Címke: világbajnoki küzdelem

  • Rosberg: Norris és Sainz nem sokáig lesznek ilyen jó barátok

    Rosberg: Norris és Sainz nem sokáig lesznek ilyen jó barátok

    2016 világbajnoka, Nico Rosberg arra számít, hogy a Lando Norris-Carlos Sainz alkotta McLaren duó barátsága egy ponton tönkremehet.

    Nagyon tehetséges és szórakoztató párosa ők a mezőnynek, és tényleg jóban vannak, elég csak a közös FIFA-zásokra gondolni. Nem a külvilágnak fenntartott látszat ez, ezt Norris is megerősítette.

    „Azt hiszem sok olyan látni a tv-ben, hogy a csapattársak elnevetgélnek egymással, majd a színfalak mögött mégis szinte utálják egymást. Mi ugyanakkor jó barátok vagyunk. Jól kijövünk, jól érezzük magunkat. Nem tudom, neki mindig ilyenek voltak-e a csapattársai, de nekem biztosan ilyen kapcsolatom volt minden csapattársammal, az esetek 99% százalékában.”

    Sainz úgy gondolja, ha jóban vannak, azzal a csapatot és egyúttal saját magukat is segítik: „A pályán kívül szerintem nincs értelme önzőnek lenni. Úgy gondolom, Lando és én is rájöttünk, hogy a saját érdekünkben fent kell tartani ezt a kapcsolatot, amíg remélhetőleg vissza nem térünk a csúcsra. Aztán majd meglátjuk.”

    Mindenestre Nico Rosberg nincs meggyőzve, hogy megmarad kettejük jó kapcsolata. Ha a tét nagyobb lesz – vagyis a McLaren előrébb kerül a mezőnyben –, lehet feszültség Norris és Sainz között. Ne feledjük, Rosberg is volt ilyen helyzetben: jó barátok voltak Lewis Hamiltonnal már gyerekkoruk óta egészen addig, amíg nem kezdtek el harcolni a bajnoki címért a Mercedesnél.

    „A 10. helyért harcolnak. Ha a bajnoki cím lenne a tét, gyorsan változna a helyzet. Jegyezzék meg, amit mondok. Nem lehettek barátok. Maximum akkor, ha van egyértelműen egy elsőszámú és másodszámú pilóta. Ha le akarjátok győzni egymást, nem lehettek barátok. Az egód mindennél fontosabb, és a politikai játszmák is nagy faktort jelentenek csapaton belül. A vb címért harcolsz, és ekkora a tét, az sajnos fontosabbá válik, mint a barátság.”

  • Rosberg: Bottasnak keményebben kell dolgoznia, ha le akarja győzni Hamiltont

    Rosberg: Bottasnak keményebben kell dolgoznia, ha le akarja győzni Hamiltont

    Nico Rosberg, aki már egyszer legyőzte Lewis Hamiltont, azt tanácsolja a brit mostani legnagyobb riválisának, hogy keményebben kell dolgoznia, ha győzni akar.

    A 2016-os világbajnok, aki nemrég bevallotta, mentális tréningekre is járt a siker érdekében, most Valtteri Bottasnak próbál tanácsokat adni, hogyan tudna megbirkózni csapattársával, Hamiltonnal.

    „Ha az én esetemet nézzük, Lewisban sokkal nagyobb a nyers tehetség” – magyarázta a német. „Ő a legtehetségesebb pilóta az F1 történetében Ayrton Sennával karöltve. Így tehát egyféleképp lehet legyőzni: borzasztó mennyiségű munkával. Valtterinek ugyanezt kell tennie. Látható, hogy nagyon keményen dolgozik és elszánt. Ez nagy erőssége. Tavaly nehéz időszakon ment keresztül, de idén nagyokat lépett előre. Ez az apró részletekben rejlik. Még a szakállával kapcsolatos figyelem is fontos volt.”

    Rosberg szerint még a személyiséged is meg kell változtatnod, erősítened kell azt.

    „Nehéz volt, mert én nem ilyen vagyok természetszerűen. Egy kedves srác vagyok, mint ahogy szerintem Valtteri is. Nagyon nehéz, hogy ezen változtass. Télen két órányi pszichológiai és filozófiai tréninget vettem minden másnap. Azelőtt évekig ugyanazt csináltam, az utolsó évemet viszont nagyon megnyomtam.”

  • Rosberg mentális tréningekre járt, hogy legyőzze Hamiltont 2016-ban

    Rosberg mentális tréningekre járt, hogy legyőzze Hamiltont 2016-ban

    Nico Rosberg felfedte, mekkora hatással volt az életére a Lewis Hamiltonnal való bajnoki csatája 2016-ban.

