Címke: W Series

  • Reméljük, hogy ezt Geri Horner is látta/hallotta!

    Reméljük, hogy ezt Geri Horner is látta/hallotta!

    Nem akármilyen fogadás zajlott a W Series zandvoorti hétvégéjén!

    Történt ugyanis, hogy miután a spái versenyt a finn Emma Kimiläinen nyerte, a zandvoorti időmérő előtt mérnöke, Danny tett egy meggondolatlan(?) kijelentést, mi szerint ha Emma megszerzi a holland pole-t, énekelni fog vele. Emma pedig pole-t futott, így a hölgyek időmérő edzését követően egy rögtönzött Spice Girls „koncertet” szerveztek a W Series paddockjába.

    Geri Halliwell, Christian Horner
    Geri és Christian Horner | Fotó: Dan Mullan/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Emma és Danny a Spice Girls legismertebb slágerét, a Wannabe-t adák elő.

    Mivel egyébként a versenyhétvégén az egykori Spice Girls egyötöde is jelen volt, Geri Horner, vagyis Ginger Spice személyében, reméljük ő is látta, vagy hallotta ezt a kivételes performanszot. 😀

    Emma Kimiläinen a holland versenyen végül a harmadik helyen ért célba, és jelenleg a harmadik helyen áll a pontversenyben is, Alice Powell és Jamie Chadwick mögött.

    A női bajnokság következő versenyére, a tervek szerint, október 23-án kerül majd sor, a Circuit Of The Americas versenypályán, Austinban.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    W Series (@wseriesracing) által megosztott bejegyzés

  • Powell nyert Zandvoortban és az élre állt a pontversenyben

    Powell nyert Zandvoortban és az élre állt a pontversenyben

    A W Series mezőnye is elkísérte a Forma-1-et Zandvoortba. A pole pozíciót a Spában győzelmet szerző Emma Kimiläinen szerezte meg, így ő indulhatott az első rajtkockából. Mellőle a pontversenyben második helyen álló Alice Powell indult, míg a második sort az éllovas Jamie Chadwick, valamint Nerea Marti foglalta el.
    A hazai pályán versenyző, Spában balesetet szenvedett Beitske Visser csak a 12. helyre tudott kvalifikálni.

    A brazil Bruna Tomasellinek sikerült már a felvezető körön megforognia, de tovább tudott menni, illetve Kimiläinen is megcsípte a kavicságy szélét, de ez nem okozott problémát, ha csak annyit nem, hogy felhordta oda a kavicsot.

    A finn versenyzőnő jól kapta el a rajtot, mögött azonban Chadwick támadni kezdte Powellt.

    Viszonylag eseménytelenül teltek a körök, egyedül Belen Garcia előzése volt említésre méltó, Abbi Pullinggal szemben.

    Az 5. körben azonban Powell megérkezett Kimiläinen nyakára, és sikerült is megelőznie. Ezt követően Chadwick is maga mögé utasította a finnt.

    Emma Kimilainen
    A pole-ból induló Emma Kimiläinen  |  Fotó: W Series

    Powell elkezdett előnyt kiautózni, eközben Kimiläinennek már a mögötte érkező Martira kellett figyelnie. Utóbbi sem lehetett azonban nyugodt, őt ugyanis hamarosan Hawkins kezdte támadni.

    A futam végén Belen Garcia és Pulling kezdett adok-kapokba a 7-8. helyen, és az utolsó körben Pulling át is vette a 7. helyet

    A végére Powell előnye több, mint 3 másodperc lett, és meg is nyerte holland versenyt. A második Chadwick lett, a dobogó harmadik fokára pedig Kimiläinen állhatott fel.

    Powell ezzel át is vette Chadwicktől a vezetést a pontversenyben.

     

     

     

  • Lammers: Utoljára láthatta a régi Spa-Francorchampst a Forma-1

    Lammers: Utoljára láthatta a régi Spa-Francorchampst a Forma-1

    Vasárnap talán utoljára és gyalázatosan jelent meg a Forma-1 a hagyományos és legendásan klasszikus berendezkedésű Spa-Francorchamps pályáján.

