázadot hagyott ki a sportautózásban.

    Idén is rengeteg márka csatlakozott a Hypercar kategóriába (Ferrari, Porsche, Cadillac és Vanwall), de az őrületnek még nincs vége, ugyanis 2024-ben a BMW-Lamborghini-Alpine trióval fog bővülni a mezőny.

    JP Impererato, az Alfa Romeo főnöke a DailySportsCarnak így nyilatkozott a két lehetőségről:

    „Biztosítok mindenkit, nem fogjuk otthagyni a motorsportot. Szerintem két lehetőségünk van: az F1 vagy a WEC. Jelenleg még mindkettőt vizsgáljuk.

    A Stellantisnak [anyacég] rengeteg programja van jelenleg: Peugeot (WEC, TCR), Maserati, DS (Formula E), Opel, így sok másik dologgal kell versenyeznünk, ez nem teszi majd könnyebbé a helyzetet.

    Akkor szeretnénk bárhová belépni, hogyha van esélyünk nyerni. Így mindent alaposan meg fogunk fontolni, hogy jó döntést hozzunk. A Le Mans Classic alatt akartunk bejelentést tenni, de még vannak folyamatban lévő vizsgálataink, amiket be kell fejeznünk, mielőtt döntést hozhatnánk.

    De még év vége előtt sor kerül erre, ez reálisnak és teljesíthetőnek tűnik számomra.”

    Az első lépést megtette az Audi – már megvették a Sauber egy részét

  • Azt hitte, élete legnagyobb hibáját követi el az F1-es világbajnok

    Azt hitte, élete legnagyobb hibáját követi el az F1-es világbajnok

    A Forma-1-es világbajnok Jenson Button azt hitte, hogy „élete legnagyobb hibáját” követte el, amikor csatlakozott a NASCAR Garage 56 csapatához. A brit pilóta azonban gyorsan meggondolta magát, és most már nagyon élvezi a NASCAR autó vezetését.

    Button a Hendrick Motosports all star triójának az egyik tagja a hétszeres NASCAR-bajnok Jimmie Johnson és Mike Rockenfeller mellett. Ők hárman egy innovatív Chevrolet Camaro ZL1-et vezetnek, ami kísértetiesen hasonlít egy NASCAR autóhoz.

    Íme egy kör a NASCAR Le Mans-i autójában!

    2009 világbajnoka mellett a Hendrick csapata is azt gondolta, hogy az autójuk felülmúlta az előzetes elvárásokat, ami az időmérős tempót illeti. A NASCAR autó ugyanis majdnem 4 másodperccel gyorsabb volt a vezető GTE Am kocsikhoz képest, ami egyáltalán nem egy kis különbség. Azonban Button nem mindig volt ezen a véleményen, mert a kezdetekben még szkeptikus volt a Hendrick projektje kapcsán.

    „Vicces ez a történet, mert amikor Daytonában először vezettem ezt az autót 5 körön keresztül, azt gondoltam, hogy életem legnagyobb hibája aláírnom ide” – árulta el az ex-F1-es Button.

    „Azonban idővel mindent meg lehet szokni, a méreteket és az autó súlyát is. Emellett az sem vált az előnyömre, hogy 2,5 éve nem vezettem, és ez egy versenyző szemszögéből egy elég hosszú szakasznak számít. Most viszont már imádom vezetni ezt az autót.”

    „A legtöbb versenyautóban a fékezésnél folyamatosan engeded fel a pedált, amikor érkezel meg a kanyarhoz. A NASCAR autóban viszont folyamatosan nyomunk kell a fékpedált, egészen a kanyar bejáratáig.”

    Buttonék jelen pillanatban az LMP2-es autók mögött helyezkednek el a sorrendben, viszont az elvárásaiknak megfelelően az összes GT Am autó előtt vannak a 34. helyen.

