Címke: W Series

  • A Hungaroring 2022-es főbb nemzetközi versenyeinek naptára

    A Hungaroring 2022-es főbb nemzetközi versenyeinek naptára

    2021-ben már sokkal vidámabb hely lett szerencsére a Hungaroring is, és újra rengeteg nézőt vonzottak a különböző versenysorozatok. A korlátozások enyhítésének és a koronavírus elleni védőoltások alkalmazását követően egyre nyitottabbá váltak a sportesemények, és az év egyik legnagyobb meglepetése is a Forma-1-ben már-már megszokott módon a Magyar Nagydíj lett, Esteban Ocon első királykategóriás győzelmével.

    Újra összeszedtük kronológiai sorrendben tehát, hogy miért érdemes ellátogatni 2022-ben is a „Szentély”-be, mert lesz program, gazdagon. Természetesen a programváltozás jogát fenntartja minden szervező, mert sajnos még nem tudtuk magunk mögött 100%-ban a COVID-19-et, és a variánsait.

    2022. június 10-12. Super Racing Festival – WTCR + ETCR + ETRC

    Egy hónappal később, a megszokottakhoz képest, de parádéval indul a komolyabb nemzetközi szezon a Ringen. A túraautó világkupa, annak elektromos változata, illetve a kamionos Európa-bajnokság pilótái próbálják meg kihasználni a három nap adta keretet. Borítékolható a tumultus, és érdemes lesz mielőbb lefoglalni a jegyeket, hiszen a sikeres magyarokra nyilván sokan lesznek kíváncsiak. Már háromszoros Európa-bajnokként száll harcba a Révész Racing pilótája, Kiss Norbert. A túraautósok mezőnyét gazdagítja továbbra is feltehetően Michelisz Norbert, Tassi Attila, valamint a Zengő Motorsport is, akik érdekeltek lesznek az elektromos változatban is.

    2022. június 17-19. Ferrari Challenge Europe

    Akinek nem volt elég a száguldozásból júniusban, az alig egy héttel a szuper fesztivál után újra mehet a Hungaroringre, főleg, ha a piros autók szerelmese. Régebben volt, hogy akár Felipe Massa vagy Sebastian Vettel is tiszteletét tette erre a programsorozatra, ahol azért inkább amatőr pilóták indulnak. A Scuderia 2022-es versenyzőire biztosan nem lehet számítani, mert papírforma szerint akkor épp Kanadában lesz dolguk, de a tartalékpilótáik közül elviekben Antonio Giovinazzi vagy Robert Shwartzman akár rá is érhetnek… Kérdés az, hogy mekkora show-t akar hazánkba a márka.

    2022. július 1-3. ELMS – 4 Hours of Hungaroring

    Rég nem látott sportág tér vissza 2022-ben a Hungaroringre, utoljára 2010-ben voltak hasonlók, még a Le Mans Series égisze alatt. Aki rajongója a hosszútávú versenyzésnek, ki ne hagyja, és talán lesz itt is magyar érdekeltség már…

    2022. július 9-10. International GT Open + EuroFormula Open + Formula Regional European Championship by Alpine

    Továbbra is kiváló az együttműködés a széria és a magyar promóter között, így talán nem is volt kérdés az, hogy lesz-e folytatás. 2021-ben Keszthelyi Viviven okén volt némi magyar érdekeltség is. De kellene a GT-be már egy jó magyar istálló, magyar pilótákkal…
    A Formula Regional európai változatában ugyanakkor már biztos, hogy lesz 2022-ben is magyar versenyző: Révész Bálint. Feltehetően Juan Pablo Montoya fia Sebastian is itt indul majd, miután kategóriát vált, így a szórakozásunk garantált.

    2022. július 29-31. Formula 1 Magyar Nagydíj

    Szerencsénkre nem kísérleteznek tovább a 2021-ben kitalált Formula 2 és Formula 3 versenynaptárakkal, így visszatérhetünk a megszokott kerékvágásba. Mindkét junior széria egyszerre jön majd hazánkba. Jó kérdés ezekután az, hogy mi lesz a W Series hölgy tagjaival, ők esetlegesen beférnek-e még itt a programba, mert nekik még nincs kiadott versenynaptárjuk. Elviekben igen, mert a Porsche Szuperkupa versenyzői jövőre nem látogatnak el hozzánk!
    Kedvezményes jegyekért viszont érdemes sietni, 2021. december 31-ig!

