Címke: vezérigazgató

  • Hozzon pénzt, és legyen alázatos – ilyen vezérigazgatót keres az FIA

    Hozzon pénzt, és legyen alázatos – ilyen vezérigazgatót keres az FIA

    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ismertette, milyen személyt keresnek az újonnan létrehozni kívánt vezérigazgatói pozícióba. A motorsportos múlt nem feltétel, az viszont igen, hogy a jelöltnek ne legyen túl nagy az egója, és tudja, hogy miként növelheti a bevételeket.

    Februárban az FIA bejelentette, hogy vezérigazgatót keres. Hogy megtalálja az alkalmas jelöltet az újonnan létrehozott pozícióba, munkacsoportot állított fel a toborzáshoz, amelynek célja a poszt feladatkörének és az ahhoz kellő tulajdonságok meghatározása volt.

    A folyamat már a Russell Reynolds Associates nevű fejvadász céggel karöltve folytatódik, időlimit pedig nincs arra vonatkozóan, hogy mikorra kell megtalálják az FIA első vezérigazgatóját. Azt viszont most elmondták, hogy a Russell Reynolds-al közösen milyen munkaköri leírást állítottak össze.

    Ez alapján az FIA „kereskedelmi orientáltságú és átformáló vezetőt kíván toborozni, hogy modernizálja a szervezetet, és növelje a szerteágazó tagjainak világszerte biztosított értékeket.”

    A dokumentum kiemeli, hogy „az FIA elnöke és megválasztott vezetése határozta meg az FIA által követett irányvonalat és jövőképet. A szenátus elnökének jelentő vezérigazgató lesz felelős a szervezet stratégiájának kialakításáért, hogy megvalósítsa ezt a jövőképet, illetve az FIA-adminisztráció sikeres működési és pénzügyi teljesítményéért is.”

    Mohammed Ben Sulayem
    Az FIA tavaly megválasztott elnökének egyik fő célkitűzése volt, hogy vezérigazgatót találjon az általa irányított szervezetbe Fotó: Courtesy of FIA

    Az új vezérigazgató „kulcsfontosságú prioritása lesz stabilizálni az FIA pénzügyeit, ésszerűsíteni az irányítási struktúrákat és működési folyamatokat, valamint fejleszteni a vezetői képességeit a jövőbeli bevételi források változatosabbá tételének és növekedésének támogatása érdekében.”

    Mivel a bevételek növelése az egyik fő feladata lesz, munkájához hozzátartozik majd „terveket készíteni a kereskedelmi növekedésre, hogy növelje és változatosabbá tegye az FIA bevételi forrásait.” Mindezt a tagok saját üzleti tevékenységeit támogatva, és soha nem velük versenyezve kell megtennie.

    A kiválasztott jelölttől ezen felül elvárás lesz, hogy „visszaállítsa az FIA nyereségességét és javítsa a hosszú távú pénzügyi teljesítményét, mind a költségek csökkentésén, mind az új kereskedelmi bevételi források keresésén keresztül, elszámoltatható pénzügyi teljesítménnyel.”

    Jól jön a motorsportos tapasztalat

    Az FIA elvárja a jelöltektől, hogy az FIA szervezetéhez hasonló méretű nemzetközi kereskedelmi üzletágban vagy komplex szervezetben szerzett felsővezetői tapasztalattal rendelkezzenek, az azonban nem kitétel, hogy ennek a tapasztalatnak köze legyen a motorsporthoz, vagy autóiparhoz és mobilitási piachoz. Azt viszont hozzáteszik, hogy mindenképpen előnyt élvezhet az, akinek van ilyen irányú tapasztalata is.

    Elvárás továbbá, hogy „az ipari háttértől függetlenül a vezérigazgatónak szenvedéllyel kell viseltetnie a motorsport és/vagy a globális mobilitási átváltozás, és annak a társadalomban elfoglalt fontos szerepe iránt.”

    Ami pedig a jellemvonásokat illeti, „alacsony egójú, alázatos megközelítésű” jelöltet keresnek, aki „felismeri, hogy a szervezet azért van, hogy világszerte támogassa a tagjait, illetve bátorítson másokat a rivaldafény megosztására, és látható módon ünnepelje és támogassa a csapa sikerét.”

