Címke: viták

  • Az olasz sajtó szerint elkezdődött a belháború a Ferrarinál

    Az olasz sajtó szerint elkezdődött a belháború a Ferrarinál

    Az olasz média az elmúlt hetekben boldogságban sütkérezett a Ferrari sikerei miatt, az Orosz Nagydíj hétvégéjének utolsó napjáig úgy tűnt, ez az állapot változatlan marad a számukra, ám jött a vasárnap és vele együtt megérkezett a csapatutasítás, a taktikázás a vita és a Mercedes sikere is.

    A rajt előtt egyességet kötött a Ferrari Sebastian Vettellel és Charles Leclerc-rel. Az első rajtkockából induló monacói szélárnyékot biztosít a harmadik helyről induló csapattársának, így az idősebbik versenyző könnyedén átugorhatja majd Lewis Hamiltont. Ám a német a vártnál előbb került a brit elé, így köszönte a lehetőséget és az élre állt. A Scuderia körökön keresztül kérlelte a négyszeres bajnokot arra, hogy adja vissza csapattársának a pozíciót, mire Vettel annyit válaszolt, előbb szakadjanak le jobban a Mercedes versenyzőjétől, és utána kerítsenek sort a cserére. Ám Leclerc és a Ferrari nem nyugodott ebbe bele, tovább ment a vitatkozás, míg a német annyit mondott, ha cserét akarnak, akkor zárkózzon fel rá a monacói. A 21 éves fiatal azonban egyre jobban távolodott Vetteltől, míg a német egymás után dobálta a gyors köröket. Az első kiállás vetett véget a vörösök kálváriájának, ugyanis az optimális taktikát Leclerc kapta, míg a négyszeres bajnokot addig hagyták kint, míg be nem biztosították a sorrendet. Később ez már nem volt mérvadó, ugyanis az 5-ös rajtszámú autóban meghibásodott az MGU-K és ezzel a Ferrari nyerési esélyei is tova szálltak.

    A vasárnapi események után a mindig kritikus olasz sajtó kiértékelte, és jól „átrágta” a történteket, valamint szokásukhoz híven nem kímélték a Scuderiát:

    La Stampa: ,,A korábbi évekhez hasonlóan a Mercedes nyerte az Orosz Nagydíjat, ám ezúttal a verseny feléig a Ferrari tűnt legyőzhetetlennek. A 28. körben egy meghibásodás vetett véget Sebastian Vettel versenyének, sőt amiért a pálya szélén parkolta le autóját, VSC fázist kellett elrendelni és ezzel átnyújtotta tálcán a győzelmet az Ezüst Nyilaknak.”

    La Gazzetta dello Sport: „Nem csak a verség miatt volt elkeserítő a Ferrari vasárnapja Szocsiban. Maranellónak most az a feladata, hogy megoldja a két versenyző kapcsolatában felmerülő nézeteltéréseket, mégpedig sürgősen.”

    Corriere dello Sport: ,,Nyílt háború zajlik Vettel és Leclerc között. A Ferrari egy újabb kettős győzelemben reménykedhetett, de végül a Mercedes ünnepelhetett. A ‘régi’ Vettel büszke tökéletességgel reagált Leclerc növekvő arroganciájára. Leclerc-nek minden joga meg van arra, hogy harcoljon a győzelmekért, ahogy Vettelnek is arra, hogy küzdjön az ötödik világbajnoki címért. Nem igazán érthető az, hogy Maranellóban miért nem húzzák meg a határokat, és ezzel miért nem akadályozzák meg a két versenyzői vitáit.”

    Tuttosport: ,,Mérgező hangulat uralkodik a Ferrarinál. Az autó gyors, ám nagy árat fizettek a két versenyző vitája miatt. A csapatfőnöknek, Mattia Binottonak tisztáznia kellene végre a helyzetet.”

    Corriere della Sera: ,,A vita után Vettel motorja összeomlott, míg a Ferrari a riválisának adta a győzelmet. Maranellóban gondok vannak az autó megbízhatóságával, a stratégiával és a két versenyző kezelésével. Ha Leclerc és Vettel kapcsolata már most problémás, akkor mi lesz velük, ha jövőre esetleg a világbajnoki címért fognak küzdeni?”

    La Repubblica: ,,Vettel remekül rajtolt és amennyire csak tudta a hasznára fordította az egyességet. Bebizonyította, hogy meg van benne egy igazi bajnok sebessége és agresszivitása.”

  • Binotto megbocsátotta Leclerc-nek az időmérőn történt esetet

    Binotto megbocsátotta Leclerc-nek az időmérőn történt esetet

    Mattia Binotto elárulta, miért mondta azt Charles Leclerc-nek a verseny után, hogy azzal az eredménnyel, amit az Olasz Nagydíjon szerzett, megbocsátanak neki.

