Címke: WEC

  • A Porsche a Le Mans-i pole-ban, a 23. rajthelyre száműzött Toyota szerint szerencsejáték az időmérő

    A Porsche a Le Mans-i pole-ban, a 23. rajthelyre száműzött Toyota szerint szerencsejáték az időmérő

    A #6-os Porsche szerezte meg a rajtelsőséget a Le Mans-i 24 órásra a Cadillac előtt, a kvalifikáció nagy vesztese a hypercar kategóriában pedig Kobajasi Kamui hibája nyomán a Toyota volt.

    A Le Mans-i időmérőt két szakaszban bonyolították le: az első, szerdai egyórás kvalifikációs edzésről minden kategóriából a nyolc leggyorsabb jutott a csütörtöki hyperpole-ba, ahol eldőlt közöttük a végleges sorrend.

    Szerdán meglepetésre Dries Vanthoor végzett az élen a #15-ös BMW-vel a gigantikus, 23 autót számláló hypercarmezőnyben, de ennél is váratlanabb volt, hogy a két Toyota csak a 11. és a 23. rajthelyre került, vagyis nem is jutottak be a csütörtöki folytatásba. Kobajasi ugyanis az időmérő végén kicsúszott és piros zászlót okozott, ami után már nem is indították újra a körözést, az akkor a negyedik legjobb idővel rendelkező, hibájáig pedig két lila szektorral álló japántól pedig a leállás okozásáért az összes köridejét elvették, vagyis a rajta kívül még Nyck de Vriesszel és José María Lópezzel felálló #7-es egységet a kategória rajtrácsának végére száműzték. A Brendon Hartley, Sébastien Buemi és Hirakava Rio által vezetett #8-as autó pedig ekkor csak a 12. helyen állt az új-zélandi kezei alatt, vagyis szintén búcsúzott a folytatástól.

    A Toyotánál a lebonyolítási rendet kárhoztatták, Kobajasi szerint a többi WEC-futamhoz hasonlóan Le Mans-ban is külön kellett volna rendezni az időmérőt minden kategóriának, így viszont ugyanis, hogy az LMP2-esekkel és az LMGT3-asokkal voltak együtt a pályán, túl nagy volt a forgalom.

    „Hogy a szerencse helyett a valódi teljesítményt lássuk, miért nem rendezzük az időmérőt külön minden kategóriában? A forgalom nagy gondot jelent, sok autó csakis emiatt maradt le a hyperpole-ról. Ez az egész csak a szerencsén múlik. Ha nem kerültem volna forgalomba, kényelmesen a hyperpole-ban lennék, mert nem kellett volna a határokat feszegetnem” – fogalmazott a japán.

    A Toyota technikai igazgatója, David Floury a London körüli M25-ös autópálya forgalmához hasonlította az időmérőn uralkodó állapotokat.

    A hyperpole-ban aztán a BMW nem tudta megőrizni a pole-t, miután Vanthoor kicsúszott és a korlátnak csapódott, egysége pedig végül 6. lett a rajtrácson. Dries Vanthoor testvére, Laurens viszont ott van a pole-ban a legjobb időt az utolsó pillanatban megfutó Estre-vel és André Lottererrel felálló #6-os Porschében. A Cadillac Sébastien Bourdais kezei alatt a második helyet szerezte meg, mögötte pedig a Ferrari két gyári egysége sorakozik: 3. lett a tavalyi Le Mans-i győztes trió, Antonio Giovinazzi, Alessandro Pier Guidi és James Calado #51-es 499P-je.

    Ami a többi kategóriát illeti, a Le Mans-ra a mezőnybe visszaengedett LMP2-esek között a #14-es AO by TF, az LMGT3-ban pedig a #70-es Inception Racing szerezte meg a pole-t.

    Utóbbi kategória tagjaként idén debütál Le Mans-ban a kilencszeres gyorsaságimotoros-világbajnok Valentino Rossi, aki a Team WRT BMW-jével a rajtrács 51. helyére került, csapattársai az ománi Ahmad Al Harthy és a belga Maxime Martin.

  • Körvonalazódik, hogy melyik csapat a Le Mans-i 24 órás favoritja

    Körvonalazódik, hogy melyik csapat a Le Mans-i 24 órás favoritja

    A hétvégén rendezik a híres Le Mans-i 24 órás versenyt, és a Toyotánál úgy látják, a Porsche tarolni fog.

