Címke: világbajnoki cím

  • Hiába lép ki a Honda, vadonatúj motort építenek 2021-re

    Hiába lép ki a Honda, vadonatúj motort építenek 2021-re

    A Honda képviselői elmondták, hogy egy vadonatúj hajtásláncot fognak építeni a 2021-es szezonra. A japán gyártó annak ellenére teszik ezt, hogy a délelőtt folyamán bejelentették, hogy a 2021-es szezon végén kivonulnak a Forma-1-ből.

    Ezen sokkoló hír mindenkit meglepett, mert senki nem számított erre. A Red Bullnak és az AlphaTaurinak így pedig nem lesz motorszállítója 2022-től, ami egy hatalmas probléma, ugyanis 2022 pont a nagy szabályváltozások éve lesz a Forma-1-ben.

    A Hondának az a célja, hogy nullára csökkentsék az ökológiai lábnyomukat 2050-re. A japán gyártó legfőbb vezetői pedig úgy vélik, hogy az F1-ben felhasznált erőforrásokat más célra kellene fordítaniuk, ha ezen tervüket véghez szeretnék vinni.

    „Még mindig van hátra hét verseny az idei évből,” – nyilatkozta a japán gyártó legfőbb főnöke, miközben a Honda rövid távú céljairól beszélt. „Ezt követően még lesz egy évünk, szóval mindent be fogunk vetni a győzelemért.

    „Ebből kifolyólag a következő évre egy vadonatúj erőforrással fogunk készülni, amivel biztosan jól fogunk szerepelni a Red Bullal. A célunk pedig a bajnoki címek megszerzése lesz.”

    A Red Bull úgy vágott neki az idei szezonnak, hogy lesz esélyük harcba szállni a Mercedesszel és megtörni a 2014 óta tartó hegemóniájukat a turbóhibrid érában.

    Azonban a brackleyi istálló rengeteget fejlődött a téli szünetben, amivel egyáltalán nem kalkuláltak Milton Keynesben. Eközben az RB15-nek számos problémájára derült fény a tesztek és a versenyek során. Max Verstappen és Alex Albon folyamatosan küzd a túlkormányzottsággal és még az erőforrásuk sem megbízható, ugyanis Verstappen Monzában és Mugelloban is motorhiba miatt esett ki.

    Mindezek ellenére a Honda az egyetlen olyan motorgyártó, akik képesek voltak két konstruktőrrel is futamot nyerni a turbóhibrid érában. A japán gyártó a Red Bullal ugye Verstappen révén 4 alkalommal, az AlphaTaurival pedig Pierre Gasly monzai csodagyőzelme révén tudtak diadalmaskodni

  • Brawn: Ez már mentális csata Bottas számára

    Brawn: Ez már mentális csata Bottas számára

    Valtteri Bottas immár a negyedik éve próbálja legyőzni Lewis Hamiltont a bajnoki címért folyó csatában, azonban valahol eddig mindig elcsúszott a hadművelet. Most ismét hatalmas előnye van a britnek a finn pilótával szemben a pontversenyben.

    Saját rovatában Ross Brawn a Formula1.com-on írt Bottas jelenlegi helyzetéről. A finn pilóta nagyon jól rátalált Mugello ritmusára, és úgy tünt Hamilton fölé kerekedhet ezen a pályán. Azonban a hétvége egyik pontján elvesztette előnyét a brittel szemben. Az eredmény egy újabb dobogó Hamilton mellett, kevesebb pontot gyűjtve, mint riválisa:

    Valtteri Bottas úgy fogja elhagyni Toszkániát, hogy a győzelmi trófeának a kezében kellett volna landolnia. A finn nagyon jó formában volt, hiszen még a vezetést is kicsavarta Lewis Hamilton kezéből a verseny első szakaszában. De engedte, hogy kicsússzon a győzelem a kezei közül, és egy újabb vereséget könyvelhetett el a címvédőtől.”

    „A mostani verseny fájni fog neki, és meg fogja kérdezni magától – mit kell tennie ahhoz, hogy csapattársa fölé kerekedjen? Továbbra is van esélye a bajnoki címre, de ahogy haladunk előre a szezonban egyre kevesebb a reális esélye.” – írta Brawn.
    Bottas egyébként reméli, találni fog valamit Hamilton legyőzésére.

