Címke: visszaesés

  • Leclerc szerint a Ferrari még tovább fejlődött

    Leclerc szerint a Ferrari még tovább fejlődött

    Úgy tűnik, hogy a Ferrari jó úton halad afelé, hogy újra az élcsapatok közé tartozzanak. Az olasz istálló a 2019-es szezont követően süllyedt vissza a középmezőnybe. 2020-ban három dobogós helyen kívül nem nagyon ünnepelhetett mást a Tifosi. Idénre azonban megváltoztak a dolgok: az SF21 egyértelmű előrelépés a Vörösök számára és Carlos Sainz Jr érkezése is jó hatással volt a csapatra.

    Amíg a Ferrari tavaly a hatodik helyen végzett a gyártók versenyében, addig idén már a harmadik helyért folytat nagyon komoly harcot a McLarennel. A csapat pilótája Charles Leclerc már az érme mindkét oldalát megtapasztalhatta a Ferrarinál és nagyon örül annak, hogy a csapata rálépett a fejlődés útjára.

    „A tavalyi szezon rendkívül nehéz volt, már csak azért is, mert bele kellett törődnünk abba, hogy a többiek jobbak voltak nálunk,” – idézi a monacói pilóta szavait a Forma-1 hivatalos oldala.

    „Szerintem a csapat nagyon jól tette azt, hogy korán felismerte a visszaesését és emiatt elkezdtek nagyon keményen dolgozni és fejleszteni. Ennek a kemény munkának pedig be is érett a gyümölcse, mert jó irányba haladunk és sokat tudtunk javulni az idei szezonra.

    „A teljesítmény javulásunk pedig a pályán is egyértelműen látszódik. Természetesen még hosszú az út az élmezőnyig, legszívesebben már ott lennék a csatáznék a győzelmekért. Jelenleg nem ott vagyunk, de jó munkát végzünk. Remélem, hogy előbb vagy utóbb, de újra az élmezőny tagjai lehetünk majd.”

  • Webber: Sokan azt hiszik, hogy élvezettel nézem Vettel vesszőfutását, pedig nem

    Webber: Sokan azt hiszik, hogy élvezettel nézem Vettel vesszőfutását, pedig nem

    Mark Webber elmondta, hogy szeretné az egykori csapattárását Sebastian Vettelt újra egykori fényében látni az Aston Martinnál. Az ausztrál szerint a négyszeres világbajnok azért nem teljesít manapság jól, mivel az elemek összefogtak ellene és egyszerűen semmi nem jön össze a számára.

    Vettel az utolsó Ferrarinál töltött évében elég egyhangú vereséget szenvedett Charles Leclerctől és az olasz istállótól az Aston Martinhoz távozott és sokan úgy gondoltak, hogy a csapatváltás és az új környezet hatására a német pilóta visszanyerheti régi jó formáját.

    Azonban az Aston Martin pilótájának első két versenyén jelentősen alulmaradt az elvárásokhoz képest, ráadásul mindkét alkalom során kikapott a csapattársától Lance Strolltól. A kanadai pilóta emellett már hat ponttal is rendelkezik, miközben Vettel továbbra is pont nélkül áll az egyéni tabella hátsó régiójában.

    Mindezek mellett a némettel Imolában zsinórban tizenötödjére esett meg, hogy nem jutott be a Q3-ba és Webber szerint ennek az lehet az oka, hogy új generációs autók egyáltalán nem passzolnak vezetési stílusához.

    „Szerintem Seb jelen pillanatban egyáltalán nem magabiztos ebben az autóban,” – idézi Webber szavait a Marca. „A Ferrarinál sem tudta végül elérni a legfőbb célját. A sport néha próbára tesi az ember, azonban Seb számára már túl hosszúra húzódott ez a megpróbáltatás a Ferrarinál.

    „Szerintem ezen típusú autók nem esnek Seb kezére, egyszerűen nem passzolnak a vezetési stílusához. Seb azon autókban érzi jól magát, ami jól tapad és sok leszorító erővel rendelkezik. Mindezek mellett ő egy rendkívül kifinomult versenyző és nagyon jól érzi az autói mozgását.