    A WEC-ben eddig három futam ment le, ebből az elsőt, a katarit nyerték meg gyári Porschéval. A rivális Toyota technikai igazgatója szerint

    „Azt gondolom, egyértelmű, hogy ha a Porsche nem nyer, akkor pocsék munkát végeznek. Úgy látjuk, hogy minden téren előnyben vannak. Többet megtudunk a héten, de a Porsche egyértelműen erősnek látszik” – mondta David Floury a hétvégén rendezett teszt után.

    „A Porsche mögött jó csata alakulhat ki.” A leggyorsabb Porsche 0,7 másodpercet vert a többi gyártó leggyorsabb egységére, a 8-as számú Toyotára.

    A Porsche három gyári egységgel indul, a 4-es, 5-ös, 6-os rajtszámú autókkal. Ez a márka a Le Mans-i 24 órás történetének legsikeresebb gyártója 19 győzelemmel, legutóbb 2017-ben nyert. A vállalat programját irányító Urs Kuratle azonban igyekezett elhárítani az esélyesség terhét, és nem akarta kijelenteni, hogy ők a favoritok. 24 óra alatt természetesen sok minden történhet, akár az utolsó percekben is beüthet a krach, érthető az óvatosság.

    A tavalyi versenyről írt összefoglalónk itt olvasható.

    Idén is egy legendás sportoló fogja elindítani a Le Mans-i 24 órás versenyt

  • A Mercedes nem, de egy másik csapat visszahozhatja Mick Schumachert az F1-be

    A Mercedes nem, de egy másik csapat visszahozhatja Mick Schumachert az F1-be

    Mick Schumacher a múlt héten tesztelt a Mercedes két évvel ezelőtti autójával, de feladata a brackley-iek csodatinijének segítése volt. Ugyanakkor így sem kizárt, hogy másik csapatnál lesz lehetősége visszatérni a Forma–1-be.

    Miként az várható volt, Mick Schumacher legutóbbi, silverstone-i Mercedes-tesztje nem a német pilóta esetleges visszatérését készítette elő, hanem csupán segítségül szolgált a brackley-iek 17 esztendős tehetségének, Andrea Kimi Antonellinek. A jelenleg a Forma–2-ben versenyző olasz a 2022-es autóval körözött az angliai pályán, ahol Schumacher is autóba pattant.

    A Mercedes tartalékja referenciaként szolgált az új generációs F1-es autót Imolában már vezető, a hírek szerint nagyon meggyőző teljesítményt nyújtó Antonellinek, akit többször szóba hoztak már egy esetleges idei bemutatkozással, míg az szinte biztosra vehető, hogy legkésőbb 2025-ben már ott lesz a rajtrácson. Hogy a Williams vagy a Mercedes színeiben, az sok mindentől függ, de az biztos, hogy utóbbi tudja megadni neki a lehetőséget a tesztelésre, így Antonelli az idén átfogó programot teljesít a 2022-es autóval (minimum két éves technikával lehet csak korlátlanul körözni).

    Így nyúzza Antonelli a 2022-es Mercedest Imolában (videó)

    A silverstone-i teszt kapcsán az F1-insider.com számolt be arról, hogy eleve nem Schumacher és Antonelli összemérése volt a célja a Mercedesnek, ehelyett sok üzemanyaggal, különböző beállítás-variácókat próbáltattak ki a csapat tartalékjával, aki kezdeti technikai problémák után végül 10 etap alatt több mint egy versenytávot, 350 km-t teljesített. Miután Schumacher segített megfelelően beállítani az autót, Antonelli már ment kevés üzemanyagos köröket is, az idejeit pedig természetesen nem hozták nyilvánosságra.

    A szaklap azt is megírta, hogy Schumacher eleve úgy vett részt a teszten, hogy tudta, annak semmilyen hatása nem lesz a mercedeses jövőjére, Toto Wolff csapatfőnök ugyanis már korábban közölte, hogy nem számolnak vele. A Mercedesnek ugyanis más tervei vannak, és elsősorban Max Verstappent akarják elcsábítani a Red Bulltól, míg hosszú távon Antonellivel képzelik el a jövőt.

    Az F1-insider szerint emelett az is hátrány Schumachernek, hogy őt nem az osztrák üzletember menedzseli, míg Antonellit, George Russellt és Esteban Ocont igen. Utóbbi két pilótát ennélfogva szintén szeretné minél jobb helyzetbe hozni Wolff, és Oconnak adott esetben akár a Williamsnél helyet találni (nyilván csak akkor, ha Antonelli végül a Mercedesszel mutatkozik be).

    Verstappen szerint hiba, hogy miatta nem engedik Antonellit az F1-be

    Az Alpine dobhat mentőövet?

