Címke: visszatérés

  • Budkowskit meglepte, hogy ilyen nehezen megy Alonso visszatérése

    Budkowskit meglepte, hogy ilyen nehezen megy Alonso visszatérése

    Az Alpine egyik vezetője, Marcin Budkowski elárulta, nem számított arra, hogy ilyen nehézkes lesz a Forma-1-be való visszatérés Fernando Alonso számára.

    Viszont le kell szögezni, nem a kétszeres világbajnok az egyetlen, aki még nem tudott beilleszkedni új csapatába. Az átigazoló pilóták közül senkinek sem volt könnyű az első néhány verseny.

    „A szezon elején azt mondtam, Sebastian Vettelnek kelleni fog 3-4 verseny, hogy beleszokjon” – nyilatkozta Marc Surer a csapatot váltókról. „Ricciardo esetében azt látjuk, hogy most már elkezdett javulni, de Vettel, Sainz, Pérez és mások esetében még nincs minden rendben.”

    A korábbi Forma-1-es pilóta szerint ennek hátterében a nagyon kevés téli tesztlehetőség és a modern autók komplexitása állhat, de tényleg nem számított arra, hogy ilyen sok idő kell.

    Marcin Budkowsi mindenképp egyetért ezzel, a lengyel a visszatérő, télen balesetet szenvedő Fernando Alonso kapcsán szólalt meg a témában.

    „Manapság nehéz beilleszkedni egy új csapatba” – mondta az AS hasábjain. „Fernando elképesztően tehetséges, de nem felejthetjük el, hogy a Forma-1 egy másik szint más kategóriákhoz képest, és nem csak a vezetésről szól. Itt 100%-ot kell kihoznod az autóból.”

    Budkowski nem tud időt mondani, hogy mikorra sikerül teljesen beilleszkednie Alonsónak: „Ötletem sincs. De még mindig tudja, hogy ő Fernando Alonso. Nem lassulsz le csak úgy egyik pillanatról a másikra. A nagyon szerény és érett hozzáállásával természetesen el fog jönni. Reálisan nézve, nem hiszem, hogy Fernando bármit is alábecsült volna. Másfelől azt sem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz majd neki.

    A mezőny többségével szemben más taktikát választó Alonso a Spanyol Nagydíjon 17. lett.

  • A nézők hamarosan visszatérhetnek a Forma-1-es versenyekre

    A nézők hamarosan visszatérhetnek a Forma-1-es versenyekre

    Már nem kell sokat várni arra, hogy újra nézők előtt rendezhessenek futamokat a Forma-1-ben. Mindez annak ellenére tűnik valószínűnek, hogy a soron következő három versenyen biztosan üresek lesznek majd a nézőterek.

    Ezen optimizmusnak ugyan van valóságalapja, azonban csalóka, mert például a Kanadai Nagydíjat tavalyhoz hasonlóan idén sem fogják tudni megrendezni. A montreáli futam helyét Isztambul kapta meg a száguldó cirkusz versenynaptárában.

    A jó híreket azonban a Hungaroring vezérigazgatója Gyulai Zsolt közölte az auto és motorsport szerelmeseivel, ugyanis Magyarország már nézők előtt szeretné rendezni az idei Magyar Nagydíjat augusztus elsején.

    „A jegyek értékesítése már elkezdődött a versenyre és mindannyian reméljük, hogy a járványhelyzet javulni fog augusztusra olyan mértékben, hogy már nézők előtt tudjuk rendezni a versenyt csakúgy, mint a hazánkban levő futball mérkőzéseket,” – nyilatkozta Gyulai.

    A Hungaroring igazgatója mellett a silverstonei aszfaltcsík ügyvezető igazgatója Stuart Pringle is izgatott a nézők miatt.

    „Szinte már az összes jegyet el tudtuk adni a vasárnapi versenyre, a szombati kvalifikációs futam pedig egy remek és egyedi lehetőséget biztosít majd a helyszínre látogatók számára,” – véli Pringle.

