Címke: WEC

  • Exkluzív interjú Sebastian Montoyával – II. rész

    Exkluzív interjú Sebastian Montoyával – II. rész

    Sebastián Montoya is ott volt a Formula Regional European Championship hungaroringi fordulóján, ahol jövőjéről kérdeztük.

    Az 500miles.hu-n megjelent interjúnk első részében Montoya inkább IMSA-s élményeiről mesélt, de természetesen nem tudtunk elmenni szó nélkül jelenlegi és jövőbeli tervei mellett sem.

    Montoya elmondta, hogy leginkább most a formaautózásra koncentrál, de természetesen nem akarja elengedni az endurance kategóriát sem. Arról is kérdeztük, melyik versenyről álmodozik, és melyik Hypercarral versenyezne szívesen.

    Kérdés: Inkább a Hypercar kategóriában nyernél vagy LMP2-ben, de vele együtt?

    Sebastián Montoya: Mindkettő, de inkább vele. Ez egy olyan különleges dolog lenne. Persze, ha versenyezhetnél Le Mans-ban és megnyerném a Hypercart, azzal is egy álmom válna valóra.

    A Porsche például jól is néz ki, ismerek pár embert a Penskétől, akik részt vettek a tervezésben, ezért jó lenne velük együtt nyerni. De inkább apámmal nyernék, az hihetetlen lenne.

    Jelenleg még nincs kapcsolatom semelyik gyártóval. Ha most kérdeznének meg a jövő évről, valószínűleg egy nemet vagy talánt kapnának.

    Ami WEC-et illeti, hihetetlen pályákon mennek az egész világon, míg az IMSA-ban inkább régebbi stílusú helyszínek vannak. Olyanok, amiken nyomni kell, de ha átléped a határt a falban kötsz ki. Nem vagyok biztos benne, melyiket választanám, de jó lenne mindkettőt kipróbálni.

    Kérdés: Melyik Hypercar tetszik a legjobban kinézetre?

    Sebastián Montoya: Még azért nem mondanám meg biztosra, mert nem láttuk rendesen a Ferrarit meg a Lamborghinit sem. Mindenesetre a Porsche érdekesnek tűnik, a Toyotát meg nem szerettem az elején, de azóta az is megtetszett.

    A Peugeot megoldása meg egyedi, egészen úgy néz ki, mint amit a gyerekkorában képzel el az ember. Hogy ez életre kelt, nagyon király, ahogy kinéz. Nem tudom persze, milyen a kezelhetősége, de a látvány nagyon ott van.

    Szóval nem tudnék dönteni, amelyik a leggyorsabb, és akik meghívnak, hogy vezessek náluk. Na az, az néz majd ki számomra a legjobban.

    Társszerző: Jámbor Máté

     

  • Óriási baleset a WEC-ben: A hurka kerékvető repítette el az Aston Martint

    Óriási baleset a WEC-ben: A hurka kerékvető repítette el az Aston Martint

    Óriási, de szerencsés kimenetelű balesetnek lehettek szemtanúi a hétvégi monzai hatórás versenyt követők.

    Olaszországba látogatott a hosszútávú világbajnokság (WEC) mezőnye a monzai hatórás versenyre. Nem sokkal féltáv előtt viszont egy ijesztő baleset borzolta a kedélyeket. A GTE Am kategóriában versenyző, és az ekkor még negyedik helyen haladó #33-as számú TF Sport Aston Martinja Henrique Chaves szó szerint elrepült.

    A visszajátszásokban kiválóan látszik, hogy a Roggia sikánhoz érve már a féktávon elveszítette az autó hátulja a tapadást, így hatalmas sebességgel, oldalba kapta a levágást megakadályozó, magasított ún. hurka kerékvetőket (amelyek már többször is a kritikák kereszttüzébe kerültek), amely gyakorlatilag rommá törte az autó oldalát és megsemmisítve a pilóta oldali ajtót, majd az autót megdobta, amely fejjel lefele érkezett meg és így csúszott keresztül a pályán a túloldali szalagkorlátig., ahol tett még egy 360 fokos bukfencet.

    A portugál végül sérülések nélkül megúszta az incidenst, ami az Aston Martinjáról már nem mondható el.

