Címke: versenynaptár

  • A Racing Point kevesebb teszttel kompenzálná a hosszabb naptárat

    A Racing Point kevesebb teszttel kompenzálná a hosszabb naptárat

    Minden eddiginél sűrűbb lehet a 2020-as Forma-1-es idény, ugyanis a Liberty Media tervei szerint 22 futam lesz jövőre. Ezzel kapcsolatban pedig sokan megszólaltak már, most pedig a Racing Point is így tett.

    22 futam esetén már szükség van kompromisszumokra, Andy Green, a Racing Point technikai igazgatója szerint addig lehet növelni a versenynaptárat, amíg más területektől lehet elvenni napokat, mint például a tesztektől.

    „Ha megnézzük napjainkban a technológiai eszközöket, akkor egyértelmű, hogy ezek a tesztnapok nem sokat számítanak már. Továbbá pedig a téli teszteken csupán egy helyszínt látogatunk meg, míg a naptárban sok más pálya is van. Ezek a tesztek nem túl reprezentatívak.” – vélekedett Green.

    „Az autók immáron nagyon megbízhatóak, így ezért már nem kell semmit se tennünk. Kicsit még izgalmasabb is lenne, ha csökkentetnénk a tesztnapok számát. Jó lenne erről beszélni. A Forma-1-ben mindig vannak ismeretlen tényezők, amik fontos szerepet játszanak. Egyszerűen nem lehet mindent megtudni. Inkább többször, mint egyszer sem, a tesztek csak még több kérdést vetnek fel. Vagyis, ha többet tesztelünk, akkor több kérdés merül fel bennünk. Ezen kívül már a 22 futamos szezon önmagában elég nehéz lesz. Ha lenne még pluszba két teszt hét, az már nagyon sok. Akkor szerintem jobb lenne, ha kevesebbet tesztelnénk, így egy kis fáradozással kevesebb lenne a munkavállalóinknak.” –  magyarázta.

  • Hamarosan véglegesítik a 2020-as versenynaptárt!

    Hamarosan véglegesítik a 2020-as versenynaptárt!

    Chase Carey elárulta, hogy a 2020-as Forma-1-es versenynaptárt az elkövetkezendő hetekben véglegesíthetik, benne a visszatérő Holland és az újonc Vietnámi Nagydíjjal. A már most sokat vitatott versenynaptár mindenképp másképp néz majd ki, mint a jelenleg megszokott, hiszen a Német Nagydíjnak feltehetően mennie kell, hiába volt a múlt hónapban ott remek futam. Továbbá a Spanyol Nagydíj jövője is bizonytalan.

    A Wall Street elemzőjének Carey így válaszolt egy telefoninterjúban:

    „Úgy vélem, hogy a 2020-as versenynaptárunkat a következő hetekben jelenthetjük be. A nagyját most véglegesítjük. Összességében az elkövetkezendő években a versenyek száma kicsit nőni fog. Persze van limit, hogy mennyi lehet, de ettől még enyhén emelkedni fog. Amint publikáljuk a versenynaptárunkat, további betekintést nyújtunk majd, hogy hol és mikor. Szükséges pár versenyt hozzáadni. Nagyon izgatottak vagyunk az érdeklődés miatt, azon helyszíneket illetően akik versenyeket akarnak rendezni, de fontos hogy a kereslet és a kínálat találkozzon.”

  • Szaúd-Arábia is csatlakozhat a Forma-1 versenynaptárához 2021-től?

    Szaúd-Arábia is csatlakozhat a Forma-1 versenynaptárához 2021-től?

    A Liberty Media egyik legfontosabb célja, hogy minél több helyszínre eljuttassák a Forma-1-et. Egyes források szerint Chase Careyék most éppen Szaúd-Arábiával tárgyalnak egy lehetséges 2021-es versenyről.

    A London Times forrásai szerint a két fél már számos beszélgetésen túl esett az előző hónapokban. Rebeca Clancy azt is hozzátette, hogy a csapatok véleményét is kikérték az új helyszín kapcsán, amelyet gyakran vádolnak meg az emberi jogok megsértésével.

    Azonban a szabályok szerint maximum 21 verseny lehet egy szezonban, 2020-ban pedig ezt a számot 22-re szeretnék növelni. Ha Szaúd-Arábia is csatlakozna, akkor ez a szám pedig még nagyobb lenne, és ez akár vissza is üthet, ugyanis egyes csapatok már a 21 helyszínből álló versenynaptárt is soknak találják.

