Címke: WEC

  • Ütköző Ferrarik, bajnok Kubica és győztes női csapat a WEC korszakzáró futamán

    Ütköző Ferrarik, bajnok Kubica és győztes női csapat a WEC korszakzáró futamán

    A bahreini 8 órás versennyel ért véget a Hosszútávú Világbajnokság hétfordulós 2023-as szezonja. A csúcskategória vb-címének sorsa már az első kanyarban megpecsételődött, miközben a két másik géposztály búcsúfutamát teljesítette.

    Az már az előző, fuji forduló után szinte bizonyossá vált, hogy a Toyota két egysége küzd meg a WEC idei összetett bajnoki címéért. A Le Mans-győztes #51-es Ferrarinak már csak matematikai esélye maradt, hiszen a legfontosabb verseny kivételével az összes többit a Toyota nyerte a szezonban.

    A #7-es Toyota legénységének (Kobajasi, López, Conway) is szerencsés körülményekre lett volna szüksége ahhoz, hogy átugorja a tabellán 16 ponttal előtte álló #8-ast (Buemi, Hartley, Hirakava) – hiába volt 4:1 a futamgyőzelmi arány közöttük a #7-es javára, Kobajasiék esélyét a duplapontos Le Mans-i 24 órásról való kiesés megpecsételte.

    Ráadásul a bahreini rajtnál is a #7-es autót érte utol a balszerencse, amikor Earl Bamber Cadillecje kiforgatta a Mike Conway által vezetett autót, ami így a mezőny végére esett, távol a győzelem esélyétől.

    Bár a pilóták ezt követően remek etapokat összerakva visszaküzdötték az egységet a második helyre, a #8-as autó győzelmét semmi nem veszélyeztette, így Sébastien Buemi, Brendon Hartley és Rio Hirakava triója megvédte tavalyi világbajnoki címét. A svájci és az új-zélandi pilóta negyedszer, a japán másodszor ülhetett fel a WEC trónjára.

    A futam harmadik helyén az #50-es Ferrari ért be, de csak miután két órával a leintés előtt lezavart egy hajmeresztő, két koccanással is járó csatát az #51-es testvérautóval, amely hideg gumikon éppen a bokszkiállásáról érkezett.

    https://twitter.com/0mrg/status/1720850154985816340

    Az LMP2-ben 33 pontos hátrányt kellett volna ledolgoznia a Le Mans-győztes Inter Europolnak a WRT #41-es egységével szemben, amely azonban ellenállhatatlan volt vasárnap és a kategória 10. rajthelyéről aratott győzelmet. Az LMP2-es kategória ezzel búcsúzik a WEC-től, jövőre már csak Le Mans-ban nevezhetnek ilyen autók, a géposztály utolsó bajnokai pedig Robert Kubica, Louis Delétraz és Rui Andrade lettek.

    Szintén véget ért a WEC-korszak a GTE Am kategória számára, viszont tette azt egy régóta várt nagy beteljesüléssel, hiszen először tudott itt nyerni az Iron Dames Porschéja, vagyis a három női pilótát a soraiban tudó csapat Sarah Bovyval, Michelle Gattlinggal és Rahel Freyjel.

    A kategória bajnoki címét már korábban bebiztosította a Ben Keating, Nicky Catsburg és Nicolas Varrone vezette Corvette.

    2024-re a Hypercar kategória természetesen marad, sőt új résztvevőkkel bővül, mellettük pedig az LMGT3-as kategória érkezik.

    https://twitter.com/FIAWEC/status/1720904117164425476

  • Világsztár a WEC-ben: Valentino Rossi is ott lesz a hétvégi teszten

    Világsztár a WEC-ben: Valentino Rossi is ott lesz a hétvégi teszten

    Valentino Rossi ott lesz a Hosszútávú-világbajnokság vasárnapi, bahreini tesztjén, egy LMP2-es Orecát fog vezetni. A kilencszeres gyorsaságimotoros-világbajnok jövőre akár már versenyzőként is részt vehet a sorozatban.

