Címke: versenynaptár

  • Surer: Örülhet az F1, ha lesz egy 11 futamos bajnoksága 2020-ban!

    Surer: Örülhet az F1, ha lesz egy 11 futamos bajnoksága 2020-ban!

    A korábbi Forma-1-es autóversenyző, Marc Surer úgy véli, hogy a Forma-1 elégedett lehet 2020-ban azzal, ha sikerül egy 11 futamos világbajnokságot megrendezniük. A svájci a Speed Weeknek nyilatkozott:

    „22 versenyt terveztek, de ha 2020 végén tizenegynél járunk majd, akkor szerencsésnek mondhatjuk magunkat.”

    Ross Brawn korábban azt nyilatkozta, hogy reménykedik egy 17-18 futamos bajnokságban, míg Chase Carey is elismerte, hogy megelégedne már 15 versennyel is. Surer szerint 11 is bőven elég lesz:

    „Ebben az esetben hivatalosan is világbajnokságról beszélhetnénk még, hiszen a jelenlegi szabályzás azt mondja ki, hogy legalább nyolc versenynek kell lennie egy adott szezonban. Elképzelni sem tudom, hogyan akar Carey 15 vagy 18 futamot…”

  • Némi időn belül megtudhatjuk a Vietnami Nagydíj új időpontját

    Némi időn belül megtudhatjuk a Vietnami Nagydíj új időpontját

    A 2020-as Vietnami Nagydíj – amit nemrégiben halasztottak el a koronavírus miatt – új időpontjáról egy vagy két hónap múlva okosabbak lehetünk.

    Ezt állítja az első Hanoi-i verseny promóterei, akiknek az elhalasztott versenyét a következő héten rendezték volna meg. Azonban a szervezők a koronavírus miatt kialakult helyzet miatt pozitívak és arra kérik a szurkolókat, hogy tartsák meg a jegyeiket, ugyanis szerintük képesek lesznek másik időpontot találni a versenynek.

    „Reméljük, hogy képesek leszünk egy egy vagy két hónapon belüli időpontot találni az F1 vezetőivel és az FIA-val közösen,”– állt a Vietnami Nagydíj szervezőinek közleményében.

     

  • Carey: már nincs szükségünk a csapatok beleegyezésére

    Carey: már nincs szükségünk a csapatok beleegyezésére

    Már nem lesz szükségük a csapatok formális jóváhagyására az F1 vezetőinek a versenynaptár módosításához. Chase Carey ugyanakkor egyeztetni fog velük.

    A tervezett huszonkettőből már hetet elhalasztottak, egyet véglegesen töröltek. Bár ez is kétséges, úgy tűnik csak június elején, Azerbajdzsánban kezdődhet majd a szezon.

    Így, hogy a nyári szünetet előre hozták tavaszra, az év második felében sűrítenék be a menetrendet. Carey felfedte, a változtatások eszközöléséhez már nincs szüksége a csapatok beleegyezésére.

    „A versenyek elhalasztását és a nyári szünet áthelyezését követően az FIA-val és a csapatokkal megvitattuk, több mozgástérre van szükségünk az új versenynaptár kialakításához. Erre azért van szükség, hogy minél előbb elrajtolhassunk, amint a helyzet javulni fog.” – magyarázta az amerikai.

    Azt is elárulta, az alapvető irányelvek változatlanok maradnak, minél több nagydíjat szeretnének megtartani az elhalasztottak közül.

    „A találkozón mindenki egyet értett, minél több versenyt szeretnénk megtartani, amint ez biztonságos lesz. A Forma-1 és az FIA közösen dolgozik majd, hogy véglegesítse az újragondolt ütemtervet. Természetesen a csapatokkal is egyeztetni fogunk, de ahogy ebben velük megegyeztünk, a hozzájárulásukra már nem lesz szükségünk.”

  • Más időpontot keresnek a Spanyol Nagydíjnak

    Más időpontot keresnek a Spanyol Nagydíjnak

    A Circuit de Catalunya vezetői bejelentették, hogy már tárgyalnak a Forma-1 vezetőivel a Spanyol Nagydíj egy lehetséges másik időpontjáról.

