Címke: visszatérés

  • Hamilton hivatalosan is visszatért a közösségi médiába

    Hamilton hivatalosan is visszatért a közösségi médiába

    Lewis Hamilton egy hat szavas poszttal törte meg a közösségi médiára vonatkozó szünetét. A hétszeres brit világbajnok a sok összeesküvést szülő Abu Dhabi Nagydíj óta először adott hírt magáról a nagyközönségnek és róla készült kép mellé azt írta, hogy „távol voltam, de most már újra itt vagyok.”

    A Mercedes klasszisa nagyon közel állt ahhoz, hogy megszerezze nyolcadik világbajnoki címét, azonban Nicholas Latifi a verseny legutolsó szakaszában összetörte a Williamsét, amivel nullára olvadt az előnye a közvetlen riválisával, Max Verstappennel szemben. Amíg a Red Bull behozta a holland pilótát friss kerekekért a biztonsági autó mögött, addig a brackley-i istálló kinthagyta Hamiltont a pályán. Mint utólag kiderült, ez hiba volt, ugyanis az FIA versenyigazgatója Michael Masi mégis elengedte a két bajnoki rivális közt levő lekörözötteket, aminek köszönhetően Verstappen megelőzhette a brit csillagot az utolsó körben, amivel a győzelem mellett a világbajnoki címet is elvette tőle.

    Hamilton annyira megsértődött a történtek miatt, hogy a hivatalos FIA díjátadó gálán sem vett részt a Mercedes csapatfőnökével, Toto Wolffal karöltve. Mindezek mellett mindenkit kikövetett a közöségi média oldalán és egyes források elkezdték azt a pletykát terjeszteni, hogy a hétszeres világbajnok visszavonul, és nem tölti ki a 2023-ig szóló szerződését.

    Azonban most maga Hamilton jelentette be, hogy maradni fog és ezzel már biztosra vehető, hogy a brit klasszis újult erővel fogja várni a 2022-es szezont, ahol megpróbálhatja visszaszerezni Verstappentől a bajnoki koronát.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

  • Lewis Hamilton visszatért! – VIDEÓVAL

    Lewis Hamilton visszatért! – VIDEÓVAL

    Ugyan az utóbbi időben rengeteget spekuláltak Lewis Hamilton visszavonulása kapcsán, azonban a Mercedes most közzétette egy olyan videót, amiben a hétszeres világbajnok brit pilóta is szerepel, még ha csak egy rövid kis bevágás erejéig is. Ebből pedig az szűrhető le, hogy Hamilton nagy valószínűséggel 2022-ben is ott lesz majd a száguldó cirkusz mezőnyében.

    A brackley-i istálló legutóbb a kínai új év alkalmából készített egy rövid kis köszöntő videót, ahol többek között a Mercedes idei pilótapárosának tagjai, Hamilton és George Russell is megszólalt többek között. A rövid bejátszást a Motorsport.tv csatornáján tekinthettek meg, amit ide kattintva értek el.

    „Üdvözlök mindenkit, boldog kínai új évet szeretnék kívánni mindenkinek. Az új év mindenki számára hozzon boldogságot és bármit, amit csak kívánsz” – mondta a videóban a hétszeres világbajnok, aki a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj óta egyetlen interjút sem adott, illetve a közösségi médiában is teljes mértékben inaktív volt.

    Hamilton rengeteg támogatást kapott a sok összeesküvést szülő Abu Dhabi Nagydíj óta, ahol a brit csillag Michael Masi döntéseinek áldozatává esett. Hamilton egyébként annyira meg volt sértődve, hogy Toto Wolffal együtt bojkottálta az FIA hivatalos év végi díjátadó gáláját Párizsban, ami miatt akár mér büntetésre is számíthat az újonnan kinevezett FIA elnök Mohammed Ben Sulayemtől.

  • Alonso: A visszatérés minden pillanatát élveztem

    Alonso: A visszatérés minden pillanatát élveztem

    Fernando Alonso két év kihagyás után tért vissza a Forma-1-be az Alpine színeiben, és számos emlékezetes pillanatot hozott számára az idei év, még ha elmondása szerint nem is 100%-os felkészültséggel kezdte meg a szezont.

