Címke: vezetés

  • Ricciardo elismerte, van egy ember, aki jobban vezet nála

    Ricciardo elismerte, van egy ember, aki jobban vezet nála

    Az F1-es pilóták nem gyakran beszélnek családjukról, de Daniel Ricciardo a Square Mile magazinnak adott interjút, és megosztott egy-két információt apjával való kapcsolatáról is.

    „Persze, próbálja nem túlságosan kimutatni, de látom, mennyit jelent neki.” – válaszolt a kérdésre, mennyire büszkék otthon az eredményeire. – „Látom rajta, amikor a barátaival van. Ha van nálunk valaki, mindig beszél rólam, vagy engem beszéltet egy kicsit.”

    „Ilyenkor kicsit zavarban vagyok, de ő nagyon büszke, és felvágni akar, csak velem együtt tapasztalja meg a dolgot.”

    Ami érdekesebb azonban, az a válasz, amit Ricciardo arra a kérdésre adott, ki vezet jobban kettőjük közül.

    „Jelenleg, az apám három pedállal tízszer jobban vezet, mint én. Nagyon szereti a motorsportot, de sosem avatkozott közbe nálam. Nem lépte át a vonalat, mindig az apám volt, nem akart csapattaggá válni.”

  • A Ferrari garázsában a fejetlenség uralkodik korábbi mérnökük szerint

    A Ferrari garázsában a fejetlenség uralkodik korábbi mérnökük szerint

    Mauro Forghieri tud egy-két dolgot a Ferrari működéséről, számtalan évig dolgozott a vörösöknél. Jelenleg nincs meggyőzve arról, a vezetés felkészült arra, hogy visszavezesse a csapatot a csúcsra.

    A Ferrari bízik abban, hogy 2021-es fejlesztéseik segítenek nekik továbblépni a felejthető tavalyi év után. A 86 éves Forghieri legendás alakja az istállónak, nyolcszor nyert velük konstruktőri címet, legutóbb a nyolcvanas években.

    „Alap helyzetben, amikor hibázik az ember, reagál rá. A múltban az élcsapatok mindig visszatértek egy-egy rosszabb év után.” – emeli ki az olasz.

    „A Ferrari rendelkezik a tudással és az emberekkel, hogy megtegye ezt, de nem tudom, hogy van-e ott valaki, aki tudja, hogyan kell vezetni.” – fogalmazta meg az aggodalmát. – „A mai világban már ez is elengedhetetlen, hogy legyen egy olyan ember, aki tudja, hogyan tegye a megfelelő emberek a megfelelő helyekre.”

    A csapatnak új pilótapárosa van idén, Forghieri szerint fontos, ők is teljesen elmerüljenek a csapat működési folyamatában.

    „Gyors pilótákat kell beszerezni, egyébként nem motiválnak arra, hogy minél jobb autót építs, és feszegesd a határokat. Ma már több felelősségük van, mint az én időmben. Akkor csak gyorsan kellett vezetniük. Most már fejlett autóipari kultúrával kell rendelkezniük.”

    „Befolyásolniuk kell a projektet, miközben vezetik a fejlesztések irányát.”

    Ez a megjegyzés különösen pikáns, miután felmerült Mattia Binotto menesztésének lehetősége.

  • Russell: A Mercedes vezetése után nehéz volt visszaülni a Williamsbe

    Russell: A Mercedes vezetése után nehéz volt visszaülni a Williamsbe

    George Russell felfedte, hogy a mercedeses beugrása miatt rendkívül nehezére esett visszatérni a Williams csapatához.

    A fiatal brit fantasztikus teljesítményt nyújtott a Szahíri Nagydíjon, azonban a második bahreini versenyt követően Lewis Hamilton már vissza tudott térni Abu Dhabiban, miután a szezonzáró hétvége előtt képes volt negatív koronavírus tesztet produkálni. Russellnek emiatt vissza kellett ülnie a Williamsbe, ami valljuk be, hogy nem a leggyorsabb autóval rendelkező csapat volt a 2020-as szezon során.

    A 22 éves brit pilóta a két autóval megélt tapasztalatairól is beszélt. Elmondása szerint nagyon könnyű volt megszoknia a W11-et és megszokni a légkört a bajnoki címvédő istállónál a Williamsnél eltöltött ideje ellenére.

