Címke: W Series

  • Elmarad a W Series szezon előtti tesztje is

    Elmarad a W Series szezon előtti tesztje is

    Az új-koronavírus terjedése miatt sajnos már számos autósport eseményt is lemondtak, gyakorlatilag teljesen jegelve lett az autó-motorsport a világon.

    Ennek következtében a W Series szezon előtti tesztje is elmarad, jelentette be a széria. A teszt május elején lett volna, Valenciában, Spanyolországban.

    A bajnokság idén nyolc fordulóból áll(na) a tervek szerint, ebből hat DTM hétvégén, kettő pedig Forma-1-es betétfutamként. A W Series most mindkét bajnoksággal egyeztet, hogy mik a kilátások.

    „Ismeretlen területen vagyunk és a helyzetet nem tudjuk befolyásolni.” – mondta Catherine Bond Muir, a W Series vezérigazgatója. „Számos vállalkozás számára nehéz kezelni a távolságtartást és az utazási korlátozásokat, beleértve a motorsportot is. Támogatásunkat és szeretetünket küldjük minden versenyzőnknek, alkalmazottunknak, partnerünknek, a rajongóknak és a sajtónak, ezekben a nehéz időkben.”

  • Bajnok sportolók segítik majd a W Series mezőnyének felkészülését

    Bajnok sportolók segítik majd a W Series mezőnyének felkészülését

    A kifejezetten nők számára létrehozott formaautós bajnokság, a W Series 2020-ban versenyző fejlesztő programot is indít, hogy ne csak a pályán, a pályán kívül is fejlessze a versenyzőnőket.

    A lányok egy négynapos wokshopon vesznek majd részt Londonban, ahol más sportágak kiválóságai látják majd el őket hasznos tanácsokkal.

    Így például Jessica Ennis-Hill olimpiai bajnok és háromszoros világbajnok atléta, Ama Agbeze korábbi netball kapitány, vagy épp Jimmy White legendás snooker bajnok.

    „Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy fejlesszük a világ legjobb női versenyzőit és ez azt jelenti, hogy foglalkozunk a képességeikkel és edzésükkel.” – mondta a W Series vezérigazgatója, Catherine Bond Muir.

    „Ily módon reméljük, hogy segítünk a versenyzőinknek felfedezni a bennük rejlő teljes potenciált és felkészíthetjük őket a motorsport elitjében való versenyzésre, talán a Forma-1-re is.”

    A tréning során a lányok kapnak majd média oktatást, bővíthetik tudásukat a táplálkozásról, fitnesszről, motivációról és pszichometriáról.
    Részletes vezetéstechnika elemzésben is részt vesznek majd, szimulátor és pályán való vezetés által is.

    „Követem a W Series csodálatos fejlődését és nagyon támogatom a küldetésüket, hogy több nőt vonzzanak a sportba,” – mondta Jessica Ennis-Hill. „A legmagasabb szinten való teljesítés túlmutat a fizikai erőnléten, ez az elme és a test tökéletes összhangja, és remélem, hogy az én történetem inspirálja és motiválja majd ezeket a nagyszerű versenyzőket, miközben azon dolgoznak, hogy kihozzák magukból a legtöbbet.”

  • A W Series annyit ér az FIA rendszerében, mint a WTCR

    A W Series annyit ér az FIA rendszerében, mint a WTCR

    A női formaautós bajnokság, a W Series vezetői úgy gondolják, hogy a bajnokság létjogosultságát igazolja az, hogy mindössze egy év után, a második szezonban már FIA szuperlicenszpont is jár majd a bajnokság legjobbjainak, melyre ugyebár szükségük lesz a versenyzőknek, ha a Forma-1 a végső céljuk.

    A W Series bajnoka idén 15 szuperlicensz ponttal is gazdagodik, míg a további top 8 helyezett 12-10-7-5-3-2-1 pontot kap. Ezzel pedig a női bajnokság – lincenszpontok szempontjából – pont ugyanannyit ér mint például a WTCR, az Indy Lights, a Supercars, vagy épp az Euroformula Open.

