Címke: világbajnoki cím

  • Marko szerint idén még lehet világbajnok Verstappenből

    Marko szerint idén még lehet világbajnok Verstappenből

    A Mercedes négy futamot követően negyedik kettős győzelmét aratta a hétvégén, ennek ellenére Helmut Marko a Red Bull tanácsadója úgy véli Max Verstappen még mindig esélyes a világbajnoki cím megnyerésére.

    Jelenleg a holland versenyző a negyedik helyen áll a tabellán, neve mellett 36 ponttal kevesebb egység van, mint a listát vezető Valtteri Bottas mellett. A Red Bullos pilóta eddig egyszer állhatott dobogóra, míg Ausztráliában, a többi futamon pedig a negyedik hellyel kellett megelégednie. Az Azerbajdzsáni Nagydíjon sokáig birtokolta a leggyorsabb kört, ám a futam végén, a friss abroncsokon versenyző Charles Leclerc elhalászta tőle az 1 pontot. Marko szerint a fent említett tények, bizonyítják, hogy még nincs lefutva a bajnokság.

    ,,A célunk még mindig az, hogy elhódítsuk a világbajnoki címet, még benne vagyunk a játékban, Max szenzáció teljesítményt nyújtott, kihozta az autóból a maximumot. Az új versenyzőnk miatt, tudjuk, hogy a konstruktőri bajnoki cím megszerzése nagyon nehéz lesz, azonban Max már most kétszer annyit pontot szerzett, mint tavaly ilyenkor.” –nyilatkozta az osztrák tanácsadó a Kronen Zeitungnak.

    A Red Bullnál már nem egyszer bebizonyították, hogy az év közbeni fejlesztésekkel le tudják faragni a gyenge kezdés által felhalmozott hátrányukat, ezért is reménykedik még az alakulat abban, hogy még ki énekelhetik a sajtot a Mercedes szájából.

    Az elkövetkezendő időszakban nem csak a Red Bull, hanem a Honda is fog fejlesztéseket aggatni a konstrukcióra, ami még nagyobb reménnyel tölti el az osztrák szakembert.

    ,,Új motorral érkeztünk Bakuba, ami egy kicsivel több lóerőt tud produkálni, mint az előző verzió, ugyanakkor egy apró előre lépést tettünk a kasznival is, ám a nagy fejlesztések majd csak két hét múlva, Barcelonában fognak felkerülni az autóra.”

  • Sebastian Vettel hisz abban, hogy világbajnok lehet idén

    Sebastian Vettel hisz abban, hogy világbajnok lehet idén

    A Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel úgy gondolja, hogy minden esélye megvan arra, hogy megszerezze a hőn áhított bajnoki címet a Ferrarival.

    A német klasszis zsinórban négy bajnoki címet tudott szerezni a Red Bull-lal 2010 és 2013 között. Azonban a legutolsó két Ferraris évében a szezon második felében úszott el az a bizonyos bajnoki cím.

    Azonban Vettelnek már 31 pont a hátránya a címvédő Lewis Hamiltonnal szemben és csupán egyetlen ponttal előzni meg az újdonsült monacói csapattársát, Charles Leclercet. Ráadásul Ausztráliában és Kínában is a német javára alkalmazott csapatutasítást az olasz istálló.

    Amikor arról kérdezték a németek Bakuban, hogy képes lesz-e legyőzni Hamiltont és Leclercet, a négyszeres bajnok ekképp válaszolt: „Hiszek abban, hogy idén megszerzem a világbajnoki címet.” Vettel ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Azeri Nagydíj nem lesz kulcsfontosságú a felzárkózásuk szempontjából.

    A Scuderia volt mindkét bajnoki cím legfőbb esélyese a téli tesztek alapján, azonban a Mercedes versenyzői az eddig három futamból mind a három alkalommal kettős győzelmet ünnepelhettek egyszer Bottas-Hamilton, kétszer pedig Hamilton-Bottas sorrendben.

    „Sok ember gondolja úgy, hogy már ez a hétvége akár sorsdöntő is lehet, azonban még rengeteg verseny van hátra a szezonból,” – véli a Ferrari németje. „Remélhetőleg az év végén majd elmondhatjuk, hogy ez a verseny volt a döntő, azonban most még nem tudom és nem is akarom tudni, hogy melyik lesz az.

