Címke: visszatérés

  • Martin Brundle nem zárja ki, hogy akár 60 évesen is visszatérhet a versenyzéshez

    Martin Brundle nem zárja ki, hogy akár 60 évesen is visszatérhet a versenyzéshez

    Martin Brundle ugyan hatvan éves lett, azonban még nem is gondolt arra, hogy felhagyjon a versenyzéssel. A Sky Sports kommentátorán látszik, hogy a versenyzés iránt érzett szenvedélye még mindig töretlen és alig várja, hogy majd ún. „bronz pilótaként” versenyezzen.

    Az elmúlt években, Brundle és a fia, Alex ugyanabban a csapatban álltak rajthoz a Le Mans-i 24 órás versenyen. A brit, aki Michael Schumacher egykori csapattársa volt a Benettonnál, nem zárja ki a visszatérését a jövőben és azt szeretné, hogy a kora az előnyére váljon majd a visszatérésekor.

    „Tavaly sikerült teljesítenem egy GT4 versenyt egy Aston Martinnal. Továbbra is szeretnék versenyezni, mert úgy érzem, hogy még megvan bennem a sebesség,” – véli a Forma-1-et is megjárt brit. „Az, hogy hatvan éves lettem, nem azt jelenti, hogy most már jogosult vagyok egy olyan bérletre, aminek segítségével ingyen buszozhatok Londonban, hanem azt, hogy immáron bronz versenyzőnek mondhatom magam. Emiatt számos előnyre tehetek majd szert az LMP2-es és az LMP3-as kategóriákban.”

  • Csakis Verstappen miatt tér vissza a Holland Nagydíj

    Csakis Verstappen miatt tér vissza a Holland Nagydíj

    A Williams versenyzője George Russell szerint csak Max Verstappen volt az oka, hogy visszatért a Forma-1-be a holland verseny.

    2020-ban 35 év szünet után visszatér a Forma-1 mezőnye Hollandiába és azon belül is Zandvoortba, ám sokan nem rajonganak ezért, szerintük ugyanis elég nehéz a pályán előzni. A szervezők ugyan igyekeznek majd változtatni némiképp ezen, ám George Russell ennek ellenére továbbra is szkeptikus.

    „Imádom Zandvoortot, talán az öt kedvenc pályám között van. Ám ami a versenyzést illeti, az ugyanolyan rossz itt mint Monacóban.” – kezdte.

    „Mindenki tudja, hogy mire számítson Monacóban vagy Ausztráliában, az előzési lehetőségek erősen korlátozottak. Most viszont Zandvoort is csatlakozik ezek mellé, de el kell fogadnunk ezt a tényt.” – tette hozzá.

    A brit újonc szerint ez inkább kereskedelmi érdek, mintsem a történelmi helyszínek tisztelete.

    „El fogunk menni oda, nos nyilván Maxnak és a holland szurkolóknak nagyon sok szerepük volt ebben, mert a Forma-1 rajongók nélkül nem lenne az ami, ezt pedig értékelnünk kell. Remélem, hogy a rengeteg kavicságyat megtartják, mert az teszi ennyire nehézzé ezt az elképesztő pályát.” – zárta.

  • Ocon keményen dolgozik a Mercedes egyik üléséért

    Ocon keményen dolgozik a Mercedes egyik üléséért

    Esteban Ocon elárulta, hogy továbbra is minden esélye megvan arra, hogy már 2020-ban visszatérjen a száguldó cirkusz mezőnyébe.

    A francia pilótának nem maradt helye a Forma-1-ben 2019-re, miután Lance Stroll az ő helyére érkezett a Racing Pointhoz. A Force India egykori pilótája jelen pillanatban a Mercedes fejlesztő pilótájaként dolgozik, azonban könnyen lehet, hogy 2020-ban már a fiatal francia lesz a brackleyi istálló egyik pilótája.

    „Ez egy átmeneti év a számomra,” –idézi a fiatal franciát a Le Journal de Montreál-nak.  „Nehezemre esik, hogy nem versenyezhetek, különösen egy olyan helyszínen, mint Montreál. Azonban a vezetőségem mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy már a következő szezonban visszatérhessek a Forma-1-be. Türelmesnek kell lennem és reménykednem, hogy türelmem megtérül majd.”