    A spanyol helyzetén az sem segített, hogy az év elején kerékpárbalesetet szenvedett, melynek következtében még a mostani holtszezonban is vár rá műtét.

    „Az év elején a dolgok nem voltak könnyűek számunkra” – szögezte le Alonso. „A sportba visszatérve nem voltam 100 százalékos, és kellően magabiztos sem, hogy a végsőkig feszegessem az autó határait. Baku előtt ez eltartott néhány futamig. Végeztünk néhány változtatást az autón, valószínűleg a szervokormány és az első gumikkal kapcsolatos érzés hiányzott a leginkább. De hatalmas lépést tettünk előre az önbizalom terén.”

    Az idei évadban hét évnyi kihagyás után a kétszeres világbajnok visszatért a dobogóra is Katarban.

    „Összességében egy fantasztikus szezon volt ez számomra” – tette hozzá. „Őszintén szólva, nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhettem a Forma-1-be, és nagyon élveztem minden egyes versenyt a pályán, de a pályán kívül is. Boldog voltam, minden másodpercet élveztem, és ez a legjobb szezonom 2014 óta a pontok és a pozíciók tekintetében, szóval mindenképpen egy jó visszatérés, és biztosan felkészültebb vagyok 2022-re.”

  • Jean Todt visszatérhet a Ferrarihoz!

    Jean Todt visszatérhet a Ferrarihoz!

    Napokon belül is hivatalosan lejár az FIA-elnöki mandátuma Jean Todtnak. A francia szakember jövőjében pedig egy eddig nem várt fordulhat állhat be. A Ferrari elnöke ugyanis szeretné visszacsábítani Todt-ot egykori sikerei helyszínére.

    A 75 éves francia sportvezető 1993-ban került a Ferrari csapatfőnöki székébe, és a nevéhez fűződik a Scuderia aranykora, Michael Schumcherrel zsinórban öt egyéni és hat konstruktőri világbajnoki címet is szerzett.

    Ő volt a csapatfőnök Kimi Räikkönen bajnoki évében is, majd 2008-ban vette át a helyét Stefano Domenicali. 2009 végéig tanácsadóként dolgozott Maranelloban, majd az év végén megválasztották a Nemzetközi Automobil Szövetség elnökének. A Ferrari a távozása óta nem nyert sem egyéni, sem konstruktőri világbajnoki címet.

    Az már korábban eldőlt, hogy nem indul az FIA következő elnökválásztásán, így három ciklust követően elköszön. Ezt tudva, a Ferrari elnöke John Elkann még az idei Le Mans-i 24 órás verseny alatt – ahol vendégként volt jelen – megkörnyékezte Todtot, hogy visszacsábítsa őt az olaszokhoz.

    Több forrás beszámolója szerint Todt elsősorban Mattia Binotto munkáját segítené, és a lehetséges pozícióját leginkább Niki Lauda korábban a Mercedesnél betöltött szerepéhez lehetne hasonlítani.

    Jeddah-ban az F1 is elköszönt az elnöktől, hiszen ebben a titulusában utoljára járt Forma-1-es versenyen.

    Az FIA a következő elnökválasztást december 17.-én tartja, ahol ketten szálnak majd versenybe az elnöki posztért. Graham Stoker és Mohammed bin Sulayem.

  • Alonso: a biciklis baleset kicsit hátráltatott idén

    Alonso: a biciklis baleset kicsit hátráltatott idén

    Bár odaért a szezonkezdetre, Fernando Alonso úgy véli, idén nem egészen volt 100%-os a visszatérése a pályán kívüli eset miatt.

    A spanyol két év kihagyás után tért vissza a királykategóriába, de nem indult zökkenőmentesen a szezonja. Svájcban ugyanis biciklizés közben elütötték, a felépülés miatt pedig megborult a szezont megelőző menetrendje.

