Címke: Volkswagen ID. R

  • Egy ventillátoros autó rekordot döntött Goodwood fesztiválján

    Egy ventillátoros autó rekordot döntött Goodwood fesztiválján

    A Batmobilra hajazó McMurtry Spéirling volt a tettes, a Goodwood Festival of Speed egyik elektromos résztvevője.

    A brit márka egy kelta szóról nevezte el autóját, aminek jelentése hurrikán. Találó, hiszen első nagy fellépésén máris nagy vihart kavart. Az ennek ellenére meglepően kis autó elektromos meghajtással és egy ventillátorral van felszerelve.

    Kevesebb, mint 100 kg a járgány súlya, és körülbelül 1,5 másodperc alatt van százon, ami gyorsabb, mint a Bugatti Chiron. Két iker ventilátor húzza ki az autó alól a levegőt, ezzel pedig több leszoríterőt termel, mint egy F1-es autó.

    Hasonló technikát a Brabham alkalmazott anno, ám egy verseny – és futamgyőzelem – után betilitották a megoldást, mivel – a sokkal nagyobb propeller – felverte a köveket.

    Max Chilton, az autó fejlesztéséért is felelős pilóta ült a volán mögött, amikor megfutotta a 39,08-as, új rekordot jelentő időt.

    Goodwood előző rekordere szintén eletromos, ugyanis a Volkswagen ID.R-ről van szó. 2019-ben Romain Dumas volt az, aki 39,9-cel megdöntötte Nick Heidfeld a McLaren egyik F1-es autójával futott idejét, ami 20 évig volt etalon.

  • Rosberg szerint fantasztikus volt vezetni a Volkswagen ID.R-t

    Rosberg szerint fantasztikus volt vezetni a Volkswagen ID.R-t

    2016 Forma-1-es világbajnoka, Nico Rosberg még az Eifel Nagydíj előtt birtokába vette a Nürburgringet, ahol korunk legjobb elekrtomos autóját, a Volkswagen ID.R-t vihette pályára.

    A német gyártó által gyártott „elektromos szörnyeteg” tartja a körrekordot a Nordschleifén az elektromos autók körében. Mindezek mellett Pikes Peakben és a Goodwood-i Sebességfesztiválon is az ID.R mellé köthető a pályarekord.

    Rosberg – aki jelentős befektetéseket tett az elektromos autózásba az F1-es visszavonulását követően – az előző héten hajthatta meg a Volkswagen hiperautóját. A német pedig annak ellenére élvezte a lehetőséget, hogy esős körülmények között kellett vezetnie az 500 kilowatt teljesítményű autót.

    Egy ideje már nem is vezettem versenyautót esőben, azonban, amint beültem az ID.R volánja mögé, úgy éreztem magam, mint  hal a vízben,” – ismerte el a Mercedes egykori versenyzője. „A vezetés, a gyorsulás és a leszorítóerő, minden nagyon ismerős volt.

    „Szeretném kifejezni gratulációmat a Volkswagen mérnökeinek, akik hatalmas úttörő munkát végeztek az elektormobilitás terén. Ezt az ID.R Motorpsport programot pedig pont ezért hozták létre, hogy újítást hozzanak az elektromos autózásba. Az itt használt technológiát fel kellene használni a közúti autóknál is, ugyanis az rendkívül hasznos lenne.”

    Íme egy kör a járgánnyal:

  • 7:38.585 perc a „Mennyek kapujáig”: a Volkswagen az ID.R modellel állította fel az első rekordot a kínai Tianmen hegységben

    7:38.585 perc a „Mennyek kapujáig”: a Volkswagen az ID.R modellel állította fel az első rekordot a kínai Tianmen hegységben

    Egy különleges utazás a csúcsra, lélegzetelállító felvételek és az első rekord a Tianmen hegységben: a Volkswagen egy óriási mérföldkőhöz érkezett az ID.R modellel Kínában. Olyan állomáshoz, amelynek segítségével a szó szoros értelmében új magasságokba érhet az elektromobilitás. A francia versenyző, Romain Dumas minden eddiginél gyorsabban, 7:38.585 perc alatt teljesítette a Tianmen hegység 99 szűk kanyarját. A Pikes Peak-i Nemzetközi Hegyi Felfutó versenyen (Egyesült Államok) és a Goodwood Festival of Speed (Egyesült Királyság) eseményén jelenleg az ID.R tudhatja magáénak a legjobb időt, a Nürburgring-Nordschleife versenypályáján pedig övé a leggyorsabb, elektromos autóval megtett kör. Most pedig a kínai Tianmen hegység emelkedőin bizonyított az eddigi leggyorsabb idővel. Az ID.R a motorsportos képviselője a Volkswagen új, tisztán elektromos járműinek, az ID. modellcsaládnak, amelyek közül az első – az ID.31 – világpremierjét szeptember 10-én a Frankfurti Nemzetközi Autószalonon tartja a márka.