    „Nehéz volt visszaülni a Williamsbe, ugyanis most már tudom, hogy milyen jó is azt a Mercedest vezetni,” – magyarázta Russell. „A W11 egy olyan autó, amiről minden versenyző álmodik.”

    „A Mercedesben ülve néha már azt éreztem, hogy nem is én vezetem az autót, hanem pont fordítva. Olykor-olyakor kellett korrigálnom, de akkor is hihetetlen érzés volt.

    „Nyilvánvaló, hogy egy versenyző akkor tudja igazán megmutatni a benne rejlő potenciált, ha egy jó autó van alatta. Ezt az autót pedig tiszta élvezet volt vezetni és talán ezért is sikerült vele azonosulnom olyan gyorsan,” – zárta Russell, aki a Szahíri Nagydíjon a bravúros kilencedik helye mellett még a verseny leggyorsabb körét is megfutotta.

  • Lehullott falevelek, eső és köd: őszi kihívások az autózásban

    Lehullott falevelek, eső és köd: őszi kihívások az autózásban

    Az ősz a színek évszaka. A táj sárga, narancssárga és barna árnyalatai csábító hétvégi kiruccanásokat tesznek lehetővé. Ugyanakkor, ez egyúttal a legnagyobb kihívást jelentő évszak a gépkocsivezetőknek, mivel utakra hullott levelekkel, hidegebb időjárással, esővel és hosszabb sötét napszakokkal kell szembenézniük. Mindezek megkövetelik, hogy időnként ellenőrizze a gépkocsiját, és az évszakhoz igazítsa a vezetését. Az alábbiakban 10 jó tanács található a gondtalan őszi vezetéshez.

