Címke: versenyformátum

  • Önzőséggel vádolja a pilótákat az F1 vezére, Verstappenről külön is beszélt

    Önzőséggel vádolja a pilótákat az F1 vezére, Verstappenről külön is beszélt

    Stefano Domenicali úgy véli, a Forma-1 versenyzőinek nem kellene önzőnek lenniük a sprintfutamok kapcsán, mert ők a nagy egész részei. A sorozat elnök-vezérigazgatója nem fél attól, hogy a mostanában sok kritikát megfogalmazó Max Verstappen hamar otthagyja a sportágat.

    Az elmúlt években jelentős változásokon ment át a Forma-1, ami a hétvége formátumát illeti. 2021-ben debütált a sprintfutam, amely tavaly pontban már többet ért, mint az első évében. Idén pedig már nem három, hanem hat ilyen hétvégét rendeznek, és a korábbiakhoz képest más a program. Mindez három héttel ezelőtt debütált Bakuban.

    Akár magáról a sprintről, akár a legújabb formátumról beszélünk, a változás nem aratott osztatlan sikert a pilóták körében. Sokak szerint a szombati futam elveszi a fókuszt a vasárnapi eseményekről, másnak pedig az nem tetszik, hogy egy hétvége alatt két időmérőt kell teljesíteniük. Stefano Domenicali azonban úgy véli, a mezőny tagjainak nem csak magukra kellene gondolniuk ilyenkor.

    „Nem akarok olyan társadalmat, amelyben az emberek nem mondhatják el, amit akarnak – nyilatkozta a Daily Mailnek az F1 elnök-vezérigazgatója. – A pilótáknak azonban néha nem szabad elfelejteniük, hogy ők részei egy nagyobb képnek. Nem kell önzőnek lennünk. Ők részei ennek a sportágnak és ennek az üzletnek, és ez azért növekszik, mert nagyban gondolkodunk. Néha nem könnyű kilépni a komfortzónánkból, de nem lehetünk lusták vagy önelégültek. A szezon végén felülvizsgálhatjuk a sprintformátum néhány sajátosságát, miután a tervezett hat alkalommal kipróbáltuk. Sprintverseny sem lesz minden hétvégén. Ugyanakkor vannak új nézőink, és minden alkalommal értéket kell nyújtani, és nem hagyni, hogy mindenki körbe-körbe körözzön kizárólag a mérnökök és a versenyzők érdekében.”

    Verstappen unatkozott az új sprintformátum közepette

    A kritikusok közül is kiemelkedik Max Verstappen, aki az utóbbi időszakban többször is bírálta azt az irányt, amelyet a Forma-1 képvisel. A címvédő évek óta hangoztatja, hogy egyáltalán nem rajong a sprintfutamokért, a legújabb formátumról pedig azt mondta, hogy el kellene engedni. Nemrég belengette, hogy ha túl sok lesz a változás, akkor elhagyja a sportágat, ám Domenicali nem aggódik emiatt.

    „Megbeszéltem a problémákat Maxszal – árulta el az olasz szakember, aki még a Miami Nagydíj előtt cserélt eszmét erről Verstappennel. – Azt mondta, hogy szereti a sportágat és azt, amit csinál. Ő a világbajnok, és a harmadik vb-címéért küzd. Ő autóban született, és azt mondanám, hogy valószínűleg tovább marad [a Forma-1-ben], mint én. Ez nem probléma.”

    Verstappennek a formátum mellett az sem tetszik igazán, hogy a versenynaptár évről évre egyre több futamot tartalmaz, legalábbis az eredeti tervek szerint. Jelenlegi, a Red Bull-lal kötött szerződése 2028-ban jár le, és tavaly belengette, hogy nem tartja kizártnak, hogy ennek az évnek a végén távozik a Forma-1-ből. Ezt a lehetőséget egyébként édesapja, Jos Verstappen, valamint Helmut Marko, a bikások tanácsadója is felvetette már.

  • A Mercedes főnöke ellenzi, hogy „baseballütővel” menjenek neki az F1-nek

    A Mercedes főnöke ellenzi, hogy „baseballütővel” menjenek neki az F1-nek

    Toto Wolff nincs ellene az újításoknak az F1-ben, de úgy véli, ezeket óvatosan kell bevezetni. A Mercedes csapatfőnöke a sprintfutamos hétvégékre vonatkozó tervezettel kapcsolatban nem tartja problémának a két időmérőt, de szerinte jelenleg nem lehetne megcsinálni az új formátumot.