    Valentino Rossi újabb komoly lépés előtt áll az autóversenyzői karrierjében. Ezen a héten szombaton rendezik a Hosszútávú-világbajnokság, azaz a WEC szezonzáróját Bahreinben, másnap pedig egy tesztet tartanak. Ez utóbbin az olasz motoros legenda is részt vesz, méghozzá egy LMP2-es Oreca 07-es volánja mögött, amelyet csapata, a W Racing Team működtet.

    Mindez amolyan felkészülés a 44 éves pilótának, hiszen év végén a BMW Hypercar-autóját, az M Hybrid V8-ast is kipróbálhatja mint a német márka gyári versenyzője. Könnyen lehet, hogy mindez előkészítése annak, hogy Rossi jövőre komolyabb szintre lépjen autóversenyzőként, és immáron világbajnoki futamokon induljon el.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy [pályafutásom során] először kipróbálhatom magam az LMP2-ben – nyilatkozta. – Ez egy nagyszerű lehetőség a WRT csapatától, mert tervezzük, hogy a jövőben teszteljem a BMW Hypercart. Úgy vélem, tapasztalatgyűjtésnek jó, hogy előtte kipróbálhatom az LMP2-t, mert a leszorítóerő szempontjából hasonló, és kíváncsi vagyok a potenciálomra. Alig várom, hogy Bahreinben lehessek, hogy megnézzem a szezon utolsó futamát, és mivel remélem, hogy a jövőben a WEC-ben versenyezhetek, jó lesz megérteni a futam légkörét és felépítését.”

    Rossi 2021-ben vonult vissza a MotoGP-ből, azóta pedig kettőről négy kerékre váltott. A WRT csapatához szerződött, amely akkor még Audi R8 LMS Evo II-esekkel versenyzett a GT World Challenge Europe sorozatban. A Sprint Cupban tíz forduló alatt két versenyen szereztek pontot Frédéric Vervisch-sel, és a tizenhatodik helyen végeztek az összetettben. Ami az Endurance Cupot illeti, ott hétből háromszor jött össze a pontszerzés a Nico Müllerrel kiegészült párosnak, és ugyancsak tizenhatodikként zártak.

    A WRT idén BMW M4 GT3-asokra váltott, Rossi pedig új váltótársakat kapott. Az olasz pilóta eredményei a Sprint Cupban rengeteget javultak: Maxime Martinnal megnyerték a második misanói futamot, összességében pedig az ötödik pozícióban zárták a pontversenyt. Az Endurance Cupban már nem volt ekkora előrelépés, hiszen Augusto Farfusszal kiegészülve ismét hétből háromszor szereztek pontot, és a tabella tizenötödik helyén fejezték be az idényt.

    Rossi emellett kategóriagyőzelmet aratott Jérôme Policand-nal a Road to Le Mans, vagyis a Le Mans-i 24 órás viadal betétversenyének második viadalán. Rossi nem titkolt célja, hogy részt vegyen a legendás eseményen, ez pedig akár már jövőre megtörténhet, hiszen nem kizárt, hogy 2024-ben a WEC-ben szerepel. A BMW ugyanis visszatér a sorozatba, annak is a Hypercar kategóriájába, de az Autosport értesülései szerint emellett két autót indítanak az LMGT3-ban. A vasárnapi tesztelés mindenesetre még jobban felkészítheti a hétszeres MotoGP-világbajnokot az esetleges WEC-programra.

  • Schumacher klausztrofóbiát érzett a különleges tesztelésen

    Schumacher klausztrofóbiát érzett a különleges tesztelésen

    A múlt héten Mick Schumacher az Alpine WEC-csapatánál tesztelt, és elmondta, mik voltak a benyomásai. Szerződésről egyelőre nem beszélt.

    Az Alpine A424 nevű Hypercar autót Jerezben próbálta ki Mick Schumacher, és ez volt az első alkalom, hogy az együléses formaautókhoz szokott német pilóta ilyen, hosszútávú versenyzésben használt járgányt vezetett.

    „Teljesen más érzés. Elég nagy, nehéz az autó, zárt a pilótafülke, emiatt először klausztrofóbiát éreztem – mondta a Sky német csatornájának. – Nem is látni, hogy a kerekek forognak-e, ezt kis lámpák jelzik.” 