    Elnézve azt, hogy gyakorlatilag lesz 2 szűk hónapunk a Hungaroringen, de hatalmas parádéval, azt gondoljuk, hogy talán most lesz arra valós akarat, hogy az évek óta rebesgetett felújításnak nekiálljanak az illetékesek. Bő fél év múlva kiderül, hogy ebben igazunk volt-e…

  • A jövő W Series bajnokai az F3-ba léphetnek előre

    A jövő W Series bajnokai az F3-ba léphetnek előre

    Az FIA új javaslata szerint, a W Series jövőbeli bajnokai, győzelmüket követően, jutalmul átülhetnek majd Formula 3-ba. Erről  Michele Mouton, egykori raliversenyzőnő számolt be,

    Mouton, aki az FIA Nők a motorsportban Bizottságát vezeti, úgy véli, „fantasztikus” lenne, ha a bajnoki cím nyertese számára biztosítva lenne egy hely valamely F1 felé vezető junior bajnokságban.

    Mouton azt mondja, hogy „nincs semmi kifogásom a W Series ellen, mert ez a nők népszerűsítése a motorsportban, de nem értek egyet a céllal, és azzal, hogy csak fiatal nőket tegyenek össze, hiszen csak úgy lehet feljebb jutni, ha a legjobb versenyzőkkel küzdesz (köztük férfiakkal – a szerk.)”.

    Úgy véli azonban, hogy a jelenlegi formátumban már „túl késő” a W Series versenyzői számára, hogy az Forma-1-be kerülhessenek.

    „Az F1-es versenyek előtt, amit én parádésnak tartok, szép dolog látni, hogy nők vezetnek, de ha megnézzük az időlet és azt, hogy mire képesek, az nem elég” mondta Mouton.

    „A legjobbakkal kell versenyezned, hogy lásd, hova kell eljutnod. Most ez szórakoztató, mivel nem kell fizetniük semmit, mégis látják őket, és támogatják őket, ez jó, ez egy jó show.”

    De úgy véli, hogy egy koedukált junior bajnokságba való továbblépés meggyőző lehetne.

    „Ha ez csak egy sorozat, az nem segít, de ha ez egy olyan platformmá válik, mint a Rising Stars, ahol ha egyszer megválasztanak, akkor feljebb jutsz, akkor az fantasztikus lenne” – mondta. „Ha nem kell fizetniük, és ingyen vezethetnek, F1-es hétvégéken vezethetnek, és ráadásul a győztes felkerül az F3-ba, akkor ehhez én is csatlakozom. Az álláspontom ezzel kapcsolatban elég egyértelmű.”

    Mouton azt is elmondta, hogy az elmúlt 10 évben „sok” előrelépés történt a női képviselet terén a motorsportban.

    „Úgy gondolom, ma már rengeteg erőfeszítés történik az egyenlőség érdekében, és ez mindenhol látható és érezhető, nemcsak a versenyzésben, hanem az iparágban is” – mondta.

  • Két W Series versenyzőnő is részt vesz a következő F3-as teszten

    Két W Series versenyzőnő is részt vesz a következő F3-as teszten

    A Formula 3 bejelentette, hogy a W Series női versenyzői, Nerea Marti és Irina Sidorkova részt vesznek a következő hónapban egy franciaországi teszten. A W Series, egy 2019-ben elindított, kizárólag nőkből álló versenykategória a múlt hétvégén tartotta a 2021-es szezon utolsó fordulóját a texasi Austinban. Marti és Sidorkova, a W Academy tagjai, valamint a negyedik, illetve a kilencedik helyen fejezték be a szezont a bajnokságban. A tesztre november 9-én kerül sor Magny-Cours-ban, a Francia Nagydíj korábbi versenyhelyszínén.

