Címke: versenynaptár

  • Új terv: Olaszország végül három futamot rendez majd?

    Új terv: Olaszország végül három futamot rendez majd?

    Az AlphaTauri tesztjén Imola főnöke kijelentette, a Forma-1-nek három fordulót kéne tartania Olaszország berkein belül.

    A Forma-1 eddig az idei szezon első nyolc fordulóját jelentette be, ezt nagy valószínűség szerint, egy héttel az Olasz Nagydíj után Mugello fogja követni.

    Ez lenne az első 1995 után, hogy egy ország egymás után két futamot rendez különböző helyszíneken.

    Amennyiben Imola is csatlakozik az előző két pályához, az USA 1982-ben rendezett három versenye után Olaszország lenne a második, ahol ez előfordul.

    Imola annak ellenére szeretne csatlakozni a versenynaptárhoz, hogy Mugello helye szinte már biztosra vehető.

    „Imola rendelkezik a Forma-1 DNS-ével, nagy pillanatok történtek itt, erről nem szabad megfeledkeznünk.” – jelentette ki a pálya elnöke, Uberto Selvatico Estense.

    „A helyi krízishelyzetben lévő gazdagság miatt is szeretnénk már idén vendégül látni a királykategóriát, amennyiben van erre lehetőség.”

    „A leglogikusabb és legkézenfekvőbb megoldás az lenne szurkolók szempontjából, hogy nagy visszhangot keltő pályákra látogassanak el, amilyen Imola is. Monzával és Mugellóval közösen egy legendás nemzeti triplázás lehet ez Olaszország számára.”

    „Április óta ezen dolgozunk a helyi és regionális hatóságokkal, illetve a Forma-1-gyel közösen, és reméljük a nemzeti hatóságok is támogatják majd a törekvésünket.”

    Az F1 vezetői azon dolgoznak teljes versenynaptárral állhassanak elő, még az ausztriai idénynyitó előtt.

    Portimao még meghosszabbitaná a bajnokság  európai részét, míg Oroszországgal úgy számolnak, hogy akár több versenyt is tartanának ott. Ugyanez igaz Kínára is, és az Abu Dhabi szezonzáró előtt betervezett Bahrein is hasonlóképp szerepelhet.

  • Ricciardo szerint a tíz futam is elég lenne idén

    Ricciardo szerint a tíz futam is elég lenne idén

    A Renault versenyzője Daniel Ricciardo szerint már tíz verseny is elég lenne idén ahhoz, hogy egy értékelhető és releváns bajnoki címet oszthassanak ki idén a Forma-1-ben.

    Jelenleg nyolc verseny időpontja biztos az újjászervezett Forma-1-es naptárban, a további folytatás egyelőre nem ismert, noha a sorozat vezetősége 18 futamot mindenképp szeretne idén rendezni.

    Az eddig ismert utolsó futam Monzában lesz szeptember 6.-án, noha több másik európai és főleg olasz helyszín (Mugello, Imola). A rövidebb és átalakított naptár miatt megoszlanak a vélemények, hogy mennyi az a futam, amivel már a bajnoki címet teljes értékűnek lehetne tekinteni.

    Daniel Ricciardo szerint e bűvös szám a tíz.

    „A jelenlegi naptárra azt mondom most, hogy az már egy mérvadó bajnokság. Ha csak négy vagy öt versenyünk lenne, akkor nem ezt mondanám. Ha pedig tíz vagy annál több versenyünk lesz, akkor az már elegendő, arra is, hogy megjósoljam ki lesz a bajnok. Nyilván az atmoszféra nézők nélkül teljesen más lesz, legalábbis a szezon első részében. De a valóság az, hogy mi mind újra versenyzünk. Ugyanazon srácok, ugyanazon autók. Számomra így a bajnokság nem igen fog változni.” – nyilatkozta az ausztrálok kedvence egy podcast-ben.

    Noha a versenyzést már várja, a folyamatos tesztelésekért azonban nem rajong.

    „Egy dologban biztos vagyok, mert már tapasztaltam. Az a COVID-teszt, orr turkálás az egész. Ez pedig nem túl élvezetes. Lehet, hogy egy évben harmincszor is át kell esnünk majd ezen. Ez biztosan így lesz, ezt pedig nem igen fogom várni.” – tette hozzá.

