Címke: W Series

  • Ma indul a W Series harmadik szezonja, Miamiban

    Ma indul a W Series harmadik szezonja, Miamiban

    A W Series bajnokság kimondottan női versenyzők számára jött létre. Az első szezon 2019-ben volt, majd a 2020-es bajnokságot a koronavírus-járvány miatt lefújták. 2021-ben folytatódott, idén pedig a harmadik szezon kezdődik, ezen a hétvégén, Miamiban.

    Míg a W Series „csapatos” formátumot követ, de a versenyzők azonos autókkal, Tatuus-Alfa Romeo F3 T-318-assal versenyeznek. Konstruktőri bajnokság azonban nincs, a csapatok pusztán szponzorációs és azonosítási céllal léteznek.

    Csapatok és versenyzők

    Click2Drive Bristol Street Motors Racing

    A Click2Drive Bristol Street Motors Racing egy teljesen brit felállással indul. A 2021-es második helyezett Alice Powell-lel – aki az F1-es Alpine csapat új „tehetségazonosítási és -fejlesztési mentora”. Powell női úttörőnek számít az autósportban. 2010-ben ő lett az első nő, aki megnyerte a brit Formula Renault bajnokságot, két évvel később pedig az első nő, aki GP3-as pontokat szerzett.

    Powell mellé a 27 éves Jessica Hawkins csatlakozik. Hawkins az Aston Martin F1 Team nagykövete és filmes kaszkadőr is egyben. Részt vett például a legutóbbi James Bond-film, a Nincs idő meghalni forgatásán is.

    Jessica Hawkins
    Jessica Hawkins  |  Fotó: W Series

    CortDAO

    A Community Owned Racing Team DAO, azaz CortDAO két olyan versenyzővel büszkélkedhet, akik már az első szezon óta versenyeznek a bajnokságban. Ők a 24 éves Fabienne Wohlwend, aki a W Series előtt a Ferrari Challenge Europe-ban versenyzett – 2018-ban a Pro-Am kategóriában a 2. helyen végzett, 2020-ban pedig a második Pro osztályú próbálkozásán a 2. helyen zárt – és a 21 éves Marta Garcia. Garcia 2015-ben megnyerte a CIK-FIA Karting Academy Trophy-t, valamint ugyanebben az évben a Trofeo delle Industrie-t is.

    Marta Garcia
    Marta Garcia  |  Fotó: W Series

    Jenner Racing

    A címvédő Jamie Chadwick átigazol a Caitlyn Jenner által újonnan létrehozott csapatban. Chadwick eddig a W Series mindkét szezonját megnyerte. A 2019-es teljesítménye felkeltette a Forma-1-es Williams Racing figyelmét és kinevezte őt csapat fejlesztőversenyzőjévé.

    Chadwick mellé a 17 éves amerikai Chloe Chambers csatlakozik, aki a motorsport-legenda, Al Unser Jr. szárnyai alá került a gokartozás után, az Egyesült Államok F4-es bajnokságában – itt a 26. helyen végzett.

    Puma

    A PUMA-nál a 19 éves cseh Tereza Babickova debütál, aki nem sok együléses tapasztalattal rendelkezik, de a 2021-es Rotax Max Challenge-en senior bajnokká koronázták, és ő volt az egyetlen nő, aki felállhatott a végső dobogóra.

    Tereza Babickova
    Tereza Babickova  |  Fotó: W Series

    A 32 éves Emma Kimilainen lesz a csapattársa. Mielőtt a W Seriesben versenyzett volna, a finn a Skandináv Túraautó Bajnokságban versenyzett. Kimiläinennek van egy 8 éves lánya, és úg tudni, épp válófélben van férjétől.

    Quantfury

    A Quantfury 2022-ben debütál, és kizárólag spanyol versenyzői vannak: Nerea Marti 2021-ben a negyedik helyen végzett a bajnokságban, korábban pedig a spanyol F4-ben versenyzett.