    Még Jean Alesi, aki a bátorságáról és a sport iránti szenvedélyéről volt híres pilóta is azt mondja, hogy a közelmúlt eseményei azt mutatják, hogy ideje abbahagyni a versenyzést a jelenlegi kialakításon. A La Repubblica kérdezte őt erről:

    „A spái pályát felül kell vizsgálni. Jelenleg évente egy haláleset történik ott.”

    Miután a vasárnapi Belga Nagydíj hivatalosan is a biztonsági autó mögötti két körön keresztül zajlott csak, valamint Lando Norris egy nappal korábban az Eau Rouge-ban történt nagy balesete miatt komoly kérdések merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a pálya alkalmas-e az F1 számára.

    Anthoine Hubert 2019-ben meghalt egy szörnyű Formula 2-es balesetben itt, amelynek a súlyosan sérült Juan Manuel Correa is részese volt, és a közelmúltban a prémium sportkocsik és a W Series versenyein történt incidensek után is kórházba kerültek pilóták. A Holland Nagydíj vezére, és egyben korábbi F1 versenyző Jan Lammers erről már a NOS-nak beszélt:

    „Szinte biztos vagyok benne, hogy Spa-t a jelenlegi formájában utoljára láthattuk.”

    Egy másik ex-pilóta, Ralf Schumacher a német Skynak nyilatkozott:

    „Ez volt az utolsó verseny a talán leghíresebb versenykanyarral, az Eau Rouge-gal. Meg fogják változtatni és gyengébb lesz. Ilyen értelemben a versenyvezetés jó döntést hozott a hétvégén.”

    A belga futam előtt a jelenlegi F1-es pilótáknak megmutatták a Spában tervezett 80 millió eurós felújítási terveket, amelynek keretében az Eau Rouge szakaszát is átépítik, hogy biztonságosabbá tegyék 2022 előtt. Lammers erről így vélekedett:

    „Életveszélyes, az Anthoine Huberthez hasonló baleset újra megtörténhetnének. A kanyar jellege miatt, és ez is csak egy példa.”

    A Forma-1 pilótái vasárnap egyetértettek a versenyvezetéssel abban, hogy a szakadó eső túlságosan veszélyessé tette a versenyzést. Az egyik kivétel Max Verstappen volt. Erre ennyit mondott Lammers:

    „Ez egy kicsit politika volt a részéről. Ő akarta azokat a világbajnoki pontokat. Ha megnézzük, mi történt az előző futamokon, szüksége volt egy kis szerencsére. Valamikor neki is rá kellett erre találnia.”

  • Finn győzelem született a W Series spái versenyén!

    Finn győzelem született a W Series spái versenyén!

    A mindenféle szempontból döbbenetesre sikerült F1-es kvalifikáció után kezdődött Spában a W Series versenye. Tegnap a lányok kvalifikációja sem volt híján azonban a drámának, miután Beitske Visser és további versenyzők, ugyanakkor, ugyanott vesztették el az irányítást autójuk fölött.

    A szombati versenyen Visser nem vett részt.

    A pole-ból a regnáló bajnok, Jamie Chadwick indult, mellőle riválisa, Alice Powell. A második sort Wood és Kimiläinen foglalták el.

    A mezőny biztonsági autó mögött kezdte meg a körözést. Több kört is teljesítettek így, hogy felmérjék a pálya állapotát.

    17 perc volt már csak hátra, amikor a biztonsági autó távozott a pályáról és a mezőny versenytempóra kapcsolhatott. Wood, Kimiläinen és Marta Garcia kezdett csatázni a harmadik negyedik és ötödik helyen. Végül a finn versenyzőnőnek sikerült átvenni a harmadik pozíciót. Mögötte Wood és Garcia kezdett adott-kapokba, cserélgették egymás között a pozíciókat.

