Címke: versenybírák

  • Vettel: Az FIA nem volt túl profi az imolai büntetés terén

    Vettel: Az FIA nem volt túl profi az imolai büntetés terén

    Sebastian Vettel szerint az FIA nem volt túl ügyes büntetésének kiosztása során az Emilia Romagna Nagydíj során. A rajtprocedúra során elkövetett szabálytalanságért a német csak a futam második harmadában kapta meg a büntetést.

    Az Aston Martin versenyzője egy 10 másodperces stop and go büntetést kapott, amiért nem voltak fent autóján abroncsai az öt perces tábláig. A büntetést egyébként a 22. körben kapta meg, ami azért valljuk be még pizza rendelésnél is igencsak nagy csúszás lenne.

    A versenyt végül váltóhiba végett nem fejezte be, de a német igencsak bosszús volt a Nemzetközi Autómobil Szövetség lassúsága végett:

    „A srácok mindent megpróbáltak a rajtrácson, és azt gondolom, hogy remek munkát végeztek, éberek voltak.” – mondta Vettel a Motorsport.com-nak.

    „Azt gondolom, jobb versenyünk lehetett volna, ha az FIA figyelmesebb, lett volna. Azt hiszem megszegtünk egy szabályt, és ezért büntettek meg minket, de csak a verseny későbbi szakaszában foglalkoztak vele, így a büntetés sokkal többet ártott nekünk, mintha a verseny korábbi szakaszában letölthettük volna.”

    „Ez egyszerűen nem volt túlságosan profi.” – mondta Vettel.

    A versenyigazgató, Michael Masi szerint egyáltalán nem szokatlan az, hogy egy ilyen döntés ennyi idejébe kerüljön a versenybíráknak:

    „Nem tudok róla, hogy tovább tartott volna, mint kellene. Nyilvánvalóan a technikai delegáltuk jelentette az esetet.”

    „Egyszer jelentette a technikai delegált, majd a papír alapú jelentésnek meg kell jelennie a rendszerben, ezután a versenybíróknak meg kell néznie a szabálykönyvben, hogy valóban szabálytalanság történt-e, és el kellett dönteniük, milyen büntetést szabnak ki erre.” – mondta Masi.

    Vettel büntetését egyébként az idézhette elő, hogy a rajt előtt fékproblémát vettek észre nála, és csapattársánál is (bár ott szenzorok nélkül is ment a dolog) mely probléma a túlmelegedés volt mindkettőjüknél. A rajtrácson próbálták megjavítani az autót, de ez nem sikerült nekik, így a német csak a boxutcából tudott rajtolni. A csapat egyszerűen kifutott az időből.

  • Így kezeli majd az FIA a pályaelhagyásokat Imolában

    Így kezeli majd az FIA a pályaelhagyásokat Imolában

    A szezonnyitó Bahreini Nagydíjon zavart okoztak a pálya határai, mivel az FIA nem egyértelműen alkalmazta a szabályokat

    Főképp az volt a felháborodás tárgya, hogy Hamilton csak 29 pályaelhagyás után kapott figyelmeztetést.

    Imolában a 9-es, a 13-as és a 15-ös kanyarban veszik szigorúan a szélesítéseket a stewardok. A versenyen pedig három kihágás után vár büntetés a pilótákra.

    Imola, Autodromo Enzo e Dino Ferrari, racingline.hu
    Fotó: autodromoimola.it

    Michael Masi jegyzeteiben kifejtette, ilyenkor fekete-fehér zászlót alkalmaznak majd. Ezután minden további esetet pedig jelentenek a versenyigazgatásnak.

    „A kétség elkerülése érdekében, ez azt jelenti, hogy összesen három esetről van szó, nem külön-külön háromról minden kanyar esetében.” – fejtette ki a versenyigazgató.

    A szabadedzések és az időmérő alatt továbbra is minden olyan köridőt törölnek, amit szabálytalanul érnek el a versenyzők.

    Tavaly a 13-as és 15-ös kanyarnál módosítottak a szabályon, és az olasz (zöld-fehér-piros) színű rázóköveket is a pálya részének minősítette az FIA.

  • Sem Verstappen, sem Stroll nem kapott büntetést az ütközést követően

    Sem Verstappen, sem Stroll nem kapott büntetést az ütközést követően

    Nem ért büntetést Max Verstappen és Lance Stroll a Portugál Nagydíj második szabadedzésén történt ütközése. A két versenyző az egyes kanyarban találkoztak, amit piros zászló követett, azonban a versenybírák úgy döntöttek egyik pilótát sem büntetik, mivel egyiküket sem lehet kihozni egyértelműen vétkesként a szituációból.

