Címke: világbajnoki cím

  • Az F1 korábbi legendája beszólt Verstappennek: „Most könnyebb felérni a csúcsra, mint régen”

    Az F1 korábbi legendája beszólt Verstappennek: „Most könnyebb felérni a csúcsra, mint régen”

    Sir Jackie Stewart a legutóbbi interjújában egy nagyon fontos dologgal szembesítette Max Verstappent. A skót kiválóság szerint régebben sokkal brutálisabb beosztás mellett voltak kénytelenek versenyezni, és a hibáiknak is nagyobb súlya volt.

    Stewart 9 teljes szezont húzott le a Forma-1-ben a 60-as és a 70-es években, és az illusztris karrierje alatt 3 világbajnoki címet volt képes szerezni. A skót legenda ezzel még a kétszeres világbajnok Jim Clarkot is felült tudta múlni, és egészen 2015-ig ő volt az egyetlen háromszoros angol bajnok az autósport királykategóriájában.

    A korábbi világbajnok Hamiltonnal megmérette magát, de Verstappennel nem merné

    Verstappen 2021 és 2022 után nagy valószínűséggel idén is bajnok lesz, amivel már a 3. bajnoki elsőségét szerezné meg az F1-ben. Stewart szerint azonban a mai versenyzőknek sokkal könnyebb meghódítaniuk a sportág egyéni koronáját.

     

    F1 Max Verstappen rekord
    Verstappen sikert sikerre halmoz 2023-ban, még 8 futam hátra van az évadból. Fotó: Ryan Pierse/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Ez azért van, mert most már sokkal több verseny van egy szezonban – árulta el Stewart, akinek még saját csapat is volt a Forma-1-ben 1997-től 1999-ig. – Amikor először világbajnok lettem 1969-ben, még csak 11 versenyt rendeztek meg egy évadon belül.”

    „Mivel a számok jelentősen nagyobbak lettek, egy-egy rossz hétvégének már közel nem akkora a súlya, mint régen volt, mert bőven van idő visszaszerezni az esélyeket. Azonban ez még csak a teljes igazság fele volt.”

    Stewart szerint a másik rész abban rejlik, hogy amíg neki számos másik sorozatban is helyt kellett állnia a Forma-1 mellett, addig Verstappennek és Lewis Hamiltonnak egész évben csupán a saját csapatát kell szolgálnia. Mindezt azért kellett vállalnia, mert régebben közel nem fizették meg olyan jól az F1-es pilótákat, mint azt manapság teszik a versenyistállók.

    A háromszoros világbajnok azonban a negatív oldalakat sem hagyja figyelmen kívül. A mai pilóták minden lépése követve van a média által, és bármit csinálnak, az másnap meg is jelenthet az újságokban. A skót ex-F1-es úgy véli, hogy régebben sokkal kötetlenebbül beszélgethettek az újságírókkal egy vacsoránál, de a sok negatív dolog ellenére inkább versenyezne a mai korban, ha megtehetné.

    „Persze, szívesebben lennék versenyző a mostani korban, mert sokkal kényelmesebb lenne – folytatta Stewart, aki F1-es pályafutása során 27 futamgyőzelmet tudott összegyűjteni. – Kevesebb sorozatban kellene versenyeznem, nem is lenne annyit futam, jobb utazási feltételek, több fizetés és luxus is lenne.”

    „Volt, hogy az óriási szél ellenére is sátrakban kellett ülnünk. Manapság meg rengeteg kamion szállítja a motorhomeok felszerelését. Ott vannak falak, nem kellett átélniük azt, amit nekünk a sátrakban. Sokkal jobb körülmények között végezhetik a munkájukat.”

    Stewart pedig ezért gondolja azt, hogy Verstappennek könnyebb dominálnia a Forma-1-et, és világbajnoki címeket szereznie, mint neki volt anno, amikor még ő is a sportban versenyzett.

    Verstappen: Az iskola megvár, de az F1 csak egyszer kopogtat

  • Massa ügyvédei jogi lépéseket tehetnek Hamilton bajnoki címe kapcsán

    Massa ügyvédei jogi lépéseket tehetnek Hamilton bajnoki címe kapcsán

    A Reuters egy eléggé érdekes hírt hozott a nyilvánosságra a 2008-as Forma-1-es szezonnal kapcsolatban. A szóban forgó forrás szerint Felipe Massa ügyvédei mindent meg fognak tenni azért, hogy a brazil pilóta megfelelő kárpótlásban részesüljön az őt ért atrocitások miatt.

