Címke: viselkedés

  • Rosberg: Hamilton rendkívül okos, Verstappen példát vehetne róla

    Rosberg: Hamilton rendkívül okos, Verstappen példát vehetne róla

    Nico Rosberg, 2016 Forma-1-es világbajnoka is állást foglalt Hamilton-Verstappen rivalizálásról. A német szerint a Mercedeses van fölényben.

    A német ex-pilóta azonban nem csak a képességük és az alattuk található technika erőssége miatt jutott a fenti álláspontra. Állítását az intelligenciára alapozta, amit onnan indított el, hogy Max Verstappen legutóbb igencsak indulatosan reagált Magyarországon, miután újfent a silverstone-i balesetükről kérdezték, miközben Hamilton ugyanazt a témát egy fejcsóválással elintézte.

    Rosberg szerint pedig ez a különbség adott esetben döntő lehet a két versenyző között, az ennél is kiélezettebb helyzetekben.

    „Ha összességében nézzük, azt tudom mondani, hogy a Mercedes fölényben van minden téren, tempóban, magatartásban, hozzáállásban egyaránt. Láttuk, hogy Max Verstappen mennyire eltudja veszteni a hidegvérét egy sajtótájékoztatón is, mennyire kiabált az újságírókkal, ezzel pedig a Mercedes kezére játszik.” – kezdte az indoklásában Rosberg.

    „Lewis viszont rendkívül okos. Tudja, hogyan kell kezelni minden olyan helyzetet, ami elé kerül. Nagyon okosan válogatja meg a kommunikációját a sajtóban. Verstappen viszont rettentően mérges lett, amikor az ütközésről kérdezték. Kiabált, miközben Lewis csak a vállát vonta meg, ami egyfajta erőfitogtatás volt a részéről.” – vonta le a konklúziót.

  • Az FIA elnöke sincs elragadtatva Mazepin viselkedésétől

    Az FIA elnöke sincs elragadtatva Mazepin viselkedésétől

    Nikita Mazepin ugyanakkor fog debütálni a Forma-1-ben, mint a Formula 2 bajnoka és Michael Schumacher fia Mick Schumacher. A téli szünetben azonban mégis többször került reflektorfénybe az orosz, de nem túl pozitív kontextusban.

    Mazepint vádolták már zaklatással, majd egy videó miatt alakult ki botrány körülötte. Ezek mind rontottak a megítélésén, amit csak tovább tetézett az a tény is, hogy az apja tehetős támogatója lett a Haasnak.

    A botrányok miatt az FIA majd elbeszélget a mezőnnyel Bahrein előtt. Mag az FIA elnöke is rossz szemmel nézte a fiatal cselekedeteit.

    „Hogy tisztán fogalmazzak, nem örülök a kialakult helyzetnek. Kapott egy figyelmeztetést, hogy ha újra történik egy ilyene eset, akkor annak súlyos következményei lesznek. Remélem megtanulta a leckét.” – nyilatkozta Jean Todt a Cambridge Union videóinterjújában.

    A francia azonban a képességeit nem kérdőjelezi meg.

    „Bármelyik versenyző, aki eléri a 40 szuperlicensz pontot vezethet Forma-1-ben. Márpedig Mazepinnek megvannak a pontjai. Szóval miért ne versenyezhetne a Forma-1-ben? Ez diszkrimináció lenne. Az egyetlen ok, ami megakadályozhatná ebben, hogy ha nem lennének meg a pontjai, ami viszont nem áll fent.”

  • Verstappen: Nem hinném, hogy akadna nálam teljesebb versenyző a mezőnyben

    Verstappen: Nem hinném, hogy akadna nálam teljesebb versenyző a mezőnyben

    Max Verstappen úgy véli, nem igen akad olyan versenyző a mezőnybe, aki „teljesebb és összeszedettebb pilóta lenne nála jelenleg.

    A legutóbbi pár verseny megmutatta a holland pilóta elszántságát és képességeit, különösen az Ausztriában és Németországban aratott győzelme emelte ki őt a többiek közül, ugyanis mind két versenyen, saját helyzetével, avagy a körülményekkel megküzdve tudott diadalmaskodni a megmérettetés végén.

    Ugyanakkor azt már tudhatja a nagyérdemű, hogy a 21 éves pilóta ’nem megy a szomszédba egy kis erőszakosságért’, legjobban akkor rajzolódott ki ez a tulajdonsága, mikor meglökdöste Esteban Ocont, akivel ütközött a Brazil Nagydíjon, és aki szerinte gúnyosan mosolygott a futam után. Ennek ellenére többen úgy vélik, benőtt Verstappen feje lágya és most már éretten és higgadtan tud versenyezni, ám a holland szerint az elmúlt időszakban nem történt semmilyen változás, ő ugyanúgy viselkedik, ahogy korábban.

    ,,Ugyanazt csinálom, amit az elmúlt évek alatt is tettem. Úgy vélem, ha most hirtelen különböző dolgokat kezdenék el csinálni, úgy tűnne, hogy amit eddig tettem az rossz volt, és ez nem igaz.”

    Ugyanakkor Verstappan úgy gondolja, ő sokkal komplexebb és teljesebb versenyző, ami elsősorban annak köszönhető, hogy relatíve korán került be sportágba, így volt ideje felvenni a fonalat a Formula 1-ben.

    ,,Egész fiatalon kezdten, ezért úgy vélem ez normális. A legtöbben a Formula 1-ben 21-22 évesen kezdik a pályafutásukat. Ha a jelenlegi mezőnyre tekintek, nem hinném, hogy akadna nálam teljesebb versenyző, még akkor se, ha ők például a 29-et avagy a 30-at töltik be épp.”