Címke: világbajnok

  • Az F1-legenda szerint Verstappen a tökéletes bajnok

    Az F1-legenda szerint Verstappen a tökéletes bajnok

    Max Verstappen a múlt hétvégén vált kétszeres Forma-1-es világbajnokká a Japán Nagydíjon, nem akármilyen körülmények között. Az 1978-as idény győztese, Mario Andretti úgy véli, a holland megmutatta, milyen egy tökéletes világbajnok.

    Az amerikai legenda a Sky-nak mondta el, hogy Verstappen minden kételyt eloszlatott a tavalyi év után.

    „Nincs is annál jobb, mint megvédeni egy bajnoki címet, különösen azok után, ami a tavalyi év végén történt, azzal a rengeteg kétséggel” – kezdte nyilatkozatát. „De megérdemli, ahogy látható, nyilvánvalóan dominál eddig ebben a szezonban, és valószínűleg dominálni fog a hátralévő időben is. Egyszerűen tökéletes példája annak, hogy milyennek kell lennie egy világbajnoknak.”

    Andrettit ezután arról kérdezték, miben látja Max Verstappen legnagyobb erősségeit.

    „Ott van, ahol lennie kell jelenleg, úgy értem, teljes. Ennyit tudok mondani” – válaszolta. „Látva mire képes a kvalifikáción, az alapból egy prémium, hogy az első helyről indul. És persze a versenyzői képességei is kiválóak – nagy dicséret illeti a csapatot, mert a stratégiák mindig jól működnek. Ha mindezek melletted szólnak, akkor ez a lényeg. Jelenleg nehéz őt legyőzni, és úgy tűnik, hogy ez a belátható jövőben is így marad.”

  • „Hamilton minden idők legnagyobb világbajnoka”

    „Hamilton minden idők legnagyobb világbajnoka”

    Az ex-F1-es steward Derek Warwick szerint Lewis Hamilton a Forma-1 történelmének legnagyobb világbajnoka.

    Ugyan a Mercedes pilótája Michael Schumacher miatt még nem számít rekordernek, ami a világbajnoki címeket illeti, azonban a pole-pozíciók és a futamgyőzelmek tekintetében Hamilton már Schumacher előtt jár.

    Az F1 világbajnokait szinte lehetetlen összehasonlítani egymással, ugyanis mindegyik korszaknak megvolt a legjobb versenyzője. Juan Manuel Fangio, Alain Prost, Ayrton Senna és Jim Clark is maradandót alkottak a karrierjük során többek között, azonban Warwick még ennek ellenére is azt gondolja, hogy a hétszeres brit világbajnok a legnagyszerűbb bajnok a száguldó cirkusz történetének 34 világbajnoka közül.

    „Lewis egy remek bajnok” – idézi a Sauber egykori versenyzőjének szavait az Express Sport. „Szerintem nem sokan vitatkoznának azzal a felvetésemmel, hogy ő a legnagyobb bajnok mindenki közül. Még talán Ayrton Sennánál, Prostnál, Fangionál, Stewartnál és Mossnál is nagyszerűbb.”

    Hamilton ugyan a tavalyi szezon egy paraszthajszálnyival ugyan, de lemaradt a világbajnoki címről, de a télen olyan tervei voltak, hogy 2022-ben majd visszavág az őt ért sérelmekért. Azonban mivel a brackley-i istálló nem a legjobban reagálta le az új szabályokat és a W13 közel nem olyan versenyképes, mint amire előzetesen számítani lehetett, a brit csillagnak nagy valószínűséggel még várnia kell a nyolcadik bajnoki koronájára legalább egy évet.

    Ugyan az Ezüst Nyilak vittek apróbb fejlesztéseket a soron következő imolai futamra, a Ferrari és Charles Leclerc vélhetően a mostani hétvége folyamán is az eddigi három versenyhez hasonló jó formát fog mutatni és ezúttal is az első helyért fognak menni.

  • Pérez teljes mértékben hiszi, hogy bajnok lehet a Red Bull-lal

    Pérez teljes mértékben hiszi, hogy bajnok lehet a Red Bull-lal

    Segio Pérez nagy reményekkel várja az idei Forma-1-es szezont, mely a második Red Bullos évadja lesz. Ebben pedig már komolyabb tényező lenne a világbajnoki harcban is, nem csak az éppen tavaly csúcsra érő Max Verstappen szárnysegédje szeretne maradni.