  • A Porsche miatt színt vált a Glickenhaus Hypercar csapata

    A Porsche miatt színt vált a Glickenhaus Hypercar csapata

    A Glickenhaus eddig fő színeként a pirosat használta, Monzában azonban a többi gyártó érkezésére felkészülve már különlegesebb és felismerhetőbb festést alkalmaznak.

    A Toyota és az amerikai márka mellé érkezik a Peugeot a hétvégén, a jövő évi autók közül pedig már a gyári Porsche is bemutatta a festését.

    „A Goodwood Festival of Speed-en láthattuk az új Porsche LMDh festését. Most már a Toyota és a Porsche is piros, fehér és fekete, ezért úgy döntöttünk, mi kipróbálunk valami mást. Valami fényeset, mint az ég, és mint a jövő.” szól a csapat közleménye.

    Scuderia Cameron Glickenhaus logo, WEC, Hypercar
    Fotó: Scuderia Cameron Glickenhaus

    Elmondásuk szerint a világoskéket a csapat (Scuderia Cameron Glickenhaus) logójának alapja inspirálta, a központi csíkok pedig az amerikai zászló színeit tükrözik.

    Mindenesetre azért a Porschén és a Toyotán kívül a Ferrarinál is örülnek, hogy nem lesz másik piros autó a mezőnyben. Az Alpine viszont annál kevésbé, hiszen a franciák színe a kék…

    A Glickenhaus jó formában érkezik majd meg, Olaszországba, ugyanis kiesést még idén nem kellett könyvelniük. Le Mans-ban az Alpine-t megelőzve dobogóra állhattak, ezzel 1967 óta vitték vissza az amerikai zászlót a francia verseny összetett pódiumára.

    Az eddig bemutatott festések:

  • A Porsche már bejelentette első ügyfélcsapatait is

    A Porsche már bejelentette első ügyfélcsapatait is

    Az idei LMP2-es Le Mans-i győztes JOTA lép majd feljebb, a Hypercar mezőnybe, miután a Porsche LMDh autóját szerezték meg a 2023-as szezonra.

    A brit csapat jelenleg két autóval erősíti a WEC LMP2-es mezőnyét, és vezetik a bajnokságot is féltávnál.

    Ezzel a bejelentéssel már biztos, hogy három Porschéval is bővül a Hypercar kategória, hiszen a gyári Porsche Penske Motorsport két egységet tervez még indítani. David Clark, a JOTA társtulajdonosa így üdvözölte a változást:

    „Ezzel az új csapattal erős helyzetbe hozzuk magunkat, és megtartjuk a lendületünket, amikor a sportautózás aranykorszaka ténylegesen elkezdődik 2023-ban.”

    A Porsche tengerentúli programja szintén két gyári- és egy ügyfélautóból áll, amit a JDC-Miller Motorsports rendelkezésére bocsátanak majd. Az elkülönítés ellenére azonban nem gondolják, hogy hátrányból indulnának.

    „Kényelmesen viszonyulunk ahhoz, ahogy a szabályok jelenleg le vannak írva.” – emelte ki Sam Hignett, a JOTA főnöke.

    „Ez az egyetlen, ami miatt így vágunk bele ebbe. Azt mondtuk, csak akkor szeretnénk feljebb lépni, ha olyan csomagot tudunk összeállítani, amit a futamgyőzelmekért képes harcolni.” – utalt ezzel arra, hogy a kategória esetében nincs fejlesztési verseny, az autók úgy kell induljanak, ahogy először pályára lépnek.

    A pilóták bejelentése természetesen nem történt még meg egyből, mindenesetre a jelenlegi versenyzőik egész jó elegyet képviselnek. A Formula E bajnok António Félix da Costa mellett korábbi F1-es (Will Stevens), IndyCar (Ed Jones) és DTM (Jonathan Aberdein) pilótájuk is van.

    Hignett annyit árult el, a Hertz-cel kötött szponzori megállapodásnak köszönhetően nem kell fizetős versenyzőket alkalmazniuk, maguk dönthetnek a felállásról.

