Címke: versenynaptár

  • Ocon örülne Törökország és Jerez visszatérésnek

    Ocon örülne Törökország és Jerez visszatérésnek

    A Renault francia pilótája Esteban Ocon személy szerint boldog lenne, ha idén versenyezhetne Isztambulban és Jerezben is.

    Egyre inkább tartja magát az a pletyka miszerint a Forma-1 még öt futamot fog hozzáadni az idei naptárhoz, ami így összesen 18 versenyes lenne, és az öt közül kettő olyan, amelyik már régebben rendezett nagydíjat utoljára.

    Esteban Ocon is elmondta a véleményét a két lehetséges nagy visszatérőről.

    „Törökország egy fantasztikus pálya, nagyszerű lenne, ha visszatérne a naptárba. Akárcsak Jerez, sokszor teszteltem már ott, de versenyezni még sosem versenyeztem. Nehéz lenne ott előzni, az én szememben ez inkább egy tesztpálya mintsem versenypálya, de ez változtatható. Jól ismerem a pályát, készen állok rajta versenyezni.” – nyilatkozta a fiatal francia.

  • Négy újabb futammal bővül majd a Forma-1-es versenynaptár

    Négy újabb futammal bővül majd a Forma-1-es versenynaptár

    A Forma-1 vezetősége jövő héten négy további nagydíjat jelent majd be az idei szezonra, Chase Carey pedig már a 18 futamot tűzte ki célul.

    Különböző források szerint jövő héten jelentik majd be a közel-keleti futamokat, valamint a pletykák szerint a Török Nagydíj csatlakozhat még hozzájuk. A tervezett két bahreini és egy abu dhabi fordulóval együtt ez már 17-re emelné a versenyek számát.

    A „meglepetés” Török Nagydíjra november közepén kerülhet majd sor.

    Toto Wolff kiemelte, a hír még nincs megerősítve, de ő is szívesen emlékszik vissza az ott töltött időre.

    „Legutóbb tíz éve voltam Törökországban, és még emlékszem a 8-as kanyar hihetetlen látványára.”

    Alexander Albont is megkérdezték, mit szólna, ha visszatérne oda a mezőny.

    „Nagyszerű. Nem tudom, hogy véletlen, vagy direkt csinálják-e, de ezek jó pályák. Mugello, Imola, Istanbul – a legjobb vonalvezetések, és mehetünk is majd rajtunk. Ide vele!”

    Egyesek már azt is tudni vélik, hogy az utolsó nagydíj helyszíne Jerez lesz majd, amennyiben sikerül megegyezni az andalúz szervezőkkel. Így egy újabb ikonikus helyszín térhetne vissza a Forma-1-be.

    # Dátum Verseny Helyszín Ország
    1 07.05. ?? Osztrák Nagydíj
    Spielberg
    Ausztria
    2 07.12. ?? Stájer Nagydíj
    3 07.19. ?? Magyar Nagydíj Mogyoród Magyarország
    4 08.02. ?? Brit Nagydíj
    Silverstone
    Egyesült Királyság
    5 08.09. ?? 70. Évfordulós Nagydíj
    6 08.16. ?? Spanyol Nagydíj Barcelona Spanyolország
    7 08.30. ?? Belga Nagydíj Spa Belgium
    8 09.06. ?? Olasz Nagydíj Monza
    Olaszország
    9 09.13. ?? Toszkán Nagydíj Mugello
    10 09.27. ?? Orosz Nagydíj Szocsi Oroszország
    11 10.11. ?? Eifel Nagydíj Nürburg Németország
    12 10.25. ?? Portugál Nagydíj Portimão Portugália
    13 11.01. ?? Emilia Romagna Nagydíj Imola Olaszország
    14 ? ?? Török Nagydíj? Isztambul Törökország
    15 ? ?? Bahreini Nagydíj
    Szahír
    Bahrein
    16 ? ?? ?
    17 ? ?? Abu Dhabi Nagydíj Abu Dhabi Egyesült Arab Emírségek
    18 ? ?? Andalúz Nagydíj? Jerez Spanyolország
  • Barcelona az új főnökkel is maradna a naptárban

    Barcelona az új főnökkel is maradna a naptárban

    A barcelonai Forma-1-es pálya újonnan kinevezett első embere elárulta, mindent megtesz, hogy a versenynaptárban tartsa a helyszínt.

    A hétvégén ugyan éppen itt versenyez a száguldó cirkusz, a jövő mégsem biztosított, viszont Maria Teixidor épp ezt igyekszik elérni.

    „Nem akarjuk elképzelni Barcelonát Forma-1 nélkül” – jelentette ki az El Mundo Deportivo hasábjain. „Hogy most itt vagyunk, ilyen körülmények között, annak a bizonyítéka, hogy erős a kötelékünk a Forma-1-gyel. Mindkét fél akarata, hogy ez ilyen is maradjon, mert a világ végül ilyen helyszínek körül fog forogni, és nincs ilyenekből túl sok.”