    „Kicsit elzártan éreztem magam, hogy ültem, de nem éreztem a szelet, ám nekem a hűtési rendszer jelentette a legnagyobb különbséget: ez levegőt fúj be hátulról a pilótafülkébe, és erre nem voltam felkészülve, bár hamar hozzászoktam.” 

    Megerősítették, valóban versenyzői ülésről tárgyal Schumacherrel az egyik csapat

    A teljesítményét nem kívánta értékelni Mick Schumacher, mivel a Le Mans-ban használt konfigurációt használta egy magasabb leszorítóerőt igénylő pályán – igaz, ezúttal még nem is az volt a cél, hogy a tempóját felmérjék, egyszerűen csak kipróbálta magát egy új közegben.

    Megkérdezték tőle, hogy a szerződés terén mi a helyzet, amire azt felelte, hogy reméli, lesznek választási lehetőségei.

    Az Alpine két autót indít a WEC-ben jövőre, tehát hat versenyzővel dolgoznak együtt.

  • Jövőre két márkával kevesebb lehet Le Mans-ban

    Jövőre két márkával kevesebb lehet Le Mans-ban

    Hiába bővül majd az Endurance Világbajnokság (WEC) mezőnye, az idei szezon két márkának is az utolsó lehet a Hypercar kategóriában.

    Toyota, Peugeot, Ferrari, Porsche, Cadillac – ők visszatérnek jövőre is WEC Hypercar-kategóriájába, hogy megküzdjenek a Le Mans-i összetett győzelemért. Azt is tudni lehet, hogy hozzájuk csatlakozik majd az Alpine, a BMW és a Lamborghini triója, és lehet, hogy az újjáélesztett Isotta Fraschini márka prototípusát is elfogadják a 2024-es szezonra.

    Ezzel 18 autóra is bővülhet a mezőny, azonban nem csak jó híreket hallani a sportautózás új éráját megtestesítő géposztályról, ugyanis két gyártó lehúzhatja a rolót, mindössze pár éve után. Érdekes módon a két, hibrid rendszert nélkülöző (és ezáltal spóroló) márkáról van szó.

    A Hypercar-korszak első évében rajthoz álló Glickenhaus már bejelentette, befejezik a programot, miután fejlesztésekre egyszerűen nincs elég forrásuk, és emiatt már nem számít versenyképesnek az autójuk. Az amerikai privát márka még GT-autót is indítani akart a WEC-ben, azonban annak ellenére, hogy tavaly még dobogóra is állhattak Le Mans-ban, három szezon alatt nem sikerült szponzorokat gyűjteniük, így teljesen megszüntetik a programot.

    Az új márkák érkezésével pedig a teljesítménykiegyenlítő-rendszer (BoP) sem kedvezett nekik, ezért gyakran a sor végén kullogtak. Ugyan az első években ez még több dobogót is ért, a kibővült mezőnyben csak a 7-8. hely környékén tudtak végezni, ezért pedig nem éri meg számukra fenntartani a versenycsapatot.

    A másik kérdéses márka a ByKolles csapat által indított Vanwall. Az osztrák gárda hosszas jogi vita után szerezte meg a brit márkanevet, és emiatt – bár az autó már évek óta készen áll – csak idén sikerült nevezniük a mezőnybe, és a DailySportsCar szerint könnyen lehet, hogy ez lehet az utolsó szezonjuk.

    A Vanwall tapasztalat nélkül még lassabb volt, mint a Glickenhaus idén, és a megbízhatatlansággal is akadtak gondjaik. Helyzetüket tovább rontotta, hogy pilótafronton sem mutatkoztak stabilnak, egyedül Esteban Guerrieri vett részt velük minden versenyen, a másik két ülésben öten fordultak meg, köztük az 52 éves Jacques Villeneuve.

    Hiába érkezhet így négy a rajtrácsra is a mezőnybe 2024-ben, két üde színfolt elveszhet a nagyobb gyártók érkezése közben.