    Alonsót kórházba is szállították repedt állkapocscsonttal, de minden rendben ment a műtét során, így nem volt kérdéses, autóba ül-e Bahreinben.

    „Akkor nem volt kétség. Az orvos gyorsan kijelentette, hogy rendben leszek 10-12 napon belül, és ez még február elején volt. Úgyhogy nem aggódtam.”

    Alonso ezzel szemben nem kezdte jól az évet, bár már Magyarországon is jól teljesített, Katarban ért fel a dobogóra.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) által megosztott bejegyzés

    „Így visszanézve azonban, hogyan alakult számomra a szezon, többet kellett volna az autóban töltenem. Akár a téli időszakban a gyári szimulátorban.”

    „Talán ki is hagytam egy tesztet a 2018-as autóval Le Castellet-ben, amit a csapat elvégzett. Öt-hat verseny telt el, mire 100%-os teljesítményt tudtam nyújtani.”

    „A baleset nélkül ez lehetett volna akár két-három verseny is, úgyhogy ez kissé visszavetett.”

  • Visszatérhet a Rich Energy a Forma-1 világába?

    Visszatérhet a Rich Energy a Forma-1 világába?

    A Rich Energy már megjárta egyszer a Forma-1-et és az általuk eltöltött rövid idő rendkívül emlékezetes volt. Azonban a sok rossz dolog volt miatt volt már-már komédiába illő, ahogyan a William Storey által vezetett energiaital gyártó cég kihátrált a Haas mögül 2019-ben. Ugyan már párszor tettek ígéretet arra vonatkozóan, hogy egy napon visszatérnek, azonban a mostani ígéretük az összes eddiginél valósabban fest.

    A brit energiaitalokat forgalmazó cég 2019-ben a Haas csapat névadó szponzora volt a száguldó cirkuszban, azonban már az év vége előtt távoztak a sportból. Most azonban egy olyan képet posztoltak a közösségi média oldalukra, ahol egy 2022-es Forma-1-es autó hátsó része látható, amin a Rich Energy logói is megtalálhatók.

    A Rich Energy jelen pillanatban is támogat csapatokat a brit túraautó és superbike bajnokságokban, szóval egyáltalán nem áll tőlük távol ez a történet. Vajon tényleg vissza fognak térni az F1-be és ha igen, akkor vajon melyik csapat lesz az „áldozat”?

  • Newey újra gőzerővel dolgozik a biciklibalesetét követően

    Newey újra gőzerővel dolgozik a biciklibalesetét követően

    Dr. Helmut Marko egy nemrégiben adott interjújába fedte fel azt, hogy Adrian Newey egy kerékpárbaleset miatt hosszú hetekig nem tudott dolgozni a Milton Keynes-i istálló mérnöki gárdájával az RB16B fejlesztésein. Azonban a zseniális brit tervezőguru azóta már felépült és gőzerővel dolgozik azon, hogy Max Verstappen a szezon utolsó hat versenyén is futamokat tudjon nyerni.

    Newey volt az egyik kulcsfigurája a Red Bull sikerkorszakának a Forma-1 V8 érájának végén, ahol a Sebastian Vettel, Mark Webber pilótapárossal négy egyéni és négy konstruktőri bajnoki címet szereztek 2010 és 2013 között.

    Ez a fajta eredményesség pedig az idei szezonban is látszódik, ugyanis Verstappen jelen pillanatban, ugyan csak hat ponttal, de vezeti az egyéni összetettet Lewis Hamilton előtt. Azonban most kiderült az, hogy Newey sokáig nem tudta segíteni a Bikák munkáját, ugyanis egy kerékpárbalesetet szenvedett, amiben olyan sérüléseket szerzett, hogy meg is kellett műteni őt.

    „Jó pozícióban vagyunk, de természetesen Newey szerepe még mindig rendkívül fontos a számunkra” – ismerte el a Red Bull szaktanácsadójaként tevékenykedő Marko. „Eleinte nem tudtuk, hogy mennyire voltak komolyak a sérülései. Emiatt számos folyamatot kellett átszerveznünk a csapaton belül.”