    Míg a kategóriába a Porsche mellett a Vanwall, a Ferrari és a Cadillac is ígérte magát, a csapatfőnök szerint előbbivel volt egyedül reális esélyük ügyfélcsapatként már most indulni.

    A Cadillac kijelentette, hogy első évükben még csak a gyári programra koncentrálnak. A Vanwall indulása korántsem biztos, hiszen idén is elutasították őket, a Ferrari pedig még grafikákat sem tett közzé autójáról.

    Ezzel szemben a Porsche már kiterjedt tesztprogramot is teljesített, és négy ügyfélautó leszállítását is vállalta 2023-ra.

    „Reméljük, időben kapjuk majd kézhez az autót, hogy eltudjuk végezni a teszteket, amit szeretnénk. Úgy véljük, a termék, amit kézhez kapunk majd, kulcsra kész lesz, ahogy ezt a Porschétól megszokhattuk. Biztosak vagyunk benne, bármiféle probléma ki lesz simítva, mire elkezdhetjük a tesztelést.” – vetítette elő a jövő évi programot Hignett, de az LMP2-es projekt folytatásáról még nem adott pontos képet.

    „Ez nem olyan, dolog, amire jelenleg válaszolni tudok, de minden forrásukra szükségünk lesz ehhez a programhoz.”

  • Ízelítőt adott hiperautójából a Ferrari

    Ízelítőt adott hiperautójából a Ferrari

    A Ferrari is beállt a sorba és egy teaser képen mutatott egy aprócska részletet a jövőre bemutatkozó hiperautójából.

    Az egyelőre még név nélküli modell 49 év után az első olyan Ferrari lesz, amely a Le Mans-i 24 órás verseny csúcskategóriájában küzdhet majd meg 2023-ban. A csapat közleményben kihangsúlyozta, hogy olyan erős stílusjegyek jellemzik majd a hiperuatójukat, amely erősen hajaz majd a sorozat gyártott modellek dizájnjára.

    A tervek szerint a csapat a következő hetekben kezdi majd meg a teszteléseket, így vélhetően hamarosan már egészében is láthatjuk majd a vörösök legújabb csúcsmodelljét.

  • Amit a Vanwall egyik tesztpilótája nem tudott, megkérdeztük a másiktól

    Amit a Vanwall egyik tesztpilótája nem tudott, megkérdeztük a másiktól

    Miután idén megtagadták tőlük az indulást, a Vanwall és a ByKolles tesztprogramba kezdett két kijelölt pilótájukkal, Esteban Guerrierivel és Tom Dillmann-nal.

    A francia pilóta 2018 óta tagja a ByKolles WEC csapatának, és bár nem volt jelen az autó mosti bejáratásán, szerinte a csapat előrelépett ahhoz képest, mióta legutóbb a rajtrácson állhattak.

    „Még nem vezettem, de két napot teljesítettek és minden jól ment, azóta nem volt másik teszt.” – nyilatkozta a francia a motorsport.com-nak.

    „Nem volt probléma, átmentek a törésteszteken, és elkezdték az utcai verziót is gyártani. Nehéz volt gumikat is szerezni, de így, hogy két autót fejlesztenek egyszerre – mivel nem végtelen forrásaink vannak – néha szüneteltetni kellett a versenyautót is.

    Szerintem jól néz ki az autó, elég időt szántak rá. Sokkal jobb mérnöki munka, mint az LMP1-es autó volt, ez egy nagy lépés előre.”

    Az új tervek szerint 2023 már rajthoz állnak majd a WEC-ben, miután idén a ByKollesnek nem sikerült időben megszereznie a Vanwall márkajelet az autóra.

    „Ha készítesz egy Hypercart, akkor nem azért teszed, hogy otthon tartsd. Kapcsolatban állunk a szervezőkkel, és úgy áll a helyzet, hogy jövőre indulunk. Ezért is tesztelünk, terveim szerint én is velük versenyzem majd. De ha jön egy másik lehetőség, arra is nyitott vagyok.”

    Ami az Vanwall autójával tapasztalatot szerző pilótát illeti, Esteban Guerrieri nemrég a Hungaroringen, a Super Racing Fesztiválon árult el néhány részletet a programról.