    Oconnak és csapattársának, Pierre Gaslynak egyaránt lejár a szerződése az Alpine-nal 2024 végén, és a szaklap szerint egyikük sem szándékozik a francia istállónál maradni. Oconnak így a Williams lehet az egyik esélye, míg Gasly a hírek szerint az Audinál szimatol arra az esetre, ha a németek első számú kiszemeltjének számító Carlos Sainz szerződtetése nem jön össze.

    Az Alpine F1-es csapatánál felmerülő üresedés pedig megnyithatja az utat Mick Schumacher előtt az F1-es visszatéréshez. A 2021-ben és 22-ben a Haasnál két idényt lehúzó 25 esztendős pilóta jelenleg az Alpine WEC-csapatában versenyez, és bár az autója nem teszi lehetővé a kiemelkedő eredményeket, a hírek szerint Bruno Famin, az Alpine Motorsport alelnöke, egyben az F1-es istálló csapatfőnöke nagyon elégedett a teljesítményével.

    Emellett állítólag Luca de Meo, a Renault Group vezérigazgatója is kedveli Schumachert, és jó marketinglehetőséget lát az F1-es szerepeltetésében. A német piac nagyon fontos a Renault-nak (régen is az volt, ezért jött különösen jól, hogy Michael Schumacher 1995-ben Renault-motorral lett világbajnok), a franciáktól pedig soha nem állt távol, hogy elsősorban marketing platformként tekintsenek a Forma–1-re – emlékezhetünk, a csapnivaló motor miatt fejlesztéseket követelő Christian Hornert és Adrian Newey-t sokkolta, amikor 2014-ben a Renault akkori vezérigazgatója, Carlos Ghosn közölte velük:  „Engem nem érdekel a Forma-1, csak azért veszek részt benne, mert a marketingeseim azt mondják, hogy részt kell vennem.”

    Mick Schumacher, Alpine, teszt, WEC
    Fotó: Alpine

    Persze nem állítjuk, hogy az Alpine ne akarna sikeres lenni, de ilyen előzmények után nem lenne elképzelhetetlen, ha a marketing most is fontos szempontot játszanak, különösen úgy, hogy az istálló megítélése jelenleg nem túl rózsás. Miután tavaly kirúgták Otmar Szafnauer csapatfőnököt, majd egy sor vezető beosztású szakember távozott, az idei szezont csapnivalóan kezdték, és bár azóta látható a fejlődés, az élmezőnyig vezető út – ha egyáltalán valaha oda érnek – nagyon hosszú lesz.

    Egy ilyen időszakban pedig általában nem a pilótakérdés a legfontosabb, mivel egy ennyire gyenge autóval toppilóta sem tudna a győzelmekért vagy dobogós helyezésekért küzdeni. Ellenben egy keményen dolgozó, marketing szempontból előnyös, közkedvelt, a mérnökökkel jó kapcsolatot kialakítani képes versenyző ugyanúgy előrelendítheti az istállót. Persze Mick Schumacher autótörős múltja felvet kérdéseket, illetve azt sem szabad elfelejteni, hogy az Alpine-nak van saját akadémiája, amelynek tagjai közül a jelenlegi tartalék, tavalyig az F2-ben versenyző Jack Doohan, illetve a második F2-es szezonját taposó Victor Martins (ő ráadásul francia) is tűkön ülve várja, hogy megkapja a lehetőséget.

  • Szerencsés Porsche-győzelem és egy óriási baleset: ez történt a WEC spái 6 órás versenyén

    Szerencsés Porsche-győzelem és egy óriási baleset: ez történt a WEC spái 6 órás versenyén

    A Jota Porsche győzelmével zárult a WEC 6 órás futama Spa-Francorchamps-ban. A versenyen azonban egy óriási baleset átírta a forgatókönyvet, és a piros zászlós szakasz miatt két órát csúszott a program.

    Will Stevens és Callum Ilott révén először nyert futamot egy partnercsapat a hiperautók mezőnyében. A Porsche számára jobban nem is alakulhatott volna a hétvége, mivel a 6-os rajtszámú 963 LMDh 2. helyezésével egy kettős győzelmet ünnepelhetett.

    A német gyártó szekere a verseny első fázisában még nem nézett ki valami jól, miután az André Lotterer, Kevin Estre és Laurens Vanthoor fémjelezte trió csak az 5. pozícióban haladt, megelőzve Ilottékat. Ekkor a versenyt a két Ferrari vezette, azonban egy óriási baleset teljes mértékben felkavarta az állóvizet.