    A szuperlicenszpontok kritériuma azonban, hogy a bajnok a következő szezonban nem indulhat a bajnokságban. Tehát a 2020-as W Series bajnok jövőre ugyanebben a bajnokságban biztosan nem szerepel majd.

    „Ez mindenképp létjogosultságot jelent az FIA részéről és a motorsport közösség részéről, hogy megérdemeljük a szuperlicensz pontokat.” – mondta a W Series vezérigazgatója, Catherine Bond Muir az Autosportnak. „De alapvetően több versenyzőnk is azt tűzte ki célul, hogy Forma-1-es versenyzővé váljon, így ezeknek a versenyzőknek ez különösen fontos.”

    „Hogy ez van olyan igazán fontos bajnokság, hogy szuperlicensz pont jár érte – és nyilván minden versenyző pontokat akar -, ez 100%-ban üdvözölt dolog.” – mondta Alice Powell, aki tavaly a második helyen zárt a W Series első szezonjában.

    „Köszönet érte Jean Todtnak.” – mondta az Autosportnak David Coulthard ex-F1-es versenyző, a W Series tanácsadója. „Amikor vele beszélgettünk, az az volt a véleménye, hogy bárki, aki támogatja a motorsportot, és bátorítha az embereket a motorsporton belül, különösen persze a nők tekintetében, teljes támogatását élvezi.”

  • Nem csak marketing miatt akarna a Ferrari női pilótát

    Nem csak marketing miatt akarna a Ferrari női pilótát

    Némi kritikát kapott a Ferrari, miután kijelentette, hogy szeretne egy női versenyzőt is felkarolni. A W Series vezetője Catharine Bond Muir azonban kiállt a vörösök döntése mellett.

    A Ferrari bejelentette az újdonsült neveit a junior programba, egyben azt is kijelentette Mattia Binotto csapatfőnök, hogy női versenyző(ke)t is fel kívánnak karolni. Ez után páran azzal vádolták meg az olaszokat, hogy csupán marketing miatt akarják ezt.

    A kritikák eredményezték azt, hogy a női formula autós sorozat vezetője is megszólalt a témában, és védelmébe vette a Ferrarit.

    „Természetesen azt remélem, hogy a W Seriesből jönnének az említett versenyzők. Tudom, hogy a Ferrari némi össztűz alá került a közösségi médiában, de arra mindenképp emlékeznünk kell, hogy egy évvel ezelőtt még nem igen volt sok női versenyző magas szinten.” – kezdte.

    „Régebben sokkal, de sokkal kevesebbet írtak női versenyzőkről. A nők megbecsülése az autósportban növekszik és szerintem a Ferrari ebben az emelkedésben is szeretne segíteni. Nem hiszem, hogy csak pusztán a marketing szempontot tartják szeme előtt. szerintem azt akarják megnézni, hogy valóban el tudnak-e juttatni egy nőt a Forma-1-be. Ha pedig képesek arra, hogy felvegyenek egy szupersztárt, az akadémiát végig járva első csapatként bejuttassák a Forma-1-be, akkor megemelem a kalapomat előttük.” – tette hozzá.

  • Chadwick akar lenni a következő női F1-es versenyző

    Chadwick akar lenni a következő női F1-es versenyző

    A W Series első, s egyben regnáló bajnoka, Jamie Chadwick célul tűzte ki, hogy ő legyen az első női Forma-1-es versenyző (aki rajthoz is áll) Lella Lombardi, vagyis 1976 óta.

    Chadwick ahogy tavaly, idén is a Williams F1-es fejlesztő versenyzője lesz. Erre persze nagyon büszke, de a jövőben tovább lépne ennél. Az álma természetesen az, hogy Forma-1-es versenyzővé váljon.

    „Ez az alapvető cél.” – mondta a versenyzőnő a The Guardiannek. „Nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban, hogy mennyire nehéz lesz eljutni addig.”

    „Ki akarom érdemelni. Nem akarom, hogy csak azért kerüljek be, hogy legyen egy női versenyző. Igazán úgy érzem, hogy a megfelelő lehetőség és megfelelő támogatás mellett nem csak számomra, de más nők számára is lehetséges, hogy versenyképesek legyenek a Forma-1-ben. Végül is szeretnék én lenni az, aki ezt bebizonyítja.”