    „Emlékeztek a 2008-as esős futamra monzai versenyre? Hihetetlen volt, hogy mindenki elől meg tudott lógni és simán nyert azzal az autóval. Azonban az az autók tapadásának csökkenése és a Pirelli az új fajta gumijai egyáltalán nem jöttek jól a számára és azóta kezdett el romlani a teljesítménye.

    „A Ferrariba pedig egyszerűen belefáradt. Hiába adott bele mindent az ott töltött hat éve alatt, egyszer nem tudott világbajnok lenni és emiatt előbb vagy utóbb, de el kellett jönnie onnan. Egyszerűen semmi nem szól mellettt, hanem sokkal inkább minden ellene szól.”

    A két pilóta viszonya a 2013-as Maláj Nagydíjon romlott meg a híres „Multi 21-nek” elnevezett csapatutasításos botrányt követően. Vettelt arra kérték, hogy ne előzze meg a versenyt vezető Webbert, azonban a német ezt mégis megtette, fittyet hányva ezzel a csapat érdekére.

    Webber azonban mindezek ellenére a régi formájában szeretné látni őt versenyezni. A Red Bull egykori pilótája azt szeretné, ha a négyszeres világbajnok legalább olyan eredményesen tudna versenyezni, mint azt a Red Bullnál tette a négy évig tartó sikersorozata során.

    „Az emberek azt hiszik, hogy élvezettel nézem végig Seb hanyatlását, azonban ez egyáltalán nem így van,” – tette hozzá Webber. „Újra a régi Sebet szeretném látni, mert rendkívül ijesztő nézni a jelenlegi formáját abban a tudatban, hogy régen milyen domináns volt.”

  • Új orrkúppal kapták lencsevégre az AlphaTauri idei autóját

    Új orrkúppal kapták lencsevégre az AlphaTauri idei autóját

    Az AlphaTauri Imolában leplezte le vadonatúj első szárnyát, amire a fennmaradó fejlesztési zsetonjaikat költötték.

    A faenzai istálló a bemutatóhoz képest egy teljes mértékben különböző első szárnyat használt Imolában, ahol a versenyzők megtehették első köreiket az AT02 volánja mögött.

    A csapatok előszeretettel használnak más fajta alkatrészeket az autójuk bemutatójakor, hogy megtévesszék a riválisaikat. Ez trend a csapatoknál, ugyanis a Racing Point csapata tavaly például a bemutatott autójukhoz képest egy teljesen más konstrukcióval vett részt a szezonközi teszteken Barcelonaban.

    Az Alpha Tauri új első szárnya meglehetősen keskenyebb az előző specifikációnál, aminek több előnye is van. Egyrészt az aerodinamikai elemeket nem blokkolja olyan mértékben, másrészt a rá épített „köpeny” rész sokkal jobb lesz az autó tapadása az első tengelyen.

    Ez a stílusú szárny nagyban hasonlít a Mercedes, a McLaren, a Red Bull, a Racing Point és a Renault számára, akik szintén ugyanezt a megoldást alkalmazzák.

    „Úgy határoztunk, hogy a megmaradó két fejlesztési zsetonunkat az első szárnyunk újratervezésére használjuk el,” – mondta az AlphaTauri főtervezője, Jody Egginton.

    „Az idei aerdinamikai o szabályok miatt tapadást fogunk veszíteni és ezzel a változtatással szeretnénk minimalizálni ezt. Reméljük, hogy sikerrel fogunk járni.

    „Még nem tudom, hogy milyen gyors lesz az idei autónk, azonban szerintem legalább olyan szinten fogunk állni, mint a tavalyi szezon közepe tájékán.”

  • Binotto nem fog végtelen időt kapni a Ferraritól

    Binotto nem fog végtelen időt kapni a Ferraritól

    A Ferrari számára 2020 egy felejthető szezon volt. Az olasz istálló ugyanis csak a konstruktőri bajnokság hatodik helyén végzett, ami miatt a csapatfőnök Mattia Binotto egyre nagyobb nyomás nehezül.