    „Új rekord egy lélegzetelállító, nem mindennapi úton. A Volkswagen és az ID.R ismét megmutatták, hogy a jövő elektromobilitása már mai is rendelkezésre áll.” – nyilatkozta Ralf Brandstätter, a Volkswagen Személyautók márka operatív igazgatója. „Nem csupán az bizonyosodott be, hogy az elektromos autók, mint amilyen az ID.R képesek rekordok megdöntésére és új mércék felállítására, de az ID.R azt is megmutatta, milyen izgalmas és érzelemgazdag a jövő mobilitása.”

    Volkswagen ID.R
    Fotó: Volkswagen Magyarország

    Kimerítő rekordkísérlet embernek és gépnek

    A „Tianmen Shan Big Gate Road” út a Tianmen hegységben egy igazi próbatétel. Romain Dumas bátran, de a feladatot tisztelve vágott neki a 10.906 kilométer hosszú „Kínai Kihívásnak” a „Mennyek Kapuja” – egy 131,5 méteres természetes boltív – felé. 99 hajtűkanyar, némelyik csupán hat méter sugarú, majd azt követően rövid egyenesek és akár 230 km/órás sebességet is lehetővé tévő, gyors kanyarokkal tarkított útszakaszok és kemény fékezésekkel bevehető extrém keskeny alagutak. Dumas tökéletesen teljesítette ezeket a komoly kihívásokat és egy új hivatalos rekordot is felállított mindeközben. Az ID.R hajtásáról két elektromos motor gondoskodik, ahol a rendszer összteljesítménye 500 kW (680 LE), az erőátvitelnél pedig az egyedi készítésű Bridgestone Potenza abroncsok voltak segítségére. A rajt illetve a célvonal kijelölése – kifejezetten az ID.R rekordkísérlete miatt – közjegyzői hitelesítéssel történt.

  • Rekord a „Zöld Pokolban” – a Volkswagen ID.R Nordschleife köre számokban

    Rekord a „Zöld Pokolban” – a Volkswagen ID.R Nordschleife köre számokban

    A közismert Nordschleife versenypálya elektromos rekordja figyelemre méltóan alacsony energia felhasználásával jött létre. Két hónappal ezelőtt a Volkswagen újabb e-mobilitási mérföldkövet ért el az ID.R-rel, hiszen a teljesen elektromos versenyautó mindössze 6:05,336 perc alatt, 204,96 km / h átlagsebességgel tette meg a „Zöld Pokol” 20,8 kilométeres körét, és ezalatt mindössze 24,7 kWh energiát fogyasztott. Ez egyrészt azt jelentette, hogy az ID.R nemcsak jelentősen gyorsabb volt, mint egy GT3 sportautó, hanem azt is, hogy mindössze negyedannyi energiát használt fel egy kör alatt. Az ID.R az ID.R család sportos előfutára és prototípusa, amellyel a Volkswagen 2020-tól mindenki számára elérhetővé teszi az e-mobilitást. A ID.R-rel végzett rekordkísérletek során sikeresen használt technológiák a sorozatgyártású modellekbe is bekerülnek.

    Tények és adatok a Nordschleife rekord köréről

    A Volkswagen ID.R-rel június 3-án minden idők leggyorsabb, elektromos autóval futott körével írtak történelmet a Nordschleifén. A prototípus a rekordkísérlet során az elektromos hajtás mögött álló technológiát a végletekig kihasználta. Az új 6:05,336 perces elektromos körrekord a híres autóversenyző, Romain Dumas ID.R volánja mögött végzett kiemelkedő teljesítményét mutatja. Az adatrögzítés elemzése megmutatta a vezető és a technológia újabb képességeit is. Az ID.R-ben a 20,8-kilométeres körön egyes kanyarokban a vezetőt olyan centrifugális erők érték, amelyek hozzávetőleg testsúlyának három és félszeresének felelnek meg. Az 500 kW (680-LE) ID.R fedélzeten lévő mérőműszerek 3,49 g-ig terjedő nehézségi erőt regisztráltak.

