Címke: WEC

  • Egy kategóriától búcsúzunk, miközben mindenki Ferrarit akar

    Egy kategóriától búcsúzunk, miközben mindenki Ferrarit akar

    A hétvégén rendezik meg a Bahreini 8 órás versenyt, az idei Endurance Világbajnokság (WEC) szezonzáróját, amelyen egy korszaktól veszünk majd búcsút.

    Valamit valamiért

    Jövőre érkeznek majd az LMDh autók a Hypercar kategóriába, ami kétségtelenül felforgatja a WEC világát. Négy Porsche, két Ferrari és egy – de Le Mans-ra akár három – Cadillac érkezik majd, ők kétségtelenül a Toyota hegemóniája ellen dolgoznak majd.

    Mindeközben véget ér majd GTE Pro kategória, az amatőrök között azonban továbbra is vegyes összeállításban versenyezhetnek majd jövőre is a pilóták. 2024-ben ugyanúgy egy GT kategória lesz, de az már a GT3 Premium szabályrendszer szerint.

    A Porsche különleges festéssel emlékszik meg az alkalomról, íme:

    Porsche 911 RSR GTE, WEC
    Fotó: Porsche AG

    Mindenkinek Ferrari kell

    Ebben a hónapban mutatták be a Ferrari Hypercar-ját, valamint az új GT3-as gépet is.

    Visszatért a Ferrari – bemutatták Le Mans-i gépüket

    Az olaszok szerint mindkettőre nagy az igény az ügyfélcsapatok felől, már a harmadik 499P-re a Sportscar365 szerint bejelentkezett az amerikai Risi Competizione. Idén nem, legkorábban viszont jövőre szívesen vállalnák az extra Hypercart, ha minden jól megy.

    A DailySportsCar eközben azt írja, az új GT3-as autóból (Ferrari 296 GT3) már 200-at rendeltek, ami az elődje, a 488-as modell összes legyártott példányánál is több! A gyár ugyan nem erősítette meg a számokat, annyit elárultak, jövőre már nem vállalnak új gyártást, mert már most látszik, hogy nem lesz rá idejük a megrendelésektől.

    Ha minden igaz, az autó Daytonában, öt példányban mutatkozik majd be, a GTD Pro, illetve GTD kategóriákban.

    Kik lesznek bajnokok?

    Idén a Hypercar kategória nem dúskált az indulókban, bár érkezett a Peugeot, még nem vették fel igazán a vonalat. Ezért maradhatott még a mezőnyben az Alpine korábbi prototípusa, akik nemcsak futamot nyertek, de eléggé megizzasztják a Toyota legénységét.

    A Toyota és az Alpine pontegyenlőséggel fordul az utolsó futamra

    Holtversennyel állnak az utolsó futam előtt, így egyszerű a képlet: aki előbb ér célba, nyer.

    GTE Pro kategóriában lezárul a Porsche és a Ferrari csatája, legalábbis egyelőre. Az amatőröknél pedig a női alakulatra, az Iron Dames-re lesz érdemes figyelni, akik idén pole-t is szereztek már, és két dobogó után érkeznek meg a szezonzáróra.

  • Világbajnok és világkupa-győztes is teszteli a Peugeot űrhajóját

    Világbajnok és világkupa-győztes is teszteli a Peugeot űrhajóját

    Az év végi bahreini teszten a Peugeot Hypercarját tesztelheti majd a Formula E friss világbajnoka, illetve az egyetlen többszörös Túraautó Világkupa-győztes is.

    Bahreinben ér véget az Endurance Világbajnokság (WEC) idei szezonja. A verseny után viszont még tesztre marad ott a mezőny egy része, többek között a legújabb Hypercar, a Peugeot is.

    A franciák programjában Kevin Magnussen távozása hagyott űrt, majd tesztpilótájuk, James Rossiter a Maserati Formula E csapatához távozott.

    Így négy pilótának adnak majd lehetőséget. Az Európai Le Mans Sorozat (ELMS) LMP3-as bajnoka, Malthe Jakobsen, illetve Rossiter egyik pilótája, Maximilian Günther is lehetőséget kap.

