Címke: Vietnami Nagydíj

  • Így hordják el a vietnámi F1-es pálya maradékait

    Így hordják el a vietnámi F1-es pálya maradékait

    Hiába írtak alá 10 éves szerződést, egy F1-es verseny sem került megrendezésre Vietnámban. A pálya már megépült 600 millió dollárból, azonban szép lassan az enyészeté lesz.

    2020-ban került volna sor az első versenyre, akkor a koronavírus miatt nem történt meg az esemény. Az AFP szerint azóta városi hatóságok már eltekintettek a szerződés kitöltésétől, miután a polgármester, Nguyen Due Chung korrupciós ügyek miatt 10 év börtönt kapott.

    A pálya fenntartása évi 60 millió dollárba került volna a szervező VinGroupnak, akiket a polgármester vezetett.

    Az utcai részt továbbra is a vietnámi forgalom használja, a lelátókat pedig elbontották. A RacingNews365.com értesülései szerint pedig az elektronikát és a TecPro falakat már eladták másik pályáknak.

    1500 kerítéselem pedig a most épülő utcai haidarábádi Formula E helyszínre került át. Az indiai város jövő februárban fogja először vendégül látni az elektromos világbajnokságot.

    Korábban Valenciában láthatott hasonlót a világ, az ottani F1-es pályát 5 év után hagyta ott a száguldó cirkusz. Alig telt el egy év, és biztonsági problémák miatt széthordták a pálya nagy részét, így nem is tudott volna oda visszatérni a mezőny.

    Jövőre pedig a spanyol város vezetése be fogja építeni a területet, így már a maradványok sem lesznek ott a kikötő környékén.

    Valencia, F1, Red Bull, racingline.hu
    Fotó: Vladimir Rys/Getty Images/Red Bull Content Pool
  • Vissza kell adni a vietnámi pálya területét?

    Vissza kell adni a vietnámi pálya területét?

    A vietnami hanoi My Dinh Nation Sportkomplexum helyi jelentések szerint vissza akarja kapni azt a területet, amelyen a Forma-1-es utcai pálya épült.

    A 2020-as F1-es versenynaptárban szerepelt volna először a vietnámi verseny, melyet a tervek szerint egy újonnan tervezett pályán rendezték volna meg, amelynek építése 2019-ben kezdődött.

    A pálya nagy részét állandó építményként hozták létre, más részeit pedig a város nyugati kerületének közútjaiból „emelték be”.

    A versenyt azonban tavaly márciusban a koronavírus járvány miatt elhalasztották, majd a szervezők októberben hivatalosan is törölték a versenyt.

    Tavaly nyáron Hanoi volt polgármesterét, Nguyen Duc Chungot – aki kulcsszerepet játszott a tervezett esemény előkészítésében – öt év börtönbüntetésre ítélték államtitkok megsértése és vagyonnal való visszaélés miatt.

    A nagydíj a 2021-es naptárban már nem kapott helyet, és várhatóan a 2022-es menetrendben sem lesz benne.

    A My Dinh Nation Sportkomplexum azonban most feljelentést tett a Kulturális, Sport- és Idegenforgalmi Minisztériumnál, és kérte, hogy adjanak vissza 12,86 hektár területet, amelyet a pálya építésének befejezéséhez használtak fel.

    A VnExpress szerint a komplexum a területet egy fedett aréna építésére szeretné felhasználni a 2021-es Délkelet-ázsiai Játékokra, amelyeknek jövőre Hanoi ad otthont.

    A világjárvány közepette már második éve nincs futam a távolabbi Ázsiában, idén Kína, Szingapúr és Japán is lemondta a versenyt.

  • A Forma-1 még nem adta fel a Vietnámi Nagydíj ötletét

    A Forma-1 még nem adta fel a Vietnámi Nagydíj ötletét

    Bár a koronavírus miatt elmaradt a 2020-as verseny, és idén sem rendezik meg az első Vietnámi Nagydíjat, folynak a tárgyalások a továbbiakról.

    Ismert okok miatt nem igazán erőltették tavaly az ország visszatérését a versenynaptárba, és egyazon lendülettel – hiába van kész a pálya – idén sem vették számításba az ázsiai országot.

    A Forma-1 egyik hosszútávú tisztviselője, a globális promóterekért felelős Chloe Targett-Adams ezek után meglepően nyilatkozott.