    Az elmúlt években a Forma-1 igyekezett megújítani a hétvégék formátumát. 2021-ben az első két szabadedzés idejét másfélről egy órára csökkentették, és ugyanebben az évben vezették be a sprintfutamokat, amelyekből idén már hatot rendeznek. Ugyanakkor nagyon úgy tűnik, hogy a folyamat itt nem áll meg, és további változásokra lehet számítani.

    Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója például nemrég kijelentette, hogy eltörölné a szabadedzéseket. Noha ilyen drasztikus lépésre aligha lehet számítani, azt már korábban is felvetette, hogy valamilyen tétet azokra az alkalmakra is érdemes lehet bevezetni. Toto Wolff azonban óvatosságra intett mindenkit.

    „Szerintem mindannyiunknak az a célja, hogy a sportág továbbra is megfelelően fejlődjön, és növelje a közönségét – nyilatkozta a Mercedes csapatfőnöke. – Csak meg kell találnunk a közös nevezőt, hogy mi a legjobb alapelv. Én inkább a konzervatív oldalon állok, szeretem a kvalifikáció és a nagydíj [formátumát]. Azonban azzal kapcsolatban is nyitottnak kell lennünk, hogy merre fejlődik a sportág, és a sprintfutamok közül néhány fantasztikus volt. Szóval bárhogyan is dönt Stefano, úgy vélem, minden adatot megvizsgál, hogy mi a jó a közönségnek, mi a jó a márkának, mi pedig utána megpróbáljuk finomítani a dolgokat. Nem baseballütővel [megyünk neki], hanem Stanley késsel, precízebben vágjuk el a dolgokat.”

    perez, leclerc, baku, racingline.hu
    Akár már a bakui hétvégére is módosíthatnak a sprintfutamos hétvégék formátumán (Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool)

    A legújabb ötlet a sprintfutamos hétvégék formátumának megváltoztatása. Ennek lényege, hogy eltöröljék a szinte senki által nem kedvelt második szabadedzést, és helyette időmérő legyen. Ennek következtében az egyik kvalifikáció a sprint, míg a másik a vasárnapi verseny rajtrácsát határozná, ennélfogva előbbi többé nem befolyásolná utóbbit, legalábbis közvetlenül. Wolff szerint az ötlettel nincs gond, de ennek ellenére is szkeptikusan áll hozzá.

    „Úgy vélem, a két időmérő önmagában nem rossz dolog – fogalmazott. – A [tervezett] formátumban szerintem a motorokba beletett kilométerek miatt nem tudnánk ezt megtenni, és azt hiszem, a Pirellinek sincs elég gumija. Ezt meg kell oldani. Az időmérőn kevesebb lehetősége van az embernek falba tenni az autót. Két futamnál viszont több a kockázat, a következő verseny pedig rögtön jön, így ez problémát jelenthet.”

    Ez utóbbival már biztosan nem lehet mit kezdeni, hiszen az hónapokkal ezelőtt eldőlt, hogy a soron következő bakui forduló sprintfutamos hétvége lesz, mint ahogyan az is, hogy a következő héten Miamiba látogat a mezőny. Az viszont korántsem biztos, hogy más akkor alkalmazzák az új formátumot, mert hiába a támogatottság, a döntéshozók közül sokan a mostani időszakra időzítették a szabadságukat, emellett a Pirellinek is nehéz dolga lenne.

  • Íme az új, hivatalos F2-es és F3-as háromversenyes formátum!

    Íme az új, hivatalos F2-es és F3-as háromversenyes formátum!

    2021-tól új formátumok vezet majd be a Forma-1 két nevelőszériája, az F2 és az F3. Eddig annyit hoztak nyilvánosságra, hogy három versenyes hétvégék lesznek.

    Most azonban már a részletes ütemtervet is a publikum elé tárták. Mivel a két sorozat nem szerepel majd ugyanazokon a pályákon, így a hétvége folyamán felszabadult az idő egy harmadik versenyhez.

    Két sprintfutam lesz szombaton, míg a főverseny vasárnap kerül majd megrendezésre. A szabadedzés továbbra is 45, míg az időmérő 30 perces lesz.

    A sprintfutam továbbra is 120 km-es (vagy 45 perces), a főfutam pedig 170 km-es (vagy egyórás) hosszúságú lesz.

    A lebonyolításban a fő változást a rajtfelállás jelenti. Míg eddig a szombati hosszabb verseny eredményéből alakult ki a sprint rajtsorrendje, addig a kvalifikáció első tíz helyezettjét megfordítva kapjuk majd a felállást. Legalábbis az első futamra.