  • Magnussen: Sok mindenre választ kaphatunk a duplafutamokon

    Magnussen: Sok mindenre választ kaphatunk a duplafutamokon

    A Forma-1 nemsokára visszatér egy igen sűrű versenynaptárral, ráadásul több duplafutammal. Ezek olyan futamok, melyeket ugyanazon pályán, két egymást követő hétvégén rendeznek. Kevin Magnussen pedig úgy gondolja, ezek alkalmával sok mindenre fény derülhet az autójukkal kapcsolatban.

    „Nehéz megmondani, hogy ebből ki fog profitálni” – kezdte a dán. „Egyáltalán nem tudom megjósolni, és azt sem tudom, milyen jó az új autónk.”

    Arra viszont Magnussen nagyon kíváncsi, hogy mi történik akkor, ha a Forma-1 lefut egy versenyt egy egy pályán, majd egy hét múlva visszamegy ugyanoda.

    „Elég érdekes lesz” – tette hozzá. „Konkrét válaszunk lesz arra a kérdésre, hogy a teljesítmény pályafüggő, vagy inkább más körülményektől függ. Úgy érezzük, hogy azon múlik nagyrészt, fekszik-e az autónak a pálya, de minden kérdésre meg fogjuk kapni a választ. Ha a két hétvége teljesen más az eredmények és teljesítmény tekintetében, akkor valamin nagyon el kell gondolkoznunk. Ugyanakkor én arra számítok, hogy nagyjából ugyanaz lesz.”

  • Szeptember végén két F1-es futam lehet Portimaoban!

    Szeptember végén két F1-es futam lehet Portimaoban!

    Két hét múlva végre felbőgnek az F1-es motorok Ausztriában és kezdetét veszi a 2020-as idény. Noha egyelőre csak a nyolc futamot tartalmazó versenynaptárt ismerjük, azonban holland szakértők szerint jóval több verseny lehet majd az Öreg Kontinensen.

    Imola, Mugello, Portimao, ezen helyszínek azok amelyek igen komoly eséllyel pályáznak arra, hogy visszatérjenek vagy éppenséggel bemutatkozzanak idén a száguldó cirkuszban. A holland Ziggo Sport csatorna Formula 1 Café című műsorában is a lehetséges új helyszínek voltak a témák. Itt beszélt sokat sejtetően Portugália kapcsán az egyik szakértő, Robert Doornbos.

    „Beszéltem valakivel a szálloda iparól, aki utasítást kapott arra, hogy szeptember végén nyissa ki ott [Portimaoban – a szerk.] mert szeptember 27.-e lehet egy F1-es futam dátuma.” – mesélte.

    A másik stúdióban lévő szakértőm, Tom Coronel is hasonló véleménnyel van a helyszínnel kapcsolatban, csak ő még tovább fokozta ezt, ugyanis nemrég részt vett a portimaoi 24 órás versenyen és a helyszínen rengeteget beszéltek a Forma-1-es beugrásról.

    „Amikor ott voltam, akkor is rengeteget pletykáltak a Forma-1-ről, de nem egy, hanem már két versenyt is emlegettek. Ez egy iszonyatosan jó pálya. Komoly szintkülönbségek is vannak, és olyan komoly kanyarok is, amelyek a nyakat igencsak igénybe veszik.” – jegyezte meg a WTCR pilóta.

  • Megérkezett a Formula E hetedik szezonjának előzetes naptára!

    Megérkezett a Formula E hetedik szezonjának előzetes naptára!

    A Motorsport Világtanács pénteki ülésén határozatot hoztak a jövő évi Formula E naptár elfogadásáról.

    A sorozat hetedik szezonja lesz az első, ami az FIA-tól világbajnoki rangot kap, így kiemelten fontos a széria számára. A 14 fordulósra tervezett szezon decemberben Diriyahban kezdődött volna meg, ám ez most változott.

    Ennek eredményeképp pedig a Formula E szezon első alkalommal egybeesik a naptári évvel. A szaudi dupla forduló február végére csúszik át, és előzetes terveiknek megfelelően az első éjszakai ePrix-t rendezik majd meg az arab házigazdák.