  • Mick Schumacher tesztelt az Alpine csapatával

    Mick Schumacher tesztelt az Alpine csapatával

    Az Alpine látókörébe került Mick Schumacher, mint lehetséges versenyző, de nem a márka F1-ben, hanem a WEC-ben induló csapatánál. Megtörtént az első teszt is.

    A hosszú távú világbajnokság továbbra is gyűjtőhelye az F1-ből visszavonult/kiszorult pilótáknak, például úgy hírlik, Sebastian Vettel, Jenson Button és Robert Kubica a Porsche egyik autójával állhat rajthoz itt, vagy legalábbis a leghíresebb futamon, a Le Mans-i 24 óráson.

    Itt kaphat újra versenyzési lehetőséget Mick Schumacher, akit 2022 végén bocsátott el a Haas a Forma-1-ből, azóta a Mercedes szimulátoros és tesztpilótájaként keresi a lehetőséget a visszatérésre.

    Ez az Alpine WEC-gárdájánál történhet meg, ennek első lépéseként a német pilóta kedden a spanyolországi Jerezben tesztelte a márka A424-es jelű Hypercar autóját. „Micket érdekli a hosszú távú versenyzés, és lehetőségünk nyílt megadni számára, hogy belekóstoljon” – nyilatkozta a csapat vezetője, Philippe Sinault a Sportscar365-nek.

    Szívesen éjszakázik, ha ez segít – exkluzív interjú Mick Schumacherrel

    „Kezdetnek egy rövidebb programot állítottunk össze neki, de ebből is meg tudja állapítani, hogy néz ki az ütemterv a hosszú távú versenyzésben, és mi is fel tudjuk mérni őt. Ez csak az első találkozás volt, nem tudjuk, hogyan alakul a jövő számára és számunkra.”

    A csapat két autót indít a bajnokságban idén, de az Auto Motor und Sport értesülései szerint a jelenlegi hattagú legénységből csak Matthieu Vaxiviére szerződését erősítették meg 2024-re, illetve Charles Milesi esélyei jók a hosszabbításra.

    A német szaklap úgy hallotta, Nicolas Lapierre és Ferdinand Habsburg érkezhet még a csapathoz, vagyis két hely kiadó. Ezekre Mick Schumacher mellett természetesen a többi aktuális versenyző, André Negrão, Julien Canal, Memo Rojas és Olli Caldwell is pályázhat.

  • Grosjean kiesni látszik az IndyCarból, és már el is kezdte a Lamborghini tesztelését

    Grosjean kiesni látszik az IndyCarból, és már el is kezdte a Lamborghini tesztelését

    Eléggé viharos módon ért véget Romain Grosjean szezonja az IndyCarban, és egyáltalán nem biztos, hogy visszatér az együléses sorozatba.

    Romain Grosjean állítása szerint érvényes szerződéssel rendelkezik az Andrettihez jövőre, így arra számított, hogy a csapathoz érkező Marcus Ericsson a távozó fizetős pilóta, Devlin DeFrancesco helyét kapja meg. Kiderült azonban, hogy eggyel kevesebb autót állítanak majd a rajtrácsra az átalakuló csapatnál, így neki is mennie kell.

    Sejteni lehetett, hogy megromlott a francia és az Andretti kapcsolata, hiszen hiába kezdte jól a szezont, sorozatos hibái után frusztrációját a csapaton vezette le, ami után Michael Andretti nyilvánosan is kritizálta a hozzáállását.

    Ugyan a szakítás még nem feltétlenól jelenti azt, hogy Grosjean teljesen kikerülne az IndyCarból, nem vet rá jó fényt az, hogy gyakorlatilag beperelte a saját csapatát.

    Azt már korábban is tudni lehetett, hogy a korábbi F1-es pilóta részt vesz majd a Lamborghini 2024-ben induló sportautó-programjában, azt azonban a mai napig nem jelentették be, hogy hol és hány versenyen indult majd. Az biztos, hogy a gyártó Daytonában még nem tud rajthoz állni, de teljes WEC-szezonnal terveznek, így Le Mans-ban már ott lesznek. Feltételezhető, hogy Grosjean esetében az IndyCaros szerződés függvénye hogy mikor számíthatnak rá, a francia a bajnokságban vállalt elkötelezettségei miatt eddig nem is vett részt az olasz gyártó tesztjein, egészen idáig.