    9 perccel a vége előtt Chadwick előnye már több mint 3 másodperc volt Powellel szemben.
    Utóbbit ráadásul Kimiläinen elkezdte támadni, és miután a csatájuk következtében a brit elhagyta a pályát meg is tudta előzni a finnt.
    Ezt követően Garcia érkezett meg Powell nyakára.

    Úgy tűnik hogy a finn Kimiläinennek kedvére való a hűvös és vizes pálya, ugyanis egyre közelebb került Chadwickhez.
    Kevesebb mint 4 perc volt már csak hátra, mikor sikerült is az előzés és Kimilänen átvette a vezetést.

    Az utolsó percben Marta Garcia és előzni tudott és dobogós pozícióba került.

    Az utolsó körökben már nem történt változás így Kimiläinen, Chadwick és Garcia állhattak dobogóra. A futamgyőztes több, mint nyolc másodperces előnnyel zárt a második helyezett előtt.

    Idén eddig még csak Chadwick és Powell tudtak versenyt nyerni. Így Kimiläinen az első aki megtudta törni uralmukat.

  • Visser Zandvoortban újra versenyezni fog, tegnapi balesete után

    Visser Zandvoortban újra versenyezni fog, tegnapi balesete után

    Pénteken a W Series spái időmérő edzését egy súlyos baleset szakította meg, amelyben hat pilóta is érintett volt, köztük volt Beitske Visser is. A holland versenyzőt kórházba szállították, de szerencséjére nem szenvedett törést.

    „Normális esetben ott teljes gázzal megy az ember” – mondta ma Visser. „De éppen akkor kezdett el esni az eső. Próbáltam lassítani, de elvesztettem az uralmat az autó hátulja felett, és nekiütköztem Abbie-be (Eaton).”

    Ezt követően még három autó is belekeveredett a balesetbe, amelyek közül kettő Vissernek is nekiütközött. A holland pilóta először a gumifalnak csapódott, majd átrepült fölöttük, végül az autó az oldalán landolt.

    „Csak arra tudtam gondolni, hogy ki kell szállnom az autóból, amilyen gyorsan csak lehet. De utána azonnal le kellett ülnöm”.

    A balesetről készült felvételeket pénteken nem mutatták meg a közvetítésekben.

    „Ez általában nem jó jel” – ismeri el Visser, aki elmondja, hogy a családját nagyon megrázta a baleset. „Negyven percig is eltartott, mire kapcsolatba tudtak lépni velem. Sok videót láttak a neten a balesetről, de szerencsére olyat is, amelyen magam másztam ki az autóból.”

    Visser azóta maga is újra megnézte a felvételeket.

    „Sokkot kaptam. Az autóban nincs ideje az embernek megijedni, visszanézve még ijesztőbb volt. Fel sem fogtam, hogy mekkora volt a baleset. De önbizalmat is ad, mert viszonylag jól jöttem ki belőle. Ez is egyértelműen azt bizonyítja, hogy az autók manapság hihetetlenül biztonságosak.”

    Visser bár ma már ismét a pályán tartózkodik, a versenyen nem áll rajthoz. Jövő héten azonban jön W Series következő futama, Zandvoortban, ami ráadásul a holland versenyzőnő hazai versenye lesz.

    „Mindenképpen ott leszek. Jó, ha egy baleset után gyorsan vissza lehet ülni az autóba. Zandvoortban 2012-ben volt egy nagy balesetem, és másnap már újra autóba ültem. Egyszerűen tökéletes dolog, hogy jövő héten újra vezethetek.”

  • Minden érintett W Series versenyzőt kiengedtek a kórházból

    Minden érintett W Series versenyzőt kiengedtek a kórházból

    Tegnap délután durva baleset történt Spában, a W Series időmérő edzésén. A lányok a Raidillion-ba érve egymás után dobták el autóikat. Egymástól teljesen függetlenül ugyanazon a ponton csúsztak ki mind, és ütköztek végül egymásnak. Nem kevesebb, mint hat autó csúszott le a pályáról és ütközött egymásnak. A holland Beitske Visser volt az, aki a legnagyobbat bukott.