    Az időmérőn a Ferrarin belül az a megállapodás volt érvényben, hogy a versenyzők felváltva húznak egymásnak szélárnyékot. A Q3 első felében, Sebastian Vettel haladt elől, és próbálta teljesíteni feladatát, ám a monacói lassabban ment, így közéjük az egyik Renault is befurakodott, azonban az ígért „segítség” még így is megérkezett, és a 22 éves versenyző autózta a legjobb időt a kvalifikáció utolsó szakaszában. A második szekcióban viszont ezt Leclerc-nek kellett volna biztosítani, ám a káosz és a kavarodás valamennyire megakadályozta ebben. Mivel senki sem akart elől haladni a 9 pályán lévő versenyző közül, egymást lassítgatva teljesítették a kivezető körüket, aminek az lett a vége, hogy két pilóta indulhatott csak el még időben. A finálé tehát elmaradt, míg a Ferrari a színfalak mögött a szezon első drámáját élte át.

    A Scuderia ugyanis nem hitte el azt, hogy Leclerc csak azért nem tudott segíteni Vettelnek, mert nagy volt a kavarodás. A monacói ugyanis a kör nagy részében a német mögött haladt. A Ferrari felszólította a rádión keresztül a fiatalt, hogy most már menjen előre, de a kétszeres nagydíj győztes ezt túl későn tette meg.

    Vettel az időmérőt követően el is mondta, csapattársa nem tartotta be az egyességet, és nem biztosított neki szélárnyékot, úgy ahogy azt ő tette. Mattia Binotto is elbeszélgetett Leclerc-rel, és meg is fedte versenyzőjét, amiért nem volt csapatjátékos. Vasárnap azonban a futam megnyerése miatt, a monacóinak megbocsátottak, amit a csapatfőnök tolmácsolt neki a rádióban.

    ,,Sei perdonato” – fejezte ki magát olaszul Binotto. – ,,Ezt azt jelenti, akármi is történt az elmúlt napokban, meg beszéltük azt, és az hármunk között fog maradni, és nagyon jó munkát végzett.”

    Természetesen a média képviselő nem hagyták annyiban a dolgot és kíváncsiak voltak arra, hogy az összeszólalkozásuk ki hat-e majd a csapatra a továbbiakban. Binotto, pilótái mellett ülve, elmondta hármuk közül Vettel volt az első, aki tovább lépett.

    ,,Nem lesz hatással semmire, ugyanis azonnal megbeszéltük a dolgokat, és igen a vélemények különbözhetnek egymástól, viszont a végkifejlet nagyon furcsa helyzetet teremtett mindenki számára. Sebastian volt az első, aki azt mondta, lapozzunk és tekintsünk előre. Úgy vélem ezek a srácok, nagyszerűek és tudom, hogy számíthatok rájuk. Ezért biztos vagyok abban, hogy ez az eset nem lesz hatással a továbbiakban semmire sem. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy nem fog előfordulni többé ilyesmi. Mindig van miből tanulni és az a legfontosabb, hogy azt a bizonyos leckét meg is tanuljuk.” –zárta rövidre Binotto.

  • Binotto elismerte, majdnem elhagyta a Ferrarit

    Binotto elismerte, majdnem elhagyta a Ferrarit

    Mattia Binotto már korábban is hangoztatta, hogy még mindig a Mercedest kell első számú erőnek tekinteni, nem pedig a Ferrarit.

    A barcelonai tesztsorozat után többen is a vörös alakulatot kiáltották ki a legesélyesebbnek a bajnoki cím elhódítására, ám a svájci-olasz csapatfőnök szerint ez az állítás nem állja meg a helyét.

    ,,Úgy gondolom, még mindig a Mercedest kell legyőzni. Egy nagyon megfontolt csapatról beszélünk, akik tudják, hogyan kell gyors autót építeni, és akik rendelkeznek az ehhez szükséges pénzügyi háttérrel és tehetséggel. Ha kezdeti nehézségekkel is küzdenek, biztos vagyok abban, hogy sikerül megoldást találniuk a problémáikra.”

    Binotto habár az Ezüst Nyilakat nevezte meg a fő erőnek, azonban azt egyszer se tagadta, hogy az SF90 jól sikerült. Stabil, kiszámítható és következetes konstrukcióként jellemezte a Scuderia idei autóját.

    ,,Ezek azok a tulajdonságok, amiket látni akartunk az autóban, tavaly ugyanis pont ezek hiányoztak.”

    Ugyanakkor elmondta, a csapat a jelenlegi felállásában még fiatalnak számít. A csapatfőnök majdnem otthagyta az olaszokat 2018-ban, mert nem tudtak dűlőre jutni Maurizio Arrivabenével, akivel szemben nincsenek rossz érzései a viták után.

    ,,Úgy éreztem már nem vagyok abban a pozícióban, amiben jól tudnám végezni a munkát és ennek hangot is adtam. Igen, a hír igaz volt, több csapat is felkeresett, ugyanis a tapasztalatom értékkel bír ebben a sportban. Mindig mindenkitől tanultam az életem során, még Mauriziotól is, és ezért köszönetet kell mondanom neki. A magánéletben mindig is jól kijöttünk egymással, sosem vitáztunk. A nehézségek abból adódtak, hogy különböző elképzelésekkel rendelkeztünk a csapat irányítás és a versenyhétvégék menedzselése terén.” –nyilatkozta a svájci-olasz szakember a Corriere della Seranak.