Címke: Wachtler Tamás

  • Ezeket az autókat vásárolták eddig szívesen az emberek

    Ezeket az autókat vásárolták eddig szívesen az emberek

    A Datahouse adatai szerint 2020 első négy hónapjában összesen 45 896 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, vagyis a tavalyi év azonos időszakához képest továbbra is komoly visszaesésről beszélhetünk. Ugyanakkor a Renault és Dacia márkákat gyártó Renault Csoport összesített értékesítési eredménye 6 481 jármű lett, amivel a gyártó itthon átvette a vezetést a Ford (5 114 jármű), és a Toyota (4 827 jármű) előtt. A modellek vonatkozásában a Dacia Lodgy zárta legerősebben nemcsak a hónapot, de az év első harmadát is.

    Az eddigi eladások alapján a Dacia Lodgy az április és egyben az idei év első 4 hónapjának összesített nyertese 1 839 eladott járművel, a családtámogatási programnak köszönhetően. Kimondhatjuk tehát, hogy a Dacia Lodgy a nagycsaládosok kedvenc autója Magyarországon.

    Az Év Magyar Autója 2020 díjjal kitüntetett Renault Clio előkelő 4. helye a hazai értékesítési ranglistán (1192 jármű 4 hónap alatt) már sejteti, hogy a Renault Csoport márkái összesítésben minden más gyártó számait meghaladják Magyarországon (6 481 jármű), ez több, mint 17%-os piaci részt jelent.

    Wachtler Tamás, a Renault Hungária ügyvezető igazgatója szerint még egy darabig tartani fog az autópiac visszaesése, bár az áprilisihoz hasonló zuhanást (majdnem felével csökkent az értékesítés márciushoz képest) nem tart valószínűnek. „A gazdaság újraindulása, a vírushelyzethez kötődő korlátozások lazítása egyaránt kedvezően hathat a lakossági autóvásárlási szándékra. Javuló környezetre szüksége is van a szektornak, mert rengeteg család megélhetése függ ettől a tevékenységi körtől.” – foglalta össze a kilátásokat az ügyvezető, aki szerint mind a Lodgy, mind a Clio értékesítése tartani fogja a jelenlegi szintet a következő időszakban.

  • Járműveket bocsátott rendelkezésre a koronavírus elleni küzdelemhez a Renault Hungária

    Járműveket bocsátott rendelkezésre a koronavírus elleni küzdelemhez a Renault Hungária

    A koronavírus elleni küzdelemben segítő Magyar Vöröskeresztnek adott használatra járműveket a Renault Hungária. A márka hazai importőre ezzel is szeretné segíteni a szervezet napi munkáját a rendkívüli helyzetben.

    Az átadott 7 gépjármű egy részét a Magyar Vöröskereszt szociális gondozói használják az idősek, rászorulók mindennapi támogatásához. Az autók egy másik részét emellett a szervezet a már levett koronavírus-tesztek szállítására használja a vidéki városok és tesztközpontok között. Az autók között Renault és Dacia modellek egyaránt megtalálhatók, személy- és kishaszonjármű kivitelben is.

    A jelenleg fennálló rendkívüli helyzetben rengeteg helyen van szükség a segítségre. Hisszük, hogy ebben az időszakban csak közös erővel, összefogva leszünk képesek valódi eredményeket elérni. Mi azzal tudjuk ebből elsősorban kivenni a részünket, hogy hozzájárulunk: az első vonalban küzdők mielőbb célba érjenek az ország egész területén. Ez a törekvés vezérelt minket, amikor használatra ajánlottuk flottánk egy részét a Magyar Vöröskereszt számára, remélve, hogy ily módon is hozzájárulhatunk a koronavírus elleni minél hatékonyabb küzdelemhez” – mondta Wachtler Tamás, a Renault Hungária ügyvezető igazgatója.