    „Minden versenyen az a célunk, hogy nyerjünk. Az autónk van elég erős ahhoz, hogy megmutassuk a többieknek, hogy igen is gyorsak vagyunk, amivel eléggé megnehezítenénk a dolgukat. Nem hiszem, hogy az egész bajnokság mindössze egyetlen pillanaton múlik.”

    A Ferrari dolgát nem csak a Mercedes, hanem Max Verstappen is megnehezíti, ugyanis a holland pilóta jelen pillanatban mindkét Ferrari pilótát megelőzi az egyéni pontversenyben. Vettel mindig is tudta, hogy a Red Bull is beleszólhat majd a Ferrari és a Mercedes párharcába. A német szerint a fejlesztések előrehaladtával az energiaitalosok még erősebbek lehetnek majd.

    „A tesztek után nagyon úgy nézett ki, hogy egy nagyon jó szezon lesz az idei a mi szempontunkból. Azonban a Mercedes nagyon erős, csakúgy, mint a Red Bull. Háromesélyes küzdelemre számítok, igaz az első három futamon eddig nem ez látszódótt, azonban a Red Bull akár komoly esélyes is lehet majd a szezon második felében.

    „Ők mindig is eléggé hatékonyan fejlesztették az autójukat az évek során. Eléggé jól kezdték az évet és szerintem a szezon hátralevő részében is hasonlóan fognak majd teljesíteni.”

    A Ferrari komoly fejlesztési csomagot hozott az Azeri Nagydíjra. Ezek a fejlesztések főleg az autó aerodinamikáját fogja megváltoztatni az SF90-nek. Vettel optimista és nagyon reméli, hogy a fejlesztések nem csak Bakuban jelentenek majd előnyt és a segítségével egy lépéssel közelebb kerülnek a Mercedeshez vagy akár át is lépik a címvédő istállót. „Ha fejleszted az autót, akkor a fejlesztéseknek minden egyes versenyhelyszínen működniük kell,” – véli Vettel, aki tavaly poleból rajtolhatott az Azeri Nagydíjon.

  • Villeneuve: Verstappen megérett a világbajnoki címre

    Villeneuve: Verstappen megérett a világbajnoki címre

    Jacques Villeneuve most kritika helyett dicséretet osztott és a szerencsés, aki ezt megnyerhette, Max Verstappen lett. 1997 világbajnoka szerint a 21 éves pilóta impozáns fejlődésen ment át az utóbbi időben nem csak, mint versenyző, de mint individuumként is sikerült előre lépnie, amiknek köszönhetően érettebbé is vált, ezért készen áll már a világbajnoki cím megszerzésére.

    Korábban a kanadai versenyző éles kritikákkal illette a hollandot, nem egyszer szólalt fel ellene a pályán mutatott agresszív stílusa miatt, sőt a kezdeti időszakban még olyat is lehetett tőle hallani, hogy az ifjú pilóta nem való az F1-be, mert nincs még felkészülve arra, hogy a sportágban szerepeljen. A szókimondó világbajnok még a tavalyi év első felében is köszörülte a nyelvét Verstappen teljesítményén, ám idén megváltozott valami. Villenevue úgy gondolja a Red Bull-os versenyző már nem olyan, mint évekkel ezelőtt, véleménye szerint lassan kezd „felnőni” az ifjú tehetség.

    ,,Talán az mindenki számár világos, hogyha valaki kap egy lehetőséget arra, hogy a Formula 1-ben versenyezzen, akkor az illető két kézzel fog kapaszkodni abba az esélybe. Fiatal pilótaként sosem tudhatod, hogy mit hoz számodra a Formula 2, ezért ha teheted, minél előbb feljebb kell lépned a király kategóriába. Max jól döntött mikor a Red Bullt választotta. Az az alakulat nagyon is illik hozzá, ugyanis ők egy versenyző köré építik az egész csapatot, ha egy másik istállónál kötelezte volna el magát, akkor nem lennék abban biztos, hogy oly sokáig marad még a mezőny tagja. Max jól végezte a dolgát az utóbbi időben, nézzünk szembe a tényekkel, már nem az személy, aki három évvel ezelőtt volt. A jelenlegi hozzáállásával és egy jó autóval megnyerheti a bajnokságot. Ez az esély talán nem idén adatik meg neki, de az elkövetkezendő években már készen fog állni.”