    Négyszer csapódott autója vagy a falnak vagy egy másik autónak. Az ütközéstől átrepült a kerékvetőn, és végül fejjel lefelé csúszott át a pályán. Saját erejéből ki tudott mászni a majdnem fejjel lefelé megállt autóból, bicegett pár lépést, majd lerogyott a földre. Ezt követően kórházba szállították kivizsgálásra, Ayla Agrennel együtt. Utóbbit tegnap hamar ki is engedték a kórházból, míg Visser bent maradt további kivizsgálásokra.

    Tegnap este Visser Instagram posztban jelentette, hogy jól van, nem szenvedett komolyabb sérüléseket.

    „Köszönöm mindenkinek az üzeneteket, ez nagyon ijesztő volt, de azt hiszem, egy angyal ült a vállamon, és bár nagyon fáj, szerencsére nincs törésem” – írta.

    Végül még tegnap este Vissert is kiengedték a kórházból. Ma már ő is újra a pályán tartózkodik.

    A mai verseny 16:30-kor kezdődik majd és magyar nyelvű közvetítés lesz hozzá a Sport 2-n.

  • Hatalmas tömegbaleset miatt kellett félbeszakítani a W Series időmérőjét  – VIDEÓVAL

    Hatalmas tömegbaleset miatt kellett félbeszakítani a W Series időmérőjét  – VIDEÓVAL

    Áll a bál Spa-Francorschampsban, miután a W Series időmérő edzésén hatan keveredtek bele egy tömegbalesetbe az Eau Rouge kijáratán.

    Nem sokkal a Forma-1 második szabadedzése után a W Series időmérőjével folytatódott a Belga Nagydíj programja. Azonban amint elkezdték a csajok a mért köreiket és az Eau Rouge-hoz értek, senki nem számított arra, ami megtörtént. Három (!) versenyzőnő is elveszítette uralmát az autója felett a Radillion-hoz érkezve és nagy sebességgel a falba csapódtak, valamint az autók egymással is ütköztek.

    Ezt követően beindult a dominó effektus és további két autó ütközött a balesetező hármasba. A baleset látványa elég durva és vérfagyasztó.

    A baleset összes részvevőjét vizsgálat alatt tartják és közülük két versenyzőnőt, Ayla Agrent és Beitske Vissert kórházba kellett szállítani.

    Videó forrása: Highautoo Motors / YouTube

  • Sűrűsödik az autósportos program hétvégén!

    Sűrűsödik az autósportos program hétvégén!

    Vége a nyári szünetnek, ismét zsúfolt autósportos hétvége elé nézünk. Persze ezt egyáltalán nem bánjuk!

    Folytatódik az F1-es, az F3-as és a W Series szezon Spában, ahová a Porsche Szuperkupa is kíséri őket.

    Az F3 első hét versenyét az M4 Sport sajnos csak felvételről közvetíti majd, azonban F1TV-n minden esemény élőben lesz követhető.

    Ezen kívül, miután sajnálatos módon a nürburgringi, hat futamos, kamionos versenyhétvége elmaradt – ahová mi is mentünk volna -, remélhetőleg ezen a hétvégén gond nélkül folytatódik majd Kiss Norbiék szezonja is, Mostban. Az ETRC négy versenyének közvetítését a tervek szerint Norbi Facebook oldalán követhetitek majd élőben!