    Ez azt is jelenti, hogy a szezonnyitó helyszíne Santiago lesz, és ezután Mexikóváros révén Amerikában kezdődik majd a szezon.

    A Sanyában végbemenő fejlesztéseknek köszönhetően a pálya akár az FE az állandó résztvevője is lehet majd a következő években, akár Hong Kong helyett, ahol a zavargások továbbra is megakadályozzák, hogy versenyt lehessen rendezni.

    Monaco a szokásos módon, mint minden páratlan évben, most is visszatér majd, míg a szöuli, illetve az új londoni pálya bemutatkozása egy év késéssel ugyan, de megtörténik. Július 5-én még szabadon hagytak egy helyet, ami vélhetően a Jakarta ePrix számára van fenntartva, ahol szintén politikai nehézségek nehezítik a verseny sorsát.

    A Formula E szezonját pedig ezúttal is egy dupla forduló zárja majd, a londoni ExCeL-ben a világ első kül- és beltéri versenypályáján.

    https://www.instagram.com/p/CBoKBgGIUin/?fbclid=IwAR3qtsKPRyEWqQS5m__wUkNmA4_X7yP1bdK09DhjmL22m_AKWjqJ3GSGB8Y

  • Melyik volt a Forma-1 történetének legrövidebb szezonja?

    Melyik volt a Forma-1 történetének legrövidebb szezonja?

    2020 a Forma-1 eddigi leghosszabb szezonjának ígérkezett 22 versennyel, végül mégis jelentősen rövidebb lesz majd. De még így is messze van a legrövidebbtől…

    A Liberty 15-18 versenyt tűzött ki az idei versenynaptár céljának, ám így szerencsések lehetünk, ha végül egyáltalán elindult a szezon, hiszen Ausztráliában is az utolsó pillanatban borult minden. Az eredetileg Zandvoort és Hanoi hozzáadásával 22 nagydíjra bővülő menetrend végül teljesen átalakult, de még így sem lesz minden idők legrövidebbje.

    Melyik is a legrövidebb szezon?

    A Forma-1 legelső, 1950-es és a 1955-ös közösen tartja ezt a rekordot hét-hét versennyel, bár számos bajnokságon kívüli futamot is tartottak még ezekben az években.

    1950. május 13-án Silverstone nyitotta a sort, míg alig négy hónap múlva, Monzában ért véget a bajnokság. Közben Monaco, Bern, Spa és Reims látta vendégül a száguldó cirkuszt, míg az Indy 500-as is beleszámított a sorozatba.

    Néhány hosszabb év után, aztán a Le Mans-i tragédia következményeként sok rendező lemondta a versenyét, így ismét hét versenyre zsugorodott a szezon.

    Mikor kezdett el megnövekedni a versenyek száma?

    A versenyrendezők köre szépen lassan bővül a Forma-1-es bajnokság 1950-es beindulásától. 1966 óta nem volt 10 futamnál kevesebb, a szám pedig a nyolcvanas-kilencvenes években végül 16 környékén állapodott meg.

    Az ezredfordulót követően ismét több futamot rendeztek, 2012-ben érve el a 20-as határt. 2015 óta ennél aztán nem is ment volt kevesebb verseny, sőt, az esetek többségében 21 alkalommal bőgtek fel a motorok.

    Mikor volt legutóbb 15 futamos egy szezon?

    1983-ban. Akkor többek között Detroit, Dél-Afrika, Brands Hatch és Imola is rendezett még futamot a mai helyszíneken kívül. Az F1 történetében összesen 5 alkalommal volt ennyi futam, mind a 70-es és 80-as években.

    Mi az átlag?

    Az F1 egész történetét nézve ez a szám 14 és fél. A leggyakoribb azonban 16 forduló, ez az eddigi hetvenből tizennyolcszor fordult elő, legutóbb 2003-ban.

    Ha azonban a modernebb kort nézzük, akkor más a helyzet. Az elmúlt 10 évben nem csökkent 19 alá a versenyek száma, tehát 2020 ilyen tekintetben sem lesz olyan, mint amit előzetesen vártunk volna.

    Mi volt a legrövidebb szezon a megtett kilométerek tekintetében?

