Címke: virtuális LeMans-i 24 órás verseny

  • Meghallgatták Verstappen panaszát, javítanak a virtuális Le Mans szervezői

    Meghallgatták Verstappen panaszát, javítanak a virtuális Le Mans szervezői

    Verstappen kifakadása után újjáépítik a programot, ami a hivatalos virtuális Le Mans-ért volt felelős.

    A téli időszak egyik legnagyobb híre volt, hogy a Forma-1 címvédője, Max Verstappen technikai problémák miatt esett ki a virtuális Le Mans-i 24 órásról. A rFactor2 szerverproblémáit utána az interneten is szóvá tette a holland világbajnok, emiatt pedig különösen nagy hangot kapott az esemény és célkeresztbe került a szimulátor gyártója, a Motorsport Games.

    Az rFactor 2 közleményt adott ki Max Verstappen lekapcsolódása miatt

    A cég jelenleg többek között az IndyCar játékát is fejleszti, ami az iRacing helyét venné át, mint a sorozat hivatalos programja. Esetükben ugyanis 10 éve nem jelent meg külön játék, ami az IndyCart helyezte volna a középpontba.

    Hasonló cipőben jár a sportautózás, illetve Le Mans is, ami jelenleg az rFactor2-t használja a hivatalos virtuális versenyek rendezésére. A legutolsó, kifejezetten Le Mans-i játékot 1999-ben mutatták be, azóta a pálya, illetve a versenyen részt vevő autók csak részei voltak egy-egy autósportos programnak.

    Most azonban, a verseny hetén a Motorsport Games bejelentette, hogy az Endurance Világbajnokság (WEC) egy saját játékával rukkolnak majd elő idén decemberben, egyelőre PC-re. A rFactor2-re épülő Le Mans Ultimate a tervek szerint tartalmazni fogja az összes autót és pályát.

    Ez alatt a teljes szezonos autókat kell érteni, tehát a kizárólag Le Mans-ra nevező legénységek kimaradnak majd. A Hypercar kategória több autója is megjelent már különböző szimulátorokban, de az lesz az első alkalom, hogy kettőnél több gyártó ellen lehet versenyezni.

    Eddig a Gran Turismo 7 (Toyota), az iRacing (Cadillac, BMW) és a 2024-ben megjelenő Forza Motorsport (Cadillac) tartalmazott Hypercart, most azonban már biztos, hogy a Ferrari, a Porsche és a Peugeot is elérhető lesz a virtuális síkon is.

    A gyártó kiemelte, a szimulátor online aspektusáért ezentúl egy új, RaceControl elnevezésű program lesz felelős, remélhetőleg ezzel javítva az eddigi hibákon.

  • Kiss Norbi lehet Max Verstappen nagy ellenfele Le Mans-ban

    Kiss Norbi lehet Max Verstappen nagy ellenfele Le Mans-ban

    Nyilvánosságra hozták a 2022-es Le Mans-i virtuális 24 órás verseny nevezési listáját. Jöhet Kiss Norbi és Max Verstappen nagy csatája.

    Korábban már megírtuk, hogy Max Verstappen rövidre szabta téli szünetét, és január második hetében már egy komoly – szimulátoros – versenyen fog részt venni.

    Magyar szemszögből nézve is fontos esemény lesz, hiszen több honfitársunk is megméretteti magát a legjobbak ellen. Egyik versenyzőnk a háromszoros Európa-bajnokunk, Kiss Norbi lesz.

    Norbi az E-Sport világában is ismert névnek számít, hiszen rengeteg szimulátoros versenyen vesz részt, azonban a főleg iRacing programot használó versenyzőnek az rFactor 2 platformja új kihívást jelent majd.

    A 36 éves versenyző nem is akármilyen csapat tagja lesz, hiszen a Red Bull Racing Esports színeiben fog indulni, az LMP kategóriában.

    Érdemes megemlíteni az E-Sport világ legjobbjait is, akik között több magyar érdekeltség is van. Ott lesz Csincsik Marcell, Zuba Péter, Remenyik Balázs és Sipos Patrik is. Sipos 2021-ben pontot szerzett az F1 Esport VB-n.