    „Most az elektronika kidolgozása lesz a következő lépés, utána gurulhatunk ismét pályára. Ha engem kérdeznek, hány alkalommal vezetnék, akkor biztos, gyakrabban, mint most, de ez a helyzet, türelmesnek kell lennünk.

    Ugyan nem vagyok ott minden nap a műhelyben, de a mérnökök szerint minden az ütemterv szerint halad. De amíg nem jutunk el oda, hogy teszteljünk, addig igazából csak várnom kell.”

    Guerrieri szintén óvatos volt azzal kapcsolatban, hogy a WEC-ben ő lesz-e az egyik pilóta. Elmondása szerint őt a fejlesztéssel bízták meg egyelőre.

    „Jó kihívás, igyekszem majd minél több kilométert rakni az autóba. Az első teszt után optimisták vagyunk, jó visszajelzést kaptunk, nagyjából azt, amire számítottunk. A következő lépésaz lesz, hogy hosszabb etapokat megyünk majd.

    Ami a WTCR illeti, nehéz lenne dönteni Le Mans és a Hungaroring között [amennyiben ismét egy hétvégén lesznek]. Most ezt még nem tudom megmondani, nyilván majd a leendő szerződésekben kikötött feltételektől is függ. De ez jövő év elején tisztázódni fog. Remélhetően nem lesz ütközés.”

  • A Porsche már év végén csatlakozna a WEC mezőnyéhez

    A Porsche már év végén csatlakozna a WEC mezőnyéhez

    Miután a WEC lehetőséget nyújt a jövőre bemutatkozó LMDh autók idei kipróbálására, a Porsche a tesztektől függően már a bahreini szezonzárón rajthoz állna.

    A nemrég élőben, Goodwoodban is bemutatott Porsche 963 LMDh jövőre a WEC és az IMSA mezőnyében is szerepel majd. Nem kevesebb, mint hat pilótával próbáltatnák ki az autót versenykörülmények között a világbajnokság idei utolsó versenyén.

    „A legjobb, amit tehetünk – az autónak, a csapatnak és mindennek –, hogy versenyzünk.” – összegezte röviden Thomas Laudenbach, a Porsche Motorsport első embere a motorsport.com-nak.

    „Ezért csak akkor megyünk el Bahreinbe, ha van értelme, ha már végeztünk a fejlesztésekkel és összeállt a csapatunk is. Még nem tudjuk mindenképp elkötelezni magunkat emellett, de mindenképpen ez a célunk.”

    Világbajnoki pontot ugyan nem kapnak majd érte, azonban ezzel előnybe kerülhetnek azokkal a gyártókkal szemben, akik jövőre mutatkoznak majd be. Közülük a Porsche tűnik úgy, hogy legelőrébb haladt már a programjával, így ők lehetnek a legnagyobb esélyesei, egy ilyen lehetőségnek.

    „Biztos vagyok benne, hogy [az FIA és az ACO] szeretne minket ott látni, de nincs rajtunk nyomás. Lehetőségként tekintünk erre, egy ajánlatként, ami jól hangzik.”

    Porsche 963 LMDh, WEC
    Fotó: Porsche AG

    A Porsche Penske Motorsport (a fejlesztésért felelős csapat) igazgatója, Jonathan Diuguid kiemelte, jobban ráérnek majd, amint Észak-Amerikában is elindul a tesztelési folyamat.

    „Néhány hét múlva már két autó lesz a pályán, és könnyebben áthelyezhetjük őket anélkül, hogy megszakítanánk a programot.”

    A Penske meglepetésre már idén elindult egy LMP2-es autóval a WEC-ben, ám Le Mans után felhagynak ezzel is, hogy a Hypercarra koncetrálhassanak.

    „Eddig 7900 km-t teljesítettünk, ami sok, de mi többet akartunk. A tesztprogramot elnézve azt mondanám, hogy kicsit le vagyunk maradva.

    A célunk azt volt [az LMP2-vel], hogy minden versenyt körhátrány nélkül fejezzünk be, letegyük a névjegyünket és megtanuljuk, mi hogyan működik a WEC-ben. Sebringben és Spában ez sikerült, Le Mans-ban [négyszer olyan hosszú verseny alatt] pedig csak egy kört kaptunk. Ha versenyzést és a körítést nézzük, elértük a céljainkat.”