    Teixidor elmondta azt is, hogy a héten kezdi meg a tárgyalásokat a Liberty Media képviselőivel.

    „Fontos pillanatok ezek a folytonosság biztosítására, szóval személyes kapcsolatot szeretnék létrehozni. Majd szeptembertől kezdve elkezdünk beszélni a jövőről” – zárta gondolatát.

  • Portimao csak idén rendez versenyt jelenlegi szerződése szerint

    Portimao csak idén rendez versenyt jelenlegi szerződése szerint

    Paulo Pinheiro, Portimao pályaigazgatója bevallja, lehet, hogy egyszeri kiugrás lesz a Portugál Nagydíj idei visszatérése.

    A pálya akkor került képbe, amikor helyettesíteni kellett az elmaradó Európán kívüli futamokat. Az Algarve tartományban található helyszín mellett, Mugello a Nürburgring és Imola kapott „behívót”, az ő sorsuk is kérdéses az idei év után.

    „A szerződés csak 2020-re szól” – ismeri el Pinheiro. – „Azonban, ha jó munkát végzünk, és izgalmas a verseny – és mindenki boldog – akkor jó eséllyel vesznek minket figyelembe jövőre is.”

    Amennyiben minden jól halad, a portugál nem kétli, könnyen kaphatnak akár állami támogatást is a futamrendezéshez.

    „Ha ez így lenne, a kormány is segítene nekünk. Az nem lehet, hogy mindenki nyer a versenyen, csak a pálya nem.”

    „Politikailag nehéz elkülöníteni egy nagyobb összeget, de amikor a döntéshozók látják, milyen pozitív hatással van a régióra, könnyebben döntenek majd emellett.”

    Amennyiben ez sikerül, a luzitánok versenye Estoril után könnyen új otthonra találhat a Portimao melletti pályán.”

  • Még idén debütálna a Vietnámi Nagydíj

    Még idén debütálna a Vietnámi Nagydíj

    2020-ben debütált volna a Forma-1-es versenynaptárban Hanoi, a Vietnámi Nagydíjjal. Az eredeti tervek szerint a versenyre április 5-én került volna sor, de a koronavírus közbeszólt, így nem tudták megrendezni a versenyhétvégét.

    Nguyen Duc Chung, Hanoi elnöke hétfőn, a városi Népi Tanács ülésén elmondta, hogy Hanoi „alaposan kiértékeli majd a betegséggel kapcsolatos kérdéseket és tárgyalni fog a szervező bizottsággal, annak érdekében, hogy november végén megrendezhessék a versenyt”.

    Hanoiban, mikor csúcson járt a vírus, 121 fertőzött esetet tartottak számon. Mostanra pedig Vietnámban már több, mint 80 napja nem terjed tovább a vírus, és a legtöbb társadalmi tevékenység, így a sportesemények is, újra a megszokott módon zajlanak.

  • Két új helyszínnel bővülhet a 2020-as F1-es versenynaptár

    Két új helyszínnel bővülhet a 2020-as F1-es versenynaptár

    Az idei Forma-1-es versenynaptár jelenleg 13 futamból áll, miután a koronavírus miatt csak júliusban tudott elindulni a szezon, és alaposan át is kellet azt szabni.

    A cél azonban az, hogy 15-18 futamot sikerüljön megrendezni idén.

    A tervek szerint Bahreinben és Abu Dhabiban érne véget a szezon, és az sem kizárt, hogy Bahrein két futamot rendezne. Így máris 15-16 futamról lehet beszélni.

    A Racefans.net információi szerint azonban további opciók is vannak még. Az egyik lehetőség Jerez, Novemberben. A másik opció pedig Isztambul lehet. Ha ezek is megvalósulnak, akár 18 futamos is lehet az idei szezon.

    Azonban nem egyszerű a helyzet, mivel Spanyolországban nő a koronavírusos esetek száma, és jelenleg Törökország számos országban még vörös besorolású, azaz magas ott a fertőzöttség mértéke.

  • 22 futammal tervezi 2021-et a Forma-1

    22 futammal tervezi 2021-et a Forma-1

    A Forma-1 célja, hogy 2021-ben egy teljes, normális, 22 versenyből álló szezont rendezzen, miután idén a koronavírus miatt szinte teljesen lenullázódtak a sport bevételei.

    A The Financial Times jelentése szerint az F1 bevétele idén 24 millió dollárra esett az elmúlt negyedévben, míg egy évvel ezelőtt ez az összeg 620 millió dollár volt.

    Ez elsősorban a közvetítések és a versenyrendezés díjainak esése miatt következett be, melyek csökkentésére azonban szükség volt ahhoz, hogy elindulhasson a szezon idén.

    Chase Carey, az F1 vezérigazgatója elmondta, hogy 2021-re teljes, 22 futamos versenynaptárral készülnek.

    „Nagy erőfeszítéseket tettünk a hosszútávú növekedés érdekében, melyről beszéltünk” – mondta Carey. „De nyilvánvaló, hogy a vírus mindent a feje tetejére állított.”