    A 47 éves kanadai szerint csak a jól felkészült fiatal versenyzők juthatnak be azonnal az F1-be, ám nekik azonnal teljesíteniük kell, ha bent is akarnak maradni.

    ,,Azoknak a versenyzőknek, akik eljutnak idáig szinte azonnal villanniuk kell, ennek tükrében a kisebb kategóriákban viszont nagyon sokat kell tanulniuk. Így kellett volna Verstappennek is debütálnia, ám neki előbb jött a lehetőség, még nagyon fiatal volt és tapasztalatlan. Meg tudom érteni a döntését, hiszen ha ott van előtted az esély, akkor nem lökheted el magadtól.”

    Villeneuve szerint Jos Verstappen is remek munkát végzett, ugyanis az ő munkája kellett ahhoz, hogy a fia köré építsen a Red Bull.

    ,,Jos nagyon okosan játszott, világosan megmutatta a Red Bullnak, hogy Max egy nagyon fontos eleme a szerkezetnek. Végül minden jól sült el, ugyanis az alakulat teljes mértékben Max mögé állt be.” –nyilatkozta a kanadai világbajnok a holland RacingNews365 online magazinnak.

  • Vettel reméli, hogy a Nigel Mansell bajusz szerencsét hoz majd neki

    Vettel reméli, hogy a Nigel Mansell bajusz szerencsét hoz majd neki

    Sebastian Vettel, aki olyan bajuszt növesztett magának, mint Nigel Mansell, az Auszráliában elszenvedett vereséget követően szeretne visszavágni Bahreinben a Mercedeseknek.

    „Bírom Nigelt,” – válaszolta a német arra kérdésre, miszerint a bajusza egy egyfajta tisztelgés a britek világbajnoka előtt. „Nigel egy fantasztikus ember, anno igazi oroszlánként versenyzett a Forma-1-ben.”

    Két héttel ezelőtt a négyszeres világbajnoknak még nem volt meg ez a fajta arcszőrzete, ugyanis a német akkor az arca teljes mértékben le volt borotválva.

    A barcelonai teszteket követően nagyon úgy tűnt, hogy a Ferrari lesz majd a legnagyobb favorit a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon. Ehhez képest a Mercedes pilóták brillíroztak, az olaszok versenyzői szenvedtek az Albert Parkban.

    Mindenki azt találgatta, hogy a maranellóiak képesek lesznek-e majd visszavágni a Bahreini Nagydíjon. Egyenlőre nagyon úgy fest, hogy a Ferrarinál megtalálták a probléma forrását, ugyanis az első szabadedzésen Charles Leclerc, a másodikon pedig Vettel volt a leggyorsabb.

    „Remélem, hogy a Melbourneben nyújtott teljesítményünk nem fog előfordulni többé,” – nyilatkozta a Ferrari németje. „A tesztek során nem volt semmi problémám az autóval, minden olajozottan működött. Azonban Ausztráliában olyan érzésen volt, mintha egy teljesen másik autót vezettem volna.”

    Vettelt annak érdekében szerződtették a Ferrarihoz még 2015-ben, hogy véget vessen az olaszok bajnoki nyeretlenségének. A Ferrari ugyanis a 2008-as konstruktőri vb cím óta egyetlen egy bajnoki címet sem tudott nyerni a száguldó cirkuszban.

    Vettel népszerűsége csökkent az utóbbi két évben, ugyanis a német pilóta 2017-ben és 2018-ban is képtelen volt lépést tartani Lewis Hamiltonnal. „A pontkülönbség Lewishoz képest nagyobb volt az utóbbi években, mint ahogy azt elképzeltük. Bevallom, nem jó érzés, hogyha az ember állandóan csak a második helyen végez az összetettben.

    „Idén erősebbnek érzem magam. Az előző évben rengeteg pozitív dolog történt velünk, leszámítva a szezon második felét. A Forma-1-ben az a természetes, ha nyersz. Azonban ha csak második leszel, akkor biztos egy borzalmas versenyen vagy túl. Ez a sajtó visszhangja, azonban nekem más a véleményem erről. Az előző évben igen is meg kellett dolgoznunk azért a második helyért még akkor is, ha az „csak” egy második hely.”