    „Vietnám egy nagyon érdekes helyszín a Forma-1 számára.” – jelentette ki. – „Sok fiatal van az országban, egy igazán pezsgő gazdasági szektor, ez számunkra is vonzó.”

    „2020-ban lett volna az első verseny, egy kiváló pályán Hanoi külvárosában. Teljesen érthető, hogy senki nem akarja első versenyét egy világjárvány közepén megejteni, ráadásul most némi változás is van a helyi kormányzásban.”

    „A promóterrel, a Vingrouppal közösen úgy döntöttünk, 2021 sem lenne megfelelő időpont erre. Hosszabb távon továbbra is dolgozunk velük, és élveznénk a lehetőséget, hogy Vietnámban versenyt tartsunk. Remélhetőleg egyszer eljutunk majd oda is.”

    Targett-Adams ezenkívül a potenciális amerikai, illetve afrikai terjeszkedésről is nyilatkozott:

    „Afrika egy olyan kontinens, amin nem versenyzünk, ez egyszerűen nem jó így. El akarunk jutni oda, és pár éve tárgyalunk is jelöltekkel. Reméljük, nemsokára elérjük, hogy legyen futam.”

    „Az Egyesült Államok stratégiai fontosságú marad. Austinban kiváló versenyünk van, reméljük sokáig dolgozhatunk majd az ottani szervezőkkel. Egy második versenyt is fontolóra veszünk, egy olyan helyszínen, amire fel lehet építeni egy újabb verseny ügyét.”

    „Ázsia pedig nem titok, kulcsfontosságú, hiszen globális sorozat vagyunk, de szerencsére jelentkezőből nincs hiány.” – összegezte az álláspontot a Forma-1 alkalmazottja.

  • Afrikai és amerikai helyszínek érdeklődnek az F1 versenynaptára iránt

    Afrikai és amerikai helyszínek érdeklődnek az F1 versenynaptára iránt

    Az F1 megerősítette, több amerikai és afrikai helyszín is érdeklődik az idei versenyrendezés iránt. Miami már több éve hírben áll egy versennyel, de egész idáig nem sikerült megállapodást kötni.

    Annak ellenére, hogy helyi ellenállás övezi a tervezetet, Stefano Domenicali szerint nem szabad leírni a várost.

    „Egyeztetünk Miamival. A stratégiánk azt is magában foglalja, hogy több versenyünk legyen az Egyesült Államokban. Austin eddig nagyon fontos része volt a naptárnak, ez a jövőben is így lesz.”

    „Jelenleg dolgozunk az egyezség meghosszabbításán. Miami egy olyan hely, amit figyelünk, ennél többet nem mondhatok. Mindkét oldalról nagy érdeklődés övezi az ötletet.”

    „Vannak más lehetőségeink is Amerikában. Miami áll a legközelebb, ami a tárgyalások előrehaladását illeti. A következő pár hónapban dől el, mi lehetséges számunkra az országban, talán változó helyszínek is szóba jöhetnek.”

    Egy hasonló meg nem valósult lehetőség a Vietnámi Nagydíj volt, ők már tavaly érkeztek volna. Akkor a koronavírus, idén pedig politikai nehézségek akadályozták meg a verseny létrejöttét.

    Bár potenciális helyszínként kell számolni velük is, Domenicali elhintette, egy afrikai nagydíj sem elképzelhetetlen.

    „Persze, Vietnám most nem a naptár része, de mindenképp egy opció. Egy nagy befektetés volt ott, emiatt még folynak az egyeztetések.”

    „Más területek is érdeklődnek, Afrikai északi és déli részén is, de senki olyan, akiről lehetne jelenleg beszélni. Fontos, hogy új helyszíneket találjunk, és régi, történelemmel rendelkező helyekre is visszatérjünk.” – ismertette az F1 vezetője.

    kyalami, nigel mansell, williams
    A Dél-Afrikai Nagydíj Kyalamiban, Fotó: LAT Photographic/Williams F1

    „Néhány európai versenyt is elveszítettünk, ők is jelezték, visszatérnének. Meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt ezzel kapcsolatban.”

  • Elhagyatott Hanoi: mi történt a Vietnámi Nagydíjjal?

    Elhagyatott Hanoi: mi történt a Vietnámi Nagydíjjal?