  • A Porsche bejelentette Hypercar pilótáit, Lotterer vezetésével

    A Porsche bejelentette Hypercar pilótáit, Lotterer vezetésével

    André Lotterer visszatér Le Mans-ba a Porsche LMDh programjával, de emiatt nem folytatja karrierjét az FIA elsőszámú elektromos sorozatában.

    „Nagy kívánságom volt, hogy visszatérjek az endurance-hoz, de nem volt könnyű döntés.” fejti ki a pilóta.

    „Az FE nagyon érdekes, szoros küzdelmeket produkál, és nagyon élvezem. Leültünk, megvizsgáltuk a lehetőségeket. Szerintem végérvényben jó döntést hoztunk.

    Elég szerencsés voltam, hiszen már háromszor nyertem Le Mans-ban, és mindenképp vissza akarok térni, történelmet írni. Az, hogy a Porsche kötelékében tehetném, nagyon jó lenne.”

    A Porsche Penske Motorsport tíz pilótának tervez majd helyet, ebből viszont eddig nyolcat jelentettek be, ebből csak hat szerepel majd a WEC-ben jövőre. Lotterer valószínűleg Európában marad a jelenlegi GT pilóták, Kevin Estre és Michael Christensen mellett.

    Rajtuk kívül Felipe Nasr és Dane Cameron biztosan az IMSA program része lesz, Laurens Vanthoor, Matt Campbell és Mathieu Jaminet azonban az óceán mindkét partján kipróbálták magukat. Így a még érkező két pilótától függően versenyezhetnek mindkét helyen.

    Az, hogy ki melyik autóba ül majd, természetesen még nem dőlt el, de ha minden igaz, két-két autóval kell majd számolni mind a WEC, mind az IMSA esetében. Erre rájön még kettő, ugyanis Amerikában a JDC-Miller, Európában pedig a JOTA versenyez majd egy-egy külön autóval.

  • A Ferrari F1-es technológiát is használ a Le Mans-i autójuknál

    A Ferrari F1-es technológiát is használ a Le Mans-i autójuknál

    Antonello Coletta, a Hypercar projekt vezetője megerősítette, az összes, Ferrari cégen belüli forrást felhasználják az új autó tervezésekor.

    „Az egyik legnagyobb előnyük a Ferrarinál a technológiánk, ez teljesen normális, hogy megosztjuk az ilyesmit a programok között. Az LHM projekt táplálkozni fog nemcsak az F1-es, de az utcai autós tapasztalatokból is, így kerül a tudás mindenhova. A technikusok ötvözik majd mindezt, és reméljük, hogy versenyképes és hihetetlen autót állítanak össze belőle.” – fejtette ki az olasz.

    A Ferrari egy teljesen új osztályt (Attivita Sportive GT) hozott létre az új programnak az eddigi Competitioni GT és Corse Clienti programok összevonásával. Az új létesítmény közvetlenül a fioranói tesztpálya mellett helyezkedik majd el.

    Itt készül majd a 296 GT3-as autó is, ami a jövő szezonban már az ügyfélcsapatoknak is rendelkezésére áll majd.

    A Hypercar specifikációit a Ferrari ugyan még nem fedte fel, annyi már biztos, elsőkerék-meghajtású hibrid rendszer hajtja, és feltehetően júliusban gurul majd pályára. Bár a többi gyártó már legalább egy grafikát nyilvánosságra hozott, sőt, többen a pályára is hajtottak, a Ferrari állítja, „sínen van” a fejlesztés.

    Ferdinando Cannizzo, az Attivita Sportive GT technikai igazgatója felfedte a motorsport.com-nak, hogy az autó virtuálisan már egy éve rója a köröket a szimulátorban.

    A valós tesztelés a jelenlegi GT pilótákkal kezdődik majd meg, és 2023-ben a WEC mezőnyét erősítik majd. Arra, hogy az IMSA mezőnyében is rajhoz álljanak, legkorábban egy évvel később kerülhet sor.