    Marti mellett Belen Garcia versenyez majd, aki az előző szezonban a 10. helyen végzett, miközben ugyanebben az évben a Formula Regionális Európa-bajnokságon is versenyzett. Csapattársához hasonlóan Garcia is indult a 2019-es spanyol F4-es szezonban, és egy hellyel Marti előtt, a 15. helyen végzett.

    Racing X

    Abbi Pulling az elmúlt szezonban a 7. helyen végzett az összesítésben, miközben részt vett a brit Formula 4-benn is. A 2022-es Forma-1-es Szaúd-arábiai Nagydíj előtt Pulling lett az egyik első nő, aki Forma-1-es autót vezethetett Szaúd-Arábiában, Aseel Al-Hamad mellett.

    A brazil Bruna Tomaselli teszi teljessé a Racing X felállását. Tomaselli 2015 óta versenyez Formula 4-es kategóriában. A 2021-ben a Veloce Racingnél a bajnok Jamie Chadwick csapattársa volt, és a szezont a 15. helyen fejezte be.

    Scuderia W

    A Scuderia W idén tapasztalt brit felállással büszkélkedhet. A 28 éves Sarah Moore 2009-ben tudta meg, milyen a győzelem íze, miután megnyerte a Ginetta Junior bajnokságot. A W Series minden szezonjában indult eddig.

    Annak ellenére, hogy Abbie Eaton komoly hátsérülést szerzett a 2021-ben a Circuit of the Americas-on, teljesen felépült, és az idei szezonban újra versenyezni fog. A 30 éves versenyző rengeteg tapasztalattal rendelkezik, többek között egy tavaly megszerzett GT Cup bajnoki címmel. Eaton a The Grand Tour rajongói számára is ismerős lehet, ahol tesztpilótaként szerepel.

    Sirin Racing

    A 2019-es második helyezett Beitske Visser harmadik W Series szezonját kezdi. Az ezt megelőző évben az Andretti Autosport Formula E teszt- és tartalékpilótája volt.

    A tisztán holland felállást a 19 éves Emely de Heus teszi teljessé, aki csak tavaly debütált együléses versenyzőként. Ő a holland téli gokartbajnokság bajnoka, tavaly pedig a spanyol Formula 4-es bajnokságban versenyzett.

    W Series Academy

    A csapatot két ígéretes fiatal versenyző alkotja, akik két évig garantáltan a W Series-ben vezethetnek. A mindössze 16 éves Bianca Bustamantét  háromszor választották meg az év Fülöp-szigeteki versenyzőjének a gokart kategóriában, és számos ázsiai gokart bajnoki címet gyűjtött.

    Bianca Bustamante
    Bianca Bustamante  |  Fotó: W Series

    Mellette Juju Noda versenyet majd, aki az egyetlen olyan versenyző, aki „szabadkártyát” kapott az idei szezonban (azaz nem korábbi versenyzőként vagy az arizonai első előszezoni teszten nyújtott teljesítménye alapján kapott helyet a W Series-ben). Ennek ellenére Noda, aki a korábbi Forma-1-es pilóta, Hideki Noda lánya, jól ismeri a motorsportot. Már 14 évesen versenyzett a 2020-as, dán F4-es bajnokságban, ahol három dobogós helyezést és egy további futamgyőzelmet is szerzett.

    Juju Noda
    Juju Noda  |  Fotó: W Series
    A W Series 2022-es versenynaptára a következő:

    1. futam: május 6-8., Miami, USA
    2. futam: május 6-8., Miami, USA
    3. futam: május 20-22., Barcelona, Spanyolország
    4. futam: július 1-3., Silverstone, Egyesült Királyság
    5. futam: július 22-24., Le Castellet, Franciaország
    6. futam: július 29-31., Budapest, Magyarország
    7. futam: október 7-9., Suzuka, Japán
    8. futam: október 21-23., Austin, USA
    9. futam: október 28-30., Mexikóváros, Mexikó
    10. verseny: október 28-30., Mexikóváros, Mexikó

    A W Series versenyeit a hivatalos kiírás szerint Magyarországon a Sport 1/Sport 2 csatorna közvetíti a tévében, ezért hazánkból az online stream valószínűleg nem lesz elérhető. Ugyanakkor a miami versenek a Sport TV programjában sem szerepelnek…

    A Racingline.hu azonban beszámol majd a versenyekről. Kövessetek minket Facebookon, Twitteren, Instagramon, és TikTokon is.

