Címke: versenynaptár

  • Tovább csúszik a Miami döntéshozatal

    Tovább csúszik a Miami döntéshozatal

    Korábban arról számoltunk be, hogy Miami Nagydíjról szóló döntést jövőhéten hozza meg a városi bizottság, noha az eredeti tervek szerint július 1-re már dönteni kellett volna.

    Most azonban kiderült, hogy még tovább tolódik a döntéshozatal, melynek oka, hogy a helyiek ellenzik a versenyt.

    A Miami Herald szerint azért kell a további csúszás, hogy a helyi hatóságok több információt tudjanak meg a helyiek tiltakozásának okairól.

    „Meg akarunk győződni afelől, hogy jól csináljuk. Ez egy nagy esemény.” – Emilio Gonzalez városvezető.

  • Abiteboul: A kevesebb futam emelné az F1 értékét

    Abiteboul: A kevesebb futam emelné az F1 értékét

    Amikor mindenki a versenynaptár bővítéséről beszél, Cyril Abiteboul nem volt rest ellenkező álláspontra helyezkedni és kijelenteni, az ideális szezon 15-18 futamból állna.

    21 versenyhétvégéjével a 2018-as F1-es szezon az eddigi leghosszabb (a 2016-os mellett), és idén először zsinórban három hétvégén is rendeztek futamot. A Liberty hatalomátvétele óta téma a naptár bővítése amerikai és ázsiai futamokkal, ennek azonban megvannak a maga hátulütői.

    „Közelebb kell hoznunk a sportot a rajongókhoz, de egyben különlegesnek is kell maradnunk” – magyarázta Abiteboul. „Már így is jóval az exkluzivitást jelentő korlát fölött vagyunk. Büszkeséget, motivációt és energiát kellene sugároznunk, de a jelenlegi naptárnál nem ugyanakkora a lelkesedés mértéke, mint amikor csak 15 hétvégére utaztunk el. Ha nekünk nincsen energiánk, nagyon nehéz lesz erről meggyőzni a rajongókat. Szinte rutinná vált, pedig nem szabadna átlagos munkának lennie. Már kicsúsztunk az egyensúlyi helyzetből, szóval nagyon óvatosnak kell lennünk. Értem, hogy üzleti szempontból megérné a naptár bővítése, de ami engem illet, inkább az ellenkezőjét tenném meg.”

    Abiteboul szerint a 15-18 verseny „drasztikusan növelné a sport értékét”.

    „Ha nagyon agresszívak lennénk és mondjuk 15 futamban maximalizálnánk a naptárat, a jelenlegi 21 helyszínnel közölnénk, hogy ’srácok, hatan ki fogtok hullani, harcoljátok le’” – fűzte hozzá a Renault csapatfőnöke. „Ezzel a feje tetejére állítanád a piaci tendenciákat, nagyon érdekes lenne látni a reakciókat. Tisztában vagyok vele, hogy az F1 aktuális kialakítását figyelembe véve ez hatalmas kockázat lenne, elvégre minden évben egyre több a sport bevétele, egyre több emberrel kerül kapcsolatba, egyre több a pálya, egyre nagyobb a pénzalap, egyre több minden. De egyszer elkövetkezik az a pillanat, amikor válaszúthoz érkezünk és döntenünk kell, a mérleg melyik oldala felé húzunk.”

    A több futam több utaztatással és kiadással járna, a kisebb csapatok így érthetően szkeptikusak az ötlettel kapcsolatban.

    „A versenyekre való utazás rengeteg pénzébe került a csapatnak és az F1-nek” – mondta Günther Steiner a Haas képviseletében. „Biztosra kell menni, hogy a versenyek után növekedik a bevétel is, nem csak pluszba költünk. Annak igazán nincs értelme, hogy csak a hecc kedvéért bővítsük a naptárat. Az ideális pont 20 és 22 verseny között van, ennél több esetében nincs profit.”

    A pénzügyi dilemmán kívül a legnagyobb problémát a személyzet testi és főként mentális kimerültsége okozná.