    „Ha előre tekintünk 2021-re, akkor lehetséges, hogy akár 24 verseny is lehet,” – véli a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto. Claire Williams pedig elmondta, hogy nagyon félnek attól, hogy a versenyek száma akár 24-re vagy 25-re is megnőhet majd az elkövetkező években. „Nehéz lenne az itt dolgozó embereknek, ha még többet kellene utazniuk. Az autó fejleszteni 21 versenyen keresztül emberpróbáló feladat, ha pedig 25 versenyen keresztül kellene fejlesztenünk, az már szinte lehetetlen lenne,” – véli Sir Frank Williams lánya, aki immáron a a grovei istálló vezetője.

  • Úgy fest, marad Barcelona és 22 futam lesz jövőre

    Úgy fest, marad Barcelona és 22 futam lesz jövőre

    Úgy fest, hogy Barcelona, avagy a Spanyol Nagydíj megmenekül és maradhat a Forma-1-es versenynaptárban 2020-ban is.

    Ebben az esetben jövőre 22-re nőne a futamok száma a versenynaptárban. A spanyol EFE hírügynökség szerint ezt a csapatok is jóváhagyták szombati megbeszélésükön.

    „Alapvetően megegyeztünk a 22. versenyről.” – mondta a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff. „Hagynunk kell, hogy a Liberty tegye a dolgát, ami az, hogy növelje a Forma-1-et és meggyőzze a befektetőket.”

    Hozzátette azt is, hogy a plusz egy verseny valószínűleg nem fog azzal járni, hogy plusz egy motort használhatnak majd a versenyzők a szezon során, tehát marad a három motor/szezon.

    „Nem kellene megváltoztatnunk a technikai szabályokat egyetlen extra verseny miatt.” – mondja Wolff. „Erről beszélgettünk. Ennek nem kell lehetőségnek lennie arra, hogy növeljük a komponensek számát.”

    Azt azonban ő is elismeri, hogy ha növelik a versenyek számát, az kitolja az F1-es csapatok határait és próbára teszi az emberi erőforrásaikat is.

    „Meg kell védenünk az embereinket és meg kell védenünk egymást. Elérhetünk egy olyan pontra, mikor már egy utazó csapat nem lesz elég.”

    „Meg kell vizsgálnunk a lehetséges megoldásokat erre.” – utalt Wolff arra, hogy a Liberty 2021-re már 24 futamnál szeretne tartani.

  • 2020-ban már nem menti meg a Mercedes a Német Nagydíjat

    2020-ban már nem menti meg a Mercedes a Német Nagydíjat

    A Mercedes nem menti meg újra a Német Nagydíjat. Amikor már egy éve is viharfelhők voltak Hockenheim felett, akkor a német autógyártó sokszoros konstruktőri bajnokként is beszállt a buliba. A 2019-es versenyen bizony hangsúlyos is volt a jelenlétük. A Mercedes volt a névadó szponzora is az eseménynek, és mindenütt látható volt a csillag, a csapat különleges festéssel rukkolt elő, és régi ruhákban ünnepelték azt, hogy 125 éves a motorsport történelmük.

    Hockenheim azonban egyre valószínűbb, hogy kimarad a 2020-as versenynaptárból. Mentőövet dob-e a Mercedes? Erről beszélt a Speed Weeknek Toto Wolff, a a csapat vezetője:

    „Az idein próbáltunk segíteni a tőlünk telhető legjobb formában. A tavalyi szerződésünk velük eléggé spontán volt, és nem is állunk készen egy folyamatos jelenlétre. Nem is hinném, hogy szerencsés lenne a Forma-1 és a Liberty Media üzletébe belefolyni. Ők döntik el azt, hogy hova megyünk, és hova nem.”

  • Carey: Németország egy nagyon fontos piaca a Formula 1-nek

    Carey: Németország egy nagyon fontos piaca a Formula 1-nek

    A Német Nagydíj jövője veszélyben van, ugyanis idén lejár a szerződésük az F1-el, és Georg Seiler szerint már nem is lesz 2020-ra meghosszabbítva a megállapodásuk, mert helyet kell hagyni az új helyszíneknek a versenynaptárban. Cashey Carey azonban nemrég azt nyilatkozta, hogy az ország egy fontos piaca a sportágnak.

