Címke: versenynaptár

  • Carey továbbra is 25 versennyel számolna a jövőben

    Carey továbbra is 25 versennyel számolna a jövőben

    A Liberty Media és Chase Carey nem adják fel azon terveiket, hogy a jövőben több versenyt rendezzenek, mint 21. Vietnam és Zandvoort már csatlakoznak 2020-ban a versenynaptárhoz, de a Liberty úgy döntött, hogy maradnak 21 verseny megrendezésénél jövőre, ami miatt két jelenlegi helyszín biztosan kiesik.

    A Forma-1 ügyvezető igazgatója, Chase Carey ugyanakkor eltökélt abban, hogy ahogy azt már korábban is tervezték, 25-re növeljék szezononként a versenyek számát. Az osztrák Servus TV-nek ennyit mondott erről:

    „Szerződésünk van Vietnammal és Zandvoorttal 2020-ra, amelyeket az elkövetkezendő hetekben véglegesítünk. Nekünk első a minőség, aztán jön a mennyiség. Ettől függetlenül egyeztettünk egy lehetséges második amerikai versenyhelyszínről, és örömmel visszatárnánk Afrikába is. Jelenleg 21 versenyünk van, de ha megtaláljuk a megfelelő versenyhelyszíneket, akkor lesz értelme annak, hogy továbbiakat is hozzáadjunk a versenynaptárhoz.”

  • Két jelenlegi helyszín is kikerül a jövő évi F1-es naptárból

    Két jelenlegi helyszín is kikerül a jövő évi F1-es naptárból

    A Forma-1 első embere Chase Carey elismerte, hogy 2020-ban még nem kívánja 21 fölé emelni a futamok létszámát. Mivel jövőre két új verseny került be a naptárba, ezért az idei helyszínek közül kettőtől búcsút kell vennünk.

    2020-ban első alkalommal fogják megrendezni a Vietnámi Nagydíjat, illetve Zandvoort személyében visszatér a holland verseny is. A száguldó cirkusz vezérigazgatója Chase Carey kijelentette, hogy jövőre még nem akarja bővíteni a futamok létszámát.

    „Szerintem fontos, hogy legyen valamiféle újdonság is a versenynaptárunkban, de nem akarjuk összekuszálni minden évben a dolgokat. Büszkék vagyunk, hogy tartós kapcsolatunk van számos promóterrel, mert a célunk az, hogy minél több hosszútávú partneri kapcsolatot alakítsunk ki.” – kezdte Carey.

    „A nagydíjak számának növeléséhez ugyanakkor időre van szükségünk. Van két új helyszínünk a következő szezonra, de a futamok száma nem fog változni.” – tette hozzá.

    Ezzel gyakorlatilag elismerte, hogy az idei naptárban szereplő versenyhelyszínek közül kettőtől is megválik a sorozat. Jelenleg Barcelona, Silverstone, Hockenheim, Monza és Mexikó azon helyszínek, amelyek jövője erősen kérdéses.

  • A katalán elnök is beállt a Spanyol Nagydíj mögé

    A katalán elnök is beállt a Spanyol Nagydíj mögé

    A katalán régió elnöke Quim Torra is gőzerővel kezdett azon dolgozni, hogy a barcelonai Spanyol Nagydíj továbbra is a Forma-1 részese maradjon.

    Egyre inkább úgy tűnik, hogy a hétvégi verseny volt az utolsó Spanyolországban, ugyanis Zandvoort közel áll az F1-es visszatéréshez, ami pont a barcelonai verseny helyére kerülne be.

    Ám a helyieknek bizakodásra adhat okot, hogy Katalónia elnöke Quim Torra vasárnap találkozott a sorozat első emberével, Chase Carey-vel.

    „Carey úrral már márciusban is találkoztam, de most vasárnap újra beszélgettem vele. Katalónia egy motorsportos régió, kivételes infrastruktúrával rendelkezünk, az itteni emberek pedig Forma-1-et akarnak látni, aminek fontos gazdásig vonzata is van.” – kezdte Torra.

