Címke: Walter Röhrl

  • Ha Vettel ennyire aggódik a környezetért, hagyja abba a versenyzést?

    Ha Vettel ennyire aggódik a környezetért, hagyja abba a versenyzést?

    Sebastian Vettelt arra „szólították fel”, hogy vonuljon vissza a Forma-1-ből, ha a lelkiismerete gyötri a sport környezetre gyakorolt hatása miatt.

    A négyszeres világbajnok számos környezetvédelmi, társadalmi és politikai kérdésben nyíltan felszólal, nemrégiben pedig a BBC televízió „Question Time” című politikai vitaműsorában is szerepelt. A műsor során Vettel elismerte, hogy megkérdőjelezi olykor hogy nem képmutatás-e, hogy az F1-ben versenyez, miközben a klímavédelem mellett kampányol.

    „Amikor kiszállok az autóból, természetesen én is elgondolkodom azon, hogy ‘vajon ezt kellene-e csinálnunk, utazgatni a világban, pazarolva az erőforrásokat?’” – mondta a műsorban Vettel.

    „Vannak kérdések, amelyeket minden nap felteszek magamnak, és nem vagyok egy szent” – tette hozzá a német, aki F1-en kívül egyébként valóban nagyon környezettudatos és rendszerint tömegközlekedést vesz igénybe, vonattal utazik.

    Walter Röhrl, a kétszeres korábbi rali-világbajnok szerint az Aston Martin versenyzőjének talán komolyan át kellene gondolnia a jövőjét, hogy elkerülje az ilyen erkölcsi konfliktusokat.

    „Egyszer elgondolkodtam azon, hogy mi történt vele” – idézi Rohrl a Bild am Sonntagnak mondott szavait a Motorsport-magazin.com.

    „Ha 15 év motorsport után észhez térek, és most azt gondolom, hogy egy környezetvédelmi bűnös vagyok, akkor abba kell hagynom – elég volt!”

    „Nem nyafoghat, hogy egyszerre akar tenni valamit a környezetért, és egyszerre körberepülni a világot a Forma-1-gyel. Következetesen ennek megfelelően kell élnie az életét.”

    Röhrl úgy véli, Vettel képességeit nem befolyásolná, ha a környezetvédelemre koncentrálna, de a motivációja „ezredmásodpercek” tekintetében csökkenhetne.

    Mivel a Red Bull és a Ferrari egykori versenyzője az idei szezon végén potenciálisan visszavonulásra készül, a 75 éves Röhrl azt szeretné, ha honfitársa „épségben és egészségesen” távozna a sportból.

    „Kedvelem őt, és a magam részéről remélem, hogy nem fog az autópályákról lógni lefelé, ahogy a Greenpeace folyton teszi, hogy megbénítsa közlekedést” – tette hozzá.

  • A ralilegenda szerint így a neve sem fogja az F1-ben tartani Schumachert

    A ralilegenda szerint így a neve sem fogja az F1-ben tartani Schumachert

    Walter Röhrl is azok közé tartozik, akik szerint Mick Schumachernek tennie kell valamit a folyamatos balesetei ellen, mert ha nem, az F1 rideg világa vele is el fog bánni.

    Nincs könnyű helyzetben Mick Schumacher azok után, hogy Monacóban ismét hatalmas balesetet szenvedett, az idén már másodszor verve millió dolláros nagyságrendű javítási költségekbe a Haast. A 23 esztendős versenyző kapcsán egyre több helyről hallani kritikát, mint ahogyan egyesek már azt is tudni vélik, hogy a Haas az év végén megválik tőle.

    Miután még saját nagybátyja is megfedte, nem meglepő, hogy Walter Röhrl, a németek kétszeres világbajnok ralilegendája is úgy véli, ilyen teljesítmény mellett még a Schumacher-név sem elegendő az F1-ben maradáshoz. „Jelenleg egyszerűen túl sokszor töri össze az autót, ami rengeteg pénzbe kerül a csapatnak. Ha nem történik javulás, nem fogják ezt a végtelenségig nézni. A Forma-1 brutális és rideg sport” – idézi a 14-szeres futamgyőztest a Bild am Sonntag.

    A 75 esztendős exversenyző úgy véli, Schumacher hibái egyértelműen a Kevin Magnussen teljesítménye jelentette nyomásra vezethetőek vissza. „Keserű a helyzet Mick számára, mert a Forma-1-be egy év kihagyás után visszatérő Kevin Magnussen jócskán jobb nála. Ez extra nyomást helyez rá, puskaporossá teszi a légkört, és egyáltalán nem könnyíti meg a helyzetet.”