    Az első Vietnámi Nagydíjat 2020 áprilisára tervezték, de a megépült Hanoi Street Circuit még egy versenynek sem adott otthont.

    Évek tervező munkája és az építkezés befejezése után 21 nappal a futam előtt lefújták az első Vietnámi Nagydíjat. Először még egy későbbi időpontot céloztak meg a szervezők, ha javul a globális helyzet.

    Ez nem történt meg, a verseny pedig talán sosem mutatkozhat be.

    Úgy tűnik, egy vadiúj pálya marad a város közepén, amit talán egy kör erejéig sem használnak eredeti céljára.

    Már egészen az Ecclestone-éra idején szóba került az ország mint versenyhelyszín, a Liberty ideje alatt azonban végre zöld utat kapott a projekt.

    Bár az országban korábban keveset tudtak a sportról, a Red Bull két bemutaót is tartott az országban, a Forma-1 pedig egyre népszerűbb lett.

    Aztán jött a koronavírus.

    A versenyt elhalasztották, mivel a szervezőknek érthetően nem állt érdekükben nézők nélkül megrendezni Vietnám első F1-es versenyét.

    A következő csapásként pedig a főszervezőt, Nguyen Duc Chungot – az nagydíjhoz nem köthető okok miatt – öt évre lecsukták augusztus végén. Ezzel pedig eltűnt a verseny mögötti hajtóerő egy motorsport hagyományokkal nem rendelkező országban.

    A pálya, mivel félig közutakon fekszik, újraaszfaltozásával már hasznára vált a városnak, mielőtt még versenyt rendeztek volna rajta.

    Mivel nem tudni, a koronavírus közepette mekkora érdeklődés lenne a jegyek iránt (amennyiben élőben is jelen lehetnek nézők), de így, a bizonytalanság közepette fel sem merült, hogy 2021-ben már újra megpróbálkoznának a rendezéssel.

    Mivel nem állami projekt részeként épült meg a pálya, a cég a járványra hivatkozva szép csendben kihátrálhat a vállalkozás mögül, kisebb veszteséget elkönyvelve.

    Ami az F1-et illeti, Szaúd-Arábia érkezését előrébb hozták, ezzel már így is 23 futamos a naptár. Ezen felül a tavaly beugró helyszínek is bebizonyították, hogy a jelen helyzetben is tudnak versenyt rendezni. Hanoi ezt pedig nem mondhatja el magáról.

  • Olaszország két versenyt rendezne 2021-ben

    Olaszország két versenyt rendezne 2021-ben

    Olaszország nem egy, hanem kettő versenyt akar tartani 2021-ben, állítja az olasz autóklub vezetője, Angelo Sticchi Damiani. Egyértelmű, hogy Imola a törölt Vietnámi Nagydíj április 25-ei időpontjára pályázik. A dátum mellett most hivatalosan az szerepel: „megerősítésre vár”. Damianit újraválasztotta elnöknek az ACI, és most így nyilatkozott:

    „Örömmel szerveznénk akár két Forma-1-es nagydíjat is 2021-ben. A megerősített monzai futam mellett megpróbáljuk Imolát is betetetni a versenynaptárba. Reménykedünk ebben, hogy menni fog, még akkor is, ha ez egy nagyon nehéz ügy.”

  • Carey: van némi rugalmasság a 2021-es naptárban

    Carey: van némi rugalmasság a 2021-es naptárban

    A rekordhosszúságú, 23 futamos versenynaptár még nem végleges, most Carey is elismerte, van még néhány homályos tényező.

    Meglepő, hogy a koronavírus járvány közepette az Forma-1 minden eddiginél hosszabb menetrenddel készül 2021-re. Ráadásul minden versenyt nézők előtt szeretnének megrendezni.

    „Optimisták vagyunk.” – magyarázza Chase Carey, az F1 ügyvezető igazgatója.

    „Minden promóter szeretne versenyt rendezni. Lassan visszatérünk a normális kerékvágásba, de még némi rugalmasság van a versenynaptárban.”

    Két verseny sorsa bizonytalan még, a Spanyol és a Brazil Nagydíjé. Előbbinél a szerződés lejárta – tavaly csak egyéves szerződést sikerült kiharcolni a katalánoknak -, utóbbinál az új riói pálya sorsa teszi bizonytalanná a helyzetet.