    A teszten jelen lesz az Iron Dames párosa, Maya Weug és Doriane Pin is. Tavaly Weug lett az első hölgy, aki csatlakozott a Ferrari Driver Academy-hez, miután diadalmaskodott az FIA Girls on Track – Rising Stars kihíváson. Pin ugyanakkor a program egyik döntőse volt, és ő lett a második versenyző, aki bekerült az Iron Dames programba. Bruno Michel, az F3 vezérigazgatója így nyilatkozott:

    „A sokszínűség nagyon fontos téma számunkra. Vágyunk, hogy egyre több női versenyző csatlakozzon a bajnokságunkhoz. Nagyon örültünk, amikor Tatiana Calderon és Sophia Flörsch is a rajtrácsunkon voltak, de jelen állás szerint a hölgyversenyzők számára még mindig nagyon nehéz eljutni idáig. Reméljük, hogy ez a teszt lehet az első lépés afelé, hogy a női versenyzők számára rendszeressé váljon a Forma-1-be vezető út. Ennek egyik módja, hogy kapcsolatot teremtsünk az F1-hez legközelebb álló kategóriáink és a női versenyzőket támogató versenyprogramok között, azzal a végcéllal, hogy felkészítsük őket a királykategóriára.”

  • Chadwick úgy érzi, közelebb került a céljához

    Chadwick úgy érzi, közelebb került a céljához

    Jamie Chadwick egymás után másodszor szerezte meg a W Series bajnoki címét, és ezzel egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy egy nap majd a Forma-1-ben versenyezzen.

    Ezzel mindkét eddigi W Series bajnokságot (2019 és 2021, mivel a koronavírus miatta a bajnokság 2020-as szezonját lefújták) ő nyerte meg. Chadwick úgy véli, hogy ezzel egy lépéssel közelebb került álmához, a Forma-1-ben való versenyzéshez.

    A BBC-nek adott interjújában így nyilatkozott: „Még mindig ez a végső cél. Még mindig sok mindent el kell érnem, mielőtt odaérhetek, de a hétvége után határozottan úgy érzem, hogy egy lépéssel közelebb kerültem.”

    A W Seriest azért hozták létre, hogy a sportág legjobb női versenyzőinek platformot biztosítson, hogy a nyilvánosság előtt szerepelhessenek, és kétségtelen, hogy Chadwick ezt ki is használta.

    A 23 éves versenyzőnő most úgy érzi, hogy továbblép a sorozatból, hogy megpróbáljon előrelépni a karrierjében, és még közelebb kerüljön a sportág csúcsához.

    „Úgy érzem, elértem, amit elérhettem ebben a sorozatban, és szeretném kihasználni azt a platformot, amit ez adott nekem, hogy nagyobb és más dolgok felé induljak.”

    A W Series bajnoki címével Chadwick kb 157 millió forintnak megfelelő összeget is nyert, azonban a 23 éves versenyzőnő ragaszkodik ahhoz, hogy a pénzt a karrierje segítésébe fekteti.

    „Amit a W Series biztosított számunkra, az az, hogy ilyen nagy platformot kaptuk a szezonban.”

    „Határozottan úgy érzem, hogy ez a platform nagyobb, mint valaha, és a lehetőségek is nagyobbak, mint valaha.”

    „Rajtam múlik, hogy menjek és teljesítsek, és elvégezzem azt a munkát, tegyem amit kell, de úgy érzem, hogy a lehetőségek most már adottak.”

    Ha Chadwick bejutna a Forma-1-be, kétségkívül beírná a nevét a rekordok könyvébe, hiszen mindössze a hatodik nő lenne a történelemben aki a versenyez/versenyzett a Forma-1-ben.

    Utoljára 1992-ben indult nő a Forma-1-ben, az olasz Giovanna Amati révén.

    A kétszeres W Series bajnoknőnek van némi tapasztalata egy Forma-1-es csapat kapcsán, mivel 2019-ben a Williams fejlesztőpilótája lett.

    A Williams-kapcsolatról szólva Chadwick így nyilatkozott: „Hihetetlenül támogattak mindenben, amit megpróbáltam, és minden munkát, amit a múlt hétvégére való felkészülés során végeztem, támogattak és nagyon sokat segítettek nekem.”

    „Hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy ilyen kapcsolatom van velük, és fejlesztőversenyzőként rengeteget dolgozhatok a szimulátoron is, támogatva őket a versenyhétvégéken.”

    „Nagyszerű, hogy ez megvan, nagyon szerencsés vagyok, ez egy olyan csapat, amelynek nagyon örülök, hogy a tagja lehetek. Alig várom, hogy – remélhetőleg – még inkább ezt a szerepet töltsem be.”