    Stoffel Vandoorne neve szintén nem meglepetés, a belga rendszeresen vezetett LMP2-es autót az elmúlt években, így már van tapasztalata az endurance szakágban is.

    Aki viszont eddig nem teljesített hasonló versenyt a listán szereplők közül, mégis nagyobb névnek számít, az nem más, mint Yann Ehrlacher. Eddig nem nagyon keveredett a WTCR mezőnye más sorozatokkal, most azonban a túraautós sorozatok átalakulásával változhat a helyzet.

    Máris bejelentettek valamit, ami a WTCR helyébe léphet

    A Toyotát – a versenyzőik mellett – a WEC hivatalos tesztpilótája, Lilou Wadoux vezetheti majd, amennyiben a japánok a szoros bajnokságból győztesen jönnek ki. Lehet azonban, hogy a honfitársai nyújtanak majd neki lehetőséget az Alpine-nál.

    Szintén egy francia hölgy, Doriane Pin vezeti majd a sorozat nevében az ott maradó LMP2-es autót míg a korábbi F3-as pilóta, Lorenzo Colombo és Finn Gehrsitz GTE autó volánja mögé ülhetnek majd.

    Újabb tabudöntögető a WEC-ből: nem érdekel, fiú vagyok-e vagy lány

    Pályára lép majd a Corvette új gyári pilótája, Ben Keating is, aki jelenleg is vezeti a GTE-Am pontversenyt.

    Az LMP2-es mezőnyben Algarve Pro Racing szintén érdekes neveknek ad lehetőséget: az F2-ben egy verseny alatt két kizárást kiérdemlő Mahaveer Ragunathan, és a román F3-as versenyző, Filip Ugran is szerepelni fog velük.

    A Prema mindeközben az Hubert-balesetből felépülő Juan Manuel Correa, Zak Brown csapata a United Autosports pedig Nelson Piquet Jr. gondjaira bízzák – többek között – a járgányukat.

  • Visszatért a Ferrari – bemutatták Le Mans-i gépüket

    Visszatért a Ferrari – bemutatták Le Mans-i gépüket

    Az új LMH autót Ferrari 499P-nek hívják majd, ami 50 év után biztosít majd lehetőséget az olaszoknak sikerre a sportautózás csúcsán.

    Imolában, a Finali Mondiali elnevezésű esemény szombatján mutatták be az Endurance Világbajnokság (WEC) Hypercar kategóriájába szánt gépet.

    A hivatalos adatok szerint 3 literes turbóval hajtott V6-os motor hajtja majd. Ezenkívül első tengelyes, 200 kW-os energiavisszanyerő rendszer segít majd, amennyire a BoP engedi. Mindezt hétsebességes Xtrac váltó és egy 900 voltos akkumulátor segíti majd ki.

    Ahogy azt előzetesen is említették, két autóval állnak majd rajthoz az Endurance Világbajnokságon (WEC), így a Le Mans-i 24 óráson is. Az 50-es és 51-es autó pilótafelállását azonban még nem jelentették be.

    Cserébe viszont már a végleges festést mutatták meg. Ez azért is különleges, mert eddig kizárólag rejtőszínekkel járatták az autót, így még a formája sem látszott igazán.

    „A 499P-vel rögtön úgy térünk vissza, hogy a győzelmekért küzdhetünk.” örvendezett John Elkann, a cég vezérigazgatója.

    „Ezt a kihívást alázattal vesszük magunk elé. De ugyanakkor tudatában vagyunk annak, hogy egy 20 világbajnoki címet és kilenc Le Mans-i győzelmet számláló múlt van mögöttünk.”

    Bár a 499P az IMSA GTP kategóriájában is indulhatna – és az olasz márka érdekelt az Észak-Amerikai piacban is – egyelőre még csak a WEC-ről szólnak a hírek.

    Az első pályán töltött métereket pedig alább lehet megnézni. A felvételen mintegy extraként szerepel – a szintén endurance-ra tervezett – új GT-autó is, a 296 GT3.