    1. Milliméterek az elővigyázatosságért. Az út felszíne ősszel hideg és nedves, ezért elengedhetetlen a gumiabroncsok ellenőrzése. A futófelület mélysége és a gumi nyomása nagymértékben befolyásolja a tapadást és a fékezési képességet. Ezért a szakértők azt javasolják, hogy a futófelület legyen 2 mm-nél mélyebb és soha ne legyen kevesebb, mint 1,6 mm, mivel 90 km / h sebességgel nedves felületen haladva a gumiabroncs teljesen elveszítheti a tapadását. Mindezek mellett havonta egyszer ellenőrizze, hogy megfelelő-e a gumiabroncs nyomása.
    2. A lehullott levelek ugyanolyan csúszósak, mint a hó. Az úton levő levelek kellemes látványt jelentenek, de amikor nedvesek, ugyanolyan csúszóssá teszik a felszínt, mint amikor havon vezet az ember. Ezért a tapasztalt gépkocsivezető és versenyző, Jordi Gené rendkívüli óvatosságot javasol azokon a területeken, ahol a levelek befedik az úttestet, ott mindig kerülni kell a hirtelen fékezést. „Ha egy kanyar kellős közepén találja magát ebben a helyzetben, ne végezzen hirtelen kormánymozdulatokat, és ha gumiabroncsok elveszítik tapadásukat, addig ne próbálkozzon a kormányzás erőltetésével, amíg vissza nem szerzi az irányítást a gépkocsi felett” – teszi hozzá.
    3. Láthatóság, előttem haladó jármű és sebesség. Ha köd van, és például csak 50 méterre lát el, akkor ez a biztonsági távolság: ezt kell tartania minden Ön előtt haladó járműhöz képest, és sebessége ne haladja meg az 50 km / órát. „Így biztosíthatja, hogy elegendő fékútja legyen vészhelyzet esetén” – magyarázza Jordi. A Front Assist automata fékasszisztens nagyon hasznos, mivel az ellenőrzi a gépkocsija távolságát a többi járműhöz képest, és szükség esetén automatikusan fékez.
    4. Előzze meg a vakító hatást. Egy másik jó tanács, hogy ködlámpákkal növelje az láthatóságát. Jordi arra figyelmeztet, hogy „soha ne használja a távolsági fényszóróit, mivel azok olyan hatás keltenek a párás szélvédőn, amely megakadályozza Önt abban, hogy láthassa az előtt álló járművek körvonalait”.
    5. Jó láthatóság esőben. Szakértők szerint a rossz állapotban lévő ablaktörlők 20-30% -kal csökkenti a láthatóságot. Ezeket évente egyszer cserélni kell, különösen ősszel, mivel általában ez a legesősebb évszak. A tiszta szélvédő és ablakok megnehezítik a páraképződést, amit megakadályozhat az is, ha a forró levegő fúvókákat a szélvédőre irányítja. A sávtartó asszisztens is hasznos akkor, ha rossz a láthatóság, mivel figyelmeztet akkor, ha letér a sávból, sőt, még kisebb kormány-korrekciókat is végrehajt.
    6. Kettőzze meg a követési távolságot. Nem kell feltétlenül eső ahhoz, hogy az úttest síkos legyen, a páralecsapódás és az alacsony hőmérséklet is meglepő dolgokat okozhat. „Ezért különösen óvatosnak kell lennie, amikor árnyékos szakaszokon halad, főleg a kanyargós szakaszokon kell figyelni” – mondja Jordi. Nedves úton vezetve kétszer akkora biztonsági távolságot kell tartani, és tanácsos időről időre finoman a fékezni, hogy “kiszárítsa” a fékbetétek nedvességét és ellenőrizze azok hatékonyságát.
    7. A vízátfolyásnál felejtsük el a fékeket. A heves esőzések gyakoriak ősszel, így fennáll a veszélye a vízátfolyásnak. „Ebben a helyzetben soha ne fékezzen erősen addig, amíg a kerekek nem érintkeznek ismét a burkolattal, majd a kormánykerék kíméletes mozdulataival korrigálja a kormányzást” – mutat rá a szakember.
    8. A kormánykerék stabil tartása szeles időben. Az erős szél kihívást jelenthet az autópályán történő vezetés közben. Csökkentse sebességét és tartsa szilárdan a kormányt, amikor teherautókat előz meg, mivel a szél hirtelen megváltoztathatja autója kormányzási képességét.
    9. Nyugodtan kapcsolja be a fényszórókat. A világosabb napszakok után ősszel a napok rövidülnek, és többet vezetünk sötétben. Ezért a megfelelő fényszórók fontosak, mivel Európában az összes baleset 30% -a éjszaka történik. Kisebb láthatóságú alacsonyabb rendű utakon ajánlják a fényszóró használatát amíg nincs köd, de „sok gépkocsivezető nem használja őket attól tartva, hogy elkápráztatja a szembejövő forgalmat. Itt jön nagyon jól a távolsági fényszóró-asszisztens” – magyarázza Maite París, aki a SEAT-nál a fényszórók fejlesztéséért felel. Ez a rendszer mindkét irányban érzékeli a járművek jelenlétét, és ennek megfelelően automatikusan visszakapcsol országúti fényre.
    10. Figyeljen a vadon élő állatokra. Ősszel sok vadon élő állat mozog, így nagyon fontos, hogy lassítson, ha olyan utakon halad, ahol a környéken élő állatokra figyelmeztető táblák vannak.
  • Tanácsok a Seattól: Tudatosság és autóvezetés

    Tanácsok a Seattól: Tudatosság és autóvezetés

    Amikor az emberek visszatérnek a munkába, a stressz az élet újabb velejárójává válik, és a rohanás kihat a hangulatunkra. Így az autózás ideális időszak lehet az idegek megnyugtatására, az agy működési sebességének csökkentésére, és arra, hogy a vezetésre összpontosítsunk. Hogy hogyan? Tudatossággal.

    Teljes figyelem. „A tudatosság arról szól, hogy az agyat megtanítjuk arra, hogy egyetlen funkcióra összpontosítson, hogy a teljes figyelmet ennek szentelhesse” – magyarázza Emmy Smit pszichológus, az ITAE Empresas tudatossági képesség fejlesztője, a SEAT Egészségügyi és Rehabilitációs Központjának (CARS) munkatársa. Ezt meg lehet tenni, amikor a napi feladatokat végezzük el, így például vezetés közben, azért, hogy ezek a feladatok kevésbé mechanikusak és inkább élvezetesebbek legyenek. „Fiziológiai szinten a tudatosság az idegrendszer pozitív érzelmekkel kapcsolatos területeit ösztönzi, növeli a szerotonin és az endorfinok kiválasztódását, és megváltoztatja az agyi tevékenység térképét” – mondja Smit.