    Bár 1961-ben nyolc versenyt rendeztek, a rajthoz álló pilóták 2988 km-t tettek csak meg, ami 490 körnek felel meg az akkori pályákon.

    Ez volt az első év, amikor az Indy 500 nem volt a Forma-1-es versenynaptár része, így érthető a csökkenés. A következő évben Dél-Afrika csatlakozásával 321 kilométerrel növekedett újra ez a táv.

    Csak az összehasonlítás végett, a jelenlegi rekordot 2016 tartja, amikor 21 verseny távja 6396 kilométert, és 1268 kört tett ki. Daniel Ricciardo ekkor állította be az egy szezon alatt megtett táv rekordját, mivel az utolsó kört nem tudta befejezni Szocsiban.

  • Ferrari népünnepély? Mugello Imolánál nagyobb eséllyel rendez futamot

    Ferrari népünnepély? Mugello Imolánál nagyobb eséllyel rendez futamot

    Az olaszok szerint az esetleges második versenyt nem a már nagydíjat rendező Imola, hanem Mugello nagyobb eséllyel rendezheti majd.

    Tavaly Hockenheimben a Mercedes ünnepelte 125. évfordulóját az autósportban, elég látványos módon. Nem elég, hogy ők mentették meg a Német Nagydíjat, többek között különleges festéssel és öltözékkel idézték fel a régi időket.

    Idén a Ferrari is hasonlóra készülhet, amennyiben Monza után Mugello rendez majd futamot. Ez esetben ugyanis az lenne a Ferrari 1000. F1-es nagydíja, ráadásul egy olyan pályán, ami a Scuderia tulajdonában van.

    Angelo Sticchi Damiani, az Olasz Autóklub elnöke így kommentálta a fejleményeket:

    „Olaszországnak idén komoly esélye van arra, hogy két nagydíjat rendezzen. Ezen dolgozunk, hogy Monza után legyen még egy-két verseny, rövid kitérővel Mugello vagy Imola felé.”

    „A nézők unni fogják, a sok versenyt ugyanazon a pályákon, így jó, hogy nekünk három pályánk is van, ami versenyt rendezhet.”

    Damiani hozzátette, még a héten döntést vár, miután összeül az FIA Motorsport Világtanács.

    Ugyan Imola is esélyes a rendezésre, és bár a legutolsó Forma-1-es versenye után felújították, olasz források szerint nem lenne alkalmas helyszín a királykategória számára, hiába rendelkezik az FIA legmagasabb minősítésével.

    „Imola túl szűk a mostani szélesebb autóknak.” – osztotta meg kételyét a La Gazzetta dello Sport újságírója, Andrea Cremonesi.

    „Kevés előzés lenne, és a boxutca bejárata túlságosan közel van az ideális ívhez. Mindössze egy korlát választja el a pályától.”

    Míg Olaszországban már két versennyel készülnek, addig Vanessa Maes, Spa-Francorchamps igazgatója kizárta, hogy Belgium duplázzon.

  • A Forma-1 nem sieti el, hogy újra nézőket engedjen a futamokra

    A Forma-1 nem sieti el, hogy újra nézőket engedjen a futamokra

    Ross Brawn annyit mondott arra a kérdésre, hogy mikor lehetnek újra nézők Forma-1-es futamon, hogy semmi nincs garantálva. Igazából annyit tudunk, hogy a 2020-as szezon első nyolc versenye biztosan zárt kapus lesz.

    „Nem fogjuk elsietni a döntést” – mondta Brown a nézőkérdéssel kapcsolatban. „Néhány későbbi európai verseny optimizmusra ad okot, de inkább nem terveznénk előre. Azt gondolom, amikor távolabbra utazunk, akkor kezdhetünk el reménykedni nézőkben, de semmi nem garantált. A verseny biztonságos lebonyolítása kritikus. Körbeutazzuk a világot, szóval nem jöhet szembe egy ország, mely megállít minket, így hát lassan fejlődünk majd ilyen téren.”

    A viszonylag gyors visszatérés érdekében a zárt kapus versenyek jelentették a legkevésbé rossz forgatókönyvet.