    Massa 2008-ban rendkívül drámai körülmények között bukta el a vb-címet a hazai közönsége előtt Interlagosban. A brazil 7 pontos hátránnyal kezdte meg az utolsó fordulót Lewis Hamiltonnal szemben. Mivel még a régi pontozási rendszer volt érvényben, ezért mindenféleképpen meg kellett nyernie a futamot, ha nyomást szeretett volna helyezni Hamiltonra.

    Ez a pole-pozícióból sikerült is neki egy rendkívül izgalmas, változó körülmények között lezajló Brazil Nagydíjon. Az akkor még vb-cím nélkül versenyző Hamilton nagyon rossz helyzetben volt, mert egy körrel a verseny vége előtt csak a 6. helyen haladt, és ebben pontegyenlőség alakult volna ki a két világbajnoki aspiráns között. Ebben az esetben Massa a több győzelmével világbajnok lett volna, szóval a McLaren brit fiataljának cselekednie kellett.

    Hamiltonnak szerencséje volt, mert az utolsó körben meg tudta előzni a száraz pályás gumikon kintmaradó Timo Glockot, aki nagyon komolyan visszalassult az eső intenzitásának növekedése miatt. Így végül 98-97 lett a vége a pontok tekintetében, Hamilton javára, Massa pedig csalódottan volt képtelen ünnepelni a győzelmét a hazai publikuma előtt.

    Azóta eltelt 15 év, de még mindig minden évben előjön a téma, hogy Glock direkt engedte el Hamiltont. A szóban forgó szezonban történt a „Crashgate” botrány is, ami miatt a brazil ex-F1-es szintén egy győzelmet bukhatott el Szingapúrban, mert mielőtt magával rántotta volna a tankoló berendezést a biztonsági autós fázis során kialakult kavarodásnál, vezette a versenyt.

    Felipe Massa, racingline, racinglinehu, racingline,hu
    Massa a 2008-as Brazil Nagydíjon aratott győzelmét követően, ami F1-es pályafutása utolsó sikere volt Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A Reuters beszámolója alapján Massát az előbb említett okok miatt megfosztották a bajnoki címtől, ami miatt több tízmillió eurós pénzösszegtől eshetett el, aminek a nagy részét a bajnoki címért járó bónuszok tették volna ki.

    A Ferrari egykori pilótájának ügyvédei által megfogalmazott levélben az áll, hogy „Mr. Massa a tényleges bajnoka a 2008-as szezonnak, az FIA és az F1 pedig szándékos módon figyelmen kívül hagyta azt a kötelességszegést, amivel elcsalták tőle a címet.”

    „Mr. Massa nem tudja pontosan megadni az ebből fakadó anyagi veszteségeket, de állítása szerint ez az összes akár tízmillió euró fölött is lehet. Azonban még ez a pénzmennyiség sem fogja helyrehozni azt a kárt, amit Mr. Massa hírneve és megbecsülése szenvedett el.”

    A szóban forgó levél a Forma-1 első emberének, Stefano Domenicalinak, – aki pont a Ferrari csapatfőnöke volt 2008-ban – valamint az FIA vezetőjének, Mohhamed bin Suleyemnek szól. A megfelelő válasz hiányában pedig „további jogi lépéseket tehetnek”.

    Az illetékesekhez augusztus 15-én jutott el a levél, és ha 14 napon belül nem kapnak érdemleges választ, akkor minden további nélkül a brit bíróság elé vihetik az ügyet Massa ügyvédei.

  • A statisztikai adat, ami szerint Verstappen idén biztosan nem lesz világbajnok

    A statisztikai adat, ami szerint Verstappen idén biztosan nem lesz világbajnok

    A Forma-1 tele van érdekes statisztikai adatokkal, és ugyan az idei szezonból még csak 3 verseny telt el, máris vannak érdekességek. Ha a most felvetett tendencia folytatódik, akkor nem Max Verstappen lesz az idei év világbajnoka.

    A legutóbbi két szezon során Lewis Hamilton és Charles Leclerc is az alábbi eredményeket érte el az évad első 3 futamán: első, második és első hely. A Mercedes brit ásza 2021-ben Bahreinben és Portimaoban is nyerni tudott, amíg a második futamon a 2. helyet érte el Imolában. Egy évvel később Ferrari monacói pilótája pedig szintén nyerni tudott Bahreinben, azonban ő Jeddah-ban lett 2., és azt követően Melbourne-ben tudott futamot nyerni ismét.