    Nagyobb hatékonyság és biztonság. A tudatosság alkalmazásával nagyobb figyelmet tudunk fordítani a vezetésre, és így csökkenthetjük a balesetek kockázatát (a spanyol közlekedési minisztérium szerint a halálos balesetek 30% -át a figyelem elterelés okozza,). Ezen felül a hatékonyabb vezetéssel csökkentjük a CO2 kibocsátást, üzemanyagot és pénzt takaríthatunk meg. Dr. Gerhard Lux, a SEAT hibrid és elektromos hajtás fejlesztéséért felelős munkatársa, úgy véli, hogy „ha az ember koncentrál, akkor a fékezésre már előre számít a sebesség csökkentésével „.

    A hatékonyság még nagyobb az olyan modellekben, mint az új SEAT Leon PHEV, vagy az eTSI, mivel alacsonyabb a kombinált fogyasztásuk, amely az autópályán stabil haladási sebesség esetén csökken. Emellett a nagyobb hatékonyság abból is ered, hogy az eTSI a fékezés során visszanyeri az energiát, és ez által a motort elektromos rásegítéssel támogatja.

    Az ideális környezet. A harmonikus tér ösztönzi a nyugalmat. Ebben a tekintetben a jó világítás életbevágóan fontos. Az új SEAT Leon harmonikus teret biztosít a körbefutó környezeti fénynek köszönhetően, amely mind erősségében, mind árnyalatában testre szabható. Ez a fény a két első ajtón és a műszerfal tetején egyfajta ívet alkot. Mindezen túl, „ha az ember érzi a saját ki- és belélegzését, az elősegíti, hogy ismét a vezetésre figyeljen, és ez kiegyensúlyozó hatással van az idegrendszerre” – mondja Smit. Ehhez szellőztetett, hűvös hely, belső tér szükséges. A Climatronic funkció a levegőminőség-érzékelő és légkondicionáló rendszereknek köszönhetően érzékeli a túlzott szennyeződést, és megtisztítja a levegőt.

    A boldogság ergonómiája. „Az ember elméje és teste szorosan kapcsolódik egymáshoz – a gondolatok és az érzelmek befolyásolják a testtartást, ami viszont közvetlenül befolyásolja azt is, hogyan gondolkodik és hogyan érzi magát” – hangsúlyozza Smit. Ezért az ülések ergonómiája kulcsfontosságú. A SEAT-nál az üléseket úgy tesztelik egy géppel, mintha egymás után 20.000-szer „szállna be és ki” az autóból.

    Összekapcsolódás a belső énnel. A tudatosság lehetővé teszi, hogy erősítse kapcsolatát a környezetével azáltal, hogy azt összekapcsolja a belső énjével. Az autóban a SEAT Full link technológia elősegíti a mobil telefon és az autó fúzióját annak biztosítása érdekében, hogy a gépkocsivezetők hozzáférhessenek „személyes világukhoz” (térképek, zene, üzenetek …) anélkül, hogy ez elvonná figyelmüket a vezetéstől. Ebben az értelemben „az új Leon képernyőjét magasan helyezték el, hogy minden látható legyen, és a felhasználó keze ügyében legyen” – magyarázza Dani Molina, a SEAT felhasználói felületeinek formatervezési vezetője. Ilyen módon, legfeljebb két kattintással a gépkocsivezető figyelheti autójának állapotát anélkül, hogy figyelmét elvonná a vezetéstől.

    10 tudatossági gyakorlat, amelyeket elvégezhet az autójában

    Emmy Smit, a SEAT CARS egyik munkatársa, néhány tudatosság-fejlesztő gyakorlat elvégzését javasolja arra, mielőtt beszállna a kocsiba, amikor már a kocsiban tartózkodik, és amikor kiszállt a kocsiból.