    Végezetül pedig a monacói Hebdo számolt be arról, hogy a COVID-19 miatt érvényben levő korlátozások enyhülnek majd a hercegség területén és ebből következik, hogy a Forma-1-es Monacói Nagydíjat minden bizonnyal szurkolókkal teli lelátok előtt rendezik majd meg.

    A monacói lap értesülései szerint a szervezők sok lehetőséget mérlegelnek, beleértve azt is, hogy csupán a maximális kapacitás felét érheti el a nézők száma a versenyhétvége folyamán.

  • Már barátja, Webber sem hisz Alonso gyorsaságában

    Már barátja, Webber sem hisz Alonso gyorsaságában

    Korábbi kollégája és barátja, Mark Webber szerint Alonso visszatérése korántsem lesz olyan fényes, mint ahogy azt sokan várják.

    „Nagy szurkolója vagyok Fernandónak, és ezt ő is tudja. De ő is aggódott egy kicsit, tudta, hogy nem lesz könnyű. Ha Alonso, Schumacher vagy Lauda a neved, a visszatérés nem a legegyszerűbb dolog.”

    Webber szerint a motivációval nincs probléma, inkább azzal, hogy az Alpine, a Forma-1 és a szurkolók nem tudják majd kivárni, amíg újra fel tudja venni a fonalat.

    „A Forma-1 nem ismeri a türelmet. Ez a csúcs, szóval nem mondhatod azt, hogy bocsi nekem még kell egy kis idő.” – véli az ausztrál.

    „A kétségem: a mai Fernando vajon le tudná a 25 éves önmagát? Ez a kérdés. Ugyanolyan jó, több tapasztalata van, de ugyanolyan gyors és bátor, mint akkor? De ez egy olyan kérdés, amire csak ő tudja a választ.”

    „Nézzük meg Valentino Rossit.” – vetette fel Webber. – „Nem jó látni, ahogy szenved, de a stopper nem hazudik.”

     

  • Növelték az egyetlen DRS zóna hosszát Imolában

    Növelték az egyetlen DRS zóna hosszát Imolában

    Az Imolában található egyedüli DRS zónát meghosszabbította az FIA a hétvégén esedékes Made in Italy Emilia Romagna Nagydíjra.

    A Forma-1 azért térhetett vissza Imolába a tavalyi szezonban 2006 után, mert a sportág vezetőinek jelentős mértékben át kellett alakítania a versenynaptárat és így az Autodromo Enzo e Dino Ferrari is helyet kaphatott számos új helyszín mellett.

    A 2006-ban használt vonalvezetést azonban részben megváltoztatták az előzések számának növeléséért. A Variante Bassa sikánt eltávolították, amivel egy padlógázas szakaszt alakítottak ki a pálya utolsó kanyarja, a Rivazzát követően egészen az egyes kanyarig. Ez a pálya egyetlen olyan szakasza, ahol a versenyzők nyithatják az állítható hátsó szárnyukat a versenyhétvége folyamán.

    Tavaly az érzékelési pont a második Rivazza kanyar után helyezkedett el és a hátsó szárnyat már csak a 19-es kanyar után lehetett kinyitni, nem sokkal a célvonal előtt. Idén ez a pont az első Rivazza előtt lesz 20 méterrel és a versenyzők már a 19-es kanyar előtt kinyithatják a DRS-t, így valamivel hosszabb ideig élvezhetik az ezzel járó előnyt.

    A pályán ezen a változtatáson kívül semmit nem fognak változtatni.

  • 70 évesen visszatér az autóversenyzéshez Hans-Joachim Stuck

    70 évesen visszatér az autóversenyzéshez Hans-Joachim Stuck

    Pár hónappal a 70. születésnapja után ismételten éles, tétre menő versenyen ül be a pilótafülkébe a korábbi Forma-1-es pilóta Hans-Joachim Stuck.