    Ugyan a Red Bull mindkét pilótája dobogóra tudott állni legutóbb Isztambulban, azonban nem áll jól a szénájuk, ugyanis a Mercedes az utóbbi két versenyhétvége során erősebbnek bizonyult a Christian Horner által vezetett csapatnál. Azonban Newey visszatérése kapóra jöhet a Bikák számára, mert az egyéb autófejlesztések mellett a beállítási problémákra is fény derülhet.

    „Adrian most már újra remek egészségnek örvend, már munkához is látott és rögtön felfedezte azt, hogy mik voltak a gyengeségeink Törökországban” – folytatta Marko. „A következő héten lesz egy értekezésünk Verstappennel Milton Keynesben, hogy ezentúl a létező maximumot hozzuk ki a rendelkezésünkre áll kaszniból.”

  • Gasly reagált a Red Bull-os visszatéréséről szóló pletykákra

    Gasly reagált a Red Bull-os visszatéréséről szóló pletykákra

    Pierre Gasly „nagyra értékeli” Christian Horner nyilatkozatát, amiben arról beszélt, hogy a francia pilóta egy napon akár újra az energiaitalosok versenyzője lehet.

    A fiatal francia még 2019-ben húzott le fél szezont a Red Bullnál, azonban a gyenge eredményeit gyorsan megelégelte a vezérkar és visszaültették őt az AlphaTauriba. Azóta Gasly fel tudta építeni magát és 2022-ben már a harmadik szezonját fogja megkezdeni a kis Bikáknál.

    A 2020-as Olasz Nagydíj győztese abszolút első pilótának számít a faenzai istállónál és nem, hogy a csapattársát, Yuki Tsunodát, de mostanság még a Red Bullt erősítő Sergio Pérezt is meg szokta verni az időmérőkön. A mexikói pilótának – akinek a szerződését csupán egy évvel hosszabbította meg a Milton Keynes-i csapat – pedig össze kell szednie magát, ugyanis, ha a következő szezonban nem lesz meggyőző a teljesítménye, akkor Horner akár Gaslyt is szívesen visszahozná a helyére.

    Gasly elmondása szerint az első korszaka a Red Bullnál „már a kezdetektől fogva halálra volt ítélve”, de hálás, amiért a Red Bull csapatfőnöke ilyen pozitívan nyilatkozott az esetleges visszatéréséről.

    „Természetesen nagyra értékelem Christian (Horner) szavait, mert ez azt jelenti, hogy megéri ilyen keményen dolgoznom” – ismerte el az AlphaTauri francia versenyzője a TheRace-nek adott interjújában.

    „Azonban a 2022 utáni helyzetemet még jóval később fogjuk csak megtárgyalni. Az idei évben a Red Bullon a világ szeme, hogy meg tudják-e nyerni a világbajnokságot. Jövőre is lesz esélyük a nagy szabályváltozások miatt, azonban erről még nagyon korai lenne beszélni. A feladatom továbbra is az, hogy futószalagon szállítsam a jobbnál jobb eredményeket, ezzel bizonyítva a rátermettségemet, hogy igenis megállnám a helyemet a Red Bullnál is.”

    Gasly az AlphaTauri versenyzőjeként már bőven bizonyított, mert a visszatérése óta már három alkalommal is fel tudott állni a dobogóra, ráadásul egy alkalommal annak legtetején ünnepelhetett.

  • Räikkönen nem nézte a futamokat a betegsége alatt

    Räikkönen nem nézte a futamokat a betegsége alatt

    Egy Forma-1-es versenyhétvége csütörtöki napja mindig is a versenyzők média kötelezettségeiről szól. Ezúttal pedig már a betegségéből visszatérő Kimi Räikkönen is újra feltűnt a Paddockban és a nyilatkozatai alapján olyan, mint ha nem is lett volna távol egy másodpercet sem.