    „A két fő különbség az ID.R és a 24 órás versenyeken általam vezetett sportkocsik között az, hogy az elektromos autóval lényegesen nagyobb a kanyarodási sebesség és a rövidebbek a féktávolságok” – mondja Dumas. A nagy kanyarodási sebesség és a szélsőséges fékerő azonban nagy erőhatásokat eredményez. A rekord döntés során az ID.R fedélzetén lévő érzékelők rendszeresen legalább 3 g értékeket rögzítettek. A legnagyobb 3,49 g értéket a pálya „Kallenhard” részének bal-jobb kombinációjában regisztrálták a műszerek. A legerősebb lassulás pedig az „Aremberg” kanyarhoz való fékezésnél volt, ahol az ID.R szénszálas fékei 2,7 gramm negatív gyorsulást értek el.

    Amikor a fejed hirtelen több mint 20 kilogramm nehézzé válik

    A nagy centrifugális erők megterhelést jelentenek a vezető számára, és különösen a nyaki izmokra vannak hatással. Álló helyzetben a nyaknak körülbelül az öt kilogrammos fejet és a körülbelül 1500 grammos sisakot kell támasztania. A Nordschleife „Kallenhard” szakaszában a 3,49 g legnagyobb érték ideiglenesen 20 kilogramm fölé emelte ezt a súlyt. Erre a fizikai erőpróbára a versenyző fitnesz- és erőedzésekkel készült fel. „Az ilyen helyzet szimulálásához felszereltem egy régi sisakot súlyokkal, amit a nyaki izmaim edzésére használok a házam alagsorában található fitnesz sarokban”- mondja Dumas.

    Az ID.R legnagyobb sebességét a rekord körben a „Fuchsröhre” szakaszon érte el, egy hosszabb lejtős szakasz végére érve. Itt az érzékelők 273 km / h sebességet regisztráltak. Dumas a híres „Caracciola-Karussell” -en 83 km / h sebességgel haladt át – ez a rekord kör során rögzített legalacsonyabb sebesség. A kör átlagsebessége is elképesztő volt, elérte a 204,96 km / h-t.

    A DRS-t több mint 20 alkalommal aktiválta

    Az ID.R fedélzetén lévő lítium-ion akkumulátorokban tárolt energia maximális kihasználása érdekében Dumas rendelkezésére állt egy, a Forma-1-ben használthoz hasonló, kézi működtetésű Drag Reduction System (DRS). “ Ennél egy gombnyomással állíthatom a hátsó szárny egy elemét, hogy jelentősen csökkentsem a légellenállást”- magyarázza Dumas. Miközben számíthatott a két méteres hátsó szárny által generált maximális leszorító erőre, a DRS a pálya 23 pontján – például gyorsításkor és az egyenesekben csökkentette az ID.R aerodinamikai ellenállását. Ily módon az első és a hátsó tengelyen lévő két villanymotor különösen hatékonyan tudta felhasználni az akkumulátorokban tárolt energiát. A rekord idő alatt a DRS összesen 88,82 másodpercre volt nyitva – ez a vezetési idő 24,3 százaléka. A leghosszabb szakasz aktivált DRS-sel a pálya végén található három kilométeres „Döttinger Höhe” egyenesben a volt.

    Az, hogy Dumas nagy végsebességet tudott elérni a pálya utolsó szakaszán, a Volkswagen Motorsport által kifejezetten a Nordschleife futamra kidolgozott energia-visszanyerési stratégia eredménye. Az ID.R a rekord körhöz szükséges energia 9,2 százalékát generálta a fék energia visszanyerése révén. Ez az érték a pálya vonalvezetésétől függően változott, és a maximális értéket közvetlenül a „Döttinger Höhe” belépés előtt érték el. Az egyenes kezdetekor az ID.R az addig a pontig felhasznált energia pontosan 9,87 százalékát regenerálta.