    Utoljára 2018-ban láthattunk olyat, mint most Melbourne-ben

    Hamilton és Leclerc tehát ugyanazt a sorozatot produkálta le az első 3 futam során 2021-ben és 2022-ben, és a bajnokság e szakaszában a tabella élén foglaltak helyet. A végelszámolásnál azonban egyikük sem örülhetett, mert mindkét alkalommal a Red Bull holland kiválóságáé lett a világbajnoki trófea.

    A 37-szeres futamgyőztes Verstappen azonban pont ugyanolyan eredményeket ért el az idei szezon első 3 versenyén, mint azt Leclerc és Hamilton tette a korábbi években. A holland a szezonnyitót be tudta húzni Bahreinben, Jeddah-ban 2. lett, és Ausztráliában szintén nyerni tudott. Ha Verstappen esetében is folytatódni fog a sorozat, és csak a 2. helyet szerzi meg a holland az egyéni bajnokságban, akkor az is nagy kérdés lehet, hogy ki lesz a világbajnok 2023-ban?

    Nem bírt magával Verstappen, ő is belerúgott a Ferrariba (videó)

  • Verstappen 10 vb-címig is eljuthat a korábbi csapatfőnök szerint

    Verstappen 10 vb-címig is eljuthat a korábbi csapatfőnök szerint

    Eddie Jordan szerint Max Verstappen minden nagyobb Forma-1-es rekordot átírhat a közel jövőben. A Jordan egykori csapatfőnöke szerint a holland pilóta akár 10 világbajnoki címet is szerezhet, amivel bőven felülmúlná a két jelenlegi rekorder Michael Schumachert és Lewis Hamiltont.

    A Red Bull számára rendkívül jól alakulnak a dolgok, ugyanis Verstappen révén 2021-ben és 2022-ben is megnyerték az egyéni bajnokságot, utóbbi szezonban pedig a duplázás is összejött, miután a konstruktőri bajnoki trófeát is megszerezték. Az idei szezonban eddig csak 2 futamot rendeztek meg, de már most kijelenthető, hogy Verstappen jó eséllyel pályázik a 3. vb-címére.

    Verstappen felért a dobogóra, de nyerni nem tudott a 15. helyről

    „Ha minden jól alakul Max számára, és képes lesz hosszú távon fenntartani a jelenlegi fizikai és mentális állapotát, akkor akár 10 világbajnoki címig is eljuthat” – nyilatkozta a brit szakember a Formula for Success podcastjében. – Nagyon bízom abban, hogy ez így legyen.

    „Még mindig nagyon fiatal és nevetségesen gyors. Szerintem Lewisnak [Hamilton] el kell kezdenie iparkodnia a 8. címe kapcsán, ugyanis ha ezt nem teszi meg, akkor Max könnyen utol fogja érni őt.”

    A hétszeres világbajnok brit klasszis a 20 megszerzett pontjával jelen pillanatban az egyéni bajnokság 5. helyét foglalja el. Azonban az eddigi tapasztalatok alapján a Red Bull óriási előnnyel rendelkezik a többiekkel szemben, ami miatt nem valószínű, hogy Hamilton tényező lesz az idei bajnoki harcban.

    Összejöhet a Hamilton-Verstappen álompáros a Red Bullnál?

  • Már most eldőlt, Alonso lesz az idén a világbajnok!

    Már most eldőlt, Alonso lesz az idén a világbajnok!

    Napvilágot látott az a statisztikai adat, ami szerint borítékolható, hogy a 2023-as Forma-1-es világbajnokság végső győztese Fernando Alonso lesz.

    Egyelőre az Aston Martin az idei szezon meglepetéscsapata. A silverstone-i istálló már a téli teszteken is jól teljesített, a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén pedig Fernando Alonso az 5. rajthelyet szerezte meg, legyőzve ezzel mindkét Mercedest.

    Ezt megelőzően a 32-szeres futamgyőztes nem talált legyőzőre a második és a harmadik szabadedzésen, előbbi eredménye miatt pedig többen már világbajnoknak kiáltották ki, hiszen 2017 óta érvényes, hogy aki megnyerte a szezonnyitó hétvége második gyakorlását, az lett az adott év világbajnoka.