    A fiatal francia azt is elárulta, hogy rengeteg időt tölt a Mercedes szimulátorában, ugyanis több, mint 300 kört tett meg a Circuit de Gilles Villeneuve-ön annak érdekében, hogy segítse a Mercedes versenyzőinek felkészülését a kanadai hétvégére.

    „Mostanában rengeteg dolgom akad a szimulátorban,” – meséli Ocon. „Emiatt nincs is túl sok időm, hogy a saját dolgaimra összpontosítsak. Mindig a gyárban vagyok, és a szimulátorban dolgozom. Ezzel segítek a csapatnak az autó fejlesztésében és emellett fontos tapasztalatokat is szerzek. Nem véletlen, hogy az utóbbi években egyik csapat sem volt képes legyőzni őket.”

  • Fernando Alonso jöhet Sebastian Vettel helyére?

    Fernando Alonso jöhet Sebastian Vettel helyére?

    Fernando Alonso tavaly döntötte el, hogy idén már nem akar részese lenni a Formula 1-es mezőnynek, ám Monacóban szárnyra kapott egy pletyka, ami gyorsan megváltoztathatja a spanyol pilóta eddigi döntését.

    Tavaly a McLarennél Alonson kívül még Stoffel Vandorne kapott helyet az alakulatnál, ám a brit csapat úgy döntött, ha már nem tudják maradásra bírni a kétszeres világbajnokot, akkor teljesen új felállással vágnak neki az új évnek, így jött Lando Norris és Carlos Sainz a képbe, akik eddig jól teljesítenek. Alonsot azonban nem hagyták el a fekete felhők, hiába intett búcsút a Forma-1-nek, ugyanis ebben az évben a dédelgetett álma nem valósulhat meg, mivel az Indy 500 időmérőjén nem tudta magát kvalifikálni, így egy évre a triple crown megnyerésétől el kell búcsúzni, azonban lehet, mégis a spanyolra mosolyog a szerencse.

    A spanyol média szerint ugyanis Alonso jövőre akár vissza is ülhet a Ferrariba, ha Sebastian Vettel úgy dönt, hogy szögre akasztja a sisakot. A német versenyző elég hosszadalmas és nehézkes szezon elé néz idén, a Ferrari ugyanis nem brillírozik, emellett még a négyszeres világbajnoknak a Charles Leclerc okozta fejfájást is orvosolnia kell. A monacói paddockban röppentek fel a hírek, miszerint a 31 éves versenyző nem tölti ki szerződését, és idő előtt távozni fog a Scuderiától. Még csak pletyka szinten indult el ez a feltételezés, ám máris néhány nevet bedobtak abba a bizonyos „kalapba”, hogy ki jöhet a helyére, viszont a spanyol sajtó nem volt elégedett a felhozatallal, ezért a lehetséges jelöltek közé bedobták Alonso nevét is.

    Azt nem tudni még mit hoz a jövő, ám a Marca szerint nagy esély van rá, hogy a kétszeres világbajnok visszatérjen és Leclerc-rel az oldalán akár a világbajnoki címért is küzdjön a Mercedes ellen.

  • Wolff: Egy sokkal erősebb Bottast fogunk látni Kanadában

    Wolff: Egy sokkal erősebb Bottast fogunk látni Kanadában

    Toto Wolff szerint Valtteri Bottas sokkal erősebben fog visszatérni és jobb hétvégét fog zárni Kanadában. A finn versenyző a hercegségben harmadik lett, miután Max Verstappennel ütközött a bokszutcába és ezáltal defektet kapott így eggyel több kiállást kellett teljesítenie, mint a többieknek.

    A Q3 első szakaszában elképesztő időt autózó finn végül másodikként kvalifikálta magát, miután csapattársa, Lewis Hamilton tudott javítani az idején, ám ő már nem. A verseny elején a második helyen haladt, de a defekt a negyedik helyre repítette, majd Verstappen büntetése miatt előre lépve állhatott csak fel a dobogó alsó fokára.

    Wolff úgy gondolja Montreálban, versenyzője már azt a formáját fogja mutatni, amivel az év elején meglepett szinte mindenkit.