  • Egy világbajnok figyelmeztet: lassúsággal lehet Le Mans-t nyerni, bajnokságot nem

    Egy világbajnok figyelmeztet: lassúsággal lehet Le Mans-t nyerni, bajnokságot nem

    Mike Conway, a Toyota világbajnoka úgy véli, a jövőre bevezetett BoP rendszer miatt egyesek a Le Mans-ra készülnek majd, ami nem fair a bajnoki esélyesekkel szemben.

    A Hypercar kategóriába 2023-ban rengeteg gyártó érkezik: a jelenlegi Toyota és Peugeot mellé a Ferrari, a Porsche és a Cadillac autóit lehet várni, továbbá lehet, hogy a Glickenhaus, az Isotta Fraschini, illetve a Vanwall szolgálhat még extra indulókkal.

    Így nézhet ki az első mezőny az új Hypercar gyártókkal

    Az LMH (teljesen saját) illetve az LMDh (közös hibrid rendszeres) autók közötti különbséget egy kiegyenlítő rendszer (BoP) hivatott majd csökkenteni.

    Conway szerint sokan kijátsszák majd a rendszert, és visszafogják majd magukat, hogy Le Mans előtt ne kapjanak nehezítést.

    „Nehéz lesz tudni [hogyan alakul a 2023-as szezon]. Az első verseny után valószínűleg okosabbak leszünk, nagyobbak lesznek a különbségek, de utána remélhetőleg kiegyenlítődik majd, ahogy megy előre a szezon.” fejtette ki a véleményét a brit.

    „De bárki is lesz erős az elején, a BoP utána kicsit meghatározza majd a dolgokat. Nehéz lesz. Hét forduló lesz, ami még így sem egy hosszú bajnokság, de mindig jól kell szerepelned [a bajnoki címhez].”

    Kiemelte az egy extra verseny Le Mans előtt pont elég arra, hogyha valaki altat a francia versenyig, akkor a szezon nagyobb részét fel kell áldoznia.

    Az F1 kavarása ellenére több futammal készül Le Mans-ra a WEC

    „Sor kerülhet ilyesmire, de a bajnokság felét fel kell áldozni hozzá, így igen nagy áldozat. Nem lehet megcsinálni, hogy Le Mans-ra teszel fel mindent, ha meg akarod nyerni a bajnokságot, legalábbis. De ott adják a legtöbb pontot, így biztos vagyok benne, trükközni fognak ezzel.”

    Conway kiemelte, hiába az utóbbi évek Toyota-dominanciája, igazán most dől el, mennyire jók a többiekhez képest.

    „Nagyon jó lenne úgy bajnokságot nyerni, hogy a többiek is itt vannak [a legnagyobb kategóriában]. Ez az igazi célunk, és szeretném ezt kipipálni, már alig várom.”

  • Újabb korábbi F1-es sztár került be a Porsche kalapjába

    Újabb korábbi F1-es sztár került be a Porsche kalapjába

    A Porsche legújabb, sebringi tesztjén egy új név került fel a Hypercart tesztelők listájára. Mivel a sportautó programok csak az első évükben járnak majd 2023-ben, eddig inkább a tesztelésen volt a hangsúly, mintsem a végleges felálláson.

    A Peugeot és a Cadillac már bejelentette felállását, valamint a Toyotáról is sejteni lehet, nem változtat majd sokat az idei legénységhez képest.

    Világbajnokkal érkezik Európába a Cadillac

    A franciáknál Paul di Resta és Jean-Éric Vergne indulhat majd a korábbi F1-es pilóták közül, míg a japánok felállásában Sébastien Buemi, Kamui Kobayashi és Brendon Hartley neve lehet ismerős.

    A címvédő Toyota mellett az Alpine régi LMP1-es autója teljesített még teljes szezont, jövőre ők is visszatérnek.

    A Toyota és az Alpine pontegyenlőséggel fordul az utolsó futamra

    Rajtuk kívül pedig a Ferrari és a Porsche érkezik majd a mezőnybe. Előbbi eddig úgy tűnik, GT pilótáival számol majd, míg a németek elég sok versenyzőt ültettek be eddig az autóba. Azt azonban nem tudni, hogy a tengerentúli IMSA-ra és az Endurance Világbajnokságra (WEC) elosztva mi is lesz a pontos felállás.