    Persze ez csak játék a számokkal, és nincs nagy jelentősége, különösen úgy, hogy reálisan nézve hiába kezdett nagyon jól, az Aston Martin még nem tart ott, hogy a vb-címért harcoljon. Az viszont, hogy a Forma-1 közössége ennyire felkapta ezt a témát jelzi, hogy az Aston Martin milyen jó munkát végzett a téli szünetben. Sokak nagy álma, hogy Alonso a peches csapatváltásait követően végre egy olyan autóban találja magát, amivel esélye lehet hétről hétre az élmezőny pilótáival lépést tartani, és ha az idén még nem is feltétlenül lesz ez a helyzet, az AMR23-as mindenképpen jó alapnak tűnik ahhoz, hogy akár már jövőre megugorja a csapat a következő lépcsőfokot.

    Alonso megismételné, ami 13 éve egyszer már összejött neki

  • Pérez apja szerint a fia egy napon világbajnok lehet

    Pérez apja szerint a fia egy napon világbajnok lehet

    Sergio Pérez édesapja, Antonio magabiztos abban, hogy a fia egy napon képes lesz világbajnoki címet szerezni a Forma-1-ben. Idősebb Pérez egy mexikói sajtóorgánumnak adott nyilatkozatában azt is elárulta, hogy a fia még nem mutatott meg mindent a Red Bullnál.

    A mexikói pilóta a harmadik szezonjára készül az energiaitalosok színeiben és a tavalyi szezonban voltak kimagaslóan jó teljesítményei. Pérez Monacóban és Szingapúrban is nyerni tudott, de a jó szereplései mellett hibái is voltak, ami miatt végül meg sem tudta közelíteni a bajnoki címét rendkívül könnyű módon megvédő Max Verstappenhez.

    Ebből kifolyólag még a tavalyi produkciójánál is több szükséges Pérez számára ahhoz, hogy harcba szállhasson a világbajnoki címért és ezzel az édesapja is tisztában van.

    „Még nem láttuk Checo legjobb formáját. Ezeket a jó teljesítményeket nehéz megismételni, szóval Mexikónak élveznie kell most azt, amit láthatnak. Szerintem azonban idővel Mexikónak lesz Forma-1-es világbajnoka” – árulta el az idősebb Pérez.

    Antonio azt is hozzátette, hogy a Red Bulltól kapott szerződés és bizalom a legjobb dolgok, amik a fiával történhettek meg. A mexikói sorsa meg is pecsételődött volna, ha a Bikák nem mentik meg őt, miután elveszítette az ülését a Racing Point (Aston Martin) csapatánál.

    Pérez magabiztos: Most vagyok a legjobb

  • Világbajnok lett, másnap pedig kirúgták Mansellt

    Világbajnok lett, másnap pedig kirúgták Mansellt

    Idén már 31 éve, hogy 1992-ben világbajnok lett Nigel Mansell. A sokak által szeretett brit hosszú balszerencsés évek után ért fel a csúcsra 39 évesen, ám a nagy siker után elég hamar jött is a fekete leves a számára.

    Mansell 1992-ben, ritkán látott dominanciával nyerte meg karrierje első, és egyetlen világbajnoki címet a Williams-szel. A korábbi években többször is volt közel ehhez, de rendre a pech elvette tőle az esélyt, háromszor végzett a pontverseny második helyén, miközben két szezon erejéig a Williamset Ferrarira cserélte.

    Az olasz kaland messze nem fűzte be hozzáfűzött reményeket, hiába nyerte meg a legelső Ferraris versenyét. 1991-ben visszatért Frank Williams istállójához, ahol egy évre rá nem volt ellenfele. Már a Magyar Nagydíjon matematikailag is bebiztosította a bajnoki címét, pedig hátra volt még öt versenyhétvége.

    Ám azon futamok már teljesen más hangulatban teltek, ugyanis a magyar futam másnapján közölték vele, hogy mivel megnyerte a bajnoki címet, többé már nincs szüksége rá a Williamsnek. Egész pontosan az történt, hogy Mansell szerződése az év végén lejárt, a Williams pedig visszalépett a hosszabbítási tárgyalásoktól. A végső döntés pedig komoly gyomros volt a bajnok számára, ugyanis nem elég, hogy a Williams nem tartott rá igényt, csak jóval kevesebb fizetésért, végül a helyére azt a személyt szerződtették le 1993-ra, akit Mansell a legjobban utált az egész karrierje során, Alain Prostot.