    „Vannak, akik úgy gondolják, hogy oké, jó vagy a lányok közt, de nem feltétlenül kellene a top kategóriába menned. Erre én motivációként tekintek. Őszintén hiszem, hogy ez lehetséges és ha nem én, akkor majd más nő lesz, aki mindenképp képes lesz rá.”

  • A W Series két futama csatlakozik a Forma-1 versenynaptárához

    A W Series két futama csatlakozik a Forma-1 versenynaptárához

    A csak nők számára létrehozott versenysorozat, a W Series hivatalosan is bejelentette, hogy miután eddig csak a DTM hétvégéken versenyeztek, a bajnokság második szezonjában, 2020-ban, két alkalommal is a Forma-1 betétversenye lesznek. Ráadásul a tengerentúlon: Austinban és Mexikóban.

    Így fest a W Series 2020-as versenynaptára:

    1. Május 20: Szentpétervár, Oroszország
    2. Június 13: Anderstorp, Svédország
    3. Június 27: Monza, Olaszország
    4. Július 11: Norisring, Németország
    5. Augusztus 23: Brands Hatch, Egyesült Királyság
    6. Szeptember 5: Assen, Hollandia
    7. Október 24: Austin, Egyesült Államok
    8. Október 31: Mexikóváros, Mexikó

    „A két teljesen új verseny a hat DTM-es futamunkat követi majd, létrehozva ezzel egy nagyon változatos, rendkívül izgalmas és igazán nemzetközi, nyolc futamból álló bajnokságot, nyolc országban, szerte a világon.” – mondta Catherine Bond Muir, a W Series vezérigazgatója. „Különösen boldog vagyok, hogy most már Európán kívüli állomásaink is lesznek és az USA, illetve Mexikó nagyon fontos új helyszínek számunkra.”

    „Hatalmas volt az érdeklődés és az elköteleződés az első szezonunkban, 2019-ben, a sajtó és a rajongók részéről is, és a két új versennyel, Forma-1-es terepen, tovább növeli majd a rajongást és érdeklődést.”

    „Annak ellenére, hogy 246 F1-es futamot teljesítettem 1994 és 2008 között, én sosem vezettem olyan pályákon, mint a Circuit of the Americas, vagy az Autódromo Hermanos Rodríguez, mivel az én időmben ezek nem szerepeltek a Forma-1-es naptárban.” – mondta David Coulthard egykori F1-es versenyző, a W Series tanácsadója.”De mindkét pályán fantasztikus versenyeket kommentáltam és bizton állíthatom, hogy mindkettő nagyszerű versenypálya. A W Series számára a két új F1-es betétfutam bejelentése egy lenyűgöző fejlődés és világosan azt mutatja, hogy a W Series milyen mértékben lett elfogadott a nemzetközi motorsport naptárban.”

    Dave Ryan, a W Series versenyigazgatója a két új helyszín kapcsán arra az F1-DTM-W Series kapcsolódási pontra is felhívta a figyelmet, hogy a DTM elnöke, Gerhard Berger 1986-ban F1-es futamot nyert az Autódromo Hermanos Rodríguezen, egy Benettonnal.

    „Örömmel üdvözöljük a W Seriest két látványos eseményünkön a 2020-as FIA Forma-1 Világbajnokságban, Austinban és Mexikóvárosban.” – mondta Ross Brawn, a Forma-1 ügyvezető igazgatója. „Mindössze egy év alatt a A W Series jelentősen hozzájárult ahhoz, fokozottabb legyen az érdeklődés a diverzitás és a motorsportba való beilleszkedés iránt. Meggyőződésünk, hogy a sportunknak egyenlő feltételeket kell biztosítania, hogy a férfiak és a nők együtt versenyezhessenek.”