    „Több futam egyenlő több bevétel, és ha lehetne másfél vagy két csapatom, az F1 pedig fizet nekem érte, átgondolnám a dolgot” – osztotta meg véleményét Vijay Mallya, a Force India csapatfőnöke. „De ha minden így marad, a 21-nél több verseny és a zsinórban három hétvége túlságosan megterhelné a mérnököket, a szerelőket és a csapat minden egyes alkalmazottját.”

  • Miamira kell várni, de készül a 2019-es versenynaptár

    Miamira kell várni, de készül a 2019-es versenynaptár

    A Liberty Media nemsokára szeretné véglegesíteni a Forma-1 2019-es versenynaptárát, egyelőre azonban várni kell az esetleges Miami Nagydíj miatt.

    Úgy hírlik, hogy a következő szezon első hét versenyének időpontja már biztossá vált, a felsorolt országok nagydíjai március és június között kerülnek megrendezésre: Ausztrália, Bahrein, Kína, Azerbajdzsán, Spanyolország, Monaco és Kanada. A szezonzáró tervezett időpontja december 1., az elmúlt évekhez hasonlóan Abu Dhabiban fejezik be a szezont a királykategória versenyzői.

    „A szezon további versenyeinek időpontjai attól függenek, hogy megrendezésre kerül-e a Miami Nagydíj” – írja a német Auto Motor und Sport.

    A Libertynek nincs egyszerű dolga, hiszen a város korábban július 1. dátummal határidőt szabott meg a versenyrendezéssel kapcsolatos szerződések aláírására, ám ez továbbra sem történt meg.

    Bernie Ecclestone, a Forma-1 korábbi mindenható ura is nyilatkozott néhány napja a Miami Nagydíjjal kapcsolatban. A 87 éves üzletember elmondása alapján ő is keményen dolgozott a verseny megvalósításán, ám nem jött össze neki, ezért úgy véli, hogy a Libertynek sem lesz egyszerű dolga.

  • Jövőre nem lesz tripla hétvége az F1-ben

    Jövőre nem lesz tripla hétvége az F1-ben

    2019-ben nem terveznek tripla versenyhétvégét a Forma-1-ben, azaz nem lesz olyan, hogy három egymást követő hétvégén is verseny van.

    Ugyan a Liberty Media még tovább bővítené a versenynaptárat, a csapatok jelezték, hogy most a Francia-Osztrák-Brit Nagydíj hármasa túl sok volt egyszerre.

    „Mindenki fáradt.” – mondta a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown.

    És nem csak a fáradtságról van szó, hiszen logisztikai szempontból is komoly kihívással kellett megküzdeniük a csapatoknak. Ausztriában például nem is mindenki tudott a megszokott motorhome-jával jelen lenni.

    A Liberty Meida azonban alapvetően a foci világbajnokság miatt intézte ezt így idén, hogy a döntő hétvégéjén ne legyen F1-es futam. Jövőre azonban nem lesz ilyen „probléma”.

    „Nekem azt mondák, hogy nem lesz tripla hétvége (2019-ben).” – mondta a Force Indiás Otmar Szafnauer az RTL-nek.

    „Én úgy tudom, hogy valószínűleg nem lesz jövőre tripla hétvége.” – erősítette meg az információt Zak Brown.

  • Nem lehet elkerülni a versenynaptárak ütközését

    Nem lehet elkerülni a versenynaptárak ütközését

    Az FIA elnöke, Jean Todt elismerte, hogy sűrűvé válik a főbb szériák, a Forma-1 és a WEC versenynaptára, így nem kizárt, hogy lesz ütközés a programjukban a jövőben.

    „Ideális esetben, ha el tudjuk kerülni az ütközést, az jó, de reálisnak kell lennünk.” – mondta Todt. „Ha összeadunk minden FIA bajnokságot, az több versenyt jelent 52-nél, de csak 52 hetünk van (egy évben). És a legtöbb bajnokság a 10. héten indul és s 47-48. hétig tart. Szóval 37-38 hetünk van (versenyzésre). Tehát nem történhet csoda. Könnyű kritizálni és azt mondani, hogy ez nem jó, nem így kellene lennie, de a valóság gyakran nem enged választást. Szóval el kell fogadni.”