    A Forma-1 és az FIA közös bejelentését követően – amiben az áll, hogy a száguldó cirkusz idei szezonja vélhetően május végén veszi majd kezdetét – azonnali kétségek merültek fel a Holland és a Spanyol Nagydíjjal kapcsolatban is, ugyanis mindkét versenyt május legelején rendeznék meg.

    A Spanyol Nagydíj szervezői a saját közleményükben árulták el, hogy a már elkezdtek tárgyalni egy lehetséges alternatív időpontról.

    „Habár a megtörtént események jelen pillanatban semmilyen mértékben nem befolyásolják a május 8-10-ig tartó Forma-1-es Spanyol Nagydíjra, már elkezdtük elemezni a különböző lehetőségeket a Forma-1 első embereivel,” – állt a pálya hivatalos közleményében.

    Emellett azt is bejelentették, hogy a Barcelonában található versenypálya minden április 19 előtti eseményét is elhalasztják.

     

  • Barcelona megtartaná a Spanyol Nagydíjat

    Barcelona megtartaná a Spanyol Nagydíjat

    Barcelona – bár utolsó pillanatban került hozzá az ideihez egy egyéves szerződéssel – a jövő évi versenynaptárban is szerepelne.

    A pálya főnöke, Joan Fontsere és az F1 igazgatója, Chase Carey múlt pénteken ültek tárgyalóasztalhoz a tesztek helyszínén.

    „Vannak olyanok, akik szerint nem lesz folytatás,” – vallotta be Fontsere – „de biztosítok mindenkit, jó esélyünk van a szerződés meghosszabbítására. Chase nagyon elégedett volt azzal, ahogy a tesztek zajlottak, sokan kijöttek.” – tette hozzá.

    A problémát valószínűleg a Liberty Media által kért 20 millió eurós rendezési díj jelenti. A Marca értesülései szerint Barcelona próbálja elérni, hogy az eseményt a „rendkívüli nyilvános érdeklődés” által övezettnek nyilvánítsa a spanyol kormány, és így biztosítson a rendezéshez segítséget.

    Ha ez nem jönne össze, Spanyolország valószínűleg nem maradna futam nélkül, Jerez ugyanis már jelezte, készen állna futamot rendezni.

  • Koronavírus veszélyezteti a 2020-as versenynaptárat, több szempontból is

    Koronavírus veszélyezteti a 2020-as versenynaptárat, több szempontból is

    Sötét felhők gyülekeznek a 2020-as F1-gyes szezon fölött: a versenynaptárban csupán hét olyan ország van, – többek között Magyarország – ahol nem ütötte fel a fejét a koronavírus. A rekordhosszúságú idénytől a Kínai Nagydíj kiesésével el kell búcsúznunk, de itt még nincs vége a történetnek.

    Ugyan a verseny pótlására jelentkezett két olasz helyszín, Imola és Mugello is, de a betegség európai gócpontjában aligha rendeznek majd két versenyt is.

    Most azonban az idénynyitó Ausztrál Nagydíj kapcsán is felmerültek kétségek, nemcsak egészségügyi, de logisztikai szempontból is. Kínát már el kell kerülni, most viszont egy másik F1-gyes helyszín, Bahrein is kiesett az áthaladás szempontjából. A helyiek ugyanis már nem fogadják a két nagyobb légi közlekedési csomópont, Dubaj, illetve Szingapúr felől érkező gépeket.

    Nem csak ez lehet akadály azonban. Vietnám miniszterelnöke kijelentette, senki nem léphet be az országba, aki koronavírus által érintett helyről jött. Ez pedig a mezőny felét, az olaszokat mindenképp érinti. Amellett, hogy a Ferrari, és az AlphaTauri olasz csapatok, előbbi partnerei, az Haas és az Alfa Romeo is érintett az ügyben, a Pirelli szakembereit még nem is említve.

    Ez pedig igen nehézzé teheti a nagydíj megrendezését. A német RTL stábja már kijelentette, nem utaznak a helyszínre, inkább Kölnből közvetítik a történéseket.

    Folyamatosan követjük a fejleményeket. Semmit nem fogunk tenni, amivel kockáztatnánk dolgozóink egészségét.” – jegyezte meg Zak Brown a vírus kapcsán. “Szerintem az F1 is így van ezzel.

  • Jöhet a kétnapos Kínai Nagydíj év végén?

    Jöhet a kétnapos Kínai Nagydíj év végén?