    Le Mans mellett Budapestre is jutott a NASCAR-ból

  • Elbúcsúzhat a WEC az egyik legkedveltebb autóitól

    Elbúcsúzhat a WEC az egyik legkedveltebb autóitól

    A WEC hivatalosan bejelentette, hogy az LMP2-es autóknak már nem lesz helyük a 2024-es rajtrácson.

    Egyre több gyártó érdeklődik a világbajnokság iránt, így a privát csapatok népszerű opciójaként is ismert géposztály áldozatává vált a megnövekedett keresletnek. Jövőre a WEC mellőzi tehát az LMP2-es gépeket. A Hypercar-kategória mellett már csak az LMGTE-t váltó LMGT3-as géposztály marad meg.

    Itt GT3-as autók indulhatnak majd, és ilyen konstrukcióval már rengeteg gyártó rendelkezik. Így annak ellenére, hogy gyártónként csak két autót engednek majd indítani, ezen a téren is jelentős növekedésre számítanak a szervezők.

    Ezenkívül a Lamborghini, a BMW, az Alpine valamint az Isotta Fraschini közelgő érkezésével akár 20 autónál is több Hypercar lehet a rajtrácson, nem beszélve még az érkező privát csapatokról.

    Idén 62 autó lesz majd ott a Le Mans-i rajtrácson, ebből a legnépesebb géposztály 24 autóval pont az LMP2. Érthető, hogy a szervezők nem szeretnék elveszíteni a résztvevők legnagyobb részét, így továbbra is lehetőséget biztosítanak majd nekik a világbajnokság on kívül.

    Ezért az Automobile Club de l’Ouest (ACO) a péntek reggeli a sajtótájékoztatóján bejelentette, legalább 15 helyet fenntartanak az LMP2-es prototípusok számára a 2024-es versenyen is.

    „Nagyon fontos számunkra ez a kategória, de döntenünk kellett. Épp ezért legalább 15 helyet biztosítunk az LMP2 autóknak Le Mans-ban” – nyilatkozta Pierre Fillon az ACO elnöke.

    A WEC első embere továbbá hozzátette, hogy a döntés következtében az LMP2-es autóknak több helye lesz a rajtrácson Európában és Ázsiában.

    „Fontos hozzátenni, nem arról van szó, hogy nem törődünk az LMP2-vel. Az marad az Európai és az Ázsiai Le Mans-sorozat (ELMS és ALMS) csúcskategóriája.”

    Még nem derült ki, hogy a WEC hány helyet foglal majd le az LMGT3-as autók számára, de megerősítették, hogy a jelenleg az osztályban szereplő gyártók elsőbbséget élveznek majd.

    Hogyan tovább LMP2?

    Az LMP2 a WEC 2012-es újjászületése óta a kategória egyik fő eleme volt. Alappillérei az ACO által 2000-ben létrehozott LMP675-ös osztályban gyökereznek.

    Eredetileg azoknak szánták, akik olcsón szerették volna megúszni a belépést, de ugyanakkor harcolni akartak a nehezebb, erősebb LMP900-asokkal (amelyekből később LMP1 lett) a Le Mans-i összesített győzelméért. Ám nem kellett sok idő ahhoz, hogy az LMP2 a privát versenyzők privilégiuma legyen.

    A kategória jellege 2017-ben megváltozott, mikor az ORECA, a Ligier, a Dallara és a Multimatic/Riley kasztnijai vették át a géposztályban a főszerepet.

    Továbbá az ORECA de facto monopóliummal rendelkezik a WEC LMP2-sek terén, miután a 2021-es szezon első fordulói óta egyetlen más gyártó sem képviselteti magát a rajtrácson.

    A négy kiemelt státusza megmarad az új érában is, hiszen a 2026-ban forgalomba kerülő prototípusok alapját is ők szolgáltatják majd.

    A versenyzők többségének nem tetszik a döntés:

    Oliver Jarvis szerint „szégyen”, hogy ez történik, ugyanakkor meg tudja érteni a döntést.