    ,,A 2019-es Valtteri még erősebben fog távozni innen. Úgy vélem az előző futamok kapcsán megmutatta mennyire rugalmas és mennyire elkötelezett. A sebessége észveszejtően jó volt és nincs kétségem afelől, hogy ennek a hétvégének a történései annyira felidegesítették, hogy még erősebben fog vissza térni Montrealba, sokkal-sokkal erősebben. Max (Verstappen) elveszített egy pozíciót a büntetése miatt és a manővere miatt, míg Valtterinek a második helyet kellett feladnia, ezzel plusz három pontot odalett és a Mercedes 1-2 is. Mindenek ellenére, mint, csapat nagyon boldogok vagyunk amiatt, hogy megszereztük az első és a harmadik helyet. Valtterinek meg volt a sebessége ezen a hétvégén, a pole pozíciót is megszerezhette volna, ha a nyers tempóját nézzük, míg a versenyen a második hely volt számára a minimum, amit elérhetett volna. A futam után úgy érezte, mintha ezt elvették volna tőle.”

  • Eric Boullier visszatérhet a Forma-1-be

    Eric Boullier visszatérhet a Forma-1-be

    Eric Boullier sejtelmesen elárulta, szívesen visszatérne a Formula 1-be.

    A franciát tavaly menesztették a McLarentől miután a brit csapat nem tudott felmutatni eredményeket, a Hondával való szakítás ellenére sem.

    ,,Mindent megtettem, amit csak meg tudtam tenni.” –nyilatkozta az egykori csapatfőnök.

    Azonban nemrég szárnyra kaptak olyan hírek, miszerint Boullier visszatérhet a paddockba. A franciának nem is lenne ellenére a dolog.

    ,,Minden reggel vannak ilyen jellegű pletykák. Az életemből 20 évet arra áldoztam, hogy csapatokat irányítsak. Nagyon szívesen visszatérnék, főleg egy olyan napirend mellett, amivel rendelkezem, ezt könnyen át tudnám adni másnak.”

    Boullier jelenleg a Francia Nagydíj szervezését segíti elő.

  • Billy Mongert Niki Lauda motiválta a visszatérésben

    Billy Mongert Niki Lauda motiválta a visszatérésben

    Billy Monger elmondta, hogy nagy segítségére volt a visszatérésében Niki Lauda, aki folyamatosan biztatta és motiválta a fiatal versenyzőt.

    A 20 éves pilóta két évvel ezelőtt a Donington Parkban egy brit F4-es versenyen szenvedett egy horrorisztikus balesetet, ami után mindkét lábát amputálni kellett. Az álmát azonban nem adta fel, visszatért a versenyzéshez és legutóbb pedig Pau-ban már futamot is tudott nyerni.

    Most pedig elmesélte, hogy a visszatérésében fontos szerepet játszott a hétfőn 70 éves korában elhunyt Niki Lauda, aki szintén egy majdnem végzetes baleset után tért vissza az autósport világába, sikeresen.

    „A 2017-es Brit Nagydíjon, pár héttel a balesetem után volt lehetőségem találkozni Nikivel, amikor Lewis [Hamilton – a szerk.] vendége voltam a Mercedesnél. Még a felépülésem nagyon korai szakaszában jártam, bár már vissza akartam térni a versenyzéshez, de nem tudtam, hogy ez lehetséges lesz-e vagy sem. Niki erős szavakat mondott nekem, tanácsként: Ha valamit igazán akarsz, akkor ne hagyd, hogy bárki is az utadba álljon, csak dolgozz olyan keményen amennyire csak tudsz. Így tettem, és most itt vagyok.” – mesélte Monger.

  • Tiago Monteiro elárulta hány magyar szót tanult már meg csapattársától

    Tiago Monteiro elárulta hány magyar szót tanult már meg csapattársától

    A WTCR hungaroringi futamon találkoztunk Tiago Monteiróval, akik kérésünkre készségesen adott interjút a Racingline.hu-nak. Barátságosan, kellő komolysággal válaszolt minden kérdésünkre. Elárulta, hány szót ismer már magyarul, mi a véleménye a Formula 1-ből is ismeretes büntetőpont rendszerről, valamint arról is beszélt, hogy megfordult-e már a fejében, hogy csatlakozzon a Formula E mezőnyébe.