    Earl Bamber Cadillacje lekörözés közben hozzáért Sean Gelael BMW M4 GT3-asához a Kemmel-egyenesben, aminek következtében mindkét autó nagy sebességgel a falnak csapódott. A szóban forgó incidens miatt piros zászlóval meg kellett szakítani a versenyt a javítási munkálatok miatt, amik 1 óra 44 percet vettek igénybe.


    A baleset nagyon rosszul jött az élen álló két Ferrarinak. Az élen álló 51-es autónak azonnal a bokszba kellett hajtania az újraindítást követően, ami miatt Alessandro Pier Guidi visszaesett a 7-es Toyota mögé. A másik Ferrari nem járt ilyen rosszul, de végül nekik is meg kellett előzniük Kobajasi Kamui Toyotáját a 3. helyért. Így az olasz istálló hiába nyújtott jó teljesítményt Imolában és most Spában is, a tavalyi Le Mans-i 24 órás verseny óta egyetlen egy futamot sem tudott megnyerni egyik küldöttségével sem.

    Mindkét Ferrari a Les Combes kanyarban előzte meg a Toyotát, de a futam során egyikük sem a 3. és a 4. hely megszerzéséről álmodozott. A futamgyőzelem emiatt a két Porsche között dőlt el, de a gyári alakulat Estrével a volán mögött soha nem került olyan pozícióba, hogy komoly veszélyt jelentsen az utolsó etapot teljesítő Ilottra.

    Az 5. helyen a Proton Competition hiperautója lett rangsorolva, amivel mindkét Toyotát meg tudta előzni. A japánoknak be kellett érnie a 6. és 7. pozícióval, ami mindenféleképpen csalódást keltő volt a számukra.

  • Két magyarnak is szurkolhatunk az F1 előszobáiban a hétvégén – autóverseny ajánló

    Két magyarnak is szurkolhatunk az F1 előszobáiban a hétvégén – autóverseny ajánló

    A hétvégén a Forma-1 pihen, viszont helyette is bőven lesz mit nézni az autóversenyzés világában: a juniorok között például két magyarnak is szurkolhatunk, Molnár Martin Angliában folytatja a karrierjét, Hideg Ádám Spanyolországban kezdi meg az F4-es bajnokságot.

    BTCC és Brit F4, Brands Hatch

    BTCC

    • május 11. szombat: időmérő 16:25-
    • május 12. vasárnap: futam 12:50-
    • május 12. vasárnap: futam 15:30-
    • május 12. vasárnap: futam 18:15-

    F4

    • május 11. szombat: időmérő 12:05-
    • május 11. szombat: futam 17:35-
    • május 12. vasárnap: futam 12:00-
    • május 12. vasárnap: futam 16:45-

    Molnár Martin szezonja folytatódik Angliában, ismét egy klasszikus és általunk is jobban ismert pályán, Brands Hatchben.

    Molnár Martin csapata legjobbjaként kezdett a brit Forma–4-ben

    Spanyol F4, Jarama

    Hideg Ádám a Cram Motorsport csapatával vesz részt a spanyolországi F4-es küzdőtéren, amelynek bemelegítő minibajnokságában, a Formula Winter Series-ben már elkezdte az ismerkedést az F4-es autókkal éles körülmények között is.

    Hideg Ádám: Sok olyat tanultam formaautóval, ami a gokartban nincs

    Francia F4, Ledenon

    • május 10. péntek: időmérő 15:05-
    • május 11. szombat: futam 9:50-
    • május 11. szombat: futam 16:00-
    • május 12. vasárnap: futam 9:15-

    Az F4 francia kiírásában nincs magyar versenyző, ennek a sorozatnak a második versenyhétvégéjét rendezik idén.

    Formula E, Berlin

    • május 11. szombat: időmérő 10:20-
    • május 11. szombat: futam 15:00-, közvetítés: Eurosport 2
    • május 12. vasárnap: időmérő 10:20-
    • május 12. vasárnap: futam 15:00-, közvetítés: Eurosport 2

    Az elektromos autósport bajnokságában ismét két futamot rendeznek a hétvégén, Berlinben.

    WEC, Spa

    • május 10. péntek: időmérő 14:45-
    • május 11. szombat: futam 13:00-19:00, közvetítés: Eurosport 2

    A WEC következő állomása Spa, és versenykörülmények között ez az utolsó lehetőség a felkészülésre a júniusi Le Mans-i 24 órásra.

    International GT Open, Formula Regional Europe, Euroformula Open, Hockenheim

    Az év során (június 22–23-án) a Hungaroringre is ellátogató bajnokságban a második versenyhétvégét rendezik, a betétsorozataival együtt.