    A glicerin gyakorlatilag nulla kibocsátású primer energiaforrás

    Az akkumulátorok töltéséhez szükséges energia előállításához a Volkswagen Motorsport innovatív módszerrel rukkolt elő, mert az ID.R összes rekordkísérletéhez egy hagyományos megjelenésű generátor állította elő a Volkswagen Motorsport által igényelt primer energiát. A generátor motorja nem a szokásos dízel üzemanyaggal működik, hanem glicerinnel hajtja. Ez a folyadék – ami kémiai szempontból alkoholos cukor, amelyet például a biodízel előállítás melléktermékeként nyernek -, égésekor gyakorlatilag káros kibocsátásoktól mentes, és maradék anyagok nélkül ég el. Maga a glicerin nem mérgező, és E422 adalékanyagként még az élelmiszer- és kozmetikai iparban is alkalmazzák.

  • 6: 05.336 perc – A Volkswagen ID.R új elektromos rekordot állít fel a Nürburgringen

    6: 05.336 perc – A Volkswagen ID.R új elektromos rekordot állít fel a Nürburgringen

    A Volkswagen újabb mérföldkövet ért el az elektromobilitásban: A két elektromos motor által működtetett ID.R 6:05,336 perc alatt teljesítette a Nürburgring-Nordschleife kört – gyorsabban, mint bármelyik elektromos jármű korábban. Romain Dumas (F) 40,564 másodperccel javította meg Peter Dumbreck (GB, NIO EP9) 2017-ben felállított korábbi rekordját. Az ID.R átlagsebessége 204,96 km / h, ami ismét megmutatta a Volkswagen elektromos hajtásának lenyűgöző teljesítményét. Ez az 500 kW-os (680 LE) kibocsátás-mentes versenyautó a Volkswagen jövőbeli, teljesen elektromos ID. termékcsaládjának versenyzésre épített zászlóshajója.

    „A Nürburgring Nordschleife nemcsak a világ legigényesebb versenypályája, hanem a sorozatgyártású járművek végső tesztje is” – mondja Herbert Diess, a Volkswagen Csoport igazgatótanácsának elnöke. „Az ID.R nagy fölénnyel teljesítette ezt a kihívást, és minden idők leggyorsabb kibocsátásmentes körét futotta. Lenyűgöző teljesítmény potenciáljának további bizonyítékaként a Volkswagen e-mobilitása büszkén viselheti magán „Nürburgring-approved” jelzőt. Gratulálok a Volkswagen Motorsport csapatának és Romain Dumas pilótának az ID.R harmadik rekordjához.

    Mindössze tizenkét hónapon belül a Volkswagen Motorsport már három rekordot állított be az ID.R-rel. 2018. június 24-én Romain Dumas a híres Pikes Peak International Hill Climb-on (USA) abszolút pályacsúcsot futott 7: 57,148 eredménnyel. Mindössze három héttel később egy új legjobb időt állított be az elektromos autók számára 43,86 másodperccel a Goodwood Fesztiválon Dél-Angliában. Ezekhez a kimagasló eredményekhez csatlakozott most a legendás Nordschleife új rekordja.

    Romain Dumas számára, aki a Nürburgringen a 24 órás verseny négyszeres győztese, az ID.R-rel futott rekordkör egy újabb fénypont a kedvenc pályáján. „A Nordschleife rekord tulajdonosának lenni hihetetlenül büszkévé tesz” – mondja Dumas. „Számomra ez a legjobb és legnehezebb versenypálya a világon. Szeretnék köszönetet mondani a Volkswagen Motorsport csapatának, akik ismét fantasztikus munkát végeztek. Az ID.R tökéletesen felkészült a Nordschleife kihívásaira, és nagyon szórakoztató volt megtapasztalni az elképesztő gyorsulást és a nagy kanyarsebességet.

    A Nordschleife e-rekordjával a Volkswagen ismét megmutatta a hatalmas teljesítmény potenciált, ami az elektromos mobilitással érkezik. „Ez a lenyűgöző sikertörténet mérnökeink gondos előkészítésének, az egész csapat hibátlan munkájának a tesztek során, és természetesen Romain Dumas tökéletes vezetési teljesítményének közös eredménye” – mondja Volkswagen Motorsport igazgató, Sven Smeets.

    Az ID.R továbbfejlesztett változata a Nordschleife különleges feltételeihez igazítva.