  • Mentális okokból hagyta ki a szezonzárót a spanyol versenyzőnő

    Mentális okokból hagyta ki a szezonzárót a spanyol versenyzőnő

    A spanyol Marta Garcia, aki a PUMA által szponzorált csapatban versenyez a W Seriesben, egy nem részletezett betegség miatt nem vett részt az austini szezonzárón.

    Később azonban a közösségi médiában tisztázta, hogy a mentális egészségével volt problémája, és úgy érezte, hogy ezt „prioritásként kell kezelnie”.

    „Sziasztok, csak szerettem volna tudatni veletek, hogy jól vagyok. Köszönöm a sok támogatást” – írta a fiatal versenyzőnő.

    „Néha alábecsüljük a mentális egészségünket (fontosságát). Régóta szenvedek szorongástól, és ez végigkísérte az egész szezont, tegnap pedig úgy éreztem, hogy az egészségemet kell prioritásként kezelnem.”

    Garcia esete nem egyedi. A mentális problémákra való odafigyelés, a mentális egészség fontossága egyre gyakoribb téma a Forma-1-ben is, legnagyobb szószólója Lando Norris.

    Abbie Eaton szintén nem tudott részt venni a vasárnapi versenyen, miután kompressziós törést szenvedett az egyik csigolyáján, miután a szombati versenyen átment egy hurka kerékvetőn.

    A brit kórházba került emiatt, és „nevetségesnek” nevezte a rázóköveket, miután az egyik amerikai F4-es futamon már történt hasonló incidens, ahol szintén megsérült egy versenyző.

  • Másodjára is Chadwick a W Series bajnoka!

    Másodjára is Chadwick a W Series bajnoka!

    A 2019-es bajnoknő, Jamie Chadwick megvédte bajnoki címét, és megszerezte a második W Series bajnoki címét. Ezzel minden eddigi W Series bajnokságot (2019 és 2021, mivel a koronavírus miatta a bajnokság 2020-as szezonját lefújták) ő nyerte.

    Chadwick a második austini versenyen – mely az idei bajnokság utolsó versenye volt – rajt-cél győzelmet aratott, mellyel a bajnoki címet is megszerezte.

    Idei legkomolyabb riválisa Alice Powell a vasárnapi futamot a hatodik helyen fejezte be, így a második helyen végzett a pontversenyben, míg a harmadik helyet Emma Kimiläinen már a szombati napon bebiztosította magának.

    Powell pénteken gyengén teljesített a kvalifikáción, a szombati futamon a 10. helyről indult, majd a harmadik helyre küzdötte fel magát. Vasárnap a kilencedik helyről indult.

    A 2021-es W Series bajnoki cím a Williams fejlesztőpilótája számára 15 FIA szuperlicenc pontot és 500 000 dollárt jelent, Powell pedig 12 licenc pontot szerzett második helyezettként.

    A szezonzáró versenyen a brit Abbi Pulling a második helyen végzett, és ezzel megszerezte első dobogós helyezését a sorozatban, annak ellenére, hogy csak négy versenyen indult az idei szezonban. Mégis, pontszámai alapján a nyolcadik helyen zárt, ami garantált helyet jelent számára a jövő évi rajtrácson.

    Chadwick remekül rajtolt el, míg Visser és Kimiläinen az első körben a harmadik helyért küzdött; utóbbi három helyet javított a rajtnál.

    Powell minden igyekezete ellenére nem tudta megelőzni Garciát, míg Moore a hatodik körben egy merész, de sikertelen manőverrel a negyedik helyért harcolt Visserrel az 1-es kanyarban. Egy körrel később azonban sikeresen megelőzte a holland pilótát.

    Féltávnál Chadwick 2,3 másodperces előnyre tett szert, Pulling a második, Kimiläinen pedig a harmadik helyen haladt.

    Jessica Hawkins és Sabré Cook a nyolcadik helyért folytatott csatában, a 12-es kanyarban összeértek, mindketten megpördültek, és Hawkins a 12., Cook pedig az utolsó helyre esett vissza.

  • Chadwick közelebb került a címvédéshez

    Chadwick közelebb került a címvédéshez

    A címvédő Jamie Chadwick (Veloce Racing) egy lépéssel közelebb került a W Series bajnoki címének megvédéséhez azzal, hogy megnyerte az elsőt a két austini verseny közül, melyek egyben a szezon utolsó versenyei is.