    IMSA, Laguna Seca

    • május 11. szombat: időmérő 23:35-
    • május 12. vasárnap: futam 21:10-

    Az amerikai hosszútávú versenyzés bajnoksága egy nagyszerű helyszínen, Laguna Secában folytatódik.

    IndyCar, Indianapolis

    • május 10. péntek: időmérő 22:20-, közvetítés: Network4
    • május 11. szombat: futam 21:30-, közvetítés: Network4

    Rendkívül szoros állással fordul a bajnokság a negyedik versenyre, ami még nem a híres Indy 500, az két hét múlva következik.

    NASCAR, Darlington

    CUP Series

    • május 11. szombat: időmérő 17:20-
    • május 12. vasárnap: futam 21:00-, közvetítés: MATCH4

    Xfinity Series

    • május 10. péntek: időmérő 23:35-
    • május 11. szombat: futam 19:30-

    Truck Series

    • május 10. péntek: időmérő 21:35-
    • május 11. szombat: futam 1:30-, közvetítés: ARÉNA4

    Alonso mellett egy másik balhés pilóta is aggódhat az eltiltás miatt

  • Slickeken akart versenyezni az esőben a Ferrari, el is bukta a hazai WEC-győzelmet

    Slickeken akart versenyezni az esőben a Ferrari, el is bukta a hazai WEC-győzelmet

    Kettős vezetést őriztek a Ferrari hiperautói a Hosszútávú Világbajnokság imolai 6 órás versenyének féltávjánál, ám egy végzetes döntéssel átnyújtották a győzelmet a Toyotának.

    A WEC-szezon második versenyének az eső adott új fordulatot. Egészen addig a pole-ból rajtoló #50-es Ferrari az #51-essel karöltve vezette a futamot, ám amikor megérkezett a csapadék, a Ferrari nem reagált bokszkiállással. A Toyota volt a leggyorsabb ezzel a döntéssel, s az ekkor Kobajasi Kamui által vezetett #7-es autó rengeteget profitált a saját csapatának tökéletes, valamint a Ferrari hibás időzítéséből.

    A Ferrari a két gyári és az egy privát autóját egyaránt a pályán hagyta slick gumikon, ezalatt pedig körönként 8-12 másodperccel lassabbak voltak, mint a Toyota. A Ferrarik a japánokhoz képest csak négy körrel később álltak a bokszba esőgumikért, ekkorra viszont az élen álló autóik nagyjából egy percet veszítettek Kobajasihoz képest, ami alaposan át is formálta a sorrendet, hiszen a #7-es Toyota átvette a vezetést. A Ferrari később, amikor elkezdett száradni a pálya és mindenki visszaváltott slickekre, még kísérletezett azzal, hogy Alessandro Pier Guidit tovább hagyta kint esőgumikon, de ez a húzás sem jött be.

    A #7-es Toyota Kobajasival, Nyck de Vriesszel és Mike Conway-jel így megnyerte az imolai 6 órást, mögöttük a #6-os Porschét vezető Kévin Estre, André Lotterer és Laurens Vanthoor triójával, akik noha közel maradtak a verseny végéig, ám egy öt másodperces büntetés rontotta az esélyeiket a győzelemre. A harmadik a Porsche #5-ös autója lett, míg a jobbik Ferrari negyedikként zárt Miguel Molinával, Antonio Fuocóval és Nicklas Nielsennel.

    A Ferrari hiperautója ugyan közel járt ahhoz, hogy második győzelmét szerezze a WEC-ben (továbbra is a tavalyi Le Mans-i az egyetlen sikerük), de mint a csapatmenedzser, Giuliano Salvi a sportscar365-nek elmagyarázta, megtévesztette őket az időjárásjelző műszerük.

    „Nyilvánvalóan téves volt az információ, ami a rendelkezésünkre állt. Azt hittük, hogy az esős időszak csak nagyon rövid lesz, és a versenyzőink is úgy érezték, hogy a kritikus utolsó szektoron kívül a pálya többi része kezelhető állapotban van” – mondta Salvi.

    „A sarkalatos pont az időjárás-előrejelzés értelmezése volt. A radarunk azt mutatta, hogy már sokkal korábban rosszra fordul az idő, de ez nem történt meg. Ezután pedig már nem is hittük el, amit mutatott.”

    „Ki kell vizsgálnunk a kommunikációs láncot, mert bizonyos, hogy valahol hiba történt. A hozzáállásunk viszont az, hogy nem mutogatunk a felelősökre. Ugyanaz a csapat vagyunk, amely tavaly kezdőként megnyerte Le Mans-t. Akkor mindent jól csináltunk és hősökké váltunk, most viszont nagyot buktunk.”