    „Nézőkkel tervezünk, de nem tagadhatjuk, van némi bizonytalanság a világban. Lehetetlen megmondani, hogyan alakul majd a helyzet. Azonban meg akarjuk mutatni, hogy mi már előre tekintünk.”

    A Vietnámi Nagydíj elmaradásával van egy még be nem töltött időpont is, talán az idei beugrók közül csaphat le rá valamelyik helyszín.

    „Számos pályával vannak megbeszéléseink, és reméljük, hamarosan ezt is sikerül kipipálnunk.” – jelentette ki az amerikai.

  • Hézagok a Liberty versenynaptárában, de ki tölti majd be őket?

    Hézagok a Liberty versenynaptárában, de ki tölti majd be őket?

    Az F1 a héten tette hivatalossá a jövő évi naptártervezetet, de a Liberty törekvései ellenére mér így is van egy üres hely, két futam neve mellett pedig még kérdőjel szerepel.

    Az első Vietnámi Nagydíjra idén áprilisban került volna sor, de végül nem rendezik majd meg jövőre sem korrupciós ügyek miatt.

    Ez egy üres helyet kínál a menetrendben az európai versenyek előtt, Joe Saward pedig azt is tudni véli, hogy ki lehet az esélyes az időpontra.

    „Az F1 reménykedik abban, hogy talál még egy promótert, aki hajlandó kifizetni a díjakat. Szerintem Törökország és Portugália esélyes erre.”

    Előbbi útba esik az Ázsiából Európába tartó csapatoknak, a másikat pedig össze lehetne kötni a Spanyol Nagydíjjal, amit még a szerződés lejárta miatt még szintén nem lehet biztosra venni.

    Saward szerint több másik potenciális helyszínt máris ki lehet zárni.

    „Nem is kérdés, hogy lesz-e Németországban verseny, hiába a Mercedes dominanciája. A Hockenheimring ér a Nürburgring közösen sem tudnák összehozni a pénzösszeget. Miami sem áll jól, az új polgármester ellenzi a futamot, a promótert pedig súlyos vádak érik.”

    A motorsport.com eközben megkérdezte a versenyzőket, ők hova mennének a legszívesebben. A „szokásos” ikonikus helyszínek, tehát Bathurst, Makaó vagy a Nordschleife mellett meglepő módon Brands Hatch rövid vonalvezetésére is érkezett válasz.

    Persze ezek kevésbé realisztikus lehetőségek, azt azonban jelenleg csak a Liberty új megbízottja, Stefano Domenicali tudhatja, hol tartanak a tárgyalások.

  • 2021-ben sem lesz megtartva a Vietnami Nagydíj

    2021-ben sem lesz megtartva a Vietnami Nagydíj

    Az első vietnami Forma-1-es versenyt a COVID-19 járvány miatt nem rendezték meg Hanoiban. Azonban nagyon úgy fest, hogy az idei szezonban sem utazik majd a mezőny a távol-keleti országba, mert a BBC forrásai szerint heves politikai vita dúl az országban a verseny megrendezése kapcsán.

    Még a Vietnami Nagydíj kiesésével is lehetséges, hogy 23 versenyből álljon a száguldó cirkusz versenynaptára. Ez akkor valósulhatna meg, ha valamelyik helyszín képes lenne átvenni a Hanoi Street Circuit helyét a naptárban, amit a Spanyol Nagydíj előtt rendeztek volna meg április 25-én.

    A Hanoi-i versenypálya helyét akár az idei szezonban bemutatkozó portugál Algarve Circuit, a 14 év után visszatérő imolai aszfaltcsík vagy akár a soron következő Isztambul Park is átveheti majd.

    Emellett a Brazil Nagydíjat a következő szezonban még Interlagosban rendeznék majd meg a tervek szerint annak ellenére, hogy a helyi kormány Rio de Janeiroba akarja áttenni a verseny székhelyét.

    A jövő évi Forma-1-es szezon az Ausztrál Nagydíjjal veszi majd kezdetét 2021. március 21-én.

  • Az első 2021-es Forma-1-es naptártervezet: fontos változásokkal!

    Az első 2021-es Forma-1-es naptártervezet: fontos változásokkal!