    A mexikói tavaly érkezett a Red Bullhoz, az autó megszokására pedig sok ideje ment el az évből, elég hullámzó volt a teljesítménye. Így is nyert azonban egy versenyt, Bakuban ünnepelhetett a dobogó tetején.

    A TAG Hauer podcastjében Pérez így vélekedik a 2021-es évéről: „Őszintén szólva nagyon szeretek a csapattal dolgozni, a mérnökökkel, a Red Bull-lal. Nagyon jól érzem magam, hogy részese lehetek ennek, remekül dolgozom Maxszel is. Nekem a pályafutásom ezen szakaszában az a legfontosabb, hogy élvezzem, amit csinálok, ha nem élvezem, akkor haza kell mennem, akkor már nincs szükségem arra, hogy itt legyek. Azért vagyok itt, mert teljes mértékben hiszek abban, hogy világbajnok lehetek.”

    Ezt követően arra terelődött a szó, mik a fő különbségek legutóbbi csapata, a Racing Point, illetve a Red Bull között.

    „Először is, a Red Bull egy márka, rengeteg elkötelezettséggel rendelkezik, sok partnerünk van” – szögezte le. „De a pályán is más a helyzet, a világbajnoki címért küzdesz, vagy legalábbis megpróbálsz. Szóval a pályán kívül és a pályán is rengeteg a munka, nagy az elvárás, állandóan reflektorfényben vagy. Ez nagyon, nagyon intenzívvé teszi az egészet. Egy olyan csapathoz képest, amely nem küzd az F1-es világbajnokságért, vagy nem olyan nagy márka, mint a Red Bull, ez sokkal nagyobb kihívást jelent.”

  • Verstappen Alonso ellen harcolna a győzelmekért

    Verstappen Alonso ellen harcolna a győzelmekért

    Az újonnan koronázott Forma-1-es világbajnok, Max Verstappen Fernando Alonsóról beszélt nemrég egy interjúban. A holland elmondta, hogy nagyon szívesen versenyezne a spanyol ellen az élen a győzelemért.

    „Jelenleg nagyon jó barátságot ápolok Fernandóval. Amikor még gokartoztam, már akkor is bejött a stílusa, mert soha nem adja fel és egy igazi harcos” – mondta Verstappen a CarNext videójában, David Colutharddal beszélgetve.

    „Sajnos az elmúlt években nem tudott az élen harcolni, mert nem volt meg hozzá az autója, de tetszik a hozzáállása” – tette hozzá. „Tényleg nagyon tüzes. Nagyon jó látni a nagy motivációját, hogy még ebben a korban is itt van és nyerni akar.”

    Coulthard feltette Verstappennek azt a kérdést is, hogy vajon megmaradna-e a jó kapcsolatuk, ha valóban úgy alakulna, hogy mondjuk a vb-győzelemért harcolnának. A holland el is mondta, hogy akkor más lenne a helyzet, de a kölcsönös tisztelet megmaradna.

    „Szeretném őt újra az élvonalban látni. Megérdemli, kétszeres világbajnok, és nagyon jó vele beszélgetni, és látni, hogyan gondolkodik bizonyos helyzetekről” – zárta gondolatát 2021 világbajnoka.

  • Bottas: Úgy érzem, évről évre jobb vagyok

    Bottas: Úgy érzem, évről évre jobb vagyok

    Elenyésző különbséggel, mindösszesen 9 ponttal sikerült Valtteri Bottasnak Max Verstappen előtt végeznie összetettben a második helyen. Sokan megkérdőjelezték a Mercedes döntését, miszerint Bottas jövőre is náluk fog versenyezni, holott volnának jobb lehetőségek is.

    Ez a szezon is úgy indult, mint a 2019-es. Egy új, és a korábbinál sokkal felkészültebb Bottasszal. Ez az év az ő éve lesz, ennek megfelelően egy erős győzelemmel kezdte az évet. A szezon hátralévő részében azonban csupán egy győzelmet szerzett.