    Vettel legutolsó győzelmét még a tavalyi Belga Nagydíjon aratta, amit 251 nappal ezelőtt rendeztek meg. A bahreini aszfaltcsík azonban Vettel egyik kedvence, ugyanis a német pilóta pályafutása során négy alkalommal ünnepelhetett itt a dobogó legfelső fokán.

    Vajon sikerül-e a négyszeres világbajnoknak megszerezni az ötödik győzelmét a Bahrain International Circuiten, amivel egyben a nyeretlenségi szériáját is megszakítaná? Erre a kérdésre majd a vasárnapi futam leintése után kapunk majd választ!

  • Montezemolo: Alonso jelleme és a balszerencse akadályozta meg a Ferrarit a bajnokság megnyerésében

    Montezemolo: Alonso jelleme és a balszerencse akadályozta meg a Ferrarit a bajnokság megnyerésében

    A Ferrari korábbi elnöke Luca di Montezemolo szerint Fernando Alonsót két dolog hátráltatta a ferraris világbajnoki címtől, a spanyol pilóta jelleme és azok a szerencsétlen egybeesések, amik végig kísérték a páros pályafutásának időszakát.

    Mindezt az olasz vezető a Beyond the Grid legújabb adásában mondta el. Összesen négy évig dolgoztak együtt spanyollal, Montezemolo elismeri, egykori versenyzője kvalitásait ám szerintem nem vonhatunk párhuzamot aközött, ahogy Alonso viselkedett Schumacherhez és Laudához képes a nehéz időszakban.

    Montezemolo összeszedte azokat az okokat, amiért nem sikerült végül diadalmaskodniuk Sebastian Vettel és a Red Bull felett a 2010-es évek elején.

    ,,Először is szerencsétlenül jött ki a lépés, ugyanis a Red Bull azokban az időkben szinte olyan volt, mint a Ferrari a 2000-es évek elején. Másodszor, nehéz ezt kimondani, de meg kell tennem, Alonso maga is balszerencse áldozatává lett. Elvesztette a bajnokságot például 2012-ben, mikor a Brazil Nagydíjon Sebastian Bruno Sennával ütközött majd megforgott az első kanyarban, vagy amikor 2010-ben a csapat elszámolta magát az utolsó futamon, elég lett volna csak negyediknek befutni, de mi elvesztettük a bajnokságot. Harmadszor a jelleme is közre játszott. A legnagyobb különbség közte, Michael és Niki között az, hogy amikor ő nálunk versenyzett, akkor csak Alonso létezett, Alonso és a csapat helyett. Mikor nyert, akkor boldog volt, mikor viszont nem nyert, akkor az a csapat hibája volt, ő pedig boldogtalanná vált. Michael és Niki sokkal közelebb került a csapathoz. Különösen a nehéz időkben számít ez, mikor jól megy minden, akkor egyszerűbb szorossá fűzni a kapcsolatot.”

    ,,Alonso, mint versenyző nagyszerű volt és még most is az. Nem az ő hibája, hogy elvesztette a bajnokságot abban az időben, ha a körülmények nem úgy alakulnak, ha 2010-ben nincs az a taktika baki és 2012-ben Vettel szerencséje. Ha legalább egy címet nyert volna, akkor most másról beszélnénk, arról, hogy Alonso úgy nyerte meg a bajnokságot, hogy nem az övé volt a legjobb autó.

  • A németek nem hisznek Vettel végső győzelmében

    A németek nem hisznek Vettel végső győzelmében

    A legtöbb német szerint idén sem Sebastian Vettel fogja megnyerni a világbajnoki címet.

    A DPA hírügynökség megkérte a világhírű YouGov közvéleménykutató céget, hogy készítsenek egy olyan közvéleménykutatást, melyből kiderül, hogy a német pilóta honfitársai mennyire hisznek abban, hogy idén Vettel véget vet a Mercedes uralomnak és ismét visszavezeti a Ferrarit a győztesek „utcájába”.

    A válaszadók 27%-a felelt igennel, míg a maradék 73% szerint semmi sem volt változni decemberben, Vettel továbbra is négy világbajnoki cím birtokosának mondhatja majd magát.

    Az időmérőn a Mercedes szerezte meg az első sort, ám messzemenő következtetéseket levonni még korai lenne. Annyi viszont már most látszik, hogy az Ezüst Nyilak sokkal jobb teljesítményre képesek, mint amit beharangoztak az eddigi nyilatkozataikban, míg a Ferrari egyelőre gyengébbnek tűnik a vártnál.