    Az LMGT3-as kategóriában a Team WRT nyerte az imolai versenyt Augusto Farfusszal, Sean Gelaellel és Darren Leunggal.

  • Vettel leküzdhetetlen vágyat érzett a Porsche-teszt iránt, de a csapat is sokat tanult tőle

    Vettel leküzdhetetlen vágyat érzett a Porsche-teszt iránt, de a csapat is sokat tanult tőle

    Sebastian Vettel elégedetten nyilatkozott új tapasztalatairól, miután teljesítette első etapjait a Porsche 963 hiperautójában a csapat aragóni tesztjén.

    A Hosszútávú Világbajnokság szezonnyitóját megnyerő csapat 36 órás tesztre utazott a spanyolországi Motorland Aragónra, amely azon kevés európai pályák egyike, ahol az éjszakai vezetésre is nyílik lehetőség. A teszten összesen nyolc versenyzővel vett részt a Porsche Penske. Vettel a keddi nap végén nyilatkozott, miután négy etapban összesen 118 kört, 581 kilométert tett meg a Porschéval.

    „Természetesen a motorsportok több szakágán is rajta tartom a szemem, és sok versenyzőt ismerek, akik aktívak a WEC-ben és Le Mans-ban. Egy ponton a kíváncsiságom akkorára dagadt, hogy kedvet kaptam hozzá, hogy magam is kipróbáljam, a Porsche pedig megadta nekem a lehetőséget, hogy vezethessem a jelenlegi hiperautóját, a 963-at” – mondta a német a Porsche közleményében.

    Vettel Porsche
    Fotó: Porsche Motorsport

    „Az üléspróba, a szimulátorozás és a Weissachban megtett első körök után máris jó érzéseim voltak. Itt Aragónban is élvezetes volt vezetni a Porsche 963-at, de persze először sok mindenhez hozzá kellett szoknom és fel kellett vennem a ritmust. A vezetési élményt már csak az is szokatlanná teszi, hogy itt tető van a fejem felett, emellett másmilyen gumikkal és nehezebb autóval kell boldogulni. A Porsche gyári versenyzői nagyon segítőkészek voltak, és elmagyarázták az autó trükkjeit, ami megkönnyítette a dolgom.”

    Jonathan Diuguid, a csapat ügyvezető igazgatója szerint a teszt nemcsak Vettel, hanem a Porsche számára is hasznos új tapasztalatokkal szolgált.

    „Különleges lehetőség a csapat számára, hogy Sebastian Vettel itt van velünk. Rengeteg tapasztalata van a hibrid rendszerekről és a nagy teljesítményű versenyautókról, az autóról és a rendszereinkről adott sajátos visszajelzései pedig értékesek számunkra. Örülünk, hogy itt van. Mosolyogva szállt ki az autóból, ami jó jel” – mondta a szakember.

    Vettel Porsche
    Fotó: Porsche Motorsport

    Arról egyelőre nem beszélnek a felek, hogy lesz-e folytatása Vettel és a Porsche együttműködésének, noha kézenfekvő és közkedvelt elmélet, hogy a négyszeres F1-es világbajnok akár már az idei Le Mans-i 24 óráson is vezethetné a csapat harmadik autóját. Ezt a sejtést erősítheti, hogy a Porsche elhalasztotta az Le Mans-ban indítani tervezett extra autó pilótafelállásának bejelentését.

  • Vettel Porschét tesztel – közeleg a visszatérés?

    Vettel Porschét tesztel – közeleg a visszatérés?

    A Porsche hivatalosan is bejelentette, hogy Sebastian Vettel ki fogja próbálni a WEC-ben használt sportautójukat, a 963-ast. A német négyszeres világbajnok a Spanyolországban található Motorland Aragón versenypályán tesztelheti majd az autót és a vezetési képességeit.

    Vettel még a 2022-es szezon végén vonult vissza a Forma-1-ből, hogy több időt tölthessen együtt a feleségével és három gyermekével, valamint jobban tudjon koncentrálni a környezetvédelmi tevékenységeire is. A német kiválóság a 2022-es Abu-dzabi Nagydíj óta nem nagyon ült versenyautóban: a Bajnokok Tornáján kívül még a Nordschleiffén parádézott az egykori Red Bulljában, amivel az F1-es világbajnokságot is meg tudta nyerni 2011-ben.

