Címke: W Series

  • Visser: Nálunk nincs olyan kifogás, hogy valaki jobb autóban ül

    Visser: Nálunk nincs olyan kifogás, hogy valaki jobb autóban ül

    A női versenyzők közt nincs kifogás, ha valaki alulmarad.

    A W Series nevű női formaautós bajnokság 2019-ben debütált. 2020-ban aztán a koronavírus miatt lefújták a szezont. 2021-ben azonban a tervek szerint visszatér a bajnokság, ráadásul a szezonban 8 alkalommal Forma-1-es betétfutamként szerepelnek majd, így többek között Magyarországra is ellátogatnak majd.

    Az első szezon bajnoka a brit Jamie Chadwick lett, míg a második helyen a holland Beitske Visser végzett.

    A Forma-1 hatására a női bajnokság nézettsége és népszerűsége minden bizonnyal nőni fog, Visser szerint azonban ez nem fog változtatni a mezőnyben uralkodó atmoszférán. Gyakorlatilag azonos feltételek mellett versenyeznek, így nagy hangsúlyt kap az egyéni, versenyzői teljesítmény.

    „Mi mind ugyanabban a csapatban versenyzünk, ugyanazon beállításokkal és mind láthatjuk mindenki más adatait” – mondta Visser az Autosport.comnak. „Szóval itt nincs olyan kifogás, hogy ‘ő jobb csapatban van, ezért gyorsabb’. Ennek hatása van a hangulatra is. De el tudjuk különíteni egymástól azt, ami a pályán történik, attól, ami a pályán kívül; ez a legfontosabb dolog.”

  • Jönnek a csajok a Hungaroringre! Íme a 2021-es W Series versenynaptár

    Jönnek a csajok a Hungaroringre! Íme a 2021-es W Series versenynaptár

    A W Series bemutatta a 2021-es versenynaptárát. A női versenyzős széria a Forma-1 betétprogramja lesz jövőre, és most már azt is tudjuk, hogy mely versenypályákon. A Hungaroring is bekerült a versenynaptárjukba.

    A sorozat egy ambiciózus projekt, amely 2019-ben adott egy extra lehetőséget a motorsportok terén. Itt csak nők indulhatnak, teljesen megegyező versenyautókkal. A bemutatkozó szezonjuk pedig komoly harcot eredményezett a brit Jamie Chadwick és a holland Beitske Visser között. Az első bajnok végül Chadwick lett, de 2021-ben Visser arra készül, hogy visszavághasson. A hölgyek a Forma-1 mellett az alább ismertetett helyszíneken versenyezhetnek majd. A Hungaroringen például nem lesz Formula 2-es verseny, de lesz Formula 3 és W Series is.

    A szezonnyitó Franciaországban lesz, június 26-án. majd következik Ausztria, Anglia, Magyarország, Belgium, Hollandia, Amerika és Mexikó. Ez a versenynaptár tehát 8 versenyhelyszínt tartalmaz, így sokkal hosszabb lesz az a hölgyeknek, mint volt 2019-ben, amikor csak hat versenyhétvégéjük volt.

  • A W Series bejelentette, hogy a Forma-1 partnere lesz!

    A W Series bejelentette, hogy a Forma-1 partnere lesz!

    A W Series örömmel osztja meg az első részleteit a 2021-es szezonjának, és a legfontosabb hír az, hogy a Forma-1 partnerei lettek. Nyolc versenyhétvégén lesz a női széria az F1 betétfutama, hogy melyek lesznek ezek a helyszínek, arról később adnak tájékoztatást. Catherine Bond Muir, a W Series sorozat vezérigazgatójaként így nyilatkozott:

    „A sikeres 2019-es bemutatkozó év után a W Series elképesztően boldog, hogy a Forma-1 partnere lehet 2021-től kezdődően. A Forma-1 bizonyos mértékben a világ vezető motorsportos sorozata. Amikor azt ígértük, hogy a W Series is nagyobb és jobb lesz a jövőben, akkor mindig is az F1-gyel való közösködés volt a fő célunk. Kétségünk sincs afelől, hogy most a W Series a Forma-1 betétfutamaként nagyobb világszintű elérést ad nekünk, megnő a hatásunk és befolyásunk. Minden marad, amitől 2019-ben népszerű és sikeres volt a W Series. Az autók megegyeznek majd, szoros és versenyképes futamokat láthatunk, a célunk pedig továbbra is az, hogy előre mozdítsuk a női versenyzők érdekeit és kilátásait. Azt akarjuk, hogy a W Series szórakoztató legyen, és ez így is lesz.