    1. Beszállás előtt figyelje meg érzelmi állapotát és fáradtságának szintjét, és legyen tisztában úticéljával és azon szándékával, hogy rohanás nélkül élvezhesse a vezetést.
    2. Amikor beszállt a gépkocsiba, vegyen néhány mély lélegzetet, érezve, amint a levegő az orrán át bejut, majd távozik a szervezetéből.
    3. A biztonsági öv bekapcsolása után legyen tisztában a testtartásával, keze legyen a kormánykeréken és teste tapadjon az üléshez.
    4. Amikor előjönnek a vezetéshez nem kapcsolódó témák, gondolatok, vagy ha kísértést érez arra, hogy ránézzen a telefonjára, szándékosan összpontosítsa figyelmét ismét az útra, a jelzőtáblákra és a hangokra.
    5. Legyen kedves a többi gépkocsivezetővel, hogy jobban élvezhessen egy biztonságos utazást.
    6. A piros lámpa, vagy a forgalmi dugó lehetőséget kínál egy rövid szünetre, hogy tudatosan lélegezzen, és ismét a jelen pillanatának élvezetére összpontosítson.
    7. Amikor megérkezik rendeltetési helyére, várjon egy pillanatot, mielőtt kiszállna az autóból, és élvezze a csendet.
    8. Figyelmét ismét koncentrálja testének fizikai állapotára, és vegye figyelembe azokat az érzéseket, amelyeket az utazás Önnek fiziológiai szinten okozhatott.
    9. Gondoljon arra, hogy az utazás Önnek élvezetet okozott, vagy inkább stresszt? Mit csinálna másképp, ha legközelebb vezeti az autóját?
    10. És ha kedve tartja, szánjon rá néhány percet arra, hogy örüljön a biztonságosan érkezésnek.

  • Allison tudja, mi a probléma a Ferrari vezérkarával

    Allison tudja, mi a probléma a Ferrari vezérkarával

    A Mercedes technikai igazgatója, James Allison tudja, hogy mi lehet a baj a Ferrari vezetőségével. A brit szakembernek már csak azért is érdemes hinni, mivel már kétszer is megfordult a patinás olasz istállónál.

    Allison szerint a Ferrari vezetési stílusa már lejárt lemez, valamint az helyes szerint, hogy a csapat nagy és sikeres múltja miatt mindig magasak az előzetes elvárások.

    „A csapat belső rétegét tekintve ezt a legfőbb vezetők fejezik ki a legjobban. Ezt a jelenséget pedig a Ferrarinál sokkal jobban észre lehet venni, mint bármelyik másik csapatnál,” – nyilatkozta Allison a Magyar Nagydíj sajtónapján a Motorsport-Total.com-nak.

    „Mindez azt jelenti, hogy hajlamos vagy a döntéseidet rövid távra meghozni, sem mint, hogy inkább a hosszú távú céljaidat részesítenéd előnyben. Emiatt pedig elveszítheted az eredetileg kitűzött irányt, ahelyett, hogy az alapvető erősségeidre építenél, amiket majd a soron következő szezonokra is továbbvihetsz.”

    A brit mérnök – aki 2000 és 2004, valamint 2013 és 2015 között dolgozott a Vörösöknél – ugyanakkor tisztázta, hogy a kijelentésével nem a Ferrari földbedöngölése volt a célja.

    „Nem mentem volna vissza a Ferrarihoz másodjára, ha olyan rossz lett volna ott dolgozni. Karrierem két fontos szakaszát töltöttem ott és örömmel gondolok vissza azokra az időszakokra.”

     

  • Mentális gyakorlatokkal segít túllendülni a BMW a kellemetlen vezetési helyzeteken

    Mentális gyakorlatokkal segít túllendülni a BMW a kellemetlen vezetési helyzeteken

    Egyedülálló megoldást kínál ügyfeleinek és minden autóvezetőnek a BMW Group Magyarország a vezetés élményét csorbító helyzetek kezelésére: a bajor prémiumgyártó olyan mentális gyakorlatok útmutatóit tette elérhetővé Spotify csatornáján, melyeket követve könnyebben kezelhetjük az autózás során felmerülő stresszes forgalmi helyzeteket.

    A BMW Group Magyarország különleges, vezetés közben végezhető mentális gyakorlatok végzésére biztató programot indított a hazánkban is nagy népszerűségnek örvendő zene és podcast streamelő szolgáltatáson, a Spotify-on.