    „Elkezdtük a tárgyalásokat, bizakodva és reménykedve kell hozzáállnunk, hogy minden jól fog alakulni. Ez a vágyunk. Tökéletes kapcsolatunk van a Forma-1 vezetőjével, minden erőnkkel a megegyezésért fogunk dolgozni. Biztosítottam Carey urat, hogy a regionális kormány is teljes mértékben a futam megtartása mellett áll. Márciusban, amikor először találkoztunk, nagyon elégedett voltam. Ma rövid vélemény cserét folytatunk. Nagyon elégedettek vagyunk ezzel az együttműködéssel, ennek a régiónak szüksége van a Forma-1-re.” – tette hozzá.

  • Vettelt valósággal sokkolta Interlagos távozása

    Vettelt valósággal sokkolta Interlagos távozása

    A háromszoros Brazil Nagydíj győztes Sebastian Vettel megdöbbenve értesült arról, hogy jó eséllyel elveszti a helyét a versenynaptárban Interlagos.

    Mint ismert, a brazil elnök nemrégiben maga jelentette ki, hogy Rio de Janeiroba költözhet akár már jövőre is a brazil Forma-1-es futam. Ezzel harminc év után köszönhet el Sao Paulo a száguldó cirkusztól.

    Ennek nem mindenki örül, köztük az a Sebastian Vettel sem, aki háromszor is nyert ezen a pályán.

    „Nem voltam felkészülve, hogy ez fog történni. Hallottam néhány pletykát, de ez lesokkolt. Interlagos egy nagyszerű helyszín, hatalmas történelemmel. A régi pálya még jobb is, mint a jelenlegi. Arra nem gondoltam volna, hogy ez a pálya kikerül. Nagyon várom már az itteni utolsó versenyt, ki tudja mi lesz a jövőben, ha visszajövünk?! Ez egy kiváló pálya, így ez szégyen. A régi dolgok rajongója vagyok, jó lenne ha mihamarabb visszatérnénk oda. Talán ha két brazil versenyünk lenne, mert a közönséges csodálatos ott.” – nyilatkozta a német világbajnok.

  • A csapatok nem nagyon akarnak 21-nél több futamot

    A csapatok nem nagyon akarnak 21-nél több futamot

    A Forma-1-es csapatok nincsenek meggyőződve róla, hogy jó ötlet 21 versenynél többet rendezni egy szezon során.

    Régóta van már e témában ellentét a csapatok és a Liberty Media között, utóbbi ugyanis a jelenlegi 21 állomásos versenynaptárat tovább bővítené. Jövőre már biztosan érkezik Vietnám és esélyes Zandvoort is.

    „Az embereink már így is huszonegyszer utaznak a világ körül évente, plusz a tesztek.” – mondta Claire Williams. „Nagyon sok időt töltenek az emberek távol az otthonuktól.”

    Williams szerint a több versenyt csak a nagyobb csapatok tudják gond nélkül megoldani, akik megengedhetik maguknak anyagilag, hogy több embert alkalmazzanak, és ne kelljen mindenkinek mindenhova elmennie.

    Ugyanakkor a nagyobb csapat, a Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner sem biztos benne, hogy jó ötlet 21 fölé emelni a versenyek számát.

    „Már a 21 is nagy kérés.” – mondta Horner. „Úgy érzem, hogy e főlé menni már kritikus pont.”

    Horner szerint ez a mennyiség már a rajongók számára is sok lenne.

    „Egy könyvnek is sok fejezete lehet, de nem akar az ember telítődni vele.”

  • Zandvoort jöhet Barcelona helyére, akár már jövőre is

    Zandvoort jöhet Barcelona helyére, akár már jövőre is

    A motorsport.com értesülései szerint 2020-ban kikerülhet a versenynaptárból Barcelona, helyére pedig Zandvoort és a Holland Nagydíj kerülhet be.