    „Jelen pillanatban tervezzük 2021-et, ami még nem teljesen, de már eléggé közel van ahhoz a 2021-hez, amit eredetileg terveztünk.”

  • Törökországban egyre biztosabbak tűnik az idei F1-es futam

    Törökországban egyre biztosabbak tűnik az idei F1-es futam

    A jelek szerint egyre jobban alakulnak Törökország esélyei, ugyanis az Istanbul Park pálya vezetői elismerték, hogy jól haladnak a tárgyalások az F1 elöljáróival.

    Nemrégiben beszámoltunk arról, hogy a Török Kormány bejelentette, hogy kihasználva a jelenlegi helyzetet mindent megtesz azért, hogy visszavigye idén az országba a száguldó cirkuszt.

    Az isztambuli aszfaltcsík 2005 és 2011 között rendezett Forma-1-es versenyeken, majd ezt követően az Intercity nevű vállalat kezébe került, azóta pedig Intercity Istanbul Park a hivatalos elnevezése.

    „2013-óta nagy gondossággal és vággyal dolgozunk azon, hogy a Forma-1-et visszahozzuk az orságunkba.” – jelentette ki a vállalat.

    Ezen törekvések 2017-ben egy komolyabb lökést kaptak, amikor is Recep Tayyip Erdogan török elnök személyesen hagyta jóvá ezt a projektet.

    „A tárgyalások a Forma-1 vezetésével továbbra is zavartalanok, így mi akár újra futamot is rendezhetünk. Azt viszont szeretnénk elmondani, hogy egyéb részleteket nem árulhatunk el a FOM-mal kötött bizalmas megállapodásunk miatt.” – folytatták.

    Az egyetlen hátráltató tényező náluk jelen pillanatban az, hogy nem rendelkezik a pálya sem Grade 1-es sem pedig Grade 2-es FIA besorolással sem.

  • Rohonyi beperelné a Liberty Mediát a Brazil Nagydíj törléséért

    Rohonyi beperelné a Liberty Mediát a Brazil Nagydíj törléséért

    Perre készülhet a Liberty Media, ugyanis Rohonyi Tamás elfogadhatatlannak tartja az okot, amiért törölték a Mexikói és a Brazil Nagydíjat.

    „Csak vis major helyzetek miatt lehet eltekinteni a szerződéstől. Olyan dolog, minthogy egy repülő esik az autókra, vagy egy méterrel víz alá kerülünk.”

    Rohonyi azt is elárulta, nem csak ő, de a mexikói promóter is csatlakozhat hozzájuk a brit bíróságokon. Az olasz La Gazzetta dello Sport szerint azért van feszültség a Liberty és Interlagos között, mert Rio de Janeiro veheti át a rendezési jogokat.

    Ami az idei nagydíj elmaradását illeti, Rohonyi szerint milliós veszteségeket könyvelhetnek majd el.

    „Ez egy nagy gazdasági hátrány lesz. Még nem adtunk el jegyeket, de vannak kötelezettségeink a szponzorok, a beszállítók és az alkalmazottaink felé.”

    Öt csapat levelet is írt, miszerint aggódással tölti el a Brazíliába való utazás a járványhelyzet közepette.

    „Nevetséges” – kommentálta Rohonyi. – „Bárki is írta azokat a leveleket, nem ismeri a bajnokság szabályait. A szerződésünk nem azt mondja, hogy akkor lesz itt verseny, ha a csapatok is azt akarják. AZ, aki nem akar jönni, nem jön. Végül is nem kötelező.”

  • Seidl: a tripla hétvége nem maradhat az új normalitás

    Seidl: a tripla hétvége nem maradhat az új normalitás

    A szezon egy tripla hétvégével rajtolt el, Andreas Seidl figyelmeztet, a jövő Forma-1-es naptárainak számára ez nem lehet követendő példa.

    A két osztrák és egy magyar versenyt követően láthattunk, hogy Lando Norris segít szerelőinek, enyhítve a terheiket. Csapatfőnöke szerint ez még csak az eleje a megpróbáltatásoknak.

    „Most még három verseny következik sorozatban, kettő az Egyesült Királyságban. Ez annyira nem rossz a brit csapatoknak, mint a többieknek. Aztán megyünk a következő tripla hétvégére és, ha minden igaz, a szezon későbbi részén is lesz majd még egy, ami kemény lesz.”

    Vélhetően itt a szezonzáró hétvégékre gondol, melyek két bahreini és egy abu dhabi fordulót takarnak majd, azonban ezt még jelentették be, ugyanis az időpont – attól függően, hány verseny lesz még addig – változhat.

    Seidl persze megérti, a rövidített szezon miatt sok versenyt kell rövid idő alatt lebonyolítani. Szerinte a mentális akadályok miatt ez nem lehet az új standard, ez meglátszik majd a csapattagokon.

    „Szerintem a legnagyobb kihívás nem az lesz, amit a pályán végzünk. Az is komoly munka, de a legnagyobb probléma az lesz, hogy hiányolni fogjuk a családunkat. És ez minden egyes csapattagra vonatkozik.”