Címke: Virtuális Nagydíj Sorozat

  • Russell tarolt, de a Haas lett a virtuális bajnoka a Forma-1-nek

    Russell tarolt, de a Haas lett a virtuális bajnoka a Forma-1-nek

    George Russell nyerte a vasárnapi, utolsó Virtuális Forma-1-es Nagydíjat is, így a brit már hatból hat győzelmet tudhat a neve mellett. Az ő lehengerlő teljesítménye sem volt elég azonban, hogy a Williams legyen bajnok, hiszen a Fittipaldi-fivérek, Pietro és Enzo jóvoltából a Haas nyerte a virtuális csapatbajnokságot.

    A Forma-1 idén már élesben is megrendezte a Virtuális Nagydíj Sorozatot, ahol kiírtak hivatalos pontversenyt is amivel a csapatok jótékony célra tudtak pénzt gyűjteni.

    A brazíliai főfutam rajtsorrendjét az azt megelőző ötkörös sprintfutam határozta meg, ahol az Alpine-os Nicholas Longuet nyert, a Ferrari eSport bajnoka Brendon Leigh előtt. Nekik köszönhetően az éles versenyen a francia humorista Arnaud Tsamere indulhatott a pole-ból, mellőle a Ferrari akadémista Dino Beganovic.

    A verseny szokás szerint káoszos volt, különösen a rajt, ahol számtalan versenyző ütközött és forgott meg. Ez kapóra jött a 14.helyről rajtoló George Russellnek, – aki Alvaro Carreton büntetése miatt indulhatott hátulról – aki így pár kanyar alatt már a harmadik helyen találta magát. Majd a harmadik körre levadászta Tsamere-t és Beganovicot, és az élre állt. A hatodik körben a 9.helyről startoló Enzo Fittiapldi is túljutott a Ferrari svédjén, és már a második helyen haladt. Beganovic végül egész futam alatt Albonnal küzdött a bronzéremért. Végül a thai végzett a dobogón Russell és Fittipaldi mellett.

    Beganovic után érkezett a másik Haas, Pietro Fittipaldi kormányzásával, utána pedig egy szintén komoly harcot vívó páros futott be a célba, Arthur Leclerc és Jake Dixon sorrendben. A pole-ból induló debütáns Tsamere végül a nyolcadik lett Jimmy Brodabent és Luca Salvadori előtt.

    A kiegyensúlyozott és megbízható teljesítménynek hála a Haas 85 ponttal nyerte meg a virtuális bajnokságot, a 62 pontos Ferrari és az 57 pontos Williams előtt.

    Minden egyes résztvevő csapat a helyezésének megfelelő arányban részesül a 100 ezer dolláros nyereményalapból, amit a világon bárhol felajánlhatnak jótékony célra.

  • Megvan kik vesznek részt az idei első Virtuális Nagydíjon!

    Megvan kik vesznek részt az idei első Virtuális Nagydíjon!

    Az F1 közzétette, hogy ki fognak részt venni a 2021-es Virtuális Nagydíj-sorozat első megmérettetésén.

    A formátumot tavaly vezette be a sportág, ugyanis az első lezárások közepette a Forma-1 sem tudott útjára indulni. A rajongók szórakoztatására létrejött a Virtuális Bajnokság, ahol is aktív versenyzők és sztárok mutathatták meg mire képesek a szimulátor avagy a számítógép mögött.

    Mivel az F1 úgy számol, hogy márciusba már indul a szezon, egy kicsit meglepetek mindenkit azzal, hogy újraélesztik ezt a sorozatot.

    Összesen három fordulót fognak megtartani, az első eseményt ma lehet megtekinteni, míg a másodikra február 7-én, az utolsóra pedig február 14-én lehet számítani.

    Az elhíresült Twitch-Quartet fele lesz csak jelen, ugyanis George Russell a Williams színeiben, míg Alex Albon a Red Bull-lal vág neki az estének. Az aktív versenyzők közül Nicholas Latifi is ott lesz, ahogy a Motokrossz világbajnok Jeffrey Herlings is.

    Korábbi versenyzők és fiatal tehetségek is elindulnak a Red Bull Ringre tervezett viadalon, de ott lesz még, Jimmy Brodabent, Tiametmarduk, vagy épp a Real Madrid kapusa, Thibaut Courtois is. Ugyanakkor az Aston Martin nem képviselteti magát, így csak 18 főt fog számlálni a mezőny.

    Mercedes: Stoffel Vandoorne Anthony Davidson
    Red Bull: Alex Albon Jeffrey Herlings
    McLaren: Jimmy Broadbent Ben ‘Tiametmarduk’ Daly
    Alpine: Christian Lundgaard Oscar Piastri
    Ferrari: Arthur Leclerc Marcus Armstrong
    AlphaTauri: Vitantonio Liuzzi Luca Salvadori
    Alfa Romeo: Thibaut Courtois Jack ‘Pie Face’ McDermott
    Haas: Pietro Fittipaldi Enzo Fittipaldi
    Williams George Russell Nicholas Latifi

     

    A verseny magyar idő szerint 19:00-kor fog kezdődni, amit a Forma-1 hivatalos Youtube-csatornáján lehet majd figyelemmel kísérni.