    „Ez már egy mentális csata, mivel megvan a tempója hozzá. Azonban Lewis könyörtelen, és kihasznál minden lehetőséget, ő maga pedig nagyon ritkán ad ilyeneket ellenfeleinek.”
    És ez lehet az oka annak is, hogy Hamilton vezeti a világbajnokságot, kétség sem férhet Bottas frusztrációjához, aki csak azt látja, hogy a lemaradása csak nő, és nő.

  • Doornbos: Bottas a rajtnál vesztette el a világbajnoki címet

    Doornbos: Bottas a rajtnál vesztette el a világbajnoki címet

    Az idény előtt Valtteri Bottas párszor elmondta, hogy minden eddiginél jobb állapotban van ahhoz, hogy megküzdjön a világbajnoki címért. A hatodik nagydíj után azonban már tetemes lemaradása van csapattársához képest összetettben, és ha ez nem volna elég, még a gyengébb autóval rendelkező Verstappen is beékelődött a Mercedes pilótái közé összetettben.

    Ahhoz, hogy valós reményeket táplálhasson nyernie kellet volna Spanyolországban, vagy legalább behozni az autót másodiknak, de a finn futama már a rajtnál elment.

    A Crashen in de Keuken-ben Robert Doornbos és Rob Kamphues az elmúlt hétvége eseményeit vesézték ki. A verseny startja után Bottasnak be kellett volna vetődnie a Hamilton illetve Verstappen között lévő helyre, azonban túl sok helyet hagyott. „Nem volt elég agresszív” – mondta Doornbos.

    „Kis távolság volt Max és közte, de Hamilton szélárnyékában lett volna esélye felzárkózni. Mindezek ellenére hagyta, hogy Max menjen Hamiltonnal egy vonalban, és így neki adva a szélárnyékot.”

    Kamphues hozzátette, Bottas tudja, ez volt az utolsó esélye a bajnoki címet illetően:

    „Egészen egyszerűen be kellett volna vágnia Max elé, és elvenni előle Lewis szélárnyékát, ezzel megpróbálni lelassítani őt.” ’Más szavakkal Bottas’ egészen egyszerűen túl puhány volt, hiszen nemsokkal ezután Lance Stroll is otthagyta, majd a kettes kanyarban már Sergio Perez is mellé ért.

    „Itt egyébként nem csak a versenyt, hanem a bajnoki címet is sikerült ismét eldobnia, nincs esélye már.” – zárta Doornbos aki igencsak egyértelműen kritikus pilótával szemben. A finn pilóta nem lépett fel Hamilton szintjére, és egyértelműen nem elég agresszív. Verstappen valahogy ebből nagyon jól profitál.

  • Prost: Hamiltonnak a nyolcadik bajnoki cím is könnyen meglesz

    Prost: Hamiltonnak a nyolcadik bajnoki cím is könnyen meglesz

    Az első két verseny tapasztalatai alapján a négyszeres bajnok Alain Prost úgy véli, hogy a regnáló bajnok Lewis Hamilton számára nem csak az idei, hanem a jövő évi bajnoki trófea is könnyen meglehet.

    Lewis Hamilton már hat világbajnoki címnél jár, vagyis egyre van a rekorder Michael Schumacertől lemaradva. A Stájer Nagydíjon megszerezte karrierje 85. elsőségét, látva a Mercedes fölényét és tudva azt, hogy jövőre az autófejlesztések be lettek fagyasztva a COVID-19 miatt, a Renault tanácsadója egy sokkal erősebb Hamiltont lát, aki így még két címet simán fog tudni szerezni.

    „Sokkal stabilabb a csapatban, sokkal stabilabb a magánéletben, jobbnak tűnik, mint eddig bármikor.” – kezdte a 65 éves Prost.

    „Legyőzni Lewist, és megszerezni a bajnoki címet, különösen azzal az autóval, amivel most rendelkezik ő és a csapata, sokkal nehezebb lett. Normál körülmények között majdnem, hogy lehetetlen.” – folytatta.

    A négyszeres bajnoktól azt is megkérdezték, hogy mennyi bajnoki címet jósol a britnek.

    „Most hat van neki, de ebből nyolc is lehet elég könnyedén. Nem látom azt, hogy bárki más tudna nyerni idén. Talán a csapattársa és a bajnoki éllovas Valtteri. Ez mind attól függ, hogy mennyi versenyünk lesz idén, meg hogy hány versenyt fog valaki lenullázni, mondjuk egy technikai probléma miatt, sosem lehet tudni. Ami biztos, neki ugyanolyan autója van.” – magyarázta.

