Címke: visszavágás

  • Red Bull: Le kell győznünk a Mercedest Monacoban!

    Red Bull: Le kell győznünk a Mercedest Monacoban!

    A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner szerint a csapata nem engedheti meg, hogy Monacoban további pontokat veszítsen a közvetlen rivális Mercedesszel szemben.

    Max Verstappen a szezon eddigi négy versenyéből három alkalommal végzett Lewis Hamilton mögött a második helyen, ami lehetővé tette a hétszeres világbajnok brit versenyző számára, hogy 14 pontra ellógjon holland kihívójától az egyéni pontversenyben.

    Horner azonban magabiztosan és nagy reményekkel várja a Monacói Nagydíjat, ahol szerinte a Bikák képesek lesznek visszavágni a befeketedett Ezüst Nyilaknak.

    „A barcelonai harmadik szektor jó kiindulási alap Monacora, ugyanis a karakterisztikája szinte teljesen megegyezik a hercegségben található utcai pályáéval,” – véli a Red Bull csapatfőnöke.

    „Remélem, hogy Monacoban versenyképesek leszünk majd. Az idei évben, Bahreint leszámítva, mindig nüánsznyiak döntöttek a pole pozíció sorosáról, szóval hihetetlen szoros a verseny köztünk és a Mercedes között.

    „Monacoban le kell győznünk a Mercedest, nincs mese, azonban tisztában vagyunk vele, hogy ez egy rendkívül nehéz feladat lesz.”

    A Red Bull holland pilótája hiába volt gyors az eddigi négy verseny mindegyikén, csupán Imolában tudott futamgyőzelmet ünnepelni. Portugáliában ő, Spanyolországban pedig a csapat hibája miatt esett el fontos pontoktól.

    „Tudtuk, hogy az előző két pálya nekik jobban fog majd feküdni,” – folytatta a milton keynesi istálló csapatfőnöke. „Mindkét helyszínen sikerült győzelmet aratniuk, azonban az elvárásokhoz képest sokkal közelebb tudtunk kerülni hozzájuk.

    „Ha még tovább tudnánk javítani a versenytempónkon, még akkor is nagyon kevés lenne a két autó közötti különbség.”

  • Albon meg szeretné nehezíteni a Mercedesek dolgát

    Albon meg szeretné nehezíteni a Mercedesek dolgát

    Alex Albon reméli, hogy holnap megzavarhatja a Mercedesek stratégiáját, miután a negyedik helyre kvalfikálta magát a vasárnapi Bahreini Nagydíjra.

    A Red Bull thai pilótájának sikerült összeszednie magát a második szabadedzésen elszenvedett balesteét követően, ahol jelentősen megtörte az RB16-ot. Így a két Mercedes mögül a két Red Bull pilóta rajtolhat majd a második sorból, ugyanis Max Verstappen a harmadik helyet szerezte meg szombaton.

    A thai pilóta a saját véleménye szerint jó ritmust tudott autózni a bahreini pályán.

    „Az első és harmadik szabadedzés is nagyon jó volt, szóval az állításom egyáltalán nem helytelen,” – véli Albon.

    „Már a kvalifikáció előtt éreztem, hogy képes lehetek egy jó eredményt elérni. Jó érzés a negyedik helyet a magaménak tudni, amit a jó autómnak is köszönhetek.

    „Remélhetőleg megnehezíthetjük a Mercedesek dolgát a holnapi verseny folyamán. Célom az, hogy szét tudjam választani őket stratégiai szempontból, ezzel is segítve Maxot (Verstappen).”

     

  • Räikkönen és Ricciardo: Vettel vissza fog vágni a Ferrarival

    Räikkönen és Ricciardo: Vettel vissza fog vágni a Ferrarival

    Sebastian Vettel korábbi csapattársai, Kimi Räikkönen és Daniel Ricciardo is arra számít, hogy a négyszeres világbajnok vissza fog vágni a Ferrarival az idei nehéz szezonkezdetét követően.

    A koronavírus okozta kényszerszünetben a német versenyzővel közölte a Ferrari, hogy nem fogják meghosszabbítani a szerződését és azt, hogy 2021-től már Carlos Sainz Jr fog versenyezni a helyén.

    Mindez azt jelenti, hogy Vettel hat év után fog távozni Maranelloból, amit leginkább egy hullámvasutas utazáshoz lehetne hasonlítani. A német ugyan kétszer is második lett az egyéni pontversenyben, azonban az olasz istálló 2008 óta tartó bajnoki nyeretlenségét még neki sem sikerült megdöntenie ezalatt a hat szezon alatt.

    Vettel utolsó ferraris éve egyelőre rendkívül nehezen alakul, miután a német versenyző folyamatosan küszködik az SF1000 volánja mögött. Ebből következik, hogy a négyszeres világbajnok a Mercedesszel és a Red Bullal sem képes felvenni a kesztyűt.

    Annak ellenére, hogy a Ferrari német pilótája a 13 éves Forma-1-es pályafutása leggyengébb szezonkezdetén van túl, Räikkönen szerint egykori csapattársa képes lesz megfordítani a szerencséjét.

    „Biztos vagyok benne, hogy Seb nem elégedett a jelenlegi helyzetével, azonban egyelőre ez van,” – nyilatkozta 2007 világbajnoka még a Spanyol Nagydíj hétvégéjén.

    „A Ferrari az Ferrari és szurkolók nagyon szeretnék látni a jó eredményeket, különösen az olaszok. Azonban nem hinném, hogy ez befolyásolná az idei szezonban nyújtott teljesítményét.

    „Seb már van olyan hosszú ideje itt a sportban, hogy tudja azt, miként kell javítani a jelenlegi helyzetén.”

    A Ferrari máig utolsó világbajnoka – aki a források szerint vissza fog vonulni az idei szezon végén – hozzátette, hogy nem hiszi, hogy az olasz média és a szurkolók nyomása negatív hatással lenne Vettel teljesítményére.

    „Szerintem a Ferrari sosem volt más, mint a többi csapat. Nyilvánvalóan, ha elolvasod az összes olasz újságot, akkor sokkal rosszabb lesz a helyzet, azonban ez a dolog engem egyáltalán nem hozott lázba. Amikor ott voltam a rosszabb pillanatainkkor a médiumok durván letoltak minket, azonban itt Olaszországban ez a szokás, itt így működik az üzlet”

    Ricciardo – aki 2014-ben volt a négyszeres világbajnok csapattársa – szerint is vissza fog vágni Vettel, sem mint, hogy inkább elsétáljon a probléma elől.

    „Seb egyik legjobb tulajdonsága az, hogy rendkívül odaadó a sport iránt,” – magyarázta a Méhészborz. „Ő egy olyan pilóta, aki mindent kielemez és mindig megtalálja a felvetődő kérdésekre a választ. Nem hiszem, hogy egyszerűen megfutamodna és csak úgy elsétálna a problémák elől.

    „Nagyon érdekli őt a dolog, már csak saját maga miatt is. Őszinte leszek, szerintem biztosan vissza fog vágni.”

  • Räikkönen magabiztosan várja a silverstone-i versenyeket

    Räikkönen magabiztosan várja a silverstone-i versenyeket

    A gyengébb szezonkezdet ellenére Kimi Räikkönen szinte biztos benne, hogy Silverstoneban képes lesz megszerezni idei első pontjait.

    Az Alfa Romeo a tavalyi szezonban még rendszeresen a pontszerző helyekért harcolt, azonban a teljesítményük jelentősen visszaesett 2020-re. Az eddigi versenyeken ugyanis mindkét pilóta már az időmérő első szakasza után búcsúzott. Azonban a hinwili alakulat, ha már a kvalifikációkon nem is, de legalább a versenyeken nyújtott tempója már ígéretesebbnek bizonyult.

    „Az első pár verseny nem alakult a legjobban számunkra az eredményeket tekintve, azonban az a legfontosabb az, hogy jó irányba haladunk,” – mondta 2007 világbajnoka.

    „Felfedeztük azon területeket, ahol javulnunk kell és remélhetőleg Silverstone-i versenyeknek már úgy vághatunk majd neki, hogy megoldottuk ezeket a problémákat.

    „Már láthattuk, hogy képesek vagyunk harcolni a többi középcsapattal vasárnap, szóval magabiztosan várjuk az előttünk álló hétvégét és remélhetőleg képesek leszünk majd pontokat szerezni ezen a két versenyen.”

    Az Alfa Romeo neve mellett azonban már szerepel két pont a konstruktőri bajnokságban, amit még Antonio Giovinazzi szerzett meg. Az olasz versenyzőnek sikerült a kilencedik helyen végeznie a szezonnyitó Osztrák Nagydíjon és az idei szezonban eddig mindegyik versenyen jobban teljesített rutinos csapattársánál.

    Giovinazzi – csakúgy, mint Räikkönen – a C39 versenytempójában bízik és szerinte is az időmérős gondjaikat kell elsősorban orvosolniuk.

    „Már nagyon várom a dupla futamot Silverstoneban,” – árulta el az Alfa Romeo olasz pilótája. „Voltak nehéz versenyeink idén, de a csapatszellem továbbra is erős és tudjuk, hogy képesek vagyunk erősen visszavágni, ha mindannyian együtt dolgozunk.

    „A versenyeken mindig jól mentünk, ezt mindhárom alkalommal be is mutattuk. Ha sikerülne egy jó időmérőt összeraknunk, akkor már az első körtől képesek lennénk harcolni a pontszerző helyekért. Ez a következő célunk, amit meg kell valósítanunk, ha előrébb akarunk lépni.

    „Ausztriában már láthattuk, hogy ha kétszer versenyeztünk egy pályán, akkor bőven adódtak egyedi lehetőségeink. Biztos vagyok benne, hogy a maximumot fogjuk kihozni ebből a két versenyhétvégéből.”

    A hinwili istálló jelen pillanatban a nyolcadik helyen áll a konstruktőri bajnokságban, megelőzve az egy ponttal rendelkező Haast és a nulla pontos Williamst.

  • Horner: Hamiltont kevesebb kritika éri az ütközései miatt, mint Verstappent

    Horner: Hamiltont kevesebb kritika éri az ütközései miatt, mint Verstappent

    A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner úgy véli, hogy Lewis Hamilton kevesebbet kritizálják a balesetei miatt, mint a csapatában verseny Max Verstappent.

    A hatszoros világbajnok pilótára egy öt másodperces büntetést szabtak ki a versenybírák, miután bűnösnek találták őt az Alex Albonnal történt ütközése során. A baleset miatt a thai versenyző kipördült a kavicságyba, ezzel elveszítve egy dobogós helyezést vagy saját elmondása szerint egy futamgyőzelmet.

    Horner a verseny után adott interjújában elmondta, hogy ezen ütközés miatt kritikával kellett volna illetni Hamiltont, ugyanis Verstappent az ehhez hasonló megmozdulásaiért jelentősen lehúzta a média és a szakértők a múlt folyamán.

    „Láttam Alexet a vasárnapi vacsoránál és tisztán látszott rajta az, hogy még mindig bántja az eset,” – mondta az energiaitalosok csapatfőnöke. „Azonban a hétfői találkozásunkkor már azt láttam, hogy tettre kész és már nagyon várja a mostani hétvégét.

    „Alexet egy biztos dobogós helytől és lehet, hogy akár egy győzelemtől fosztották meg. Egy olyan abroncs volt az autóján, ami 1.2 másodperccel gyorsabb körönként, mint ami a Mercedeseken volt.

    „Alex tisztában volt vele, hogy gumimelegítési problémái lehetnek majd, szóval azonnal megpróbálta megelőzni Lewist az újraindítást követően. A külső ívről próbálkozott, meg is volt a tempóelőnye, azonban a két kerék ütközött és Alex a kavicságyban kötött ki.

    „Ugyan később kiesett, az ütközés akkor is frusztráló volt, ugyanis megvolt az esélyünk arra, hogy zsinórban harmadjára is megnyerjük a csapat hazai versenyét.

    „Lewist megbüntették, azonban a médiától is igazán több negatív kommentet kaphatott volna, mint ahogy azt Max kapott az elmúlt években pont az ilyen fajta manőverei miatt. Azonban Lewis személyében egy hatszoros világbajnokot tisztelhetünk, szóval más kategóriát képvisel, mint Max.”

    A milton keynesi istálló még pontot sem tudott szerezni a 2020-as szezon első versenyén a két kiesés miatt, ami miatt a konstruktői bajnokság utolsó helyén állnak, azonban Horner elmondta, készek visszavágni és megmutatni a valódi erejüket.

    „Készen állunk, hogy visszatérjünk a pódiumra. Nem csak az itt dolgozók, hanem a gyárban dolgozó mérnök is, akik az autó fejlesztésén fáradoznak nap, mint nap. Egy jó alappal rendelkezünk és erre kell építenünk.

    „Az világos, hogy a Mercedes az idei szezonra is hatalmasat fejlődött, azonban a Red Bull Ring egyedisége miatt nem szabad, hogy csupán egy versenyhelyszín alapján alkossunk véleményt róluk.”

  • Vettel visszavágott Verstappennek: Gyanúsan gyors a Red Bull

    Vettel visszavágott Verstappennek: Gyanúsan gyors a Red Bull

    Sebastian Vettel az időmérő utáni sajtótájékoztatóan viccelődött Max Verstappen és a Red Bull Honda sebességével. A német nagyon érdekesnek találta riválisa tempóját az egyenesekben a Brazil Nagydíjon.

    A holland versenyző nem épp a legkedveltebb személy jelenleg a Ferrarinál, a maranellóiák nem valószínű, hogy karácsonyi lapot küldenek a 22 éves pilótának azután hogy, Verstappen Austinban csalással vádolta őket.

    A Ferrari kijelentette, semmilyen szabályt nem szegtek meg, Sebastian Vettel éretlennek nevezte a Red Bull pilótáját, míg Charles Leclerc kijelentette, riválisuk nem tudhat semmit, ugyanis nem tagja az alakulatnak.

    Brazíliában jól kezdett pénteken a Ferrari, a Red Bull elmondása szerint hét tizedet kaptak a vörösöktől az egyenesekben, ám szombaton az osztrák csapat visszavágott, mindenkinél gyorsabbnak bizonyult és Max Verstappen révén megszerezték a pole pozíciót.

    A magas labda tehát adott volt, amit a négyszeres világbajnok mosolyogva csapott le a sajtótájékoztatón, majd nyilatkozatát megismételte a Ziggo Sportnak, annak a holland csatornának, akiknek Verstappen azóta elhíresült vádjait mondta.

    ,,Egy kicsit megleptek minket, nem a gyorsaságukkal, hanem az egyenesben mutatott sebességükkel. Ez egy kicsit gyanús. Nem hinném, hogy új specifikációjú erőforrást hoztak ide, így meglepődtünk. Mindig is egy kicsit gyorsabbak voltunk a többieknél az említett szakaszokon, de ma Max és Alex ugyanolyan tempót ment mint mi. Nem tudom miért, nem csináltunk másképp semmit.”

    Vettel saját teljesítményét is értékelte, a német elmondta a Q3-ban vétett egy kisebb hibát, ami végül megakadályozta őt abban, hogy megszerezze a pole pozíciót.

    ,,Az utolsó körömön az utolsó kanyarban volt egy kisebb hibám, de Max javítani tudott az idején, szóval minden rendben, ez az ő rajtelsősége. Örülök, hogy az első sorból indulhatok majd, meglátjuk mire lesz ez elég vasárnap. Az autó jól viselkedett, és az időmérőn egyre jobb és jobb érzés volt vezetni, remélem ezt a tendenciát a futamra is sikerül átmentenünk. Nehéz lesz, a Red Bull és a Mercedes nagyon jól kezeli az abroncsokat, de okkal végeztünk ott ahol. Meg van a sebességünk és az erőnk, meglátjuk mit hoz majd a verseny.”

  • Vettel reméli, hogy a Nigel Mansell bajusz szerencsét hoz majd neki

    Vettel reméli, hogy a Nigel Mansell bajusz szerencsét hoz majd neki

    Sebastian Vettel, aki olyan bajuszt növesztett magának, mint Nigel Mansell, az Auszráliában elszenvedett vereséget követően szeretne visszavágni Bahreinben a Mercedeseknek.

    „Bírom Nigelt,” – válaszolta a német arra kérdésre, miszerint a bajusza egy egyfajta tisztelgés a britek világbajnoka előtt. „Nigel egy fantasztikus ember, anno igazi oroszlánként versenyzett a Forma-1-ben.”

    Két héttel ezelőtt a négyszeres világbajnoknak még nem volt meg ez a fajta arcszőrzete, ugyanis a német akkor az arca teljes mértékben le volt borotválva.

    A barcelonai teszteket követően nagyon úgy tűnt, hogy a Ferrari lesz majd a legnagyobb favorit a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon. Ehhez képest a Mercedes pilóták brillíroztak, az olaszok versenyzői szenvedtek az Albert Parkban.

    Mindenki azt találgatta, hogy a maranellóiak képesek lesznek-e majd visszavágni a Bahreini Nagydíjon. Egyenlőre nagyon úgy fest, hogy a Ferrarinál megtalálták a probléma forrását, ugyanis az első szabadedzésen Charles Leclerc, a másodikon pedig Vettel volt a leggyorsabb.

    „Remélem, hogy a Melbourneben nyújtott teljesítményünk nem fog előfordulni többé,” – nyilatkozta a Ferrari németje. „A tesztek során nem volt semmi problémám az autóval, minden olajozottan működött. Azonban Ausztráliában olyan érzésen volt, mintha egy teljesen másik autót vezettem volna.”

    Vettelt annak érdekében szerződtették a Ferrarihoz még 2015-ben, hogy véget vessen az olaszok bajnoki nyeretlenségének. A Ferrari ugyanis a 2008-as konstruktőri vb cím óta egyetlen egy bajnoki címet sem tudott nyerni a száguldó cirkuszban.

    Vettel népszerűsége csökkent az utóbbi két évben, ugyanis a német pilóta 2017-ben és 2018-ban is képtelen volt lépést tartani Lewis Hamiltonnal. „A pontkülönbség Lewishoz képest nagyobb volt az utóbbi években, mint ahogy azt elképzeltük. Bevallom, nem jó érzés, hogyha az ember állandóan csak a második helyen végez az összetettben.

    „Idén erősebbnek érzem magam. Az előző évben rengeteg pozitív dolog történt velünk, leszámítva a szezon második felét. A Forma-1-ben az a természetes, ha nyersz. Azonban ha csak második leszel, akkor biztos egy borzalmas versenyen vagy túl. Ez a sajtó visszhangja, azonban nekem más a véleményem erről. Az előző évben igen is meg kellett dolgoznunk azért a második helyért még akkor is, ha az „csak” egy második hely.”

    Vettel legutolsó győzelmét még a tavalyi Belga Nagydíjon aratta, amit 251 nappal ezelőtt rendeztek meg. A bahreini aszfaltcsík azonban Vettel egyik kedvence, ugyanis a német pilóta pályafutása során négy alkalommal ünnepelhetett itt a dobogó legfelső fokán.

    Vajon sikerül-e a négyszeres világbajnoknak megszerezni az ötödik győzelmét a Bahrain International Circuiten, amivel egyben a nyeretlenségi szériáját is megszakítaná? Erre a kérdésre majd a vasárnapi futam leintése után kapunk majd választ!