    A BMW Mental Airbag projekt célja könnyebben kezelhetővé tenni az autóvezetés közben felmerülő mindennapos nehézségeket, úgy, mint a dugóban való araszolást vagy a feszült forgalmi helyzetek átélését. A mentális gyakorlatokon végigvezető hanganyagokat a bajor prémiummárka pszichológusok közreműködésével alkotta meg. Segítségükkel az autóvezetők az embert próbáló szituációkban is megnyugodhatnak, és adott esetben a hasznukra fordíthatják a forgalmi szituációkból adódó helyzeteket.

    Az öt hanganyagból álló és előfizetéstől függetlenül minden Spotify felhasználó számára elérhető BMW Mental Airbag csomag a https://open.spotify.com/playlist/5VBMpqX6XO74U3ZNKRywIR hivatkozáson érhető el. A BMW Mental Airbag projektet a BMW Group Magyarország és a Wavemaker közösen dolgozták ki.

  • Figyeljünk jobban az utakon: a Das WeltAuto tanácsai az őszi autózáshoz

    Figyeljünk jobban az utakon: a Das WeltAuto tanácsai az őszi autózáshoz

    A megszokottnál több balesetről számoltak be az elmúlt időszakban a hírekben, amely többek között arra utal, hogy sokan elfelejtették, ősszel más útviszonyok várják az autósokat. Az indiánnyár búcsúja után immáron nemcsak este és a hajnali órákban kell jobban figyelnünk az utakon, hanem már napközben is kockázatot rejthetnek a csúszós utak vagy például az útra hulló falevelek.

    Ősszel megváltoznak az útviszonyok, és erre idén is az a rengeteg baleset hívta fel a figyelmet, amelyek az utóbbi hetekben történtek az utakon. Januártól november elejéig 480-an veszítették életüket a közúti forgalomban, október pedig kiemelkedően rossz volt ilyen szempontból, mert a hónap közepén már 40 halállal végződő balesetet regisztráltak az illetékes hatóságok, az őszi szünet hetében pedig 13-an haltak meg az utakon.

    A rendőrségi vizsgálatok kimutatták, hogy ezek közül több olyan eset volt, amely abból következett be, hogy a gépjárművezető nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel hajtott. Ebben az időszakban a nedves aszfalt jóval rosszabb tapadást biztosít, és hidegben a nyárigumik sem úgy viselkednek, ahogyan azt a nyári időszakban megszokhattuk. Ráadásul az utakra hulló falevelek is megnehezítik a vezetést, így az autósok rosszul felmért sebesség esetén könnyen megcsúszhatnak, rosszabb esetben kisodródhatnak az útról, de a tévesen felmért féktávolság is gondot okozhat.

    „A nyár és a tél közötti átmeneti hónapokban a megszokottnál jóval figyelmesebben kell autóznunk, mert ilyenkor a gépkocsink teljesen másképp viselkedik, mint nyáron, száraz körülmények között. Sok kezdő vagy tapasztalatlan vezetőt ilyenkor váratlanul érhet ez a jelenség, de még a rutinosabb sofőrök is könnyen megfeledkeznek arról, hogyan reagál a kocsi vizes aszfalton. Éppen ezért ezekben a hónapokban már érdemes jóval megfontoltabban vezetni, főképp a reggeli és esti időszakban, de amint nappal is látjuk, hogy nedves az út, vegyük vissza a gázt.” – tanácsolja Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója. „A megváltozott körülményekre egyébként érdemes tudatosan felkészülni, akár úgy, hogy elmegyünk egy vezetéstechnikai tréningre, ahol néhány órás képzés során begyakorolhatjuk, hogyan reagáljunk például megcsúszás esetén.”

    Az évszakra jellemző esős vagy ködös időben a láthatóság is fontos, így mindig érdemes odafigyelni arra, hogy az időjárásnak megfelelően világítsuk ki a kocsinkat. Rossz idő esetén nem elég a helyzetjelző vagy a LED-menetfény használata, hanem fel kell kapcsolni a távolsági fényszórót, szükség esetén az első-hátsó ködlámpát is. De a láthatóság nem kizárólag az autósoknál lényeges, hanem a biciklisták esetében is hatványozottan fontos. A gyalogosoknak is oda kell figyelniük arra, hogy a megváltozott fényviszonyok között nagyobb körültekintéssel közlekedjenek, és még a kijelölt gyalogosátkelőhelyen is csak akkor lépjenek az úttestre, ha meggyőződtek róla, hogy a közelgő jármű meg fog állni. Az autósok pedig akkor is lassítsanak a zebrához közeledve, ha első pillantásra szabadnak látják az utat.