    ,,A Ferrari még nagy előnyre is szert tehet, ugyanis ők rendelkeznek a Haas és az Alfa Romeo visszajelzéseivel is. Úgy vélem ezek az adatok sokkal hasznosabbak, mint amit a Racing Point és a Williams szolgáltat a Mercedesnek.” – nyilatkozta Jan Lammers korábbi holland versenyző a De Telegraaf-nak.

  • Vettel nem akar elmenekülni Maranellóból, a Ferrarival is szeretne bajnok lenni

    Vettel nem akar elmenekülni Maranellóból, a Ferrarival is szeretne bajnok lenni

    Sebastian Vettel egy nemrég készült interjú során elárulta, esze ágában sincs még visszavonulni, továbbra is motivált és elkötelezett és a céljai sem változtak, még mindig az lebeg a szeme előtt, hogy visszavigye a legfényesebb trófeát Maranellóba.

    A német versenyző és csapata az elmúlt két évben egyetlen kihívóként szállhatott szembe a Mercedesszel és Lewis Hamiltonnal, ám a hibák, amiket a szezon során elkövettek, végül az ellenfél malmára hajtotta a vizet, aminek következtében az Ezüst Nyilak markában landolt a hőn áhított serleg.

    Miután már másodszorra is alul maradt a világbajnoki címért folytatott harcban, a 31 éves versenyző vállára hatalmas nyomás nehezedett, rengeteg negatív kritika érte, ám az sosem fordult meg a fejében, hogy elmeneküljön Maranellóból.

    ,,Nem igazán, vagyis nem, a válaszom nem! Bedobni a törölközőt ugyanis azt jelentené, hogy mindent eldobnék és mindent feladnék. Nem, a célom, az álmom még mindig ugyanaz, világbajnok akarok lenni a Ferrarival. Nagyon motivál az is, hogy a Ferrari a legnagyobb név a Formula 1 történetében. Ha megnyerném velük a bajnokságot, az lenne pályafutásom csúcspontja.”

    12 szezonnal és 219 versennyel a háta mögött Vettel tisztában van azzal, hogy karrierje szempontjából már a második félidőben jár, ugyanakkor megvan győződve arról, hogy az idő mellette áll.

    ,,Úgy vélem az nyilvánvaló, hogy már nem a karrierem csúcsán vagyok, ugyanakkor 31 évesen még rengeteg idő áll rendelkezésemre ebben a sportban. Ha megnézzük, Michael (Schumacher) egy kicsivel volt idősebb, mint én, mikor először világbajnok lett a Ferrarival, és még Lewis (Hamilton) is időseb nálam két évvel. Továbbra sem foglalkoztat a visszavonulás gondolata, ellenkezőleg, mindent beleadok, amit csak tudok annak érdekében, hogy teljesüljön az álmom és bajnok lehessek a Ferrarival, a családom mellettem áll és támogat ebben, nem hátráltatnak semmiben sem.”

  • Hamilton nem akar a hatodik bajnoki címről beszélni

    Hamilton nem akar a hatodik bajnoki címről beszélni

    Az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton még a csapatának sem engedi meg, hogy az esetleges hatodik világbajnoki címéről beszéljenek.

    A brit versenyző tavaly történelmi sikert érhetett el, ugyanis csatlakozott Juan Manuel Fangio mellé a bajnoki címek számában, így már csak a hét elsőségnél járó Michael Schumacher áll előtte az örökranglistán. Ám a hatodik koronáról még nem hajlandó beszélni és szeretné, ha a csapata sem ezzel foglalkozna.

    „Számomra ez nem olyasmi téma, amiről azt szeretném, hogy már most beszéljenek róla. Nem ezért vagyunk most itt, hogy erre koncentráljunk, és én mindig is így álltam ehhez. Mindig arra törekszünk, hogy valami újat próbáljunk ki és átlépjük a határokat, és olyan dolgokat tegyünk, amit senki korábban.” – nyilatkozta Hamilton.

    „Teljesen tisztában vagyunk ezzel a munkával, de ez nem azt jelenti, hogy úgy állunk a dolgokhoz, hogy ’rendben, menjünk a hatodikért’. Semmi ilyesmiről nincs szó, nem erre összpontosítunk.” – folytatta.

    A címvédő inkább új kihívásként tekint a 2019-es esztendőre.