  • Újabb tabudöntögető a WEC-ből: nem érdekel, fiú vagyok-e vagy lány

    Újabb tabudöntögető a WEC-ből: nem érdekel, fiú vagyok-e vagy lány

    Sophia Flörsch mellett egy másik női résztvevője is van az endurance világ (WEC és ELMS) LMP2-es mezőnyének, és a Le Mans-i 24 órásnak.

    A Richard Mille Racing Team a tavalyi év után nem teljesen női legénységet ültetett autójába. Mivel Flörsch az ELMS mezőnyében talált magának helyet, Calderón az IndyCarban, Visser pedig visszament a W Seriesbe, új pilóták után kellett nézniük.

    A változás keretében a feltörekvő – már Hypercart is tesztelő – LMP2-es Charles Milesi, valamint a rally világbajnok, Sébastien Ogier érkezett a csapathoz.

    Mivel a csapat – és Amanda Mille – célja, hogy nőket juttassanak a dobogóra, új női pilótát is kutattak fel. A szebbik nem képviselője az addig Alpine szériabajnokságokban szereplő Lilou Wadoux lett. Bár nemzetközileg elismert eredménye nem igazán volt, az Alpine vezetői bizalmat szavaztak neki egy tesztnapra, ahol kiérdemelte a helyét.

    „Ugyan ő a legfiatalabb és neki van a legkevesebb tapasztalata, muszáj azt mondanom, Lilou különleges.” fejti ki Philippe Sinault, az Alpine-Signatech csapatfőnöke.

    „Ő higgadt, mert annyira a cél lebeg a szeme előtt, nem fél hibázni és jól kommunikál a mérnökével is.”

    Az idei Le Mans-i 24 óráson hatodik helyen haladtak, amikor nem a két fiatal, hanem Ogier vétett hibát azzal, hogy gyorsan ment a boxutcában.

    A büntetés letöltése után végül kilencedik – WEC legénységek közül hatodik – lett az autó a 28 „fős” mezőnyben. Ami nem azért nem rossz két fiataltól és egy pályaversenyzésben nem kifejezetten jártas versenyzőtől.

    Ogier az alakulat fekete bárányaként így nyilatkozott ismeretlen honfitársáról:

    „Lenyűgöző, hogy viselkedik 21 évesen. Ha én visszaemlékszem, akkor még nem is versenyeztem ennyi idősen! Nem nagyon érdekli semmi más, nagyon koncentrált. Lilou egyfajta magabiztossággal versenyzik, nem gondolkodik annyit, csak teszi a dolgát.

    Szerintem jó munkát végez. Biztos vagyok benne, jó karrierje lehet itt, ha megkapja a megfelelő lehetőséget, mert mindenkinek kell egy kis idő. Nyilván nem történik majd meg egyik napról a másikra, kevés tapasztalattal, de szerintem jól áll.”

    Wadoux nem csak a WEC versenyein, hanem néha a mikrofonok előtt is a lényeget emeli ki:

    „Igen, más nőnek lenni a motorsportban, de készek vagyunk a srácok ellen menni. Engem nem érdekel, fiú vagyok-e vagy lány, azért versenyzem, hogy elérjem a célt, hogy jól teljesítsek. Sok nő teljesít jól a versenyzés világán kívül is. Úgy gondolom, nem számít a nem, amikor az ember fejére sisak kerül, a vezetés a lényeg, nem pedig ez.”

    Amanda Mille éppen ezért létre akart hozni egy olyan csapatot, ami – a férfiak által dominált világban – mentőövet nyújthat a nőknek, ráadásul versenyképes keretek között.

    „A Richard Mille ezt csinálja a kezdetektől, egyenlőként kezeljük a férfiakat és nőket. A probléma ott van, hogy sok tehetséges női versenyzőt félnek támogatni vagy megadni nekik a lehetőséget. Pedig akkor ugyanazon a szinten versenyezhetnének.

    Ezért akartam olyan helyet teremteni, ami helyet biztosít a nőknek a motorsportban. Ismerve a különböző szakágakat, úgy döntöttünk az endurance-nál van esélyük akár a dobogóra is.

    Lilou valószínűleg az első olyan versenyző, aki az endurance-ban képzeli el a karrierjét, nem máshol.” – emelte ki Mille a fontos különséget Wadoux és az elődei között.