    Lamborghini LMDh testing
    Fotó: Lamborghini Media

    Dél-Spanyolországban, az Almeria Circuiten teszteltek ugyanis a motorsport.com riportja szerint, miután egy baleset hátráltatta az eddigi tesztprogramjukat. Így teljesen új karosszériával köröztek, és közel 2000 km-t teljesítettek két nap alatt Andrea Caldarellivel és Grosjeannal a volán mögött.

    Rajtuk kívül eddig Mirko Bortolotti és Daniil Kvyat vezette már az LMDh-prototípust.

    https://500miles.hu/imsa/kiszivargott-de-igy-is-nagy-durranas-lett-a-lamborghini-le-mans-i-autoja/

  • Három korábbi F1-es pilóta együtt hódíthatja meg Le Mans-t 2024-ben

    Három korábbi F1-es pilóta együtt hódíthatja meg Le Mans-t 2024-ben

    Egészen rendhagyó módon lehetne csapattárs a két F1-es bajnok, Sebastian Vettel és Jenson Button, ugyanis már nyolc éve nem versenyeztek egy mezőnyben.

    Sebastian Vettel tavaly év végén vonult vissza a Forma-1-től, és az idei Japán Nagydíjon tért vissza a paddockba, méghozzá a környezetvédelem nagyköveteként. Ekkor kifejezte, hogy hiányzik neki a versenyzés, és nem sokkal később fel is röppent a pletyka, hogy a Porsche egyik partnercsapata (JOTA) felkereste azzal, hogy ülést ajánlottak neki a Endurance Világbajnokság (WEC) mezőnyében, amivel lehetősége lenne Le Mans-ban indulni.

    Vettel Le Mans-ban tér vissza?

    Hasonló cipőben jár Jenson Button is, aki a JDC-Miller Motorsports autóját vezeti a tengerentúlon, az IMSA szezonzáróján, a Petit Le Mans-on. A brit világbajnok egyszer már indult a 24 órás francia versenyen is, méghozzá az akkori legfelső, LMP1-es kategóriában.

    „Van néhány lehetőségem a WEC-ben, és itt is, hogy teljes szezont teljesítsek. Lehet, hogy csak a hosszútávú versenyeket teljesítem. De mindennek nincs értelme, ha ténylegesen nem tudom ráfordítani az időt a tesztelésre is, mert még ki kell próbálnom néhány dolgot. Persze be tudok ülni az autóba, és versenyképes időt tudok futni, de az én erősségem inkább a beállításoknál mutatkozik meg” – emelte ki a jelenleg F1-es riporterként is tevékenykedő Button a sportscar365-nek.

    „Itt [a Petit Le Mans-on] nincs rá időm, de nem is kell, mert Rocky [Mike Rockenfeller, az egyik csapattársa] nagyon jó az ilyesmiben. De szeretnék olyan programot teljesíteni, amiben arra is van lehetőségem, hogy a lehető legjobbat nyújtsam, különben nincs értelme.”

    #5: JDC Miller MotorSports, Porsche 963, GTP: Tijmen van der Helm, Mike Rockenfeller, Jenson Button, IMSA GTP
    Fotó: Jake Galstad/LAT Images/Courtesy of IMSA

    Button elismerte, már voltak megbeszélései a jövőre két autóra bővülő JOTA-val egy esetleg WEC-ülésről, és mivel Rockenfeller a Ford GT-programjában vezet majd jövőre, valószínűleg a JDC-Miller is szívesen látná autójukban a britet. Előbbi helyen ráadásul nemcsak Vettel, de Robert Kubica is csapattársa lehet, hiszen a lengyellel is felvették a kapcsolatot, így akár három korábbi F1-es futamgyőztes is kiköthet a brit alakulatnál egy Porschéban.