    „Azonban más autót nem látok bajnoki címre esélyesnek a Mercedes ellen, se idén, se jövőre. Azután meg még nem tudjuk, talán a Renault.” – zárta.

  • Schumacher: A kampányolás elvonja Hamilton figyelmét a versenyzésről

    Schumacher: A kampányolás elvonja Hamilton figyelmét a versenyzésről

    A 2020-as Forma-1-es szezon első versenye nem tartozik Lewis Lewis Hamilton legjobb versenyei közé. Ezt a véleményt osztja Ralf Schumacher, aki emellett egyáltalán nem volt elragadtatva Sebastian Vettel Red Bull Ringen mutatott teljesítményével.

    Azonban amíg a hatszoros világbajnok brit versenyző a „Black Lives Matter” nevezetű mozgalom mellett kampányol, addig a szezon első versenyén egyáltalán nem brillírozott, sőt még a dobogón sem végzett, miközben csapattársa, Valtteri Bottas győzni tudott.

    „Őszintén, nem a mostani volt Lewis Hamilton legjobb hétvégéje,” – idézi a Williams és a Toyota egykori német versenyzőjét a Sky Deutschland.

    „A csapattársa legyőzte őt az időmérőn, és a sárga zászlós szabályszegése miatt csak az ötödik helyről várhatta a piros lámpák kialvását és ez még hagyján, azonban a versenyen még a dobogóra se tudott felállni a büntetése miatt, amit az Albonnal való ütközéséért kapott.”

    Azonban Ralf megvédte a Mercedes britjét a büntetése kapcsán és szerinte az ilyen helyzetekben egy jól bevált régi szabályt kellene alkalmazniuk a versenybíráknak. „Ha te vagy belül, akkor az a te kanyarod. Számomra ez egy normális versenybaleset volt, a büntetés pedig egyszerűen szükségtelen volt.

    Azonban Schumacher amellett, hogy védelmére kelt Hamiltonnak, figyelmeztette is őt, hogy össze kell kapnia magát és száz százalékban oda kell tennie magát, ha már az idei évben szeretné beérni a bátyját, Michael Schumachert a világbajnoki címei tekintetében.

    „Ezt el kell mondanom Lewisnak,” – mondta Ralf, akinek a fia, David idén az FIA Formula 3-ban versenyez a Charouz csapatának versenyzőjeként.

    „Egy interjúban azt mondta még régebben, hogy az idei világbajnoki címtől csakis kizárólag a koronavírus foszthatja meg őt. Nyilvánvalóan nem számolt a csapattársával, aki zseniális formában kezdte meg az idényt. Ha Bottas képes lesz tartani ezt a formát, akkor komoly kihívója lehet Lewisnak.

    „Azt is hozzá kell tenni, hogy Lewis jelen pillanatban rengeteg minden mással is foglalkozik a versenyzésen kívül. Ilyen például a kampányolása a rasszizmus ellen. Ilyet nem csinált a múltban, azonban ez nyilvánvalóan egy zavaró tényező a számára.”

  • Bottas rátalált a fejlődés útjára

    Bottas rátalált a fejlődés útjára

    Valtteri Bottas elmondása szerint megtalálta a megfelelő utat a fejlődésre, miközben megcélozta a Forma-1-es világbajnoki címet.

    Mióta a Mercedes pilótája, mindig kikapott Lewis Hamiltontól összetettben, viszont három közös évükben tavaly volt a legkisebb köztük a differencia, ugyanis a finn második lett Hamilton mögött. Az idei szezon kezdete előtt Bottas viszont nagy dobásra készül.

    „Minden év azt az érzést kelti bennem, hogy a következő szezonban még jobb munkát végezzek” – mondta a The Race-nek. „Oké, ez nem mindig lehetséges, természetesen vannak hullámvölgyek az ember karrierjében. Viszont a mélypontokból kell erőt meríteni. Úgy gondolom, most biztosan megtaláltuk a helyes ösvényt, az életem dolgait, a vezetést és a csapatban való munkát tekintve egyaránt. Igazán nagy fejlődést érzek magamon jelenleg.”

    „Gyerekkorom óta az a karrierem célja, hogy világbajnok legyek. Ezt még nem értem el, szóval ezt tart mozgásban, ez motivál” – jelentette ki egyértelműen.

