Címke: versenyzői karrier

  • Hamilton: nem változtam meg, mióta itt vagyok az F1-ben

    Hamilton: nem változtam meg, mióta itt vagyok az F1-ben

    McLarennél töltött idejére tekintett vissza az F1 hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton, azonban hiába formálta az az időszak, szerinte nem változott bemutatkozása óta.

    „Sokat tanultam ott, de még fiatal voltam, azóta bölcsebb lettem.” – kezdi a brit. – „Akkor megtanultam, mi válik be nekem.”

    „Úgy gondolták, egy pilótának adott tulajdonságokkal kell rendelkeznie, és adott módon helyezkednie. Azonban nem ez a helyzet, és az évek alatt megértettem, hogy ez nálam nem működik.”

    „Meg kellett találnom a saját utamat. Ez sokat segített, hogy ki tudjam magamból hozni a legjobbat. A McLarennél azt tettem, amit mondtak, mert fiatal voltam.”

    Bár versenyzőként sokat fejlődött első éve óta, emberként Hamilton nem tartja magát másnak, mint akkor.

    „Ugyanaz vagyok, aki a kezdetnél, csak több tapasztalattal. Ez a hullámhegyek és -völgyek miatt van, ami megerősíti az embert. Ez egy olyan folyamat, ami mindig folytatódik.”

    „Az elmúlt 15 év többet tanított nekem, mint az egész addigi életem. Hogyan éljem az életem, és hozzak létre munka- és emberi kapcsolatokat. Nem változtam, ugyanaz vagyok, és folyamatosan csak több leszek.”

  • Kubica újabb döntés előtt áll a jövője kapcsán

    Kubica újabb döntés előtt áll a jövője kapcsán

    Robert Kubica még nem biztos azzal kapcsolatban, mi lesz a következő lépése a karrierje során. Több szerepét is rendezni kell majd jövőre.

    A lengyel 2019-ben tér vissza a Forma-1 mezőnyébe, de egy év után távoznia kellett. Idén az Alfa Romeo tesztpilótájaként kapott szerepet, és emellett a DTM-ben is versenyez. Bár ott voltak nehézségei, a legutóbbi futamon megszerezte első dobogóját.

    Arról, mihez kezd majd jövőre, ennyit mondott:

    „Nehéz kérdés. A DTM most változáson megy keresztül, de még így is magas lesz a szint, remélem, ez így is marad. Nekem még muszáj összevetnem, milyen lehetőségeim vannak, és mit szeretnék csinálni.”

    „Várnunk kell ehhez egy kicsit, mivel a vírus eltolt mindent, így nekünk is kell még idő, hogy döntést hozzunk.”

    Kubica csaknem tíz évet várt a visszatérésre, a sorozat ezalatt pedig jócskán megváltozott.

    „A legnagyobb változás talán az időmérő és a verseny közötti különbség. A múltban nem volt, nyomhattuk mindig. Az autó 130 kilóval könnyebb volt, kevesebb üzemanyaggal, nem az egész versenyre kellett tankolni.”

    „Most, néha azzal lehet gyorsabban a célba érni, ha lassabban megy az ember, bármily paradoxnak tűnik. Jobban vissza kell fogni magunkat, ami természetellenes.”

    „A többi sorozatban igyekszel kihozni mindenből, míg a Forma-1-ben néha egy kicsit kevesebb jobb eredményre vezet.”

  • Igor Fraga ezúttal egy igazi Formula 3-as bajnokságban lett bajnok

    Igor Fraga ezúttal egy igazi Formula 3-as bajnokságban lett bajnok

    Igor Fraga – aki már számos esport versenyt megnyert már – tovább folytatta az útját a valós motorsport létráján, miután bajnoki címet szerzett az Új-Zélandon megrendezett Toyota Racing Series-ben.

    A 21 éves Fraga már évek óta versenyez, azonban eddig csak brazil nemzeti bajnokságokon és amerikai együléses versenyautós sorozatokban szerepelt. A tavalyi szezonban versenyzett először Európában a Formula Regional European Championship-ben, ahol az összetett harmadik helyét szerezte meg, azonban a brazil fiatal nem a valós versenyzésben, hanem sokkal inkább a szimulátor versenyzésben nyújtott eredményei miatt volt ismert. A fiatal brazil először az F1 eSports Series 2017-es kiírásában tűnt fel, majd 2018-ban megnyerte nemzetek kupáját az FIA Gran Turismo Championship-ben.

    Most már azonban nem csak a szimulátoros versenyzésben, hanem a valós versenyzésben is sikereket arat. Fraga az előző hónap során az új-zélandi Toyota Racing Series-ben, ahol a Formula 3-ban használatos autókkal mehetnek a fiatal versenyzők egymás ellen. A sorozat rendkívül híres a fiatal versenyzők körében, ugyanis a Toyota Racing Series egy nívós sorozat, telis-tele feltörekvő tehetségekkel.

    A brazil fiatalnak többek között két Red Bull juniort, Liam Lawsont és Yuki Tsunodát is le kellett győznie a végső győzelemért. Lawson nyolc pontos előnnyel vághatott neki a szezon utolsó versenyhétvégéjének, ami három futamból állt. Fraga az első kettő futamon egy első és egy negyedik helyet szerzett, azonban nem is volt a fontos számára, hanem az, hogy mindkét versenyen az új-zélandi Red Bull junior előtt végzett, akinek az előnye így már csak két pont maradt. Az utolsó futamon dőlt el a bajnoki cím sorsa, ahol Fraga pole pozícióból tudott nyerni közvetlen Lawson előtt, így övé lett a bajnoki cím.

    Fraga idén egy újabb komolyabb lépést tehet előre a versenyzői karrierjében, ugyanis az idei szezonban az FIA Formula 3-ban fog versenyezni a Charouz Racing System csapatában, ahol nem másnak lesz a csapattársa, mint David Schumachernek, aki tavaly szintén a Formula Regional European Championship-ben szerepelt.