    A másodikon ugyanúgy az első tíz pilótát fordítják meg, de az első verseny végeredményéből. A vasárnapi főfutamon pedig „szimplán” az időmérőn elért helyezés jelenti majd a sorrendet.

    Az F3-ban annyi a különbség, hogy mindhárom verseny hossza 40 perces lesz, és – a nagyobb mezőny miatt – az első 12 sorrendjét fordítják meg a rajtrács kialakításakor.

    A helyezésekért, a pole-ért és a leggyorsabb körért kapott pontok mennyisége nem változik, de a plusz verseny megnöveli az egy hétvégén szerezhető pontok számát.

    A megnövekedett versenytáv miatt mindenki egy szettel több gumit használhat majd egy hétvégén. Míg F3-nál egy keverék van, addig az F2-ben kettő, ők a kötelezően a keményebb verzióból kapnak még egyet.

    A versenyhétvége programja:

    F2 F3 Rajtrács
    Péntek
    Szabadedzés 45 perc
    Időmérő 30 perc
    Szombat
    1. sprint verseny 120 km/45 perc 40 perc Időmérő fordított*
    2. sprint verseny 120 km/45 perc 40 perc
    1. futam eredménye fordított*
    Vasárnap
    Főverseny 170 km/60 perc 40 perc Időmérő alapján

    *az F2-nél az első 10, az F3-nál az első 12 versenyzőt fordítják meg

  • Így startol majd el a Pure ETCR nulladik szezonja!

    Így startol majd el a Pure ETCR nulladik szezonja!

    A sorozat promótere, az Eurosport Events új információkat osztott meg az első elektromos túraautó bajnokságról. Íme legfontosabb tudnivalók:

    Talán a legszembetűnőbb eltérés a WTCR-hez képest a versenyhétvégék formátuma lesz. Az autók rövid hatótávolsága miatt több rövid selejtezőre osztják majd az A-, B- illetve C-döntőkbe vezető utat, hasonlóan a ralikrosszhoz. Itt a teljesítmény kiaknázása a szervezők célja, valamint a spórolás kiküszöbölése.

    A különböző menetek felállása egy élő sorsolástól függ majd, melynek során egy gyártó autóit szándékosan elkülönítik az első menetre. Ezt követően még két körben, immár az eredmények lapján kerülnek besorolásra az autók.

    A Pure ETCR már a rajtnál eltér az eddigi összes pályaautós sorozattól, ugyanis a versenyzők egy vonalból, egy startkapuból indulhatnak majd minden menetre. A különböző rajthelyek sorrendjéről pedig egy egykörös, döntők előtt megtartott időmérő fog dönteni. A nagydöntő nyertesét nevezik majd a hétvége győztesének.

    A DTM ’push-to-pass’ rendszeréhez hasonlóan a versenyzők menetenként egyszer felhasználhatnak egy extra rásegítő rendszert, támadás céljából. Eközben a védekező pilóta az előzést követően használhatja a „fightback”, avagy visszatámadó módot, ami az előzőnél kisebb segítség.

    Pilóták és az autók az úgynevezett Hot Zone-ból készülhetnek fel a saját menetükre, és kisérhetik figyelemmel a történéseket. Az autókat pedig a nézők által is megközelíthető Energy Stationben fogják tölteni.

    Az eddigi tervekkel ellentétben már idén lesz egy bemutató szezon, ami nem tekinthető bajnokságnak, de már teszteli fogja az autókat és az új formátumot.

    Az autók a Goodwood Festival of Speed keretén belül kerülnek majd bemutatásra, és teljesítenek majd próbamenetet, ezt követően pedig négy alkalommal versenyeznek majd egymás ellen. Ebből kettő a WTCR hétvégéken lesz, Ausztriában és Koreában. A bemutató szezont a Daytona 24 órás versenyt kísérő bemutató zárja majd az első, nyolc hétvégés idény előtt, amit tízre emelnének 2022-ben.

    Dátum Esemény Helyszín
    július 9-12. Goodwood Festival of Speed Goodwood, Egyesült Királyság
    1 július 24-26. WTCR Race of Austria Salzburgring, Ausztria
    2 augusztus 1-2. Copenhagen Historic Grand Prix Koppenhága, Dánia
    3 október 16-18. WTCR Race of Korea Inje Speedium, Dél-Korea
    4 november ? ? Guangdong, Kína
    január 30-31. Daytona 24 órás Daytona Beach, Egyesült Államok
  • Hamilton nem bánná az újításokat

    Hamilton nem bánná az újításokat

    Lewis Hamilton nyitott az új ötletekre, így arra is, hogy módosítsanak a Forma-1-es versenyhétvégék menetrendjén, különösen az olyan „unalmas” helyszíneken, mint Szingapúr és Monaco.