  • Egy alapvető szabálytól tekinthet el az FIA, hogy világbajnoki címeket osztogathasson idén

    Egy alapvető szabálytól tekinthet el az FIA, hogy világbajnoki címeket osztogathasson idén

    A COVID-19 járvány jócskán átírta idén az összes autosportos esemény naptárát, amelynek újraszervezése komoly feladatot jelent az FIA-nak.

    Az adott bajnokság rangjától függően számos kritériumnak kell megfelelniük egy adott versenynaptáron belül, például vannak a világbajnoki versenyek, vagyis a WRC, a WRX és a Forma-1 (valamint a jövő évtől a Formula E is), ahol egy minimális számú futamot kell megrendezni legalább három kontinensen. Utóbbi kritérium okozza a legnagyobb fejtörést a szervezőknek. Ha ezen feltételek közül valamelyik feltétel nem teljesül, akkor az adott bajnoknak a szabályok szerint nem járthat a világbajnok titulus.

    Számos Európán kívüli kontinens országaiban van még komoly beutazási korlátozás, ami miatt több eseményt is törölni kellett (Pl.: Forma-1-es Japán Nagydíj, de az Új-Zélandi Ralit sem tudják megrendezni)

    Az FIA éppen emiatt idén kivételt tehet a három kontinensen szabály alól, azért, hogy ne csökkenjen egy-egy megszerzett bajnoki cím fontossága. Erről a Forma-1 versenyigazgatója Michael Masi beszélt a Speedcafe.com-nak.

    „Az FIA Spórtkódexe kimondja, hogy három kontinensen kell versenyezni a világbajnoki címhez. Azonban a járvány helyzet eredményeképpen az FIA Motorsport Világtanács ezt az előírást egy évre felfüggesztheti, ha szükségesnek tartja. Ez nem csak a Forma-1-re vonatkozna, hanem minden világbajnokságra. Ez egy példa nélküli helyzet, ezért a legjobbunkat kell nyújtanunk, hogy alkalmazkodjunk ehhez.” – fogalmazott az ausztrál.

  • Alesi Vettelről: Mindent beleadott, hogy bajnok legyen, de elbukott

    Alesi Vettelről: Mindent beleadott, hogy bajnok legyen, de elbukott

    Nemrégiben vált biztossá, hogy Sebastian Vettel a 2020-as évad végén elhagyja a Ferrari csapatát.

    Még nem tudni, hogy a négyszeres világbajnok német versenyző melyik csapatnál fogja folytatni pályafutását a Forma-1-ben, már ha folytatja, ugyanis ez még nem vehető készpénznek. A korábbi Ferrari pilóta, Jean Alesi szerint egyszerűen valami nem működött Vettel és a Ferrari között.

    Alesi – aki Forma-1-es pályafutása egyetlen győzelmét az 1995-ös Kanadai Nagydíjon aratta – nem számít arra, hogy Vettel az utolsó évében fog világbajnokká válni a legendás olasz istállóval.

    „Nagyon tisztelem Sebastiant,” – mondta a francia a Skynak. „Mindent beleadott, hogy világbajnok legyen a Ferrarival, de ebbe még neki is beletört a bicskája.

    „Nem bukott el, ugyanis ez nem csak az ő, hanem a csapat hibája is, ugyanis számtalan hibát vétettek közösen az évek során. Nem úgy mentek a dolgok, mint ahogy annak menniük kellett volna. Például, amikor Michael átvette a helyem a csapatnál, magával hozta a fél Benettont.”

    Alesi szerint Vettel helyzete teljes más volt, ugyanis ő nem vihette magával a Red Bull technikai, guruját Adrian Neweyt Maranellóba, aki kulcsszerepet vállalt a milton keynesi istálló autóinak tervezéséven, ezzel nagyban hozzájárulva a német világbajnoki sikereiben.

    A Ferrari egykori versenyzője szerint ez volt az egyik leglényegesebb ok, amiért valószínűleg Vettelnek soha nem fog összejönni az, ami a példaképének, Michael Schumachernek ötször is megadatott pályafutása során: világbajnoki címet szerezni a Ferrari versenyzőjeként.

  • Ricciardo: Még mindig elég jó vagyok, hogy világbajnok legyek

    Ricciardo: Még mindig elég jó vagyok, hogy világbajnok legyek

    Az ausztrál Daniel Ricciardo még mindig képesnek érzi magát egy világbajnoki címre, és nagyon csalódott lenne, ha ez nem jönne össze neki a karrierje során.