    Ugyanakkor azt is akarjuk, hogy fontos mérföldköve legyen a női versenyzőknek a szériánk azoknak, akik profi versenyzői karrierre vágynak. A Forma-1hez való közelségünk pedig elősegítheti ezt a folyamatot. Az, hogy a W Series pedig segít most már az FIA szuperlicensz pontok megszerzésében is, szintén egy fontos tényező. Köszönettel tartozunk Chase Careynek, Ross Brawnnak és a kollégáiknak, hogy hisznek a W Seriesben, és előtérbe helyezik a sokféleséget és a befogadást ilyen módon is. A célunk pedig az, hogy segítsük őket a kiváló #WeRaceAsOne programjukban már idén, és azt követően is.”

    Ross Brawn, a Forma-1 sportigazgatójaként hozzátette:

    „Izgatottan várjuk, hogy véglegesítsük a 2021-es versenynaptárunkat talán még ezen a héten. Egy izgalmas szezonra számítunk, ahol új versenyek lesznek a jól megszokott pályák mellett, amelyeket hiányoltunk a váratlanul megváltozott 2020-as szezonban is már. Igazán fontos pillanat számunkra az, hogy a W Series nyolc alkalommal is a következő szezonunkban partner lesz. Sokaknak jelzés értékkel bírt, amikor 2019-ben elkezdtek versenyezni. Hiszünk abban, hogy hihetetlenül fontos mindenkinek megadni az esélyt, hogy eljuthasson a sport legmagasabb szintjére. A kapcsolatuk a Forma-1-gyel jövőre mutatja az eltökéltségünket és az elhivatottságunkat ebben. Az izgalmas szériájuk pedig fontos eleme a nagyobb változatosság kiépítésére a sportágban.”

  • A Forma-1 betétsorozata lehet a W Series 2021-ben

    A Forma-1 betétsorozata lehet a W Series 2021-ben

    Ha a jelenlegi tárgyalások sikerrel végződnek, akkor a tisztán női versenysorozat jövőre a DTM helyett immáron a Forma-1 betétsorozata lehet.

    A tavaly indult és idén a világjárvány miatt elmaradt W Series eredetileg a Német Túraautó Bajnokság (DTM) betétsorozata volt, ám idén az előzetes versenynaptár alapján már a mexikói és az amerikai fordulókban a Forma-1-gyel együtt versenyeztek volna.

    A sorozat vezetői továbbra is ragaszkodtak volna a német bajnoksághoz, ám annak jövője az Audi idény végi kiszállása miatt kétségessé vált.

    Az Autosport értesülései szerint pedig így alternatívaként felvették a kapcsolatot a Forma-1 elöljáróival, ugyanis kihasználnák a két jelenlegi betétsorozat, az F2 és az F3 jelentősen átalakulhat, így mindig csak az egyik lenne jelen egy F1-es hétvégén. Az így felszabaduló pályaidőt ragadná meg a női sorozat.

    A Forma-1 és a W Series szoros kapcsolata megfelel a Liberty Media sokszínűség hirdető törekvéseinek is, emellett a sorozat versenyzői és szponzorai is nagyobb megjelenési felületet kaphatnak ezáltal.

  • Matt Bishop: A Forma-1 legyőzte a régi homofóbiáját

    Matt Bishop: A Forma-1 legyőzte a régi homofóbiáját

    Ma már a W Series kommunikációs igazgatója Matt Bishop, de korábban évekig a McLaren sajtósaként dolgozott, és neves autósportos magazinokba is írt. Augusztus 28-án jelenik meg a az első novellája is, „The Boy Made the Difference” címmel. Most nyíltan írt a legújabb folyamatokról is a Forma-1-ben, mely gondolatait az openlynews.com-on osztotta meg.