    (K – Kérdező, TM – Tiago Monteiro)

    K: Tigao, a tavalyi visszatérésed lenyűgöző volt Suzukában, a baleseted óta, idei szezon lesz az első teljes évadot. Mik az elképzelésid, elvárásaid ebben az évben?

    TM: Nos, igen, teljesen visszatértem, a legtöbbet akartam kihozni a dolgokból, élvezni akarom még a versenyzést és harcolni akarok, a pontokért amennyire csak lehet. Marrakesh-ben remekül indult a szezon, az időmérőn a negyedik helyet szereztük meg a Q3-ban, pár pontot is bezsebelhettünk, azonban itt (Hungaroring) szinte az egyik legnehezebb versenyhétvégémet teljesítettem, nem is emlékszem már arra, hogy mikor voltam ennyire hátul az elmúlt években (nevet). Ugyanakkor, ahogy már említettem, a szezon kezdetén, nagyon szoros az idei év, ha nem vagy teljesen szinkronban az autóddal, akkor nem tudsz tökéletes köröket autózni és nagyon könnyen hátra eshetsz a mezőnyben. Nézzünk csak meg néhány versenyzőt, tegnap a top 5-ben vagy a top 10-ben voltak, ma már visszaestek majdnem a 20. helyig. Nagyon sokat változhat a dolog rövid idő alatt, teljesen kiszámíthatatlan az egész és nagyon szoros. Őszintén szólva én nem voltam teljesen szinkronban az autómmal, nem találtuk meg a megfelelő egyensúlyt, és a megfelelő beállítást. Nem futottam rossz köröket, de nem voltak túl erősek sem.

    K: Visszatértél és új csapattársad is lett. Egy másik interjúban említetted, hogy szeretnél pár magyar szót megtanulni Tassi Attilától és szeretnél neki is tanítani valamit portugálul, hogy haladsz eddig a magyar szavakkal?

    TM: Eddig talán három-négy szót tudok, ami hát nem valami csodálatos teljesítmény, úgy vélem ezen még javítanom kell egy kicsit.

    K: Tudnál példát mondani? Milyen szavakat ismersz?

    TM: Ismerem a nem szót, a köszönöm-öt és a sziát.

    K: Az eddigiek kapcsán az új dolgokról beszéltünk, és a WTCR ebben az évben gazdagodott pár új szabállyal is a Formula 1-ből ismeretes büntetőpontok is belekerült a szabálykönyvbe idén. Mi a véleményed erről a reguláról?

    TM: Szerintem hasznos szabály és használni is kellene amennyire csak lehet, úgy értem legalább már 20 alkalommal meglökdöstek és egyáltalán nem kaptak érte semmi büntetést. Tudom, hogy a túraautózásról beszélünk és itt a kontakt szinte szükséges, azonban a hátsó traktusnál nincs meg a tisztelet. Mindenki azt csinál, amit akar, és a versenyfelügyelőknek nehéz mindent az ellenőrzésük alatt tartani, legalább 20 stewardra lenne szükség ahhoz, hogy mindent kiszúrjanak, Áh, nagyon kemény helyeztek alakulnak ki hátul, sok buta megmozdulás, nem igazán azon vannak, hogy előzzenek, csak összeértek, és máris kint találod magad a pályán. Minden alkalommal, mikor fordultam, úgy éreztem, hogy valaki nekem jön, csak jöttek és jöttek. Tehát, ha nem az első 10-ből indulsz, akkor igazán bajba kerülhetsz. Nem gondolom azt, hogy a bajnokságnak ebbe az irányba kellene haladnia. Agresszívnak és keménynek kell lenned, de tisztelned kell a társaidat.

    K: Idén lehetőséget kaptatok arra, hogy ne csak a számotokat válasszátok meg, hanem annak kinézetét, dizájn elemeit is megválaszthattátok. Mi inspirált téged, mikor megtervezted a rajtszámod megjelenését?