    Ettől függetlenül az F1, a WEC és a Formula E vezetői arra törekednek, hogy ők a lehető legkevésbé szervezzenek egymásra.

    Sok csapat nem engedi a versenyzőinek, hogy más bajnokságban is elinduljanak, Todt szerint azonban ez jót tesz a versenyzőknek, erre pedig jó példa Fernando Alonso.

    „Ez fontos, ha nagyon versenyképes és boldog versenyzőt akar az ember.” – mondta.

    „Ha egy versenyző boldog egy csapatban, ha érzi, hogy támogatják, akkor több energiája van. De ehhez nem is kell versenyzőnek lenni. Biztos vagyok benne, hogy az Önök cégénél is így van, hogy ha boldogok, ha harmónia van és jó a környezet, akkor jobban teljesítenek, mintha reggeltől estig vitáznak. Ez egy tény az életben.”

  • Decemberben lehet a jövő évi Forma-1-es szezonzáró

    Decemberben lehet a jövő évi Forma-1-es szezonzáró

    A RaceFans értesülései szerint, a 2019-es Forma-1-es versenynaptár két héttel hosszabb lesz majd, ami így decemberben fog befejeződni.

    A szezonnyitó ausztrál hétvége egy héttel hamarabb lesz, március 17.-én. Emiatt pedig a harmadik, kínai forduló előtt kéthetes szünet lesz, ez a verseny lesz a Forma-1 történetének ezredik nagydíja.

    A szezon első fele összességében így is ugyan akkora lehet, mint idén, hiszen a német futam sorsa továbbra is kétséges. 2014 óta ugyanis csak minden páros évben rendezik meg, és a Nagydíj szerződése az idei évben lejár.

    Az Abu Dhabi Nagydíj egy héttel hátrébb kerül, ami így már átesik decemberre. Legutóbb 1963-ban rendeztek Forma-1-es futamot az év utolsó hónapjában. Az akkori dél-afrikai verseny három nappal Szilveszter előtt volt.

    Ez a későbbi szezon befejezés azt is előrevetítheti, hogy a tervezett Miami Nagydíj is bekerül a naptárba, méghozzá valamikor októberben.

    Az FIA még hivatalosan nem erősítette meg ezeket a tényeket, de Chase Carey a héten elárulta, hogy gyakorlatilag készen vannak egy egész jó kis versenynaptárral.

  • Itt a Formula E 2018/19-es versenynaptárja, és az új szabályok!

    Itt a Formula E 2018/19-es versenynaptárja, és az új szabályok!

    A Formula E és az FIA ma közzétette az ABB FIA Formula E bajnokság 2018/19-es versenynaptárát, illetve vázolták az új versenyformátumot is az új generációs elektromos versenyautókkal.

    A szezon 13 versenyből áll majd, melyet 12 városban rendeznek majd, négy kontinensen. Szaúd-Arábiában indul majd a megmérettetés, a szezon vége pedig New Yorkban ér majd véget egy dupla versenyes hétvégével.

    A versenyformátum módosítására azért volt szükség, mert a Gen2 versenygépek energiatároló rendszerei már alkalmasak arra, hogy az autók teljesíteni tudják a teljes versenytávot, így nem lesz szükség az futam közbeni autócserékre.

    Hogy legyen lehetőség a taktikázásra, a versenyzőknek egy futam során kötelező lesz két különféle erőforrás módot használniuk.

    Az egyik mód 225kW teljesítményt tesz majd elérhetővé, szemben a sztenderd 200kW-tal. A 225kW-os módot majd a kijelölt aktiváló zónában lehet alkalmazni. Ez a zóna jól láthatóan jelölve lesz a pályán, a rajongók számára a pálya mellett, és a tévéközvetítésekben is. A két különféle mód két különféle LED színt is kap majd az autók Haloján.
    Hogy hány alkalommal lehet majd egy verseny során igénybe venni a magasabb teljesítményt, az versenyenként változik majd.

