Címke: Vivian Rosberg

  • Magyar találmánnyal játszottak Rosberg kislányai

    Magyar találmánnyal játszottak Rosberg kislányai

    Nico Rosberg már 2016 óta élvezi a „nyugdíjas” éveit. A német versenyző ugyanis a 2016-os világbajnoki sikerét követően nem sokkal bejelentette a visszavonulását, ezzel is sokkolva a nagyközönséget. A mostani posztjában egy számunkra ismerős játék tűnhet fel a kislányai kezében.

    A képen a Mercedes egykori pilótája mellett még felesége, Vivian és két kislányuk látható, akiknek egy-egy Rubik-kocka is van a kezükben. A „bűvös kockát” még ifjabb Rubik Ernő találta fel 1974-ben és az idő múlásával egyre nagyobb népszerűsége lett, később pedig világhírűvé nőtte ki magát. A népszerűsége pedig a mai napig töretlen.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    NICO ROSBERG (@nicorosberg) által megosztott bejegyzés

  • Rosbergné egy vörös Mustanggal pózol

    Rosbergné egy vörös Mustanggal pózol

    Vivian Rosberg vörös bőrnadrágot húzott, hogy passzoljon a kompozícióba, és egy stílusos Mustang mellett pózoljon.

    https://www.instagram.com/p/BtWYkVdFikp/

  • Ekkorát ugrott Rosberg bikinis feleségével

    Ekkorát ugrott Rosberg bikinis feleségével

    Úgy fest Nico Rosbergéknek egyelőre nincs kedvük a télhez, így aztán elutaztak melegebb éghajlatra. Fotóik tanulsága szerint épp Thaiföldön pihennek, és be is mutattak egy Mark Webbert megszégyenítő jókora ugrást.

    https://www.instagram.com/p/BrKKeN0HezF/

    Embed from Getty Images

  • Cicit villantott Mrs Rosberg

    Cicit villantott Mrs Rosberg

    Noha feltehetően nem ez volt a terve…

    Nico Rosberg és felesége, Vivian szeptemberben a Földközi-tengeren múlatta az időt jachtjukon, a Formentera szigetnél, mikor is egy paparazzi kiszúrta őket a távolból. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy míg Vivian Rosberg – feltehetően mit sem sejtve – öltözködött a fedélzeten, már készültek is a fotók.

    Akit érdekelnek a lesifotók, klikkeljen ide!

    A Rosberg házaspárnak egyébként két kislánya van, Naila 1, Alaia pedig már 3 éves, ő nem rég kezdett óvodába járni.

    https://www.instagram.com/p/BoJNQbWFWyT/

  • Rosberg tiltólistára tette az autósportot a lányainak

    Rosberg tiltólistára tette az autósportot a lányainak

    2016 Forma-1-es világbajnoka, a 33 éves Nico Rosberg elmondása szerint megtiltaná lányainak, hogy autóversenyzők legyenek.

    Mikor arról kérdezték az egykori versenyzőt, hogy örülne-e, ha lányai is érdeklődnének az autósport irányt, azt felelte, hogy az lenne a „legrosszabb rémálma”.

    „Nem engedném.” – mondta Rosberg a Bunte magazinnak, felesége, Vivian pedig egyetért vele.

    „15 éve vagyunk együtt, és állandóan társam volt a félelem.” – mondta Vivian.

    Kérdés, hogy a most 3 éves Alaia 3, és az 1 éves Naila 1 a jövőben szeretne-e majd versenyzőnő lenni…

  • Amíg hőség van, tegyetek úgy, mint Rosberg!

    Amíg hőség van, tegyetek úgy, mint Rosberg!

    Ki ne szeretné a finom, minőségi fagyit, mikor ilyen kánikula van? Így van ezzel Nico Rosberg is, aki feleségével, Viviannal, saját, ibizai fagyizójukban, a Vivi’s Creamery-ben hűtik le magukat.