    Räikkönen soha nem szerette az interjúkat és az újságírókat sem és emiatt az esetek nagy részében rövid és lényegre törő válaszokat szokott adni. Példának okául az Orosz Nagydíjra való visszatéréséről is annyit írt csupán az Instagramján, hogy „minden rendben van”.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés

    Miután 2007 világbajnoka elkapta a koronavírust, ki kellett hagynia a Holland és az Olasz Nagydíjat. Ezen a két futamon az Alfa Romeo teszt és fejlesztő pilótája, Robert Kubica helyettesítette őt. Räikkönen azonban újra itt van és saját elmondása szerint „minden a legnagyobb rendben van vele”. Ezt követően pedig Tom Clarkson – aki a hivatalos interjúkat készíti az F1 versenyzőivel – megkérdezte tőle, hogy megnézte-e a legutolsó két versenyt a betegsége alatt.

    „Nem egyiket sem láttam, mert nagyon elfoglalt voltam” – válaszolta a finn a kérdésre. „Nem emlékszem arra, hogy mik történtek. A rajtokat és az első pár kört mindig megnéztem, de nem a teljes versenyt.”

    „Azonban nagyon örülök annak, hogy újra itt lehetek” – folytatta a Ferrari máig utolsó világbajnoka. „Nyilvánvalóan senki nem akar pozitív tesztet produkálni koronavírusra, azonban sajnos ez megtörtént velem. Emiatt követnem kellett a szabályokat, de most már minden porcikámmal a mostani futamra koncentrálok.”

    Miután Räikkönen válaszolt a kötelező kérdésekre, már nem faggatták többet az újságírók, mert mindenki Sebastian Vettelt faggatta különböző témákban.

  • Gasly 2023-ban visszatérhet a Red Bullhoz

    Gasly 2023-ban visszatérhet a Red Bullhoz

    A Red Bull ugyan nemrégiben bejelentette Sergio Pérez szerződésének meghosszabbítását. A Milton Keynes-i istálló döntésének azonban örült mindenki, ugyanis Pierre Gasly nehezményezte azt, hogy az utóbbi másfél évben mutatott jó teljesítménye ellenére sem kapott egy második esélyt. A Bikák csapatfőnöke, Christian Horner azonban elárulta, hogy még vannak tervei a franciával a jövőben.

    Az AlphaTaurit erősítő Gaslynak 2019-ben nem igazán ment a szekér a Red Bullnál, ami miatt már a szezon felénél visszaültették őt a faenzai kiscsapat egyik autója. A francia azonban újra fel tudta építeni magát és a visszatérése óta már három dobogós helyezést, köztük egy győzelmet is szerzett a Red Bull testvércsapatának pilótájaként.

    Ezek az eredmények pedig valóságosan lenyűgözték Hornert és a brit szakember azt is elmondta, hogy „nem zárná ki azt, hogy egy napon újra alkalmazzák majd Gaslyt a Red Bullnál.”

    „Pierre nagyon fiatal, jól vezet és remek munkát végez” – ismerte el a Red Bull csapatfőnöke. „2023-ban – amikor lejár Sergio szerződése – minden lehetőséget figyelembe fogunk venni. Pierre hihetetlenül jó munkát végez az AlphaTaurival és emiatt az ő és csapatának céljai is egyre nagyobbakká válnak. Amíg nem szerződik el máshova, addig a mi kötelékünkben fog versenyezni.”

    A Bikák juniorprogramja mindig is jó volt, ugyanis az évek alatt olyan fiatal tehetségeket nevelt ki az évek alatt, mint Sebastian Vettel, Daniel Ricciardo vagy az idei bajnoki cím egyik legnagyobb várományosa, Max Verstappen. Horner szerint a pilótaakadémiájuk továbbra is sikeres, mert jelen pillanatban olyan ígéretes fiatal versenyzőket pártfogolnak, mint a Formula 2 élmzőnyében versenyző Liam Lawson és Jüri Vips vagy éppen az idei szezonban szenzációs teljesítményt nyújtó Dennis Hauger, aki szinte már az FIA Formula 3 idei bajnokának mondhatja magát.