  • Chadwick: Az F1-es csapatoknak kockáztatniuk kell fiatal pilótákkal

    Chadwick: Az F1-es csapatoknak kockáztatniuk kell fiatal pilótákkal

    Az új W Series bajnoka, Jamie Chadwick szerint a Forma-1-es csapatoknak nagyobb kockázatot kell vállalniuk a fiatal pilótákkal. Tavaly októberben a brit hölgy bejelentette, hogy marad a női szériában, hogy elnyerje a 2020-as bajnoki címet is, miközben a Williams F1-es istállójában is alkalmazzák majd.h

    Az elmúlt szezonokban számos ifjú versenyző mászott fel a ranglétrán. A dolog 2020-ra kicsit megakadt, mert csak egy versenyző érkezik a Formula 2-ből, a sorozat bajnoka pedig a Formula E-be igazolt. 2021-től kezdve a királykategória csapatai két tapasztalatlan fiatal pilótát kell hogy alkalmazzanak egész szezonban, a pénteki edzésnapokon. Chadwick úgy véli, hogy a csapatok kénytelenek lesznek nagyobb rizikót vállalni ezen ifjoncokkal, és jobb lehetőséget kell nekik biztosítaniuk még szponzorpénz nélkül is, így ez a dolog fontos tényezővé válhat. Ezt el is mondta a Motorboxnak:

    „Istenem de nehéz elképzelni is azt, hogy bármi megváltozik! Szerintem most a sportág azon támogatáson és pénzen alapszik, amit hoznak magukkal a versenyzők, hogy legyen előrelépés. Aligha fenntartható ez nélküle. Azonban a Forma-1 legfontosabb csapatai el kell fogadják azt a kockázatot, hogy olyan fiatal pilótáknak lehetőséget biztosítsanak, mint amit a Williams is megtesz értem. Ez a legjobb lehetőség ahhoz, hogy visszatérhessünk a csúcsra.”

  • Chadwick marad a Williams F1 fejlesztő pilótája 2020-ban is

    Chadwick marad a Williams F1 fejlesztő pilótája 2020-ban is

    A Williams megerősítette, hogy a regnáló W Series bajnok, Jamie Chadwick tovább folytathatja a fejlesztői pilótai munkáját a Forma-1-ben idén. A 21 éves hölgy 2015-ben a brit GT4-ben lett kategóriagyőztes, majd sikeres volt az MRF Winter Series 2018/19-es versenysorozatában is. Chadwick 2019 közepén csatlakozott a Williamshez, miután bajnok is lett W Series bemutatkozó évében.

    2020-ban Chadwick többet fog szimulátorozni, és számos nagydíj folyamán ott lesz a csapattal a pálya mellett, erről így nyilatkozott:

    „Csodálatos volt a csapattal dolgozni fejlesztő pilótaként. Megfizethetetlen az az idő, amit a szimulátorban tölthettem, minden pillanatát élveztem. Jól éreztem magam a csapattal, így már nagyon várom, hogy idén is folytathassam a munkát a Williamsnél.”

    Claire Williams hozzátette: „Örömmel néztem Jamie fejlődését, kitűnőre vizsgázott a csapatunkkal, és a W Seriesben is. Remek munkát végzett, jól képviseli a nőket a motorsportokban, és nagyon elégedettek vagyunk azzal, amit tett értünk.”

    A Willams fiatal versenyzői programjában van még a DAMS Formula 2-es csapatában Dan Ticktum is 2020-ban.

  • A ROKiT lett a W Series főszponzora

    A ROKiT lett a W Series főszponzora

    A ROKiT Phones többéves szerződést kötött, így ők lettek a W Series első nagyabb szponzorai. Logójuk már a jövő évtől szerepelni fog minden autón és kezeslábason.

    A cég, amellett, hogy a Williamset is támogatják, a Formula E-ben is jelen vannak a Venturi révén, illetve a brit túraautó bajnokságban is vannak érdekeltségeik. Jonathan Kendrick, a vállalat igazgatója, kiemelte, el van ámulva a sorozat fejlődésétől.

    „Hihetetlen, mennyit haladtak előre, és milyen sikeres a W Series, mióta betört a motorsportok világába. Szeretnénk a jövőjük része lenni, és kíváncsian várjuk, hogyan fejlődik majd tovább.”