    Mellettük a Vanwall, a Glickenhaus és az Isotta Fraschini rendelkezik még – egyelőre kérdőjeles – projekttel.

    Sebringben elvileg nyolcan is részt vettek a Porsche sikeres 36 órás maratoni tesztjén. Az Autosport szerint köztük volt Pascal Wehrlein is, a stuttgartiak Formula E pilótája.

    Ha minden igaz, André Lotterer a WEC-ben, Felipe Nasr pedig Amerikában vezeti majd a projektet, hozzájuk csatlakozhat szintén F1-es tapasztalattal a korábbi DTM bajnok.

    Az endurance szezon januárban, Daytonában kezdődik majd, ott mutatkoznak be először az LMDh autók. Ott a már említett Porsche és Cadillac mellett a Le Mans-ba 2024-be érkező BMW, illetve az Acura áll majd rajthoz.

    Így nézhet ki az első mezőny az új Hypercar gyártókkal

  • Hypercar bemutatót tartott egy „kihalt” luxusmárka

    Hypercar bemutatót tartott egy „kihalt” luxusmárka

    Valósággal újra kellett éleszteni az Isotta Fraschini autómárkát, viszont most úgy tűnik, a Hypercar kategóriában kell velük számolni a jubileumi Le Mans-i 24 óráson.

    A milánói cég az 1900-as évek elején gyártott luxus- és versenyautókat, azóta azonban – sportszempontból mindenképpen – eltűntek a történelem süllyesztőjében. Az 1907-es Coppa Florio megnyerése után tengeri és ipari motorok és generátorok gyártásával foglalkoztak.

    Májusban jelent meg egy kósza hír, hogy az ősrégi olasz márka bejelentkezett egy Hypercar készítésére. Azóta sem lehetett hallani semmit a programról, így a jövő évi listánkon csak megemlítettük.

    Most azonban ismét életjelet adtak magukról, egy grafikával.

    Az Isotta Fraschini szerint a Hypercar 520 kW-os teljesítményre lesz képes, négykerék-meghajtással rendelkezik, valamint egy 3 literes, V6-os turbómotor és egy 900 voltos lítiumelem hajtja majd. Hétsebességes keresztirányú szekvenciális váltó, karbonszálas karosszéria és a korábban DTM-ből is ismert brake-by-wire fékrendszer képezi majd az autó felszereltségét.

    A kis olasz cég nem egymaga szánta el magát a Hypercar-kalandra, a Williams Advanced Engineering létesítményeiben fejlesztették ki az aero csomagot, az autót magát pedig – a LMDh karosszériagyártó – ORECA egyik partnerénél, a Michelottónál szerelik majd össze.

    A terv szerint a 2023-es szezon harmadik versenyén, Spában indulnának először, mintegy főpróbaként a Le Mans-i 24 órásra. Amennyiben a szervezők biztosítják számukra az indulást…

    Így nézhet ki az első mezőny az új Hypercar gyártókkal

    További gyártók, akik válaszra várnak

    A Glickenhaus projektje alól egyszerűen kifogyott a pénz, ezért nem is tudták befejezni már az idei szezont sem. Azóta is kétséges az indulásuk. A 24 órás verseny Hypercarokat felvonultató poszterén azonban szerepeltek.

    Nem úgy, mint a ByKolles által fejlesztett Vanwall, akiket mintha szándékosan hagynának figyelmen kívül az FIA-nál. Maga az autó készen áll, már 2021-ra tervezték az indulást, azonban jogi vitákba bonyolódtak a brit márka eredeti képviselőivel.

  • Barrichellót lefokozta az FIA – és egyéb endurance hírek

    Barrichellót lefokozta az FIA – és egyéb endurance hírek

    Az FIA teljesen újraosztotta a lapokat a versenyzői értékeléseket illetően, aminek egy igen neves pilóta biztosan nem örül.