    A 23 éves brit versenyző a pole pozícióból induló Abbi Pullingot (PUMA W Series Team) előzte meg az első kanyarban, és a kockás zászlóig végig vezetett, és végül 1,2 másodperccel végzett Emma Kimiläinen (Ecurie W) előtt. Fő riválisa, Alice Powell (Racing X) a 10. helyről indult, és a verseny utolsó körében megszerezte az utolsó dobogós helyet.

    Chadwick most 10 ponttal vezet Powell előtt a bajnoki tabellán a mai utolsó futam előtt, amelyen Chadwick a pole pozícióból indul, Powell pedig a kilencedik helyről. Kimiläinen pedig zsinórban harmadik dobogós helyezését szerezte meg, így bebiztosította harmadik helyét a bajnokságban.

    Pulling pályafutása során először indult a pole pozícióból, de nem tudta kihasználni az előnyét, mivel Chadwick az első kanyarhoz vezető hosszú emelkedő után az élre állt, annak ellenére, hogy Kimiläinen nyomást gyakorolt rá. A finn rövid időre meg is előzte Chadwicket a belső íven, de a kanyar kijáratánál nem jött ki a lépés számára és Belen Garcia (Scuderia W) átvette tőle a második helyet.

    Chadwick több mint egy másodperccel vezetett Garcia előtt az első kör végén. Powell három helyet javított és a hetedik helyre jött fel, mielőtt öt perccel a 30 perc letelte előtt megelőzte Wohlwendet a hatodik helyért.

    Kimiläinen a 12-es kanyarban visszaszerezte Garciától a második helyet, majd a spanyol ugyanebben a körben az utolsó előtti kanyarban lement a pályáról, így Pullingnak sikerült feljönnie a harmadik helyre. Mögöttük Powell is előzött az ötödik helyért, feljött a negyik helyre, amikor a 12-es kanyarban megelőzte Garciát.

    Miután a verseny egyharmada eltelt, Abbie Eaton (Ecurie W) feladta a versenyt, miután az utolsó szektorban elhagyta a pályát.

    Kevesebb, mint öt perccel a vége előtt Kimiläinen egy másodpercre zárkózott fel Chadwick mögé, Pulling pedig 1,5 másodperccel a finn mögé került. Powell a verseny leggyorsabb körét megfutva hét tizedmásodperccel maradt le Pulling mögött, aki az utolsó előtti kör végén leszaladt a pályáról., így Powell megelőzhette őt.

    Végeredmény:

    Versenyző Nemzetiség Idő
    1 Jamie Chadwick brit 33:59.968
    2 Emma Kimilainen finn 34:01.225
    3 Alice Powell brit 34:03.564
    4 Abbi Pulling brit 34:04.260
    5 Beitske Visser holland 34:20.264
    6 Jessica Hawkins brit 34:21.431
    7 Sarah Moore brit 34:22.062
    8 Nerea Marti spanyol 34:25.347
    9 Fabienne Wohlwend lichtensteini 34:28.992
    10 Miki Koyama japán 34:30.260
    11 Sabré Cook amerikai 34:32.705
    12 Belen Garcia spanyol 34:35.137
    13 Caitlin Wood ausztrál 34:35.452
    14 Vicky Piria olasz 34:44.022
    15 Marta Garcia spanyol 34:46.569
    16 Ayla Agren norvég 34:49.484
    17 Bruna Tomaselli brazil 34:49.818
    Abbie Eaton brit kiesett
  • Mazepinnek gondjai voltak az amerikai beutazási vízumával

    Mazepinnek gondjai voltak az amerikai beutazási vízumával

    Két orosz autóversenyzőnek is gondot okozott a beutazás Amerikába a hétvégi Amerikai Nagydíjra. Irina Sidorkova női versenyző, a tervek szerint a W Series betét futamon indult volna a hétvégén Austinban, de az amerikai hatóságok nem adtak neki vízumot. A Tass hírügynökség így idézte őt:

    A szezonomnak vége, nem adták meg a vízumot. Kétszer utasítottak el: Először az ománi amerikai nagykövetségen tartott interjún, majd akkor is, amikor a W Series, az F1 és egy kongresszusi képviselő az utolsó pillanatig próbálta megoldani ezt a kérdést.”

    Elmondása szerint életében először fordult elő, hogy vízum miatt nem tudott versenyezni egy országban:

    „Csak annyit akarok mondani, hogy orosz versenyző vagyok, és büszke vagyok rá. Folytatni fogom, bármi áron.”

