Egy katasztrofális ember, aki tudott bájos is lenni, egy versenyző, aki fedezte a kártyáit, hogy megszerezze az 1976-os Forma-1-es bajnoki címet, de nem volt totálisan könyörtelen – James Hunt volt a tökéletes Jekyll és Hyde versenyző.
A karizmatikus pilóta által hagyott benyomás még ma is erős. Ezt a havi MotorsSport Magazin 1977-es témájú számban a Huntra emlékezők is elmondják.
Ez volt az a szezon, amelyben a legjobb formáját hozta, de egyben a legrosszabbját is teljesítette. Silverstone és Fuji pompás győzelmeket hozott, de a szezon nagy részében használt McLaren M26-os nehézkes megszületésével az érdektelensége is kezdett eluralkodni, ami Hunt kiszámíthatatlan viselkedésében nyilvánult meg.
Ez a kettősség teszi őt olyan lenyűgöző karakterré, ami miatt gyakran többet beszélnek róla, mint azokról, akik dicsőbb versenystatisztikákat halmoztak fel – de nem csinálták úgy, mint James. Az egyenes beszédéről ismert John Watson az e havi számban összehasonlítja és szembeállítja Hunt versenyzési stílusát másokéval:
„James igazán versenyképes volt, intelligens, és rájött, hogy ha a Tarzanba érve a belső íven halad, és te pedig a külsőn, akkor „felsöpri” a pályát, és lényegében leszorít a pályáról. Visszatértem inkább mögé. Mario Andretti úgy vélte, James megértette a kerék a kerékkel versenyzés etikettjét, hogy helyet hagyjon a versenyzésnek – pedig nem.
„Tisztelettel mondom, de szerencséje volt a világbajnoki címével Lauda nürburgringi balesete miatt, de a legjobbat hozta ki abból, amit kínáltak neki. Kanadában és Amerikában ő volt a domináns pilóta egy kiváló autóban, és a csapat megértette, miképp hozza ki belőle a legjobbat. Ahogy 1977-ben nekivágott a világbajnoki címe megvédésének, úgy érezte, hogy újra meg tudja csinálni – alapvetően akkor is kiemelkedő volt.”
Egy másik pilóta, aki testközelből láthatta az embert és a versenyzőt, Hunt mclarenes csapattársa, Jochen Mass volt. Ők ketten kijöttek egymással, de a német bevallása szerint a ’76-os bajnok mindent megtett a győzelemért:
„James őrült volt, soha nem nyugodott le teljesen. Azt hiszem, hogy túlzottan is vakmerő volt, ami a személyisége és a jólneveltsége közé állt. Versenyzőként igazi nagymester volt, és bátor. Amikor a Hesketh-től a McLarenhez került, hozzászokott az egyautós istállóhoz. A saját útját járta, ezért takarta el a kártyáit, soha semmit nem adott ki a kezéből. Bírtam őt, kölcsönös tisztelet volt közöttünk.”
Ezt a Heskethben kialakult vasakaratot az első Forma-1-es csapatfőnöke nagyra értékelte, és segített a kiscsapatnak, hogy egy rövid időre az élvonalba kerüljön. Így beszélt róla Lord Hesketh:
„James nemcsak egy gyors versenyző volt, hanem kőkemény is, és rendkívül versenyképes. Amennyiben 20 évvel korábban születik, vadászpilóta is lehetett volna. A Spitfire-je oldalán megannyi fekete kereszt lett volna. Nem volt ideje hírességgé válni, nem igazán érdekelte.”
Hunt sötét oldala és az egyre növekvő félelem attól, hogy a győzelemtől eltérő célokért kockáztassa az életét, végül 1979 felénél arra késztette, hogy felhagyjon a versenyzéssel. A versenyzés utáni karrierje során a BBC-nél F1-es szakkommentátorként dolgozott Murray Walkerrel, és az „F1 hangja” nagyon is szemtanúja volt az egykori világbajnok különféle oldalainak, de végül egy új Huntot látott felbukkanni. Így nyilatkozott róla korábban Walker:
„Szeszélyes ember volt, borzalmas temperamentummal rendelkezett, de tudott teljesen elbűvölő is lenni. Jó kombináció voltunk, mert James annyira nagy tudású és szókimondó volt. Csodáltam a bátorságát, amikor 79-ben Monacóban kiszállt a Wolftól, és kimondta, hogy nem akarja tovább kockáztatni az életét. Később komoly pénzügyi gondjai is voltak. Más emberré vált, szerényebb lett, és vidámabb. Szerintem, ez volt az a James, aki végig benne élt.”
James Hunt 33 nővel feküdt le két hét alatt futamfelkészülés gyanánt