    A német versenyző, aki január 1.-jén ünnepelte a hetedik x-et, tartalmas autóversenyzői pályafutását tudhatott magáénak fénykorában. A 70-es években 81 F1-es futamon állt rajthoz, emellett pedig 1986-ban és 1987-ben megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt.

    Stuck visszatérésére már a mostani hétvégén sor kerül, hiszen ott lesz a GT2 European Series monzai idénynyitóján egy 660 LE-s KTM X-Bow GT2 volánja mögött, az osztrák Kris Rosenberger csapattársaként.

    Hivatalosan 2011-ben a nürburgringi 24 órás verseny után zárta le az autóversenyzői karrierjét, de azóta is fel-felbukkant bizonyos versenypályákon. Utolsó versenye óta azonban 4 év telt el, ugyanis a korábbi DTM-bajnokként 2017-ben részt az Audi TT Cup legendák versenyén. Tavaly év elején pedig a régi March Forma-1-es autójával vett részt egy kis jeges száguldáson Zell am See-ben.

    E sorozat erőteljes versenyautóiról is ismert, ahol az amatőr pilótákat célozzák meg, vagyis olyanokat, akiknek a versenyzői licenszük ezüst vagy bronz besorolású.

    Nem Stuck lesz az egyetlen ismert versenyző a mezőnyben, szintén egy KTM-et fog vezetni, a holland túraautós legenda és korábbi Le Mans-i bronzérmes, 57 éves Peter Kox is.

    A GT2 European Series idény négy versenyből áll, Monza után Hockenheim, Silverstone következik és július elején a Paul Ricardon zárul a szezon.

  • Albon célja továbbra is a Forma-1-be való visszatérés

    Albon célja továbbra is a Forma-1-be való visszatérés

    Alex Albon elmondta, hogy a Red Bull csapatánál betöltött tartalék és fejlesztő pilótai szerepét sokkal fontosabbnak tekinti a DTM-nél, ahol az idei szezonban fog versenyezni.

    Miután a brit-thai pilóta elveszítette a Forma-1-es ülését a Red Bull csapatánál Sergio Pérezzel szemben, így egy másik szériát kellett keresnie magának. Albon választása végül a DTM-re esett, ahol egy Ferrari AF Corse 488 GTE-vel fog majd versenyezni.

    Mivel Albonnak a Forma-1-es versenyhétvégéken is meg kell jelennie, így két versenyt, egészen pontosan a DTM szezon hatodik és nyolcadik lesz majd kénytelen kihagyni. A brit-thai fiatal elmondta, hogy a legjobbját fogja nyújtani a DTM-ben, azonban most inkább a Forma-1-es visszatérés foglalkoztathatja, habár ez a többi pilóta teljesítményétől és az adandó lehetőségektől is függ majd.

    „Nem igazán foglalkoztat a DTM,” – idézi a Red Bull egykori pilótájának szavait a Motorsport.com. „Az viszont már sokkal inkább, hogy a tartalék és fejlesztő pilótaként maximálisan helyt álljak a Forma-1-ben.

    „A Forma-1-ben sok dolog függ attól, hogy a versenyzők miként teljesítenek és a csapatoknak mik a céljaik. Meglátjuk majd, hogy mi lesz, mindenesetre fél szemmel mindenféleképpen nézni fogom a lehetőségeket.

    „A DTM-ben sok múlik a BoP-n, azonban nem ez a sorozat számomra az elsődleges. Természetesen lelkesen fogok itt is versenyezni, azonban a szimulátorozás és az F1-ben levő kötelességeim fontosabbak lesznek ennél.

    Albon hozzátette, hogy nem lát a sportautózásban komoly potenciált, ezért nem is szeretne túl sokáig ebben a kategóriában versenyezni.

    „Még mindig a Forma-1 a fő célom. Ha ez nem jön össze, akkor majd meglátjuk, mi lesz. A sportautózás nem egy olyan dolog, amit hosszú ideig csinálnék,” – zárta Albon.