  • Turrini reméli, hogy a Ferrari új vezérigazgatója számára fontos lesz az F1-es csapat

    Turrini reméli, hogy a Ferrari új vezérigazgatója számára fontos lesz az F1-es csapat

    A jól ismert olasz Forma-1-es újságíró Leo Turrini nagyon reméli, hogy a Ferrari leendő vezérigazgatója a száguldó cirkuszt részesíti majd előnyben a maranellói istálló többi szakágával szemben.

    Sergio Marchionne sokkoló halálát követően Louis Camilleri lett a Vörösök újdonsült vezérigazgatója. Azonban a Philip Morris korábbi elnöke nem sokáig töltötte be tisztségét az olasz istállónál, ugyanis nem sokkal a kinevezését követően személyes okokra hivatkozva mondott le posztjáról.

    Pozícióját a Ferrari elnöke John Elkann vette át, de csak ideiglenesen. A Ferrari végül Benedetto Vignát nevezte ki véglegesen Camilleri helyére vezérigazgatónak.

    Az 52 éves Vigna – aki korábban az STMicroelectronicsnál dolgozott – szeptember 1-től lát majd munkához Maranellóban és az elektronikai cégnél eltöltött évei miatt van tapasztalata az innovatív technológiában. Elkann ezt ki is emelte a bejelentéskor, hogy Vigna képességei és szakértelme előre vihetik az olasz márkát az autóiparban.

    A Ferrari a legutóbb kiadott közleményében azt írta, hogy a céljuk továbbra is a vezető státuszuk megerősítése az autóiparban és hogy továbbra is ők gyártsák a világ legjobb és legszebb autóit a piacra.

    Azonban Turrini a Quotidano blogjában leírta reményeit Vigna kinevezése kapcsán. Az olasz szakíró nagyon reméli, hogy a frissen kinevezett vezérigazgatója szívén fogja viselni az olasz istálló Forma-1-es projektjét.

    „Vigna akkor volt gyerek, amikor Niki Lauda versenyzett a Ferrarinál. Amikor pedig kezdetét vette a Schumacher éra, már bőven beindult a karrierje.

    „Ha még mindig emlékszik ezekre a dolgokra és bármit is jelent neki a Ferrari érzelmileg, akkor azt be is foga bizonyítani a számunkra azzal, hogy sokat fog foglalkozni a Forma-1-es csapattal,” – írta Turrini.

    „Montezemolo és Marchionne mindent megtett a Forma-1-es projektért, majd meglátjuk, hogy Vignát ez milyen szinten foglalkoztatja majd.”

  • A Ferrari élére Camilleri helyére új vezérigazgató érkezett!

    A Ferrari élére Camilleri helyére új vezérigazgató érkezett!

    Louis Camilleri távozik az olasz márka éléről, helyére a Ferrari élén szeptember 1-jétől a mérnöki háttérrel rendelkező Benedetto Vigna érkezik majd.

    „Örömmel fogadjuk Benedetto Vignát mint új vezérigazgatót” – nyilatkozta John Elkann, az olaszok elnöke.

    „Ő mélyen érti a technológiát, ami az autóipar változásait vezérli. Bebizonyította, hogy újító szellemű, üzleti szemléletű és jó vezetői képességekkel rendelkezik. Ez tovább fog erősíteni minket, a szenvedély és teljesítmény által egy újabb korszak felé.”

    Vigna, aki jelenleg három technológiai céget is vezet, így beszélt új szerepéről:

    „Különleges megtiszteltetés a Ferrari első emberének lenni, ugyanakkora izgalommal és felelősségtudattal teszem ezt.”