    A FanBoost is továbbra is elérhető lesz, mellyel megfejelve a magasabb erőforrás módozatot, 250kW-os teljesítmény érhető majd el.

    Mivel a mezőny is bővül, több autó lesz a rajtrácson, változik az időmérő edzés is, ugyanis a más szériákból már ismert super pole rendszert vezetik be. Ennek fényében az időmérő 6 leggyorsabb versenyzője újra pályára hajthat még, hogy megvívjon a Julius Bär pole pozícióért.

    Nem jár majd ezután pont a leggyorsabb körért, helyette viszont jár majd annak a versenyzőnek, aki a top 5-ben végzett, és ezek közül a legenergiahatékonyabb volt, vagyis a legkevesebb energiát használta fel.

    „Az ABB FIA Formula E bajnokság mindig is nagyon versenyképes és előre ki nem számítható versenyeket produkált.” – mondta Alejandro Agag, a Formula E alapítója és vezérigazgatója. „A Formula E egyet jelent az innovációval, az úttörő technológiával, és épp ezt láthatjuk majd újra a következő szezonban, a futurisztikus következő generációs autó teljesítményének és hatékonyságának javulásával, csak úgy, mint az egyedi és radikális koncepciók bevezetésével, egy új Formula E korszakban.”

    A 2018/19-es versenynaptár:

    Formula E 2018/19 versenynaptár

  • Todt üdvözli az új versenyhelyszíneket

    Todt üdvözli az új versenyhelyszíneket

    Az FIA elnöke, Jean Todt úgy véli, hogy Ázsiában és az Egyesült Államokban is vannak még potenciális Forma-1-es helyszínek, és lehetséges az Argentin Nagydíj visszatérése is.

    Az F1 kereskedelmi jogainak tulajdonosa, a Liberty Media elkötelezett amellett, ahogy tovább bővítse a jelenlegi, 21 versenyes naptárat.

    Szóra jött már többek között Vietnam, és Miami is, és az is tervben van, hogy újra bekerül a versenynaptárba az Argentin Nagydíj is.

    „Hallottunk a potenciális versenyről Argentínában, én nagyon szívesen látnám az argentin versenyt, mivel az ország fontos a motorsportnak, hiszen Fangio és Reutemann az autósport argentin hősei.” – mondta Todt. „Latin-Amerikában Argentína lenne az egyik legjobb ország Forma-1-es futam rendezésére.”

    „Vietnam kapcsán, én örülnék, ha lenne egy új verseny Ázsiában, ez egy fejlődő ország és nagyon jó lenne a Forma-1-et egy fejlődő országba vinni. Ha össze tudjuk hozni, akkor miért ne?”

    Todt annak is örül, hogy visszatért a naptárba két korábbi versenyhelyszín, Franciaország és Németország is.

    „Jelenleg 21 futamunk van, és sok éven át 19-20 verseny volt, és most vannak elképzelések a bővítésről. Számomra az igazán jó hír nem a spekuláció, hanem az, hogy van Francia Nagydíj, és a Német Nagydíj is visszatért. Nagyon jól mutat a naptár.”

  • A Liberty elhalasztotta a „naptárreformot”

    A Liberty elhalasztotta a „naptárreformot”

    Az F1-es versenynaptár nagyszabású átalakítása nem a közeljövőben fog megvalósulni, vallotta be a Liberty Media.

    A Liberty egyik dédelgetett álma, hogy az F1-es kalendárium versenyeit földrajzi szempontok alapján csoportosítsák (Sean Bratches egy Európa-Amerika-Ázsia turnét javasolt), ami a számítások szerint a sport népszerűségének növekedéséhez és a költségek csökkentéséhez vezetne. A radikális reformra már akár 2019-ben sor kerülhetett volna, ám Ausztrália és Abu Dhabi olyannyira ragaszkodnak szezonnyitó és –záró státuszukhoz, hogy az ötletet jegelni kellett.