    Tervezik ugyanis, hogy valamilyen módon változtassanak a hétvégék forgatókönyvén. Az egyik elképzelés erre, hogy szombaton rendeznének egy sprintfutamot, melynek végeredménye határozná meg a vasárnapi rajtsorrendet. Ráadásul fordított rajtráccsal. Az elképzeléseket pedig Ross Brawn már jövőre tesztelné élesben, hogy kiválaszthassák, melyik lehet alkalmas arra, hogy beemeljék majd a 2021-es szabályzatba.

    A fordított rajtrács ötletét korábban maga Hamilton, valamint Sebastian Vettel is hülyeségnek titulálta, de Daniel Ricciardo sem tartja jó ötletnek.

    Hamitlon azonban alapvetően nincs a változások ellen.

    „Ez nem az én döntésem, de nem vagyok ellene, hogy változtassunk a hétvégék formátumán, mivel Jesszus, nagyon unalmas tud lenni ugyanaz a formátum minden hétvégén, 21, 22, 23 versenyhétvégén át.” – mondta Hamilton. „És pár versenyen, mint például Szingapúr, ahol szinte esélytelen, hogy izgalmas legyen a verseny, talán indokolt lehet némi módosítás, akár a versenyhétvége formátumának módosításával.”

    „Ugyanez a helyzet Monacóval, ott nem túl jó a verseny, szóval talán másként kellene csinálni valamit.”

    „Mellette vagyok az ötleteknek, amíg azok gondosan átgondoltak, nem csak tapogatózás a sötétben.”

    A fordított rajtrács terve azonban továbbra sem győzte meg.

    „Nem feltétlenül tartom ezt jó ötletnek, de néhány helyen, ahol nagyon nagy a különbség az első és az utolsó között, talán nem lenne olyan rossz, amennyiben olyan pályáról van szó, ahol lehet előzni. Hogy izgalmasabbá tenné-e a versenyt? Nem tudom.”

  • Brawn 2020-ban a versenyformátumokkal kísérletezne

    Brawn 2020-ban a versenyformátumokkal kísérletezne

    A Forma-1 sportigazgatója, Ross Barwn nyitott arra, hogy módosítsanak az F1-es versenyek formátumán, és elmondása szerint 2020 „jó lehetőség” lesz arra, hogy „kipróbáljanak pár variációt”.

    „Azt szeretném látni 2020-ban, hogy kipróbálunk pár dolgot.” – mondta Brawn a Sky Sports F1-nek. „Úgy gondolom, hogy 2020 stabil év lesz, az autók tekintetében, mivel nem történik sok változás, így 2020 szerintem jó lehetőség lehet arra, hogy egy, vagy két versenyen kipróbáljunk pár variációt.”

    „Más logikus módot nem látok arra, hogy kifejlesszük a versenyformátumot. Szerintem az alap versenyformátum most jó, de egy sprintverseny érdekes lenne, vagy valamilyen változtatás az időmérő edzésen.”

    „Szerintem a csapatok készen állnak arra, hogy variáljunk szombaton, hogy lássuk, találunk-e jobb megoldást.”

    A költségcsökkentés jegyében annak az ötlete is felmerült már, hogy rövidíteni kellene a versenyhétvégéken, például töröljék el a csütörtöki médianapot, vagy hagyják el a pénteki szabadedzéseket.

    „Akarjuk, hogy menjenek az autók pénteken, de van mód arra, hogy lerövidítsük a hétvégét, működési szempontból a csapatok számára, mivel ők már kedden, vagy akár hétfőn azon vannak, hogy elkészüljenek (a versenyhétvégére).”

    „Ha ezt az időt csökkenteni tudjuk, szűkebb parc fermé idővel, és a csapatok pályán való létének kontrollálásával, akkor rövidíteni tudunk a hétvégén, és háromnapossá tehetjük azt.”

    „Még emlékszünk arra, mikor mindenki csütörtök délután érkezett, bevitték az autókat a boxba és szinte már mentek is versenyezni. Most mindenki két-három nappal korábban érkezik, mert mindent elő kell készíteniük.”

    „Úgy gondolom, hogy a péntek fontos a promóterek számára, ez indítja a hétvégét, de tudnánk például két edzést tartani péntek délután? Talán egy kicsit rövidebb edzéseket, így a csapatok péntek délelőtt tudnának felkészülni.”