    A maranellói gárdának már csak a pénzügyi háttere miatt egy olyan csapatnak kellene lennie, akiknek minden évben képesnek kellene lenniük a bajnoki címekért harcolni. Ebből kifolyólag a 0 futamgyőzelem és a konstruktőri hatodik hely egy hatalmas csalódás a Ferrari számára. Binotto azonban még ebben a kilátástalan helyzetben is megpróbál pozitívumokat találni.

    „El kell fogadnunk az idei szezonban szerzett hatodik helyünket,” – mondta a svájci-olasz mérnök. „Az egyértelmű, hogy a nevünktől nem fogunk egyszerűen jobbá válni. Idővel versenyképesebbé fogunk válni, azonban ennek elérése érdekében nagyon keményen kell majd dolgoznunk.”

    Azonban Binotto azt is felismerte, hogy ha az eredmények nem fognak megváltozni a Ferrari háza táján, akkor az könnyen az állásába kerülhet majd.

    „Tudom, hogy az időm egyáltalán nem végtelen. Az elkövetkező évek során a legjobbamat kell nyújtanom, ha szeretném megtartani a jelenlegi pozíciómat a csapaton belül. A hatodik helyünk tényleg csalódás volt, azonban most megint sokat áldoztunk arra, hogy ismét stabil lábakra tudjunk állni. Ha ez sikerül, akkor újra ráléphetünk a siker útjára és újfent futamgyőzelmeket ünnepelhetünk majd.”

  • Räikkönen a második alfás szezonjáról: Nem vagyok csalódott, de…

    Räikkönen a második alfás szezonjáról: Nem vagyok csalódott, de…

    Kimi Räikkönen vélhetően az utolsó Forma-1-es szezonját fogja teljesíteni majd 2021-ben. A 41 éves finn pilótának ez lesz a 20. szezonja a száguldó cirkuszban, amit az Alfa Romeonál kezdhet majd meg. A Jégember a létező legjobb formáját szeretné nyújtani a versenypályán, azonban a tavalyi szezonban hamar rá kellett jönnie, hogy ez most nem így lesz.

    A finn versenyzés és Forma-1 iránti szeretete töretlen továbbra is töretlen. Ez abban látszódik a legjobban, hogy Räikkönen a 2012-es visszatérését követően egy szezont sem hagyott ki és még 42 évesen is a száguldó cirkusz mezőnyének tagja lesz. 2007 világbajnok karrierje legnagyobb részét top csapatoknál töltötte és szinte mindig harcban volt a világbajnoki címért, ha versenyképes autó volt alatta, azonban az utolsó szezonja az Alfa Romeonál eléggé demotiváló lehetett a számára.

    A Jégember a tavalyi szezonban döntötte meg Rubens Barrichello hosszú ideig tartó rekordját és immáron ő a legtöbb versenyt maga mögött tudó versenyző a Forma-1-ben. Emellett a finn pilótáé lett az év pillanata, amit a Portugál Nagydíjon bemutatott első köréért kapott meg az FIA gálán.

    Az Alfa Romeo nagy reményekkel vágott neki a 2020-as szezonnak, azonban a Ferrari motor drasztikus visszaesése gyakorlatilag rá is nyomta a bélyeget a három Ferrari motoros csapat teljesítményére, így a hinwili istállójáéra is.

    „Nyilvánvalóan magasabbak voltak az elvárásaink,” – mondta Räikkönen. „Azonban nagyon hamar rá kellett jönnünk, hogy közel nem ott leszünk majd az erőssorendben, mint azt a szezon előtt elterveztük. Idén meg kell próbálnunk jobb munkát végezni és majd meglátjuk, mire lesz majd elég az.”

    A finn a 2020-as szezon során mindössze négy pontot tudott szerezni, amivel az egyéni bajnokságban csak a tizenhatodik helyet tudta megszerezni magának. Hozzá kell tenni, hogy a csapattárs Antonio Giovinazzinak sem ment jobban a szekér, ugyanis az olasz pilóta is négy egységet tudott gyűjteni a 2020-as évad során.