    „Célkitűzések terén optimistának vallom magam, ám egyben realisztikusan is látom a helyzetet” – nyilatkozta Bratches. „A jelenleg érvényben lévő szerződéses kötelezettségeket és az időjárási körülményeket figyelembe véve eltarthat egy darabig, mire ezt az ötletet megvalósíthatnánk – ha egyáltalán lehetséges. A rajongók szemszögéből hatékonyabb irányba próbáljuk kormányozni a dolgokat, így ugyanis nem kellene olyat sokat ugrálni különböző időzónák között. Az F1 szempontjából is előnyös lenne, mert csökkennének a szállítási költségek, valamint több lehetőség nyílna meg azok a szponzorok előtt, akik csak egy adott régióban szeretnék aktiválni a célközönséget és akiknek a jelenlegi ugrálás megnehezíti a dolgát.”

    Ami a naptárbővítést illeti, Chase Carey vezérigazgató az eredetileg kikiáltott 25-versenyes naptárat nem tartja valószínűnek, habár a hírek szerint már viszonylag komolyan veendő tárgyalások folynak Vietnámmal, Argentínával és Miamival. Elméletileg nem lenne akadálya a 25 versenynek, a csapatok azonban többször is kifejezték már aggodalmukat az utazószemélyzetet ez esetben érő jelentősen nagyobb munkaterheléssel kapcsolatban.

    „Nincsenek számszerűsített céljaink” – mondta Carey. „Kétségtelenül lenne rá lehetőségünk, hogy újabb versenyeket csatoljunk a naptárhoz, ugyanis rengeteg helyszín érdeklődik a versenyrendezés iránt, de ezek nem mindegyikével foglalkozunk komolyan. Néhány valóban jól jönne, de a minőséget kell szem előtt tartanunk a mennyiséggel szemben. Megvan a kapacitásunk és a jogunk a naptár bővítéséhez, ami akár 25 versenyt is elérhet, de jelenleg a meglévő események kialakításával foglalkozunk elsősorban; magán a versenyen kívül ideértve a vendéglátást, a helyi együttműködéseket, a körítést, a városokat és a lakosság támogatását.”

    Mindezek ellenére a 2018-as naptárhelyszínek nem érezhetik magukat biztonságban.

    „Néhányukkal rövidtávú szerződést kötöttünk” – folytatta Carey. „Németország visszatért ugyan, de csak az idei évre szól a megegyezés. Ami azt illeti, vannak még érdekes lehetőségeink.”

  • A versenyek mennyisége nem mehet a minőség rovására

    A versenyek mennyisége nem mehet a minőség rovására

    Ross Brawn szerint a Forma-1 céljának a versenyek és versenyhelyszínek minőségét kellene előtérbe helyezni azon számával szemben.

    Mióta a Liberty Media átvette az irányítást az F1 felett, hangoztatják, hogy növelni szeretnék a versenyek számát a naptárban. Franciaország és Németország visszatérésével idén 21 versenyből áll majd a szezon, de a jövőben szeretnék ezt 25 futamra bővíteni.

    „A legfontosabb dolog a versenyek minősége.” – mondta Brawn a British Airways’ Business Life magazinnak.

    „Annak nincs értéke, hogy csak növeljük a versenyek számát. De ha jó versenyeket tudunk biztosítani jó helyszíneken, szerte a világon, akkor megfontoljuk (a versenyek számának növelését).”

    Arról már tudni lehet, hogy Chase Carey vezérigazgató szeretne több versenyt az Egyesült Államokban, ennek pedig potenciális helyszíne Miami lehet. Ezen kívül tárgyalnak egy esetleges Dán Nagydíjról is, Koppenhágában.

    Brawn szerint jó lenne egyfajta sorrendet felállítani a helyszínek között, melyek Forma-1-es versenyt akarnak rendezni a jövőben és ha egy verseny nem teljesítene elég jól, azt lecserélnék egy „várakozó”, várhatóan erősebb versenyre.