Teemu Suninen az Ypres Rally után szakított az M-Sporttal. A finn versenyző ennek ellenére nem hagyja ki hazai versenyét, egy Volkswagen Polo GTI R5-tel indul majd.
A döntés logikus, mert miután Esapekka Lappi lehetőséget kapott arra, hogy Toyota Yaris WRC-vel versenyezzen a Finn Rallyn, felszabadult az autó, amivel ő ment volna. A Movisport Volkswagenjére pedig lecsapott Suninen, és máris bejelentette, hogy rajthoz áll.
„Ott leszünk a 2021-es Finn Rallyn, ahol egy Volkswagen Polo GTI-vel indulunk a WRC2-ben. Mindig különleges érzés a hazai futamon vezetni. Alig várom már, hogy a kormány mögé üljek, már csak azért is, mert ez lesz a 70. Finn Rally” – írta közösségi oldalán Suninen, és az autó dekorjának terveit is megmutatta.
foto: Teemu Suninen
Suninen először versenyez majd Volkswagennel, de ahhoz is szoknia kell, hogy nem Fordot vezet, hiszen utoljára 2016-ban ment más márkával, Abban a szezonban az Oreca csapat Skoda Fabiájával versenyzett, a Finn Rallyn pedig akkor második lett a WRC2 kategóriában.
Ebben a szezonban is két WRC2 második helyet szerzett, Horvátországban és Portugáliában gyűjtötte össze azt a 41 pontot amivel nyolcadik a WRC2 értékelésben.
Az elsők között adta le nevezését a ZEG Rally Showra Turán Frigyes és Bagaméri László. A Turán Motorsport Volkswagen Polo GTI R5-je ott lesz augusztus 8-án Zalaegerszegen és a ZalaZONE-ban, ahol ezúttal a felszabadult örömautózás lesz a középpontban. Turán Frigyest kérdeztük a várakozásairól.
Szeretnénk jól érezni magunkat. Azt gondolom, hogy ez egy jó kezdeményezés, örülök, hogy a város a verseny mellé áll, és jó, hogy a térség elkötelezett az autósport iránt. A magyar ralinak is szüksége lesz új helyszínekre, ennél a shownál jobb kezdetet el sem tudok képzelni. Pontosabban fogalmazva visszatérésről van szó, hiszen a kétezres évek elején, ha jól emlékszem, volt már itt verseny. Nagyon örülök annak, hogy városi gyorsasági is lesz a programban, remélem sok néző lesz, és ki tudjuk őket szolgálni, ezért egy önfeledt, laza showjellegű autózást tervezünk.
A másik két gyorsasági szakasz a ZalaZONE-ban lesz. Ezt a létesítményt ismered?
Tudom, hogy mi az, azt is tudom, hogy nagyon magas színvonalú létesítmény, de sajnos még nem jártam ott. Örülök neki, hogy most bejárhatom, ráadásul a versenyautóval, biztosan nekünk is nagy élmény lesz. Azt hiszem ez is jó döntés volt, hogy ide került a verseny egy része, hiszen a rali környékén nagyon sok olyan szurkoló, versenyző, csapattag és támogató van, akiket érdekelnek a technikai újdonságok, kíváncsiak arra, hogyan folyik a fejlesztés. Az autósport ugye mindig a technikai fejlesztések egyik csúcsa, úgyhogy azt gondolom, hogy itt nagyon jó összhatások lesznek. Az, hogy összekapcsolódik a város, a ZalaZONE, az élményautózás, és mindezt egy kötetlenebb formában tehetjük meg, magában hordozza, hogy ez egy nagyon jó rendezvény lesz, örülök, hogy részesei lehetünk.
fotó: Turán Motorsport
Konkrétan mivel készültök augusztus nyolcadikára?
Aszfalt beállításokkal indulunk majd a Volkswagen Polo GTI R5-tel. A gumiválasztásnál az lesz az elsődleges szempont, hogy minél látványosabban autózzunk majd, sokat menjünk keresztbe, szórakoztassuk a nézőket. Itt nem az időeredmény számít majd, ezért mi is próbálunk lelazulni, és élvezni az autózást és a hangulatot. A szervizparkban is nagy szeretettel várunk mindenkit. Míg egy versenyen a szerviz alatt a mérnökkel egyeztetünk és készülünk a következő szakaszokra, most a ZEG Rally Show-n erre nem kell időt szakítani, így lehetőségünk lesz a szurkolókkal fotózkodni, aláírásokat osztani, kötetlenül beszélgetni.
fotó: Turán Motorsport
Amatőrökkel együtt indultok majd. Ez is segíthet abban, hogy a hangulat oldottabb legyen, hozzájuk is közelebb kerüljetek, és akár motiváljátok őket a pályafutásuk további részében?
Mostanában a ralinak nagyon feszített az időterve. Nem igazán van lehetőségünk arra, hogy a körülöttünk induló 8-10 pároson kívül más versenyzőkkel is tudjunk ismerkedni, beszélgetni. Ilyen szempontból is várom ezt a hétvégét, remélem sok olyan versenyzőt is megismerünk, akikről tudjuk, hogy kicsodák, tudjuk, hogy tehetségesek, de még nem találkoztunk személyesen. Ez nem azért alakult így, mert mi az elejében megyünk, és nem akarunk másokkal bandázni, hanem egyszerűen nincs erre idő egy tétre menő versenyen. Bízok benne, hogy ez a rendezvény kicsit összehozza a rali társadalmat is, hiszen ez most a rali ünnepe is lesz.