    Húsz perccel az edzés vége előtt nagy verseny kezdődött a célegyenesben, miután Verstappen úgy gondolta Stroll majd el fogja venni a gázt, miután a kanadai teljesíti gyorskörét. Ez azonban nem így történt. Strollt megkérte versenymérnöke, hogy menjen még egy gyorskört, amire a hollandok versenyzője nem számított, így megpróbálta megelőzni a rózsaszín autót.

    A versenyfelügyelők közleményében a következő áll:

    „Stroll gyors körön volt, melynek során megelőzte Verstappent az incidenst megelőzően. Verstappen azt az információt kapta csapatától, hogy Stroll le fog lassítani a kör befejeztével, és megelőzheti őt a célegyenesben. Ezzel szemben Strollt utasították, hogy menjen el egy újabb gyors körre.”

    „Stroll szintén a gyakorlatból merítve arra számított, hogy Verstappen le fog maradni, egy kis helyet hagyva köztük, így a kanadai nem számított a holland előzési kísérletére.”

    „A pilóták egyetértettek abban, hogy azért ütköztek, mert félreértették egymást, és a másik oldalon pedig mindketten tehettek volna azügyben, hogy elkerüljék az incidenst. A versenyfelügyelők ezért nem találtak egyértelmű felelőst a balesetért, és nem lesz további intézkedés.”

  • Szafnauer szerint az autójuk teljes mértékben szabályos

    Szafnauer szerint az autójuk teljes mértékben szabályos

    A Racing Point csapatfőnöke Otmar Szafneuar a stewardok döntése után nem sokkal elmondta, hogy elégedett a tárgyalással, miután az autójukat szabályosnak titulálták az FIA emberei.

    „A döntés pozitív oldala az volt, hogy a technikai szabályok alapján az autónkat teljes mértékben szabályosnak találta Nemzetközi Automobil Szövetség, szóval tovább használhatjuk az eddigi fékhűtőnyilásinkat,” – nyilatkozta Szafnauer a SkySportsnak.

    „Ez az egész csak is kizárólag a szabálykönyvekben foglaltaktól függ. Részletesen átnéztük a sportszabályzatot és semmi nem tiltja azt, amit eddig is csináltunk.

    „A második csapatok is ugyanezt csinálták, mint mi, sőt még többet is,” – mondta a Racing Point csapatfőnöke. „Ez pedig nagyon zavaró. Most mérlegelnünk kell, hogy érdemes lenne-e megfellebbezni a döntést vagy sem.

    „Azonban, mint már elmondtam, hogy ugyanott folytathatjuk, ahol elkezdtük, ugyanis az ítélet alapján a szabályoknak megfelelő autóval rendelkezünk.”

    A stewardok nem fogadták el a silverstonei istálló azon indoklását, miszerint a nulláról tervezték meg azt a bizonyos fékhűtőnyílást, amire a Renault három alkalommal is beadta az óvást. Ezzel pedig azt állítják, hogy nem a Racing Point, hanem a Mercedes játszotta a főszerepet ezen alkatrész tervezésében.

    „Mivel az RP20 hátsó fékhűtőnyílásai nem voltak rajta az RP19-en, ezért ebből arra következtetünk, hogy a Racing Point a Mercedes, még a W10-hez tervezett alkatrészét alkalmazta az idei autóján. A két alkatrész pedig rendkívül hasonló, szóval az alkatrészt szinte biztosan nem a Racing Point mérnökei tervezte,” – állt az FIA jelentésében.

    Az előbb leírttal az volt a baj mindössze, hogy amíg a tavalyi szezonban a kisebb csapatok akár az élcsapatok fékhűtőnyílásait használhatták, addig ez az elem egy olyan alkatrésszé az idei évre, amit a csapatoknak maguknak kell megterveznie.

  • Albon megtarthatja ötödik helyét, végül nem kap büntetést

    Albon megtarthatja ötödik helyét, végül nem kap büntetést

    Alexander Albon ötödik helyen ért célba, de csapatát beidézték a stewardok, így nem lehetett biztos abban, hogy megtarthatja a helyezését.

    A verseny előtt nedves volt a pálya, és a csapatok hűtőeszközöket vihettek fel a pályára, hogy a fékek és a motor túlmelegedését elkerüljék. Felmerült a gyanú, hogy Albon esetében a rajthelyet is melegítették az eszközökkel.

    Az FIA technikai delegáltja, Jo Bauer jelentése alapján megvizsgálták a történteket, a Red Bull egyik képviselője is elmondta a saját verzióját. A versenybírák ezt követően a következő nyilatkozatot adták ki:

    „A videós bizonyítékok alapján megállapítottuk, hogy nem a csapat nem próbálta megváltoztatni a rajthely tapadási viszonyait.”

