Címke: visszatérés

  • Alonsonak nincsenek lehetőségei a 2021-es visszatérésre

    Alonsonak nincsenek lehetőségei a 2021-es visszatérésre

    A korábbi Forma-1-es pilóta David Coulthard szerint Fernando Alonso jövőre nem fog visszatérni a Forma-1-be, mert egyik nagy csapatnál sincs esélye.

    Az AlphaTauri salzburgi bemutatóján nyilatkozott a skót az AS című lapnak, amelyben a kétszeres bajnok esetleges F1-es jövőjével foglalkozott.

    „Tudom, hogy vissza akar térni a Forma-1-be, de nem hiszem, hogy lenne választása. A Mercedesnek nincs szüksége rá, vagy csak egyszerűen nem akarják. Ugyanez ez a helyzet a Ferrarinál meg a Red Bullnál is. Akkor meg hova menne? Vissza a McLarenhez?” – tette fel a költői kérdést.

    „Számomra Alonso a valaha volt egyik legtehetségesebb F1-es pilóta, van azon a szinten, mint Hamilton, Schumacher vagy Senna. Akármit vezetett, gyors volt. Mindenkinek megvannak a pillanatai, de talán az övé már megvolt.” – tette hozzá.

  • A Rich Energy visszatért: ezúttal egy motoros csapatot támogatnak!

    A Rich Energy visszatért: ezúttal egy motoros csapatot támogatnak!

    A Haas egykori főszponzora, a Rich Energy visszatért és újabb csapatokat fog majd támogatni a 2020-as szezon során.  Az energiaitalgyártó – akiknek eléggé zavaros volt kapcsolatuk a Gene Haas által vezetett Forma-1-es csapattal – az OMG Racing országúti versenyzésben és az angol Superbike-ban szereplő csapatnak lesznek a főtámogatói egy „több millió fontos együttműködésben”.

    A Rich Energy még a tavalyi szezonban volt a Haas istállójának legfőbb támogatója, azonban a hónapokig tartó veszekedéseket és balhékat követően a szerződést érvénytelenítették. A 2019-es Brit Nagydíj előtt röppent fel a hír a Rich Energy hivatalos Twitter oldalán, miszerint a két fél szakítani fog egymással az amerikai istálló gyenge eredményei miatt. Azonban az energiaitalokat forgalmazó cég vezető elnöke, William Storey és részvényesi mégis a folytatás mellett döntöttek.

    A Rich Enegy vezetői elismerték, hogy nem ez volt a legelső alkalom, amikor Storey a cég hivatalos Twitter oldalát használta ilyen célokra, majd mondta azt, hogy a történő események egy fajta puccs az ő személye ellen.

    Ez akkor csúcsosodott ki, amikor a Rich Energy bírósági pert veszített a Whyte Bikes kerékpárcsapatával szemben, ugyanis a kerékpárcsapat szerint az energiaitalgyártó jogvédelmi szabályokat sértett azzal, hogy általuk jogvédett logót használták és az alatt futott a cégük.

    Öt hónappal a Rich Energy Forma-1-ből való kivonulását követően ismét vissza fognak térni a motorsport világába, ugyanis egy hosszú távú szerződést kötöttek az OMG Racing Team-mel. Az OMG tulajdonosa, Alan Gardner elismerte, hogy a csapata tisztában volt a Haas csapatával történt botrányról, azonban elmondta, hogy azért állapodott meg a Rich Energy-vel, mert a cég szándékai rendkívül tiszták voltak a kettejük ügyletében.

    „Örömmel jelentem be, hogy a Rich Energy lesz a legfőbb támogatónk a 2020-as szezonban és tovább,” – nyilatkozta Gardner a csapat idei motorjának leleplezésén. „Tisztában voltunk a Rich Energy-vel kapcsolatos összefüggés elméletekről, azonban a cég és William Storey is rendkívül világos volt az üzleti megállapodásunk megkötése során, és teljes magabiztossággal jelenthetem ki, hogy gyümölcsöző lesz a kettőnk kapcsolata”

  • Sörözés közben röppent fel Schumacher visszatérésének az ötlete

    Sörözés közben röppent fel Schumacher visszatérésének az ötlete

    A Mercedes egykori ügyvezetője Nick Fry elmesélte, hogy Ross Brawn sörözés közben kérdezte először Michael Scuhmachert a Forma-1-es visszatérésről.