    Vettel – aki az autót már huzamosabb ideje próbálgatta a szimulátorban – a stuttgarti márka Le Mans-i 24 órás versenyre való felkészülésében fog segédkezni a 36 órás teszten, amit Aragónban fognak megtartani.

    „Már nagyon várom, hogy kipróbálhassam a Porsche 963-at – ismerte el Vettel a bejelentést követően. – Egy korábbi alkalommal már volt szerencsém megtapasztalni az autót Weissachban. Mindig is figyelemmel követtem más kategóriákat, és a hosszú távú versenyzés iránti kíváncsiságomnak köszönhetően adtam egy lehetőséget az egésznek.”

    „Kíváncsi vagyok, hogy mi fog történni Aragónban, ha majd én ülök a volán mögött. Nyilvánvalóan más lesz vezetni ezt az autót a megszokott hoz képest, és szükségem lesz némi időre az átálláshoz, de szerencsére a csapaton belül mindenki nyitott és segítőkész.”

    „Ez egy új fajta tapasztalat lesz a számomra. Meglátjuk, hogy mit hoz majd a jövő, jelen pillanatban nincsen konkrét tervem az elkövetkezendő évekre vonatkozóan.”

     

  • Porsche-uralommal és a Peugeot drámájával vette kezdetét a WEC idei kiírása

    Porsche-uralommal és a Peugeot drámájával vette kezdetét a WEC idei kiírása

    A Porsche győzelmét hozta a WEC idei szezonjának első versenye, amit szombaton rendeztek meg a katari Lusail International Circuit-en. A német márka triója egy késői dráma ellenére volt képes megőrizni a vezető pozícióját.

    A #6-os Porschét vezető Kevin Vanthoor, André Lotterer és Kevin Estre trió annak ellenére nyerte meg az 1812 kilométeres katari versenyt, hogy Estrének 10 körrel a verseny vége előtt azért kellett a bokszba hajtania, mert az autójuk bal oldaláról hiányzott az egyik szám panel.

    A Porsche számára nagyon fontos volt a szóban forgó siker, mert legutoljára még 2017-ben tudott nyerni a sorozatban. Akkor még az LMP1-es Porsche 919 Hybridet vezető Timo Bernhard, Earl Bamber és Brendon Hartley fémjelezte trió örülhetett az austini 6 órás verseny levégén.

    A stuttgarti márka – akinek küldöttségei már a szezon előtti teszten jól muzsikáltak – a pole-t is megszerezte az#5-ös autója révén, de a rajtnál az #50-es Ferrari lépett előre az első pozícióba Miguel Molinával a volán mögött. Őt nagy meglepetésre a #93-as rajtszámú Peugeot követte őt.

    A Porschéknak idő kellett ahhoz, hogy rendezzék a soraikat, de a #6-os autó a második óra közepén visszaszerezte az első helyet, miután Nico Müller az #5-ös rajtszámú Porschéban elfékezte magát, és ezzel ezüsttálcán nyújtotta át a lehetőséget a márkatársának.

    A két Porschével egyedül a #93-as Peugeot tudott lépest tartani, miután rövid időn belül mindkét Ferrari bajba került. Az #50-es egység helyzetét egy áthajtásos büntetés nehezítette, amit azért szabott ki rájuk a versenyirányítás, mert Nicklas Nielsen átlépte a fehér vonalat a bokszba való behajtás során. A másik Ferrari versenyét egy ütközés tette tönkre, ami miatt lerepült James Calado autójának hátsó szárnyeleme.

    A versenyen nem csak Porschénak és a Ferrarinak volt balszerencséje. A Peugeot ugyanis eddigi legjobb WEC-es eredményét érhette volna el a #93-as autó 2. helyével, de két körrel a vége előtt a zseniálisan versenyző Jean-Éric Vergne autója először lelassult, majd a végén meg is állt. Ennek köszönhetően a német márka kisajátíthatta a dobogót, mert a #6-os autó mögött a #12-es Hertz Team Jota (Will Stevens, Norman Nato és Callum Ilott) és az #5-ös Penske Porsche (Matt Campbell, Michael Christensen és Frédéric Makowieczki) végzett.

    A WEC tavalyi kiírásának két legeredményesebb csapata, a Ferrari és a Toyota számára is felejthető volt a katari hétvége. Az olaszok ez előbb leírt negatív eseményeket követően nem tudtak talpra állni, a becsületüket az 5. helyen végző AF Corse mentette meg, ahol Robert Kubica is kivette a maga részét a jó eredményből. A japánokat a BoP hátráltatta leginkább, ami miatt nappal és éjjel sem voltak versenyképesek. A #7-es trió egy kör hátránnyal végzett a hatodik helyen, amíg a #8-as autó csak az utolsó pontszerző 10. pozícióban zárt.

