Címke: versenybírák

  • A Haas szerint kettős mércét alkalmaznak a versenybírák

    A Haas szerint kettős mércét alkalmaznak a versenybírák

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner úgy gondolja, hogy a Forma-1-es versenybírákat az előzetes véleményeik befolyásolják az egyes versenyzők és csapatok kapcsán, ahelyett, hogy pártatlanok lennének.

    A Magyar Nagydíj időmérője során Max Verstappen feltartotta Romain Grosjean-t, azonban a holland megúszta a büntetést, mivel a bírák úgy ítélték, hogy az esős körülmények, és a többi, lelassuló autó miatt történt a feltartás.

    A 2017-es Brit Nagydíjon Lewis Hamilton is megúszta büntetés nélkül Grosjean feltartását, mert úgy ítélték a versenybírák, hogy három tizednyit sem veszített emiatt a francia.

    Mindeközben a Haas versenyzői több alkalommal is kaptak büntetést más versenyzők feltartásáért.

    Arra a kérdésre, hogy a bírák kettős mércét alkalmaznak-e, Steiner így felelt az Autosportnak: „Lehetséges. Nem egyértelmű, szóval nem tudom bizonyítani, de lehetséges.”

    Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting elismeri, hogy előfordulhat, hogy a bírák tudattalanul is szubjektívek lehetnek, de szerinte ez nem befolyásolja a döntéseiket.

  • Salo szerint is egyforma büntetés kellett volna Vettelnek és Räikkönennek

    Salo szerint is egyforma büntetés kellett volna Vettelnek és Räikkönennek

    Az egykori F1-es versenyző, a most versenybíróként tevékenykedő Mika Salo elismeri, hogy vitás büntetéseket kaptak a Ferrari versenyzői az elmúlt versenyeken.

    Sebastian Vettel Franciaországban 5 másodperces büntetést kapott amiért nekiment Valtteri Bottasnak, míg Silverstone-ban Kimi Räikkönen 10 másodpercet kapott Lewis Hamiltonnal való ütközéséért. Noha ezen versenyeken Salo épp nem volt „hivatalban”, elismeri, hogy nem voltak következetesek a döntések.

    „Én Kiminek is 5 másodperces büntetést adtam volna.” – mondta Salo a Turun Sanomatnak. „Alapvetően Kimi és Sebastian este elég hasonló volt. Másrészről értem a különböző meglátásokat, mert Vettel esete után látható volt, hogy minden kontextusban enyhe a büntetés.”

  • Steiner szerint állandó ember kell a versenybírák közé

    Steiner szerint állandó ember kell a versenybírák közé

    A Haas csapatfőnöke, Gunther Steiner a Mexikói Nagydíj után újra felhívta a figyelmet arra, hogy az FIA-nak következetesebben kellene kezelnie az egyes incidenseket.

    Steiner rögtön a mexikói verseny után beszélt a versenyigazgatóval, Charlie Whitinggal, hogy megtudja, miért büntették meg Romain Grosjeant kanyarlevágásért, míg Fernando Alonsoval nem foglalkoztak, mikor az összeért Grosejannal.

    „Beszéltem Charlie-val, konstruktív beszélgetésünk volt.” – mondta a csapatfőnök. „A legfontosabb dolog az alakiság, hogy mit lehet és mit nem. Nem könnyű megállapítani, de következetesnek kell lenni. Tudni kell, hogy miért jár, és miért nem jár büntetés, ez a legnagyobb problémám. Mert minden esetben máshogy van.”

    „Romain öt másodpercet kapott kanyarlevágásért, aztán Fernando belement az autójába, tönkretette a versenyét és nem kapott érte semmit.”

    Steiner szerint állandó emberek kellenének, aki az egész szezonban ezzel foglalkozik, így következetesebben tudna eljárni.

    „Szerintem az egyetlen megoldás, ha állandó emberek vannak abban a pozícióban, akik tudják, hogy mi történt az egyes hétvégéken. Az mindegy, hogy egy új emberrel bővül a csapat (a versenybíráké), vagy másként oldják meg, de kell valaki aki konzisztens tud lenni és tudja, hogy mi történt egy éve, két éve, vagy az elmúlt hétvégén. Egy felelősségre vonható személy kell, túl nagy a tét.”

    „Én nem hibáztatom a srácokat, mert ez nem az ő dolguk, de nem megengedhető, hogy egyik nap ilyen döntés születik, másik nap olyan, és erre azt mondjuk, hogy ‘igen, ez így rendben van’! És persze ez még rosszabb a kisebb csapatoknak, mert velük kevésbé is foglalkoznak.”

  • Verstappent még elővehetik a versenybírák leidiótázásáért

    Verstappent még elővehetik a versenybírák leidiótázásáért

    Max Verstappen bajba kerülhet, amiért „idiótának” nevezett egy versenybírát, miután Austinban büntetést kapott, így nem a harmadik, csak a negyedik helyen értékelték.

    „Mintha megloptak volna.” – mondta Verstappen a Sport Bildnek, majd egyiküket, vélhetően Garry Connelly-t, idiótának is nevezte amiért mindig bünteti őt előzései után.

    „Ő egy idióta, mindig ellenem dönt.” – panaszkodott a 20 éves versenyző. „Remélem a rajongóknak sem tetszik a döntés, és jövőre nem jönnek vissza.”

    Brit és német sajtóértesülések szerint az FIA lehet, hogy megvitatja Verstappen sértő megjegyzését, amiért akár további büntetés is járhat. Csapatfőnöke, Christian Horner azonban nem gondolja ezt.

    „Ha Lewis Hamilton kritizálhatja az amerikai elnököt, akkor egy frusztrált versenyző is kifejezheti a véleményét.” – mondta Horner az Auto Motor und Sportnak.

    Még a szakértők véleménye is megosztó azzal kapcsolatban, hogy érdemelt-e büntetést a Red Bull versenyzője, az alap probléma azonban az, hogy az FIA nem elég következetes, és hasonló vétségért csak hébe-hóba osztanak büntetést.

    Charlie Whiting azonban kiáll a döntés mellett: „Minden egyéb esetben, mikor egy versenyző lement a pályáról, nőtt a távolság köztük. Másrészt Max mind a négy kerékkel levágta a kanyart.”