    A hétszeres világbajnok 2006-ban vonult vissza a száguldó cirkuszból, de nem végleg. A német legenda azonban 2010-ben a Mercedes színeiben még három évet lehúzott. A sikeres egyeztetés pedig egy jól sikerült iszogatáshoz köthető.

    A Mercedes a 2009-es bajnok Brawn GP felvásárolása után indult a 2010-es idényben, ám a csapat bajnok Jenson Button elhagyta az istállót, ezért utód után kellett nézelődni.

    Pat Fry fejéből egy sörözés közben jött az ötlet, hogy ki lenne az ideális jelölt.

    „Amikor világossá vált, hogy Jensonnal nem tudunk hosszabbítani, mert a fizetési igényei túl magasak voltak, akkor nagyon szorult helyzetben voltunk. Az év vége volt már. Volt egy szóba jöhető pilóta: Nick Heidfeld, aki akkoriban remekül teljesített.” – kezdte Fry.

    „Figyelembe vették őt, de ő nem volt egy szupersztár. Ross és én elmentünk sörözni és ott volt Michael is. Majd oda fordultam Rosshoz és ezt mondtam: Ő a haverod, beszélj vele és majd meglátjuk. Ross öt perccel később visszajött, és ennyit mondott: Nyitott rá. Ez egy szép pillanat volt.” – folytatta.

  • Marko: Vergne nem fog visszatérni

    Marko: Vergne nem fog visszatérni

    Korábbi főnöke, Helmut Marko, kizárta, hogy a jó teljesítmény ellenére a francia visszatérhetne a királykategóriába.

    Jean-Éric Vergne a Toro Rosso pilótájaként 2012 és 2014 között szerepelt a száguldó cirkuszban, azóta, hogy a Red Bull menesztette, a Formula E kétszeres bajnoka lett.

    „Vergne a Formula E-ben nyert mostanában, de ez más, mint a követelmény, amit mi az Forma-1-ben elvárunk egy versenyzőtől.”

    Azt is hozzátette, ennyi kihagyás után, Vergne szinte újonc lenne, annyit változott a sport.

    „Az pusztán egy szezon, hogy az ember megszokja a Pirellik különlegességeit.”

    Red Bull akadémia híres a könyörtelenségéről, de Marko köti az ebet a karóhoz, hogy a program sikeresnek mondható. Vettel, Ricciardo és Verstappen a futamgyőzelemig, Kvjat, Gasly és Sainz pedig dobogóig jutott azok közül, akik még a Red Bull protezsáltjaiként kerültek be az F1-be.

    „Elégedettek és büszkék vagyunk. Azonkívül mindenki minket másol. Semelyik másik program nem áll a közelében sem annak, amit mi elértünk.”

    Arról, hogy lesz-e változás idén a jelenlegi pilóták felállásában, csak ennyit mondott:

    „Minden lehetséges. Remélem, nem kerül rá sor.”

  • Ocon: Látni fogjuk még egymást a Mercedesszel

    Ocon: Látni fogjuk még egymást a Mercedesszel

    Esteban Ocon elmondta, hogy biztos benne, hogy ő és a Mercedes fognak még találkozni a közel jövőben. A francia pilóta a tavalyi szezonban a brackleyi istálló tartalék és fejlesztő pilótája volt, azonban az idei szezonban már egy másik konstruktőr, a Renault színeiben fog visszatérni a száguldó cirkusz mezőnyébe egy év kihagyást követően.

    A fiatal francia a 2015-ös szezon óta tagja a Mercedes pilótaakadémiájának, ami lehetővé tette számára, hogy a GP3-as bajnoki címét követően már 2016-ban bemutatkozhasson az autosport királykategóriájában az egykori Manor istálló versenyzőjeként. 2017-ben és 2018-ban pedig a Force India – aminek most már Racing Point a neve – csapatát erősítette, azonban Lance Stroll érkezése miatt elvesztette az ülését és nem volt képes máshol helyet találni, ami miatt egy évet a parkolópályán kellett töltenie.