    Már nem én vagyok az egyetlen meleg a motorsportok nagy falujában. Amikor megérkeztem a Forma-1-be a némileg fantáziátlan nevű de legalább egyértelmű „F1 Racing” szerkesztőjeként negyed százada, akkor hamar kiderült, hogy én vagyok az egyetlen meleg a királykategória paddockjában. Kellett lenniük más LGBT+-os arcoknak is ebben a nagy „faluban”, de be lettek „zárva”. Igen, mindenki.

    Tapasztaltam-e homofóbiát? Vártam. Figyelmeztettek, hogy lesz, de nem volt semmi. .Nyilvánvalóan segített nekem ebben az „F1 Racing” felirat is, hiszen akkor a világon a legkeresettebb motorsport magazin volt. A sportág komoly szereplői, ide értve a versenyzőket is, udvariasak voltak velem, és tisztelettel voltak irántam. Lettek barátaim a Forma-1-ben, sok barát, jó barát, határozott és tartós barátságok. Pedig a McLaren legendás főnöke, Ron Dennis úgy jellemezte a közeget, hogy ez a „piranha klub”.

    Mindig van azonban kivétel, amely erősíti a szabályt. Így volt ez itt is, amíg a Forma-1-ben tevékenykedtem: megtudtam, hogy az egyik versenyző rendre „az a kövér buzi”-ként hivatkozik rám.

    Nem tudtam, és nem is akartam vitatkozni a tényekkel, hiszen egy pufók meleg fickó voltam, de azért bosszantott a dolog. Örömmel tapasztaltam, hogy ez a barátaimat is felháborította, köztük egy másik pilótát is, aki Barcelonában egy teszt alkalmával odament a fent említett versenyzőhöz, és ennyit mondott neki: „Gondolhatod azt, hogy Matt Bishop úgy néz ki, mint egy picsa, valójában viszont az van, hogy az egyetlen, aki tényleg úgy néz ki mint egy picsa, az te magad vagy.”

    Ne legyen kétségetek felőle: attól a naptól kezdve fogytam, de nem csökkent a férfiak iránti vonzódásom sem.

    A száguldó cirkusz természetesen a pletykák melegágya, így hamarosan a Minarditól kezdve a Ferrariig bezárólag mindenki a „buzi-gate”-tel foglalkozott. Ami még inkább szíven ütött, hogy egyre több email esett be szerelőktől, mérnököktől más F1-es csapatoktól, és ilyeneket kérdeztek, hogy: „Soha nem tudnék beszélni nyíltan a szexualitásomról, a többi mérnök beleőrülne.” vagy „Hazugságban élek, és ez felemészt.” vagy „Bárcsak én is előállhatnék ezzel, neked hogy volt bátorságod ehhez?” Sok hasonló üzenetet kaptam, és mindenkinek válaszoltam, és még mindig kapok ma is ilyen jellegű emaileket.

    Ma már azonban nem én vagyok az egyetlen meleg a mi kis „falunkban”. Egy kis közösség vagyunk, és támogatjuk egymást, amelyben vannak LGBT+-os szerelők, mérnökök, marketing- és PR szakemberek, újságírók és fotósok, de vannak a tévés stábokból is, sőt a versenyzőket is támogatjuk abban, hogy legyenek önmaguk, és álljanak ki, legyenek büszkék. Nagykövete vagyok a Racing Pride-nak, amit a Stonewall-lal együttműködve indítottunk el 2019 júniusában, és a célja az, hogy segítse az LGBT+-osok befogadását a motorsportokban.

    A McLaren F1-nél dolgoztam 10 évig, és most én vagyok a W Series kommunikációs igazgatója, amely az újonnan létrehozott bajnokság a női versenyzőknek. A küldetésünk alappillére a sokféleség és a befogadás. 20 pilótánkból kettő leszbikus, Abbie Eaton és Sarah Moore, ők mindketten szintén nagykövetei a Racing Pridenak, és még gyorsak is.

    A versenyző aki sok évvel ezelőtt kövér buzinak nevezett, már rég visszavonult.

