Címke: Verdák 3

  • Mattias Ekström kiszáll a DTM-ből!

    Mattias Ekström kiszáll a DTM-ből!

    Ekström a Red Bull Hangar 7-esében Salzburgban jelentette be egy különleges élő bejelentkezés folyamán, hogy véget vet a spekulációknak a jövőjével kapcsolatosan. A svéd pilóta a tavalyi szezonban az újonc audis bajnok René Rast mögött végzett az összetettben, így nem sikerült neki az, hogy harmadszor is bajnoka legyen a DTM-nek.

    A versenyző 2001-ben mutatkozott be a német túraautó bajnokságban, így ezen karriere 17 évig tartott, melynek során végig az Audi pilótája volt. 2004-ben és 2007-ben hódította el a bajnoki címeket, 23 győzelmet szerzett, és 20 pole pozíciót. Ezzel Ekström a valaha volt legsikeresebb pilótája az Audinak a DTM-ben.

    A miértekről így nyilatkozott:
    „Nehéz megtalálni azt a pillanatot, hogy mikor hagyd abba. Néztem a fiammal a Verdák 3-at, és láttam, hogy Lightning McQueen szenved a pályán, és átfutott nekem is az agyamon az, hogy befejezzem? Aztán úgy éreztem, azért talán ne. Még nem akarok leállni, de több időt akarok tölteni a fiammal, és a családommal. Még azelőtt, hogy feltenné nekem a kérdést, hogy láthatna-e többet. Tudtam, hogy megoldást kell találnom, és úgy döntöttem, hogy már csak egy bajnokságban leszek érdekelt. Tudom, hogy bajnokesélyes voltam, amikor a zárófutamra mentünk Hockenheimbe és végül amikor második lettem, akkor azt mondtam, hogy újra visszajönnék, és megpróbálnám újra. Teltek a hetek és a hónapok, és magam is rácsodálkoztam arra, hogy mit is akarok igazán, hiszen nincs még 20 évem versenyezni. Beszéltem erről a családommal, a barátaimmal, majd Dieter Gasszal, és úgy határoztam, hogy itt az idő, hogy a DTM-nek búcsút intsek, és tovább álljak. Ez egy nagyon nehéz döntés volt nekem, mert a szívem egy része mindig is a DTM-ért dobogott, de azt hiszem, hogy az emberek meg fogják érteni a döntésemet. Holnaptól csak a rallycross programomra fogok koncentrálni, ahol az Audi továbbra is velem lesz, sőt kiterjeszti a támogatását, valamint a Red Bull-t is továbbra is magam mellett tudhatom majd.”

  • Alonso és Jorda is szinkronizál a Verdák 3-ban

    Alonso és Jorda is szinkronizál a Verdák 3-ban

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy az angol nyelvű Verdák 3-ban Lewis Hamilton, míg a német és olasz szinkronos verzióban Sebastian Vettel adja hangját egy az animációs filmben is csak hangként jelenlévő szereplőnek, aki Cruz Ramírez karakterének szakértő asszisztense.

    Csatlakozik azonban az F1-es szinkronizálókhoz Fernando Alonso is, aki természetesen a spanyol szinkronos verzióban lesz Cruz Ramírez segédjének hangja.

    Alonso mellett pedig a spanyoloknál hallható lesz Carmen Jorda is.

    A Verdák 3-at Magyarországon már vetítik, a spanyoloknál viszont csak július 14-től lesz látható a mozikban.

     

  • Villám McQueen életre kelt, és rajthoz áll!

    Villám McQueen életre kelt, és rajthoz áll!

    Villám McQueen tényleg versenybe száll!

    A Craft Bamboo Racing összeállt a Disney-Pixar Verdák című animációs filmjével és igazán egyedi LMP3-as autódizájnt alkottak.

    A „mesebeli autók” júliusban mutatkoznak majd be a kínai FRD LMP3 Series-ben, és két különféle megjelenésükkel minden bizonnyal magára vonja majd a figyelmet, mivel autók úgy néznek ki, mint a Verdák 3 egy-egy karaktere.

    A Mathias Beche és James Winslow vezette #95-ös autó Villám McQueen-szerű külsőt kapott, míg Alex Tagliani és Greg Taylor #20-as rajtszámú autója Jackson Storm karakterre hasonlít.

    https://www.facebook.com/craftbambooracing/posts/1981069585445291

  • Vettel is szinkronizál a Verdák 3-ban

    Vettel is szinkronizál a Verdák 3-ban

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Lewis Hamilton szinkronhang lesz a Verdák 3 című animációs filmben. Nem ő lesz azonban az egyetlen F1-es, aki hangját adja az autós mese egyik szereplőjének.

    Sebastian Vettel is szerepet kap a Villám McQueen-ék történetében, a hangja legalábbis hallható lesz a Verdák 3 német szinkronos verziójában.
    Vettel számára sem újdonság már ez, hiszen a Verdák 2 német verziójában is szinkronizált.

    „Amikor hallottam, hogy lesz harmadik rész, én is vissza akartam térni (szinkronizálni), nagy rajongója vagyok a Verdák filmnek.” – mondta Vettel.

    Vettel egy intelligens fedélzeti számítógép/tréner hangja lesz majd a mesében.

    „Kis szerep, de az enyém.” – mondta Vettel.

    Az angol nyelvű verzióban egyébként ugyanezt a karaktert szinkronizálja Lewis Hamilton is.