    Hiába a vírus, 2021-ben 23 futamot tervez a Forma-1. Többek között két tripla hétvége, három új pálya és őszi Holland Nagydíj van terítéken.

    Miután idén 13 versenyt törölni kellett, az Forma-1 jelezte, jövőre minden visszatér a normális kerékvágásba. A csapatok hétfőn kapták kézhez a naptártervezetet az FIA F1 Bizottságának ülésén.

    Az idénre tervezett versenyekhez Szaúd-Arábia csatlakozik majd, 23-ra növelve a versenyek számát.

    Ausztráliában kezdődik majd a szezon, az idénynyitót egy héttel Bahrein követi majd. Ezután április 11-án Kína, két héttel később Vietnám jön.

    Az európai szezont a Spanyol Nagydíj kezdi majd május 9-én, ezután pedig hagyományosan Monaco jön majd 23-án. Júniusban egy azeri és kanadai kitérő után visszatérnek Európába, a Francia, Osztrák és Brit Nagydíjak után pedig a Hungaroring következik augusztus 1-jén.

    A nyári szünetet követően jönne az első triplázás, Hollandia-Belgium-Olaszország sorrendben, utána Szingapúr, Oroszország és Japán alkotná a második triót.

    A formátum először 2018-ban fordult elő, és az idei szezonban tért vissza az időhiány miatt. A csapatok azonban figyelmeztettek, nem lehet ez az új normalitás, mivel túl nagy terhet rakna ez a csapattagokra.

    A sűrítés most azonban helyet teremt az első Szaúdi Nagydíjnak, melyre Jeddahban kerül majd sor, egy új utcai pályán. A versenyt majd néhány év után átköltöztetnék Qiddiyába, de amíg az a komplexum nem készül el, a tengerparti város lesz a helyszín.

    A másik változás a Brazil Nagydíjat érinti majd, ami Sao Paulóból Rio de Janeiróba költözik át, a most épülő versenypályára, ami ellen még Hamilton is felszólalt a környezetvédelmi csoportok mellett.

    A koronavírus ugyan még nem szűnt meg, a Forma-1 nem tett közzé B-tervet azzal kapcsolatban, ha egyik vagy másik versenyt el kellene halasztani.

    Azonban a téli tesztek menetrendje is eltér majd a megszokottól, közülük legalább az egyik Bahreinben kerül megrendezésre, útban Ausztrália felé.

    # Verseny Pálya Helyszín
    1 ?? Ausztrál Nagydíj Albert Park Circuit Melbourne
    2 ?? Bahreini Nagydíj Bahrain International Circuit Szahír
    3 ?? Kínai Nagydíj Shanghai International Circuit Sanghaj
    4 ?? Vietnámi Nagydíj *Hanoi Street Circuit Hanoi
    5 ?? Spanyol Nagydíj Circuit de Catalunya Barcelona
    6 ?? Monacói Nagydíj Circuit de Monaco Monte-Carlo
    7 ?? Azeri Nagydíj Baku Street Circuit Baku
    8 ?? Kanadai Nagydíj Circuit Gilles Villeneuve Montréal
    9 ?? Francia Nagydíj Circuit Paul Ricard Le Castellet
    10 ?? Osztrák Nagydíj Red Bull Ring Spielberg
    11 ?? Brit Nagydíj Silverstone Circuit Silverstone
    12 ?? Magyar Nagydíj Hungaroring Mogyoród
    13 ?? Holland Nagydíj CM.com Circuit Zandvoort Zandvoort
    14 ?? Belga Nagydíj Circuit de Spa-Francorchamps Spa
    15 ?? Olasz Nagydíj Autodromo Nationale di Monza Monza
    16 ?? Szingapúri Nagydíj Marina Bay Street Circuit Szingapúr
    17 ?? Orosz Nagydíj Sochi Autodrom Szocsi
    18 ?? Japán Nagydíj Suzuka Suzuka
    19 ?? Amerikai Nagydíj Circuit of the Americas Austin
    20 ?? Mexikóvárosi Nagydíj Autodrómo Hermanos Rodriguez Mexikóváros
    21 ?? Brazil Nagydíj *Rio MotorPark Rio de Janeiro
    22 ?? Szaúdi Nagydíj *Jeddah Street Circuit? Jeddah
    23 ?? Abu Dhabi Nagydíj Yas Marina Circuit Abu Dhabi

    *új pálya