  • Pénzdíjjal és pontversennyel tér vissza idén a Virtuális Nagydíj Sorozat

    Pénzdíjjal és pontversennyel tér vissza idén a Virtuális Nagydíj Sorozat

    Visszatér a Virtuális Nagydíj Sorozat, amit még a Forma-1-es holtszezonban fognak lebonyolítani, három egymást követő hétvégén.

    Tavaly a koronavírus-járvány miatt elhalasztott futamok helyett rendezték meg azok virtuális „mását” a Codemasters hivatalos F1-es játékában.

    Tavaly nem volt hivatalos pontszámítás és bajnokság, ami miatt is, hogy hírességek, más sportág jele képviselői is rajthoz álltak. Végül a nem hivatalos bajnok Goerge Russell lett.

    Noha idén – eddig – csak egy hetet csúszik a szezon kezdete, és Ausztrália helyett Bahrein lesz az évadnyitó, a sorozat idén is szeretné kiaknázni a Virtuális GP-k adta lehetőségeket.

    A Forma-1 bejelentése alapján a versenyeket január 31.-én, február 7.-én és február 14.-én fogják rendezni. Idén pedig már lesz egy hivatalosan is kiírt pontverseny, amelyben a csapatok jótékony célra nyerhetnek pénzdíjakat.

    A lebonyolítás menete is változni fog. Tavaly egy etapos időmérőt és 50%-os távú versenyeket rendeztek, idén azonban már lesznek sprint és fő versenyek is. Az ötkörös sprintfutamon profi gamerek fognak részt venni, és ennek a végeredménye fogja meghatározni az 50%-os versenytávot jelentő főfutam rajt sorrendjét, ahol már ismerős arcokat is láthatunk, hiszen jelenlegi és volt F1-esek is rajthoz fognak állni.

    Minden csapatot két versenyző fog alkotni és a főfutam végeredménye alapján osztják majd ki a pontokat. A csapatbajnokság végeredménye alapján fogják majd meghataározni a pénzjutalmakat, amelyeket a csapatok jótékony célra fognak felajánlani.

  • Már csak öt aktív F1-es áll rajthoz az utolsó virtuális Nagydíjon

    Már csak öt aktív F1-es áll rajthoz az utolsó virtuális Nagydíjon

    Utolsó fordulójához érkezik a Forma-1-es Virtuális Nagydíj Sorozat, a helyszín pedig a kanadai Montreal lesz. Mivel vészesen közeledik az osztrák F1-es szezonnyitó, ezért számos pilóta inkább a felkészülésre koncentrál, ami meg is látszik a résztvevők számán.

    Az aktív versenyzők táborát erősíti majd Alex Albon, Pierre Gasly, Nicholas Latifi, Valtteri Bottas vagy a zsinórban a negyedik sikerére készülő George Russell is. Ez pedig azt jelenti, hogy az állandó résztvevők közül Charles Leclerc, Lando Norris vagy éppenséggel Antonio Giovinazzi sem indul már.

    A felszabadult helyek több újoncnak is lehetőséget teremtenek. Ilyen lesz például a Biffy Clyro zenekar frontembere Simon Neil, aki az AlphaTauri színeiben indul. A Red Bull Albon mellett egy olimpiai aranyérmes sízőt Jon Olssont indítja. A Bakuban remeklő Tiametmarduk ismételten a McLarent erősíti majd, az Alfo Roemo egyik virtuális ülését pedig Aarava foglalhatja majd el.

    Az F2 és az F3 már nem rendez online versenyt. így közülük sokan döntöttek a Forma-1-es indulás mellett. Visszatér az első futam győztese Guanyu Zhou, David Schumacher illetve a Haas álland párosa, Deletraz és Pietro Fittipaldi is.

    A Ferrari egyik ülése is egy újoncnak jut, az Akadméián nevelkedő Formula 2-es pilóta, Callum Illott vezeti majd a vörös autót.

    A futam a szokásokhoz híven élőben lesz követhető az F1 hivatalos facebook oldalán illetve az M4 Sporton is.

  • Zsinórban harmadik versenyét nyerte George Russell a Virtuális Nagydíjakon

    Zsinórban harmadik versenyét nyerte George Russell a Virtuális Nagydíjakon

    Tegnapi esti sikerével mesterhármast szerzett a Williams brit versenyzője George Russell, miután magabiztosan nyerte a Virtuális Azeri Nagydíjat is.

    Ezzel a sikerével átvette a vezetést a nemhivatalos pontversenyben a pont nélkül záró Charles Leclerc-től.

    A 22 éves versenyző már az időmérőt is megnyerte, egyik közvetlen riválisa, Alexander Albon előtt. Nem sikerült viszont jól a kvalifikáció a Ferraris Charles Leclerc számára, aki eddig minden versenyen dobogóra tudott, most viszont csak a tizedik rajtkockából rajtolhatott.