    A 24 Hours of Le Mans Virtual 2020-ban áttörő sikert aratott, és több mint 14,2 millió nézőt elérve betöltötte a lezárási korlátozások miatt elmaradt Le Mans-i 24 órás után keletkezett űrt.

    Az rFactor 2 játékkal megrendezett versenyen LMP és GTE kategóriájú autók vesznek részt, mindegyik csapatban öt versenyzővel. Az indulók között lesznek profi versenyzők, és profi szimulátorosok is.

    A versenyt 2021. Január 15-én és 16-án tartják majd.

  • Verstappen jövő héten már versenyezni fog, de nem a Red Bullnál

    Verstappen jövő héten már versenyezni fog, de nem a Red Bullnál

    Max Verstappen is részt fog venni a jövő héten kezdődő virtuális Le Mans-i 24 órás versenyen.

    2021 világbajnoka kipihente a szezon fáradalmait, ezért úgy döntött, ideje ismét a versenyzés felé fordítania a figyelmét. Ugyan már javában készül az új szezonra, ám mindeközben beiktat egy virtuális futamot is.

    A Team Redline színeiben fog rajhoz állni a 24 éves pilóta január 15-én és 16-án. Csapattársai ezúttal Felix Rosenqvist, Max Benecke és Atze Herkhof lesznek, míg a vörös istálló másik autóját Oliver Rowland, Felipe Drugovich, Jeffrey Rietveld és Michal Smidl „vezetheti” majd.

    Az LMVS vendégeként Juan Pablo Montoya is feltűnik a virtuális Le Mans-i 24 órás viadalon, míg Sage Karam a Porsche eSport csapatnál vitézkedhet. Alex Palou pedig a Team Fordzilla színeiben fog versenyezni.

    A virtuális rajtrácson a Racingnews365.com értesülései szerint ott lesz még Tom Dillmann, Louis Deletraz, Fabienne Wohlwend és Dani Juncadella is.

    A Red Bull e-sport csapata is részt vesz a fordulón, ám ironikus módon az autóikat nem a világbajnok fogja vezetni. A Bikák színeiben ugyanis Liam Lawson bizonyíthat az egyik konstrukcióban.

  • Gasly indulna a Le Mans-i 24 óráson, de előbb az F1-re koncentrál

    Gasly indulna a Le Mans-i 24 óráson, de előbb az F1-re koncentrál

    Két héttel ezelőtt Pierre Gasly élete első Le Mans-i 24 órásán szerepelt, viszont csak virtuálisan. Ennek ellenére úgy érezte, mintha tényleg igazi lenne.

    A járványhelyzet miatt valamennyi versenyt el kellett halasztani, vagy egyenesen törölni. Ezeket virtuálisan próbálták valamelyest pótolni. Így volt ez az eredetileg június közepére tervezett Le Mans-i 24 órással is. A virtuális változaton több Forma-1-es pilóta is indult, Gasly mellett ott volt Verstappen és Leclerc is.

    „Sokkolt, mennyire lelkes lettem, pedig ez csak egy játék” – vallott Gasly az élményről. „De minden olyan igazinak tűnt. Nagyon beleéltem magam, mert mindenki olyan versenyképes volt. Tényleg nagyszerű volt. Az utolsó etapomat hajnali fél négykor fejeztem be, és nem is bírtam elaludni ötig. Folyamatosan ellenőriztem, rendben van-e az autó és jól halad-e minden. Semmi más nem történt, aludtam három és fél órát, majd ismét felkeltem és két másodperc múlva már fel is mentem a netre, hogy megnézzem, hogy állunk.”

    Gasly csapata végül 5. lett, és a francia azt is elárulta, hogy mindig is nagy rajongója volt a klasszikus versenynek.

    „Itt éltem öt évig” – tette hozzá. „Le Mans-ban tanultam 13-tól 18 éves koromig, szóval különleges a kapcsolatom a várossal. Sokszor látogattam ki a versenyre, először csak nézőként, később már a paddockban voltam.”