    Christian Horner még az ítélet megszületése előtt a következőket mondta a Sky Sportsnak:

    „Nem kéne, hogy ilyesmi probléma legyen, a fékek miatt mindenki visz fel ilyeneket. Meglepett, hogy valaki panaszkodott miatta, mindenesetre a pálya még nedvesnek tűnik nekem.”

    A vizsgálat egyik részét ráadásul az F1 hivatalos felvezető műsora is megörökítette.

    Az érintett pilóta így nyilatkozott a verseny után:

    „Az autó sokkal jobb volt ma, mint tegnap az időmérőn. Így is folyamatosan forgalomban voltunk, de amikor tiszta volt előttünk az út, akkor elég versenyképesek voltunk.”

    „A vizsgálatról nem sokat tudtam, de srácok megoldották. Nem igazán izgultam miatta, nem tudtam ellene mit tenni.”

  • Ricciardót bosszantja, hogy Strollt nem büntették a manővere miatt

    Ricciardót bosszantja, hogy Strollt nem büntették a manővere miatt

    Daniel Riccardo nem repesett az örömtől a Stájer Nagydíj leintését követően, miután Lance Stroll vitatott előzése miatt két pozíciót is vesztett a verseny véghajrájában és a kanadai fiatalt még csak meg sem büntették a versenybírák.

    A Renault ausztráljának bevált az, hogy a mezőny nagy részével ellentétben az alternatív stratégiával teljesítette a 71 körös verseny a Red Bull Ringen. Ricciardo a közepeseken rajtolt és az első és egyben utolsó kiállása során a lágyakat kapott. Az ausztrál pedig a korai kiállásával sikeresen alávágott Carlos Sainz Jr.-nak, aki a lassú kerékcseréje miatt veszítette el az ötödik helyét Ricciardoval szemben.

    Azonban a két Racing Point – akik ellen nemrégiben óvást nyújtott be a Renault az autójuk szabályossága kapcsán – képes volt felzárkózni, miután Sergio Pérez és Lance Stroll is csak a mezőny hátsó traktusából vághatott neki a futamnak az esős időmérőn nyújtott rossz teljesítményük miatt.

    Ricciardot először Pérez, majd Stroll ugrotta át, de mindkét „rózsaszín Mercedest” vezető pilótának meggyűlt a baja az ausztrál „Méhészborzzal”. Azonban Stroll manővere nem volt tiszta, ugyanis mindkét versenyzőnek el kellett hagynia a pályát, amiből Lando Norris profitált a legnagyobbat, aki végül ötödik lett, miután még a sérült első szárnnyal haladó Pérezt is elkapta az utolsó kanyarban.

    „Frusztráló volt a verseny vége, ugyanis az utolsó körökben erősen szenvedtem a mögöttem autózókhoz képest,” – magyarázta Ricciardo.

    „A csörténk során Lance mindkettőnket leszorított a pályáról. Mindig is kritikus vagyok magammal szemben és most is az vagyok, ugyanis be kellett volna csukjam a kaput Lance előtt, azonban nem hiszem, hogy meg tudott volna előzni szabályosan. Ez sokkal inkább egy elkeseredett manőver volt, sem, mint normális előzési kísérlet.

    „Lando pedig jött mögöttünk, ami miatt azt gondolta, hogy simán át fogja rágni magát a Racing Pointon. Ha használtam volna a rázót, ütköztünk volna. Ennek egyszerűen nem így kellett volna végződnie.

    „Nyilvánvalóan Landoval szemben is pozíciót veszítettünk. Strollal szemben valószínűleg vissza fogjuk kapni a pozíciót, azonban még mindig rossz, hogy ilyen módon kellett befejezünk a versenyt.”

    Azonban Ricciardo ezen reménye hiábavaló volt, ugyanis a stewardok ugyan megvizsgálták a kettejük esetét, azonban nem találták vétkesnek a Racing Point kanadai pilótáját, ami miatt Ricciardonak be kellett érnie az eredetileg megszerzett nyolcadik helyével.

    „Többet vártunk a mai naptól,” – mondta elégedetlenül a Renault ausztrálja. „A rajtom jó volt és utána is képes voltam további pozíciókat nyerni.

    „A közepesekkel jó tempót tudtam autózni, azonban a lágyakkal már közel sem sikerült olyan erősre az etapom, mint ahogyan arra számítottunk a korábbiakban.”