    A Nürburgring Nordschleife kihívásaira való felkészülés érdekében a Volkswagen Motorsport mindössze öt hónap alatt teljes körű átalakítást végzett a Pikes Peak és a Goodwood rekordjait felállító autóhoz képest. „Az ID.R továbbfejlesztett változatán az aerodinamikai konfigurációt a lehető legmagasabb sebességhez optimalizáltuk, nem pedig a maximális leszorítóerőhöz,” magyarázza François-Xavier Demaison, műszaki igazgató. „A szimulátorban és a versenypályán végzett nagy mennyiségű tesztkörökkel az ID.R-t a Nordschleife egyedülálló körülményeihez igazítottuk, főként az alváz-hangolásra, az energiagazdálkodásra és a rekord kísérlethez szükséges gumiabroncsok optimális kiválasztására összpontosítva.”

  • A Volkswagen ID.R fejlesztése folyamatos, hogy elhódítsa a Nürburgring-Nordschleife-ról a rekordot

    A Volkswagen ID.R fejlesztése folyamatos, hogy elhódítsa a Nürburgring-Nordschleife-ról a rekordot

    Új kihívással néz szembe az ID.R: a nyáron egy új rekord felállítását tervezik a Nürburgring-Nordschleife-n. A Volkswagen Motorsport csapata ezért intenzíven dolgozik a tisztán elektromos meghajtású versenyautó folyamatos fejlesztésén. A tesztelési és fejlesztési szakasz középpontjában a jármű hatékonyságának növelése áll. A két elektromos motor hajtotta, 500 kW (680 LE) rendszerteljesítményű ID.R az előfutára a Volkswagen tisztán elektromos meghajtású járművekből álló ID termékcsaládjának.

    „Az elektro-mobilitás fejlesztései óriásiak, és idén ismét szeretnénk megmutatni a Volkswagen képességeit az érzelmeket ébresztő gyors elektromos autók gyártásában” – mondja Volkswagen Motorsport igazgató, Sven Smeets. „A Pikes Peak-hez hasonlóan a Nürburgring-Nordschleife is komoly kihívást jelent az autó számára. Azt szeretnénk bemutatni, hogy mennyi teljesítménypotenciál van ma az elektromos hajtású autókban. ”

    „Igazi kihívás megtalálni a legjobb egyensúlyt a sebesség és a rendelkezésre álló korlátozott mennyiségű elektromos energia között. Ennek megfelelően a hajtástechnika és az akkumulátorkezelés folyamatos fejlesztésére koncentrálunk ”- magyarázza François-Xavier Demaison, a Volkswagen Motorsport műszaki igazgatója. A Volkswagen Motorsport az akkumulátort azon laboratóriumokkal fejleszti közösen, amelyek az ID termékcsalád technológiájának kutatásában szintén részt vesznek.

    Az ID.R egyértelműen látható módosítása az aerodinamika lesz. „A Pikes Peak vékony levegőjében, amely 4302 méter tengerszint feletti magasságban van, az ID.R nagy hátsó szárnyat kapott, hogy a lehető legnagyobb leszorítóerőt hozza létre ”- mondja Demaison. A Nordschleife-nál a Volkswagen Motorsport új aerodinamikai konfigurációt hoz létre, amely a lehető legnagyobb hatékonyságot célozza meg, nem pedig a maximális leszorítóerőt. „Ez nem csak egy kisebb hátsó szárnyra vonatkozik, hanem a jármű elülső splitterjére és padlólemezére is,” magyarázza Demaison. Ehhez a számítógépen különféle specifikációkat szimulálunk, amelyeket április elején a tesztfutamok előtt a szélcsatornában vizsgálunk meg.

    A Volkswagen Motorsport Hannoverben végzi el ezeket a szimulációkat, amelyeket az akkumulátorok kezelésének optimalizálására és a felfüggesztési komponensek adaptálására is használnak a Nordschleife nagyobb terheléseihez. „Nagy segítséget kapunk Wolfsburg technikai fejlesztési részlegétől” – mondja Dr. Benjamin Ahrenholz, a Volkswagen Motorsport számítási / szimulációs vezetője.

    Idén ismét Romain Dumas ül az ID.R pilótafülkéjében. A franciát, aki a Nordschleife szakértőjének mondható, a 24 órás versenyen elért négy győzelmével, izgatja az autó folyamatos fejlődése: „Izoláltan nézve, az egyes változások nem tűnnek annyira jelentősnek, de az ID. R egy nagyon összetett csomag. Mindez az apró részletek összegén múlik.