    „Ez nem ideális, egyik sport számára sem lenne az, hiszen a szurkolók mindenhol kulcsfontosságú szerepet töltenek be. Azonban úgy érezzük, hogy versenyezni és azt közvetíteni, vagyis a rajongók elé tárni még mindig sokkal kedvezőbb, mint semmit sem tenni. Tehát a zárt kapus versenyek adják az európai szezon nagy részét. Ezek után ehhez igazítjuk a naptár többi részét, ahogy haladunk, próbáljuk majd megérteni, hol vagyunk a járványhelyzetben. Az évad második fele még elég képlékeny. Az szerintem biztos, hogy Bahreinben és Abu-Dhabiban zárjuk le az évet, az előttük lévő hétvégéket viszont még feltöltjük.”

    A nézőkkel kapcsolatban Brawn elmondta, mit szándékoznak elkerülni: „Nem akarunk fejest ugrani ebbe, hogy aztán ki kelljen ugranunk, amikor találunk egy problémát.”

  • Vietnam a Japán Nagydíj időpontját szeretné megszerezni

    Vietnam a Japán Nagydíj időpontját szeretné megszerezni

    A Kínai Nagydíj mellett a Vietnami Nagydíjnak is van esélye egy helyre a Forma-1 2020-as versenynaptárában. Hanoinak az egész várost át kellene alakítani a verseny miatt, azonban még ez sem állhat a város terveinek útjába.

    A Kelet-Ázsia-i országnak az idei szezon lenne a bemutatkozó éve a száguldó cirkuszban, azonban a koronavírus miatt képtelenség lett volna megrendezni a versenyt az eredeti időpontjában – egészen pontosan április 5-én.

    Munkások százainak fáradhatatlan munkája tette lehetővé, hogy felépüljön maga a Hanoi Street Circuit és a pályán található létesítmények. Lehet, hogy a koronavírus miatt el kellett halasztani a versenyt, azonban a vietnami helyszínnek minden esélye megvan arra, hogy helyet kapjon a Forma-1 módosított versenynaptárának második felében.

    Egyes források szerint a Vietnami Nagydíj a Japán Nagydíj helyét veheti majd át. A szuzukai verseny törlését még a pénteki nap folyamán jelentették be, az azeri és a szingapúri verseny törlésével egyetemben. A Hanoiban esedékes versenyt minden bizonnyal október 11-én rendeznék majd meg.

    Azonban a COVID-19 miatt számos intézkedést kell tenniük a pálya tulajdonosainak, ha tényleg versenyt szeretnének rendezni. Ha Hanoi is kiesne a pikszisből, a Forma-1 vezetői egy második kínai versennyel pótolhatnák az új helyszínt, azonban ezek mindössze pletykák.

  • Hockenheimring nem tud tovább várni a Formula 1-re

    Hockenheimring nem tud tovább várni a Formula 1-re

    Hockenheim hivatalosan is figyelmeztet, nem tud örökké várni arra, hogy bekerül-e, mint Német Nagydíj a Forma-1 koronavírus miatt kialakult különleges naptárába.

    Baku, Szingapúr, és Suzuka is hivatalosan törölve lett, ezzel kiváltva Ross Brown azon ötletét, hogy európai versenyekkel helyettesítsék őket.

    Jó pár olyan potenciális jelölt van ezen helyszínek pótlására, melyek idén nem szerepeltek volna a versenynaptárban, ide tartozik Imola, Mugello, Hockenheim, és Portimao’s Algarve a portugál versenypálya.

    „Megerősíthetjük, hogy a tárgyalások folyamatban vannak.” – mondta a portugál pálya szóvivője.

    Azonban a Hockenheim vezetője, Jorn Teske azt nyilatkozta a DPA hírügynökségnek, hogy a korábbi Német Nagydíj rendező helyszín nem tud örökké várni a Forma-1 döntésére:

    „Nem tudok semmi újat mondani, minél később lesz elhatározás, annál nehezebb lesz dönteni.”

    Jochen Nerpel a pálya további munkatársa pedig ezt mondta:
    „Boldogan felmérjük majd a lehetőségeket, de nem tudunk heteken keresztül meg nem erősített dátumokat a Forma-1-nek fenntartani.”

    Írta: Galambos Bence