Címke: versenyrendezés

  • Tizenkét futamot is bevállalt volna idén Silverstone

    Tizenkét futamot is bevállalt volna idén Silverstone

    A silverstone-i pálya vezetője Stuart Pringle elmondta, hogy a naptár újraszervezés kezdeti szakaszában tárgyaltak arról, hogy Silverstone egymaga tizenkét F1-es futamot rendezzen pár hónap alatt, ezzel segítve a Forma-1-et.

    A northamptonshire-i pálya végül két versenynek adhat otthont, először a Brit Nagydíjnak, majd egy hétre rá a 70.Évforduló Nagydíjának, amely a negyedik és ötödik állomása lesz a 2020-as bajnokságnak.

    A Forma-1 számára legalább nyolc futamra van szükség, hogy világbajnokságnak nyilvánítsák 2020-at, a legutóbbi tripla bejelentés hatására viszont immáron 13-nál tartunk. Miközben jó eséllyel a Közel-Kelet is rendezhet még pár Nagydíjat az év vége felé.

    Érdekes részletet árult el Stuart Pringle, a brit pálya ügyvezető igazgatója a tárgyalásokkal kapcsolatban.

    „Kijelentettük, hogy úgy támogatjuk a Forma-1-et ahogy csak tudjuk, az észszerűség keretein belül. De a tárgyalások egy pontján, felájánlottuk, hogy hónapokra kiadjuk nekik a pályát. Akkor úgy tűnt, hogy semmi nem fog történni, így mi a következőket ajánlottuk fel: Egy helyszínen rendezzék meg a bajnokságot, az olasz és svájci – tehát a nem angol – csapatokat, valamint a Pirellit is vigyük néhány hónapra Silverstone-ba. Ez idő alatt tizenkét versenyt lehet rendezni. Hamar reagáltak rá, és elmondták, hogy ez már túl unalmas lenne, viszont két futammal is sokat tudnánk nekik segíteni.” – mesélte.

  • A héten fog eldőlni a Szingapúri Nagydíj sorsa

    A héten fog eldőlni a Szingapúri Nagydíj sorsa

    Még mindig nem egyértelmű, hogy az idei szezonban lesz-e verseny Szingapúr utcáin vagy sem, azonban a hét folyamán biztosan választ fogunk kapni erre a kérdésre. Ezt Szingapúr iparért és kereskedelemért felelős minisztere, Chan Chun Sing jelentette be a szombati nap folyamán.

    A bejelentés egy virtuális sajtótájékoztatón történt meg, ahol a miniszerek azon tanácskoztak, hogy milyen intézkedésekkel tudnák a legjobban segíteni hazájuk gazdaságát. Chan elárulta, hogy a Szingapúri Nagydíj legnagyobb promótere már tárgyal a Forma-1 vezetőivel a verseny megrendezéséről.

    „A kettejük között kötött megállapodás alapján a promóternek még felméréseket is kell végeznie arról, hogy mit lehet és mit nem lehet majd csinálniuk a versenyrendezés során.”

    Még egyáltalán nem lehet mondani semmit arról, hogy a versenyt meg lehet-e majd rendezni az eredetileg tervezett időpontban, ami szeptember 18-ai hétvége lenne.

    „Még nem tudunk nyilatkozni erről, ugyanis még folynak a tárgyalások és az eredetileg tervezett dolgok nagyon könnyen megváltozhatnak,” – mondta a miniszter.

    A verseny rendezői nemrégiben jelezték, hogy az eseményt nézők nélkül nem fogják tudni megrendezni. Ez több, mint valószínű, hogy a költségek miatt van így. Egyes források szerint már megkezdődtek a verseny előkészületei és állítólag nézőket is láthatunk majd a lelátókon. Az még azonban kérdéses, hogy a Liberty Media mit fog szólni ehhez.

  • Ecclestone elengedné az idei évet

    Ecclestone elengedné az idei évet

    A koronavírus miatt minden tavaszi Forma-1-es versenyt elhalasztottak vagy töröltek, sőt az első nyári fordulót is eltolták. Mindazonáltal a vezérkar továbbra is magabiztos, ami a versenyek pótlását és az idei év megrendezését illeti. Azonban a sportág korábbi ura, Bernie Ecclestone egyáltalán nem így látja.

    „Hogy mit csinálnék most? Azt kell mondjam, hogy minden idei versenyrendezésről szóló egyeztetést felfüggesztenék. Ez az egyetlen dolog, amit mindenki biztonságáért lehet tenni, nem pedig olyanokat bejelenteni, amik végül nem fognak megtörténni” – véleményezte a jelenlegi helyzetet Ecclestone.

    Véleményét a nagyobb események 2021-re halasztásával támasztja alá a 89 éves üzletember: „Természetesen az olimpia játékokkal is ez történt, sajnálatos, de ez sem kivétel.”

    Visszatérve a 2020-as szezonra, szerinte a promóterek jelenthetik az akadályt.

    „Nagyon meglepődnék, ha sikerülne, de remélem, fog” – tette hozzá. „Lehet akár két-három verseny 2021 elején, ami még 2020-hoz tartozik. Azonban olyan promótert találni, aki ebben benne lenne, nagy problémát okozhat.”