  • W Series: A csajok az eddigi leghosszabb szezonjuk elé néznek

    W Series: A csajok az eddigi leghosszabb szezonjuk elé néznek

    A W Series, a női pilóták számára létrehozott nemzetközi együléses bajnoksága bejelentette, hogy 2022-ben 10 Forma-1-es versenyhétvégén szerepelnek majd kísérő eseményként, betétfutamként. Ezzel ez lesz a W Series eddigi leghosszabb szezonja.

    A szezon május 6-8-án indul majd az F1 vadonatúj helyszínén, Miamiban, ahol mindjárt két versenyt rendeznek majd. A zárásra is amerikai kontinensen kerül majd sor, méghozzá Mexikóban, szintén dupla versennyel.

    A nyitó és záró helyszínek között a W Series az F1 spanyol, brit, francia, magyar, amerikai és japán hétvégéjén fog versenyezni. Utóbbi, októberben, a W Series első ázsiai versenye lesz.

    A Toyota Gazoo Racing New Zealand (TGRNZ) idén a W Series-t logisztikával támogatja, amely ahhoz szükséges, hogy a versenyautók a lehető legfenntarthatóbb módon jussanak el az F1-es versenyhétvégékre. A Toyota 18 darab FT60-ast küld a W Series számára a Barcelonában és a Suzukában megrendezésre kerülő futamokra. Ez az első alkalom, hogy a formula kategóriák ilyen módon együttműködnek egy bajnokság megrendezésében.

    A W Series olyan Tatuus kasznikat használ, mint a Toyota Racing Series, de más motorokkal, de az említett két versenyre szállított autók megtartják a Toyota-motorokat. Az autók megosztása a két bajnokság között segít a logisztika kezelésében, és lehetővé teszi a tengeri, nem pedig a légi szállítás használatát, így a sorozat szén-dioxid-kibocsátása a lehető legalacsonyabb szinten marad.

    Dave Ryan (a W Series versenyigazgatója) így nyilatkozott: „Két eredményes előszezoni teszten vagyunk túl, a versenyzők készen állnak arra, hogy belevágjanak a munkába, és teljes gőzzel indulunk Miamiba. A tavalyi, austini záróesemény sikere után mindannyian alig várjuk, hogy visszatérjünk az USA-ba, hogy egy dupla futammal kezdjük a szezont, és nagyon különleges lesz, hogy részesei lehetünk az első Miami Nagydíj hétvégéjének.”

    „Nagyszerű, hogy sikerült megállapodnunk a TGRNZ-vel az autóik használatáról. Szeretnék köszönetet mondani Andrew Davisnek és Nicolas Caillolnak azért a lelkes és proaktív hozzáállásért, ahogyan megközelítették ezt a projektet, valamint Bob McMurray-nek, aki a TGRNZ és köztünk az első bemutatkozást segítette. Egy nemzetközi versenysorozat összeállítása összetett művelet, amely sok erőforrást igényel, mivel a W Series 2022-ben több versenyt rendez egy szezonban, mint valaha. Ez egy jó megoldás a W Series számára, mivel így elkerülhető a légi szállítás, és a lehető legtartósabb módon rendezhetjük meg a futamainkat a nyolc Forma-1-es nagydíj hétvégéjén.”

    A 2022-es mezőnyről ide kattintva olvashatsz.