    „Ez egy új szezon, új év, új fejezet, és úgy kell hozzá állnunk, mintha az első cím lenne a cél. Ez az ahogy én megközelítem. Szeretem az ilyen fajta kihívásokat minden évben, új év, új autók, új kihívások. Nem tudod előre hogy mi lesz jó és rossz.” – zárta.

  • Nigel Mansell bajnoki autójára lehet majd licitálni Goodwoodban

    Nigel Mansell bajnoki autójára lehet majd licitálni Goodwoodban

    Az FW14B-s Williams, amivel Nigel Mansell Forma-1-es világbajnok lett 1992-ben, eladásra kerül majd a Goodwoodi Sebességfesztiválon.

    Az angol legenda ezzel az autóval képes volt arra, hogy az első öt futam mindegyikét megnyerte. Ezért ez az egyik legnépszerűbb autója a grovei istállónak.

    A Borhams aukciós cége kijelentette, hogy az autót, a júliust 5-én megrendezésre kerülő Goodwoodi Sebességfesztiválon fogják elárverezni. „Ez az autó tényleg olyan jó, ahogy van,” – véli a Borhams vezérigazgatója, Mark Osborne. „Ez az autó hozzásegítette Nigel Mansellt a bajnoki címhez 1992-ben. Adrian Newey egyik legjobb alkotásáról van szó, ezért olyan értékes ez az autó.”

    A Borhamsnek nem ez lesz az első Forma-1-es autója, amit elárvereznek, ugyanis a korábbiakban már elárvereztek egy 1993-as McLarent, amiben a brazilok háromszoros világbajnoka, Ayrton Senna versenyzett. Az aukciót a Forma-1 előző tulajdonosa, Bernie Ecclestone nyerte meg.

    Osborne szerint a legendás Williams akár többet is érhet a Senna McLarenjénél. „Ennek a McLarennek nem valami jó a dizájnja. Azonban a Williams kérdés nélkül az egyik legjobb autó, amit árverésre bocsátunk.”

  • Button: Hamiltont az új kihívások motiválják, nem a rekorddöntögetés

    Button: Hamiltont az új kihívások motiválják, nem a rekorddöntögetés

    Jenson Button úgy véli Lewis Hamiltont az új kihívások teljesítése motiválja, nem pedig az, hogy megdöntse Michael Schumacher rekordjait.

    A brit versenyző tavaly gyűjtötte be ötödik világbajnoki címét, és jelenlegi csapatával, a Mercedesszel, két éves szerződéshosszabbítást írt alá, ezért könnyen előfordulhat, hogy Hamilton utolérheti a német világbajnokot címek tekintetében.

    Button, aki Hamilton csapattársa volt a McLarennél 2010 és 2013 között, úgy gondolja, egykori versenyzőtársa szeme előtt nem az lobog, hogy jobbnak bizonyuljon a német legendánál, sokkal inkább az motiválja, hogy teljesítse azokat az új kihívásokat, amikkel szembe kerül.

    ,,Ismerem Lewist, és ez az egész nem arról szól, hogy jobb legyen, mint Michael. Úgy gondolom, mikor a dolgok változnak az F1-ben, akkor új kihívások tárulnak elénk, ezért is szeretjük ezt az egészet, ezért szeretjük mindannyian a versenyzést. Ha ezek már nem tudnak motiválni, akkor tovább állsz és keresel valami mást, ám a Formula 1-ben a folytonos szabályváltoztatások a pilótákat is változtatásra késztetik, ami fantasztikus a sport számára. – árulta el Button a Sky Sportsnak.

    Győzelmek tekintetében Hamilton megközelített Schumacher 91-es rekordját, csak 18-al van lemaradva, amit az elkövetkezendő két évben könnyen csökkenthet.

    ,,Nem igazán gondolok arra, hogy elérhetem ezt a számot. Attól függetlenül, hogy lesz-e esélyem még többet nyerni, mindent bele fogok adni. 91 győzelme van, ez egy elég magas szám. Még mindig sok van vissza, pár évig még itt leszek, ezért remélem, hogy lesz alkalmam közelebb kerülni ehhez az eredményhez. Michael egy zseni, ahogy csapattá kovácsolta a Ferrarit, és amit elért velük, az lenyűgöző. Mindig is rajongója leszek.” –nyilatkozta Hamilton.