    Max Verstappen sikerein felbuzdulva egyre nagyobb igény mutatkozik arra, hogy a Forma-1 visszatérjen Hollandiába, és egyre nagyobb esély is mutatkozik rá, hogy ez meg is fog történni. Bakuban egy meg nem nevezett forrás arról számolt be, hogy a Liberty Media és Zandvoort között már létrejött egy szerződés, amit még ugyan nem írtak alá, hiszen pár apróbb részletet kell már csak csupán tisztázni.

    Ha ténylegesen is rá kerül az aláírás arra a kontraktusra, akkor Zandvoort újra F1-es futamot rendezhet, ez esetben pedig a barcelonai spanyol futamtól kellene elköszönnünk. Vagyis a holland verseny kerülne május elejére, közvetlenül a Monacói Nagydíj elé.

    Barcelona egyike annak az öt helyszínnek, amelynek a jövője erősen kérdéses, ilyen még Silverstone, Hockenheim, Monza és Mexikóváros is.

    A spanyol futam helyzetét az is nehezíti, hogy elvesztette a kormányzati támogatását, illetve Fernando Alonso távozása miatt csökkent a futam iránti érdeklődés is.

    A 2020-es versenynaptár eleje már így is zsúfolt, hiszen az első négy futam (Ausztrália, Bahrein, Kína és Azerbajdzsán) mellé jön majd még áprilisra Vietnam is, de Chase Carey Bakuban már egyeztetett ennek enyhítéséről.

    Zandvoort 1952-ben rendezett először F1-es futamot, és négy év kivételével egészen 1985-ig biztos helye volt a naptárban. Ezen évek alatt sokszor változott a verseny időpontja, a későbbi években augusztusban (ahol most Spa van), de a kezdeti években volt már májusban illetve júniusban is, sőt 1962-ban még szezonnyitó is volt.

    A pályán rengeteg munka van még ahhoz, hogy megfeleljenek az előírásoknak, de ha hivatalosan is bejelentik a visszatérést, akkor a tervek szerint egy májusi futamra mindent eltudnak majd intézni.

  • „Karácsonyi” lesz a Formula E szezonnyitó

    „Karácsonyi” lesz a Formula E szezonnyitó

    Dupla versenyes szezonnyitóval indul majd a 2019/2020-as Formula E szezon Ad Diriyah-ban decemberben, a legfrissebb hírek szerint ráadásul mindössze pár nappal karácsony előtt.

    A későbbi időpont pedig annak az eredménye, hogy a szervezők nem szeretnének ütközést más autósport eseményekkel. Ennek tükrében a hatodik FE szezon első versenyhétvégéje várhatóan december 20-21-én lesz.

    Némileg szokatlan módon a december tele lesz autósporttal, hiszen az F1-es szezonzáró december 1-jén lesz, az azt követő héten lesz az FIA gála, WTCR szezonzáró lesz december 13-15-én, és 14-én lesz a WEC bahreini fordulója is. Így aztán az FE szezonnyitója várhatóan épp karácsony előtt lesz.

    A 2019/20-as FE naptár tervezete június második hetére várható.

  • Szinte biztos, hogy a jövőben 21-nél több futam lesz egy szezonban

    Szinte biztos, hogy a jövőben 21-nél több futam lesz egy szezonban

    Ross Brawn szerint a Liberty Media tényleg azt tervezi, hogy 25 futamosra bővíti a Forma-1-es versenynaptárat.

    Jelenleg 21 versenyből áll a szezon, és sok csapat már ezt is határesetnek tartja, mivel az főleg logisztikai problémákat okoz.

    Jövőre már érkezik a naptárba Vietnám, és folyamatosak a pletykák egy potenciális Holland Nagydíjról is, amivel már 23 állomásosra bővülne a versenynaptár.