    „Őszinte leszek, egyáltalán nem arra számítottunk, hogy ilyen hátul leszünk majd, azonban már a teszteken láttuk, hogy baj van. Nem vagyok csalódott, azonban a teljesítmény messze elmarad attól, amit vártunk.”

  • A Ferrarinál már a barcelonai teszteken tudták, hogy nagy a baj

    A Ferrarinál már a barcelonai teszteken tudták, hogy nagy a baj

    A Ferrari sportigazgatója Laurent Mekies bevallotta, hogy a Ferrarinál már a szezonközi tesztek során számítottak arra, hogy egy nagyon nehéz szezonjuk lehet 2020-ban.

    A Scuderia tempója jelentősen visszaesett az előző évekhez képest. Az olaszok 40 év óta nem látott mélységben vannak, ugyanis az idei szezonban csak a konstruktőri bajnokság hatodik helyén végeztek, amire 1980 óta nem volt példa.

    Mekies elmondta, hogy csapat már a barcelonai tesztek során azon törte a fejét, miként lesznek képesek ekkora hátrányt behozni egy szezon alatt. A Ferrari idei konstrukciója, az SF1000 ugyanis egyáltalán nem volt kiemelkedő sem motorikusan, sem pedig aerodinamikailag.

    „Már Barcelonában rá kellett jönnünk, hogy komoly problémák voltak az autónk teljesítményével,” – ismerte el Mekies. „Ilyen körülmények között még nehéz látni azt, hogy milyen gyors vagy a többiekhez képest, azonban itt egyértelműen látszódott, hogy visszább fogunk esni.

    „Tudtuk, hogy nehéz feladat lesz a visszaesésünk okait megtalálni és természetesen kijavítani azokat, azonban már nagy erőkkel dolgozunk ezen.”

    A Ferrarinak az eltolódott szezonkezdet miatt még több ideje volt a hibák kijavítására, azonban a COVID-19 miatti kényszerleállás csak súlyosbította ezen problémáit az olasz istállónak. Mekies szerint többek között emiatt sem sikerült olyan mértékben javulniuk, mint azt szerették volna.

    „Fájdalmas időszak volt, amikor le kellett állnia a gyáraknak és egyáltalán nem dolgozhattunk az autókon egy pillanatig sem. Ahogy korábban már elmondtam, tisztában voltunk vele, hogy nagyon nehéz lesz az idei szezon és emiatt még nehezebb is lett,” – zárta Mekies, aki a Török és az Abu Dhabi Nagydíjon átmenetileg a Ferrari csapatfőnöke volt Mattia Binotto hiányzásai miatt.

  • Leclerc: Nem áll szándékomban elhagyni a Ferrarit

    Leclerc: Nem áll szándékomban elhagyni a Ferrarit

    Charles Leclerc elárulta, hogy nem áll szándékában a Mercedeshez vagy egy olyan csapathoz szerződni, akiknek autóját a német márka hajtáslánca hajt.

    A monacói fiatal még a tavalyi szezon végén hosszabbította meg a szerződését a Vörösökkel egészen 2024-ig. Azonban azt még ő sem gondolta, hogy egyik szezonról a másikra visszaesnek a közvetlen élmezőnyből a középmezőnybe.

    Azonban Leclerc még ennek ellenére sem tervezi elhagyni a Ferrarit és ahhoz a Mercedeshez átszerződni, akik az Emilia Romagna Nagydíjon nyerték meg a hetedik konstruktőri bajnoki címüket zsinórban.

    „A Mercedes remek munkát végez és le a kalappal előttük, hogy megannyi évet követően is ugyanúgy éhesek a sikerre,” – idézi a Ferrari monacói pilótájának szavait a Sport Bild. „Azonban szívesebben maradnék a Ferrarinál, hogy kemény munkával visszajuttassam őket, ahol az eredeti helyük van.”

    A Ferrari idei konstrukciójának legnagyobb problémája az erőforrás, ugyanis a maranellói istálló és az FIA még a tavalyi szezonban kötött egy titkos megállapodást a hajtásláncuk kapcsán. Ugyan nem tudni pontosan, hogy az egyesség miről szólt, az viszont tisztán látszik, hogy a Ferrari motoros csapatok teljesítménye drasztikusan visszaesett a tavalyi évadhoz képest.