    „Egyrészt megértem, hiszen a Hypercar egyre erősebbé válik. Hihetetlen érdeklődés van a gyártók részéről. Továbbá a GT3 bevezetésével az LMP2 egyszerűen nem fér fel a megnövekedett számok miatt a rajtrácsra. Ám ha belegondolunk, sokáig csak a Toyota és még két másik gyártó rendelkezett Hypercarral. Az LMP2 adta a bajnokság gerincét.”

    Louis Deletraz egyetért Jarvis álláspontjával:

    „Ha csak egy kicsit visszatekintünk az időben, ez az ORECA 07-es itt 3:24 másodpercet tudott, ami olyan gyors volt, mint egy Hypercar. Viszont az is igaz, hogy lelassultunk, aminek nyilván van értelme az új Hypercar miatt. Most már jó barátok vagyunk [az ORECA főnökével] Hugues de Chaunac-kal, és le a kalappal az előtt, amit tett. Ez az autó fantasztikus, rengeteg lehetőséget adott fiatal versenyzőknek, karriert teremtett és embereket hozott a kategóriába.”

  • Kigyulladó autó, de Ferrari pole Le Mans-ban

    Kigyulladó autó, de Ferrari pole Le Mans-ban

    50 éve első pole pozícióját szerezte meg a Ferrari a 100. évfordulós Le Mans-i 24 óráson. Egyik vetélytársuk kigyulladt, de ez nem zavarta az olasz csapatot, akik az első mellett a második helyet is begyűjtötték Le Mans időmérő edzésén.

    Bajban a Toyota, a Ferrari kezdte élen az idei Le Mans-t

    A gyártók Le Mans-ba érkezése előtt adták ki az új BoP-t, ami rendesen felkavarta az erőviszonyokat a Hypercar-kategóriában. A Toyota kapta a legnagyobb súlyozást, az első tesztnap után pedig sejteni lehetett, hogy a Ferrari lesz az új listavezető az egykörös tempót illetően.

    Az olaszok eddig jobbak voltak az időmérőkön, az Endurance Világbajnokság (WEC) idénynyitóján pole-t is szereztek.

    A versenytempót illetően – főleg a Toyotához képest – már nem voltak ilyen jó helyzetben, a többi márkát viszont rendszerint maguk mögé utasították. A változtatások azonban az élre repítették őket, a Toyota elé, és ezt a pozíciót megtartották az időmérőn is. Antonio Fuoco ráadásul rekorddal, a Hypercar-éra legjobb körével állt az élre.

    5 perccel az edzés vége előtt Sébastien Bourdais húzódott félre az első sikánban, és nem sokkal később egy kisebb robbanás kíséretében lángra kapott az autó. Ezzel piros zászló következett, és bár még volt mindenkinek ideje egy körre, a Ferrarik már nem jöttek ki.

    Bourdais éppen a harmadik helyen állt, de körét elvették piros zászló okozásáért, így visszakerült a nyolcadik helyre.

    A Toyoták utolsó próbálkozása nem volt elég a vörösök első sorának megtörésére, ráadásul egy Porsche is beférkőzött közéjük. Pont az a 75-ös autó, amelyik kizárólag Le Mans-ban indul majd idén, ezzel az ő autójuk a legjobb beugró legénység eddig.

    A tegnapi fő időmérőn kialakult a további rajtsorrend is, a Porsche-Cadillac összeállítást a Peugeot-duó követi. A Glickenhaus és a Vanwall továbbra is a mezőny végén tanyáznak, de az utolsó helyen a mezőnyhöz évközben csatlakozó privát Porsche, a Jota zárt a hibrid rendszer hibája miatt.

    Porsche LMDh, Hypercar, WEC
    Fotó: Porsche AG

    LMP2, GTE és NASCAR

    Az LMP2-es kategória pole-ját egy világbajnokságon nem is induló autó szerezte meg. Az az ELMS-ben (Európai Le Mans Sorozat) induló IDEC Sport pilótája, Paul-Loup Chatin autózta a legjobb időt, megelőzve a komplett WEC-mezőnyt.