    A Nordschleife-n a tisztán elektromos meghajtású járművek jelenlegi rekordja 6m 45,90-es – a Peter Dumbreck által a NIO EP9-es volánja mögött állított fel 2017-ben.

    https://www.youtube.com/watch?v=posiJPL81Ag&feature=youtu.be

  • A Volkswagen újabb elektromos autóval felállított rekordot vett célba, ezúttal a Nürburgring Nordschleife pályáján

    A Volkswagen újabb elektromos autóval felállított rekordot vett célba, ezúttal a Nürburgring Nordschleife pályáján

    A Volkswagen elképesztő tempóban folytatja elektromos mobilitási stratégiájának megvalósítását, mind a sorozatgyártású modellek esetében, mind pedig a versenypályákon. A Pikes Peak-i Nemzetközi Hegyi Felfutó versenyen elért rekordidő után a Volkswagen egy újabb csúcsot vett célba: 2019. nyarán elektromos sportautójával, az ID. R modellel a világ egyik legnehezebb terepén, a Nürburgring Nordschleife pályáján száll harcba az elektromos meghajtású járművek körrekordjának megdöntéséért.

    Az ID. R a sportos nagykövete annak a tisztán elektromos járműcsaládnak, amelyet a Volkswagen 2020-tól tervez piacra dobni. Az ID. R motorsportos jelenléte a Volkswagen elektromobilitás iránti elkötelezettségét jelzi, és egyben megmutatja, mekkora lehetőség rejlik az elektromos járművek hagyományos körülmények között történő, jövőbeni alkalmazásában. „A Pikes Peak-i rekord után itt az idő a következő nagy kihívásra az ID. R számára: megdönteni a legjobb, elektromos autóval futott köridőt a Nürburgring Nordschleife pályáján.” – nyilatkozta a Volkswagen Motorsport igazgatója, Sven Smeets. „Egy körrekord a Nordschleifén órási elismerés bármelyik autó számára, legyen az sorozatgyártású modell vagy versenyautó.”

    A Volkswagen ID. R finomhangolása a Nordschleife karakterisztikájának megfelelően

    A nürburgringi rekordkísérlet során a továbbfejlesztett ID. R modellt két elektromos erőforrás hajtja majd, a rendszer összteljesítménye pedig 500 kW (680 LE) lesz. Az autó súlya – vezetővel együtt – kevesebb, mint 1 100 kilogramm. „Mindenekelőtt az ID. R aerodinamikáján végzünk módosításokat, hogy a Pikes Peak-i körülményektől igencsak különböző igényeknek itt a Nordschleifén meg tudjon felelni.” – tette hozzá François-Xavier Demaison, a Volkswagen Motorsport műszaki igazgatója. Az Egyesült Államok legendás versenyének számító Pikes Peak-i Nemzetközi Hegyi Felfutó rajtja 2 862 méteres tengerszint feletti magasságon indul, a befutónál pedig a versenyzők elérik a 4 302 méteres magasságot. Az Eifel-hegységben található Nordschleife teljesítésénél a szint 320 és 617 méteres magasság között változik, a Döttinger Höhe hosszú egyenesének köszönhetően pedig egészen egyedi karakterisztikával büszkélkedhet az ikonikus német versenypálya. „A rekordkísérletre való körültekintő felkészülés jegyében az ID. R modellel az év elején egy intenzív teszt illetve fejlesztési programba kezdünk, amelyet különböző versenypályákon hajtunk majd végre.” – tette hozzá Demaison. A rekordkísérletre várhatóan nyáron kerül majd sor.

    A Nordschleife-specialista Romain Dumas ül a volán mögött a rekordkísérlet során

    A rekordkísérlet során ismét a sokoldalú tehetség, Romain Dumas foglal helyet az ID. R kormánya mögött. Ő diadalmaskodott 2018. júliusában az ID. R modellel a Pikes Peak-i Nemzetközi Hegyi Felfutó versenyén, ahol 7:57,148 perces idejével ő lett az első pilóta a verseny több, mint 100 éves történetében, aki 8 percen belül teljesítette a távot. A francia versenyző emellett már négy alkalommal ünnepelhetett győztesként a Nürburgring 24 órás versenyén. „Az ID. R modellel a Nordschleifén vezetni olyan érzés, amitől már most libabőrös leszek. Remekül kiismerem ott magam, de az ID. R versenyautó extrém gyorsulása és elképesztő kanyarsebessége miatt ugyanakkor teljesen új kihívásként élem meg a rekordkísérletet.” – nyilatkozta Dumas. „Alig várom az első tesztvezetéseket. A jelenlegi, elektromos autóval teljesített rekord megdöntése egyáltalán nem lesz sétagalopp.” A tisztán elektromos autóval felállított jelenlegi rekord 6:45,90 perc, amely kereken 185 km/órás átlagsebességnek felel meg. Az eredményt a brit Peter Dumbreck állította fel 2017-ben egy NIO EP9 volánja mögött.