    Megerősítette a bővülést a WEC

    Frédéric Lequien, az Endurance Világbajnokság első embere újra jelezte, hogy 2024-ben még egy versennyel többet szeretne. Jövőre ugyan már érkezik egy extra helyszín, ezzel nem elégednek meg a FIA-nál.

    Lequien a helyszínről nem árult el sokat, de a szokásos tényező (például logisztika) mellett elismerte, az új gyártók érdekei is közrejátszhatnak.

    2023-ban kétszer is ütközni fog a naptár az IMSA-val, ami néhány pilótát és a Cadillac gyári alakulatát, a Chip Ganassi Rancinget is érinti.

    Oliver Jarvis & Tom Blomqvist, Meyer Shank Racing, Acura, DPi, IMSA
    Oliver Jarvis & Tom Blomqvist, az IMSA 2022-es bajnokai – Fotó: IMSA Media

    Az IMSA bajnokai Európában is megmérettetik magukat

    Az érintettek között lesz két idén felavatott IMSA bajnok is. Tom Blomqvist és Oliver Jarvis a világbajnokságon is együtt indul majd, ugyanis a United LMP2-es csapatában Alex Lynn – Cadillachez való – távozásával felszabadult egy hely.

    A harmadik pilóta az idén történelmet író Joshua Pierson lesz.

    Dobogóval debütált az új Porsche

    A múlt hétvégén indult először verseny a Porsche új GT3-as autója, a 992 GT3 R (2023). A Nürburgring endurance sorozatában Frédéric Makowieczki és Julien Andlauer vezette az autót.

    Jövőre az IMSA kategóriában az új Ferrari, az új Corvette és az új Lamborghini ellen indul útnak az autó az ügyfélcsapatok kezében is. Azt még nem tudni, hogy a WEC új GT3 Premium kategóriájában szerepel-e majd, vagy sem.

    Porsche 922 GT3 R
    Fotó: Porsche AG

    Az új versenyzői rangok

    Az endurance versenyzésben – főleg a Pro-Am elkülönítésben – fontos szerepet játszanak a versenyzői értékelések (bronz, ezüst, arany, platina). Ezen változtatott az FIA, több teret engedve a fiataloknak, akik eredményeik még nincsenek, de a tempójukat már meg tudták mutatni.

    Többek között a WEC első női pole szerzője – és később dobogósa, Sarah Bovy;  és Freddie Hunt lépett az Ezüst kategóriába, a fent említett Pierson Arany rangot kapott, akárcsak Sophia Flörsch csapattársa – és korábbi F2-es versenyző – Bent Viscaal, és a túraautó világbajnok fia, Sebastian Priaulx.

    Platina rangot az egyszeri F1-es pilóta, Jack Aitken; az Aston Martin tesztpilótája, Nick Yelloly; rengeteg DTM versenyző, köztük a friss bajnok, Sheldon van der Linde; valamint több – jövőre a Hypercar kategóriában versenyző – pilóta szerzett.

    Ezzel szemben voltak, akik veszítettek egy szintet. Michelisz korábbi hondás csapattársa, Ryo Michigami például már csak Ezüst, Rubens Barrichello pedig csak Arany besorolással rendelkezik ezentúl.

  • Az Alpine máris leleplezhette a Hypercar-ját – GALÉRIA

    Az Alpine máris leleplezhette a Hypercar-ját – GALÉRIA

    Csak két év múlva indul versenybe az Alpine által fejlesztett Hypercar, a franciák mégis közzétettek egy sejtelmes grafikát, ami már nagyban hasonlíthat a végleges autóra.

    Az Alpenglow (tehát „alpesi izzás”) névre hallgató projekt elég látványosra sikeredett. A márka közleménye szerint „az utca és a versenypálya figyelembevételével tervezték” az új autót.

    „A prototípus magán viseli a márka jövőbeli utcai és versenyautóinak jegyeit is. Valamit jelzi az elköteleződésünket a fenntarthatóság iránt.”utalnak itt az LMDh autók hibrid hajtásláncára.

    Továbbá erősíti meg a feltételezést, hogy a Le Mans-ban induló Hypercar is hasonló lesz majd, hogy a jelenleg bemutatott koncepció az Alpine Endurance Team közösségi médiás oldalain jelent meg. Ráadásul #LEMANS felirattal.