    Ocon hiába pályázott jó eséllyel a Mercedes egyik ülésére, a brackleyi istálló továbbra is ragaszkodik a Lewis Hamilton, Valtteri Bottas pároshoz, ami miatt a franciának más opciók után kellett néznie. A 23 éves francia elmondta, hogy a Renault-s szerződése előtt nagyon közel járt ahhoz, hogy ő legyen a regnáló brit csapattársa az Ezüst Nyilaknál. A Renault leendő versenyzője azt is hozzátette, hogy nem zárja ki, hogy egyszer még visszatérhet a német márkához.

    „Nagyon közel,” – mondta Ocon a mercedeses ülésről az ESPN-nek adott interjújában. „Még az utolsó pillanatokban is folytak a tárgyalások. Azonban ennek már vége és az előttem álló dolgokra kell koncentrálnom.

    „Nem hiszem, hogy bele akarok menni a részletekbe. Talán, ha megkérdezed Totot (Wolff), akkor. Azt hiszem, hogy ő hozta meg ezt a döntést és erről több információval tudna szolgálni nektek, mint én. Elmagyarázta nekem a döntését, azonban a legfőbb ok az volt, hogy még fiatal vagyok és bőven van még időm.

    „Még mindig a Mercedes támogat engem, ami jelentősen eltér a jelenlegi csapatomtól. Azonban még hosszú út áll előttem a Forma-1-ben és bízom benne, hogy még látjuk majd egymást a Mercedesszel. Amúgy sem vagyunk valami messze a Paddockban egymástól.”

    Oconnak a 2021-es szezon végéig van szerződése a francia istállóval, ahol Daniel Ricciardo csapattársaként fog versenyezni. Az enstoneiaknak az lesz a célja az idei szezonban is, hogy végre valahára visszatérjenek az élmezőnybe.

  • Alonso nem hiszi, hogy a Ferrarival fog visszatérni 2021-ben

    Alonso nem hiszi, hogy a Ferrarival fog visszatérni 2021-ben

    Fernando Alonso hamarosan átgondolja az F1-et, erről már beszámoltunk a napokban, most pedig azt is kifejtette, hol nem lehet számítani a visszatérésére.

    „Azokat a csapatokat kell tekintenem, melyek elérhetőek és érdeklődők” – mondta a spanyol a lehetőségeiről. „Mindent fel kell raknom az asztalra.”

    És az opciók között elvileg nem szerepel a Ferrari, ahol a spanyol öt évet húzott le.

    „Nem tárgyaltam velük. Szerintem jó volt a Ferraris kaland, de nem hiszem, hogy itt lenne az ideje visszatérni. Elég jól látszik, hogy Leclercre építenek. 2021-ben látni kell, ki lesz versenyképes, és talán a Ferrari nem is lesz a favoritok között. Majd meglátjuk.”

  • Hülkenberg nem zárja ki, hogy egy nap visszatér majd a Forma-1-be

    Hülkenberg nem zárja ki, hogy egy nap visszatér majd a Forma-1-be

    Nico Hülkenberg nem zárja ki, hogy egy szép napon újra tagja lesz majd a Forma-1-es mezőnynek.

    A német még 2010-ben mutatkozhatott be a száguldó cirkuszban a Williams csapatának színében Rubens Barichello csapattársaként, azonban a következő szezont ki kellett ülnie a Force India fejlesztő és tartalék pilótájaként. A 2012-es szezontól pedig visszatérhetett a Force Indiának köszönhetően, akik a 2011-es év végén megváltak Adrian Sutiltól és a helyére a németet ültették.

    A 2013-as sauberes kitérőjét követően Hülkenberg visszatért a Force Indiához, ahol egészen a 2016-os szezon végéig versenyzett. A 2017-es évtől kezdve pedig egy gyári csapat, egészen pontosan a Renault versenyzője volt az idei szezon végéig, ugyanis Esteban Ocon érkezése miatt kiszorult a francia istállótól és így a Forma-1-ből is, ugyanis nem volt képes ülést találnia magának egy másik csapatnál.