    A Gaslyval és Pérezzel és több focistával kiegészült mezőny rajtja nem sikerült balesetmentesre, az első kanyarban Enzo Fittipaldi forgott meg és akadályozott jó néhány mögötte jövőt, köztük a csapattársát is. Aztán a második kanyarban is kisebb torlódás alakult ki, amikor Charles Leclerc is a falba fordult és sok helyett veszített. A két Ferraris pedig a pálya legszűkebb pontján is vesztett, hiszen mindketten megforogtak, ezzel Leclerc győzelmi esélyei lecsökkentek.

    A mezőny nagyrésze a szokásos egy kiállásos taktikát választotta, néhányan, mint a Ferrarik egy két kiállással próbáltak feljebb kerülni.

    Gasly és Pérez tempója elmaradt a már rutinosabbnak nevezhető versenytársaiktól, így szinte végig a középmezőnyben autóztak, és több kisebb-nagyobb hibát is elkövettek.

    Az élen a Russell-Albon duó fokozatosan lépett el a mezőnytől, de a Red Bull versenyzője sem tudta megszorongatni az élen autózót. Russell így újabb rajt-cél győzelmet aratott, Albon lett a második míg Monaco után Esteban Gutierrez egy újabb dobogós helyet tudott szerezni.

    Lando Norris minden technikai gond nélkül tudta abszolválni ezt a fordulót és beállította az eddigi legjobb eredményét és negyedik lett.

    Charles Leclerc végül pocsék versenyt futva a 14.helyen ért célba, és elvesztette a vezető helyét – a hivatalosan nem létező – pontversenyben. A verseny után pedig bejelentette, hogy a sűrű programja miatt nem fog rajthoz állni a kanadai fordulóban, ami a Virtuális Nagydíj Sorozat utolsó megmérettetése lesz.

    Ez pedig azt is jelenti, hogy a pontversenyben élre álló George Russell matematikailag is bebiztosította a „bajnoki” címét, mivel a harmadik helyezett Alexander Albon már nem tudja őt pontszámban utolérni.

    https://www.instagram.com/p/CBJcc9HDDge/

  • Hatalmas Albon-Leclerc csatát hozott a virtuális Holland Nagydíj

    Hatalmas Albon-Leclerc csatát hozott a virtuális Holland Nagydíj

    A való életben ritkán látható izgalmas csatát hozott az Interlagosban megrendezett virtuális Forma-1-es Holland Nagydíj. Az első körtől az utolsóig előzte oda-vissza egymást az első helyért Alexander Albon és Charles Leclerc, végül a thai tudott diadalmaskodni, ezzel meggátolva a monacói triplázását.

    Vasárnap rendezték volna meg 35 év után visszatérő Forma-1-es Holland Nagydíjat, ám a COVID-19 miatt végül csak virtuálisan tudtak körözni, és nem Zandvoortban, hanem Brazíliában, mivel az F1 2019-ben nem volt még benne a holland aszfaltcsík.

    Ennek a versenynek is esélyesként vágott neki, az eddig két futamból kettőt nyerő Charles Leclerc, és a vele Kínában nagyot csatázó Alexander Albon is. Ám egyikük időmérője sem sikerült a legjobbra, mert a pole-t a Mercedes belgája Stoffel Vandoorne tudta megszerezni, mellőle a Williams pilótája George Russell rajtolhatott. Albon és Leclerc végül csak a harmadik sorba tudta kvalifikálni magát.

    Nem tartott sokáig a Mercedes reménye, ugyanis a rajt után Vandoorne összeakadt a harmadik helyről rajtoló Ferraris, Enzo Fittipaldival aminek az eredménye egy komolyabb rajtbaleset volt. Ezt kihasználva pedig Albon és Leclerc egyből az élre álltak, majd elléptek a mezőnytől és kezdetét vette a körönkénti oda-vissza előzgetés.

    A Ferrari versenyzője állt ki elsőnek kerékcserére, kemény gumikat rakatott fel, míg pár körrel később a thai közepeseket. Hiába a Red Bull gumielőnye, a helyzet nem változott, és továbbra is körönként változott a vezető személye.

    Kettejük ütközetét végül 13 körrel a leintés előtt egy büntetés döntötte el, Leclerc ugyanis sorozatos pályalevágásokért három másodperces időbüntetést kapott. Mivel nagyon hasonló tempóra voltak képesek, így borítékolható volt, hogy Albon megnyeri a versenyt. Végül elsőként szelte át a célvonalat, és ezzel megszerezte első virtuális győzelmét Albon, azon a pályán, ahol a való életben nagyon közel volt élete első dobogójához.

    Az élen viaskodókra pedig fel tudott annyira zárkózni Russell, hogy Leclerc büntetése miatt végül második lett, a monacói pedig csupán harmadik.

    A két fiatal a verseny után elmondta, hogy mindketten nagyon élvezték ezt a versenyt, Albon jobban izgult és remegett, mint egy valós verseny során, míg Leclerc számára a Verstappen elleni ausztriai küzdelmét idézte meg ez a verseny, csak ahogy fogalmazott, kevesebb ütközéssel és több előzéssel.

    A Virtuális Nagydíj Sorozat következő fordulója vasárnap lesz Barcelonában.