    A franciák 2024-es programját a Signatech csapat fogja üzemeltetni, akik jelenleg holtversenyben vezetik a WEC-tabellát visszafojtott LMP1-es autójukkal.

  • Már nem kell sokat aludni az új Ferrari érkezéséig

    Már nem kell sokat aludni az új Ferrari érkezéséig

    Két hét múlva Imolában mutatják majd be a Ferrari Le Mans-i gépét, ami a jövő évi Endurance Világbajnokságon (WEC) indul majd.

    Az eddig csak rejtőszínekben pompázó hibrid autót a Ferrari Challenge lezárásakor, a Finali Mondialin láthatja majd a nagyközönség. Különböző riportok szerint már 10 ezer kilométert teljesített az új autó. Jövő márciusig azonban még többet fognak tesztelni Sebringi 100 mérföldes verseny előtt.

    „Nemsokára véget ér a várakozás. Az LMH autó első hivatalos jelenése október 30-án, délután lesz, amikor az imolai boxutcában – remélhetőleg minden jelen lévőt – a jövőbe repítünk. A Ferrari Show keretein belül teljesen leleplezzük a prototípust, amivel jövőre indulni fogunk a WEC-ben.

    Közel fél évszázad után térünk vissza a sportautózás csúcsára. Akkor még a 312 PB rótta a köröket a leghíresebb versenyeken, köztük a Le Mans-i 24 óráson.”olvasható a Ferrari közleményében.

    Ferrari LMH, Hypercar, WEC
    Fotó: Ferrari Press Office

    Az eseményen pályára gurul majd az olasz márka új GT3-as autója is. A 296 GT3-at az idei Spái 24 órás versenyen mutattak be.

  • Világbajnokkal érkezik Európába a Cadillac

    Világbajnokkal érkezik Európába a Cadillac

    Két márka érkezik egyszerre az Endurance Világbajnokság (WEC) és az észak-amerikai IMSA mezőnyébe. A Porschén kívül a Cadillac lesz régi-új résztvevő.

    Bár előbbiek teszteltek a legtöbbet, amerikai vetélytársaik most egy bizonyos szempontból eggyel előttük járnak, ugyanis bejelentették pilótáikat.

    A Cadillac 2002 után szerepel majd ismét Le Mans-ban, autóikat pedig nem akármilyen felállás vezeti majd.

    Az idén Glickenhaus csapatot erősítő Richard Westbrook szolgálatait szerezték meg, akinek tehát nem idegen a Hypercar kategória.

    Még tapasztaltabb azonban Earl Bamber, aki anno Hülkenberggel együtt Le Mans-t, majd később világbajnok is lett.

    A harmadik sofőr pedig Alex Lynn, aki – miután a futamgyőzelem ellenére nem kapott ülést a Formula E-ben – az IMSA legfelső kategóriájában próbáltatta meg magát

    „Izgatott vagyok amiatt, hogy a Cadillac V-LDMh-val versenyezhetek majd. Szerintem fantasztikusan néz ki, és még jobb a hangja!” emelte ki Lynn az autó „igazi” előnyeit.

    „Igazi közönségkedvenc autó lesz, főleg, amikor Le Mans-ba érünk. Tudom, hogy az ottani közeg szereti az amerikai V8-asokat, és ez pedig nem lesz más. Ráadásul az összetett győzelemért fogunk küzdeni, szerintem egy nagyon jó autóval.

    Nagyszerű élményekért utazunk majd oda, meg az egyetlen trófeáért kívül, amit igazán meg akarunk szerezni.”

    Kis felkészülésként a trió részt vesz majd – a Cadillac programjának kiegészítő embereiként a januári Daytonai 24 óráson is. A projekt amerikai részéről és az LMDh autó tesztjeiről a 500miles.hu-n írtunk többet.

    Richard Westbrook, Alex Lynn, Earl Bamber, Cadillac LMDh, WEC Hypercar
    Richard Westbrook, Alex Lynn és Earl Bamber – Fotó: Cadillac