  • A német legenda még elkeseredettebb a Forma-1 miatt

    A német legenda még elkeseredettebb a Forma-1 miatt

    Egy autóversenyző legenda még inkább lesújtó véleménnyel bír a modern Forma-1 miatt. Közvetlenül azután, hogy a Max Verstappen és Lewis Hamilton közötti 2021-es bajnoki döntő egy nagy vitában végződött, a német kétszeres rali-világbajnok Walter Röhrl megfogadta, hogy „egy percet sem veszteget” több nagydíj megtekintésére. Így fogalmazott a Sport Bildnek a 74 éves úr:

    „Megspórolhatom az időt és nem csapom be magam többé.”

    Most bevallotta, hogy az álláspontja nem változott, mivel üdvözöli az FIA lépését, hogy leváltották Michael Masi versenyigazgatót:

    „Sajnos, jogos. Nem szimpatizálok az ilyen döntésekkel, amit hozott.”

    Masi sorsdöntő biztonsági autós időszak kezelésén kívül, ő sem rajong a Forma-1 2022-re vonatkozó új szabályaiért. A radikálisan eltérő „ground effect” autók tervezési szabadságát az FIA szerinte túlzottan korlátozza. Így folytatta:

    „Szerintem a teljesítmény kiegyenlítés badarság. Úgy néz ki, mintha azt szeretnék, hogy mindannyian egymás mellett, két tízes sorban haladnának át a célvonalon. Nekem más a felfogásom a versenyzéssel kapcsolatban.”

    Röhrl kritikájától még a friss világbajnok Verstappen sem menekülhet, a 24 éves hollandról ennyit mondott:

    „Biztosan nagyon jól vezet autót, de versenyzőként egy brutális ember. Úgy vezet, mint egy megvadult balta az erdőben.”

  • A német legenda Röhrl az FIA-t, Latifit és Verstappent is kiosztotta

    A német legenda Röhrl az FIA-t, Latifit és Verstappent is kiosztotta

    A német autóversenyző legenda, Walter Röhrl a vitatott 2021-es szezonzáró után a Forma-1-et, az FIA-t, az új világbajnok Max Verstappent, sőt Nicholas Latifit is szidta.

    A 74 éves kétszeres rali-világbajnok csatlakozik azokhoz, akik komoly kritikával illetik azt, ahogyan Michael Masi és a versenybírák kezelték az Abu Dhabiban rendezett finálé hihetetlen drámáját és utóéletét. Röhrl a Straubinger Tagblatt című lapnak dühöngött:

    „Most már tudom, hogy a jövőben egy percet sem kell pazarolnom arra, hogy Forma-1-es futamot nézzek a tévében. Megspórolhatom ezt az időt, és nem csinálok bolondot magamból.”

    Ugyan a német legenda az FIA Hall of Fame tagja, de ragaszkodik ahhoz, hogy a futamokról a pályán vagy egy tisztességes, világos eljárásban döntsenek, „amelyet nem befolyásolnak átláthatatlan külső döntések.”

    Röhrl még az „amatőr pilótát”, Nicholas Latifit is kritizálta a vitatott biztonsági autós fázist kiváltó és „a világbajnokságot eldöntő” balesete miatt:

    „Ez annyira rossz utóízt hagy maga után.”

    Ami az új világbajnok Verstappent illeti, Röhrl a hollandot „jéghideg, jellemtelen, a riválisait semmibe vevő” pilótának nevezte, de végül hozzátette:

    „Pontosan ilyennek kell lennie ahhoz, hogy nyerjen.”

  • Időutazás és kertvárosi vízicsata az Audi Amerikával

    Időutazás és kertvárosi vízicsata az Audi Amerikával

    Nagyon odatette az Audi USA a legújabb kisfilmjét, amelyben Lanny Joon koreai-amerikai színész érkezik haza, majd kezdetét veszi egy „háború”, a szomszédok közt. A dolog olyannyira eszkalálódik, hogy biztosan több mint 99 luftballont szórnak egymásra az ellenfelek, hiába szól aláfestő zeneként Nena örök klasszikusa, a háborúellenességről.

    Autósportos szempontból is szenzációs a felhozatal, hiszen láthatjuk Hans-Joachim Stuckot az apjára utalva egy régi, 1936-os Auto Union Type C Grand Prix autóban, majd előkerül Walter Röhrl is, a legendás Quattróval. Hurley Haywood háromszoros Le Mans-győztes is beszáll a buliba, ahogy Tom Kristensen is.

    Érdemes végig nézni a töményen vagy 8 perces kisfilmet, pláne utána a bakiparádét és egyéb forgatási érdekességeket.

    https://www.youtube.com/watch?v=MKUBj3Hi064