Címke: Vural Ak

  • A Török Nagydíj maradna a naptárban az elkövetkezendő évekre

    A Török Nagydíj maradna a naptárban az elkövetkezendő évekre

    Az Istanbul Park kifejezte maradási szándékát a Forma-1-es versenynaptárban, miután idén beugró versenyként került be.

    2011 óta először lesz itt futam, a koronavírus-helyzet szülte, egyedülálló naptárban.

    „A célunk, hogy hosszútávú megállapodást kössünk, és folyamatosan része legyünk a naptárnak” – szögezte le az Instanbul Park első embere, Vural Ak. „Nyilván ehhez fenntartható üzleti modellt kell konstruálni.”

    A Török Nagydíjat november 15-ére eredetileg 100 ezer nézővel tervezték, ám a járványhelyzet miatt, végül csak zárt kapus verseny lehet.

    „Természetesen feldúltak voltunk” – folytatta. „Nagyon jó környezetet terveztünk, és a nézők hatalmas mértékben hozzájárulhattak volna a hangulathoz. Rekordmennyiségű jegyet adtunk el nagyon rövid idő alatt, a pilóták pedig szeretik a pályánk nehézségeit. Ezért akartak minket a naptárba, illetve Törökország járványhelyzettel kapcsolatos teljesítménye miatt. Ha az idei versenyt sikeresen teljesítjük, meglesz a lehetőségünk arra, hogy leüljünk, és beszéljünk 2021-ről és az azt követő évekről. Nem tudjuk, melyik országok lesznek képesek visszatérni Amerikában és Ázsiában. Azonban jelenleg az Egyesült Államok, Mexikó és Brazília nem néznek ki túl jól, ami a betegséget illeti.”

    Ak mosolyogva ennyivel zárta mondandóját: „Most aszfaltozzuk újra a pályát, szerintem a pilóták imádni fogják.”

  • Hat óra alatt 40.000 jegyet adtak el a Török Nagydíjra

    Hat óra alatt 40.000 jegyet adtak el a Török Nagydíjra

    A Török Nagydíj szervezői bejelentették, hogy mindössze hat óra leforgása alatt sikerült eladniuk 40.000 jegyet az idén visszatérő versenyre, amit az Isztambul Parkban fognak megrendezni.

    A török helyszín kilenc év kihagyást követően tér vissza a száguldó cirkusz versenynaptárába, a verseny majd november 15-én kerül majd megrendezésre a Hermann Tilke által tervezett pályán.

    Isztambul az egyik visszatérő helyszín a sok közül, ugyanis az F1 vezetőinek a COVID-19 járvány miatt teljes mértékben át kellett szabniuk a versenynaptárat. Többek között ezért csatlakozhatott Mugello, Portimao, Nürburgring és Imola is.

    Vural Ak – aki a nagydíj főtámogatójának, az Intercitynek az elnöke – egy sajtótájékoztató folyamán mondta el azt, hogy egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy az eredeti terveik alapján tényleg képesek lesznek 100.000 embert fogadni az eseményre.

    A jegyek ugyan limitált számban kaphatóak, azonban az áruk minimális, ugyanis egy jegy mindössze 20 törtök lírába kerül, ami körülbelül 3 angol fontnak és 1200 magyar forintnak felel meg.

    Az Intercity jelentései alapján már az első órában sikerült eladniuk 10.000 jegyet, majd a következő öt órában a jegyek eladásának száma további 30.000-rel nőtt.

    Habár a 2011-es Török Nagydíjra nem sikerült főtámogatót találni a nézők hiánya miatt, Ak reméli, hogy idén ez sikerülni fog és képesek lesznek 100.000 embert fogadni az Isztambul Parkban.

    „Eredetileg a maximális nézőszámmal, 220.000 emberrel készültünk, azonban ezt megvalósítani a jelenlegi járványhelyzetet elnézve lehetetlenség. Mielőtt nem vállaltuk el ezt, nem volt szervezője a versenynek. Lelkesek és elhivatottak vagyunk ezen rendezvény megrendezése kapcsán, azonban itt van a COVID-19. Ettől függetlenül reméljük, hogy képesek leszünk 100.000 embert befogadni a verseny idejére.”

  • Százezer nézőt akarnak a törökök a Forma-1-es Nagydíjra

    Százezer nézőt akarnak a törökök a Forma-1-es Nagydíjra

    A Török Nagydíj szervezpi remélik, hogy a visszatérő Forma-1-es futamukra akár százezer embert is be tudnak majd engedni.