    A Forma-1 azokat a lehetőségeket vizsgálja, hogyan lehetne pótolni a koronavírus miatt elhalasztott Kínai Nagydíjat.

    Ha esetleg nem rendeznék meg idén a nagydíjat, akkor a Forma-1 valószínűleg súlyos összegtől, mintegy 43 millió dollártól esne el. Ezért tartják fontosnak, hogy valahová beszúrják a naptárba.

    Megvan rá az esély, hogy az új időpont novemberi lesz majd, állítólag az idényzáró Abu Dhabi és az azelőtti Brazil Nagydíj közti üres hétvégére próbálják majd beütemezni az ázsiai versenyt, melyet kétnapos hétvégeként bonyolítanának le, feltéve természetesen, hogy a járvány enyhül.

    Az AlphaTauri csapatfőnökét, Franz Tost-ot a témával kapcsolatban faggatták: „Először is, az FIA és a FOM jó döntést hozott, az egészség és a biztonság a legfontosabb. Majd meglátjuk, be lesz-e pótolva a nagydíj év végén. Ha van ilyen lehetőségünk, nyilván ki kell használni. Amennyire tudom, Abu Dhabinak szerződése van, hogy ők rendezik az idényzárót, de talán lehetséges egy későbbi időpont. A lényeg viszont az, hogy a koronavírus kontroll alatt legyen és aztán lehetséges, hogy találunk egy megoldást a pótlásra.”

  • Miért törlik az összes 2020-as Forma-1 versenyt a versenynaptárból?

    Miért törlik az összes 2020-as Forma-1 versenyt a versenynaptárból?

    Egy tréfás kedvű rajongó eszmefuttatása kering a közösségi médiában, amelyből kiderül, hogy szerinte Forma-1 idén nem lesz, és egyesével taglalja, hogy 2020-ban hol és miért is maradnak majd el a futamok. Nézzük is végig a versenynaptárát, és az okokat, amiért elmaradnak majd a versenyek.

    1. Ausztrál Nagydíj: sztrájkok, verseny törölve
    2. Bahreini Nagydíj: homokvihar, verseny törölve
    3. Vietnámi Nagydíj: koronavírus, verseny törölve
    4. Kínai Nagydíj: koronavírus, verseny törölve
    5. Holland Nagydíj: Max Verstappen a lábát töri bázisugrás közben, a holland rajongók ezért bojkottálják a futamot, verseny törölve
    6. Spanyol Nagydíj: függetlenségi háború Katalónia és Spanyolország között, verseny törölve
    7. Monacói Nagydíj: földrengés, a Le Rocher szikla ráomlik a pályára, verseny törölve
    8. Azeri Nagydíj: felrobban egy csővezeték, olaj folyik a pályára, vezethetetlen lesz, verseny törölve
    9. Kanadai Nagydíj: Lawrence Stroll megveszi a pályát, hogy ne is nyerhessen más mint a fia, verseny törölve
    10. Francia Nagydíj: miközben gyorsan ment az egyenesben, Latifi rájön, hogy epilepsziás. A többi versenyző szolidaritásból nem indul, verseny törölve
    11. Osztrák Nagydíj: Grosjean minden egyes versenyzőnek nekimegy az első szabadedzésen, a csapatok nem tudják azokat újraépíteni, verseny törölve
    12. Brit Nagydíj: a brexit miatt változnak a szabályok: olasz termékek nem léphetnek az országba, nem lesznek gumik, verseny törölve
    13. Magyar Nagydíj: a rasszista miniszterelnök unja, hogy minden évben Hamilton nyer, verseny törölve
    14. Belga Nagydíj: váratlan nyári hózápor! A pálya vezethetetlen, verseny törölve
    15. Olasz Nagydíj: 32 évvel halála után Enzo Ferrari feltámad, Monza szent hely lesz, verseny törölve
    16. Szingapúri Nagydíj: komoly elektromos hálózati problémák, verseny törölve
    17. Orosz Nagydíj: Putyin azt akarja, hogy Kvjat nyerjen, a Mercedes azonban elutasítja a versenyeztetését, verseny törölve
    18. Japán Nagydíj: masszív tájfun, verseny törölve
    19: Amerikai Nagydíj: a Michelin-botrány 15 éves emlékére a hatóságok úgy döntenek, hogy törölve lesz, tehát. verseny törölve
    20. Mexikói Nagydíj: egy Perez rajongó a pályára téved, elüti egy autó verseny törölve
    21. Brazil Nagydíj: egy terroristacsoport túszul ejti a futam szervezőit, verseny törölve
    22. Abu Dhabi Nagydíj: egy szökőár tönkreteszi Marina Bay-t, és a pálya egy részét, verseny törölve

    forma-1 2020
    Fotó: Az eredeti poszt. Ismeretlen szerző műve.
  • Marko: több mint 22 verseny „kivitelezhető”