    2018-as szezonban jól szereplő Mick Schumacher már szinte az F1 küszöbön toporog, ám amíg kinyitják neki az ajtót, addig is be-be tekint az ablakon. A F2-es naptárban nem szerepel a német helyszín, ám az ifjú Mick mégis részt vesz a Nagydíjon egy show keretein belül, ahol is édesapja egyik régi Ferrariját fogja elvinni pár körre a hazai közönség legnagyobb örömére. A Liberty Media is szeretné, ha az ifjú feltörekvő pilóta végre bebocsájtás nyerne a Száguldó Cirkuszba, ugyanis tisztában vannak az ifjú marketing értékével és azzal, hogy vele ismét vonzó sporttá tudnák tenni a Formula 1-et Németországban.

    ,,Németország egy nagyon fontos piac a számunkra. Micknek természetesen egy különleges kapcsolata van a Formula 1-el az apja Michael Schumacher révén, ám neki is megvannak a saját céljai és a saját útja, amit be akar járni. Mi nagyon is szeretnénk egy esélyt adni neki arra, hogy valóra váltsa álmait, azonban a piac nem csak a pilótákról szól, hanem sokkal több mindenről.” –nyilatkozta Carey a Bild Sportnak.

    Silverstone-ban egy különleges bejelentést tett a Liberty Media, ugyanis a pályán állva hirdették ki, hogy megmenekült a patinás helyszín, ugyanis a feleknek sikerült 2024-ig tartó szerződést kötni. Ez azonban nem valószínű, hogy Hockenheimben is elő fog fordulni, azonban Carey nem zárkózik el a lehetőségtől, ugyanis a német lapnak az esemény fontosságát taglalta:

    ,,Még nem álltunk elő a 2020-as naptárral, ezért nem fogok semmilyen megjegyzést tenni azzal kapcsolatban, hogy mely versenyek fognak szerepelni a kalendáriumban. Ahogy már mondtam, Németország nagyon fontos a számunkra, ugyanis ez az ország rengeteg autógyártó bölcsője, sok német rajongója van az F1-nek, valamint egy olyan alakulat nyeri el már öt éve a bajnoki címeket, ami német istállóként hivatkozik magára. Ezek tükrében pedig mindenképpen dolgozni fogunk azon, hogy valamit nyújtsunk a német nézőknek. A tárgyalások mindig komplikáltak, ám a lelkesedés a Német Nagydíj iránt sosem fog megszűnni.”

  • Seiler szerint jövőre már nem lesz Német Nagydíj

    Seiler szerint jövőre már nem lesz Német Nagydíj

    Georg Seiler a Német Nagydíj szervezője nem reménykedik már abban, hogy jövőre is visszatér a Száguldó Cirkusz Hockenheimbe. A DPA német hírügynökségnek nyilatkozva az üzletember elárulta, kevés esélyt lát arra, hogy ismét futamot rendezzenek a legendás pályán.

    Napokkal a Brit Nagydíj előtt, Silverstone-ban a helyszínen lévő szurkolók ünnepelhettek, ugyanis a pályán a Liberty Media képviselői bejelentették, hogy újabb öt éves megállapodást kötött a sorozat a versenypályával. Most, a Német Nagydíj kapujában, nem valószínű, hogy hasonló hírek jelennek majd meg, amit a szervezők nagyon is sajnálnak.

    ,,A Liberty Media folyamatosan a jövőről beszél, azonban 2020-ban, jelen állás szerint nekünk már nem lesz Nagydíjunk. 21 versenynek kellene szerepelnie a naptárban, Hanoi és Zandvoort érkezésével várható lesz az, hogy egyes helyszínek kiesnek. Jelenleg Barcelona, és Mexikóváros van a veszélyzónában, rajtunk kívül. Van még esély arra, hogy fordulatot vegyen az ügyünk, viszont erre nagyon kicsi az esély.” –nyilatkozta az ügy kapcsán Seiler.

    Régebben a Német Nagydíj az egyik legnépszerűbb versenynek számított a naptárban, még Michael Schumacher idejében rengeteg hazai és külföldi szurkoló látogatott ki a helyszínre, ám ez a nézőszám az évek alatt folyamatosan csökkent, hiába van ott a Mercedes vagy épp Sebastian Vettel. Mick Schumacher jövőbeli bemutatkozása viszont ismét megnövelheti az érdeklődést Hockenheim iránt, és visszahozhatja majd a versenynaptárba a pályát.

  • Még mindig Miami kell a Forma-1-nek

    Még mindig Miami kell a Forma-1-nek

    A Forma-1 továbbra is azon dolgozik, hogy egy két futam is legyen a versenynaptárban, amit az Egyesült Államokban rendeznek, ennek helyszínéül pedig továbbra is Miamit szeretnék.