    Az Intercity Istanbul Park november 15.-én fogadja majd a Forma-1 mezőnyét, noha eredetileg az is zártkapus lett volna, ám az elmúlt hetekben több helyszín, Mugello, Imola, stb. szeretne nézőket fogadni. Mugello esetében ez már biztosra is mondható.

    Vural Ak, a pálya tulajdonosának, az Intercity-nek a vezetője egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy lesznek nézők a visszatérő Török Nagydíjon.

    Ak ezt azzal indokolta, hogy a pálya nagy kiterjedésű, nyílt terepen fekszik, így akár százezer ember is jelen lehet, teljes biztonságban. Ez egyébként félházat jelentene.

    Noha Törökország az egyik legfertőzöttebb ország a világon, mindenképpen szeretnének nézpket, de azért a legrosszabb forgatókönyvre is felkészültek.

    „Minden eshetőségre fel kell készülnünk. Ha a járvány-helyzet a mainál is rosszabbra fordulna, akkor nézők nélkül rendeznénk meg a versenyt. Azonban tisztában vagyunk a pálya befogadóképességével. Körülbelül 220 ezer ember tudná a helyszínen megtekinteni a futamot a lelátókon és a nyílt részeken. Jelenleg úgy néz ki, hogy biztonsági okokból néhány szekciót lezárnánk, de még így is százezer ember tudna jelen lenni betartva a távolságtartást is.” – fogalmazott.

    Ak a jegyárakra is kitért, rendkívül alacsony áron, csupán 30 török líráért lehet megtekinteni egy napot (kb, 1080 Ft).

    „A Forma-1-nél vannak általánosan előírt jegyárak, ám mi az Intercitynél nem törekszünk pénzügyi haszonra ebből, és ebben a török kormány is támogatott minket. A jegyár egy napra 30 török líra lesz. Vagyis a hétvégét összesen 90-ért lehet megtekinteni. A jegyeladás a jövő héten kezdődik és reményeink szerint gyorsan elfogynak majd.” – vázolta.

  • Isztambul 2013 óta dolgozott a Forma-1-es visszatérésén

    Isztambul 2013 óta dolgozott a Forma-1-es visszatérésén

    Az Isztambul Parkot üzemeltető társaság elnöke szerint hét éve dolgoztak már a Forma-1-es versenynaptárba történő visszatérésen. Kedden bejelentették, hogy 2020-ban nagydíjat rendezhetnek. Az F1 versenynaptárát rendesen átdolgozták a koronavírus járvány miatt, több mint a felét az eredetileg tervezett eseményeknek törölték, de számos váratlan helyszínt pedig hozzáadtak.

    Kedden hivatalos lett, hogy az Isztambul Park is visszatér novemberben, ahogy Mugello, Portimao, Nürburgring és Imola is az új/visszatérő pályák között található. Isztambulban 2005 és 2011 között volt nagydíj, azóta nem rendeztek itt futamot. A pálya menedzselését 2013-ban átvette az Intercity csoport, azóta a nemzetközi autósport helyett a fókusz inkább a pályanapokon és más programokon volt. Vural Ak, az Intercity elnöke így nyilatkozott:

    „Megkönnyebbülten és büszkén jelentjük be, hogy visszahoztuk Törökországba a világ legnagyobb autósport rendezvényét, a Forma-1-et. 2013 óta, amikor átvettük az irányítását az Isztambul Parknak, amely egyike a legkülönlegesebb pályáknak a világon, dolgoztunk azon, hogy újra elhozzuk ide az F1-et. Örülünk, hogy ez sikerült a hazánknak. Az eltelt időszakban gondosan vigyáztunk a pályára, és izgatottan várjuk, hogy felkészíthessük azt a Forma-1 fogadására.”

    Ak hangsúlyozta, hogy a szerződés kötésekor az Intercity minden kötelezettséget magára vállalt:

    „Tekintettel a komoly kihívásokra, amelyek előtt áll a világ és Törökország, fontos volt számunkra az, hogy úgy hozhassuk vissza a Forma-1-et az országba, hogy nem támaszkodunk az államra. A projekt során azonban folyamatosan éreztük államunk szűnni nem akaró támogatását, és ezért köszönetet szeretnénk mondani mindenkinek, aki segített ebben.”