    Marko: több mint 22 verseny „kivitelezhető”

    Dr. Helmut Marko szerint a mostani, rekord hosszúságú, 22 futamos naptár sem jelenti a bővítés felső határát.

    Nemrég Franz Tost, a Red Bull második csapatának főnöke nyilatkozta, hogy a 22 verseny az „abszolút maximum”. Ezzel szemben Marko nem zárná ki élből a Liberty tervét az évi 25 versenyről.

    „Ha jól koordinálják a naptárat, és nem kell össze-vissza utaznunk a földgolyón, valamint a csütörtöki és pénteki tevékenységre korlátozásokat vezetnek be, még akár az [a 25 verseny] is megvalósítható.” – idézi őt a Kronen Zeitung.

    A Red Bull nem csak erről az oldalról érdekelt azonban, pályájuk nagydíjhelyszín, így azt a szempontot is figyelembe kell venniük. Marko elárulta, az osztrák futam 2020 utáni szerződése még nem biztos.

    „Egy csomagként kezeljük az egészet. Két csapatunk, egy nagydíjunk van – ezt a három dolgot kell figyelembe vennünk. Az a cél, hogy folytatódjon, de csakis a megfelelő körülmények között.”

  • Reakciók Todtnak: Könnyen beszél, aki az FIA pénzén, magángéppel utazik

    Reakciók Todtnak: Könnyen beszél, aki az FIA pénzén, magángéppel utazik

    A Forma-1-es mezőny idén 22 állomásosra bővül, a jövőben pedig még tovább szeretné bővíteni azt a Liberty Media. Ezzel sokan nem értenek egyet, mivel a csapatok alkalmazottjai már így is rengeteget utaznak, és alig marad szabadidejük.

    Erre azonban az FIA elnöke, Jean Todt értetlenül reagált, szerinte ugyanis egyfajta kiváltság ebben a sportban dolgozni, és inkább örülni kéne ennek, hálásnak kéne lenni, főleg, hogy vannak a világon olyan helyek, ahol éhbérért dolgoztatják az embereket.
    A csapatok és alkalmazottaik azonban akkor is túlzónak találják a versenynaptárban szereplő futamok mennyiségét.

    Az orosz Motorsport.com szerint erről a Haas szerelője, Robert Dob beszélt az UOL Esporte-nak.

    „Röviden, szerinte (Todt szerint) örülnünk kéne, hogy nem látjuk a gyerekeinket.” – mondta dühösen Dob. „Ez gyalázatos.”

    „Ez egy olyan embernek a véleménye, aki pénteken érkezik a versenyhelyszínekre és vasárnap el is megy.”

    „Ő nem tölt annyi időt a pályákon, mint mi. Sokan ezt csináljuk már évek óta és más munkát találni sem egyszerű.”

    Dob véleményével egyetért az a Gerard Quinn is, aki korábban szerelő volt a Fordnál WRC-ben, ahol Todt is kezdte profi motorsportos pályafutását.

    „Ezek egy olyan ember szavai, akinek meg van a lehetősége arra, hogy magángéppel utazzon, amit a szervezet (FIA) fizet.” – mondta Quinn. „Ha a családjaink nem támogatnának minket ennyire, a motorsport teljesen másmilyen lenne. Az FIA-nek ezt meg kell értenie.”

    Az egyre több versenyt az alkalmazottak már aligha bírnák, így a csapatok arra kényszerülhetnek, hogy két alkalmazotti gárdát tartson fenn bizonyos területeken, hogy rotálni tudják őket, és ne kelljen mindenkinek minden helyszínen jelen lenni. Ugyanakkor ezt a kiscsapatok aligha tudnák kigazdálkodni, ráadásul ez ellenkezne azon törekvésekkel, melyek szerint csökkenteni kellene a sportban a kiadásokat.