    „Az őszi-téli autózásra nem csak önmagunkat, hanem a gépjárművünket is érdemes megfelelően felkészíteni, ugyanis sokan úgy indulnak el otthonról, hogy kopott az ablaktörlőlapát, nem működik a szellőzőrendszer vagy a fűtőszál az ablakban, továbbá még egy-két izzó is kiégett. Pedig így nem lenne szabad közlekednünk, hiszen saját magunkat és a többi autóst is veszélyeztetjük. Szánjuk rá a pénzt és az időt, és készítsük fel az évszaknak megfelelően négykerekűnket, hogy ne érjen minket baj útközben. A márkaszervizek ebben az időszakban számos kedvezményes ajánlattal várják az autósokat, érdemes ezt kihasználnunk.” – tette hozzá a márkaigazgató.

  • SEAT: Milyen étel illik a vezetéshez?

    SEAT: Milyen étel illik a vezetéshez?

    A szabadságolások időszaka alatt sokan indulnak el hosszú autóútra, és a könnyed vezetés érdekében oda kell figyelnünk arra, hogy mit eszünk elindulás előtt és a túra alatt. Nem megfelelő étel fogyasztása álmosságot, fáradtságot és gyomorpanaszokat okozhat, amelyek befolyásolják a koncentrációs képességet, s ez jelentősen megnöveli egy baleset kockázatát. Dr. Mari Carmen López, a SEAT CARS orvosi központjának munkatársa szavaival: „Nem elég azt mondania magának, hogy hamarosan el fog múlni; teljeskörűen kell tudnia irányítani karjait és a lehető legkomfortosabban kell éreznie magát, és ehhez szükség van a megfelelő táplálkozásra is.”

    Kilokalóriák a kormánynál: A vezetés egy olyan tevékenység, amely során 1 000 – 1 350 kcal energiát égetünk el naponta, ami hasonló a pihenés energiafelhasználásához. Emiatt a vezetőnek nincs szüksége nagy mennyiségű bevitelre, inkább korlátoznia kell az étkezést napi 2 000/2 500 kilokalóriára. „Nem szabad azonban üres gyomorral a kormányhoz ülni, mert a vércukorszint lecsökkenhet és szédülés jelentkezhet! Az éhség továbbá csökkenti a vezető figyelmét, mert másra koncentrál”- magyarázza Dr. López.

    Kis mennyiségek, szabályos időközönként: A nagyobb étkezések álmosságot, hasi fájdalmakat, gyomorégést és felfúvódást okozhatnak, és ezek a tünetek csökkentik a koncentrációs képességet. Kimutatták, hogy például vacsora után, a teljesítmény 10 százalékkal csökken. Dr. López ajánlása szerint „álljunk meg gyakran, együnk kisebb mennyiségeket, és a főétkezés után sétáljunk 15 percet, vagy aludjunk egy keveset, hogy kitisztuljon a fejünk!”

    Kerülendő ételek: Az olajban sült, fűszeres ételek, és mártások akadályozhatják a biztonságos vezetést. A legjobb, ha elkerüljük a rizst, a babféléket és a tésztát. Mivel a vezetés egy olyan tevékenység, amely nem igényel nagy kalóriabevitelt, a legjobb, ha nem eszünk sok szénhidrátot, mert az puffadást okoz. Ezen kívül gyorsan emészthető, így a vezető hamarosan újra éhes lesz. A citrusfélék, a hagyma és a paradicsom fogyasztása bár egészséges, de savas emésztési zavarokat okozhat, így kerüljük ezeket, ha hosszú út előtt állunk!