    A motorsportban dolgozók sokkal liberálisabbak már, mint voltak egykoron. A Racing Pride ösztönzi ezt, és átfogja. Írtam egy novellát, ez részemről az első ilyen, és semmi köze az autósporthoz. A címe: “The Boy Made the Difference”. A késői 80-as, 90-es évek eleji HIV/AIDS krízis korszakba vezet majd el. Elég sok meleg szex lesz benne, de távol áll majd az erotikától. Sokan az F1 paffockból, akár középkorú hetero férfiak is mondták már, hogy nagyon várják, hogy olvashassák, függetlenül annak a témájától.

    Hosszú utat tettünk meg idáig.

  • Teljesen lefújta az idei szezont a W Series

    Teljesen lefújta az idei szezont a W Series

    A W Series úgy döntött, nem rendez idén valós versenyeket.

    A koronavírus világjárvány a motorsportot is komolyan érintette, gyakorlatilag egyik bajnokság szezonja sem kezdődött el. Noha a legtöbb esetben már szervezik a kezdést, a kizárólag nők részére létrejött bajnokság, a W Series szervezői úgy döntöttek, hogy teljesen lefújják az idei szezont, mely a széria második évada lett volna.

    A nyolc fordulóból álló bajnokság az eredeti menetrend szerint május 30-án kezdődött volna Szentpéterváron (Oroszország) és október 31-én érne véget Mexikóban. A szervezők azonban jobbnak látták, ha az egész szezont törlik.

    „A debütáló 2019-es szezonunk után nem volt könnyű meghozni a döntést, hogy 2021-ig ne rendezzünk futamokat versenypályán.” – mondta Catherine Bond Muir, a W Series vezérigazgatója. „Azonban már dolgozunk egy izgalmas, új W Series versenynaptáron 2021-re és örömmel megerősíthetem, hogy a W Series betétfutam lesz több Forma-1-es Nagydíjon is jövőre, beleértve a 2021-es Egyesült Államok Nagydíját és a 2021-es Mexikói Nagydíjat az Autódromo Hermanos Rodríguezen.”

    „Időközben idén továbbra is elkötelezettek vagyunk amellett, hogy fejlesszük a versenyzőinket és szórakoztassuk a lojális rajongóinkat szerte a világon. Ezért folyamatosan haladunk az izgalmas, innovatív, új W Series Esports League-en, mely 2020 június 11-én indul majd. Továbbá briliáns menedzsment csapatunk, beleértve a tizenháromszoros F1-es futamgyőztes David Coulthardot és a rendkívül tapasztalt versenyigazgatót Dave Ryan-t, továbbra is felbecsülhetetlen tanácsokkal és támogatással látja el versenyzőinket.”

    „A W Seriesnek hihetetlen hatása volt a motorsport világra, és mi izgatottan vártuk, hogy csatlakozzanak a menetrendünkhöz idén.” – mondta a Forma-1 ügyvezetője, Ross Brawn. „Nagy csalódás mindannyiunk számára, hogy a COVID-19 okozta nehézségek miatt az események nem kerülnek megrendezésre, de nagyon várjuk az izgalmas versenyeket 2021-ben, mikor a W Series visszatér.”

  • A többi partnerkapcsolatát nem szakítja meg a ROKiT

    A többi partnerkapcsolatát nem szakítja meg a ROKiT

    Mint ismert, a ROKiT a Williams névadó szponzora váratlanul felbontotta a szerződését az F1-es istállóval. Ezek után felmerült a kérdés, hogy a többi motorsportos partnerségükkel mi lesz, most a cég közleményben tudatta, hogy a többi partnereik iránt továbbra is elkötelezettek.

    A Williams-szel kötött tavalyi megállapodásuk eredetileg 2023-ig lett volna érvényes, ám ezt pénteken idő előtt felbontották. A telekommunikációs vállalat az elmúlt években egyre több helyen jelent meg a motorsportban, ezek közül a W Series és a Formula E-s Venturi istálló esetében bírnak komoly szponzorációval.