    A W Series 2022-es versenynaptára a következő:

    1. futam: május 6-8., Miami, USA
    2. futam: május 6-8., Miami, USA
    3. futam: május 20-22., Barcelona, Spanyolország
    4. futam: július 1-3., Silverstone, Egyesült Királyság
    5. futam: július 22-24., Le Castellet, Franciaország
    6. futam: július 29-31., Budapest, Magyarország
    7. futam: október 7-9., Suzuka, Japán
    8. futam: október 21-23., Austin, USA
    9. futam: október 28-30., Mexikóváros, Mexikó
    10. verseny: október 28-30., Mexikóváros, Mexikó

  • 17 éves amerikai versenyzőhölgy kap lehetőséget a W Series-ben

    A W Series megerősítette a 2022-es szezonban induló versenyzők listáját, amelyben az amerikai Chloe Chambers is helyet kap.

    A 17 éves Hudson Valley-ből, New Yorkból származó – Guinness-rekorder, aki nemrég szerepelt az America’s Got Talent című televíziós műsorban is – az újonnan alakult Jenner Racing Team versenyzője lesz – írja a Racer.com.

    Chambers a csapatfőnök Caitlyn Jenner – korábbi autóversenyző és olimpiai bajnok – és csapattársa Jamie Chadwick, a W Series kétszeres bajnoka, és címvédője mellett fog dolgozni.

    Az arizonai Inde Motorsports Ranch-en és a barcelonai pályáján rendezett előszezoni teszteket követően Chambers egyike volt annak a kilenc versenyzőnek, akiket Dave Ryan, a W Series versenyigazgatója kiválasztott azon nyolc nő közé, akik a 2021-es bajnoki tabella első nyolc helyezettje mellett automatikusan kvalifikálták magukat a harmadik szezonra.

    Chambers nyolcéves korában kezdett el gokartozni, és több országos bajnoki címet nyert, mielőtt tavaly debütált az amerikai F4-es bajnokságban.

    Hozzá még négy másik versenyzőnő csatlakozik – a cseh Tereza Babickova (18), a holland Emely De Heus (19), a Fülöp-szigeteki Bianca Bustamante (17) és a japán Juju Noda (16) -, debütánsként.

    A W Series idei szezonja nyolc Forma-1-es nagydíj hétvégéjén rendez betét futamokat, kezdve a májusi Miami versennyel.

    Chloe Chambers Jamie Chadwick csapattársa lesz a Jenner Racingnél
    Fotó: W Series

    A W Series 2022-es szezonjára megerősített 17 versenyző a következő:

    • Tereza Babickova, CZE, 18 éves.
    • Bianca Bustamante, PHI, 17 éves.
    • Jamie Chadwick, UK, 23
    • Chloe Chambers, USA, 17
    • Emely De Heus, NED, 19.
    • Belén García, ESP, 22
    • Marta Garcia, ESP, 21
    • Jessica Hawkins, UK, 27
    • Emma Kimiläinen, FIN, 32
    • Nerea Martí, ESP, 20
    • Sarah Moore, UK, 28
    • Juju Noda, JPN, 16
    • Alice Powell, UK, 29
    • Abbi Pulling, UK, 18
    • Bruna Tomaselli, BRA, 24
    • Beitske Visser, NED, 26
    • Fabienne Wohlwend, LIE, 24

    Kiemelve a W Series küldetését, hogy a lehető legtöbb nő számára teremtsen lehetőséget a motorsport legmagasabb szintjén, a 2022-es rajtrács 18. és egyben utolsó helyét nyitva hagyják, hogy értékes versenyzői tapasztalatot szerezzenek azok a tartalékversenyzők, akik a W Series korábbi szezonjai és tesztversenyei során ígéretesnek bizonyultak.

    A 2022-es tartalékversenyzők névsorát még nem jelentették be.

  • Véglegessé vált, kik alkotják majd a W Series idei mezőnyét

    Véglegessé vált, kik alkotják majd a W Series idei mezőnyét

    A W Series közzétette azt a listát, amin a sorozatban idén résztvevő versenyzők nevei találhatók. Az eddig jól megszokott pilóták mellett idén öt új arcot is felfedezhetünk majd.

    A betétsorozat – ahol csakis kizárólag női pilóták versenyezhetnek egymás ellen Formula 3-as autók volánjai mögött – 17 versenyzőnőt nevezett meg, akik közül 8-an automatikusan felkerültek a listára, miután a bajnokságban elérték az ehhez megfelelő helyezést.