    Már egy jó ideje tárgyalnak ez ügyben, az eredeti tervek szerint már idén is rendeztek volna ott futamot, azonban a helyiek ezt nem túlzottan szeretnék, így egyelőre nem sikerült megállapodni.

    Ennek ellenére továbbra sem tett lesz F1 a Miami Nagydíjról.

    „Hosszútávon tekintünk erre.” – mondta az F1 promóteri és üzleti kapcsolatokért felelős igazgatója, Chloe Targett-Adams az ESPN-nek. „Miami határozottan olyan város, ahol versenyt akarunk. Csodálatos helyszín, nagyon vibráló, dinamikus és nagyszerű város lenne a versenynaptárban.”

    „Komplex projekt összehozni egy utcai versenyt és működtetni, mikor ennyi résztulajdonos van, és ennyiféle érdek.+

    „Olyan irányba kell menni, mely minimalizálja a szakadékot a helyiek és az üzlet között.”

    „Próbáljuk kidolgozni, hogyan lehetnie Miamiban versenyt rendezni, olyan helyszínen, ami azért kihívást jelentő és komplex, és jó versenyt tud produkálni, illetve szimpatikus a közönség és a résztulajdonosok számára is.”

    Azt gondolhatjuk, hogy az amerikai Haas csapat számára különösen jól jönne még egy hazai futam, de a csapat cáfolja, hogy ez bármi előnyt jelentene számukra.

    „Nagyon fontos az F1-nek, hogy terjeszkedjen az Egyesült Államokban. A Haas számára azonban ez nem igazán lényeges.” – mondta a csapatfőnök, Günther Steiner. „Mr Haas azért indította el ezt a csapatot, hogy világszerte megismerjék a márkanevét. Az Egyesült államokban a szerszámgépek piacának több, mint 50%-a az övé, szóval ebből (még egy amerikai futamból) nem különösebben nyerne. De alapvetően ha az F1 nő az Egyesült Államokban, az mindenkinek jó.”

  • Kiderült, mikor indul a 70. Forma-1-es szezon!

    Kiderült, mikor indul a 70. Forma-1-es szezon!

    A teljes 2020-as Forma-1-es versenynaptár ugyan még nem ismert, azt azonban már hivatalosan is bejelentették, hogy mikor fog kezdődni a szezon.

    A következő F1-es szezon, mely immáron a 70. lesz, az Ausztrál Nagydíjjal indul majd, Melbourne-ben. A versenyhétvégét 2020 március 12-15-én rendezik majd. A nagydíj főszponzora ismét a Rolex lesz.

    „Örömmel jelentjük be, hogy ahogy már évek óta, a következő FIA Forma-1-es világbajnokság is Melbourne-ben kezdődik majd.” – mondta Chase Carey, a Forma-1 vezérigazgatója. „Az Albert Park az egyik legnépszerűbb helyszín a naptárban, és mindenki nagyra tartja, aki a Forma-1-ben dolgozik.”

    „Nem is lehetne jobb hely a 2020-as szezon kezdésére, mely igazán jelentős lesz, hiszen a sport 70. évfordulója lesz.”

    Továbbá információink szerint (ez még nem hivatalos, de szinte biztos), a Holland Nagydíj május 1-3-án, az Osztrák Nagydíj pedig július 3-5-én lesz.

  • Hamilton nem akarja elveszteni Silverstone-t

    Hamilton nem akarja elveszteni Silverstone-t

    Lewis Hamilton figyelmeztette a Liberty Mediát, hogy Silverstone kihagyása a naptárból rossz ötlet.

    A legendás versenypálya a kezdetektől ott van az F1-es naptárban, olyannyira, hogy az első világbajnoki futamot is itt rendezték, még 1950-ben. 2019 után viszont kieshet a naptárból pénzügyi okok miatt.

    A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton méltatta a Liberty Mediát, hogy Vietnám és Zandvoort behozásával új helyszínekre viszik a száguldó cirkuszt, ugyanakkor figyelmeztette a Forma-1 tulajdonosait, hogy legyenek óvatosak.

    Zandvoortra gondolva például ezt nyilatkozta: „Remek hely nagy szurkolói bázissal, de a verseny nem lesz jó.”

    „Vannak más nagyszerű pályák, például Silverstone is ilyen. Az Egyesült Királyság a sport alapját képezi. Ha elveszik ezeket a legendás versenyeket, és csak az újak maradnak, az F1 történelme és kultúrája veszik el. Az egész szezon egyik legnagyobb versenyéről beszélünk, aminek nem lehet csak úgy hátat fordítani.”