    TM: Számomra ez a lehetőség nagyon jól jött, hiszen így használhatom a védjegyemet. A számom már talán 10 vagy akár 15 éve változatlan. Ezt a védjegyet használom a termékeimen, az aláírásoknál, tehát az én szempontomból nézve tökéletes időzítés volt ennek a lehetőségnek a bevezetése. A 18-as szám, még a karomon tetoválás formájában is szerepel, tehát ez egy nagyon személyes és nagyon fontos szám a számomra és nagyon örülök ennek a lehetőségnek.

    K: Tavaly látogatást tettél az egyik Formula E versenyen, ki akartad próbálni valaha azokat az autókat avagy megfordult-e már a fejedben, hogy csatlakozz a versenysorozathoz?

    TM: Igen, már kipróbáltam őket, és meg is hívtak már, hogy versenyezzek ott, de tudod, már évek óta a Honda kötelékében vagyok, nagyon jó a kapcsolatunk, és hát nem egyszerű döntés ezt felbontani, és egy újat kezdeni elölről, másokkal. Tetszett az autó, nagyon érdekes volt vezetni, ám, hogy őszinte legyek nem a legszórakoztatóbb modellek a vezetés érzet szempontjából, de a bajnokság fantasztikus. Én vagyok Antonio Felix da Costa menedzsere, ezért évente három-négy versenyen ott vagyok. Nagyon szépen kinőtte magát ez a bajnokság, nagyon szeretem is, de ebben a pillanatban nincs tervben az, hogy csatlakozzak hozzájuk versenyzőként.

  • Kubica élvezi az F1-et, az eredménytelenség ellenére is

    Kubica élvezi az F1-et, az eredménytelenség ellenére is

    Robert Kubica élvezi az F1-es visszatérést 8 év kihagyás után, még úgy is, hogy csapata, a Williams finoman szólva is szenved a mezőny legvégén, a hátrányuk pedig tetemes.

    A 2011 eleji rallyzás közben történt balesete után Robert Kubicának egy ideig még az élete is veszélyben forgott, és a jobb kezén számtalan operációt kellett végrehajtani, hogy ne veszítse el azt. Egy ilyen baleset sokak karrierjének végét jelentené, ám Kubica 8 év után ismét a Forma-1 mezőnyének tagja azok után, hogy talán már ő is lemondott a száguldó cirkuszról dédelgetett álmairól.

    A visszatérés azonban eddig nem a terv szerint alakul, hiszen a Williams nagyon gyengén kezdte a szezont. Kubica ezzel tisztában is van, ám így is próbál pozitív maradni.

    „A célunk reálisan az lehetett, hogy menjen minden simán a szezon kezdetén” – nyilatkozta a lengyel a Forma-1 hivatalos oldalának. „Fontos egy kezdőlökés az autó fejlesztése szempontjából, hogy a meglegyen a megfelelő teljesítményünk. Sajnos a teszten kicsit más volt a helyzet” – utalt a borzasztó barcelonai tesztjükre, amelynek az első két napján részt sem tudtak venni.

    „Furcsán hangozhat, de élvezem a visszatérést. Örömmel segítek, ha megkérnek rá. Ennek az lehet az oka, hogy sokáig távol voltam. Tudom, hogy szenvedünk és lassúak vagyunk, de én élvezem, még ha nehezek is a versenyek.”

  • Hamilton nem fog úgy visszatérni, mint Schumacher

    Hamilton nem fog úgy visszatérni, mint Schumacher

    Lewis Hamilton kizártnak tartja, hogy a visszavonulása után még egy pár évre visszatérjen a Forma-1-be, mint Michael Schumacher.

    A német rekordbajnok 2006 végén intett búcsút a száguldó cirkusznak, majd 2010-ben a Mercedes színeiben három szezon erejéig visszatért. A helyére pedig Lewis Hamilton érkezett az aki elmúlt években egyre közelebb kerül Schumacher rekordjaihoz.

    „Soha ne mondd, hogy soha, de nem hiszem, hogy más sorozatban fogok versenyezni.” – reagált Hamilton arra, hogy visszavonulása után versenyezne-e máshol.

    „Talán majd a motorozást fogom folytatni, de csupán szórakozás céljából. Nehéz lesz abba hagyni a versenyzést, ez volt az egyik oka, hogy Michael Schumacher visszatért. Én viszont biztosan nem fogom ezt meglépni, nem egy okos ötlet.” – tette hozzá.