    2022-ben Juju Noda, Tereza Babickova, Bianca Bustamante, Chloe Chambers és Emely de Heus fog majd bemutatkozni a női sorozatban. Azért van ennyi új név a tavalyi évekhez képest, mert sokan kiestek a tavalyi mezőnyből és vannak egyedi esetek is: Irina Sidorkova például az oroszokra kivetett szankciók miatt lépett vissza a szezonban való részvételtől.

    Noda – aki rokona az 1990-es években a Forma-1-ben is megfordult Hideki Nodanak – lesz a mezőny legfiatalabb tagja a maga 16 évével. Az új arcok mellett a sorozat kétszeres bajnoka Jamie Chadwick is bejelentette visszatérését honfitársával, Alice Powell-lel egyetemben. A régebbi neve közül még ott lesz majd Fabienne Wohlwend, Emma Kimiläinen, Beitske Visser, Bruna Tomaselli és Sarah Moore is részét képezi majd a 17 pilótából álló mezőnynek.

    Az az Abbi Pulling is csatlakozik az előbb említett hölgyeknek, aki tavaly még csak tartalék pilóta volt, de az austini beugrása során meg is szerezte első dobogós helyezését.

    A sorozat első versenyét Miamiban fogják majd megrendezni május első hetében.

    A W Series idei indulói:

    Tereza Babickova (cseh) 18 éves
    Bianca Bustamante (fülöp-szigeteki) 17 éves
    Jamie Chadwick, (brit) 23 éves
    Chloe Chambers, (amerikai) 17 éves
    Emely De Heus, (holland) 19 éves
    Belén García, (spanyol) 22 éves
    Marta Garcia, (spanyol) 21 éves
    Jessica Hawkins, (brit) 27 éves
    Emma Kimiläinen, (finn), 32 éves
    Nerea Martí, (spanyol) 20 éves
    Sarah Moore, (brit) 28 éves
    Juju Noda, (japán) 16 éves
    Alice Powell, (brit) 29 éves
    Abbi Pulling, (brit) 18 éves
    Bruna Tomaselli, (brazil) 24 éves
    Beitske Visser, (holland) 26 éves
    Fabienne Wohlwend, (liechtensteini) 24 éves

  • Lindsay Marie Brewer célja az IndyCar és az ARCA

    A Lindsay Marie Brewer nem csak az üzleti életben, de a versenyzésben is szeretne a csúcsra törni, erre pedig tökéletes hely az IndyCar.

    Az EVO Development Group társ-vezérigazgatója, Lindsay Brewer tavaly futott először teljes szezont a Touring Car Americában mivel előtte az egyetemi évei miatt szüneteltette karrierjét.

    Brewer idén már több helyen is megfordult; Jay Howard IndyPro 2000 csapatával, Lee Faulk Stock Car csapatával és a W Series-szel is tesztelt a 2022-es szezonjára való felkészülés jegyében.

    A tavalyi év nagyszerű fejlődési év volt számomra, mivel lehetőségem nyílt arra, hogy újra beüljek a volán mögé, és több időt tölthettem vezetéssel, mind a sportautós, mind a formula autós versenyzésében. Mindez összhangban van azzal a célommal, hogy végül IndyCar pilóta legyek” – mondta Brewer.

    Lindsay Marie Brewer
    Lindsay Marie Brewer a februári W Series teszten Fotó: Penny Harrison (W Series)

    Lindsay Brewer 2021-ben következetesen azon dolgozott, hogy a pályán kívül is növelje ismertségét: a Rally.io, a Crypto.com, a Draft Kings, a Pirelli és a Lanvin közösségi média- és márkanagyköveteként is dolgozott.

    Reméljük, hogy az amerikai közönség motorsport és a Forma-1 iránti megnövekedett érdeklődése, valamint Lindsay ismertsége és elérhetősége együttesen azt eredményezi, hogy idén egy rangosabb sorozatban való szereplése nagyobb lehetőségeket hozhat más nők számára is a sportágban” – mondta Christian Young, Brewer menedzsere és üzleti partnere.