  • A pálya igazgatója szerint meg tudják majd rendezni az Olasz Nagydíjat

    A pálya igazgatója szerint meg tudják majd rendezni az Olasz Nagydíjat

    Az olasz Automobil klub elnöke reméli, hogy a koronavírus által kialakult helyzet ellenére idén is képesek lesznek megrendezni az Olasz Nagydíjat.

    Olaszország áll jelen pillanatban a legrosszabb helyzetben a koronavírust tekintve, ugyanis az Appennini-félszigeten fekvő országban már több, mint 60.000 esetet regisztráltak.

    Azonban a koránt sem rózsás helyzet ellenére az olasz Automobil klub elnöke, Angelo Sticchi Damiani bizakodóan tekint előre a nagy múlttal rendelkező eseményre.

    „Hiszem és remélem, hogy Monza immáron biztonságban van,” – nyilatkozta Sticchi a Corriere dello Sport-nak. „Az elhalasztott versenyeket nagy valószínűséggel júliusban vagy augusztusban rendezhetik meg.

    „Augusztus végén pedig jön a Belga Nagydíj, utánad pedig mi. Ebben a helyzetben egy konkrét időponttal rendelkező verseny megrendezése nincs akkora veszélyben, mint a korábban elhalasztottak, mert nekik egy új időpontra van szükségük.

    „Rendkívül sok dolog van, ami miatt optimisták vagyunk. Úgy gondoljuk, hogy a monzai versenyt meg fogjuk tudni rendezni az eredeti időpontban és számításaink szerint az esemény a szurkolók számára is elérhető lesz.

    „Biztos vagyok benne, hogy a válságos helyzetet követően szinte mindenki hallani szeretné a motorok süvítő hangját. Szerintem Monza-i verseny lebonyolítása egyáltalán nem lehetetlen küldetés.”

  • Közleményt adtak ki a Monacói Nagydíjról

    Közleményt adtak ki a Monacói Nagydíjról

    A Monacói Nagydíj rendezői közleményt adtak ki a koronavírus okozta helyzet miatt a verseny rendezéséről. A hercegségben rendezett verseny május 24-én kerül majd megrendezésre a tervek szerint, és az előkészületek már el is kezdődtek a helyszínen.

    A koronavírus miatt már többek között elhalasztották a Kínai Nagydíjat, a Bahreini Nagydíjat jelen állás szerint nézők nélkül fogják megrendezni és most az Ausztrál Nagydíj kapcsán is áll a bál, miután a McLaren egyik dolgozójának koronavírus tesztje pozitív lett, amiatt a wokingiak rajthoz sem fognak állni az Albert Park-ban.

    A Monacói Automobil Szövetség a csütörtöki nap folyamán adta ki a tájékoztatást a versenyrendezés kapcsán.

    „A Monacói Automobil Szövetség – a történelmi és a Forma-1-es Monacói Nagydíj főszervezői – teljes mértékben tisztában van a COVID-19-es koronavírus terjedésével, és aggódik a jelenlegi helyzet miatt,” – állt a közleményben. Többek között emiatt is áll az ACM folyamatos kapcsolatban a helyi kormánnyal, az FIA-val és a Formula One Group-pal.

    „A verseny előkészületei a napokban már kezdetét is vette, és egy pár szerkezetet már fel is fognak állítani az elkövetkező napokban.

    „Az ACM kész arra, hogy megtegye a szükséges óvintézkedéseket és méréseket az aktuális helyzet miatt, a helyi egészségügyi szervezetekkel együttműködve. Az események előrehaladtával tájékoztatni foguk mindenkit a szükséges tudnivalókról.”

  • Új időpontban szeretne versenyt rendezni Silverstone

    Új időpontban szeretne versenyt rendezni Silverstone

    A Brit Nagydíj szervezői szeretnék elérni, hogy a silverstone-i Forma-1-es futam egy másik időpontban kerüljön megrendezésre, mivel sok – a britek számára fontos – sporteseménnyel ütközött most is.

    Lewis Hamilton panaszkodott a hétvégi brit futam során, hogy a versenynaptár kialakításánál nem vették figyelembe azt, hogy egy hétvégén lesz a wimbledoni és a krikett világbajnokság döntője. Így a Silverstone-ba kilátogató rajongók lemaradtak a britek számára fontos más sporteseményekről is.

    A Silverstone-is pálya tulajdonosa már jelezte, hogy új időpontot kérnek a versenyrendezésre.

    „Már előterjesztettük a kérésünket, és a Forma-1 vezetése partnerünk ebben.” – jelentette ki a pálya igazgatója Stuart Pingle.

    Azzal viszont egyetért, hogy a Brexit végleges megvalósulása megnehezítheti a futam átütemezését.

    „Egyetértek a Forma-1-gyel a Brexittel kapcsolatos aggályaik miatt, ugyanis ez igen hosszú sorokat eredményezhet a határon. Ez pedig komoly rizikót jelent a sűrű európai időszakban.” – tette hozzá.