    Ennek ellenére Bottas jó érésekkel zárta a szezont:
    „Ha visszagondolok a szezonra, van egy csomó jó dolog is, amit magammal vihetek. Nagyon sok téren fejlődtem. Nem volt elég a világbajnoki címhez, de továbbra is hajtok majd.” – mondta a Formula1.com-nak.

    Bottas, aki a szezont 124 ponttal csapattársa, Lewis Hamilton mögött fejezte be, szerint a különbség a két pilóta között kisebb, mint aminek látszik.

    „Néhány versenyen balszerencsém volt, ahol sok pont elment. Néha Lewis volt a jobb. Tudom, a pontokat nézve nagynak tűnhet a lemaradásom, de igazából a lemaradás nagyon kicsi. Azt gondolom, ez már elég lehet a győzelemre, amiért továbbra is küzdeni fogok. Úgy érzem, minden évben egyre erősebb vagyok, ami reményt, és motivációt ad nekem a jövőre nézve.” – zárta Bottas.

  • Häkkinen: A Red Bullnak is fel kell nőnie a feladathoz, ha Verstappen bajnok akar lenni

    Häkkinen: A Red Bullnak is fel kell nőnie a feladathoz, ha Verstappen bajnok akar lenni

    A korábbi kétszeres világbajnok, Mika Häkkinen kiemelte, a Red Bullnak is muszáj a csúcson lennie, ha Max Verstappen világbajnoki győzelemben reménykedik.

    „Verstappen azon pilóták egyike, akik mindig 110%-on teljesítenek” – mondta az Unibet Finnország podcastjében. „Szeret kockáztatni is és mindig mindent belead. Ezt jó látni.”

    Ugyanakkor mindezen képességek nem elegendőek, a csapatmunka Häkkinen szerint minden eddiginél fontosabb lesz.

    „A Forma-1 másként működik, mint egykor” – tette hozzá. „Ez már nem csak a pilótákról szól, hanem a csapatmunkáról is. Nyilván mindig ez volt a helyzet, de most még inkább hangsúlyos mindez. A csapatmunka és a kommunikáció is hibátlan kell legyen. Egy erős pilóta közel sem elég. Biztosan tudjuk, hogy Verstappen mindent bele fog adni, de a Red Bullnak is ugyanezt kell tennie. Verstappen ugyanis csak akkor lesz igazán gyors.”

  • Korábbi mérnöke szerint Räikkönen nyolcszoros bajnok is lehetne, ha korábban születik

    Korábbi mérnöke szerint Räikkönen nyolcszoros bajnok is lehetne, ha korábban születik

    Kimi Räikkönen már karrierjének kezdete óta érdekes személyisége a Forma-1-nek, ő az, aki általában néhány szavas válaszokat ad a kamerák előtt. Korábbi mérnöke, az akkor Lotusnál dolgozó Ricardo Penteado is arról beszélt, hogy a szűkszavúság a csapaton belül is jellemzi Kimit.

    A finn 2012-ben és 2013-ban vezetett a Lotusnál, ekkor volt Penteado a csapat motorért felelős osztályának főnöke. A szakember elárulta, Räikkönennel kapcsolatban kezdetben frusztráló tapasztalatai voltak, és csak ezek után kezdte őt nagymértékben elismerni.

    A nehézségek a lehető leghamarabb elkezdődtek. A Lotus Valenciában a szezon előtti tesztelésre készült, és a csapat előzetesen egy átfogó leírást tervezett adni az autóról a két év kihagyás után visszatérő Räikkönennek. Ekkor történt az, hogy Kimi egész egyszerűen nem jött el erre, és csak akkor bukkant fel, amikor beülhetett az autóba és kihajthatott a pályára. Emiatt történt az is, hogy a szezon első versenyén még volt olyan gomb a kormányon, amiről nem tudta, mire való.

    Penteado arról is beszélt, hogy Räikkönen nem fog információt kérni a mérnököktől, ha nem kérik meg rá. Ő csak versenyezni van ott. Épp ezért lehetett volna több sikere, ha a Forma-1 világa kissé egyszerűbb.