    A GT-autók között folytatódott a Corvette uralma, akik valószínűleg nem indulnak majd gyári csapattal a jövőe bemutatkozó LMGT3-as kategóriában. Őket követte a TF Sport Aston Martinja majd négy (!) Ferrari.

    A női indulók közül Lilou Wadoux az ötödik helyről várja a startot, az Iron Dames csapata pedig a 12. pozíciót szerezte meg. Az LMP2-es pilóta, Doriane Pin szintén az ötödik a maga kategóriájában.

    https://500miles.hu/nascar/buttont-gyerekkorara-emlekeztette-az-auto-ami-szerinte-minden-forditva-csinal/

    Az igazi meglepetést a NASCAR autója okozta, akik nemcsak a hozzájuk legjobban hasonló GTE-autókat verték meg, de egy LMP2-es autót is (igazából kettőt, mert a másik autó nem teljesített mért kört egy korábbi baleset miatt).

  • F1-es világbajnokot tett ki csapatából a legendás márka – úgy érzik, nem áll készen

    F1-es világbajnokot tett ki csapatából a legendás márka – úgy érzik, nem áll készen

    A 2000-es évek közepén több helyről is viharos körülmények között távozott a Forma-1 1997-es világbajnoka, Jacques Villeneuve, most viszont teljesen más körülmények között került ki egy világbajnoki mezőnyből.

    A kanadai világbajnok 2003-ban, a csapatfőnök Dave Richardsszal való összekülönbözése miatt hagyta ott először a Forma-1-et. Kapott utána még egy lehetőséget, de 2006-ban év közben döntött úgy, hogy nem folytatja tovább. Hirtelen visszavonulása adott lehetőséget Robert Kubica debütálására.

    Villeneuve utána főleg a NASCAR-ban versenyzett, emellett indult Le Mans-ban, az Indy 500-on és megfordult a Formula E-ben is.

    Nagy meglepetésre a kanadai világbajnok 52 évesen visszatért a motorsport élvonalába, méghozzá az idén végre útjára induló Vanwall Hypercar programjában kapott helyet. A finoman szólva is kiscsapatnak számító brit márka ugyan nem számított esélyesnek, Villeneuve jelenléte azonban legalább biztosította, hogy mindig említés esik majd róluk a futamok végén.

    A ByKolles elnevezésű osztrák csapat volt felelős az autó tervezéséért és építéséért, ezután szerezték meg hosszú jogi huzavona után a Vanwall márkanevet, hogy indulhassanak a világbajnokságon (WEC). Tehát gyakorlatilag egy privát csapatról beszélhetünk, messze állnak bármiféle gyári háttértől.

    A sok halasztás két évvel vetette vissza a programot, így hiába volt kész az autó, nem tudtak sokat tesztelni a bemutatkozás előtt. Ennek megfelelően messze elmaradtak a többiektől az eddigi hétvégéken, de különösen Villeneuve tempója volt elmaradva a mezőny többi részétől.

    Olyan szempontból érthető, hogy az igen kevés gyakorlás nagy részét a program korai részében kinevezett fejlesztőpilóták, Esteban Guerrieri és Tom Dillmann teljesítették, míg az utolsó pillanatban szerződtetett Villeneuve-nek alig volt lehetősége körözni, és vissza kellett szoknia a sportautózás légköréhez, mint például nagyszámú mezőnyben való közlekedés és a lekörözések.

    WEC: F1-es világbajnokkal tér vissza egy legendás név

    „A helyzet az, hogy nem érezzük azt, hogy [Villeneuve] készen áll Le Mans-ra.” – osztotta meg a határozatot a csapatfőnök Colin Kolles a SportsCar365-tel.

    „Ráadásul felesége terhes, most babát várnak július elejére. Le Mans nagy verseny, nem kockáztathatunk. Személyes okok és a kevés tapasztalat miatt úgy döntöttünk, hogy új pilótával vágunk neki, aki Tristan Vautier lesz.”