    A sorozat vezetője, Catherine Bond Muir is üdvözölte az együttműködést:

    „Egy technológiai, zavaró, de vásárlókra koncentráló márkáról van szó, ez pedig teljesen hozzáillik a W Series mottójához. Meg akarjuk változtatni a motorsportot, és örülünk, hogy a következő években együtt dolgozhatunk.”

    Ambíciózus, ehhez kétség sem fér. Bon Muir ráadásul azt is elhintette, a jövőben elektromos hajtásláncra válthatnak.

    „Fejlődésünk a motor terén érdekes kérdés. Erősebbet használunk majd vagy maradunk ezen a szinten? Sok irányt választhatunk. Hosszútávon semmiképp sem akarok benzinmotort használni, nem az a jövő. Mindenképpen hibrid vagy elektromos technológiában gondolkodunk.”

    A Formula E már megkapta a világbajnoki státuszt a 2020/21-es szezontól, és nem kétséges, nekik is ez a céljuk.

  • Nem valószínű, hogy Calderon jövőre is az F2-ben folytatja

    Nem valószínű, hogy Calderon jövőre is az F2-ben folytatja

    Az Alfa Romeo fiatal női pilótája Tatiana Calderon bevallotta, hogy nagy valószínűséggel ki fog hagyni egy évet a Formula 2-ben és más kategóriákban is szeretné kipróbálni magát.

    A kolumbiai versenyzőnő az Arden csapatánál versenyzett az idei Formula 2-es szezonban, azonban hiába állt rajthoz az összes versenyen, egyetlen egy pontot sem tudott szerezni és az egyéni bajnokságban csak a huszonegyedik helyen lett rangsorolva.

    Calderon csapata – akik a következő szezontól már HWA név alatt fognak versenyezni – nemrégiben jelentette be, miszerint a következő szezonnak Giuliano Alesivel és a GP2/Formula 2-es veterán Artem Markelovval vágnak majd neki.

    „Még nincsen konkrét tervünk,” – ismerte el a 26 éves kolumbiai. „A teszten még részt fogok venni, azonban őszintén megvallva nehéz dolog bentmaradni a Formula 2-ben. A költségvetés is nagy problémát jelent pillanatban a számomra. Jelen pillanatban másik alternatív lehetőséget próbálunk keresni, ugyanis a célom változatlan: Forma-1-es pilóta szeretnék lenni.

    „Azonban egy év kihagyás még nem a világ vége, legalább megnézhetem kívülről az autók új kinézetét és az egyéb fejlesztéseket (jövőre 18 colos gumik lesznek az F2-ben). Remélhetőleg a hét végén már okosabbak leszünk és többet mondhatunk majd a témával kapcsolatban.”

    Calderon még szeptemberben a W Series válogatóján is megjelent a spanyolországi Almeríában. Azonban amikor arról kérdezték őt, hogy valós alternatíva-e számára a női sorozat, az Alfa Romeo juniorja ezt felelte: „Nem, nem hoz lázba.

    Amikor pedig a jövő évről kérdezték, ekképp válaszolt: „Valószínűleg hosszútávú versenyzés lesz, azonban soha ne mondd, hogy soha. Még mindig Amerikában keresek lehetőséget. Az autó típusa mindegy, ugyanis a versenyzés az életem.

    „A Forma-1 a cél, azonban léteznek más alternatívák is az oda vezető úton. A Formula E-vel is szemezek. Eléggé szuper lenne, ha sikerülne egy csapatnál lehetőséget kapni.”

    A kolumbiai versenyzőnő már versenyzett az amerikai kontinensen a Star Mazdában (mai nevén Indy Pro 2000) még 2011-ben. Calderon a következő évben döntött úgy, hogy átteszi a székhelyét Amerikából Európába.

    Azonban a megannyi felmerült alternatíva mellett Calderon az IndyCart sem zárta ki. „Az IndyCar legérdekesebb rész az ovál pályák lennének, ugyanis egyáltalán nem rajongok értük. Még egy junior szériájuk is van, az Indy Lights, szóval, ha netán kapnék egy tesztlehetőséget, akkor nagyon szívesen élnék vele.”