    „Végül egy hihetetlen verseny után Kimi 7. lett a 18. helyről rajtolva Ausztráliában. Bizonyította az igazát, de nagyon nehéz volt alkalmazkodnom hozzá. 10 versenyig tartott, mire megtanulta a nevem” – magyarázta Penteado, akinek a finn eleinte csak úgy szólt, hogy ’hé, motor’!

    „Räikkönen nyolcszoros bajnok lett volna, ha 20 évvel hamarabb születik. Nagyon kevés eszközre és információra van szüksége a gyorsasághoz. Természetes tehetsége van, pontosan tudja, hogyan kell időt nyerni az autó megfelelő egyensúlyával.”

    Penteado megállapította, hogy Kimi és az akkori csapattársa, Romain Grosjean teljesen különbözőek. A finn mindent érzésre csinál, míg a francia minden technikai részletet ismer.

  • Häkkinen Bottast tippeli 2020 bajnokának

    Häkkinen Bottast tippeli 2020 bajnokának

    A kétszeres Forma-1-es világbajnok, Mika Häkkinen honfitársa, Valtteri Bottas sikerét jósolja a 2020-as évadban.

    A Mercedes finnje már számtalanszor megvillantotta oroszlánkörmeit, azonban stabilan nem tudott ellenfele lenni csapattársának, Lewis Hamiltonnak, aki az utóbbi három év bajnoka. Häkkinen mindazonáltal úgy látja, hogy ezúttal Bottasnak sikerül fenntartania a versenyképességét.

    „Valtteri remek helyzetben van a Mercedesnél” – mondta. „Ő egy nagyszerű pilóta. Biztos vagyok benne, hogy jobb, mint valaha, tehát magasak az elvárásaim abból a szempontból, hogy világbajnok legyen idén. Ezért dolgoztunk nagyon keményen évekig, fejlesztve a képességeit és összegyűjtve az ehhez szükséges eszközöket.”

  • Williams: Russell egy nap világbajnok lesz

    Williams: Russell egy nap világbajnok lesz

    George Russell már az első évében komoly érettségről tett tanúbizonyságot, így munkaadója, Claire Williams nem is fukarkodott a dicsérő szavakkal vele kapcsolatban.

    Russell tavaly érkezett a Forma-1-be regnáló Formula 2 bajnokként és ahhoz méltóan is versenyzett, habár pontot nem sikerült szereznie.

    „George-nak van egy konkrét álma, melyet kerget. Világbajnok akar lenni és szerintem ezt egy nap sikerül is majd elérnie” – mondta róla Claire Williams a Speedweeknek. „Egy jó autót akarok alá adni, így nem menne sehová. Egy hosszútávú szerződést írt alá a Williamsszel és arra számítok, hogy ezt ki is tölti. Ugyanakkor a Mercedes az csak a Mercedes és én sosem állnék egy olyan pilóta útjába, aki a bajnoki címre tör, amíg mi nem vagyunk eléggé versenyképesek.”

  • Kubica: Nem lehet érv Hamilton ellen, hogy övé a legjobb autó

    Kubica: Nem lehet érv Hamilton ellen, hogy övé a legjobb autó

    Robert Kubica dicsérő szavakkal illette az idei év világbajnokát, Lewis Hamiltont.

    A Mercedes britje 2019-ben a hatodik világbajnoki címét szerezte, így az örökranglistán már csak Schumacher előzi még hét elsőséggel, és a rekord beállításának jövőre neki is eredhet. Hamilton hat címéből ötöt szerzett a 2014-ben kezdődő hibrid érában, melynek egészét a Mercedes dominálta. A kritikus hangok pedig folyamatosak, hogy igazából inkább a jó autó miatt tart ott, ahol, és nem vezetői képességei miatt.

    Kubica máshogy gondolja, szerinte ez hibás érv Hamilton ellen.

    „Szerintem a hatos szám mindent elmond. Az idény során sok versenyen megmutatta, hogy hiába nem az övé a leggyorsabb autó, képes nyerni, és jelentheti a különbséget. Úgy gondolom, ez teszi Lewist azzá, akit szinte lehetetlen legyőzni. Nagyon nehéz másoknak, de ez neki csak jó. Örülök neki. Régóta ismerjük egymást, és idén rendkívüli teljesítményt tett le az asztalra. Néhány versenyen pokolian jó munkát végzett.”