    Young azt is kijelentette: „A motorsport egy koedukált sport, de a mezőny ezt a jelenlegi állapotában nem igazán tükrözi, és úgy gondoljuk, hogy Brewer közösségi média követői fontos eszközt jelentenek számára, hogy segítsen megnyitni a beszélgetést a nőkről az autóipar minden területén.

  • Jamie Chadwick a W Series után Amerikába tarthat

    Jamie Chadwick már nagyon várta, hogy 2022-ben az F3-ba vagy az F2-be léphessen, de ehelyett vissza kell térnie a W Seriesbe.

    Ez azt jelentheti, hogy letett a Forma-1-es álomról, és bevallása szerint nagyon is érdeklődik az IndyCar után.

    Chadwick egyébként kétszeres bajnok a W Seriesben. A legutóbbi, 2021-es címvédését követően világossá tette, hogy nem áll szándékában visszatérni a sorozatba.

    Dicsérte a divíziót, amiért a női versenyzőknek platformot biztosít a tehetségük bemutatására, de szeretett volna továbblépni a karrierjében. Főleg azért, mert kétszeres bajnokként már mindent elért.

    Chadwicknek, aki a Williams fejlesztőversenyzője, az a végső álma, hogy egy nap a Forma-1-be kerüljön. Azonban az a tény, hogy ismét a W-sorozatba kényszerül visszatérni, ennek az álomnak a végét jelentheti.

    Caitlyn Jenner újonnan alakult csapata, a Jenner Racing, idén a W Series új szereplője lesz. Múlt héten jelentették be, hogy a 2019-es és 2022-es bajnok lesz a csapat versenyzője

    Miután megerősítették Chadwick Jenner Racinghez való átigazolását, sok rajongó a közösségi médiában mutatta ki csalódottságát amiatt, hogy egy olyan tehetséges versenyző, mint ő, ismét a W Seriesben ragadt.

    Jamie Chadwick a Forma-1-en túlra tekint, hogy a W-Series után újra beindítsa versenyzői karrierjét

    A brit egy csütörtökön twitteren közzétett videóban osztotta meg gondolatait az üggyel kapcsolatban.

    Hallom, és látom a kommentjeiteket” – mondta Jamie Chadwick. „Értsétek meg, én is szerettem volna megtenni ezt a lépést, és ezt nem is titkoltam, amikor tavaly megnyertem a bajnokságot.

    Hogy teljesen őszinte legyek, a rendelkezésünkre álló rövid idő alatt nem tudtuk biztosítani a szükséges finanszírozást. Természetesen ez azt jelenti, hogy visszatérek a W Series-be. De ezt nem tekintem visszalépésnek.

    Úgy gondolom, hogy ez még mindig egy újabb lehetőség a versenyzésre. Hogy megpróbáljuk növelni a költségvetést. És a finanszírozást, hogy aztán a következő lépést tehessük, ami szerintem még mindig lehetséges.

    És itt jön képbe az IndyCar. Az utóbbi években rengeteg kiábrándult európai versenyző tette meg a lépést Amerika premier formula kategóriája felé, és ez megtörténhet a világ egyik legtehetségesebb női versenyzőjével is.

    Ha nem is Európában, de Amerikában biztosan. Annyira sok lehetőség van ott is. Szóval nagyon hálás vagyok a W Series-nek. Őszintén szólva, nélkülük nem is versenyeznék.

    Szóval az a tény, hogy egyáltalán beszélgethetünk arról, hogy az F3-ba vagy az F2-be megyek, olyasmi, amire két-három évvel ezelőtt nem lett volna lehetőségem.

    Nyilvánvaló, hogy idén nem az F3 vagy az F2 lesz a cél. De talán jövőre az lesz. Szóval igen, szurkoljatok továbbra is, és drukkoljatok, hogy megnyerjük a harmadik címet.”