    A német honfitársa, Sebastian Vettel többször is kifejezte nem tetszését az üggyel kapcsolatban, ugyanis a négyszeres bajnok szerint a mai Forma-1 sokkal inkább a pilóták pénzéről szól, sem mint a puszta tehetségről. „Jó érzés hasonló dolgokat hallani a versenyzőtársaidtól,” – idézi a német szavait a DPA.

    A 32 éves pilóta azt is elmondta, hogy egyáltalán nem szomorú és kétségbeesett a történtek miatt. Hülkenberg azt is elismerte, hogy valószínűleg az idei szezon lesz az első olyan év gyerekkora óta, amikor egyáltalán nem fog versenyezni.

    „Jelen pillanatban nem olyan nehéz, mint amire korábban számítottam,” – ismerte el Hülkenberg, aki ugyan dobogós helyezést nem tudott szerezni F1-es pályafutása során, azonban egy pole pozíció mégis van a neve mellett. „Talán tíz év aktív versenyzést követően azt mondanom, hogy jó érzés egy kis szünetet tartani. Ki tudja, hogy mi lesz majd mindezek után.”

    Valójában Hülkenberg arra akart kilyukadni, hogy egyáltalán nem tartja rossznak az esélyeit egy lehetséges F1-es visszatérésre a jövőben. „Jelen pillanatban az a biztos, hogy 2020-ban nem leszek ott a Forma-1-es mezőnyben. A jövőre nézve még semmi konkrétum nincs, azonban mindenféleképpen meg kell vizsgálnunk az adódó lehetőségeket. Vannak olyan dolgok is azonban, amikre egyáltalán nem vagyok rá hatással.”

  • Szirotkin valószínűtlennek tartja az F1-es visszatérését

    Szirotkin valószínűtlennek tartja az F1-es visszatérését

    A Williams korábbi pilótája Szergej Szirotkin elismerte, hogy gyakorlatilag kizárt, hogy valaha ismételten Forma-1-es pilóta lesz.

    Az orosz pilóta 2018-ban egy teljes idényt töltött a Williamsnél, ám 2019-ra nem lett helye a száguldó cirkuszban, így a Renault és a McLaren tartalék pilótájaként ténykedett. Azt, hogy idén mit fog csinálni még nem tudni, ám az esetleges jövőbeni Forma-1-es visszatérésről gyakorlatilag lemondott.

    „Szeretnék visszatérni a Forma-1-be, de jelen pillanatban erről semmiféle tárgyalásunk sincs. Tisztában vagyunk vele, hogy ez nagyon nehéz. Továbbra is ez az álmom, és hiszem, hogy valamit fel tudok mutatni ezért, de reálisan nézve ez elég valószínűtlen. Mindenképpen vissza akarok térni a versenyzéshez, így egy teljesen új kezdetet kell vennem, amely után tudnék építeni egy karriert a jövőben.” – nyilatkozta Szirotkin.

  • Toto Wolff Oconról: „Nem lett volna jó, ha betesszük Hamilton mellé

    Toto Wolff Oconról: „Nem lett volna jó, ha betesszük Hamilton mellé

    Esteban Ocon része volt a Mercedes tervének, miszerint a francia pilóta átveszi a gyengélkedő Valtteri Bottas helyét a csapatnál, aki immáron harmadjára volt képtelen felvenni a kesztyűt csapattársa, Lewis Hamiltonnal szemben. Azonban a brackleyi istálló ennek ellenére kitartott a finn mellett, így Oconnak egy másik lehetőség után kellett néznie, amit végül a Renaultnál talált meg.

    A Mercedes csapatfőnöke elárulta, hogy rendkívül nehéz döntés volt elengedi Ocont, azonban nem ültethették volna be Hamilton mellé őt, így pedig nem volt másik opció. „Hagyni Ocont versenyezni Hamilton mellett, aki már hét éve itt van nálunk és jelen pillanatban a karrierje csúcsán van, nem lett volna helyes döntés,” – mondta Wolff. „Különösen úgy, hogy parkolópályára került egy év erejéig.