    Leclerc – aki elégedett az olasz istálló fejlesztéseivel – azonban még a domináns Mercedes kedvéért sem hagyná ott piros autóját

    „Nem, nem,” – mosolygott a kétszeres futamgyőztes monacói. „A Ferrari versenyzője vagyok, és rendkívül büszke vagyok erre. Ez egy legendás csapat a Forma-1-ben.

    „Jelen pillanatban azon dolgozunk, hogy a motorunk újra a leggyorsabb legyen és kijavítsuk az autónk aerodinamikai gyengeségeit. Ha ezeket képesek leszünk véghez vinni, akkor biztos vagyok benne, hogy vissza fogunk térni a siker útjára”

  • Ferrari: Az FIA módosításai miatt rosszabb lett az erőforrásunk teljesítménye

    Ferrari: Az FIA módosításai miatt rosszabb lett az erőforrásunk teljesítménye

    A Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto végre kimondta, hogy az olasz csapat komoly lóerőket veszítettek el, miután megkötötték a motorjukról szóló egyezményt az FIA-val.

    Az olasz szakember a korábbiakban azt mondta, hogy nem a Nemzetközi Automobil Szövetséggel kötött egyesség miatt estek vissza motorikusan. Ezek mellett pedig nem is beszélt az egyesség részleteiről, valamint az FIA embereit is elhallgattatták.

    Ehelyett a csapat sokkal inkább az aerodinamikai problémákat próbálta megoldani a szünet folyamán, sem mint hogy az addig jól működő, erős erőforrásukra koncentráltak volna. Az első újabb elemeket a Stájer Nagydíjon már be is vetették, de az ottani eredmények alapján nem úgy néz ki, hogy működőképesek az új elemek.

    A sebességmérő pontoknál pont az a Ferrari volt a leglassabb, akik tavaly mindig ennek a listának az élén álltak, magasan a többiek előtt. Binotto nemrégiben azt nyilatkozta ezen téma kapcsán, hogy körönként hét tizedet veszítenek a Mercedesekhez képest csak az egyenesekben.

    „A jelenlegi szabályok rendkívül összetettek és nehezek,” – mondta a Ferrari csapatfőnöke. „Vannak olyan területek a szabálykönyvben, ahol még mindig tisztázni kellene pár dolgot. Ez egy olyan folyamat, ami a múltban is jelen volt, most is ott van és a jövőben is jelen lesz.

    „A tavalyi év óta az FIA számos direktívát vezetett be, amiben tisztázta ezeket a ködös területeket. A direktívák miatt pedig alkalmazkodnunk is kellett. Nem hiszem, hogy ez csak velünk esett meg, ugyanis a többi gyártónak is ugyanúgy alkalmazkodnia kellett, mint nekünk. A változtatások miatt rosszabb lett a motorunk teljesítménye a tavalyihoz képest.”

    Binotto azt is elárulta, hogy a kötelező gyárleállások pecsételte meg a sorsukat, ugyanis a kényszerszünet alatt nem voltak képesek fejleszteni az erőforrásukat az idei szezonra.

    „A hajtáslánca fejlesztése egy olyan folyamat, amin megállás nélkül dolgozunk már 2012 óta. Most már egy ideje ezekkel a motorokkal foglalkozunk. Az idei évre is készültünk fejlesztésekkel, azonban a lezárások miatt le kellett állítanunk a folyamatok és ez nem volt fair, ugyanis a lezárások nem ugyanúgy voltak érvényesek a csapatokra. Megpróbálunk a létező legtöbbet fejleszteni a 2021-es szezonra,” – fejezte be a gondolatmenetet Binotto.

  • Sainz: Nem most kell sajnálkozni a ferraris szerződésem miatt

    Sainz: Nem most kell sajnálkozni a ferraris szerződésem miatt

    Carlos Sainz Jr szerint a Ferrari gyenge szezonkezdete ellenére még túl korán van ahhoz, hogy felülbírálja azon döntését, miszerint a 2021-es szezontól már az olasz istállóversenyzője lesz.