    „Mint csoport, a ROKiT továbbra is elkötelezett marad a többi motorsportos érdekeltségével emellett pedig a közeljövőben újabb stratégiai partnerségeket hozhat létre.” – nyilatkozta szűkszavúan a vállalat szóvivője.

  • Létrejött a női virtuális bajnokság, a W Series Esports League

    Létrejött a női virtuális bajnokság, a W Series Esports League

    A kifejezetten női versenyzők számára létrejött W Series bejelentette, hogy létrehozták a W Series Esports League-et. Ehhez pedig összeálltak a Logitech G-vel, a Beyond Entertainmenttel és az iRacinggel.

    A W Series Esports League célja is a motorsport népszerűsítése nők/lányok körében.

    A virtuális liga 18 résztvevője az a 18 fő, akik a valóságban is a 2020-as mezőnyt alkották volna, ha a szezon elkezdődött volna.

    Versenyző Nemzetiség Kor
    Jamie Chadwick brit 21
    Beitske Wisser holland 24
    Alice Powell brit 26
    Marta Garcia spanyol 19
    Emma Kimiläinen finn 30
    Fabienne Wohlwend lichtensteini 21
    Miki Koyama japán 21
    Sarah Moore brit 25
    Vicky Piria olasz 25
    Tasmin Pepper dél-afrikai 29
    Jessica Hawkins brit 24
    Sabré Cook amerikai 24
    Ayla Agren norvég 25
    Abbie Eaton brit 27
    Belen Garcia spanyol 20
    Nerea Marti spanyol 17
    Irina Sidorkova orosz 16
    Bruna Tomaselli brazil 21

     

    A bajnokság azonban fenntartja a jogot arra is, hogy esetlegesen meghívjon más női versenyzőket is a virtuális versenyekre, melyek 10 versenypályán zajlanak majd. Ezek a következők:

    • Autodromo Nazionale di Monza (Olaszország)
    • Circuit of the Americas, Austin (Texas, USA)
    • Brands Hatch Grand Prix Circuit (Nagy-Britannia)
    • Autódromo José Carlos Pace, Interlagos (Brazília)
    • Circuit de Spa-Francorchamps (Belgium)
    • Watkins Glen International (New York, USA)
    • Suzuka International Racing Course (Japán)
    • Mount Panorama Circuit, Bathurst (Ausztrália)
    • Nürburgring Nordschleife (Németország)
    • Silverstone Grand Prix Circuit (Nagy-Britannia)

    A Logitech, a Beyond Entertainment és iRacing közreműködésével a versenyzők Tatuus Formula Renault 2.0 versenyautók digitális verzióival versenyezhetnek majd.

    Minden virtuális versenyhelyszínen három versenyt teljesítenek majd változtatva a versenyek időtartamán. Egyes versenyek rajtsorrendjéről időmérő edzés dönt majd, és lesznek fordított rajtrácsos futamok is.

    Arról, hogy mikor lesznek majd a szóban forgó versenyen, a W Series később ad majd tájékoztatást.

  • Flörsch: nem csak magam miatt tértem vissza

    Flörsch: nem csak magam miatt tértem vissza

    Hónapokkal azután, hogy borzasztó balesetet szenvedett, Sophia Flörsch ismét visszatért a versenyzés világába. Motivációja komplikáltabb, mint elsőre hinnénk.

    „Ha nemet mondtam volna, sokan arra fogták volna, azért, mert nő vagyok. „Nem elég kemény. Tipikus lány”, ez lett volna az ítélet. Ez nem csak nekem fájt volna, hanem nők motorsportban betöltött szerepének. Sokan még most is úgy gondolják, egy nő nem lehet olyan gyors, mint egy férfi. Vagy kemény, vagy makacs.”

    A sztereotípiák továbbra is megnehezítik saját, és sorstársai előrejutását, de reméli, ő már bizonyította elkötelezettségét. Utal arra is, hogy a sportot befolyásoló régivágású férfiak felfogása az igazi akadály a nők előtt.