  • Perez boxutcából rajtol a mérlegelés kihagyása miatt

    Perez boxutcából rajtol a mérlegelés kihagyása miatt

    Sergio Perez a boxutcából rajtol a vasárnapi Amerikai Nagydíjon, miután nem teljesítette a kötelező mérlegelést a második szabadedzés végén.

    A Racing Point versenyzőjét a délutáni edzés vége felé intették ki egy mérlegelésre, azonban a mexikói pilóta nem teljesítette azt. A stewardok jelentésében a következő áll: „A második szabadedzés végén, helyi idő szerint 16 óra 32 perckor a 11-es rajtszámú autó tulajdonosa, Sergio Perez nem állt ki a mérlegelésre annak ellenére, hogy a panelen tisztán látszódótt a rajtszáma. Ezt követően a csapat pedig meg sem próbálta visszatolni az autót a mérlegelésre, helyette egy próba kerékcserét csináltak inkább.”

    A Forma-1 szabályai pedig nagyon szigorúak a mérlegelés kihagyásának szempontjából, aminek kihagyása egy automatikus boxutcai rajtot von maga után. Korábban Pierre Gasly járt így az Azeri Nagydíjon, ugyanis a francia akkor szintén kihagyta a mérlegelést és azt követően a boxutcából volt kénytelen rajtolni.

    A videófelvételek megvizsgálását, valamint Perez és a csapat meghallgatását követően a versenybírák megállapították: „Nem állt meg, amikor meg kellett volna. Ehelyett továbbment, és utána dolgoztak az autón.”

    Hozzátették, a szabályok nem engednek mást, így Perez a boxutcából lesz kénytelen rajtolni.

  • Verstappen sok leszorító erőt veszített a Leclerc balesetben

    Verstappen sok leszorító erőt veszített a Leclerc balesetben

    Max Verstappen feladni kényszerült a Japán Nagydíjat, miután az első körben összeütközött Charles Leclercel és elveszítette az autója leszorító erejének a 25 százalékát.

    A Red Bull hollandja Lewis Hamiltont és a Ferrari monacói versenyzőjét is megelőzte a rajt után, miután a külső íven maradt az egyes kanyarban. Azonban a kettes kanyarban Leclerc szélesen fordult és belecsúszott Verstappen autójába, tönkretéve ezzel a versenyét.

    A holland lesodródott fűre és visszacsúszott a tizennyolcadik helyre. Néhány helyet ugyan sikerült nyernie, azonban a rádión folyamatosan az autó vezethetőségére panaszkodott. Ennek pedig az lett vége, hogy Verstappen a tizenötödik körben a boxba hajtott és kiszállt a Honda hazai versenyéről, amivel a milton keynesi istálló hatalmas reményekkel vágott neki.

    „Max padlólemeze súlyosan megsérült az ütközésben,” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner. „Körülbelül 20-25 százalékkal kevesebb leszorító erővel ment a megszokotthoz képest. Nem volt értelme tovább folytatnunk, nem akartunk a motorba felesleges kilométereket rakni, ezért döntöttünk úgy, hogy inkább feladjuk a futamot.”

    Leclerc már jóval Verstappen előtt haladt, amikor a holland feladta a versenyt, és végül a hatodik helyen zárta a nagydíjat. Azonban a verseny utáni büntetések miatt, amiről bővebben itt olvashattok, visszacsúszott a hetedik helyre.

    A Leclerc – Verstappen esetet eleinte nem vizsgálta a versenybíróság, azonban gyorsan megváltoztatták a véleményüket és már olvashattuk is a feliratot, hogy az eset vizsgálat alatt áll. „Helyesen döntöttek, hogy alaposan megvizsgálták a történteket,” – véli Horner. „Leclercnek bőven lett volna még helye, ráadásul Max még előrébb is volt nála.”

    Az FIA egy más fajta megközelítésmód, a józan ész alapján próbálnak döntést hozni az első körös ütközések kapcsán. Az utóbbi időben kevesebb büntetést is osztottak ki versenybalesetek miatt. „Hagyni akarják őket versenyezni, azonban néha alapján elfajulnak a dolgok,” – mondta a Red Bull csapatfőnöke. „Nagy kár a balesetért, ugyanis mindkettőjük versenye megpecsételődött emiatt a baleset miatt és jó lett volna látni ezeket a srácokat harcolni a dobogós helyekért.”

  • Verstappen kiakadt a stewardokra Leclerc és Vettel miatt

    Verstappen kiakadt a stewardokra Leclerc és Vettel miatt

    Max Verstappen felszólalt a versenyfelügyelők ellen, ugyanis szerinte nem döntöttek jól Charles Leclerc és Sebastian Vettel ügyében a Japán Nagydíjon.