    Az idén már 31 esztendő Ricciardo második évére készül a Renault színeiben, ám ha a franciák idén nem tudnak bajnok autót adni alá, akkor könnyen elveszíthetik őt, hiszen a szerződése lejár és érdeklődőkben sincs hiány.

    Az viszont egyértelmű, hogy bármi is legyen vele a jövőben, a világbajnoki címről sosem fog lemondani.

    „Az egész utam során nem az volt az alapvető célom, hogy „csak” bejussak a Forma-1-be, hanem ennek az útnak a végén a világbajnoki cím van számomra. Izgatott vagyok, hogy F1-es lehetek? Hogyne. Imádom? Természetesen. Még mindig élvezem? Teljes mértékben.” – fogalmazott a BBC Radio 5-nak.

    „Ha ez ma így itt véget érne, akkor csalódott lennék? Nagy részem az lenne, mert a bajnoki cím egy olyas valami, amiben hiszek, hogy elérhetem, így, ha nem lenne meg akkor komoly hiányérzetem lenne. Ez a célom mindenek felett áll. A nap, amikor már nem fogok hinni ebben az lesz, amikor láttok majd visszavonulni, de most hiszek benne, hogy el fogom ezt érni.” – tette hozzá.

  • Heidfeld: A BMW túl korán szállt ki a Forma-1-ből

    Heidfeld: A BMW túl korán szállt ki a Forma-1-ből

    A BMW a 2009-es szezon végén vonult ki a Forma-1-ből. Hiába szerepeltek jól a Williamsszel és a Sauberrel való együttműködéseik során, soha nem volt elég a költségvetésük a végső győzelemre, ami miatt végül a távozás mellett döntöttek, ugyanis a megítéléseik szerint az F1 nem volt megfelelő platform a márka számára.

    A német autógyártó cég 2000-ben tért vissza a száguldó cirkuszba a Williams csapatához, mint motorszállító. Az elkövetkező öt év rendkívül sikeres volt a BMW számára: számos győzelemhez és dobogóhoz segítették hozzá a Williams, azonban még mindig nem voltak elégedettek és többre vágytak.

    A német márka azt akarta, hogy a csapatot gyári BMW-nek hívják, azonban ez az ötlet Sir Frank Williamsnek egyáltalán nem tetszett, és szinte azonnal meg is szabadult a München központú márkától, akiknek így egy új csapat után kellett nézniük. Ekkor találták meg a Saubert, akiket szintén sikeressé tettek.

    Nick Heidfeiddel és Robert Kubicával képesek voltak az élmezőny csapataival felvenni a versenyt, azonban a bajnoki címre nem volt igazán valós esélyük. A 2008-as szezon során szinte már csak 2009-re, a nagy szabályváltozások évére, koncentráltak, azonban nem úgy sültek el a dolgok, mint ahogy azt eredetileg eltervezték.

    A BMW ugyanis visszaesett a középmezőnybe, és sokkal hátrébb végeztek a bajnokságokban az előző évekhez viszonyítva. A rossz eredmények hatására pedig azonnali hatállyal távoztak a Forma-1-ből és még azóta sem tértek vissza.

    Nemrégiben pedig azt is elmondták, hogy nem áll szándékukban visszatérni a sorozatba.

    Heidfeld a Beyond the Grid podcastjében tekintett vissza a BMW-s időszakára és szerinte a német gyártó túlságosan korán hátrált ki a Forma-1-es projektjükből.

    „Véleményem szerint a BMW túl korán húzta be a kéziféket és vonultak ki a Forma-1-ből,” – véli a BMW Sauber egykori versenyzője. „Talán lehet, hogy az anyagi gondok közepette ez volt a helyes döntés a számukra, azonban, ha megnézed az eredményeket, látszik, hogy nagyszerű munkát végeztek az ittlétük alatt.

    „Ha egy olyan kis csapatot vagy képes felemelni, mint az a Sauber volt, akkor belefér a visszalépés. Azonban ők ezt túlságosan rossznak ítélték meg, és azonnal kiléptek.

    „Manapság a csapatok mindent beletesznek, ha a világbajnoki címért szeretnének harcolni, azonban ez a BMW esetében korántsem elmondható, ugyanis ők meg sem próbálték ezt.”