    H2O, a megfelelő üzemanyag: Egy, a Loughborough Egyetem (Anglia) és az Európai Hidratációs Intézet által kiadott tanulmány szerint, a nem megfelelően hidratált vezetők hasonló hibákat követnek el, mint azok, akiknek a vérében 0,8 g/l alkohol van, mintha megittak volna 4 pohár bort. A leggyakrabb hibák az önkéntelen sávelhagyás, a kései fékezés és a vállak lelazulása. Dr. López szerint, „a dehidratáció szédülést, vagy hányást, legsúlyosabb esetben eszméletvesztést okozhat.” Ezért elengedhetetlen a folydékfogyasztás minden megálláskor, különösen meleg időben. A legjobb ilyenkor a víz, de lehet gyümölcslével, vagy más üdítőitallal keverve fogyasztani. Ami a koffeint illeti, Dr. López rámutat, „néhány kávé, vagy tea elfogyasztása segítheti a figyelem fenntartását, de a túlzott koffeinfogyasztás idegességet okoz.” Az energiaitalok fogyasztása határozottan kerülendő.

    Szabad enni, vagy inni vezetés közben? A legtöbb európai vezetési szabályzat nem kifejezetten tiltja ezt, de bármelyik elvonhatja a figyelmet a vezetésről és korlátozhatja a mozgás szabadságát. A Leeds-i Egyetem (Anglia) tanulmánya szerint a reakcióidő evés közben 44 százalákkal csökken. Spanyolországban például az evésen, vagy iváson ért vezetőknek 200 euró bírságot kell fizetniük; Angliában 100 fontot, és még 3 pontot is levonnak tőlük. Ezért ajánlatos a pihenőhelyeken enni és inni.

    Menü vezetőknek:

    • Reggeli: Két szelet pirítós, főtt sonkával, vagy sajttal
      Egy darab gyümölcs
      Kávé, vagy tea
    • Főétkezések között: Vegetáriánus szendvics és víz
    • Ebéd: Saláta
      Grillezett, vagy sült hús, vagy hal
      Gyümölcs
      Víz és kávé, vagy tea
    • Tízórai: Gyümölcs, joghurt és víz

    Dr. López ezt a menüt ajánlja, mert „tartalmazza a szükséges tápanyagokat és elég könnyű ahhoz, hogy ne okozhasson emésztési problémákat és hasfájást.”

  • Hamilton reagált a ‘csak az autója miatt jó’ jelenségre

    Hamilton reagált a ‘csak az autója miatt jó’ jelenségre

    Lewis Hamilton úgy érezte fel kell szólalni, ugyanis egyre többen állítják azt, hogy csak azért sikeres, mert mindig jó autóban ült.  A Mercedes pilótája szerint ezek a megjegyzések azért születhetnek meg, mert az átlag F1-es szurkolónak nincs lehetősége kipróbálni az autókat és a versenyzőket sem tudják megismerni, ezért nem értik mennyire nehéz is ez a sport.

    A Formula 1-ben nagyon fontos, az, hogy a pilóták jó vezetői képességekkel rendelkezzenek, ugyanis hiába van egy erős autója valakinek, azt el is kell tudni vezetni. A brit szerint nehéz úgy ítélkezni, hogy nincs lehetőség arra, hogy kipróbálja bárki is az autókat, ugyanis ha ez megtörténne, változnának a vélemények.

    ,,Mindenkinek meg van a joga arra, hogy véleményt formáljon, nem ez határozza meg, hogy jó vagy rossz munkát végzek. Ez egy nagyon nehéz sport ezért bonyolult megadni ezekre a kérdésekre a megfelelő válaszokat, ugyanis csak 20 embernek adatik meg az, hogy vezesse azokat az autókat, a nyilvánosságnak és nektek (szerk: média) sincs erre lehetőségetek, ami igazán kár. Nem ugorhattok be egy autóba és nem vezethettek egy kört sem azt mondván ’tehát ilyen érzés az, amit Lewis csinált.’ Ezért egy kicsit nehéz viszonyítási pontokat találni, valamint megállapítani a nüansznyi különbségeket és megérteni azt, mennyire a határon autózunk. Ugyanakkor vannak olyan emberek is, akik csak azért csodálják ezt az egészet, mert tetszik nekik a látvány és értik azt a technológiát, ami körül veszi a sportot.” – osztotta meg véleményét a témával kapcsolatban Hamilton.