    „A probléma az, hogy sok évvel ezelőtt az F1 a férfiak világa volt. Kemény munka volt vezetni az autókat és emberek haltak meg. Korábbi generációk még ma is úgy látják a sportot, ahogy akkor volt. De sokat változott. Ha egy prezentációt kell tartanom, mindig megmutatom, ahogy Charles Leclerc 250-nel vesz be egy jobbost Suzukában, mindezt egy kézzel, miközben megigazítja a tükrét. Szóval ő meg tudja csinálni egy kézzel a nők meg egyáltalán nem? Nem hiszem, hogy ez így lenne.”

    Flörsch tavaly visszatérésével bebizonyította, hogy szembe tud nézni a démonaival. Olyannyira, hogy Makaóban is rajthoz állt, korábbi balesete helyszínén. A Laureus ezért „Az év visszatérője” díjjal jutalmazta meg.

    „Több lehetőségem van a baleset miatt. Mindig az a lány leszek, aki balesetet szenvedett. Az emberek pedig kíváncsiak, meddig jutok el. Vagy ez, vagy csak tudni szeretnék, hogy túléltem a dolgot és jól vagyok.”

    Idén az F3-ban kapott ülést, a W Seriesben pedig továbbra sem kíván részt venni.

    „Az a mód, ahogy a W Series akar egy nőt az F1-be juttatni, nem igazán helytálló. Az autó valahol az F3 és az F4 között van. A következő lépés az lenne, ahol én is vagyok, itt azonban minimum 610 ezer font kell egyetlen szezonhoz (szemben a W Series félmilliós fődíjával – a szerk.).”

    Szeretem a motorsportot, ahogy van, és a legjobbak ellen akarok küzdeni. Szeretném, ha másként lenne, de a férfiak jobbak. Ezért akarok győzni vagy veszíteni közöttük, hogy tanuljak tőlük.”

  • Csak júliusban indul majd a DTM szezon

    Csak júliusban indul majd a DTM szezon

    Alaposan átalakult a DTM idei versenynaptára. Halasztások helyett rögtön egy új tervezettel álltak elő, egyetlen hétvége törlése nélkül.

    Eredetileg április végén indult volna útjára az idény, ehelyett azonban az első öt fordulót (a szezon felét!) áthelyezték az év későbbi szakaszára. Az új szezonnyitó helyszíne így a Norisring lesz, a verseny eredeti időpontjában, július 12-én.

    Két dátumhoz még nem rendeltek hozzá helyszínt: a sorozatba visszatérő Anderstorp, illetve a nemzetközi porondon bemutatkozására váró vadonatúj Igora Drive nem rendelkezik még dátummal.

    Mind a 10 forduló megmaradt, bár ennek a nyári szünet áldozatául esett. A szezonzárás is kitolódott novemberre, ráadásul nem Hockenheimben, a megszokott helyen, hanem kivételesen Monzában zár majd a mezőny.

    Az átrendeződés megoldja a problémát, miszerint az anderstorpi hétvége ütközött volna a Le Mans-i 24 órás időpontjával. Ez az audis Mike Rockenfellernek jó hír, aki a Corvette miatt kényszerült volna kihagyni egy fordulót.

    Az előszezoni tesztről nem érkezett hír azóta, hogy Monzából Hockenheimbe tették át a helyszínt, majd végleg törölték az eseményt.

    Az új betétfutam, a DTM Trophy helyzete is átalakult, a sorozat promóterei azt a menetrendet is közzétették. Eközben a W Series felől még nincs hír.

    Íme a 2020-as megújult DTM naptár:

    Eredeti naptár Új naptár
    04.26. ?? Zolder
    05.17. ?? Lausitzring
    05.31. ?? Igora Drive
    06.14. ?? Anderstorp
    06.28. ?? Monza
    07.12. ?? Norisring 07.12. ?? Norisring
    nyári szünet 08.02. ?? Igora Drive/?? Anderstorp
    08.09. ?? Zolder
    08.23. ?? Brands Hatch 08.23. ?? Brands Hatch
    09.06. ?? Assen 09.06. ?? Assen
    09.13. ?? Nürburgring 09.13. ?? Nürburgring
    10.04. ?? Hockenheimring 10.04. ?? Igora Drive/?? Anderstorp
    10.18. ?? Lausitzring
    11.08. ?? Hockenheimring
    11.15. ?? Monza