  • Correa újra autóba ült és megmutatta különleges sisakfestését is

    Correa újra autóba ült és megmutatta különleges sisakfestését is

    Juan Manuel Correa még egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy megejthesse a visszatérését. Az amerikai-kolumbiai pilóta részt vett az FIA Formula 3 két napos kollektív tesztjén Spielbergben az ART Grand Prix csapatával és a tervek szerint ott is fog majd versenyezni az idei évben.

    Correa másfél évvel ezelőtt keveredett egy szörnyű balesetbe Spa-Francorschampsban, ahol Anthoine Hubert az életét vesztette. Ez a tragédia a Formula 2-ben történt és az Alfa Romeo juniorja a Charouz csapatánál versenyzett.

    A baleset következtében a fiatal amerikai-kolumbiai pilóta lábai komoly mértékben megsérültek, ami miatt számos műtéten túl kellett esnie. Azonban a rehabilitáció jól sikerült Correa számára és mindössze másfél évvel a balesetet követően képes volt autóba ülni.

    „Örülök, hogy a történtek után újra itt lehetek,” – mondta Correa. „A célom még mindig a Forma-1 elérése és a Formula 3 lesz ennek az útnak első komolyabb lépcsőfoka, amit meg kell ugorjak.”

    Correa még a szombati teszt kezdete előtt bemutatta az idén használatos sisakját, amin több helyen is rajta van elhunyt barátjának a neve és a róla elhíresült AH19 logó.

    „Szeretném bemutatni nektek a sisakomat, amit az idei szezonban fogok majd használni,” – magyarázta Correa a videóban, amit a közösségi média felületeire is feltöltött.

    „Nyilvánvalóan ez egy különleges sisak, mivel ezt fogom használni a visszatérésemkor. A saját, eredeti dizájnomat fogom alkalmazni és természetesen Anthoine is mindig velem lesz.

    „A sisakom tetején és hátulján ott lesz ugyanis az AH19 logó. Szerintem nagyon jól sikerült és már alig várom, hogy elkezdődjön a szezon.”

    Correanak a Mercedes junior Frederik Vesti és Alex Smolyar lesz a csapattársa az ART Grand Prix csapatánál.

    A Formula 3-as szezon Barcelonában veszi majd kezdetét a május 7-ei hétvégén és a szezon esélyeit többek között az egyik Podcast epizódunkban is latolgattuk.

  • Hülkenberg lesz az Aston Martin és a Mercedes tartalék pilótája

    Hülkenberg lesz az Aston Martin és a Mercedes tartalék pilótája

    Hivatalossá vált, hogy Nico Hülkenberg lesz a Mercedes és az Aston Martin tartalékpikótája. A német versenyzőnek ezzel megvan a lehetősége, hogy ideiglenesen visszatérjen az F1 mezőnyébe, ha az előbb említett két csapat versenyzőjével történne valami, ami miatt nem tudnának rajthoz állni.

    Hülkenberg a hírt saját maga jelentette be a Servus TV műsorában, ahol egy műsorba hívták meg sztárvendégnek. A Renault egykori pilótája a szerepéből adódóan gyakran jelen lesz majd a Forma-1-es Paddockban a 2021-es szezon folyamán.

    Hülkenberg a tavalyi szezonban is rajthoz állhatott három versenyen a Racing Point csapatával. Először a két silverstonei hétvégén Sergió Pérez kiesése miatt, majd az Eifel Nagydíjon Lance Stroll betegeskedése miatt ülhetett autóba.

    Az Aston Martin csapatfőnöke Otmar Szafnauer biztosan örül a hírnek, ugyanis a szakember a korábbiakban azt nyilatkozta, hogy szívesen látná Hülkenberget a csapatnál állandó tesztpilótaként.

