Címke: versenyzés

  • Räikkönen: Jobban vezetek akkor, amikor azt csinálok a futamok között amit akarok

    Räikkönen: Jobban vezetek akkor, amikor azt csinálok a futamok között amit akarok

    Kimi Räikkönen lehet, hogy 39 éves és pályafutása utolsó szakaszában van, de még mindig ugyanaz az ember, akit megismerhettünk. A Beyond the Grid podcast legújabb vendégeként régi életéről és a bulizásról beszélt.

    A finn versenyző 2007-ben nyerte meg a világbajnokság a Ferrarival, azóta már elhagyta a sportot, majd újra visszajött a Lotus színeiben, aztán ismét a vörös alakulatnál kötött ki, idén pedig az Alfa Romeot fogja erősíteni. Räikkönen mindig is híres volt arról, hogy szereti „jól érezni magát”, ebből láthatunk egy kis ízelítőt az FIA Gálán tavaly, ám ezt a finn sosem rejtette véka alá, szerinte sokkal jobban tud versenyezni, ha előtte jól teltek a napjai.

    ,,Nyilvánvalóan ezzel gyakran viccelődnek, de szerintem több benne az igazság, mint a humor. Sokkal jobban vezetek akkor, amikor azt csinálok, amit akarok a futamok között, mint mikor nem szórakozom, nem iszok, és nem művelek hasonló dolgokat.”

    A nagy népszerűségnek örvendő pilóta egy rövid ideig kitért arra a bizony időszakra is, mikor 2012-ben, visszatérő évében Bahreini és a Spanyol Nagydíj között, elég sokszor öntött fel a garatra.

    ,,Túl sok teória kering erről… az ember jobban vezet, ha előtte kiszórakozta magát. Az egész nyár többé-kevésbé erről szólt, a versenyzésről és a bulikról, semmi újdonság nem volt ebben, számomra ez normális volt.”

  • Bottas megígérte, indulni fog még raliversenyen

    Bottas megígérte, indulni fog még raliversenyen

    Valtteri Bottas nagyon élvezte a raliversenyt amelyen részt vett, ezért meg is ígérte, hogy a jövőben még vissza fog térni az autósport ezen szakágához.

    Múlt héten a finn az Artic Lapland Rally-n szerepelt, amelyet az összetetbeli ötödik helyen zárt, és még egy szakaszgyőzelmet is bezsebelhetett.

    ,,Miután teljesítettem egy raliversenyt, most már sokkal jobban szeretem ezt a sportágat. Nyilván többet kellene gyakorolnom, és maximum koncentrációt igényel, de ilyet már a Formula 1-ben is átéltem. Összességében, jó móka volt.” –nyilatkozta a finn.

    Mikor arról kérdezték a Mercedes versenyzőjét, hogy visszatérne-e a közeljövőben egy hasonló eseményre, Bottas így felelt:

    ,,Nem tudom még. A vezetés tekintetében az F1 és a Rally nagyon különböző. Sokat kellene tanulnom, ám azt viszont megígérhetem, nem ez volt az utolsó ilyen verseny, amin részt vettem.”

  • Räikkönen: A Saubernél jobban koncentrálhatok a vezetésre

    Räikkönen: A Saubernél jobban koncentrálhatok a vezetésre

    Kimi Räikkönen nem aggódik, amiért vissza kell térni a Sauberhez jövőre. A 2007-es világbajnokot Charles Leclerc fogja váltani a Ferrarinál, míg a finn újra csatlakozik a svájci gárdához, ahol 17 éve bemutatkozott a Formula 1-ben.

    ,,Még mindig szeretek vezetni, és ez az egyetlen ok, amiért még folytatom. – nyilatkozta a La Gazzetta dello Sportnak. – A Saubernél jobban koncentrálhatok arra, amit szeretek, a vezetésre.”

    A svájci csapat még nem nyert versenyt ám az új tulajdonossal, az Alfa Romeo támogatásával, valamint Frederic Vasseur szolid menedzsmentjével, a finn versenyző bizakodó.

    ,,Miért kellene aggódnom azért, hogy a Sauberhez csatlakozok? A célom, az, hogy sikereket érjünk el és jól szórakozzunk. Mikor visszatértem a Formula 1-be a Lotus csapatnál, az emberek azt mondták, hibát követtem el, és nem tudok majd semmit sem tenni, de a dolgok teljesen máshogy alakultak, ami megtörténhet most is.”