    Azt nem mondjuk, hogy menjetek el ti is Ibizára – bár ha megtehetitek, menjetek 😀 – de fagyizzatok ma egyet! 🙂

    https://www.instagram.com/p/BmyM9bLF_nL/

  • Nico Rosberg lecserélte autóját

    Nico Rosberg lecserélte autóját

    Nico Rosberg új „autóra” tett szert, ilyet még egészen biztosan nem „vezetett” korábban. Valójában úgy fest, hogy feleségétől, Viviantól vette kölcsön. 😀

    A „jármű” valójában Vivian ibizai fagylaltozójának dekorációja. 🙂

    https://www.instagram.com/p/Bg9N7rxFZ1A/?taken-at=264673258

    https://www.instagram.com/p/Bg9fcGBl6ms/?taken-at=264673258

  • Kilenc éves kislánytól kapott ki gokartban Nico Rosberg!

    Kilenc éves kislánytól kapott ki gokartban Nico Rosberg!

    Vivian Rosberg most már nyugodtan aludhat, pedig a visszavonult világbajnok felesége a korábbi Mercedeses párharc miatt komolyan aggódott Nico Rosbergért. Ezt megerősítendő így nyilatkozott a BBC-nek:
    „Valójában nagyon örülök annak, hogy két kislányunk van. Épp eleget aggódtam Nicóért, nekem elég nehéz volt végignézni egy versenyét is. Nehezen hiszem, hogy a kétéves Alaia és az egy éves Naila versenyezni akarnának, ezt nem tudom elképzelni.”

    Rosberg is ellene lenne egyébként kislányai versenyzői karrierjének, és a témakörben elég friss élményei vannak: „Két napja egy olyan tévéműsorban voltam, ahol gyerekek hívták ki a felnőtteket. Nekem egy kilenc éves kislány ellen kellett versenyeznem.”

    A gokartversenyüket a fiatal versenyző leányzó nyerte a tavalyi világbajnok ellen, Rosberg nem kis meglepődöttségére:
    „Megvert, – méghozzá tisztán. Ugyanolyan gokarttal mentünk, ugyanazon a pályán, minden ugyanúgy volt. Két másodperccel gyorsabb volt, pedig mindent beleadtam. Úgy néz ki, hogy vannak kislányok, akik tényleg tudják, hogy miképp kell gyorsan menni.”

    Ezek után tényleg kérdéses az, hogy Vivian Rosbergre is hasonló sors vár-e, mint Nico Rosberg édesanyjára, Sinára, aki annak ellenére, hogy sikeres versenyzői karriert teljesített a fia, alig látta a versenyeit, és végig kellett asszisztálnia férje, Keke Rosberg pályafutását is. A volt pilóta mindennapjait azonban most más dolgok határozzák meg, és Vivian teljesen elolvad a férjétől:
    „Nagyon édes apukaként. Azt hiszem, nem sok apuka lesz érzelmes, ha a gyerekeiről van szó. Nekem sokkal jobb most őrá mint apuka tekinteni. Ma az apák már jobban kiveszik a részüket a gyermeknevelésben, például pelenkát cserélnek. Ma már ez a normális. Ha beszélek Kekével, ő azt se tudja, mi az a pelenka. Azt hiszem, ezen a téren jó irányba fejlődött a világ.”

  • Megérkezett a második Rosberg-baba!

    Megérkezett a második Rosberg-baba!

    Megszületett Vivian és Nico Rosberg második kislánya, Naila! Roberg erről egy videóban számolt be.
    Minden komplikációk nélkül zajlott, mindenki jól van.
    Gratulálunk!

    Rosbergéknek van egy 2 éves kislányuk is, Alaia.

  • Rosberg többet szeretne segíteni várandós feleségének

    Rosberg többet szeretne segíteni várandós feleségének

    Nico Rosberg Monacoban él családjával, felesége, Vivian pedig második gyermeküket várja épp.

    „Csodálatos a tény, hogy egy új kis embert tudunk együtt létrehozni.” – nyilatkozott Rosberg az Auto Bildnek. „De két gyerek már kihívás lesz, szóval több időt fogok Viviannel tölteni, hogy segítsek neki.”

    Rosberg nyilatkozatához az alábbi dalt ajánljuk 😀