    A holland pilóta a verseny 15. körében kiállni kényszerült, ugyanis autója megsérült miután az 1-es kanyarból a 2-esbe hajtva a monacói versenyző eltalálta a Red Bullját. A Ferrari ifjoncának az első szárnya és az egyik tükre bánta az ütközést, míg Verstappen konstrukciója jobban sérült. A stewardok az elején még csak feljegyezték és  versenybalesetnek minősítették az esetet, amire a holland a rádióban kiakadt, majd pár kör elteltével még is úgy döntöttek a versenybírák, hogy vizsgálni kellene az incidenst. Az idő viszont ment és csak ment, majd jóval az első felirat után jött a következő, miszerint csak a verseny után foglalkoznak majd az esettel.

    Leclerc csapattársa, ugyan nem vétett semmit Verstappen ellen, ám a rajt előtti bemozdulása szemet szúrt többeknek is, főleg annak tekintetében, hogy az előző futamon Kimi Räikkönent hasonló vétség miatt büntették meg (szerk: azóta az FIA elmagyarázta miért nem kapott a német büntetést).

    Verstappen kiesése után bosszúsan elmondta a médiának, nem érti, miért nem vizsgálták  a Leclerc-rel való találkozását:

    ,,Nagyon jól kaptam el a rajtot, a külső íven haladtam, majd érzékeltem, hogy a harmadik pozíció környékén lehetek, azután a 2-es kanyarban Charles belém hajtott. Az én szemszögemből nézve, nem hinném, hogy akármit is másképp kellett volna csinálnom. Mindannyian tudjuk, hogy egy másik autó mögött leszorítóerő veszteség lép fel, ez nem kifogás. Elég tapasztalt már ahhoz, hogy tudja ezt. A legfurcsább dolog az egészben az, hogy a versenyfelügyelők még csak arra sem gondoltak, hogy vizsgálniuk kellene az esetet. Az egész autómnak annyi, az egyik oldala tele van lyukakkal. Aztán úgy döntöttek mégis foglalkoznak az üggyel, de csak a verseny után. Mit kellene még tennie azért, hogy büntetést kapjon? Szeretem a kemény versenyzést, de nem hinném, hogy ez az eset abba a tartományba tartozott, ez egy felelőtlen mozdulat volt. Rosszul kapta el a rajtot, nyilvánvalóan próbált ezen javítani, de ott volt még erre a verseny nagyja.”

    Verstappen miután látta a „Vettel esetet” újfent „dühbe gurult”:

    ,,Megnéztem azokat a felvételeket amik Seb rajtjáról készültek. Bemozdult, aztán megállt, de a szabály kimondja, hogy nem lehet megmozdulni a rajt előtti pillanatokban, de azt mondták azért nem kapott büntetést, mert nem nyert ezzel, inkább hátráltatta saját magát. Tényleg nem értem mi folyik ma itt.”

  • A Haas csapatfőnökét megbírságolta az FIA sértegetés miatt

    A Haas csapatfőnökét megbírságolta az FIA sértegetés miatt

    A Haas csapatfőnökét, Günther Steinert megbírságolta az FIA és figyelmeztette, hogy ilyen esetért a jövőben súlyosabb szankcióra számíthat majd.

    Steiner ugyanis az Orosz Nagydíjon a versenybírákat illette nem megfelelő szavakkal, miután azok öt másodperces büntetést osztottak ki Kevin Magnussennek.

    „Ha nem lettek volna a hülye idióta versenybírák, nyolcadikok lettünk volna.” – mondta Steiner akkor Magnussennek, csapatrádión. „Tudod ki a versenyfelügyelő. Mindig ez van. Csak nem lesz intelligensebb.”

    Steiner ezzel megsértette az FIA nemzetközi sportkódexét, 7500 eurós pénzbírságot kapott ezért, ami nagyjából 2,5 millió forintnak felel meg.

    Szavai ráadásul nyilvánosan is hallhatók voltak.

    Steiner pénteken találkozott a versenybírákkal és megerősítette, hogy megjegyzése egy konkrét, az Orosz Nagydíjon jelenlévő versenyfelügyelőre vonatkozott, de nem akarta megnevezni.

    „Az ilyen nyilatkozatok általánosságban rontja a motorsport megítélését, különösen az FIA-ét, és megkérdőjelezi az FIA tisztviselőinek professzionalizmusát.” – áll a versenyfelügyelők közleményében.

    „(…) az egyes tisztviselők elleni nyilvános, személyes támadások teljesen helytelenek és nem elfogadhatók.”