  • W Series-csapatot indít a Kendall és Kylie Jenner transznemű apja

    W Series-csapatot indít a Kendall és Kylie Jenner transznemű apja

    A korábban Bruce-ként ismert ex-olimpiai bajnok transz celebritás, Caitlyn Jenner a 2022-es szezonban a W Seriesben indít saját istállót.

    Caitlyn Jenner annak idején, még az 1976-os montréali olimpián Bruce Jenner néven tízpróbázóként szerzett olimpiai bajnoki címet a német Guido Kratschmer és a szovjet Mikola Avilov előtt. A ma már leginkább celebként ismert Jenner számára talán némileg meglepő módon az autóversenyzés világa sem idegen: 1986-ban például Scott Pruett váltótársaként kategóriagyőztes lett a sebringi 12 órás versenyen és Portlandben is, és egyébként a szezont is másodikként zárta.

    A 2015-ben nemváltoztató műtéten áteső ex-olimpikon most ismét az autósporttal szemez, miután az idei szezonra a W Seriesben indít csapatot.

    Miután nagy híve vagyok a sportszerű versenyzésnek, imádom az autóversenyzést, és minden nőt támogatok a sport világában a legalsó szintektől egészen a világklasszisokig, a W Series tökéletes választás” – mondja Jenner. “Ezzel a szerepvállalással minden, számomra fontos értéket egy helyen pipálhatok ki. Ez egy olyan bajnokság, amely lányokat, nőket inspirál arra, hogy sikereket érjenek el egy alapvetően férfiak uralta világban. A W Series megváltoztatja az autósportot.

    Jenner Racing, W Series
    Fotó: W Series

    Jenner nem titkoltan érzelmektől fűtötten indítja el magáról elnevezett csapatát. “Izgatottan figyeltem, amikor a W Series mezőnye tavaly 400 ezer embert szórakoztatott Austinban, a COTA-n rendezett versenyen. Májusban büszkén fogok feszíteni, amikor csapatom, a Jenner Racing autója Miamiban, az F1 betétfutamán először kigurul a pályára. És ahogy mindig is lenni szokott, itt is azért vagyok jelen, hogy nyerjek.

    A jelenleg Amerikában tehetségek után kutató W Series első embere, Catherine Bond Muir üdvözli Jenner szerepvállalását. “Hisszük, hogy a nők egyenlő körülmények mellett egyenlő ellenfelei tudnak lenni a férfiaknak a versenypályán. Szeretnénk erre lehetőséget adni a nőknek. Ebben pedig Caitlyn óriási elkötelezettsége is rengeteget fog segíteni.

  • Lindsay Brewer részvételével lezajlott a W Series arizónai tesztje

    Öt nap alatt 15 fiatal versenyző kapott lehetőséget a világ minden tájáról, az Egyesült Államokat pedig – többek között – Lindsay Marie Brewer képviselte.

    A kandidánsok Formula 4-es autóval próbálhatták ki magukat az arizónai Phoenix-ben fekvő tesztpályán.

    A helyszín sem véletlen, hiszen az Inde Motorsports Ranch egy sok kihívást jelentő pálya, ami a mezőnyt – még a téli időszak közepén is – kifogástalan időjárással fogadta.

    A W Series sportigazgatója még a teszt előtt elmondta, milyen követelményeik vannak a szériába pályázó pilótákkal szemben.

    Az autóban gyorsnak és következetesnek kell lenniük, meg kell érteniük, mit csinál az autó, és jól kell reagálniuk kell arra, amit a mérnökeik kérnek tőlük.

    Az autón kívül a hozzáállás is nagyon fontos. Tényleg ezt akarják csinálni? Hajlandóak-e 100 százalékot nyújtani és keményen dolgozni?

    Lindsay Marie Brewer az autóban
    Érdekes helyszínen tesztelt a W Series mezőnye Fotó: Penny Harrison (W Series)

    Lindsay Marie Brewer az instagramján osztotta meg követőivel élménybeszámolóját.