    Sainz már az idei szezon kezdete előtt megegyezett a Vörösökkel, hogy a 2021-es szezontól ő fog majd versenyezni a távozó Sebastian Vettel helyén. A spanyol lépése logikusnak tűnt, ugyanis a Ferrari már évek óta tagja az élmezőnynek és Sainz ezzel egy újabb szintre léphetett volna fel a száguldó cirkuszban. Azonban senki nem számított arra, hogy a Ferrari egy szezon alatt ekkora visszalépést fog produkálni.

    Vettel és csapattársa Charles Leclerc egyik McLarent sem tudták legyőzni az idei szezon első két időmérő edzésén, valamint mindkét edzésen majdnem több, mint egy másodpercet kaptak a Mercedesektől.

    Az SF1000 pedig jövőre is versenyezni fog a költségcsökkentő intézkedések értelmében, és a Ferrari nem fejlesztheti majd korlátlanul se a konstrukciót, sem pedig az erőforrást szintén a költségcsökkentés miatt.

    Amikor arról kérdezték a McLaren spanyolját, hogy szerinte a leendő csapata miért kezdte ilyen gyengén a szezont, elmondta, hogy nem most van itt az ideje annak, hogy reflektáljon erre vagy hogy megbánást tanúsítson szerződése kapcsán.

    „Rengetegen teszik fel ezt a kérdést nekem, mint ha aggódnék vagy bármi is megbántam volna ezzel kapcsolatban,” – nyilatkozta a spanyol. „Véleményem szerint ezt a kérdést nem most kell megválaszolnom, ugyanis még csak a szezon elején járunk.

    „Türelmesnek kell lennünk és várnunk kell. Tisztán láthattátok, hogy egy szezon alatt mekkorát fejlődhet egy csapat (Racing Point) vagy mekkorát eshet vissza az erősorrendben (Ferrari).

    „A Forma-1-ben pedig az a jó, hogy soha nem áll meg és magabiztos vagyok, ugyanis az előttünk álló 365 napban még bármi megtörténhet. Ezért is koncentrálok még jelen pillanatban a McLarenre.

    „Már 100-szor elmondtam a nyilatkozataimban az idei célomat: a létező legjobb szeretném elérni a McLarennel, nem pedig a Ferrarira koncentrálni. Amint véget ér a szezon, átkerülök a Ferrarihoz és bőven lesz időm felkészülni az előttem álló szezonra.”

  • Bajban az Aston Martin, elbocsátások tömkelege várható!

    Bajban az Aston Martin, elbocsátások tömkelege várható!

    Az Aston Martin háza táján egyáltalán nem mennek túl jók a dolgok és a koronavírus miatt kialakult helyzet még a brit autógyártó jelenlegi rossz helyzetére is rátesz egy lapáttal. Emiatt a cég kénytelen lesz megválnia ötszáz fizetett dolgozójától – írja Motorsport.com.

    Az Aston Martin jelen pillanatban a Red Bull Forma-1-es csapatával működik együtt, azonban a következő évben már vissza fognak térni a Forma-1-be egy különálló csapatként. Ez Lawrence Strollnak köszönhető, aki nem csak a Racing Point csapatának vezetése mellett jelentős részvényese a brit autómárkának.

    Az Aston Martin nemrégiben tette közzé a cég anyagi elszámolását az idei év első negyedére vonatkozóan. A számok nem túl jók, egészen pontosan 132 millió eurót veszítettek a jelenlegi helyzet miatt.

    A koronavírus miatt egyre kevesebben vásárolják a brit autógyár által készített luxusautókat és ez várhatóan a következő hónapokban sem fog megváltozni. Emiatt az Aston Martinnak nincsen más választása, búcsút kell inteniük ötszáz dolgozójuknak.

    Ezek az intézkedések elég komolyak, ugyanis az Aston Martin megközelítőleg 1800 embert foglalkoztat Nagy-Britanniában. Ez az átszervezés 12 millió fontba fog kerülni az angol gyártó számára, de összességében 28 millió fontot fog a konyhára hozni, ugyanis kevesebb embernek kell fizetést adniuk az elbocsátásokat követően.