    „A Penske sok időt és energiát ölt bele ebbe az autóba, ők gyorsabbak lesznek nálunk, de ez csak azt jelenti, hogy az autó többre is képes. Már egy évet teszteltek, amire a JDC soha nem lenne képes. De látjuk, mit csinálnak az autóval, és az adatok nagy részét is megkapjuk.”

    Button elárulta, egy gyári csapattal is kapcsolatban állt, inkább egy privát csapattal versenyezne, hogy ne legyen rajta akkora nyomás, miközben versenyképes lehet, egy lazább környezetben.

  • Újabb F1-ben szereplő gyártó száll be hiperautóval a WEC-be, érkezik a Valkyrie

    Újabb F1-ben szereplő gyártó száll be hiperautóval a WEC-be, érkezik a Valkyrie

    Nagy bejelentést tett az Aston Martin: a gyártó 2025-ben végre megejti régóta várt visszatérését a Hosszútávú Világbajnokság csúcskategóriájába az Adrian Newey által megálmodott Valkyrie modellel.

    A gyártó először már 2019-ben megfogalmazta azon szándékát, hogy benevezné az LMH-szabályoknak megfelelő Valkyrie-t a WEC és a Le Mans csúcskategóriájába, ám a következő év februárjában mégis parkolópályára tette a tervet, így az Aston Martin nem volt ott a hiperautókorszak 2021-es kezdetén.

    Most azonban kettőzött erővel jelentette be a beszállást a vállalat elnöke, Lawrence Stroll, hiszen a 2025-ös szezontól nemcsak a WEC, de az amerikai központú testvérsorozat, az IMSA csúcskategóriájába is beszáll – a jelenlegi álláspont szerint legalább egy-egy autóval. A versenyprogramokat a Heart of Racing fogja üzemeltetni, a csapat, amellyel alacsonyabb kategóriákban az Aston már mindkét sorozatban együtt dolgozik.

    Aston Martin Valkyrie
    Fotó: Aston Martin

    Az Aston Martin legutóbb 2011-ben szállt harcba a Le Mans-i 24 órás csúcskategóriájának megnyeréséért, de a GT-szakosztályban állandó résztvevőnek számít. S mint az új projekt bejelentésekor Stroll nem is habozott emlékeztetni, a gyártó egy alkalommal már megnyerte a Le Mans-t a múltban. Ennek megismétlését tűzi ki célul az elkövetkező években, ám a V12-es Valkyrie-nek talán a valaha volt legerősebb mezőnyben kell majd megküzdenie ezért, hiszen gyártók egész sora csatlakozott már vagy készül szintén beszállni a hiperautók versengésébe.

    „A teljesítmény a vérünkben van az Aston Martinnál, és az autósport a legjobb eszköz arra, hogy ezt bemutassuk. A kezdeti évek óta jelen vagyunk Le Mans-ban, az elmúlt 95 év során pedig 1959-ben sikerült is megnyernünk a versenyt, míg 19 alkalommal a kategóriánkban végeztünk az élen. Most azzal a céllal térünk vissza a színre, hogy új oldalakat írjunk a történelemkönyvekbe egy olyan prototípussal, amit az Aston Martin valaha volt leggyorsabb utcai autója inspirált” – mondta Lawrence Stroll, aki azt is büszkén hangoztatja, hogy a két bajnokságba való beszállással 2025-től az Aston Martin a három legrangosabb hosszútávú verseny, a sebringi 12 órás, a daytonai 24 órás és a Le Mans-i 24 órás összetett győzelméért is harcba száll.

  • Több, mint 10 év után térhet vissza a Honda a legendás versenyre

    Több, mint 10 év után térhet vissza a Honda a legendás versenyre

    Köszönhetően egy közelmúltban bejelentett átalakításnak, a Honda sportautóival válhat teljessé a Le Mans-i 24 órás mezőnye.

    A sportautózás új királykategóriáját ugyan 2021-ben vezették be, az idei szezonban érkezett meg a gyártók nagy része az Endurance Világbajnokság (WEC) és az IMSA közös szabályrendszerébe. Előbbi Hypercar elnevezésű kategóriájában (így a Le Mans-i 24 óráson is) szinte az összes, eddig bemutatott típus elindult, egyedül a BMW és az Acura maradt a tengerentúlon.