    A két klasszisnak volt ugyanis közös története, 1990-ben csapattársak voltak a Ferrarinál. Viszonyuk pedig itt mérgesedett el leginkább, mindketten csúcsra akarták juttatni a maranelloi gárdát, ehhez a francia állt közelebb. Végig Mansell fölé magasodott, ami a kettejük kapcsolatának se tett jót, mindketten komoly politikai játszmákba kezdtek, amely Mansell hazai versenyén robbant. Ekkor a brit a nézők közé dobta a kesztyűjét és bejelentette a visszavonulását, ám ekkor Frank Williams még megmentette a karrierjét.

    Így érhető, hogy amikor tudomására jutott, hogy ki lesz az utódja, nagyon idegesen reagált. Azóta eltelt több, mint három évtized, de Mansell fejében annyira tisztán élnek a magyar futam utáni órák, napok, mintha csak tegnap történt volna.

    „Nagyon vártam, megvédhessem a címemet, vártam, hogy 1993-ban is egy remek évem legyen. Akár Prost legyen a csapattársam, akár nem. Aztán viszont kevesebb, mint 24 órával a bajnoki címem megszerzése után megtudtam, hogy nem lesz autóm 93-ra. Nagyon is versenyezni akartam, de csak a fizetésem feléért lett volna lehetőségem folytatni, ami nem volt egy jó ajánlat. Nem volt újdonság, hogy Frank Williams meg akart szabadulni tőlem, sok más versenyzővel is ezt tette.” mesélte Mansell.

    Mansell végül versenyzett 1993-ban, sőt, bajnok is lett, de a tengerentúlon, a CART-ban. Az élet viszont úgy alakult, hogy Ayrton Senna 1994-es halála után előbb David Coulthard, majd a szezon végére Nigel Mansell lett Damon Hill csapattársa a Williamsnél. A visszatérés remekül sikerült, hiszen a szezonzárót meg nyerte. Egy évre rá két futam erejéig a McLarennél is rajthoz állt, de az már feledhető eredményeket hozott, így végleg elköszönt a Forma-1-től, miközben a helyére érkező legfőbb rivális se volt már a mezőny tagja, csak Prost 1993-ban az ő autójában még egyszer, utoljára világbajnok lett.

    Ma 25 éve, hogy Nigel Mansell végleg abbahagyta a Forma-1-et!

  • Andretti elmondta, mennyi idő alatt érne a csúcsra az F1-ben

    Andretti elmondta, mennyi idő alatt érne a csúcsra az F1-ben

    Michael Andretti, a Forma-1-be vágyódó Andretti istálló alapítója elmondta, hogy komoly tervekkel célozzák meg a Forma-1-et, ahol pár év alatt a világbajnoki címért harcolnának.

    A tervek szerint az amerikai istálló a Cadillac-kel karöltve érkezne meg a Forma-1-be, ám jelenleg csak elutasítást kapnak a jelenlegi csapatoktól.

    Az Andretti a Cadillac oldalán érkezne meg a Forma-1-be

    Az FIA azonban inkább hajlik egy új csapat felé, ennek első lépését meg is tették, miután elkezdtek dolgozni egy szándéknyilatkozati folyamat megalkotásán.

    Amennyiben sikerrel járnak az amerikaiak, akkor nagyon komoly lendülettel vágnának bele a munkába, az út végén pedig – rövid távon is – a bajnoki cím várakozik rájuk. Ezt erősítette meg a csapat tulajdonos is a Forbes-nek:

    „A legkomolyabban érkezünk meg. Egy kis időbe fog telni, mire eljutunk a csúcsra, de végül a Forma-1 egyik legjobb csapatátává akarunk válni. A célunk az, hogy öt-hat éven belül a világbajnoki címért harcoljunk.” – jelentette ki Andretti.

    „Mi nem azért akarjuk ezt, hogy csak ott legyünk az F1-ben. Mert ez így önmagában kit érdekel? Versenyezni akarunk a világ legjobbjai ellen. Nem becsüljük alá. Ez egy hosszú építkezési folyamat lesz, de kiváló terveink vannak arra, hogyan jussunk el oda.” – tette hozzá.