    A 19 autót magába foglaló Hypercar-mezőnyből az Alpine #35-ös küldöttsége érte el a legelőkelőbb helyezést az újoncok közül. A francia istállón kívül azonban a többi új csapatnak nem igazán alakult jól az idénnyitó: a BMW csak egy 12. helyet tudott elérni, amíg a Lamborghini 5 kör hátránnyal lett rangsorolva a 15. pozícióban.

    Az újonnan alakuló LMGT3 versenyét is a Porsche nyerte, azonban a legnagyobb figyelem nem őt, hanem a BMW-t és Valentiono Rossit övezte. A Doktor a #46-os autó volánja mögött versenyezhetett, jól érezte magát az etapjai során, és végül az 4. helyet szerezte meg a kategóriában Maxime Martin és Amhad Al Harthy oldalán.

  • Schumachernek nagyon idegen a sportautózás, de állítja, még mindig apja útját járja

    Schumachernek nagyon idegen a sportautózás, de állítja, még mindig apja útját járja

    Az Alpine egyszerre mutatta be az F1-re és a WEC-re épített új versenyautóját, Mick Schumacher pedig utóbbi program pióltájaként színre lépve beszélt arról, milyen kihívásokat tartogat számára a zárt karosszériás autó, na meg említést tett a Mercedes F1-es csapatánál jövőre megüresedő ülésről is, amire ő is pályázik.

    Miután az egymást követő második évre sem talált magának ülést a Forma-1-ben, a 24 éves Schumacher elfogadta az Alpine ajánlatát, akikkel idén a Hosszútávú Világbajnokság hypercar-kategóriájában debütál, az autó vezetésén a sorozatban nála jóval tapasztaltabb Matthieu Vaxivière-vel és Nicolas Lapierre-rel osztozva.

    Két legyet ütött egy csapásra, dupla autóbemutatót tartott az Alpine

    Bár a német ezzel a lépéssel eltávolodott az F1-től, ám rámutat: azt követően, hogy a Ferrari akadémiáját és a Mercedest is megjárta, az enstone-i csapattal ismét egy olyan állomásra érkezett, ahol apja, Michael Schumacher is megfordult karrierje során.

    „Apám itt versenyzett, és az első bajnoki címeit a Benettonnal és a Renault-motorral nyerte. Érdekes utat járok be, mert úgy tűnik, hogy mindenhol megfordulok az autósportban, ahol ő is járt” – idézi Schumachert a Racefans. Michael Schumacher egyébként szintén versenyzett sportautókkal, még F1-es debütálása előtt, 1990-ben és 1991-ben.

    A német új állása mellett idén is folytatja tartalékpilótai ténykedését a Mercedesnél, neve pedig az elmúlt héten amiatt forgott ismét sűrűn az F1-es hírekben, mert posztjából adódóan akár esélyes is lehet arra, hogy 2025-ben őt emelje fel a Ferrarihoz távozó Lewis Hamilton helyére a csapat.

    „Ahogy mindenki mást, úgy engem is sokkolt a hír. De mindenkinek azt kell tennie, amit helyesnek érez. Hogy a következő évek és hetek mit hoznak, az még számomra is rejtély, de izgatottan figyelem, hogy mi fog történni” – mondta Hamilton átigazolásáról.

    Mick Schumacher elmondta, miben jobb más F1-es pilótáknál

    Schumacher azt elismeri, hogy idén a WEC-ben temérdek újdonságot kell megtanulnia, a legnagyobb kihívásnak pedig azt érzi, hogy az LMGT3-as autókkal együtt 37 járművet felsorakoztató mezőnyben kell elnavigálnia.

    „Nem titok, hogy sohasem versenyeztem zárt karosszériás autókkal, és ekkora mezőnyben sem, s a legnagyobb kihívás számomra alighanem a forgalom kezelése lesz. Először nagyon klausztrofóbiás érzést keltett a pilótafülke, de gyorsan alkalmazkodtam. Az együlésesekhez viszonyítva nagyon nehéz is, de valahogy egy kicsit mégis az F2-es autóra emlékeztet az Alpine A424” – mondta a bemutatón.

    „Az F1-es hátterem révén ugyanakkor olyan ismeretekkel rendelkezek, amikkel más versenyzők nem, és biztos vagyok benne, hogy ezzel segíteni tudom a csapat fejlődését. Ugyanígy én is hasznot húzhatok más versenyzők eltérő nézőpontokjaiból.”