    Cserébe a pletykák szerint Barcelona, Silverstone, Hockenheim, Mexikó, vagy Monza elveszítheti a versenyrendezés jogát, ezt azonban Brawn cáfolja, így gyakorlatilag megerősítette, hogy 21-nél több versenyesre fog bővülni a szezon.

    „Meg lennék lepve, ha egyet is elvesztenénk a jelenlegi versenyek közül.” – mondta a német Sport1-nek.

    Brawn szerint a csapatok meg tudnak birkózni a több versennyel is.

    „Arra számítunk, hogy a csapatok akadálytalanul meg tudják oldani a versenyhétvégéket.”

  • Perez szerint van még remény Mexikó naptárban maradására

    Perez szerint van még remény Mexikó naptárban maradására

    Sergio Perez arról számolt be, hogy még nem veszett el minden remény: van esély, hogy lesz Mexikói Nagydíj 2019 után is.

    Az Autodromo Hermanos Rodriguez pályán zajló futam elvesztette a helyét a 2020-as versenynaptárban, miután az állam megvonja a nagydíj támogatását. Azonban a tárgyalások folytatódnak a Liberty Media és a pálya képviselete közt, Perez pedig ennek menetéről számolt be, hiszen mexikói kapcsolatai révén van rálátása a dolgokra.

    „Egy kicsit ígéretesebb lett a helyzet” – nyilatkozta Perez a Motorsportweeknek. „Nagyon remélem, hogy a Forma-1 nem veszít el egy ilyen nagyszerű helyszínt, ahol a legjobb versenyek voltak az elmúlt 4 évben. Remélem, hogy marad a naptárban. Szerintem az F1 az országomnak is jó, hiszen nagy figyelem középpontjába kerül. Ez az esemény megmutatja, milyen jó ország Mexikó, szóval optimista vagyok. Zajlanak az egyeztetések, nyilván nincsenek meg a részletek, ráadásul nem is az én dolgom beszélni erről. De annyit mondhatok, hogy a dolgok nem olyan rosszak, mint voltak, szóval lehet egy kis remény.”

    Egyébként nem csak Mexikó helye van veszélyben, hiszen 4 másik helyszínnek – Olaszországnak, Németországnak, Angliának és Spanyolországnak – sincs szerződése 2020-ra.

  • Jövő héten szavaznak Miamiról

    Jövő héten szavaznak Miamiról

    A Liberty által szorgalmazott Miami Nagydíj megrendezése mérföldkőhöz érkezik március 28-án, amikor a város vezetősége kulcsfontosságú szavazást tart a futam megvalósíthatóságáról.

    Tavaly szeptember óta nem sok előrelépés történt, csütörtökön azonban ismét összeül Miami önkormányzati gyűlése, hogy (többek között) megvitassák egy F1-es futam rendezésének lehetőségét. A Liberty legszívesebben már idén megrendezte volna az első Miami Nagydíjat, ám a helyzetet jelentősen bonyolítja, hogy a pályának kiszemelt terület jelentős részét a Bayfront Park Management Trust felügyeli, amely az önkormányzattól függetlenül dönthet.

    „Az önkormányzatnak szándékában áll a városfelügyelőt megbízni a Formula 1-es Miami Nagydíjjal kapcsolatos Fogadóvárosi Megegyezés és Parkhasználati Megegyezés végrehajtására, amely Miami városa (Város), a Bayfront Park Management Trust (Park), a South Florida Racing LLC (SFR) és a Formula One World Championship Limited (Formula 1) között köttetett” – olvasható a határozatban. „Az önkormányzati tanács fel szeretné hatalmazni az SFR-t és a Formula 1-et a Miami Nagydíj megrendezésére 2019 és 2029 között, egy 2018 októberi rajongói fesztivállal egybekötve.”

    A verseny előtt álló egyik legnagyobb akadály a helyi lakosok tiltakozása volt, ám a kitűzött szavazás ténye azt sugallja, hogy a városi vezetőségnek és szervezeteknek sikerült megegyezésre jutniuk minden érintett féllel.