    A bajorok már bejelentették, 2024-ben indulnak majd Európában is, az Acura eközben arra hivatkozott, az anyacég Honda nevével vehetnének csak részt a legendás francia versenyen, ehhez azonban Japánból kell engedélyt kérniük. A cégnek az a része azonban teljesen külön üzemel az – Acura sportautó-programjáért felelős – észak-amerikai divízióhoz képest.

    A Honda Performance Development azonban a jövő évtől az anyacéghez jóval közelebbi Honda Racing Corporation US név alatt fut majd, ez pedig egy jelzés lehet arra, hogy lassan egyesítik a két kontinensen folytatott tevékenységet.

    https://500miles.hu/imsa/az-f1-mellett-le-mans-ra-is-hatassal-lehet-a-honda-atalakulasa/

    „Engedélyünk van arra, hogy globális szinten együtt szerepeljünk” – emelte ki David Salters, a HRC US, elnöke – „Ha versenyezni kezdünk, versenyképesnek kell lennünk. Ez a változás azt jelenti, hogy több minden lesz lehetséges a jövőben. De biztosítanunk kell, hogy lesz értelme a márka szempontjából. Hogy tényleg felvehetjük a versenyt a többiekkel? Érdekes kérdés.”

    A sportscar365.com kérdésére Salters tagadta, hogy már 2024-ben sor kerülne egy Le Mans-i projektre, egyelőre csak annyit jelentett k, hogy „komolyan megfontolják a lehetőségét”, hogy indítsanak autó a francia versenyen.

    „Most már egy hivatalosabb háttere lenne ennek, mert globális motorsportról beszélhetünk [kontinensekre leosztott programok helyett]. De ugyanúgy vannak akadályok. Még meg kell vizsgálnunk, minek van értelme.”

    A Honda legutoljára 2013-ben indult Le Mans-ban, a Strakka Racinggel hatodik helyen, utolsóként értek célba az LMP1-es csapatok közül.

  • Alonso korábbi csapatánál folytatja a kirúgott de Vries?

    Alonso korábbi csapatánál folytatja a kirúgott de Vries?

    Vélhetően a Toyota hosszútávú-világbajnokságban indított csapatánál versenyzik jövőre Nyck de Vries, akit szezon közben rúgtak ki az F1-es AlphaTauriból.

    Alapvetően már idén is a WEC-ben indult volna a 7-es rajtszámú Toyotával, csak váratlanul lehetőséget kínált neki az F1-ben az AlphaTauri, miután szenzációsan ugrott be a 2022-es Olasz Nagydíjon a Williamshez a vakbélgyulladással küzdő Alexander Albon helyére.

    A tündérmese nem tartott sokáig, de Vries gyengén teljesített és még a nyári szünet előtt megváltak tőle. Noha nemrég azt pedzegették, hogy a versenyző egy korábbi sorozatába, a Formula E-be térhet vissza (ahol bajnok lett), az Autosport belső forrásokra hivatkozva most azt írja, jövőre a WEC-ben fog versenyezni a Toyotánál. Néhány éve itt, velük versenyzett Fernando Alonso is (ő a 8-as számú egységben).

    Egyébként nem kizárt, hogy a holland pilóta mindkét sorozatban vállalja a részvételt, amiben csak a május 11/12-i hétvége jelentene ütközést a Formula E berlini és a WEC spái állomása miatt.

    Hízelgő dicséretet kapott a kirúgott F1-es pilóta, Laudához hasonlították

    Ha igazak a híresztelések, de Vries csapattársai Mike Conway és Kobajasi Kamui lesznek a Toyota autójában, vagyis a veterán, 40 éves José Maria Lópezt válthatja, akivel csak az idei évre hosszabbítottak szerződést, miután a holland pilóta az F1-et választotta.

    A Toyota az elmúlt években november vége, december eleje környéként jelentette be a következő szezonra leigazolt pilótáit. Egyelőre annyi biztos, hogy de Vries tanulni kezdett a Harvardon.