    Most jöttem vissza a Inde Motorsports Ranch-ról, ahol lehetőségem volt vezetni egy amerikai Formula 4-es autót egy csomó tehetséges női versenyző társaságában!

    Megismertem néhány új arcot és nagyon jól éreztem magam! Köszönöm W Series, hogy lehetőséget adtatok nekem.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lindsay Brewer (@lindsaymariebrewer) által megosztott bejegyzés

    Lindsay Marie Brewer-en kívül még három hölgy képviselte az Egyesült Államokat: Madison Aust, Chloe Chambers, és Hannah Greenemeier.

  • 8 helyszínre látogat majd el idén a W Series mezőnye

    8 helyszínre látogat majd el idén a W Series mezőnye

    A mai napon hivatalossá vált a W Series 2022-es versenynaptára. A női versenyzők 3 különböző kontinensen fogják összemérni a tudásukat, 8 különböző versenypályán.

    A szezon a május 6-8-án veszi majd kezdetét Miamiban, ami az idei szezonban fog majd bemutatkozni a Forma-1-ben is. Ezt követően Európába vezet a hölgyek útja, ahol Barcelonában, Silverstone-ban, Le Castellet-ben és Budapesten versenyezhetnek majd egymás ellen. Ezután egy rövid szukai kitérő következik a számukra, majd az évad utolsó két futamán Mexikóvárosban és Austinban feszülhetnek egymásnak a hölgyek.

    A W Seriesnek ez lesz a harmadik szezonja és eddig mindkét alkalommal Jamie Chadwick szerezte meg a bajnoki címet. Vajon idén megtörik a Williams junior brit versenyzőnő hegemóniája?

    A W Series idei versenynaptára:

    május 6-8  Miami, USA
    május 20-22  Barcelona, Spain
    július 1-3  Silverstone, Egyesült Királyság
    július 22-24  Le Castellet, Franciaország
    július 29-31 Budapest, Magyarország
    október 7-9  Szuzuka, Japán
    október 21-23  Austin, Amerikai Egyesült Államok
    október 28-30  Mexikóváros, Mexikó

  • Lindsay Marie Brewer is ott lesz a W Series tesztjén

    Lindsay Marie Brewer neve is szerepel a W Series hivatalos, szezon előtti tesztjén, ahol kiválasztják majd, ki indulhat a szériában.

    Két évnyi GT4, F4, TC, Indy Pro és NASCAR teszteléssel a háta mögött, @LindsayMBrewer csatlakozik hozzánk az arizonai tesztünkön – írja a W Series hivatalos twitter oldala.

    Lindsay két dobogós helyezéssel a Skip Barber Formula Race Series versenyen bizonyította, hogy a volán mögött nagyszerű képességei vannak.

    A 24 éves amerikai hölgy tehát nagy lehetőséget kap, miután iskolai évei miatt kihagyott pár évet.

    Brewer még tinédzserként kezdett el versenyezni, és gyorsan elkezdett lépkedni a nevelőszériák ranglétráján.

    Ezután – mint már említettük – Brewer szándékos négyéves szünetet tartott, amely lehetővé tette számára, hogy kijárja a San Diegó-i Állami Egyetemet, ahol 2019-ben üzleti diplomát szerzett.

    Lindsay Marie Brewer
    Lindsay Marie Brewer Fotó: Clubhouse Media Group

    Visszatérése jól sikerült, és dobogós helyezést ért el a nagyra becsült Saleen Cup GT Series-ben, azonban a COVID-19 járvány miatt újabb karriermegszakítással kellett szembenéznie.

    2021-ben a TC America szériában versenyzett egy Honda Civic Type R TC volánja mögött, itt 7 versenyen indult, és a legjobb helyezése egy 8. hely volt a Circuit of the Americas pályán.

    Lindsay Marie Brewer persze nem csak a volán mögötti tehetségéről híres, hiszen instagramján 1,6 millió követővel rendelkezik, ami még az influenszerek között is kiemelkedőnek mondható.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lindsay Brewer (@lindsaymariebrewer) által megosztott bejegyzés