  • Egyértelműek a Red Bull céljai 2023-ra

    Egyértelműek a Red Bull céljai 2023-ra

    A Red Bull 2022-es szereplése még mindig jó érzéssel tölti el Dr. Helmut Markót. Az energiaitalosok szaktanácsadója ugyanakkor azzal is tisztában vagy, hogy a siker egyáltalán nem garantált a Forma-1-ben és emiatt még nem is mert előre jósolni a 2023-as évadról a Servus TV-nek adott nyilatkozatában.

    A Bikák feladták saját maguknak a leckét, ugyanis elég nehéz lesz reprodukálniuk az idei domináns eredményeiket. Christian Hornerék mindkét bajnokságot megnyerték és a 22 versenyből 17-et voltak képesek behúzni. Mindezek mellett pedig egész évben briliáns teljesítményt nyújtottak a versenypályán.

    A következő szezon nagy kérdése, hogy a Ferrarinak vagy a Mercedesnek sikerül-e majd felnőni a Red Bull szintjére. Az olaszok rendkívül sok hibát vétettek az idei évben és nagy kérdés, hogy az új csapatfőnök, Frédéric Vasseur érkezése milyen hatással lesz majd rájuk. Az ezüstnyilak pedig a szezon végére össze tudták szedni magukat, és ha tovább haladnak ezen az úton, akkor akár a Bikák nyakára is megérkezhetnek 2023-ra.

    Marko szerint a bajnoki címvédő Max Verstappen mindenféleképpen jó eséllyel pályázik majd a világbajnoki címre, még úgy is, hogy a Milton Keynes-i istálló mérnökeinek keményen kell dolgoznia a jövő évi autón.

    „Természetesen 2023-ban is nyerni szeretnénk” – fogalmazott az osztrák szakember. – Egy remek csapatot alkotunk és tele vagyunk fiatal, nagyra törő egyéniségekkel. Max-szel a fedélzeten pedig mindig biztosak vagyunk abban, hogy az autóból minden egyes alkalommal a maximum lesz kihozva.”

  • „Alonso akár négyszeres világbajnok is lehetne”

    „Alonso akár négyszeres világbajnok is lehetne”

    Fernando Alonso korábbi versenymérnöke, Mark Slade szerint ha a spanyol megkapta volna a megfelelő támogatást a McLarentől, akkor már 4 világbajnoki cím szerepelhetne a neve mellett.

    A spanyol klasszis valósággal sokkolta a világot, amikor bejelentette, hogy a zsinórban szerzett két bajnoki címe után otthagyja a Renault-t a McLaren kedvéért. A wokingiaknál Lewis Hamilton csapattársa lett és a viszonyuk egyáltalán nem volt jó. A folyamatos feszültség és a két pilóta közötti ellentét rossz útra vezetett, ugyanis a brit és a spanyol olyannyira egymásra koncentrált, hogy Kimi Räikkönen nevető harmadikként lett végül a világbajnok.

    Alonso kapcsolata pedig a szezon közben olyannyira megromlott a Hamiltont támogató és favorizáló Ron Denisszel, hogy az év végén viharosan távozott és a 2008-as szezont már a régi csapatánál, a Renault-nál kezdte meg.

    Slade a MotorLAT-nak adott nyilatkozatában elárulta, hogy anno a McLarennél rendkívül jó volt a kapcsolata a kétszeres spanyol világbajnokkal.

    „A közös munka remek volt Fernandóval” – árulta el Slade, aki idén Kevin Magnussen versenymérnöke volt a Haas csapatánál. – Ő a Forma-1 terminátora: mindig elképesztően gyors és bármi történik, soha nem adja fel a harcot. Egy olyan emberrel dolgozhattam együtt, aki az összes létező futamot meg szerette volna nyerni és ezt a mentalitást zseniális volt látni.”

    Slade hozzátette, hogy szerinte a McLaren akkori csapatvezetésének gyenge fellépése okozta Alonso gyors bukását.

    „A problémák első sorban a csapaton belül voltak. Már a légkör sem volt valami jó és egyes túlreagáltak dolgokat, amik csak felnagyították a csapaton belül körvonalazódó nehézségeket.”

    „A csapat nagyon rosszul kezelte a dolgokat 2007-ben, mert lényegében végignéztük, ahogyan elbukjuk az egyéni bajnokságot. Ha ki lett volna mondva az, hogy Fernando az első számú pilóta és megkapta volna a megfelelő támogatást, akkor érzésem szerint 2007-ben és 2008-ban is világbajnok lett volna. Azonban ki tudja, hogy mi lett volna, mert ezeket a dolgokat nagyon sok tényező befolyásolja.”