    Az AlphaTauri versenyzője egyszer a versenyen is kipróbálná magát: „A Forma-1-re akarok 100%-ig koncentrálni. De ha lenne egy jó lehetőség jó körülményekkel, természetesen meg lehet győzni.”

  • Az rFactor nem hibáztatja Verstappent azért, amiért kiakadt rájuk

    Az rFactor nem hibáztatja Verstappent azért, amiért kiakadt rájuk

    Az rFactor nem hibáztatja Max Verstappen azért, amiért csúnyán kiakadt rájuk.

    Múlthétvégén a holland pilóta Lando Norrisszal karöltve a Team Redline csapat tagjaként elindult a virtuális Le Mans-i 24 órás futamon. Az LMP kategóriában versenyző alakulat sokáig vezetett is, ám az éjszaka folyamán egy problémával találták szembe magukat, így a Red Bull versenyzője ütközött, majd a verseny véget ért a számukra.

    Az eset után a 22 éves pilóta élesen bírálta az rFactort dühében.

    ,,Mi a ki**szott fene ez? A bokszban vagyok, de az autó teljesen tönkrement. Az rFactor bek**hatja.” – hangzott el Lando Norris streamjében a holland kiakadása.

    Marcel Offermans elmondta, Verstappen nemrég vásárolt egy új szimulátort, így a holland fejlesztők segítettek neki abban, hogy megfelelően be tudja állítani az eszközt a versenyre. Ugyan nem tudják, hogy ezt okozta-e a problémát, vagy az rFactor-ban egy bug, de nem hibáztatják a Red Bull pilótáját azért amiért kiakadt.

    ,,Próbáltam beszélni Atze Kerkhoffal (szerk: a Team Redline csapatfőnöke). Amit én láttam, az alapján Maxnek voltak problémái a kapcsolattal vagy a számítógépével. A frame rate tehát nem volt a legjobb. Nemrég vásárolt egy új rendszert, lehet, hogy nem volt teljesen jól beállítva. Én ezt itt ennyiben is hagyom, ugyanis nem tudjuk pontosan mi történt. Nos igen, nincs problémám azzal, ahogy viselkedett, ugyanis én is szimulátor versenyző vagyok. Át tudom érezni milyen az, mikor nem működik valami egy ilyen versenyen, és ezért elragadnak az érzelmek. Valószínűleg én is így reagáltam volna.”

  • Verstappen és Norris újfent csapattársak lesznek a virtuális világban!

    Verstappen és Norris újfent csapattársak lesznek a virtuális világban!

    A való világban ugyan már egyes szériákban (NASCAR) már újraindult a versenyzés, azonban a Forma-1-ben még továbbra sem zörög a haraszt. Többek között emiatt is fordult számos versenyző a virtuális versenyzés felé. Ennek egyik legnagyobb előnye pedig az, hogy egy csapatban láthatjuk majd Max Verstappent és Lando Norrist a virtuális LeMans-i 24 órás versenyen.

    A legendás verseny online változata június 13-14-én kerül majd megrendezésre. A két Forma-1-ben szereplő szupertehetség pedig az LMP2 kategóriában fog majd rajthoz állni a Team Redline csapatának színeiben.

    A koronavírus miatt nyilvánvaló, hogy a valós eseményt el kellett halasztani, ami miatt a WEC-ben szereplő szervezetek és csapatok is csatlakoztak a virtuális eseményhez.

    A Team Redline nem bízza a dolgokat a véletlenre, ugyanis a két Forma-1-es versenyző mellett – akik nem mellesleg a szimulátorozás világában is otthon vannak – még két profi szimulátoros versenyzőt, Atze Kerkhofot és Greger Huttut alkalmazzák a csapatukban.

    Verstappen már a korábbiakban is hangoztatta, hogy a valós LeMans-i 24 órás versenyen is kipróbálná magát édesapjával, Jossal egy csapatban. Azonban mivel az édesapja nem szimulátorozik, ezért a Red Bull pilótájának be kell érnie Norisszal, Kerkhoffal és Huttuval.

    Az eseményt nem mellesleg az rFactor2 játékán belül fogják lebonyolítani, pont ugyanazokkal a kategóriákban, amiket már a LeMans-i 24 órás versenyen is megszokhattunk.