    A Forma-1 egyetlen orosz pilótájának, Nyikita Mazepinnek is hasonló gondjai voltak, árulta el csütörtökön az orosz RBC-nek:

    „Bárcsak tovább maradhattam volna még itthon egy ilyen hosszú út előtt, de a többi orosz versenyzőhöz hasonlóan nekem is gondjaim akadtak az amerikai vízum megszerzésével. A másik ország, ahol végül sikerült vízumot szereznem, Mexikó volt. Logisztikai szempontból ez messze nem volt a legideálisabb megoldás.”

    Még az Alfa Romeo csapatmenedzserének, Beat Zehndernek is gondjai voltak azzal, hogy a futam hétvégéjére az USA-ba utazzon, pedig Svájcból utazott az Egyesült Államokba. Ráadásul, több törölt járattal is küzdenie kellett:

    „Ez volt a leghosszabb utam – összesen 38 óra volt, és egy nappal később érkeztem a tervezettnél.”

  • Éjszakába nyúlik majd a versenyhétvége

    Éjszakába nyúlik majd a versenyhétvége

    Tavaly a koronavírus miatt a Forma-1 mezőnye nem utazott el az amerikai kontinensre, idén azonban ismét megrendezik az Egyesült Államok Nagydíját.

    Az F1-es mezőny kísérője a W Series lesz. A női bajnokság idei szezonjának utolsó versenyhétvégéje következik.

    Íme a hétvégi program (magyar idő szerint):

    Kezdés Széria Hol?
    október 22. Péntek
    18:30 Forma-1 1. szabadedzés F1TV élő
    21:55 Forma-1 2. szabadedzés F1TV, M4 Sport élő
    október 23. Szombat
    19:55 Forma-1 3. szabadedzés F1TV, M4 Sport élő
    22:45 Forma-1 kvalifikáció F1TV, M4 Sport élő
    október 24. vasárnap
    12:45 W Series 1. futam Sport 1 felv.
    20:30 Forma-1 verseny F1TV, M4 Sport élő
    Szeptember 25. hétfő
    1:00 W Series 2. futam Sport 2 felv.
  • Nem kapott vízumot Sidorkova, így kihagyja a W Series amerikai futamait

    Nem kapott vízumot Sidorkova, így kihagyja a W Series amerikai futamait

    Irina Sidorkova kénytelen lesz kihagyni az austini versenyeket, ugyanis nem engedték be az USA-ba.

    A 18 éves versenyző szerdán jelentette be, hogy nem fog részt venni a W Series utolsó két futamán, mivel nem kapott vízumot anna ellenére, hogy nemzeti érdekeltségi mentességet kapott.

    34 ponttal a hetedik helyen áll az összetettben a hölgy, ám a kihagyott versenyek miatt visszacsúszhat a tabellán. Helyét így az ausztrál Caitlin Wood veszi át, aki a Hungaroringen és Spa-ban már bizonyíthatott.

    „Nem kaptam vízumot az Egyesült Államokba, pedig hivatásos sportolóként, nemzeti érdekeltségi mentesség státuszom van. Először az amerikai nagykövetség utasított el az interjú során. Később sem sikerült ezt megoldani, hiába próbálkozott egészen tegnapig a W Series, az F1 és McCauli texai kongresszusi képviselő irodája. Nagyra értékelem a segítségüket és hálás vagyok érte. Ez először történt meg velem a pályafutásom során. Megfosztottak a versenyzéstől és attól, hogy harcoljak a jó pontokért valamint a trófeáért, amit a felkészülésembe terveztem befektetni. Azt szeretném csak mondani, hogy büszke vagyok arra, hogy orosz autóversenyző vagyok. Folytatni fogom a versenyzést bármi áron.” – írta Instagramon Sidorkova.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Гонщица Ira Sidorkova (@irasidorkova) által megosztott bejegyzés

    Az orosz versenyző korábban már kapott egy három éves vízumot, ám az 2019-ben lejárt. Ománba utazott, hogy meghosszabbítsa azt, ám interjúját egy trópusi vihar miatt törölték. Sidorkova mielőtt Maszkatba ment volt próbálkozott az oroszországi, a hollandiai a lengyel és a brit kirendeltségeknél is.