    A világbajnok német pilóta a sikere érdekében terápiára kellett járjon, hogy meg tudjon birkózni a nyomással. Végül ugye sikerrel járt, de talán ez is közrejátszott abban, hogy célja elérése után bejelentette visszavonulását.

    „Minden második nap két órányi mentális tréning” – árulta el a Reutersnek Rosberg. „Nagy folyamat volt, és ez volt az egyik oka, hogy világbajnok lettem. Az életem összes másodpercét arra tettem fel, hogy nyerjem meg a következő versenyt és világbajnokká váljak. Lewis arra sarkallt, hogy jobb legyek annál, mint amit valaha is el tudtam magamról képzelni, mert ő minden idők legjobbja, vagy legalábbis afelé halad, hogy az legyen. Tehát ha le akarod győzni, nyilván minden bele kell adnod. Csak így lehet nyerni.”

    Ez az egész bajnoki hajsza nem csak magára Rosbergre, hanem a családjára is hatással volt.

    „Ez az F1 nehézsége. A feleségedre, anyukádra, és apukádra is hatással van. Nem úgy megy ez, hogy hazamész, és kész. Mindenkire hat, ezért ilyen intenzív. A szenvedést és az örömöt egyaránt hazaviszed. Ez sosem áll meg.”

  • Hamilton: Sokszor küszködtem mentális problémákkal az évek során

    Hamilton: Sokszor küszködtem mentális problémákkal az évek során

    Lewis Hamilton elárulta a sikerhez vezető út alatt nem egyszer küszködött mentális problémákkal.

    A brit világbajnok az amerikai talkwhow sztár David Letterman netflixes műsorában (My Next Guest Needs No Introduction) mesélt arról, milyen nehézségeken kellett átmennie éveken át, miközben a világbajnoki címért harcolt. Hullámhegyek és hullámvölgyek, követik egymást egy szezon során, ezért Hamilton szerint az a siker kulcsa, ha minden helyzetből a legtöbbet tudja kihozni magából az ember.

    ,,Nagyon-nagyon nehéz évek ezek. Mentálisan a magaslatokat éled át, a sikerek és a győzelmek váltogatják egymást, majd jön a visszaesés időszaka. Erről még sosem beszéltem igazán, de sokszor voltak mentális problémáim, instabillá váltam, és ezek azok a helyzetek melyekből sportolóként fel kell állnod. Ha szerencsés vagy, akkor erőt merítesz abból, hogy le kerültél a földre, és ezáltal még gyorsabban tudsz felállni. Ez arról szól, hogyan kelj fel, és hogyan ne ess vissza”

    A műsorban Hamilton még az életkoráról és a visszavonulás gondolatáról beszélt, ami még egy jó ideig nem lesz téma a britnél. Akár még öt évet is eltölthet a sportágban számításai szerint, állítja, még nem égett ki a tűz benne és további sikerekre éhes.

  • A Mercedes nem fogja másolni a Ferrari megoldását

    A Mercedes nem fogja másolni a Ferrari megoldását

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, hogy a Mercedes marad az eredeti tervnél az új motorjukkal kapcsolatban. Ez azt jelenti, hogy nem tesznek úgy, mint a Ferrari, ugyanis a címvédő istálló nem fogja korábban bevetni az új fejlesztésű motorját.

    „Nem tudom, hogy miért csinálták ezt,” – nyilatkozta Wolff a La Gazzetta dello Sport-nak. „Az rendben van, hogy gyorsabbak lesznek tőle az egyenesekben, azonban így nem biztos, hogy ki fogják bírni a szezon végéig motorok tekintetében. Ha a szezon későbbi szakaszában bevetnek egy negyedik motort, akkor a bajnokság szempontjából nagyon nem jönne jól nekik.”

    A Mercedes csapatfőnöke hozzátette, hogy ennek ellenére a Mercedes nem fog változtatni az eredeti tervén. „A második fejlesztésű motorunkat Kanadában fogjuk majd bevetni,” – jelentette ki Wolff.

    Wollf azt is elmondta, hogy egyáltalán nem aggódik Lewis Hamilton eddigi formája miatt, ugyanis Valtteri Bottas az idei szezonban sokkal kiegyensúlyozottabban teljesít tavalyhoz képest. Egyelőre nagyon szoros meccset vívnak ők ketten a bajnokság első helyéért. Ne feledjük, hogy Hamilton kapcsolata pont emiatt romlott meg Nico Rosberggel 2016-ban.

    „Ez egy teljesen más helyzete,” – véli az osztrák csapatfőnök. „Lewis már a hetedik szezonját kezdte el a csapatunknál. A mi kettőnk kapcsolata a bizalomra épül. A rivalizálás közte és Bottas között, ugyanis ez izgalmassá teszi a bajnokságot. Mindketten versenyzők, ami azt jelenti, hogy mindketten nyerni szeretnének. Minden lehetségesre fel kell készülnünk.”