    A francia pilóta rendkívül széleskörű tapasztalattal rendelkezik a sportautózás terén, már 5 szezont teljesített az IMSA élvonalában, és két éve megnyerte a Sebringi 12 órás versenyt is.

    „Sebringben [a WEC idénynyitón, ahol az IMSA mezőnye is versenyzett] találkoztunk, és elkezdtünk gondolkodni, hogy dolgozhatnánk együtt. Szerintem ő a legjobb választás számunkra. Jó eredményre van szükségünk, az a cél. Persze sosem lehet tudni, mi fog történni, de az én munkám az, hogy csökkentsem a veszélyeket.”

    A Vanwall a tartalékpilótaként szerződtetett korábbi DTM-pilóta Esteban Muth-ot is beültethette volna Villeneuve helyére, Kolles azonban magyarázatot adott a kissé szokatlan döntésre.

    „Esteban Muth egy nagyon tehetsége fiatal versenyző, de nem kockáztathatunk egy olyan emberrel, aki még kevesebbet ment, és a forgalomban sincs tapasztalata.”

  • A Ferrari figyelmeztet: veszélyes az irány, amit a motorsport vett

    A Ferrari figyelmeztet: veszélyes az irány, amit a motorsport vett

    Egy másik világbajnokság esete világít rá az F1-es változások veszélyére is, jövőre ugyanis egy régi szokás érhet véget.

    Minden változásnak vannak támogatói és ellenzői is. Érveket általában mindkét oldalon fel lehet hozni, az F1 egyik 2024-es újítása egy másik világbajnokságon most kapott egy komolyabb ellenérvet.

    A gumimelegítők betiltásáról van szó, amit egyrészt a költségek, másrészt a környezetvédelmi szempontok miatt is kedvező bármelyik bajnokság számára. Az F1-ben jelenleg javaslat szintjén jelent meg a paplanok betiltása, így még nem biztos, hogy valóban be is vezetik majd a dolgot.

    Az Endurance Világbajnokságon (WEC) idén, a Hypercar kategória megújulásával együtt került sor ugyanerre a változtatásra, a legutóbbi események azonban vissza is fordíthatják az intézkedést. Sebringben és Portimaóban napos idő várta a mezőnyt, a szezon harmadik fordulóján azonban fény derült egy veszélyforrásra.

    A Le Mans előfutáraként is beharangozott Spái 6 órás világbajnoki futamon ugyanis egy dolog különösen kifogott a pilótákon, az ardenneki nyirkos körülmények között különösen nehéz volt felmelegíteni a gumikat, többen emiatt az etap legelején, és apró hiba után szenvedtek látványos balesetet. Különösen fájó volt ez a Ferrari számára, akik a dobogó közelében haladó autójuknak inthettek búcsút a verseny késői szakaszában.

    Ütközésekkel tarkított versenyt hozott az eddigi legnépesebb mezőny

    „Feltéve, hogy a szabályok mindenkire vonatkoznak, és mindenki be is tartja őket, szerintem újra kéne gondolni a paplanok betiltását.” nyilatkozta a The Race-nek Antonello Coletta, a Ferrari sportautó programjának vezetője.

    „Az az egyezményes vélemény a paddockban, többek között a pilóták körében, hogy veszélyessé vált a helyzet. Spában több extrém eset is történt az alacsony hőmérséklet és a változékony időjárás miatt. Jól át kell majd gondolni a dolgot, mert komoly következményei is lehetnek.

    Le Mans egy kulcsfontosságú verseny lesz, ahol egy teljes éjszakát kell hasonló körülmények között a lehető legnagyobb sebesség mellett átvészelni. És ez nem csak nekünk probléma, több kategóriában is volt ilyen, az amatőr és profi pilóták között is. Pedig számítottunk ilyesmire.”

    És nem ők voltak az egyetlenek: a sorozat legnagyobb esélyeseinek számító Toyota az időmérőn kötött ki egyik autójával a gumifalban, és az LMP2-ben is előfordult egy ilyen eset.