    A korábbi Forma-1 világbajnok Jackie Stewart adta a „Zöld Pokol” elnevezést

    Egy viszonylag keskeny aszfaltcsík, amely 20,832 kilométer hosszú, 75 kanyarral, gyakran meredek emelkedőkkel és lejtőkkel az Eifel-hegység erdői között: ez az 1927-ben megnyitott Nordschleife része a Nürburgringnek, amely világszerte egyedülálló és mostanáig kiemelt tesztpályája az autóipari szereplőknek. A korábbi Forma-1 világbajnok Jackie Stewart tisztelete jeléül nevezte egyszer „Zöld Pokolnak”. A neves pálya többszöri korszerűsítése ellenére a Forma-1 képviselői már 1978. óra nem versenyeznek itt. Napjainkban a Nordschleife – a modern Grand-Prix pályával együtt – elsősorban a híres 24 órás verseny helyszíneként ismert. Ugyanakkor a világ számos pontjára ellátogató FIA World Touring Car Cup (WTCR) sorozat egyik házigazdájaként is szerepel a versenynaptárban. Mindkét sorozatban a Volkswagen a Golf GTI TCR modellel képviselteti magát.

  • A Volkswagen ID. R-t két alkalommal választották az „Év versenyautójává“

    A Volkswagen ID. R-t két alkalommal választották az „Év versenyautójává“

    Minden eddigi rekordot felülmúló teljesítmény a legendás Pikes Peak-i hegyi versenyen,  teljesen elektromos hajtáslánc és látványos külső – a Volkswagen ID. R  már rászolgált a legjobb jelzőkre. Az 500 kW-os, 680 lóerős prototípust két alkalommal koronázták meg, mint az „Év versenyautóját”: a német Auto Bild Motorsport szaklap és az angol BBC Top Gear autós magazinja ítélte oda a díjat.  A két tekintélyes és nagy példányszámú  magazin elismerése a pályán elért sikeres évet zárja.

    Június végén, a francia  Romain Dumas új világrekordot állított fel 7:57.148  perces idővel az ID.R-rel Pike Peaksben a „Verseny a felhőkbe” nevű versenyen. Ezzel 16 másodperccel volt jobb a korábbi rekordnál a rendkívül nagy igénybevételt jelentő, 19.99 kilométeres hegyi emelkedőn. Ez a diadal az ID. R-t, az első teljesen elektomos hajtású versenyautót olyan sportversenyen vitte a csúcsra, ahol a hagyományos belső égésű motorral hajtott gépkocsik is szerepeltek. Az ID. R az ID.  család előfutára, amelyet a Volkswagen 2019-ben vezet majd be.

    „Az ID.R-rel két célt kívántunk elérni. Új rekordot szerettünk volna felállítani a Pikes Peak versenyen, és meg akartuk mutatni, hogy hogy mennyire dinamikus és erőteljes lehet az elektromos hajtás.” – mondja Sven Smeets, a Volkswagen Motorsport igazgatója, aki a díjat az Essen-i autószalonon rendezett hivatalos gálán vette át az Auto Bild Motorsport képviselőjétől. Ami a sportbeli eredményt illeti, messze meghaladtuk várakozásainkat, és a verseny történetében az eddigi leggyorsabb „feljutást” valósítottuk  meg a Pikes Peak-en. Ezzel egy időben az, hogy  a két népszerű magazin Németországban és  Nagy Britanniában is elismerte az erőfeszítésünket  és az ID. R-t az „Év versenyautójává” koronázták, aláhúzza a tényt, hogy célkitűzésünket kommunikációs szempontból is elértük. Nagyon örülünk a díjaknak.”-tette hozzá a Volkswagen Motorsport igazgatója.