    Kezdés Széria Mi? Hol? Élő?
    Augusztus 27. péntek
    11:30 Forma-1 1. szabadedzés F1TV élő
    12:45 Forma-1 1. szabadedzés M4 felv.
    13:55 Formula 3 időmérő F1TV, M4 élő
    14:55 Forma-1 2. szabadedzés F1TV, M4 élő
    Augusztus 28. szombat
    10:05 Formula 3 1. verseny F1TV élő
    10:30 Formula 3 1. verseny M4 felv.
    11:55 Forma-1 3. szabadedzés F1TV, M4 élő
    14:45 Forma-1 időmérő F1TV, M4 élő
    15:10 Kamion Eb 1. verseny Facebook élő
    16:30 W Series futam Sport2 élő
    17:30 Kamion Eb 2. verseny Facebook élő
    17:55 Formula 3 2. verseny F1TV élő
    21:00 Formula 3 2. verseny M4 felv.
    Augusztus 29. vasárnap
    10:35 Formula 3 főfutam F1TV, M4 élő
    11:40
    Porsche Szuperkupa
    Eurosort1 élő
    13:45 Kamion Eb 3. versney Facebook élő
    15:00 Forma-1 verseny F1TV, M4 élő
    16:35 Kamion Eb 4. verseny Facebook élő
    Augusztus 30. hétfő
    1:00 NASCAR verseny Aréna 4 élő
  • A Hungaroring idei leggyorsabb köridejei

    A Hungaroring idei leggyorsabb köridejei

    Szerencsére a Hungaroring továbbra is kedvelt helyszíne a nemzetközi sorozatoknak, így idén is volt legalább négy komolyabbnak mondható. Ezekre közönség is kilátogathatott már, így a szemünk előtt születtek a jobbnál-jobb köridők. Össze is szedtük gyorsan egy képre, hogy melyik széria legjobb körideje, mire volt elég, és így kialakult egy gyorsasági rangsor.

    Nem meglepő, hogy a Forma-1-es autó volt a leggyorsabb, Lewis Hamilton kezei között a Mercedes teljesített a legjobban. A Formula 2 idén nem látogatott el hazánkba köszönhetően a FIA formula sorozatainak az új szabályzásának, így most a virtuális dobogónk második helyére egy Formula 3-as autó került. Nem is annyira meglepő ezután, hogy a „bronzérmesünk” egy Euroformula Open autó lett, kevesebb mint egy másodpercnyi különbséggel. Ebben pedig semmi meglepő nincs, hiszen ezek is F3-as autók, még ha kicsit régebbiek is.

    Íme a teljes lista, azon nemzetközi sorozatok járgányainak a pole pozíciós, vagy jelesül a PURE ETCR-ben Best Battle, köridejeiből, amelyek tiszteletüket tették idén hazánkban.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

  • Chadwick sima győzelmet aratott a Hungaroringen

    Chadwick sima győzelmet aratott a Hungaroringen

    A W Series negyedik versenyére a Hungaroringen került sor, a Forma-1-es időmérő edzést követően.

    A pole-ból a címvédő Jamie Chadwick indult, míg a második rajthelyet Alice Powell foglalta el. A második sorból Nerea Marti és Beitske Visser indulhatott.

    Chadwick simán megtartotta a vezetést a rajtnál, sőt hamar meg is lépett az üldözők elől, Sidorkova pedig megelőzve Vissert, feljött a negyedik helyre.

    A 13. helyről induló Wohlwendet kétszer is megröptette a rázókő, autója megsérült és vissza is esett az utolsó helyre.

    A versenyzők sorrendje hamar fixálódni látszott, úgy tűnt, mindenki megelégedett pozíciójával.

    12 perccel a leintés előtt aztán Wohlwend feladni kényszerült a versenyt.
    Ekkor Chadwick előnye már több, mint 4 másodperc volt az élen, Powell előtt.

    5 perccel a vége előtt aztán Koyama és Eaton mutatott be egy jó kis csatát a 12. és 13. helyen, melyből végül a japán jött ki nyertesen.

    Marta Garcia és Kimiläinen is egymásra találtak; a finn megelőzte a spanyolt és átvette a hatodik helyet.

    Jamie Chadwick
    Jamie Chadwick Fotó: Penny Harrison/W Series

    A versenyt végül simán nyerte meg Chadwick. Vele még Powell és Marti állhattak dobogóra. Chadwick ezzel átvette a vezetést a pontversenyben.

    A verseny végeredménye: