Címke: visszatérés

  • Ricciardo: Alonso nem túl öreg a Forma-1-hez

    Ricciardo: Alonso nem túl öreg a Forma-1-hez

    A McLaren pilótája Daniel Ricciardo szerint a helyére érkező 39 éves Fernando Alonso még jó korban egy újabb sikeres F1-es karrierhez.

    Alonso két év szünet után az Alpine csapatánál tér vissza a száguldó cirkuszba. E két év alatt részt vett 2019-ben a hosszú távú világbajnokságban, ezen belül pedig megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt is. Emellett szintén abban az évben a daytonai 24 óráson is diadalmaskodni tudni, de kipróbálta magát az Indy500-on, illetve a Dakar Ralin is.

    A tavalyi szezonzárón pedig ismételten pályára vitte az első világbajnoki autóját.

    A kétszeres bajnok visszatérése kapcsán sokan nem is a képességeit nehezményezik, hanem a korát, hiszen idén már a negyedik x-et is befogja tölteni, Ricciardo szerint a korával semmi baj nincsen.

    „Fernando nem túl öreg. Láttam a belső kamerás felvételeit arról, amikor a 2005-ös Renaultot terelgette Abu Dhabiban. Nagyon király volt. Akárki is gondolja azt, hogy talán túl öreg a visszatéréshez, annak azt tudom mondani, hogy nagyon nem az. Csak egy fajta sebességet ismer: a padló gázt. Öröm volt nézni, ahogy dobálta az autót a kerékvetőkön.” – reagált az ausztrál.

  • 2021-ben visszatérhetnek a Mission Winnow feliratok a Ferrarikra

    2021-ben visszatérhetnek a Mission Winnow feliratok a Ferrarikra

    A rendkívül sok összeesküvés elméletet gyártó Mission Winnow logók újra láthatóak lesznek majd a Ferrarirokon a 2021-es szezonban.

    A Mission Winnow feliratok a Phillip Morris cégét reklámozzák és pont emiatt kezdtek el egyes emberek szkeptikussá válni. A Philip Morris ugyanis egy dohánycég és egyes emberek szerint a Mission Winnow feliratok burkolt dohányreklámok, ami pedig tilos a világ országainak túlnyomó részében.

    Azonban a Philip Morris kommunikációs igazgatója Tomasso di Giovanni szerint a Mission Winnowra vonatkozó pletykák teljes mértékben alaptalanok.

    A Phillip Morris weboldalán ugyanis az áll, hogy a Mission Winnow nem más, mint egy kommunikációs felület, amit a fejlődés, a nyíltság és a hajthatatlan keresés lehetőségeit szimbolizálja.

    „Nem egy terméket vagy egy céget reklámozunk,” – nyilatkozta Di Giovanni az egyik holland napilapnak.  „A visszatérésünk természetesen attól is függ majd, hogy az adott országban engedélyezett-e a reklámunk. Azonban rövid időn belül szeretnénk bejelenteni, hogy a Misson Winnow feliratok ismét láthatóak lesznek majd a Ferrarikon.”

  • Kyvat célja: Újabb visszatérés a Forma-1-be és a világbajnoki cím

    Kyvat célja: Újabb visszatérés a Forma-1-be és a világbajnoki cím

    A Forma-1-ből ismételten kikerülő Danyil Kvyat kijelentette, hogy most sem fogja feladni a visszatérését, noha már másodszor került partvonalon kívülre 2014 óta.

    Kvyat helyét az AlphaTaurinál a japán újonc Yuki Tsunoda veszi át idénre, aki a Red Bull és a Honda támogatását élvezi és harmadik volt tavaly a Formula 2-ben.

    Mielőtt hivatalossá vált a japán érkezése, az orosz így nyilatkozott:

    „Szükség volt rám 2019-re és 2020-ra. A célom az volt, hogy megpróbálja jó munkát végezni a csapat számára ezekben az években és akkor majd meglátjuk mi lesz. Úgy érzem, hogy sikerült a legjobbamat nyújtanom, személy szerint elégedett vagyok, mert remek munkát végeztem. Természetesen mindig is a világbajnoki címért akartam harcolni és erre egyre éhesebb és éhesebb leszek, meg fogok próbálni visszatérni és elérni ezt.” – fogalmazott akkor.

    Kvyat 2014 debütált a száguldó cirkuszban, majd 2015-ben már Daniel Ricciardo csapattársa volt a Red Bullnál, ahol 2016-ben a szezon során cserélték meg Verstappennel. 2017 végén azonban elvesztette a helyét, amikor is érkezett Pierre Gasly és Brendon Hartley.

    Egy éves Ferraris tesztelés után 2019-ben visszatért a volt csapatához, ahonnan ismét kiszorult.

    „Ahogy a karrierem mindig is mutatta, hogy lehet egy lövésed, ha jókor vagy jó helyen. A világbajnoki címhez azonban sok mindennek kell jókor jó helyen lennie. Tovább fogom nyomni, és a legjobbamat igyekszem majd mindig adni.” – tette hozzá.

  • Rich Energy: Vissza fogunk térni a Forma-1-be!

    Rich Energy: Vissza fogunk térni a Forma-1-be!

    A Rich Energy alapítója William Storey a közösségi média felületén írta azt a minap, hogy vissza fognak térni a Forma-1-be. Az energiaitalokat forgalmazó cég azonban azt nem erősítette meg, hogy egy pilóta vagy egy csapat támogatójaként kívánnak visszatérni a száguldó cirkuszba.

    A Rich Energy neve egyáltalán nem ismeretlen a Forma-1-ben, ugyanis az energiaitalgyártó a 2019-es szezon során a Haas csapat főtámogatója volt. Azonban nem a teljes szezon során, ugyanis a hónapokon át tartó viaskodást követően a Rich Energy és a Haas útjai idő előtt váltak külön.

    A balhét követően még az is benne volt a pakliban, hogy a Rich Energy átpártoljon a Williams csapatához, hogy őket támogassák a továbbiakban. Azt nem tudni, hogy ezt az ajánlatot a grovei istálló utasította-e vissza, vagy csak egyszerűen szó sem volt arról, hogy a Storey által vezetett cég valóban hajlandó lenne támogatni anyagilag a Williams csapatát.

    És ez még nem minden, ugyanis ezen kívül a cégnek még pereskednie is kellett a logójuk miatt, ami kísértetiesen hasonlít a Whyte Bike bringacsapatának logójához, ami miatt be is perelték őket a védjegylopásuk miatt.

    Emellett még Red Bull is beperelte a Rich Energyt, ismét szerzői jogsértés miatt. A Rich Energy ugyanis folyamatosan leszólta a Red Bullt: jogtalanul használták a „Szárnyakat ad” jelmondatukra utaló „Szarvakat ad” kifejezést, valamint a Twitteren írt posztjaik mögött előszeretettel használták a BetterThanRedBull (jobb a Red Bullnál) hashtaget.

    Egy olyan cégről, akik ilyen rövid idő alatt ennyi balhét voltak képesek létrehozni, nehezen tűnhet hitelesnek. Szóval Storey ezen kijelentését – miszerint vissza fognak térni a Forma-1-be – érdemes némi kritikával fogadni.

  • Sainz szívesen látná Alonsot és a fiát is a dobogón 2021-ben

    Sainz szívesen látná Alonsot és a fiát is a dobogón 2021-ben

    A spanyol Forma-1 szurkolók számára egy rendkívül izgalmas 2021-es szezon vár. Nem csak a ferraris karrierjét megkezdő Carlos Sainz Jr, hanem mellette még az Alpine-ná alakuló Renaulthoz visszatérő Fernando Alonsonak is szurkolhatnak majd a spanyolok.

    A Ferrari leendő pilótájának édesapja egyáltalán nem egy ismeretlen ember a motorsport világában. Carlos Sainz Sr ugyanis egy igazi rally legenda és idén már harmadjára nyerte meg a Dakar Rallyt.

    Sainz Sr pedig a Forma-1-et is előszeretettel követi figyelemmel. Nem csak azért, mert a fia ott versenyez, hanem Alonso miatt is, akivel jó barátságot ápolnak.

    „Carlos rendkívül motivált és tudatában van annak, hogy mekkora lehetőséget kapott a Ferraritól, akik szinte biztosan fejlődni fognak a következő szezonra,” – véli az idősebbik Sainz. „Remélhetőleg ő és Alonso is készen áll a következő év kihívásaira és bízom benne, hogy mindkettőjüket láthatjuk majd a pódiumon.

    Sainz Sr az idei Dakart Alonsoval egy mezőnyben teljesítette, ahol első kézből láthatta kétszeres világbajnok honfitársa elhivatottságát.

    „Biztos vagyok benne, hogy Fernandonak az egyik legnagyobb célja az lesz az F1-es visszavonulását, hogy újra elinduljon a Dakar Rallyn és megnyerje azt.”

  • Russell: A Mercedes vezetése után nehéz volt visszaülni a Williamsbe

    Russell: A Mercedes vezetése után nehéz volt visszaülni a Williamsbe

    George Russell felfedte, hogy a mercedeses beugrása miatt rendkívül nehezére esett visszatérni a Williams csapatához.

    A fiatal brit fantasztikus teljesítményt nyújtott a Szahíri Nagydíjon, azonban a második bahreini versenyt követően Lewis Hamilton már vissza tudott térni Abu Dhabiban, miután a szezonzáró hétvége előtt képes volt negatív koronavírus tesztet produkálni. Russellnek emiatt vissza kellett ülnie a Williamsbe, ami valljuk be, hogy nem a leggyorsabb autóval rendelkező csapat volt a 2020-as szezon során.

    A 22 éves brit pilóta a két autóval megélt tapasztalatairól is beszélt. Elmondása szerint nagyon könnyű volt megszoknia a W11-et és megszokni a légkört a bajnoki címvédő istállónál a Williamsnél eltöltött ideje ellenére.

    „Nehéz volt visszaülni a Williamsbe, ugyanis most már tudom, hogy milyen jó is azt a Mercedest vezetni,” – magyarázta Russell. „A W11 egy olyan autó, amiről minden versenyző álmodik.”

    „A Mercedesben ülve néha már azt éreztem, hogy nem is én vezetem az autót, hanem pont fordítva. Olykor-olyakor kellett korrigálnom, de akkor is hihetetlen érzés volt.

    „Nyilvánvaló, hogy egy versenyző akkor tudja igazán megmutatni a benne rejlő potenciált, ha egy jó autó van alatta. Ezt az autót pedig tiszta élvezet volt vezetni és talán ezért is sikerült vele azonosulnom olyan gyorsan,” – zárta Russell, aki a Szahíri Nagydíjon a bravúros kilencedik helye mellett még a verseny leggyorsabb körét is megfutotta.

  • Binotto a bahreini versenyeket is kihagyja

    Binotto a bahreini versenyeket is kihagyja

    A Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto a Török Nagydíj után  a most hétvégén kezdődő bahreini dupla hétvégén sem lesz jelen a helyszínen. Az olasz istállónak egyértelműen a konstruktőri bajnokság harmadik helye a cél, azonban ehhez a Racing Pointot, a McLarent és a Renault-t is meg kellene előzniük.

    Binotto neve ugyan ott van a csapatfőnöki sajtótájékoztató listáján, azonban ezen a sajtótájékoztatón akár valamelyik online platformon is megjelenhet. Több olasz forrás szerint Binotto azért fogja kihagyni a 2020-as szezon utolsó versenyeit, hogy első kézből figyelhesse és segíthesse a Maranellóban dolgozó mérnökök munkáját, akik már nagy üzemben a 2021-es autó fejlesztésén dolgoznak.

    A svájci-olasz szakember számára rosszul jött ki, hogy pont az Isztambul Parkban nem volt jelen, ugyanis csapata ezen a hétvégén érte el legjobb eredményét. Sebastian Vettel régi formáját idézve zseniális versenyzéssel szerezte meg a harmadik helyet, amíg a csapattárs Charles Leclerc akár második is lehetett volna, de végül egy elfékezés miatt a negyedik helyen látta meg a kockás zászlót.

    Mivel Binotto a Bahrain International Circuiten sem lesz jelen, a Ferrari sportigazgatója Laurent Mekies fogja helyettesíteni őt, csakúgy, mint az isztambuli versenyhétvégén.

  • A híres kommentátor örülne Malajzia visszatérésének

    A híres kommentátor örülne Malajzia visszatérésének

    Alexey Popov nagyon reméli, hogy a Sepangban található maláj pálya része lesz a Forma-1 2021-es versenynaptárának.

    Mivel a Vietnami Nagydíjat 2021-ben sem fogják megrendezni, így a száguldó cirkusz 23 fordulós naptárának egyik helye még nem foglalt. Olyan helyszínek pályáznak ezen megüresedett helyre, mint Portimao, Isztambul vagy éppen Imola, azonban sokan szívesen látnák Malajziát is újfent a versenynaptárban.

    „Mindenki Isztambult és Sepangot hozta fel,” – nyilatkozta Popov, aki Oroszországban kommentálja a Forma-1-et.

    „Személy szerint nagyon szeretem a maláj aszfaltcsíkot. Már az első versenyen is ott voltam a helyszínen, amit 1999-ben rendeztek meg. Ez volt az első komolyabb „Tilke-pálya” és rögtön a szívemhez nőtt.

    „Számomra ez volt a Forma-1 legnagyobb vesztesége, amikor kiderült, hogy 2017-ben lesz az utolsó Forma-1-es Maláj Nagydíj. Szóval, ha engem kérdeznének meg arról, hogy melyik pályát látnám szívesen a Vietnami Nagydíj helyén, a választásom egyértelműen Sepangra esne.

    „Ha az idei helyszínek valamelyike kerülne be, akkor remélem, hogy Isztambul lesz a befutó. Az aszfalttal addigra már nem lesz baj. Az első austini versenykor is pont ugyanez volt a probléma és a versenyzők akkor is legalább ugyanannyira küszködtek a tapadással, mint most a Török Nagydíj hétvégéjén.”

  • Alonso állítja, nem olyan lesz a visszatérése, mint Schumacheré volt

    Alonso állítja, nem olyan lesz a visszatérése, mint Schumacheré volt

    Fernando Alonso jövőre már a negyvenet tölti, ám legalább két évre visszatér a Forma-1-be. De így is egy évvel fiatalabb lesz, mint Michael Schumacher volt, amikor 2010-ben visszatért. A spanyol viszont úgy érzi, az ő visszatérése sikeresebb lesz, mint egykori német riválisáé.

    A hétszeres világbajnok a Mercedesnél húzott le három évet, ami alatt egy pole pozíció és egy dobogó jött össze neki. Általában csapattársa, Nico Rosberg gyorsabbnak bizonyult nála az évek alatt. Tehát számos rajongó csalódásnak titulálja Schumacher visszatérését, Alonso viszont biztosítja szurkolóit, hogy nekik nem kell ilyentől félniük.

    „Schumacherrel ellentétben én egy gyengébb autót vezettem karrierem legutóbbi éveiben” – szögezte le. „Most egy jó autóban lesz lehetőségem visszatérni, ez pedig meglepheti a rajongókat.”

    A spanyol rohamtempóban készül, legutóbb Bahreinben tesztelt, és elárulta, hogy a nyaka még nem elég erős, szóval még van mit tennie. Már csak azért is, mert a csapattársa bizonyított már nagyobb nevek ellen.

    „Esteban Ocon egy nagyon erős pilóta, kisebb kategóriákban olyan pilótákat volt képes legyőzni, mint Max Verstappen vagy Charles Leclerc” – mondta róla Alonso.

  • Alonso: A Renault hihetetlen munkát végez 2020-ban

    Alonso: A Renault hihetetlen munkát végez 2020-ban

    Fernando Alonso úgy nyilatkozott, hogy a Renault rendelkezik mindennel amire csak szükségük van ahhoz, hogy sikeres legyen a csapat.

    Két év szabadság után a spanyolok kétszeres világbajnoka jövőre visszatér a Forma-1-be a francia csapathoz, amely jövőre már az Alpine néven fog futni. Múlt héten Alonso látogatást tett Enstoneban, illetve Viryben, a Renault gyáraiban.

    „Ezek érzelmekkel teli napok voltak.” – mondta Alonso a Corriere dello Sport-nak.

    „Rengeteg dolog változott. Új a szimulátor, a szélcsatornát is fejlesztették, de azért a legfontosabb dolgokban nem történt változás – az irodában és a konditeremben.”

    „Kicsit olyan volt, mint az első nap az iskolában, sok dolgot kell tanulni, illetve meg kell emészteni az információkat, de rendkívül produktív volt.” – mondta Alonso.

    „Követtem egy programot a szimulátorban, hogy egy kicsit megszokjam az autót, és teszteljem a rendszereket. Legutóbb, amikor itt voltam, ez a szimulátor még nem létezett.”

    „Ezek után meetingeken vettem részt a kulcsemberekkel, hogy megértsem a jövő évi tervet.” – mesélte a spanyol.

    Valószínűleg Alonso a következő hetekben mehet majd egy két éves Renault-val, hogy felkészüljön az Abu Dhabiban megrendezésre kerülő tesztre.

    A kétszeres világbajnok még hozzátette, szerinte jók a kilátások 2021-re és az elkövetkezendő évekre az Alpine csapatának:

    „Azt hiszem minden rendelkezésükre áll a jövőt illetően. Az elmúlt pár versenyen mindenkit lenyűgöztek, így engem is. Az, hogy a Renault újra erősnek tűnik, az mindenkinek jó és örülök, hogy látom ezt a folyamatot.”

    „Még mindig hosszú az út, és a középmezőny elképesztően szoros, de azt gondolom, hihetetlen munkát végeztek a pályán.” – mondta Alonso.

    „Mindent meg fogok tenni, amit a csapat elvár tőlem – napokat tölteni a szimulátorban, segítséget fogok nyújtani bizonyos hétvégéken, és elérhető leszek, bármire legyen szüksége a csapatnak.” – zárta a spanyol.