    „Izgatott vagyok a nagy lehetőségek miatt, amik előttünk állnak. És mindeközben mély felelősséget érzek a márka kötelékében dolgozó férfiak és nők tehetsége iránt, valamint a részvényesek és világon mindenki iránt, aki szenvedéllyel tekint a Ferrarira.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Ferrari (@ferrari) által megosztott bejegyzés

  • Jost Capito váltja Simon Robertset a Williams csapatfőnöki székében

    Jost Capito váltja Simon Robertset a Williams csapatfőnöki székében

    A Williams változtat a vezetőségi összeállításán, ami Simon Roberts távozásához vezetett. Szerepét a cég vezérigazgatója, Jost Capito veszi át a Francia Nagydíjtól.

    „Öröm volt betölteni ezt a pozíciót a Williams család távozása után.” – írta Roberts a hivatalos közleményben.

    Capito a 2010-es években a Volkswagen Motorsport WRC programját vezette, de megfordult 1996-ban az Sauber, és húsz évvel később a McLaren csapatánál is.

    „Simon meghatározó szerepet játszott ebben az átmeneti időszakban. Szeretném megköszönni neki a csapat munkájához való hozzájárulását ez idő alatt.” – búcsúztatta kollégáját Capito.

    A pálya melletti és mérnöki csapatok vezetését mindeközben Francois-Xavier Demaison intézi majd.

    A Williams jelenleg utolsó helyen áll a bajnokságban Mick Schumacher Azeri Nagydíjon szerzett 13. helye miatt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Williams Racing (@williamsracing) által megosztott bejegyzés

  • Megvan a Williams új vezérigazgatója

    Megvan a Williams új vezérigazgatója

    A Williams a hivatalos oldalán jelentette be, hogy 2021 február 1.-jétől Jost Capito lesz a gárda új vezérigazgatója.

    Capito négy évtizede dolgozik az autóiparban és a motorsportok világában is, és most az ő vezetése alatt kezdhet egy új, izgalmasabb korszakot a legendás F1-es istálló.

    A Williams tulajdonosa elmondta, hogy Capito teljes felelősséget fog vállalni a csapat mindennapi működéséért, miközben azt is bejelentette, hogy véglegesítették a csapatfőnöki pozícióban Simon Robertset.

    Jost Capito a 70-es évek közepén kezdte a motorsportos karrierjét, kezdetben motorokkal versenyzett, majd 1985-ben édesapjával egy Mercedes Unimog-gal megnyerték a Dakar ralit a kamionosok között. Öt évet töltött a BMW alkalmazásában, majd 1989-ben igazolt a Porschehoz, ahol a vállalat versenyprogramjáért felelt. 1996-ban tagja lett a Sauber Motorsport Engineering végrehajtó bizottságának. Ezt követően 2001-ben a Ford alkalmazásába került, mint a Ford európai motorsport igazgatója. E titulus miatt a Formula Ford géposztálytól az F1-ig mindenhol megfordult, beleértve a Jordan F1-es csapatát, illetve a WRC-s gyári csapatot is. Igazgatósága alatt a Ford 2006-ban és 2007-ben is elnyerte a WRC gyártói bajnoki címét.

    A német szakember 2012-ben csatlakozott a Volkswagenhez, mint motorsport igazgató, a WRC-ben pedig egymást követő négy egyéni és gyártói bajnoki címhez is vezette a márkát. Egy rövid McLarenes kitérő után a Volkswagen R GmbH élére nevezték ki, most pedig a Williams-szel tér vissza a Forma-1 vérkeringésébe.

    „Óriási megtiszteltetés csatlakozni a Williams Racinghez ezekben az izgalmas időkben. Megtisztelő e történelmi csapat jövőjének a részének lenni, amely csapat hatalmas nevet jelent a Forma-1-ben, éppen ezért hatalmas tisztelettel és élvezettel közelítem meg ezt a kihívást.” – nyilatkozta Jost Capito.

    Az istállót birtokló Dorilton Capital elnöke Matthew Savage pedig a következőképpen kommentálta a bejelentést:

    „Izgatottan köszöntjük a csapatunkban a Williams Racing új vezérigazgatóját Jost Capito. Ő egy rendkívül tapasztalt és versenyképes személyiség, aki már felépített több győztes csapatot is, és ő maga is egy győztes versenyző. Tisztában van a Williams örökségével, és remekül fog dolgozni a csapattal azon célunkon, hogy visszatérjünk a mezőny elejére.”