    A Mercedesnél ugyanakkor kevesebb esélye lehet a beugrásra, ugyanis Lewis Hamilton egyszer már túlesett a koronavíruson és ha Valtteri Bottasszal történne valami, akkor Toto Wolffék valószínűleg megint George Russellt fogják preferálni a tapasztalt német pilóta helyett.

  • Hamarosan nyilvánosság elé állhat Michael Schumacher?

    Hamarosan nyilvánosság elé állhat Michael Schumacher?

    A német In Touch magazin taglalta azt a kérdéskört, hogy a közvélemény mikor láthatja majd ismételten a már hét éve balesetet szenvedett Michael Schumachert.

    A forrás szerint ez a sokak által nagyon várt pillanat nem is olyan sokára eljöhet. Szerintük ugyanis a német legenda lánya, a 23 éves Gina Maria Schumacher és vőlegénye Iain Bethke még idén kimondhatják a boldogító igent. A kérdés már csak az, hogy a büszke apuka vezeti-e a lányát az oltár elé? A németek szerint nem kizárt.

    A magazin beszámolója alapján ugyan a pár még nem árulta el az esküvőjük időpontját, de sokan biztosra veszik, hogy a dátum augusztus 1. lesz, ami Michael és Corinna Schumacher házasságának is a napja egyben.

    A nyilvános visszatérést a közeli ismerőse, Jean Todt szavaira alapozzák, aki elmondta, hogy mindent megtesznek ezért. Noha így nem versenyoverállban, hanem inkább szmokingban mutatkozhat újra.

    Az In Touch magazin még hozzátette azt is, hogy az ünnepi ruhát lehet, hogy nem csak a nagy napra veszi elő, hanem a Schumacher-film bemutatójára is. Ezt a dokumentumfilmet már párszor elhalasztották, a kulisszák mögött azonban olyan pletykák merültek fel, miszerint Schumacher személyesen szeretne ott lenni a premieren, de eddig nem volt még olyan állapotban, ezért csúsztatták tovább a bemutató időpontját.

    Mindezek mellett pedig az 52 éves bajnoknak az is hatalmas lelki erőt adhat, hogy láthatja a saját fiát a Forma-1-ben.

  • Visszatér a versenyzéshez a két éve horrorbalesetet szenvedő Correa!

    Visszatér a versenyzéshez a két éve horrorbalesetet szenvedő Correa!

    Juan Manuel Correa vissza fog térni a versenyzéshez kevesebb, mint két évvel a spai horrorbalesetét követően. Az ecuadori-amerikai pilóta – akivel két éve még interjút is készítettünk Spielbergben – a Formula 3-ban fog majd versenyezni az ART Grand Prix csapatánál.

    Correa még a Formula 2 spai főversenyén keveredett bele abba a tragikus balesetbe, aminek következtében Anthoine Hubert az életét veszítette. A Charouz egykori versenyzőjének jobb lábában szinte szilánkosra törtek a csontok, ami miatt rengeteg műtéten kellett átesnie az utóbbi időszakban.

    A 21 éves Correa azonban 16 hónappal a balesete után úgy döntött, hogy nem adja fel az álmait és visszaül a volán mögé, hogy tovább hajszolhassa azokat.

    „Először is nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhetek azután, ami történt velem,” – nyilatkozta az Alfa Romeo junior pilótája a bejelentését követően. „Rendkívül hálás vagyok az ART GP-nek, hogy hittek bennem és engem bíztak meg erre a feladatra. Ez rendkívül sokat jelent nekem, ugyanis a Forma-1-hez vezető úton ez lesz az első komolyabb lépcsőfok, amit sikeresen kell majd vegyek.

    „A céljaim lehet, hogy ambiciózusok, ugyanis több, mint másfél éve nem vezettem semmi féle autót és emiatt sokat kell még tanulnom. Az idei szezonnak rendkívül nyitottan vágok majd neki, nem fogom magam felesleges nyomás alá helyezni és a legjobbamat fogom nyújtani, hogy elérjem azt, amit a legjobban szeretek: nyerni,” – zárta Correa.