    „Az izgalmasabb változatot is kipróbálhattuk volna, ugyanis Esteban újoncként jó teljesítményt nyújtott 2018-ban. Azonban csupán egy olyan újonc volt a Forma-1 történetében, aki már az első évében fel tudta venni a versenyt a kétszeres világbajnok csapattársával és ez az újonc nem volt más, mint maga Lewis (A 2007-es szezonban Fernando Alonso ellen a McLarennél). Rajta kívül az összes zöldfülűnek időre volt szüksége. Nem akartuk kockára tenni a jövőjét.”

    Rendkívül érdekes lesz majd a helyzet, amikor Hamilton szögre fogja akasztani a bukósisakját, ugyanis a Mercedesnek több opciója is lesz majd. Az egyik pont Ocon lesz, azonban a másik oldalon George Russell is ott van, aki szintén legalább akkor tehetség, mint a francia fiatal. Máskülönben jó lesz látni újra egy francia tehetséget a Forma-1-ben, érdemes lesz majd figyelni őt a 2020-as szezon során.

  • Kvyat 2020-ban is egy szoros csatára számít a középmezőnyben

    Kvyat 2020-ban is egy szoros csatára számít a középmezőnyben

    Az immáron Alpha Tauri versenyzője Daniil Kvyat szerint a következő szezonban is egy szoros csatának lehetünk majd szemtanúi az Alpha Tauri, a McLaren, a Renault és az Alfa Romeo csapata között.

    Az orosz az idei szezonban térhetett vissza a Forma-1-be, miután a Red Bull pilótaprogramjában levő versenyzők közül senki sem volt olyan szinten, hogy alkalmas legyen helyt állni a száguldó cirkuszban, ezért Helmut Markoéknak találniuk kellett valakit. Ekkor jött el az a pillanat, hogy Kvyatot visszahívták, miközben az orosz már fejlesztőpilótaként dolgozott a Ferrarinál. Az orosznak sikerült élnie az adandó lehetőséggel és egy eléggé impozáns szezont zárt a Red Bull fiókcsapatával – beleértve a dobogós helyezését is a Német Nagydíjon.

    Senki nem gondolta volna, hogy Kvyat hockenheimi dobogóját követően még Pierre Gaslynak is sikerül még ebben az évben az első háromban végeznie, azonban a franciának sikerül erre rácáfolnia a Brazil Nagydíjon, ahol a dobogó második fokán ünnepelhetett.

    Ráadásul a Toro Rossonak a Honda fejlődése is kapóra jött, ugyanis a japán gyártó a tavalyi szezonhoz képest hatalmas formajavulást mutatott idén. „A Honda hatalmasat fejlődött az idei évre és ha ezt a következő szezonra is képesek lennének megismételni, az nagyon jó lenne,” – idézte Kvyatot a GPToday.net. „Mostantól nem aggódok semmiért, ugyanis szerintem a fejlődésünk nem volt rossz. A karosszéria nem sokat változott tavalyhoz képest. Folyamatosan dolgoznunk kell és fejlesztenünk a rendelkezésünkre álló csomagot.”

    A 2020-as szezonra csak pár szabály fog megváltozni, mivel a Forma-1 csapatai már a javában 2021-re, a nagy szabályváltozások évére készülnek. Kvyat szerint neki és a Toro Rossonak is a lehető legtöbbet kell majd fejlődnie a következő évre, remélve, hogy még előrébb kerülhetnek a középmezőnyben.

    „Nem úgy néz ki, hogy a következő szezonra annyi minden megváltozna majd egyes területeken, szóval helyzet magaslatán kell majd lennünk és folyamatosan fejleszteni az autót. Remélhetőleg képesek leszünk majd megvalósítani ezt. Még nem tudunk egy pontos célt felállítani magunk előtt. Valószínűleg a következő szezonban is a középmezőny tagjai leszünk, meglátjuk, hogy mi lesz. Vélhetően megint szoros lesz a küzdelem. A lehető legjobbunkat fogjuk nyújtani, ugyanis szeretnénk még előrébb lépni.”